Művészportré Noával–a Lovegun énekesnőjével

2011 október 7 11:24 de.3 hozzászólás

A Lovegun zenekar 2006 tavaszán alakult, mely az óta ezerrel pörög a Rock’n’Roll hazai és külföldi világában. A bombaformában lévő Noa Rock (Laczkó Noémi) énekesnő mellett, két fiú bűvöli a húrokat, míg a harmadik a dobokból hozza ki a maximumot a közönség nem kis örömére. Napjainkra a magyar Rock élet egyik legdinamikusabb, legütősebb profi zenekarává vált a Lovegun formáció, de már meghódították Németországot is. A rockzene szinte minden műfajával találkozhatunk albumjaikban, de fellépéseik alkalmával a koncertjeiken jelen van a punk, metál és hard rock is. A színpadi zeneihatást fokozza a látvány, amit a négytagú banda produkál előadásaik közben. Videó klipjeik, lemezeik rendkívül jók és profi válogatások, melyekkel jól célozzák meg a rajongóik és nagyközönségük népes táborát. Ha valakire, akkor Noára illik a mondás:”született művész”, hiszen a zene mellett fest, tetovál, verset és meséket ír. Pályájáról, életéről Tamás István a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője beszélgetett a szép és örökké mosolygós kreatívművésszel.

– Már az oviban és kisiskolás korodban is szerettél szerepelni, énekelni, egyáltalán mikor kezdődött nálad a zenéhez, énekléshez való kötődés?

– Az éneklés sokkal később költözött az életembe, mint a festészet, ami valóban már óvodás korom óta szenvedélyem. A zene iránti érdeklődésem általános iskola felső tagozatában kezdődött, amikor a tévékben sugárzott különböző zenei stílusokból. Mint műfajba, én azonnal a rock zenébe szerettem bele.

– Megosztanál az olvasókkal pár nevet, akik inspiráltak a zenére?

– Nem is tudom, hol kezdjem neked, hiszen annyi nagy kedvencem van: Billy Idol, Guns’, Ac/Dc, Alice Cooper, Möltey Crüe; középiskolában hozzáadódtak a régi nagyok, Led Zeppelin,Deep Purple, Doors. Aztán egészen más irányt vettem, jött a Dark, Death és Trash metál,Amorphis, Moonspell, Slayer, Iron Maiden és még sorolhatnám. A Hard rock és a metál széles palettáját hallgatom.

– Visszaemlékszel még az első fellépésedre?

– Nos, igen. Két dalt is énekeltem egy tribute zenekarban, ahol azonnal olyan zenészekkel játszhattam, mint Donászy Tibor, aki azon a nagysikerű koncerten mögöttem, ütötte a bőrt. Gondolhatod, milyen felemelő érzés volt ez számomra. Ma is szívesen emlékszem vissza arra a koncertre.

– Már hat éve, hogy a Lovegun énekesnője vagy. Elmondanád, hol és mikor alakultatok?

– Lovestreet néven kezdtük ZZ – vel és két másik taggal 2004-ben, de 2006 óta teljes a zenekar, akkor került a bandába Szityó és Pisti, és akkor adták ki az első nagylemezünket, immár Lovegun néven.

– Milyen lemezekkel, videó klipekkel leptétek meg eddig a közönséget?

– Az első nagylemezünk a Love& Roll, a második, ami közelebb áll a szívemhez a Halleluja. Videó klipjeink sorrendben: Megint 1, még 1 nyár, Eső mossa el, Az élet szép, Ha valami fáj, Halleluja, és a legújabb a „Megtenném”, ami elkészült, de még titkoljuk. Ígérem, erről majd beszélek neked legközelebb…

– Hazánk egyik legvagányabb, és leghosszabb hajú énekesnőjének tart a közvélemény. Van az a pénz, amiért megválnál a hajadtól?

– Jó kérdés, már többen megkérdezték ezt tőlem. Egy gazdag német rajongóm egy koncert után 10-ezer eurót kínált a hajamért, ha levágom, és nekiadom. Ezt természetesen nem tettem meg. Ha majd megöregszem, és ciki lesz, pénz nélkül is levágatom, valami vagány, punk frizurára, addig viszont éljen a headbangelés, és a hosszú haj, mondja nevetve.

– Van már kész forgatókönyve a zenekarnak, és mi az, amit meg szeretnétek valósítani?

– Most rengeteg időmet lefoglalja a tetoválás, ezért valahol időt kellene szakítani azoknak a daloknak a felvételére, amik már kifolynak a fejemből. Nagyon sok új dalötletem van. Van, ami gyakorlatilag teljes egészében az elejétől a végéig összeállt a fejemben. Szöveggel együtt, és már csak arra vár, hogy felvegyük. Szerintem ennek is eljön az ideje hamarosan.

– Beszéljünk kicsit rólad is, mint egyéb művészeteket is művelő alkotóról. Mióta írsz verseket, meséket, és mi az az irányzat, amit a festészetben képviselsz?

– Öt éves korom óta rajzolok. Általános iskolától középiskola végéig két művész is foglalkozott velem. Sorki Dala Andor költő,- és festőművész, és Szabó Gábor szobrászművész kezei alatt formálódtam. Mellette művészeti szakirányú középiskolai osztályba jártam, aztán elszakadva Magyarországtól, Münchenben, több művészkörben is tevékenykedtem három éven keresztül. Barátaim ösztönzésére az ecsetet tűre cseréltem, és az óta a festészet mellett tetoválok is, ami igazi szenvedélyemmé vált. Érdekes, amikor tetoválok, teljesen azonosulok a fejemben kigondolt alkotással. Ilyenkor annyira magával ragad a tetoválás, hogy sok esetben az alany kér pihenő időt. Verseket általános iskolás korom óta írok. Azóta összegyűlt egy egész verses kötetnyi anyag, amit egyszer jó lenne kiadni, saját illusztrációkkal. Meséket azóta írok, amióta megszülettek a keresztlányaim, és mindig mesélnem kellett nekik. Sok mesét kitaláltam, és ha tetszett nekik valamelyik, újra el kellett mesélnem. Inkább leírtam őket. Sok – sok gyerekmondóka is született ebben az időben.

– A férfiszíveket megdobogtatod, nemcsak a fellépéseid alkalmával, hanem az utcán is megfordulnak utánad. Hogyan tudod kezelni a rajongóid ostromát?

– Sosem felejtem el, hogy semmi nem lennék azok nélkül az emberek nélkül, akik szeretnek, és szeretik a munkáimat, legyen vers, dal, festmény vagy tetoválás, vagy éppen a zene. Ezért mindig nyitott vagyok az érdeklődőkre, szívesen beszélgetek mindenkivel.

– Van olyan terved, vagy álmod, amit szeretnél megvalósítani életed során?

– Boldog családi élet, gyerekek, egészség, rengeteg zenével, művészettel, tetoválással, barátokkal és bulikkal megfűszerezve.

– Tamás István –  

3 hozzászólás

  • Nagyon örülök, hogy épp a Kanadai Magyar Hírlap oldalán olvashatok a Lovegun-ról és Noa-ról újfent. Fotósként volt szerencsém 2008-ban -a jelen cikkben is említett- “Ha valami fáj” c. klip forgatásán végig részt venni. Emlékeszem, hogy a forgatás 24 óráig tartott, amely nagyon kifárasztotta a stábot, és a zenekar tagjait is, de ennek ellenére -vagy éppen ezért- nagyon szép, és jó klip lett. Pedig már a forgatás sem indult zökkenőmentesen, mert eredetileg a klipben szereplő fekete Mercedes helyett egy klasszikus nagy amerikai autó szerepelt volna, de az ígéret szerint nem hozta a helyszínre a tulajdonosa. Ekkor körbetelefonálgatásokkal sikerült találni egy helyettesítő kocsit, így a rendező ismerősének autója lett a beugró autó. Emiatt eleve később is indult a forgatás. Egyébként Noa nagyon kedves -valóban ősenergiával rendelkező, gyönyörű és tehetséges énekesnő. Remélem, hogy egyszer szélesebb körben is ismertté válik a zenekar, illetve Noa tehetsége is. A klipforgatásról készült néhány kocka a zenével itt megtekinthető:

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Ez az interjú – figyelembe véve a szövegben található magyar helyesírási hibákat – kb. azon a “művészi” szinvonalon van mint Noa, a “gyönyörű és tehetséges énekesnő”. Mitől művészet a szórakoztatóipari tevékenysége? Meglepődéssel olvasom azt is, hogy ezek szerint a rock and roll és a tetoválás (a szerző és az énekesnő szerint!) művészi teljesítmény… Erről az énekesről Magyarországon eddig még sohasem hallottam, meghallgatva-megnézve a Lovegun klipjét, a mellékelt fájlt – ebből a fajta zeneszámból tizenkettő egy tucat…
    Remélem, hogy ezeket a nagyon fiatalokra jellemző tulajdonságokat idővel majd kinövi a kislány.
    Egyébként az interjúval a “művésznőnek” és a Lovegun zenekarnak óhajtottak reklámot csinálni?

  • Kedves Szemenyei-Kiss Tamás!

    A magam részéről egyszerű kommentelőként szóltam hozzá a cikkhez és elevenítettem fel a több mint három évvel ezelőtt történt emlékeimet a zenekarral kapcsolatban, illetve osztottam meg a saját véleményemet az énekesnőről. Valószínűleg Ön összemosta az interjút a hozzászólásommal, és nem vette észre a két írás közti határvonalat, mivel Ön az interjúból is idézett és az én egyszerű megjegyzésemből is. Azt hiszem ezt a félreértését sikerült is most tisztázni.
    Megjegyzem, hogy valószínűleg nem Noa és a Lovegun hibája az sem, hogy Ön még nem hallott róluk, hiszen a magyar média inkább Király L. Norbikat, és más hasonló képességű “előadókat” is sokkal jobban preferál. Megjegyzem Király L. Norbi egyedi karakter, de az énektudása messze a cikkben említett Noa szintje alatt van.
    A tetoválás miért is ne lehetne művészet? Persze a sztereotípia az ember fejében az agyon tetovált, piercinggel teletűzdelt, bizarr külsejű “torz” emberek látványát hozza elő azonnal. Vagy talán éppen a börtön tetkók látványa ugrik be, melyeken “Szeretlek Mari” és egyéb hasonló irományok ékeskednek (vagy éktelenkednek) az emberek testén. Nyilván a cikkben szereplő tetoválás művészi megemlítése, nem ezekre asszociál, hanem az igényesen, gusztusosan elkészített egyedi alkotásokra, melyek elkészítéséhez ugyanolyan művészi véna szükségeltetik, mint amellyel egy festőművész rendelkezik, függetlenül attól, hogy azt bőrre, papírra, vagy vászonra gyártja az alkotója.
    A Rock and Roll mint zenei műfaj mivel kevesebb művészi teljesítmény, mint mondjuk a Jazz, a Blues, vagy bármely más művészinek mondott zene?
    Egyébként véleményem szerint a jelen interjú egy cikksorozat része (Művészportré), tehát bizonyára nem ad-hoc jelleggel készült reklám írás. Ilyen elgondolásból a művészportré korábbi cikkei végén is megkérdezhette volna, hogy az épp aktuális interjú direkt módon “reklámcsinálás” okán készült e.

    Remélem ezennel sikerült különválasztani Tamás István interjúját és az ahhoz kapcsolódó egyszerű hozzászólásomat az Ön olvasatában is.
    További szép napot kívánva, maradok Tisztelettel: Remzső László

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.