Radikális leépítés a magyar közmédiánál

2011 július 7 9:11 de.1 comment

A Fidesz-KDNP kormány irányításával, több mint hatszáz rádió és televízió riportert és műsorszerkesztőt küldenek el az MTV-től, a Magyar Rádiótól és az MTI-től. A Lehet Más a Politika (LMP) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerint politikai tisztogatás folyik. Az LMP szerint azért került sor Pulitzer-díjas újságírók kirúgására, mert voltak olyanok a közszolgálati médiánál akiknek „szakmai hivatástudatuk erősebb a kormánypártok iránti lojalitásnál.”

Politikai tisztogatások a magyar közmédiánál? Hatszáz dolgozónak mondanak fel.

Az MSZP Munkástagozata a Rákosi-korszakhoz hasonlította a kirúgásokat. „A mostani kirúgások kísértetiesen hasonlítanak az ötvenes évek politikai tisztogatásaihoz. Amelyek, bár formailag törvényesek voltak, totálisan szembementek a jogállami elvárásokkal és a társadalmi szolidaritás alapelvével”–írja a Munkástagozat

Olyan elismert és népszerű újságíróktól, műsorvezetőktől és szerkesztőktől vált meg az MTV mint Mészáros Antónia, Winkler Nóra és Luigits Tamás. Pataki Katalint is elküldték, aki 1992 óta dolgozott az MTV-nél.  A Kultúrház című program még pár éve Kanadában is forgatott, a helyi magyarságról készített műsort, a köztévé vezetősége azonban ma reggel az egész stábot kirúgta. Pataki elmondása szerint egy háromtagú bizottság hívja be a kirúgásra jelölt dolgozókat és néhány perc alatt közli velük, hogy nem tartanak a továbbiakban igényt munkájukra. „Azt a tiszteletet senki sem kapja meg, hogy a saját főnöke mondja a szemébe: távoznia kell”–mondta Pataki. Az kirúgottak jelentős része olyan ötvén éven feletti műsorvezetőkből és szerkesztőkből áll akik hosszú évek óta a köztévénél dolgoznak.

Közben egyre szaporodnak a Facebookon a kormány és a közmédia vezetése ellen tiltakozó csoportok. A „Nem hallgatom, nem nézem többet a közmédiát – szolidarítás az újságírókkal” című csoporthoz egy nap alatt több mint 2,500 felhasználó csatlakozott.

1 Comment

  • Nos kedves Kanadai Magyarok ez van mifelenk,Rakosi picit batrabb volt,de fejlodokepes a kormany