Reflexió egy reflexológusra: a Kanadai Magyar Demokratikus Charta válasza Androvich Tamásnak

2011 december 6 8:38 de.33 hozzászólás

Horváth Hajnalka a „reflexológia” szót a következőképpen határozza meg: „A reflexológia egy több évszázados gyógymód. A reflexológusok célja, hogy az egész személyt (vagyis a testet, a lelket és a szellemet is gyógyítsa). A reflexológia egyaránt használ öregnek és fiatalnak, nőnek és férfinak. Sok beteg fordul a reflexológiához olyankor, amikor más gyógymód nem segít”. Hogyan működik a reflexológia? Hajnalka szavaival élve: „A testünk minden részének és funkciójának vannak reflexpontjai a lábfejünkön. Ezeken a helyeken találhatóak a rendkívül érzékeny idegvégződések. Gyakorlott reflexológus ezeknek a pontoknak az ingerlésével képes enyhíteni a feszültség blokkokat és megszüntetni az elzáródásokat.” Hajnalka honlapjának mottóját melegen ajánlom Androvich Tamásnak, a montreáli katolikus egyház fiatal plébánosának, a Montreáli Magyar Nagybizottság alelnökének, aki egyben a jelenlegi magyar kormány egyik legszenvedélyesebb külhoni reflexológusa – magyarán, talpmasszőre: „Új világ kell, ahol az uralkodó eszme nem az érdek, hanem a szeretet lesz.” (Lásd: www.reflexologia-hajnival.hu)

Immáron, sajnos másodszor kell tollat ragadnom, hogy a Kanadai Magyar Demokratikus Charta nevében válaszoljak Androvich Tamás szánalmas acsarkodásaira. Úgy tűnik, a haragos plébános képtelen kilépni legújabb, már-már a szenvedély határait súroló mártír szerepéből, képtelen szakítani a vele ugyan egyet nem értő, ámbár ártatlan emberek pocskondiázásával. Továbbra is kerüli a személyes, józan párbeszédet, és azt tartja helyesnek, ha olyan sajtóorgánumok oldalain osztja az észt, ahol a megtámadt személyek nem kapnak válaszlehetőséget. Mint az egyik megszólított szervezet alapítója és országos szóvivője (a Kanadai Magyar Demokratikus Charta), kénytelen vagyok röviden reflektálni Tamás Atya szerepzavarának legfrissebb megnyilvánulására (Lásd: Magyar Krónika 2011. December 3. „Szocioliberalizmus Újratöltve: Régi – Új Reflexek”).

Miről papol a plébános immáron 3 hónapja? Erről: „Miután 2011. szeptember 15-én, közzétettem véleményemet a kanadai magyar szocioliberális erőkről (Kanadai Magyar Hírlap, Kanadai Magyar Demokratikus Charta (KDMC) és szövetségesei) a „szociáliberális” reflexek hatékonyan működésbe léptek…a montreali érseki hivatalnál feljelentettek, majd polgári perrel fenyegettek meg…Tudjuk, hogy az un. átkos rendszerben papokat, püspököket és egyszerű polgárokat feljelentettek, megfenyegettek, és megfélemlítettek, majd megbüntették azokat, akik nem fogadták el azt, amit a rendszer mondott…Szinte hihetetlen, hogy 2011-ben ezeket át kell élni: a megbélyegzést, a feljelentéseket, a fenyegetéseket. Érdemes megfigyelni, hogy a szocioliberálisok mindig a nyitottságról, a toleranciáról és az elfogadásról beszélnek. Azonban, amikor valaki nem ért velük egyet, és egy-két furcsaságra rámutat, a fent említett reflexek előjönnek. Úgy tűnik, hogy tanítómestereik jó munkát végeztek, a tanoncok pedig jól tanultak. Jó lenne tudni viszont, hogy ebben nekik mi a jó?! Csak reméljük, és ezért imádkozunk, hogy ezek a régi reflexek egyszer csak lekopnak.”

A KMDC válaszát egy rövid hálaadással kezdeném. Hálát szeretnék adni az Úr Istennek, hogy erős anyagból készítette annak a montreáli templomnak a mennyezetét, ahonnan Androvich Tamás a sajtó hasábjain, vagy a szószékről uszít azok ellen, akik egész életüket a kommunizmus elleni harcban töltötték és most történetesen nem esnek hasra a plébános kedvenc magyarországi politikai vezére, Orbán Viktor, előtt. Azt is szeretnénk leszögezni, hogy bármennyit is imádkozik Tamás Atya – a Kanadai Magyar Demokratikus Charta nem fog „lekopni”. Mi a 21. században élünk. Többpártrendszer van, az egypártrendszerek korszakának vége. Van és lesz élet a FIDESZ-en kívül Magyarországon is. A pluralizmus, a politikai verseny, nem fog fájni csak azoknak, akik az önkényuralom mellet ágálnak. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta vádirata az Orbán kormánnyal szemben tisztán és eddig cáfolatlanul bizonyítja, hogy a jelenlegi magyar kormány tudatosan, s erőszakosan menetelteti hazánkat az univerzális demokratikus alapelvek világából az önkényuralom világába (www.hungariancharter.com) Orbán példaképe nem a Nyugat, hanem a Kelet, nevezetesen Kína. Ezt nem mi, hanem a magyar miniszterelnök állítja. Mi nem vállalunk szerepet ennek az erőltetet keleti menetnek a végrehajtásában.

Rövid ismertető azok számára, akik késve léptek ennek a pocsolya-viharnak a közepébe (angolul: storm-in- a-tea-cup): 2011. Szeptember 15-én, majd ezután több alkalommal is, (szeptember 22, október 21, október 25) a plébános nem egyszerű véleményt nyilvánított, hanem durva becsületsértést követett el a nagy nyilvánosság előtt Istent tisztelő emberek ellen, akik szeretettel, becsülettel szolgálják hazájukat, közösségüket. A plébános által meggyalázott, kiközösített emberek egyedüli bűne az, – ha ezt egyáltalán bűnnek lehet nevezni – hogy nem nyalják a talpát annak a politikai pártnak, amely ma a politikai hatalmat gyakorolja Magyarországon.

Így szólt Androvich atya eredeti és unprovoked gyűlöletkeltő rágalma: „Amit a Kanadai Magyar Demokratikus Charta és hasonló szervezetek tesznek … az valóban bomlasztó és ördögi, hiszen befészkelődnek magyar színekben, és belülről rombolnak… olyan erőket szolgálnak akik több mint 40 évig sárba tiporták a magyar demokráciát és a magyar nép jogait, és akik a magyar hazában még mindig keresztény, magyar és élet ellenes politikájukat folytatják és próbálják érvénybe jutatni.” A gyalázás további lépcsőfoka, ami egyben egy további szemenszedett hazugság, hogy „Ez a Charta nyilvánosan hasonlítja össze a nemzeti érdekeket védő kormányfő tevékenységét Hitler Németországához és a Sztálin-féle Szovjetunióhoz (sic)”. Ennyit a véleménynyilvánításról. Ha a fenti sorokat egyszerű véleménynyilvánításnak, egy kis furcsaságra való rákérdezésnek kell tekinteni, akkor én vagyok a Csipkerózsika…

Komolyra fordítva a szót – arra is reflektálni kell, hogy honnan ered Tamás Atya epeömlése. Androvich Tamás akkor kezdte pocskondiázni a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát, amikor az gyakorlatilag még nem lépett ki a nyilvánosság elé. Az indulatos gyalázatsorozatot az indította el, hogy az alakulásra készülő Charta a Concordia egyetemmel karöltve egy nyilvános előadást szervezett 201. Szeptember 22-én a neves magyar filozófus Tamás Gáspár Miklósnak (TGM), és erre az előadásra, a KDMC alapítójaként, jóhiszeműen és személyesen meghívtam a montreáli Magyar Nagybizottság egyik másik tagját. Az, hogy sok mindenben nem értek egyet TGM nézeteivel, úgy látszik, nem érdekli Androvich Tamást (lásd pl. Élet és Irodalom, 2003. Október 10. számában közölt hosszas elemzésemet. A Kecske és a Mosónő.) De az sem érdekli a plébánost, hogy az egyetem nem a szellemi egyszínűség, hanem a sokszínűség székhelye.

2011. Szeptember elejéig, mindaddig, amíg nem derült ki, hogy én állok a TGM előadás hátterében, illetve én vagyok a KDMC egyik alapítója, és országos szóvivője, alkalmasnak bizonyultam arra, hogy kiálljak a katolikus egyház dísztermének pódiumára – mint ahogy tettem azt 35 évvel korábban – és ünnepi beszédet mondjak az 56-os forradalmunk 55. évfordulójának alkalmából.  A montreáli Magyar Nagybizottság hivatalos felkérése, melyet nagy tisztelettel elfogadtam, azonnal vissza lett vonva, és szeptember 15-én Androvich Atya ellőtte első dörgedelmét. Az 56-os forradalom montreáli megemlékezésén a plébános hosszan szapulta a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát. Az ünnepi pódiumra két olyan embert szállított Androvichnak a magyar kormány kanadai nagykövete, akik hűségesen és évtizedeken át szolgálták Nagy Imre gyilkosait – a főszónok, Raffay Ernő, mint tudjuk, a Kádár titkosrendőrségének besúgója volt.

Androvich hónapok óta azon fáradozik, hogy összemossa a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát az ördög seregeivel, a kommunizmus szekértolóival, a keresztyénség, az élet ellenségeivel. A maszatolást megnyerte. Kiszorította az akváriumból a másként gondolkozókat. De arról Androvich Tamás már megfeledkezett, hogy van élet az akváriumon kívül, s mi több ez az akváriumon kívüli világ sokkal színesebb, sokkal nagyobb és szabadabb, mint az a bezárt tér, ahol ő prédikál az egyívásúaknak. Mint a KMDC alapítója és országos szóvivője ezúton szeretném tájékoztatni az érdeklődőket, hogy mondhat ránk kígyót, békát a nagykövetség, vagy Androvich Tamás, mi továbbra is egy politikai pártoktól független, civil szervezetként óhajtunk működni. Mi nem a kommunisták, hanem Márai Sándor konzervatív szemüvegén át nézzük a Magyarországon tomboló mai valóság-show-t. (Márai Sándor – feltételezve, hogy a nagyhatalmak kivonják csapataikat Európából – a következőket írta 1949-ben: „És aztán? Mit kezdek én? Hazamegyek egy Magyarországba, ahol… dühös papok „nevelnek”, ahol – torzabb és elvadultabb alakzatban – élni kezd a Horthy-világ kísértetjárása ? Ez végzetes lenne…Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert „keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül”).

És akkor röviden a „feljelentésről”, a peres „fenyegetésről, megfélemlítésről”, amivel Androvich Tamás a Charta tagjait vádolja: Amikor hazug vádakkal ostoroz az egyház egyik szolgája kihez forduljon az ember segítségért, ha nem az egyházhoz ? Kihez fordulhattunk volna, ha nem az érseki irodához?  (Ezt személyesen jó magam és kollegám, Christopher Adam tette). A montreáli érseki iroda – ellentétben Androvich Atyával és a Montreáli Magyar Nagybizottsággal – legalább meghallgatott bennünket és megnyugtatott, hogy nem tekintenek bennünket a keresztyénség ellenségeinek, az ördög cinkosainak. Miért hallgat Androvich Atya arról, hogy segítségkérésünkre reagálva, mit mondott neki az érsek megbízottja, Monsigneur P.Pierangelo Paternieri c.s ???

Nem fenyegetésről van itt szó hanem a gyalázás, a becsületsértés vétkének orvoslásáról. Jogi tanácsadóink egyhangúlag azt tanácsolják, hogy indítsunk egy kártérítési pert a plébános ellen, mert egyértelmű, hogy a túllépte a szabad vélemény-nyilvánítás határait és olyan rágalmaknak adott hangot, melyek mélységes fájdalmat, és igen hátrányos megkülönböztetést okoztak egyik másikunknak. A pereskedéstől csupán azért álltunk el átmenetileg, mert nem óhajtjuk fokozni ezt az áldatlan, a helyi közösséget megosztó szégyenletet, amibe – akaratunk és jó-szándékunk ellenére – mindnyájunkat beleráncigált a fiatal plébános. Pereskedés helyett, békejobbot nyújtottunk szóban, írásban. Felkértük a Magyar Bizottság vezetőségét, hogy próbálja latba vetni hivatalát, ültesse egy asztalhoz a vitapartnereket, zárjuk le ezt az áldatlan sajtón keresztüli egymásra mutogatást, acsarkodást, és tereljük a civilizált párbeszéd felé ezt az esztelen politikai veszekedést. Minden kísérletünk vissza lett utasítva. A Montreáli Magyar Bizottság elnöke írásban tájékoztatott, hogy a vezetőség „nem szimpatizál” kérelmünkkel, nem óhajt békeközvetítő szerepet játszani. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta effektíve ki van rekesztve a helyi közösségi akváriumból.

Ellentétben Horváth Hajnalka jó tanácsaival, Androvich Tamás plébános már egy jó ideje nem a szeretet, hanem a gyűlölködés, a gyűlölet útja felé tereli a rábízott nyájat. Nem a feszültségek feloldásával, hanem sajátos feszültségi blokkjainak, elzáródásainak szellőztetgetésével szórakoztatja a kanadai magyar nyilvánosságot. Hogy ezen alkotásaival, magyarán mondva, bűzbombáival, mit óhajt elérni a fiatal plébános úr, azt rajta kívül talán csak a jó Isten tudja. Kirekesztő retorikájával sajnálatosan nem fog növekedni a montreáli magyar katolikus egyház szánalmasan alacsony létszáma. Az is biztos, hogy a helybéli elesettek, a szegények, a szeretet hiányában szenvedők, a méltóságukban, becsületükben megsértettek, nem fognak lelki békességet találni szavaiban. Haragos bunkósága azt sem segíti elő, hogy az a kb 15,000 helyi magyar származású ember, aki ma nagy ívben kerüli a montreáli magyar közéleti szervezeteket, esetleg aktívabb magyar közösségi szerepet vállaljon. Ugyan miért is vállalnának bármilyen közéleti szerepet komoly emberek egy olyan társaságban ahol olyanok prédikálnak, akik köszönő viszonyban sincsenek a másként gondolkodás tiszteletben tartásának szellemiségével?

Még egy apróság: Androvich Atya 2011 október 21-én, az októberi forradalom 55. évfordulójának emlék-ünnepségén a következő szavakkal zárta a Kanadai Magyar Demokratikus Charta tagjai ellen indított hadjáratát : „Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni, mert akkor szégyent vallanék Prohászka Ottokár püspökre”.  Prohászka Ottokárra felesküdni velünk szemben nem volt egy szerencsés húzás. De ne ránk, hanem Gárdonyi Máté pap-történész kollégájára kellene hallgatnia a montreáli egyház haragos plébánosának. Gárdonyi szerint Prohászka joggal nevezhető az 1920-as zsidótörvény  „ötletgazdájának”, egy olyan embernek, aki antiszemita érvrendszerével „hozzájárult a magyar társadalom lelkiismeretének végzetes eltompításához”. Androvich egy olyan emberre esküszik fel a holocaust tragikus történtei után, aki a zsidóságot romlott, erkölcstelen fajnak minősítette. A Páva utcai holokauszt emlékközpont kiállításán a püspök fotója az 1920-as Teleki-kormányt, valamint egy Horthy Miklóst és Hitlert ábrázoló 1938-as felvétel között látható, ezzel a szöveggel: „A konzervatív antiszemita ideológia egyik vezéralakja, Prohászka Ottokár katolikus püspök”. Köztudott, hogy Prohászka Ottokár volt a hungarizmus fogalmának szülőatyja. A mai náci-nyilasok előszeretettel idézgetnek Prohászkától, s van is miből: „Az antiszemitizmus a keresztény erkölcstan és a keresztény társadalmi rend reakciója, s mint ilyen, a legjogosultabb mozgalom…A keresztény társadalomban a zsidókat emancipálni annyit tesz, mint az erkölcstelenségnek és az erkölcsiségnek ugyanazt a szabadságot, a lelkiismeretnek és a lelkiismeretlenségnek ugyanazokat a jogokat adni…A zsidóság mindenütt fekély…Lealacsonyítja az erkölcsi színvonalat és a korrupciót általános divattá emeli….Meghamisítja az erkölcsi fogalmakat, tagad minden törvényt és eszményt, s lelkiismerete nem lévén, szívtelenül megfojtja áldozatait, amelyeket behálóznia sikerült…A zsidó morál valóságos átka a keresztény műveltségnek, amely átkon ez a keresztény kultúra okvetlenül tönkremegy, ha nem dobja ki magából a mérget.”. És így tovább.

Gárdonyi a következő szavakkal zárja tanulmányát: „Prohászka gondolatmenete oly mértékben antiszemita, hogy teljességgel védhetetlen…a zsidósággal kapcsolatos tézisei vállalhatatlanok, mi több: szégyenteljesek.” 

A legjobb indulattal javasoljuk Androvich Tamásnak, hogy ne a szocioliberálisok fantom reflexein, hanem Horváth Hajnalka reflexológiai tanításain morfondírozzon: „Minden emberben isteni szikra szunnyad. Életfeladatunk ezt a szikrát lángra lobbantani. Ha magasztos eszményeket követünk, s ha így harmóniában élünk önmagunkkal, megszabadulunk a betegségektől és szenvedéstől. Testünk, sőt egész életünk nem más, mint lelkiállapotunk pontos tükörképe, hiszen a lélek alakítja a testet és határozza meg sorsunkat….Ha nincs időd az egészségre lesz időd a betegségre.”

Dr. Göllner András a KMDC alapítója, országos szóvívője

33 hozzászólás

  • „Az ünnepi pódiumra két olyan embert szállított Androvichnak a magyar kormány kanadai nagykövete, akik hűségesen és évtizedeken át szolgálták Nagy Imre gyilkosait.”

    Szép kis társaság…és akkor csodálkoznak, hogy miért nem járnak többen templomba? Az tuti, hogy én nem egy olyan templomban tölteném a hétvégémet ahol a pap egy rasszista püspök követője és ahol az 1956-os rendezvényeken öreg komcsik osztják az észt.

    Szánalmas egy kis csoport.

  • Elisabeth Blájer - író

    Szeretnák egy pár sort irni erről a Gőller elvtársról. Az összes diplomájával megtörölheti a seggét, s ha marad még a Gyurcsányféle patkányokét is, mert nem ember az aki a szavát felemeli azok mellett a gazemberek mellett, akik kifosztották az országot, és oxforcégekbe mentették az állam vagyonát. Aztán büszkén hirdették a hiszékeny népnek, hogy _hazudtak reggel, délben és éjjel. Aztán a békésen tüntető tömeg közé lövettek. Ezeket a hazug politikusokat más országokban másnap már a nyelvüknél fogva akasztotta volna fel a nép. Csodálkozunk is a Magyar népen, akikaz egész Europa békéjét testükkel és vérükkel védték, amig a többi nagyhatalom (Németország, Franciaorszg, stb.) gazdagodott a magyar védőbástya mőgőtt, -hogy eltürték ezt a megaláztatást, amit a komunista maradványok a lll-lll.-as besugok, ás a Gyurcsányféle kisztitkárok müveltek velük. Hát ez az amit nem lehet megbocsájtani a magyaroknak, akikből kihalt minden demokratikus szellem. Most végre van egy biztos kezü kormány aki megkezdte az elszámoltatást, ami persze, hogy fáj a tolvaj Gyurcsánybandának. Aki ezek mellett emeli fel szavát semmivel sem különb mint ők. Ezt jó lessz megjegyezni Gőller-elvtárs…..

  • Az en kedvenc Prohaszka idezetem a kovetkezo:
    „Nincs az a keresztviz, amely a zsidobol magyart tudna csinalni.”
    Egyebkent, hadd kerdezzem meg, hogy miert agal ez az „atya,” egyaltalan? Talan nem tudja, hogy II. Janos Pal papa megtiltotta a politizalast a klerus tagjai szamara?
    Csizmadia, maradj a kaptafanal, hirdesd az iget, ha tudod, de ne artsd magad olyasmibe, amihez nem ertesz!

  • Elisabeth Blájer(?) – bár Önnek feltehetőleg feleslegesen említem azt a jólneveltséget, melyet az úriemberek/nők otthonról hoznak, tisztelettel kérem, gondolkozzon el: miként lehet az, hogy egy-egy embertársunk a p o l i t i k a kedvéért képes kivetkőzni magából és szinte kocsmai színvonalon megnyilvánulni… (Ez elsősorban a magyarokra jellemző a nációk sokaságából, főleg a „nemzeti radikálisokra” és az „igazmagyarokra”.) – Nem lehetne, legalább most, az adventi hetekben keresztény ember módjára viselkedni?
    A kommunista maradványok – ahogy említette – napjainkban főleg a Fidesz MPSZ-ben, a kormánypárt berkeiben találhatók meg. Egyetlen más pártban sincs annyi volt MSZMP-tag mint az Orbán-vezette politikai szervezetben.
    Egy kis ízelítő az egykori ifjúkommunista és állampárti alapszervi vezetőkből, akik most a Fideszben tevékenykednek: Matolcsy György, Pintér Sándor, Martonyi János, Stumpf István, Járay Zsigmond, Varga Mihály, Boros Imre, Mikola István, Harrach Péter, Túri-Kovács Béla, Fónagy János, Deutsch Tamás, Kövér László, Kerényi Imre, Hoffmann Rózsa elvtársak… – ezek (a biztos kezű kormánytagokkal együtt!) mind-mind tagjai voltak a Kádár János vezette MSZMP-nek. És akkor Orbán kegyeltjét, a szintén ex-kommunista miniszterhelyettest, Schmitt Pál köztársasági elnököt már nem is említem!
    Kell itt gyurcsányozni?… Kommunistázni?…
    Szálljon magába, kedves Elisabeth. – Lehet, hogy csak részeg volt, mikor nekiesett a KMH szerzőjének, de az internetes anonimitás, a több ezer kilométeres távolság mellett is szükség lenne valamiféle önmegtartóztatásra, normális emberi viselkedésre. Ha Ön „igazmagyar”, még akkor is!

  • az ilyen foldsotet gyokerek miatt, mint a blajer elisabeth, szimbolizalja az eszak-amerikai magyarsagot a magyar templom melletti helyisegben letezo egyetlen szarral teli budi….nem baj, hogy megoregedett abban az ostobasagban, amire szert tett az elete soran, de legalabb ne merne kinyitni a szajat…..gyurcsanynak egyetlen komoly dolog rohato fel, hogy a tomegbe csak belelovetett, de nem verette agyon oket, mint minden rendes demokratikus orszagban, ahol rendet zavarnak, provokalnak! itt meg lehet probalni valami hasonlot szervezni a fovarosban, ramennenek a tomegre es ot perc alatt rend lenne….akkor most mi a baj a gyurcsannyal…..tessek inkabb elolvasni, felteve, ha nem tulzas azt felteteleznem onrol, hogy olvasni is tud, a nepszabadsagban megjelent cikket, melynek cime az Orban csalad es a kozhatalom viszonya! sokan vagyunk, akik nemreg koltoztunk Kanadaba es pontosan tudjuk egyreszt mi folyik otthon, masreszt, hogy az 56-ban idemenekultek nagy resze nem aldozat, hanem bunozo….eppen ezert az on helyeben en csendben lennek!

  • Ő lenne ez a bizonyos Androvich Tamás? Basszus… Régóta nem járok templomba, erről az „újításról” lemaradhattam… Gratula a montreali magyaroknak!

    http://nepszava.com/2011/12/magyarorszag/prohaszka-kovetoje-a-kanadai-magyar-pap.html

  • Tisztelt Göllner B. András!
    Mindössze annyi „helyreigazítást” tennék az írásában, hogy Androvich egyáltalán nem „masszírozza” Orbán talpát, hanem a Magyar Galaktikus Birodalom császárának (Darth Victorius) egy egészen másik testrészévell foglalkozik és nem kézzel!
    … és ezt „szendamondja”!

  • Ritkan tevedek erre a honlapra, de minden alkalommal azt olvasom, milyen fontos a demokratizmus az iroinak.
    Nagyon szep es dicseretes dolog.
    A kerdesem csak az, hogy lehet, hogy megis azt tamadjak teljes gozzel, aki nyiltan vallja velemenyet.
    Azert mert Orban parti? annak lenni nem demokratikus? Miert faj ez olyan nagyon azt itt megszolaloknak?
    De talan ez nem is olyan nagy kerdes, mindenkinek van magahoz valo esze, hogy azt kitalalja.

  • Kedves Mailath Maria!
    Sajnálom, de Ön nyílvánvalóan nem veszi észre a kiáltó különbséget „akció” és „reakció” között!
    Androvich írt/mondott valamit – utóbbit még a szószékről is, ahol ugye egy hithű papnak a Jézusi Szeretetet és nem pedig az Emberi Gyűlöletet kellene hírdetnie! Ugye?
    Ezen magatartását kifogásolandó néhányan „feljelentették” a magáról megfeledkezett és nem az Örök Jézust, hanem egy magyarországi, legfeljebb haláláig hatalmon maradható politikust szolgáló papot. Erre a pasas írt, amit írt, s ebben semmi más nem volt, mint minősítgetés és gyűlölködés (Jézus papjától!).
    No, Göllner erre válaszolt … úgy ahogy!
    Ön pedig azt kifogásolja, hogy Göllner válaszolt, s mindezt a „demokrácia” jegyében.
    Nem gondolja, hogy logikájában, látásmódjában és hozzá állásában komoly hibák lehetnek?
    … és ezt szendamkérdi!

  • Mailath Maria

    Orban-partinak lenni annyit tesz, mint Hitler-partinak lenni…..es akkor az demokratikus? az, persze, de mert az orszag vesztet okozza, ezert fobelonivalo! persze csak demokratikusan, szepen, ahogy a csillag megy az egen…

  • Dr. Göllner András

    Kedves Mailáth Mária, Milyen kár, hogy ennyire elvakult. Nem ilyennek ismertem amikor még családi jó barátok voltunk. Akik nem tudják, Mailáth Mária a Magyar Krónika tulajdonosa, annak a lapnak a főszerkesztője, ahonnan, immáron 4 alkalommal igazságtalan vádakkal ostorozza a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát a montreáli magyar katolikus egyház különleges plébánosa (és ezekkel az eresztéseivel egyre nevetségesebbé teszi azt a közösséget amelyet képvisel). De most nem ez a lényeg. Mailáth Mária úrhölgy volt az aki személyesen megtagadta a válaszadás lehetőségét a Kanadai Magyar Demokratikus Chartának a Krónikában, amikor erre megkértem, Ezzel bebizonyította, hogy köszönő viszonyba sincs az újságírói etika és a véleménnyilvánítási esélyegyenlőség fogalmával. És most ő beszél tolarenciáról, demokráciáról ? Hát ez valóban a cirque du soleil-ba tartozik. Nem tudok erre mit mondani mint azt, hogy nagyon csodálatra méltó aranyhalak úszikálnak a montreáli magyar közösség kis bezárt akváriumában. .Nyugodtan uszikáljanak tovább. Időnként majd adunk nekik valamit amitől szépen beindulhatnak, És nyugodtan, békésen éljenek véleményükkel. Jó étvágyat kívánunk. Sőt annak is örülünk ha időnként itt is kifejtik véleményüket. Itt mindíg helyet fognak kapni az asztalnál. Ne vegye rossz néven Mária úrhölgy, mi úgy érezzük, hogy sokkal szebb, érdekesebb és szabadabb az élet az akváriumon kívűl,

  • Bencsics Klára

    Libas Misi agymosva van , de nagyon! Ez az ő baja! Viszont, mikor az 56-os menekültekre azt írta, hogy bűnőzök voltak, az olyan hazugság, mint amiben a magyarok éltek k.b. 60 évig!
    Ami meg a Plébános úr gyalázását illeti, itt és máshol, az senkire sem vet rossz fényt, csak azokra akik ezt teszik.!

  • Dr. Göllner András

    Jó étvágyat Klára asszony 🙂 A plébános egy rendes fiú, csak nem illik rá a bohóc szerep. A helyi magyarok egy komolyabb lelkipásztort érdemelnének, nem egy olyat aki Magyarország legismertebb anti-szemita püspökének a példájára menetelget a fal felé. Milyen kontraszt Deák atyával szemben ez az indulatos, haragos fiatalember.

  • Kedves Göllner András! – Nyilvánvaló (a bejegyzéseket értékelve), hogy Kanadában is megosztott a társadalom, ki így vélekedik a politikai eseményekről, ki úgy… Majláth(Mailath) Mária, mint a Magyar Krónika tulajdonosa nyilvánvalóan nem újságíró, legfeljebb erre költi a pénzét. – Ha Kanadában így vélekedik valaki a demokráciáról, mint a nevezett pénzember csupán annak a bizonyítéka, hogy kár volt annak idején „politikai okokból” elmenekülni, ha ennyi év elteltével egy valóban befogadó országban sem vált demokratává az illető. Úgy tűnik: a Majláth-Mailath családba generikusan beivódtak az önkényuralmi reflexek… Az már külön vizsgálat tárgyát képezné, hogy onnan a távolból, boldog együgyűség közepette, miként képes elfogadható demokráciának nevezni Orbán Viktor (ti. „Saller Koki”) országlását, azt a tevékenységet, amely miatt még a nem túlzottan finnyás európai vezetők is felháborodva nyilatkoztak az elmúlt években.
    Valaki ott a közelben megmagyarázhatná az úrhölgynek, hogy Androvich- vagy Orbán-pártinak és demokratának lenni egyidejűleg nem lehet. (Az olyan skizofrén jelenség, mint amikor valaki önmagával sakkozik.)

  • Bencsics Klára

    A bohoc szerepet a KMH és méltó társa, az Amerikai Népszava adta!.
    A gyülőlet, kedves Göllner úr, NEM hoz hasznot hosszú távon! Ezt már Hitler, Sztálin, Rákosi és a többi diktátor is belátta és megszenvedte!
    Ami Mailáth Máriát illeti, a mindenkori szerkesztőnek JÓGÁBAN ÁLL, hogy azt közölje le, amit jónak lát. Ezt még tanulnia kellene,.
    Tehát, a Rákosi, Kádár kor lejárt, és ha demokrációról prédikál, talán kicsit gondolkodnia kéne!
    Vannak egyesek, mint például Androvich Tamás plébános úr, aki NEM élt CSAK kanadai demokráciában s ennek folytán úgy gondolta, hogy a véleményét szabadon leközölheti egy honlapon, olyant, amit Kanadában mindenkor SZABADON érvényesíthet! Majd rájött arra, hogy vannak olyan magyarok, akik ezért feljentik!

  • Dr. Göllner András

    Klárika, Klárika, milyen szépek ezek a mesék amelyeket maga játszik – mintha a „szív-küldi-szívnek” játszana a Petőfi Rádióban az 50-es évek elején. Már csak egyedül a valóság hiányzik az egészből. Ki jelentette fel az Atyát ? Ugyan már….Saját magát, és akvárium társait teszi nevetségessé a külvilág előtt a fiatal plébános. Beszéljen annyit amennyit akar, minnél többet beszél, annál nagyobb árkot ás maga és a valóság közt a fiatalember. Ha csak róla lenne szó, az még nem lenne annyira szomorú – az a baj, hogy hamis mártírkodásával, kirekesztő gyalázkodásaival, liberálisok elleni fóbiájával, antiszemita püspökökre való felesküdésével, a helyi közösség renoméját rongálja a nagy nyilvánosság előtt ez a fiú. Teccik tudni ??? Ha tovább akarják károsítani saját magukat és a helyi magyarok ügyét, hát uccu neki, ne hallgassanak ránk, folytassák. Itt, látja, ellentétben a Krónikával, szólás szabadság van.. . Szabad a pálya. De aztán ne sírjanak, ha eltörik a korsó…..

  • Bencsik Klara

    itt nem gyuloletrol van szo, en nem ismerem a plebanost (a hirek alapjan nem is vesztettem vele semmit) sot, magat sem ismerem csak az ideirt velemenye alapjan eppen ezert gyuloletrol szo nincs, itt szimpla ostobasagrol van szo, amit on es a plebanos kepviselnek, mi pedig vagyunk itt paran a masik oldalon, akik tobb konyvet olvastunk es ezalapon a hulyesegre azt mondjuk, hogy hulyeseg! a maga velemenye a plebanoseval egyutt egy baromsag, csakhogy ciffrazzam!:) egyebkent nincs szuksegem agymosasra, en a Gollner urat es az egesz szerkesztoseget SEM ismerem, kepzelje a sajat tapasztalataimra es tudasomra alapozom a velemenyemet!
    ami pedig a fajo megallapitasomat illeti, azert azt ne gondolja, hogy a fiatalabb nemzedek nincs tisztaba azzal, hogy a nyilasok nagy resze is az 56-os menekultek koze vegyulve mergezik, sajnos meg mai is, a levegot a kanadai kozossegekben!

  • deha a plebanos itt nott fel es nem ismeri a magyar viszonyokat, akkor minek szol egyaltalan bele? sot hogyan mereszel beleszolni? a liberalizmus, a konzervativizmus, a baloldalisag teljesen kulonbozo eszmerendszert takarnak kulonfele orszagokban, hogy errol legyen valami fogalmunk, ott kell elni benne es akkor lehet velemenyt formalni!
    mar javasoltam neki egyszer, hogy a venasszonyok koreben eloadhatja a musorat, de mas sajtoorganumokban hirdetni a hulyesegeit olyanok kozott, akik meg is ertik, eleg nagy meggondolatlansag reszerol…

  • Bencsics Klára

    Kérdésére, hogy ki jelentette fel az Atyát, hadd idézzem saját szavait a fenti elmefutatásából:
    ” Kihez fordulhattunk volna, ha nem az érseki irodához? (Ezt személyesen jó magam és kollegám, Christopher Adam tette). ”
    Na ki jelentett?
    Gúnyolodik beírásomon, mert civilizált hangot ütök meg, ellentétben néhány itteni beíróval. Ez mindjárt „szív-küldi-.szívesre” emlékezeteti? Sajnálom.
    Én nem gorombáskodom, nem illetek senkit mindenféle jelzővel.
    Ami meg az „antiszemita püspökre” való hívatkozást illeti, Ő az egyetlen akit kiragadtak. De Androvitch atya NEM csak rá hívatkozott, ha jobban elolbvassa a beszédet.. Csak Prohászkába kötöttek.bele.

    Márai idézetéről annyit, hogy Márai szakértő lévén, nekem is sok idézetem van tőle.
    Akarja, hogy idehozzak egyet ?
    1948-i Naplójában olvasható:
    ” Az amerikai magyar zsidók egy része –, idejében kivándorolt újságírók, filmesek, egyféle szellemi munkaterületen nyüzsgő alnép – s néhány hozzájuk hasonló emigráns keresztény azt a vádat terjeszti rólam, hogy náci voltam, Hitlert dicsőitő írásokat tettem közzé, egy követ fújtam a fasisztákkal. Mindebből egy szó sem igaz, egyetlen sor írásomat, nyilatkozatomat nem tudnák soha bizonyítékul felmutatni.
    Mindebből csak annyi igaz, hogy nem vagyok zsidó, hanem keresztény és magyar. S a tetejébe valószínűleg tehetséges is vagyok, vagy voltam. Ezt nem bírják megbocsátani. De a fasisztákat soha nem szolgáltam, minden módszerüket és szempontjukat elítéltem, éppen úgy, mint ahogy elítélem a kommunisták módszereit és szempontjait. Védekezni nem érdemes e vádak ellen. Mégis, azt hiszem, a zsidóság nagy általánosságban, San Franciscotól Moszkváig, történelmének egyik legveszedelmesebb játékát játssza, amikor kollektíven vádat emel mindenki ellen, aki nem zsidó. Egy napon tudatosítják ezt az emberek. Tragikus nap lesz.
    De bosszút akkor sem akarok.”
    Ennyi Máraitól.

    Visszatérve az antiszemitizmursa, itt Kandában, NEM cikk! Göllner úr túl sokat töltött olyanok között akiknek ez érdeke. De a kanadai magyarságnak nem.

    Utolsó mondatára válaszolva mert az sem igaz!
    T.i. itt , ha ír egyéni véleményt az ember, úgy jár mint Androvitch atya, megbélyegzik, vagy durva hangon, különböző neveken elnevezik, és jelzőkkel illetik. De talán fel is jelentik.
    Ez viszont nincs a Montreali Krónikában.

  • Bencsics Klára

    Libas, ébredjen fel buta álmaiból. Egy generációval ELŐBB voltak a nyilasok.!!
    56-ra már rég kinyirták őket. S ha maga az 56-os szabadságharcosokat nyilasoknak nevezi, akkor maga nem magyar ember, valami egészen más!
    Tudja kik jöttek ki ELŐSZÖR 56-ban, amig a forradalom győzött ? Húsz(20) ezer ÁVOS és kommunista párttag,
    Keresse meg őket, biztos van belőlük még néhány!

    Ja, és mikor tanul meg rendesen magyarul írni?

  • Bencsics

    en nem allitottam, hogy egy idoben jottek ki, csak elvegyultek az 56-osok kozott es ez igaz es ma is tevekenykednek, igaz pelenkaval a gatyajukban eros szenilitas kozepette, de a kartekonykodasban
    mindez nem gatolja oket…
    ami az irasomat illeti, eleg nehez angol klaviaturan helyesen irni magyarul, raadasul en meg fonetikusan is irok idonkent, hogy minel rovidebbre fogjam…..de ugy tunik mindezzel egyutt megert engem es ez a fontos!
    ha nagyon osszeszedem magam megy nekem a helyesiras, de ha nem haragszik on miatt nem valtok klaviaturat…

  • Dr. Göllner András

    Szerintem a Liba Misi tök jól forgatja a tollát. Érthető amit mond. A Klári sajnos csak papol – se füle, se farka annak amit mond. Köti az ebet a karóhoz, pedig azt szabadon kéne engednie. Ezzel el is búcsúzom a kedves olvasóktól. Köszönet a hozzászóllásokért, köszönet Chris Adamnak, hogy szabadjára engedi a szót. Tanulhatnának tőle a krónikások….

  • Kedves András,kérem ne bántsa a Klárit. Olyan amilyen szegényke, de mégiscsak magyar.

    Klára kedves, megmondom őszintén én nem látom azt a hatalamas nagy különbséget a nyilasok meg az ávósok között, hogy ennyire fel kéne háborodni rajta, ha valaki keveri őket. Valahogy mindkét stílust egyformán helytelenítem. Maga nem így van ezzel?
    Ps: nem értem sürgető felszólítását a magyar nyelv helyes használatára. Mindenkinek jógában áll úgy írni, ahogy akar, mert (a mert elé mindig vesszőt tesszünk, kivéve, ha mondat elején áll) demokráciában élünk. És ne hívatkozzon hosszú ível, hanem csak röviddel, mert úgy sokkal elegánsabb.
    Ismeri azt a mondást, hogy a másik szemében a szálkát is és a magunkéban a gerendát sem? Ha nem, javaslom kérje meg az atyát, magyarázza el, miről is szól. (bibliai eredetű, ha jól emlékszem)
    Különben hogy van? Rég jártam erre, de látom, ereje nem lankad a liberálisok földbedöngölésében, akármi is legyen az a „liberális” a maga értelmezésében.

  • Hogy ez a „cicamic” milyen jót és jól írt!
    Congrats! és úgy 100x”+”! … vagy több!

  • Göllner András

    Jól van Cicamic, nem bántom a Klárit, hisz rendes srác vagyok, meg különben is szeretem a csajokat, minek is bántanám én őket. Még a szélsőségeseket is elnézem néha. 🙂 Jaj, bocs, nem tudom, szabad itt viccelni ? Klárika ??

  • Már két lelkész tiltakozik Strasbourgban 2011. december 12. hétfő 4:49 | AN

    Hozzászólások(5)
    Nyomtatás
    Betűméret változtatás

    Share/Bookmark

    Már két lelkész tiltakozik Strasbourgban

    Strasbourg – A 31. napja éhségsztrájkoló Izsák-Bács Jeremiás lelkész böjtjéhez december 4-től (azaz 7 napja) Soós Péter lelkész is csatlakozott, aki már a helyszínen folytatja Jeremiás lelkésszel a közös tiltakozást. A két lelkész egymást váltja majd, amíg mások is nem csatlakoznak hozzájuk, és le nem váltják őket.

    Az Evangéliumi Szolnoki Gyülekezet Egyház alapító lelkésze december 9-én kettős céllal utazott ki Strasbourgba. Egyfelől azért, hogy sorsközösség vállalásával lelkileg is erősítse a fizikailag egyre gyengülő lelkésztársát, másfelől pedig, hogy szükség esetén helyette folytassa a tiltakozó böjtöt. Úgy vélte, ezzel segítheti Jeremiás lelkész azon döntését, hogy böjtjét – amit az új egyházi törvény, valamint az egész magyar társadalom jövőjét súlyosan veszélyeztető ügyben kezdett el – még időben befejezhesse anélkül, hogy az elkezdett tiltakozás folyamata véget érne, és az egészségét (életét) se kelljen tovább kockáztatnia a felvállalt ügy érdekében.

    Az Európai Unió Parlamentjének év végi utolsó ülését december 12-15 között tartják Strasbourgban. A két lelkész a parlament bejáratánál együtt tiltakozva kívánja felhívni az Európai Unió parlamenti képviselőinek és vezetőinek figyelmét arra, hogy az EU egyik tagállamában közös európai értékeink – szabadság, jogállamiság, demokrácia, szolidaritás – súlyos megsértése történik, ugyanis Magyarországon a jelenleg érvényben lévő demokratikus Alkotmányt 2012. január 1-től felváltja egy új Alaptörvény, ami felszámolja a jogállami demokráciát, így hazánk teljesen elszakad az Európai Uniós normáktól. A Magyarország által is ratifikált nemzetköz egyezményekben rögzített emberi jogokat és alkotmányt is sértő új egyházi törvény – de a rohamléptekkel még az idén megszavazásra kerülő összes sarkalatos törvény is – ennek az elfogadhatatlan folyamatnak a része.

    A lelkészek közös tiltakozó böjtjükkel a helyszínen demonstrálva arra kívánják felszólítani az Európai Unió vezetőit és képviselőit, hogy minden tőlük telhető eszközzel gyakoroljanak nyomást, és lépjenek fel az Európa-ellenes, az emberi jogokat sértő, hatalmával és parlamenti többségével visszaélő magyarországi kormányzattal és törvényhozással szemben, hogy azonnal térjenek vissza a közös Európai Uniós értékekhez.

    A tiltakozás céljának továbbvitele érdekében Soós Péter lelkész – a Jeremiás lelkészt eddig támogató egyházak és civilek képviseletében is – elszánta magát arra, hogy az közös tiltakozást követően átvegye a „stafétabotot” Jeremiás lelkésztől, és folytassa a figyelemfelkeltést, a „KIÁLTÁST” mindaddig, amíg tőle is át nem veszi más.

    A tiltakozó lelkészek szerint itt már nemcsak az egyházak jogainak megsértése, hanem az egész magyar társadalom jogsérelme, az illegális rendszerváltoztatás miatt kell tiltakozni, mert erre egyáltalán nem kapott felhatalmazást a jelenlegi kormányzat. Éppen ezért arra számítanak, hogy egyre többen ráébrednek a civil szférában is arra, hogy itt már nemcsak az egyházak ügyéről, hanem társadalmi ügyről, mégpedig a hatalommal való súlyos visszaélés ügyéről van szó. Ennek megváltoztatása mindannyiunk egyéni felelőssége is, és nem támaszkodhatunk csupán külső, EU-s és nemzetközi segítségre. Nekünk kell megmozdulni és valamit tenni: kiáltani, figyelmet felkelteni, polgári engedetlenséget felvállalni, stb., de főképpen bátran összefogni.

    A tiltakozó lelkészek remélik, és hiszik, hogy lesznek, akik átveszik tőlük a tiltakozás stafétabotját, de ha nem, akkor ők egymást felváltva fogják folytatni tiltakozó böjtjüket!

  • Bencsics Klára

    Máshol megválaszltam ezta síralmat!
    Az angol nyelvű orsszágokban, ezeket az „egyházakat „Cult” -nak nevezik. NEM vallásoknak. Érethető?
    Természtesen szerintem, hogy a magyar kormány NEM veszi őket komolyan, ki nem?

  • Na, legközelebb már máglyára velüköt is kiabálsz, nem, Klára?

  • T.Elisabeth Blájer -iró!Amit ön itt ajánlott dr.Gőllner andrásnak én kiegésziteném azzal hogy legyenszives- ha egyáltalán irt is valamit azzal a sajátját törölje ki,de lehet hogy arra sem alkalmas!Amit itt a békésen tüntetőkről leirt,ne haragudjon,de szemészt is ajánlok.Azok a békésen tüntettők csuklyában randaliroztak,gyujtogattak,romboltak,a Kossuth teret életvitelszerüen használták,tankot elkötöttek,a Televizió székházat szétverték,több milliárd kárt okoztak Budapestnek,az ott lakókat jogaikban korlátozták de sorolhatnám.Én akkor voltam Pesten isszonyat amit ezek a békés tüntetők végeztek.Az Orbán,Kövér féle Kisz-titkárok nem müvelnek,nem müveltek semmit?Az igaz hogy a mai kormány biztoskezü,mert az országot két év alatt biztosan a csőd szélérfe vitte!!!Abban is igazat adok önek, hogy mára kihalt minden demokratikus szellem,diktatura szelleme járja át az országot!Abban is igazat adok önek,hogy aki ezek mellett emeli fel szavát,semmivel sem különb mint ezek itt most!S ez jó lesz meggondolni,megjegyezni!!!Amennyiben lopásról,az ország kifosztásáról beszél ajánlom mindenkinek a vagyonnyilatkozatának megnézését,sokkan vannak olyanok,hogy egy napot a politikán kivül sem dolgoztak,de többszörös milliárdosok!Nem ismerjük az egyenlő mérce használatát,ugy mint Budai?Csak a balt,jobb nincs?Önt nagyon sajnálom,hogy ” iró léttére” ennyi gyülölet szorult önben!Nem Csurkának volt a tanitvány véletlenül?
    T.Mailoth Mária!Nem bün Orbán pártinak lenni,csak az a bün ahogy beszélnek,megnyilvánulnak!Nem tudom hogy hol él,de az elmult 8 év akatt az akori ellenzék olyan mély árkot ásott a két tábor közé,hogy elképesztő!Családokat,barátokat tettek haragossá,ellenséggé,ez itt is látható!Ez a bün,ami nem bocsálytható meg!!!!!
    T.Bencsics Klára!Igaza van,hogy a mindenkori szerkesztőnek jogáb an áll,hogy azt közölje amit jónak lát,de csak akkor is az igazat,a tiszta igazat,ezzel egésziteném ki.A mindenkori szerkesztő a saját tükrébe bele tudjon nézni!Itt akinek ébrednie kellenne az éppen önnek!Amig nem lesz késő!Az 56 az a mai napig bonyolult,s még politika mentes feltárást igényel!!!!!

  • Éva Lőkös itt vannak a tényadatok, kik is lopatták el a magyar nemzeti vagyon 84%-át:
    http://szentkoronaradio.com/belfold/2012_01_11_a-magyar-nemzeti-vagyon-84-at-baloldaliak-adtak-el-tablazat

  • Amúgy ha nem tudná már 1989-ben csődben volt Magyarország. Amennyiben szeretné, természetesen hiteles dokumentumokat (MSZMP KB 1989-es ülések jegyzőkönyvei) linkelek.

  • 1989-ben föl lett ajánlva Mo-nak, hogy eltörlik az adóságát. Akkor Antall József elegánsan visszatasiotta ezt a „kegyet”, mondván, a Magyarok úriemberek. ők kifizetik az adóságot. Nesze neked MO. Most nyögheted eazt is, meg ami még rájött. Persze egyesek elfelejtik, hogy azokból a kölcsönökből volt lehetséges fentartani a „gulyás Kommuniszmust”, a nyaralókat a Trabantokat, az „ingyen üdüléseket” stb, stb.

  • igen, ez azert volt meggondolatlan Antall reszerol, mert az o ciklusaban vettek a karpotlast is tervbe….fogalmam nincs hogyan gondolta mindezt, de gyanitom, sehogy….es orbannak is magasroptu tervei vannak, csak a kivitelezeshez nincs se eleg tapasztalata, se eleg ismerete…..ha jol meggondoljuk a legtobb nyugati politikus, mielott erre a palyara lepett volna, szerzett tobb-kevesebb tapasztalatot az uzleti eletben es felteteleztek roluk, hogy sikeres uzleti tevekenyseguket atultetik az egesz orszagnak kedvezo ugyletekbe…..most kerdem en Orbannak milyen tapasztalata volt? csupan az ut vissza az ugyefogyott nepre, hogy bizalmat szavaztak annak, aki arra erdemtelen volt…..es az igazan katasztrofa az, hogy soha nem potolta a hianyossagait es soha nem tanulta meg, mi az uzlet lenyege, semmit nem tud a penzvilagrol, a bankokrol….olyan, soha ki nem probalt elmeleteket kerget es fektet hihetetlen penzeket es energiakat bele, amik nem alljak meg a helyuket a valos eletben….o lehet a magyar Don Quijote! az sem volt normalis!