2014 november 3 11:05 de.
„Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”. Folytathatnám Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnökünk őszödi beszédeként elhíresült bestseller-gondolatait, de nem teszem. Egyrészről, mert semmi értelme nincs rugdosni a döglött oroszlánt, aki mellesleg a bűneiért már rég megbűnhődött. Másrészről pedig azért nem teszem ezt, mert úgy gondolom, hogy öt év kormányzás után itt lenne már az ideje a Fidesz-kormány körmére is koppintani, hiszen Gyurcsány Ferenc örökbecsű szavaival legyen mondva: – „Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz!” Minden rosszban, van valami jó! Nekem első gondolatként ez a közismert mondás jutott eszembe Rétvári Bence KDNP-s honatyánk azon nyilatkozata […]
Read more ›
9:38 de.
A kávéházban tolonganak az emberek. Majd miután rendeltek süteményt és kávét, helyet foglaltak. Géza, a gazdag vállalkozó épp tejeskávéját issza, amikor meglátja Ferit, a munkanélküli írót. Odaül melléje a széken s elkezdi kanalazni az italát, mikor már máris panaszkodni kezd: -Kevesebb lesz az alkalmazottam! Képzeld, megy tönkre a cégem! Feri krémest eszik, de csak fél füllel hallgatja barátját. Szinte oda se figyel. -És a másik! – Mi másik? – A gondokról beszélek! A lányom elválik attól a felfuvalkodott költőtől. Szerencsétlen költő nem tudja kifizetni még a számláit sem, a lányomnak meg elege lett belőle! Aztán az anyám is meghalt egy […]
Read more ›
2014 november 2 11:38 de.
Mindenszentek napján a hithű katolikusok elmennek templomba és járják a temetőket. Gondolom. A kevésbé hívők talán csak a temetőket járják, ha képesek rá, vagy otthon gyújtanak egy mécsest. Kiveszik a komódból a nagypapi képét és emlékeznek. A család békéjére. S ehhez még hívőnek sem kell okvetlenül lenni. Azonban egy, a nyilatkozatai, a mások gatyájában turkálásig bigott, minden kötőszóban a keresztények üldözését látó államtitkár esetében azért mindenképpen azt hinné az ember, hogy elől jár a jó példával. Ki nem mozdul a temetőből. Legfeljebb akkor, ha elindul a templom felé. Azért, hogy már a templomkaputól térden csúszva imádkozzon folyamatosan az üdvözült lelkek […]
Read more ›
7:34 de.
Festum Omnium Sanctorum. Az üdvözült lelkek emléknapja. Katolikus ünnep. Általában. Ha eltekintünk attól, hogy számos katolikusnak ismert ünnepnap olvasztott magába igencsak pogány ünnepnapokat. S most kicsit tekintsünk el. Olyan módon, hogy mégsem tekintünk el. Egy mély levegőt véve a politika forgatagában. Egy mély levegővel söpörve félre azt, hogy politikusok sajátítanak ki ünnepeket. Egy kicsit elfeledkezve a klerikális parlamenti platform státuszkeresztényeiről. Egy kicsit mellénézve annak, ami szerintük szent, és ami miatt mindenki más pogány. Szóljon pár sor inkább másról. Azokról, akiket még ismerhettünk a környezetünkből. S azokról is, akiket nem. Mert előttünk éltek. Mert csak újsághírek. Mert talán még azok sem. […]
Read more ›
3:00 de.
„A finomszesz és mesterséges aromák felhasználásával készült, úgynevezett kommersz vagy pancsolt szeszes italok nagy mennyiségű fogyasztása komoly egészségi kockázatot jelent. Ezek előállítási költsége csak töredéke a tiszta növényi párlatokénak, így kiskereskedelmi áruk is kedvezőbb. Az új szabályozás az olcsó, mesterséges aromák felhasználásával készült szeszes italok adóját növeli, ezzel a kabinet azt szeretné elérni, hogy a lakosság kevesebb etil-alkoholt fogyasszon” – közölte az egészségügyért felelős államtitkárság a Magyar Nemzettel. Ezek tényleg vagy hülyék vagy pofátlanok, esetleg hülyék és pofátlanok is egyszerre. Merthogy arra azért nem vennék ciánkálit, hogy alkohol-ügyekben tájékozatlanok, legfeljebb a kommersz szeszesitalok idegenek tőlük, mióta felvitte Isten a dolgukat. […]
Read more ›
1:10 de.
Van nekünk itt , ugyebár, ez az illiberális izé. Orbán szerint demokrácia, de – ha példaképeit nézzük (Oroszország, Kína, Törökország) – akkor azért már nem tűnik annak. Leginkább olyan, mint a dakota síugró. Biztosan van, de még senki nem látta. Avagy úgy kell értelmezni, mint a közelmúlt SARS fertőzését. Senki nem tudta, mi az, még a bemondók is „a tipusos” fertőzésnek mondták, amíg ki nem javították őket „atipusosra”. Orbánt senki nem meri kijavítani, mi szerint illiberális demokrácia nem létezik, csak az ő beteg agyában. A demokrácia – sajátos módon és eredendően – csak liberális lehet. Az illiberális izéhez képest a […]
Read more ›
1:02 de.
Kabaréjelenet: – Jó napot Kovács úr, miben segíthetünk? – Üdvözlöm, az internetadót jöttem befizetni. – Értem, de ezt online is megtehette volna! – Igen, de ott először egy 400 gigabájtos alkalmazást kellett volna letöltenem, gondoltam így olcsóbb. – Na nézzük…Net kártyáját lesszíves ideadni… – Tessék. – Egy pillanat, átfuttatom a rendszeren. Azt mondja hogy ebben a hónapban 25 gigát használt. Volt kint önöknél a netóra leolvasó kolléga? – Igen. – Plomba rendben volt? Nem törték fel? – Nem kérem, tisztességes mérnökember vagyok, a munkámhoz kell az internet.- Ahhhha.. azt mondja hogy, 12 filmletöltés, játékok, irodai alkalmazások, egy kis pornó. Tudja, […]
Read more ›
2014 november 1 7:40 de.
Ebben a dalban minden benne van, amit szeretnék elmondani. Életünk országútja fut a lábunk alatt. Bármennyire hárítanánk, veszteségeink voltak, vannak és lesznek is. Minden múlandó, az élet is, ebbe belenyugodni nehéz. Azt mondják, az idő gyógyít, de ez nem igaz. Ami a gyászunkban vigaszt ad(hat), hogy szerencsések voltunk/vagyunk, mert eddig-addig velünk/velem volt, szeretett és szerethettem. Kiváltságként éljük meg az elmúlt, közösen megélt éveket, élményeinket és emlékeinket. Sokan nem érzik, még nem szembesültek az elmúló percek értékeivel, meg kellene tanulniuk, tanulnunk ezzel jól sáfárkodni. Életünk minden pillanatát szépen, teljesen meg- és kiélni. Mondjuk ki addig, amíg nem késő, öleljünk addig, míg […]
Read more ›
7:38 de.
Mondta a miniszterelnök, miután hazatért legutóbbi svájci magánlátogatásáról, melyeknek természetesen semmi közük sincs ahhoz, hogy Svájc a jövő évtől kiadhatja a bankszámlák adatait. „Több dúsgazdag magyar levelet kapott a svájci bankjától – állítja a napi.hu – melyben az eddig maximális diszkrécióról és titoktartásról híres magánbankok, mint amilyen a UBS vagy a Credit Suisse, arra figyelmezteti a címzetteket, hogy a magyar hatóságok megkeresésére kiadhatják az adataikat. Mindennek következtében megindult, és az elmúlt hetekben felerősödött a svájci bankokban tárolt több száz milliárd forintra becsült magánvagyonok kiáramlása.” Ami igaz – igaz, kommunistáknak ezek az erkölcsileg-politikailag lepukkantak semmiképpen nem mondhatók, elég csak összehasonlítani azt a vagyont, melyet a […]
Read more ›
7:32 de.
Orbán Viktor megérkezett a svájci kirándulásról. Dagadó atyai kebellel, és kisebb pénztárcánkkal. Rögtön neki is állt megtartani a rendes pénteki orbánia-félórát a rádióban. S mi másról is nyilatkozhatott volna, mint például az internetadóról is. Amely nyilatkozatot a tüntetést szervezők mindjárt vissza is igazoltak. A sebtében megtartott nagy társas összejövetel, alias tüntetés szónokai ugyanis nagy sikernek, Orbán meghátrálásának értékelték azt, hogy a miniszterelnök belengette a nyilatkozatában: nem lesz a pillanatnyi formájában internetadó. Csak emlékeztetnék arra, hogy annak idején hasonló önvállveregetések a diáktüntetések kapcsán is megtörténtek. Az akkori néhány nyilatkozat, néhány pillanatnyi, kormányzati részen látszó pozícióvesztés kapcsán. Alkalmasint ma ki is emlékszik […]
Read more ›
7:27 de.
Magyarország többpárti demokrácia – legalábbis hivatalosan nincsenek betiltva (még?) a pártok. Folyamatosan ezen dühöngök, hallgatván a vasárnapi, budapesti, internetadó elleni tüntetésről, illetve az azt követő attrocitásokról szóló híreket, kommentárokat. Vasárnap két tüntetés is zajlott a fővárosban. A Parlament elé a fociultrák kaptak engedélyt. Ők amiatt tiltakoztak, hogy a meccseken most már folyamatosan jelenlévő agresszivitás miatt a Magyar Labdarugó Szövetség ún. szurkolói ellenőrzői rendszert szándékozik bevezetni. Ez lehetővé tenné a drukkerek azonosítását, illetve a balhésok kitiltását a stadionokból. Az Országház előtt tőlük szokatlan fegyelmezettséggel szidták az MLSZ vezetését – a testület elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója is. A […]
Read more ›
2014 október 30 2:54 du.
Tiltakozásul lemondott Magyarország vancouveri tiszteletbeli konzulja, mert nem akar többé közösséget vállalni azzal az Orbán rendszerrel, mely a kanadai magyar diaszpórába exportálta a megosztó, ellenvéleményt nem tűrő pártpolitikát. Az éppen lököszönt tiszteletbeli konzul – Vass Zoltán – nyilatkozatában elmondta: „Kifejezetten károsnak és sajnálatosnak tartom, hogy a magyarországi politikai csatározások úgymond kiköltöztek az ország hatarain túlra, így láthatóan felütötte a fejet Vancouverben is. A kormány azon törekvései, hogy kifejezetten önös pártpolitikai érdekektől vezérelve elfoglaljon minden egyes bástyát a külhoni magyarság intézményeiben egyre inkább megosztja a magyarokat illetve rendkívül veszelyes illúziót kelt az ország és a nemzet viszonyában, amely sorspusztító következményekkel is járhat.” Vass […]
Read more ›
2:37 du.
A Mandiner nevű hírportált és blogot nehezen lehett vádolni baloldali, netán balliberális elhajlásokkal. Ugyanakkor a lap fiatal szerkesztői – Balogh Ákos Gergely és Rajcsányi Gellért – aligha Békemenet materialnak számítanak. Oroszpártiságnak nyoma sincs, a voluntarizmus nem igazán népszerű náluk és az árvalányhaj sem nő olyan magasra mint a jobboldal egyéb platformjain. A Mandiner alapvetően egy szabadelvű-konzervatív lap, kisebb-nagyobb libertarianista beütésekkel. És most eléggé következetesen nekimentek az Orbán kormánynak. Úgy gondoltam, hogy fontos bemutatni az angol világ felé is, hogy ha halvány kiadásban is, de azért itt-ott létezik egy fajta fiatal magyar konzervativizmus, ami inkább a német kereszténydemokratákra, vagy éppen az […]
Read more ›
10:07 de.
Magyarországon a nyolcvanas évek közepe óta – én azóta érzékelem – nem a “kommunisták” uralták a politikát, hanem a pragmatikusok. Egypárt rendszerben nyilvánvaló, hogy minden politizálni akaró ember abban az egy pártban próbálja a hangját hallatni. (A rendszerellenzék hangja érzékelhetetlen volt a mindennapokban, egészen 1985-ig, amikor Budapesten tartottak egy európai kulturális fórumot, de ennek híre is csak párezer emberhez jutott el.) A hatvanas évek óta tartott fellendülés azt az érzést keltette az átlag magyar állampolgárban, hogy na, tessék: ha nem „ideologizálunk” – vagyis a mindennapokban nem érzékelhető az állandó ideológiai nyomás – akkor jobb lehet a nép élete. (Átlagpolgárról beszélek, […]
Read more ›
9:16 de.
Igazi apja lánya – Orbán azt állítja, hogy lányát látogatta meg Svájcban Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtószóvivője közleményében előbb azt mondta senkinek semmi köze Őfenesége magánutazásaihoz, majd ma azt írta: “Az őszi szüntet kihasználva a miniszterelnök a családjával tölt néhány napot Svájcban. Orbánékhoz közeli infók szerint: „Orbán Viktor azért van feleségével jelenleg Svájcban, mert nagyobbik lányát, Ráhelt látogatja meg, aki vendéglátást tanul a városban”. Nos ezzel többeknek gondja van, mert mint ismert: szeptember közepén lett hír, hogy „Orbán Ráhel otthagyta a Kempinski Hotelt, ahol már 2012 óta dolgozott értékesítési menedzser gyakornokként és Zsidai Zoltán „Roy” étteremcsoportjához szerződött”. Majd pár hét […]
Read more ›