További írásaink

Emlékezünk, emlékezzünk

2014 november 1 7:40 de.17 hozzászólás
Emlékezünk, emlékezzünk

Ebben a dalban minden benne van, amit szeretnék elmondani. Életünk országútja fut a lábunk alatt. Bármennyire hárítanánk, veszteségeink voltak, vannak és lesznek is. Minden múlandó, az élet is, ebbe belenyugodni nehéz. Azt mondják, az idő gyógyít, de ez nem igaz. Ami a gyászunkban vigaszt ad(hat), hogy szerencsések voltunk/vagyunk, mert eddig-addig velünk/velem volt, szeretett és szerethettem. Kiváltságként éljük meg az elmúlt, közösen megélt éveket, élményeinket és emlékeinket. Sokan nem érzik, még nem szembesültek az elmúló percek értékeivel, meg kellene tanulniuk, tanulnunk ezzel jól sáfárkodni. Életünk minden pillanatát szépen, teljesen meg- és kiélni. Mondjuk ki addig, amíg nem késő, öleljünk addig, míg […]

Read more ›

Nem vagyunk kommunisták

Nem vagyunk kommunisták

Mondta a miniszterelnök, miután hazatért legutóbbi svájci magánlátogatásáról, melyeknek természetesen semmi közük sincs ahhoz, hogy Svájc a jövő évtől kiadhatja a bankszámlák adatait. „Több dúsgazdag magyar levelet kapott a svájci bankjától – állítja a napi.hu – melyben az eddig maximális diszkrécióról és titoktartásról híres magánbankok, mint amilyen a UBS vagy a Credit Suisse, arra figyelmezteti a címzetteket, hogy a magyar hatóságok megkeresésére kiadhatják az adataikat. Mindennek következtében megindult, és az elmúlt hetekben felerősödött a svájci bankokban tárolt több száz milliárd forintra becsült magánvagyonok kiáramlása.” Ami igaz – igaz, kommunistáknak ezek az erkölcsileg-politikailag lepukkantak semmiképpen nem mondhatók, elég csak összehasonlítani azt a vagyont, melyet a […]

Read more ›

Tompika a szalámifelelős

Tompika a szalámifelelős

Orbán Viktor megérkezett a svájci kirándulásról. Dagadó atyai kebellel, és kisebb pénztárcánkkal. Rögtön neki is állt megtartani a rendes pénteki orbánia-félórát a rádióban. S mi másról is nyilatkozhatott volna, mint például az internetadóról is. Amely nyilatkozatot a tüntetést szervezők mindjárt vissza is igazoltak. A sebtében megtartott nagy társas összejövetel, alias tüntetés szónokai ugyanis nagy sikernek, Orbán meghátrálásának értékelték azt, hogy a miniszterelnök belengette a nyilatkozatában: nem lesz a pillanatnyi formájában internetadó. Csak emlékeztetnék arra, hogy annak idején hasonló önvállveregetések a diáktüntetések kapcsán is megtörténtek. Az akkori néhány nyilatkozat, néhány pillanatnyi, kormányzati részen látszó pozícióvesztés kapcsán. Alkalmasint ma ki is emlékszik […]

Read more ›

Hahó, Zemberek!

Hahó, Zemberek!

Magyarország többpárti demokrácia – legalábbis hivatalosan nincsenek betiltva (még?) a pártok. Folyamatosan ezen dühöngök, hallgatván a vasárnapi, budapesti, internetadó elleni tüntetésről, illetve az azt követő attrocitásokról szóló híreket, kommentárokat. Vasárnap két tüntetés is zajlott a fővárosban. A Parlament elé a fociultrák kaptak engedélyt. Ők amiatt tiltakoztak, hogy a meccseken most már folyamatosan jelenlévő agresszivitás miatt a Magyar Labdarugó Szövetség ún. szurkolói ellenőrzői rendszert szándékozik bevezetni. Ez lehetővé tenné a drukkerek azonosítását, illetve a balhésok kitiltását a stadionokból. Az Országház előtt tőlük szokatlan fegyelmezettséggel szidták az MLSZ vezetését – a testület elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója is. A […]

Read more ›

Lemondott a vancouveri tiszteletbeli konzul mert Orbánék lerombolják a demokráciát és a kanadai magyarságot

2014 október 30 2:54 du.79 hozzászólás
Vass Zoltán

Tiltakozásul lemondott Magyarország vancouveri tiszteletbeli konzulja, mert nem akar többé közösséget vállalni azzal az Orbán rendszerrel, mely a kanadai magyar diaszpórába exportálta a megosztó, ellenvéleményt nem tűrő pártpolitikát. Az éppen lököszönt tiszteletbeli konzul – Vass Zoltán – nyilatkozatában elmondta: „Kifejezetten károsnak és sajnálatosnak tartom, hogy a magyarországi politikai csatározások úgymond kiköltöztek az ország hatarain túlra, így láthatóan felütötte a fejet Vancouverben is. A kormány azon törekvései, hogy kifejezetten önös pártpolitikai érdekektől vezérelve elfoglaljon minden egyes bástyát a külhoni magyarság intézményeiben egyre inkább megosztja a magyarokat illetve rendkívül veszelyes illúziót kelt az ország és a nemzet viszonyában, amely sorspusztító következményekkel is járhat.” Vass […]

Read more ›

Mandiner az Orbán rendszer ellen

Orange fog / jarr1520 (Flickr)

A Mandiner nevű hírportált és blogot nehezen lehett vádolni baloldali, netán balliberális elhajlásokkal. Ugyanakkor a lap fiatal szerkesztői – Balogh Ákos Gergely és Rajcsányi Gellért – aligha Békemenet materialnak számítanak. Oroszpártiságnak nyoma sincs, a voluntarizmus nem igazán népszerű náluk és az árvalányhaj sem nő olyan magasra mint a jobboldal egyéb platformjain. A Mandiner alapvetően egy szabadelvű-konzervatív lap, kisebb-nagyobb libertarianista beütésekkel. És most eléggé következetesen nekimentek az Orbán kormánynak. Úgy gondoltam, hogy fontos bemutatni az angol világ felé is, hogy ha halvány kiadásban is, de azért itt-ott létezik egy fajta fiatal magyar konzervativizmus, ami inkább a német kereszténydemokratákra, vagy éppen az […]

Read more ›

A jelenlegi ellenzék bírálata

10:07 de.6 hozzászólás
A jelenlegi ellenzék bírálata

Magyarországon a nyolcvanas évek közepe óta – én azóta érzékelem – nem a “kommunisták” uralták a politikát, hanem a pragmatikusok. Egypárt rendszerben nyilvánvaló, hogy minden politizálni akaró ember abban az egy pártban próbálja a hangját hallatni. (A rendszerellenzék hangja érzékelhetetlen volt a mindennapokban, egészen 1985-ig, amikor Budapesten tartottak egy európai kulturális fórumot, de ennek híre is csak párezer emberhez jutott el.) A hatvanas évek óta tartott fellendülés azt az érzést keltette az átlag magyar állampolgárban, hogy na, tessék: ha nem „ideologizálunk” – vagyis a mindennapokban nem érzékelhető az állandó ideológiai nyomás – akkor jobb lehet a nép élete. (Átlagpolgárról beszélek, […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – a net-adós tüntetők esete Kun Bélával és a Lenin fiúkkal

Napi szösszeneteimből – a net-adós tüntetők esete Kun Bélával és a Lenin fiúkkal

Igazi apja lánya – Orbán azt állítja, hogy lányát látogatta meg Svájcban Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtószóvivője közleményében előbb azt mondta senkinek semmi köze Őfenesége magánutazásaihoz, majd ma azt írta: “Az őszi szüntet kihasználva a miniszterelnök a családjával tölt néhány napot Svájcban. Orbánékhoz közeli infók szerint: „Orbán Viktor azért van feleségével jelenleg Svájcban, mert nagyobbik lányát, Ráhelt látogatja meg, aki vendéglátást tanul a városban”. Nos ezzel többeknek gondja van, mert mint ismert: szeptember közepén lett hír, hogy „Orbán Ráhel otthagyta a Kempinski Hotelt, ahol már 2012 óta dolgozott értékesítési menedzser gyakornokként és Zsidai Zoltán „Roy” étteremcsoportjához szerződött”. Majd pár hét […]

Read more ›

Izrael láthatatlan háborúja

Izrael láthatatlan háborúja

Az írás Yisrael Medad, az Israel Media Watch (Izraeli Médiafigyelo Intézet) volt igazgatója által készített összeállítás alapján készült. A cikkgyűjtemény arra kívánja ráébreszteni az olvasókat, hogy a nemzetközi média Izraelről szóló híradásaiban bizonyos markánsan ellenséges tendenciák fedezhetők fel. Az alábbiakban összefoglalva ismertetjük Lenny Ben David cikkének néhány fontos megállapítását. 2000 szeptembere óta világszerte újfajta stílus jelentkezett az izraeli-palesztin konfliktusról szóló tudósításokban. Talán nincsenek konspirációs kezek az új újságírói „stílus-szabályzat” mögött. Ezek az irányelvek gyakran csak informálisan, talán csak félig-meddig tudatos módon terjednek. Egy a közös a szabályokban: kivétel nélkül mind Izrael-ellenesek. Izraeli médiaelemzők több száz újságcikk tartalomelemzése során számos stílusjegyet […]

Read more ›

Nem csak politika van a világon!

Nem csak politika van a világon!

Az egyik kanadai Magyar Ház elnöke, a “sole” halat magyarul “nyelvhal”-ra fordította a menün, amit kitett az étteremben.  Sokan megakadtak rajta, mi az, hogy “rántott nyelvhal” Gonosz ember lévén nem tudtam megállni a tudományos észbontást.   Talán számodra is mulatságos.  (Az Olasz „Oh sole mio” akkor “Oh, az én kis nyelvhalacskám”?) Rántott nyelvhal, petrezselymes vajas krumplival és tartármártással . (Én rizst látok, de lehet, hogy krumpli van alatta?) Ha történelmileg helyesen fordítanánk a sole hal nevét magyarra, akkor SZANDÁL HALNAK is lehetne nevezni, mert az angol, (sole) francia, (seul) spanyol, (lenguado) olasz (sogliola) a latin “solea” a szandál szóból ered. A németek azonban különcködtek már régen is és ők “Seezunge” néven ették ezt a […]

Read more ›

Beszámoló egy lendületes tüntetésről: Mocskos Fidesztől zengett Budapest

2014 október 29 2:01 du.22 hozzászólás
Sioréti Gábor / Magyar Narancs

Kis késéssel indúlt, de nagy lendülettel. Hazafias dalok helyett Beethoven Egmont nyitánya vezette be szónoklatokat. A tömeg nagy volt. Onnan, ahol én álltam, talán tizenöt méternyire a dobogótól, lehetetlen volt felbecsűlni a létszámot. Midössze az volt látható, hogy a József Nádor tér színültig megtelt. Két rövid, de ingerült beszédet hallottunk, majd a tömeg elindúlt. A Madách tér, Asztoria, Kossuth Lajos utca, Erzsébet Híd, Lánchíd utca útvonalon mentünk a Nulla Kilóméter Kőhöz, a Lánchíd budai hídfőjéhez, hirdetendő a közönség eltökélt szándékát, hogy a net adó amit fizetni fognak, az nulla forint lesz. Az Erzsébet Híd közepéről visszatekintve lehetett csak végre megérteni, […]

Read more ›

Tüntetési és kormányzati becsapások

Tüntetési és kormányzati becsapások

Lezajlott a második tüntetés az internetadó ellen, ahogy a távközlési adó kibővítését közkeletűen elnevezték. Közben beterjesztették a Parlament elé, és módosító indítvánnyal is ellátta a párt igazgatósága, igazgatása, izgatója. Nem kívántat a Fidesz tagoknak kéne törölni. Mi meg a szemünket a vont csövű hazugságok nyomán. Az egyik a korábban már emlegetett önámítás-csomag a tüntetők részéről. Az egyik az, hogy néhányan alighanem bebeszélik maguknak, hogy nélkülük a felső korlátos adó korlátja nem jöhetett volna létre. Holott a Fidesz háza tájáról már öt napja ismert kezdeményezés volt a felső korlát bevezetése. Ez tehát nem eredmény, és legkevésbé a tüntetés eredménye. Ez tényszerűen akkor is […]

Read more ›

Egy új ’56-ról

Egy új ’56-ról

Az Amerikai Népszava eredményes blokkolása okán – ugye, milyen mókás is ez az internet? még hogy az információk szabad áramlása!  – alant közöljük Bartus László témába vágó írását. „Amikor új 56-ról beszélünk, nem egy győztes forradalomról szólunk, hanem a szabadságvágyak végleges bukásáról. Ebben az értelemben lesz egy új 1956, amely lezárja a NER „átmeneti zavaros éveit”, és egyértelműsíti, hogy ebből nincs menekvés. Orbán bandáját leváltani nem lehet, mert ők a „nemzet”, ők a haza. Haza pedig – ugyebár – nem lehet ellenzékben. Az internetadó esete mutatta, hogy egy gyufaszál, apró szikra robbantja majd ki az új 56-ot, amellyel elkéstek a […]

Read more ›

Milla 2.0

Milla 2.0

Nagyon lelkesítő tüntetés volt. Az előző tüntetés is nagyon lelkesítő volt. Nekem csak az a nagy fájdalmam, hogy miközben a lelkes amatőrök azon aggodalmaskodtak, hogy a tömeg rálép a villamossínekre, addigra érzékelhetően odaértek a Fidesz egy pillanatra meghökkent profi ügynökei, és kezdik átvenni az irányítást az események felett. Jönnek az okos jóbarátok, akik magyarul írják a nevüket és ingyérbe adják a bölcs tanácsokat, melyek középpontjában az áll, hogy fűre lépni tilos, meg, hogy nem kell kapkodni, ha eddig hetente tüntettünk, hát ezentúl első lépcsőben tüntessünk háromhetente, aztán meg majd évente kétszer, ordítozzunk kicsit, Orbántakaroggy, jólmegmondtuk, aztán nevetgélve menjünk haza. MILLA […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – megalakult az új-állampárt levelező tagozata

8:01 de.1 comment
Napi szösszeneteimből – megalakult az új-állampárt levelező tagozata

Akit a hokedli szele megcsapott – Az MSZP országgyűlési képviselői két uniós zászlót lógattak ki a Parlament egyik ablakán Túl azon, hogy még azok – ha még vannak ilyenek – is, akik szimpatizálnának a maszoposokkal, vagy csak esztétikai értéként tekintenek Ágnes fővárosi párt-anya bájos pofijára, érezhetik, hogy ez bizony a show lenyúlására vágyakozó sikertelen kísérlet volt, egyértelműtény, hogy ez a zászlólobogtatás nem volt túl nagy ötlet. Hogy arról a nem éppen szép-emlékű ötletről ne is tegyünk említést, hogy a parlament egyik ablakában tüsténkedtek, Csak remélni lehet, hogy nem abban, ahol picsa-részeg belügyér szambázott a taxis-balhé idején. Ágnesnek meg tanácsolnám, hogy […]

Read more ›