További írásaink

A Fidesz Szlovákiában is eldöntötte, hogy ki a magyar és ki a nemzetellenes

2012 március 10 11:07 de.59 hozzászólás
A Fidesz Szlovákiában is eldöntötte, hogy ki a magyar és ki a nemzetellenes

Kanadában már megszokhattuk, hogy az itteni magyar diplomácia háborút deklarál az Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát bíráló kanadai állampolgárok ellen. Lásd Pordány László nagykövet 2012 január 1-én elhangzott rádióbeszédét, melyben elmondta: Montreálban, Ottawában, Torontóban és Vancouverben is le kell győzni a „nemzetellenes erőket.” Szlovákiában is eldöntötték, hogy ki a magyar és a ki a nemzetellenes. A szombati szlovákiai választásokon, a 2010-ben a pozsonyi törvényhozásból kiesett Magyar Koalíció Pártját tartja a Fidesz az egyetlen igazán „magyar” pártnak, annak ellenére hogy az MKP-nál nagyobb és sikeresebb Híd nevű alakulat mandátumokkal is rendelkezik és 7 százalékot meghaladó eredményt érhet el a választáson.

Read more ›

Ellenzéki összefogás az LMP-s népszavazás körül – nemet mondanak a feudalizmusra

2012 március 9 8:40 de.63 hozzászólás
Ellenzéki összefogás az LMP-s népszavazás körül – nemet mondanak a feudalizmusra

Megszületett Magyarországon a demokratikus ellenzéki összefogás a Lehet Más a Politika szociális népszavazása körül, miután Mesterházy Attila szocialista elnök kijelentette az MR1 reggeli adásában, hogy az MSZP is támogatja az LMP kezdeményezését. A héten Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója már jelezte, hogy ők is kiállnak az ökopárt népszavazása mellett. Most már csak az a necces, hogy a saját bevallása szerint is a kormánypártot „segítő” köztársasági elnök – amennyiben őt továbbiakban is Schmitt Pálnak hívják – nehogy véletlen olyan dátumra írja ki a négy igenes népszavazást, amikor a lakosság fele éppen nyaral.

Read more ›

Államférfi-e Mesterházy Attila? Évértékelőt tart a szocialista elnök

2012 március 8 8:43 de.38 hozzászólás
Államférfi-e Mesterházy Attila? Évértékelőt tart a szocialista elnök

Ma délután tart évértékelőt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke. Idén különösen nagy a tét a 38 éves politikus számára, hiszen Mesterházynak bizonyítania kell, hogy egyedül ő tudja összefogni a demokratikus ellenzéket, egyedül ő lehetne a kormányváltást eredményező kooperáció motorja. Nem lesz könnyű feladat.

Read more ›

Balog Zoltán fideszes államtitkár: a kanadai idegenrendészet nem akar együttműködni velünk

2012 március 7 12:11 du.75 hozzászólás
Balog Zoltán fideszes államtitkár: a kanadai idegenrendészet nem akar együttműködni velünk

Balog Zoltán, a Fidesz felzárkózásért felelős államtitkára a kanadai hatóságokat bírálta, mert szerinte a kanadai szövetségi idegenrendészet nem akar együttműködni a magyar kormánypárttal a roma menekültek ügyében. Ráadásul Balog „barátságtalan lépésnek” nevezte a kanadai vízumkényszer esetleges bevezetését. Erre azonban egyre nagyobb az esély, miután becslések szerint 2009 óta több mint 9 ezer magyar állampolgár adott be menekült-kérelmet a kanadai hatóságoknak.

Read more ›

Újabb Európai Uniós csapás Orbánéknak

Újabb Európai Uniós csapás Orbánéknak

Az Európai Bizottság komolyan aggódik a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása, valamint a pártonkívüli adatvédelmi ombudsmani hivatal beszüntetése miatt. Példanélküli módon szólt rá az Orbán-kabinetre az EB amiatt, hogy a Fidesz rendszeresen támadja nyilt sajtózközleményekben a kormánypárttól még független Magyar Nemzeti Bank elnökét, Simor Andrást és az MNB monetáris politikáját.

Read more ›

A BlueNoseAir – a Malév utód – már megjelent a Facebookon

2012 március 6 10:09 de.13 hozzászólás
A BlueNoseAir – a Malév utód – már megjelent a Facebookon

A BlueNoseAir lehet Magyarország új nemzeti légitársasága. A cég neve a jellegzetes kék orrú Malév gépekre utal és a Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) elnevezésű civil kezdeményezés a Facebookon keresztül kéri a szervezet szimpatizánsait, hogy tervezzenek az új nemzeti légitársaság számára egy logot. A közösségi oldalra felkerült bejegyzésekből látszik, hogy a Malév számos pilótája és légiutaskisérője követi a Malért-BlueNoseAir körüli fejleményeket. „Mi MALÉV-es légiutaskísérők – és úgy gondolom, hogy a pilótákkal egyetemben – úgy szoktuk mondani, hogy a fiúk, a mi fiaink. Egy nemzeti zászlós repülőn repülnénk már nagyon, újra együtt”–írta Gregorné Szilvia.

Read more ›

Érsek úr! Mit tehetünk a lopakodó jobboldaliság ellen?

2012 március 5 10:45 de.19 hozzászólás
Érsek úr! Mit tehetünk a lopakodó jobboldaliság ellen?

Demokratikus, szenvedélyes és időnként fájdalmas párbeszéddé alakult az ottawai katolikus érsek hétvégi látogatása a belvárosi Szent József Egyházközségbe. Terrence Prendergast tüzetesen jegyzetelt asztalánál, miközben a diszkriminációt szenvendő katolikus nőkről és a melegekről, a jobboldal térnyeréséről, a II. Vatikáni Zsinat által felkarolt liberálizmus hanyatlásáról, a pedofilbotrányról és a házas papokról faggatták a hívők az érseket. A díszvacsora főszervezője a desszert alatt szólította fel az érseket, hogy „nyissa már ki füleit” és vegye fontolóra azt, amit a liberális katolikusok mondanak.

Read more ›

Egy budapesti uszodában fojtogatták Kertész Ákost – ezért is menekült Kanadába

Egy budapesti uszodában fojtogatták Kertész Ákost – ezért is menekült Kanadába

Kertész Ákosnak – aki jelenleg Montreálban él – bőven lehetett oka a menekülésre, hiszen számos támadásnak és brutális atrocitásnak lett az áldozata az elmúlt hónapok alatt. A Bartus Lászlónak adott exklúzív interjúban a 80 éves Kossuth-díjas író elmondta, hogy egyik nap az uszodában volt és elúszott mellette egy férfi. Aztán amikor felismerte a prominens írót, a medencében rátámadott és elkezdte fojtogatni. Az idős író segítségért kiabált és végül elúszott a férfi és elhagyta az uszodát, azonban amikor a kocsijához ért Kertész Ákos egy antiszemita szavakkal ellátott cetlit talált az ablakon: „ússzál a Vörös-tengerben, egyenek meg a cápák”–állt a papíron.

Read more ›

Kertész Ákos Kanadában – Hazafiasságnak számít menekülésre kényszeríteni egy 80 éves írót?

2012 március 4 9:43 de.173 hozzászólás
Kertész Ákos Kanadában – Hazafiasságnak számít menekülésre kényszeríteni egy 80 éves írót?

Vajon hány olyan Európai Uniós ország van még Orbán Viktor Magyarországán kívül, ahonnan a legmagasabb állami kitüntetéseket és díjakat elnyerő írók, művészek és értelmiségiek Kanadába menekülnek, mivel elviselhetetlenné válik számukra az állandó megfélemlítés és a bizonytalanság érzése? Nincsen annál lejjebb, mint amikor egy idős ember a fizikai bántalmazás veszélye, a folyamatos fenyegetések árnyékában tölti élete utolsó éveit. Kertész Ákos 80 évesen is így töltötte az utóbbi hónapokat, miután egy vitatott cikket írt az Amerikai Népszavának és emiatt a legdurvább antiszemita támadások áldozata lett, a Fidesz pedig a Kossuth-díjtól való megfosztásával fenyegette a szerzőt. De a Kanadába menekült Kossuth-díjas író nincsen […]

Read more ›

Kanadába menekült Kertész Ákos Kossuth-díjas író

2012 március 3 10:08 du.665 hozzászólás

Kanadába menekült Kertész Ákos Kossuth-díjas író, miután a magyarországi antiszemita jobboldal kegyetlen gyűlöletkampányt indított ellene. Bár a magyar hatóságok eddig bagatelizállták a Magyarországról érkező menekülthullámot, egy Kossuth-díjas író menekült-kérelmén komolyan elgondolkodhat a kanadai kormány.

Read more ›

Félnek a Fidesztől? A lakosság ötven százaléka titkolja pártszimpátiáját

Félnek a Fidesztől? A lakosság ötven százaléka titkolja pártszimpátiáját

Egy bizonyos pontig akkurátusnak gondolhatjuk azt az érvelést, miszerint a magyar ellenzék gengye, megosztott és szerencsétlen, ezért mozog tartósan ötven százalék körül a bizonytalanok, pártszimpátiájukat eltitkolók – vagy a választ megtagadók – aránya, amikor telefonhívásokat fogadnak közvéleménykutató cégektől. De a 2002-es választás tükrében, könnyen lehet, hogy a legfontosabb tényező nem a politikai bizonytalanság, hanem a fideszes retorziótól tartó szavazók magatartása. Azt úgy is tudjuk, hogy a fideszes pártkatonák – Kanadában és Magyarországon egyaránt -már rég eltévedtek Orbán Viktor szektás világában, a „spirituális vezető” privát politikai dzsungeljében. De hiba lenne a pártkatonai együgyűséget rávetíteni az egész magyar társadalomra.

Read more ›

A Kossuth téri fákat már kivágták, hamarosan Károlyi Mihályt is kivágják

2012 március 2 10:10 de.50 hozzászólás
A Kossuth téri fákat már kivágták, hamarosan Károlyi Mihályt is kivágják

Bár még semmilyen konkrét terv nem született a Kossuth tér átalakításával kapcsolatban, az Országháznak otthont adó tér most úgy fest mint egy közönséges építkezési terület, miután kivágták az összes fát és elpusztították a növényzetet a Károlyi Mihály-szobor körüli parkból. Rejtély, hogy miért kellett ennyire sietni a tér szétszedésében, amikor a Horthy-rendszer Kossuth-terét visszaállítani óhajtó Fidesznek nem, hogy nincsen konkrét terve, de még kivitelezőt sem választottak és a szükséges engedélyeket sem szerezték be. Kövér László fideszes házelnök javasolta a magyarországi fasiszták számára fájdalmas Károlyi-szobor elbontását. A fák kivágásával és emlékmű eltávolítása következhet.

Read more ›

A Klubrádió pert nyert a fideszes médiatanács ellen

2012 február 29 11:44 de.20 hozzászólás
A Klubrádió pert nyert a fideszes médiatanács ellen

A Klubrádió frekvenciájának decemberi elvétele és egy a mai napig teljesen ismeretlen, tőkével alig rendelkező cégnek az átadása aligha mondható kóser döntésnek, de nem ez volt a Médiatanács egyedüli kérdéses lépése. Még mielőtt felváltotta volna az egypárti Médiatanács a többpárti Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT), az előző testület úgy döntött 2010-ben, hogy a Klubrádia kaphatja meg a 92,9-es frekvenciát. Ez azonban nemigen tetszett a testület elnökének – Szalai Annamáriának – igy a Médiatanács megalakulása után inkább a Katolikus Rádiónak adta ugyanezt a frekvenciát, függetlenül attól, hogy a Klubrádió pályázatát már előzőleg elfogadták.

Read more ›

Szisztematikus választási csalást követhetett el a jobboldal

2012 február 27 11:21 de.13 hozzászólás
Szisztematikus választási csalást követhetett el a jobboldal

A liberális és baloldali szavazók szisztematikus és tömeges megtévesztésének a gyanúja merült fel Kanadában, miután kiderült: legalább 34 politikailag „billegő,” vagy inkább liberális választókerületben rejtélyes telefonhívásokat kaptak szavazók, melyben az hívó azt állította magáról, hogy a Kanadai Választási Bizottság (Elections Canada) képviselője és nem létező szavazóhelyiségekbe irányította az ellenzéki szimpatizánsokat. A Toronto Star információi szerint, néhány nappal a 2011. májusi választások előtt, egy Thunder Bay-ből működő telefonközpont dolgozóit arra kérte a konzervatív párt: hívják fel a szavazókat és állítsák azt, hogy az Elections Canada új szavazóhelyiséget jelölt ki számukra. A Star információi szerint, a Responsive Marketing Group nevű cég végezhette […]

Read more ›

Megbocsátottam, tehát győztünk – Beszélgetés Kopácsi Sándorral

2012 február 26 10:30 de.31 hozzászólás
Megbocsátottam, tehát győztünk – Beszélgetés Kopácsi Sándorral

Egy beszélgetés 1999-ből… Kopácsi Sándor a budapesti rendőrség főkapitányaként és a megalakuló nemzetőrség helyettes parancsnokaként vett részt az 1956-os forradalom eseményeiben. A szabadságharc leverése után, 1958 júniusában a Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönből csaknem hétévi rabság után, 1963 márciusában szabadult. Azonban emberi jogainak korlátozása, s a személyét és családját sújtó diszkrimináció miatt 1975-ben Kanadába emigrált, ahol jelenleg is él. A magyarországi rendszerváltás következtében rehabilitálták, visszakapta rangját és becsületét.

Read more ›