A külügyminiszter szerint Kanada Izrael legjobb barátja

2012 május 6 2:51 du.120 hozzászólás

Nem volt ez mindig így, de John Baird kanadai külügyminiszter szerint manapság Kanada Izrael legjobb barátja. Ellenben a magyar jobboldallal, a kanadai konzervatív kormány külpolitikájának egyik legfontosabb eleme az Izraellel vállalt szolidaritás, még akkor is amikor ez veszélybe sodorhatja a kormány kapcsolatait a közép-kelet egyéb államaival, vagy amikor az ENSZ felháborodását váltja ki.

John Baird kanadai külügyminiszter a Yad Vashem Holokauszt-emlékmű előtt

Baird miniszter a washingtoni Global Forum rendezvényen tartott beszédében jelezte, hogy a Harper-kormány Izrael-pártisága elvi álláspont és nem pedig pártpolitikai manőverezés. „Izraelnek nincsen a világon Kanadánál jobb barátja. Az,  hogy Izrael mellett törünk lándzsát nem a belpolitikáról szól és biztosan nem ezzel a lépéssel indulnánk az ENSZ népszerűségi versenyében. Kanadán látszanak azok a sebek, melyeket Izrael-párti politikája okozott. De Izrael-pártiságunk értékrendünkhöz tartozik.”

Több mint 1,500 hallgatták végig a kanadai külügyminiszter beszédét az American Jewish Congress által rendezett fórumon.

Baird elmondta, hogy Kanada értékeli azt, hogy Izrael a „szabadság, az emberi jogok és és törvényesség” egyik fontos képviselője a világporondon és ezeket az értékeket Kanada mellett az Egyesült Államok is hitelesen reprezentálja. „Az ENSZ gyűlésein ás máshol is azt hangsúlyozzuk, hogy Izrael létjogosultsága nem vonható kétségbe. Mi mindig az ENSZ egyoldalú és igazságtalan határozatai ellen szavazunk”–tette hozzá Baird. „A liberális demokráciák és a nemzetközi terrorista csoportok között nem tehetünk egyenlőség jelent”–deklarálta a kanadai külügyminiszter. Tovább jelezte,  hogy a konzervatív kormány nem fogadja el a „morális relativizmust” külpolitikájában.

Baird utalt arra, hogy az előző liberális kormányok alatt Kanada nem volt ennyire elkötelezett Izrael mellett. Elmondta, hogy 2006 előtt – amikor még ellenzékből politizált – sokan úgy gondolták, hogy Izrael-pártisága naív és politikailag irreális. „De Kanada ma már nem így politizál. A jelenlegi külügyminiszter és a jelenlegi miniszterelnök alatt biztosan nem”–zárta beszédét Baird.

120 hozzászólás

  • Orulok,hogy ilyen hangvetel is tapasztalhato , igazan nem artana ha peldat venenek a mo-i politikusok Baird-tol.

  • Mindig vagytam vissza Canadaba,de nem sikerult,csak egy-egy latogatas,amit nagyon ertekeltem minden esetben.
    Szerettem volna visszakoltozni,de a sors maskent hozta. Most,ezt olvasva,nagyon orulok,hogy nem sikerult a vissza
    telepedesem. Most mar aruljak Canadat is.

  • Kovács Árpád

    Melitta neked oszt mi közöd van Magyar országhoz??? több évtizede semmi,abba ne szólj bele,nem választasz ,,majd ha a volt hazád iránt érzel annyi szeretetet vagy felelősséget hogy képes leszel részt venni az állampolgári kötelességeden teljesíted akkor lehet véleményed .Magyar gyűlölőként neked ott a helyed ahova a szocik valók ,nem vagytok tényezők Kanadában megbújt kommunista sejtként náciztok.Leszerepelt pártvezéretek (gyf és szoci bagázs) szégyenfoltja az egész magyarságnak.Közben sírsz-rísz hogy a kanadai lapod rosszul megy ,hát nem segít a milliárdos gyf barátod,könyörögsz adományokért a lapod fenntartása okán,no meg a libsi NASKA haverod ne csak a háttérben bujtogasson a mint ellenzék hanem gombolja ki a pénztárcáját és adakozzon ,van neki miből.Kanadai lapodon megjátszottátok a kiskirályságot ,nagyon tudtátok kizárni az olyanokat akik nektek oda mondogatott vagy ha megtudtátok nem szoci barát.Neked nem tetszik a Fidesz kormány ,nem neked választottuk hanem magunknak ,különben a Fidesz kormány vezette be elsőnek a Vallenberg megemlékezést ,ne próbáld sulykolni a Magyar-Israel viszonyt.Tőletek szokott szint hazugság vesszőparipátok a nácizás .

    Ebből a cikkből is lehet nácizó bélyeget ragasztani ,,feszültséget hazugság szintjén tartani .

  • Ember!! Kovács Árpád a te beszéded véleményem szerint nem más mint manipuláció, elferdített beszéd. Számomra édeskevés a Wallenberg megemlékezés, de ha a Fidesz kormány meg is emlékezik róla, egészen biztos hogy nem szívből teszi. Mindamellett pedig amíg a Magyar parlamentben szinte naponta lehet hallani a zsidóellenes kirohanásokat addig én is azt mondom ez nem Izraelbarát politika. Tudod a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve. A nácik is egészségügyi tisztálkodás címszóval nyitották ki a gázcsapokat, mégsem mondja senki hogy ők csak jót akartak tenni a zsidókkal, hogy tiszták legyenek. szóval felesleges jönnöd a Wallenberg szöveggel.
    Ui.: ráadásul ezen az oldalon ujra Te kezded a fröcsögést lásd az előző két hozzászólást.

  • Abryzoli!En ugyan nem latok frocsogest. Hol van???.Az a ti szokasotok. Mi rolunk meg lepereg. viszont ti ratok annal jobban tapad a sajat frocsogestek.
    Kulonben,magyarazd meg,legyszives,miert kellene Izrael barat politikat folytatni MAGYAR kormanynak???
    Kulonben,ha ennel Izrael baratibb lenne,mar nem is volna magyar abban az orszagban. 3/4 budapest az ovek
    es kitudja az orszag mekkora resze az ovek. Hogy kellene ennel baratibb politikat csinalni???Miert eppen Izrael?
    Miert nem Argantina,vagy Australia,vagy a papuak foldje? Ne is beszeljunk a kornyezo orszagokrol,akiknek Karolyi
    ota a kedvukben jarunk. Hogy ok (es Izrael is) hogy viszonyulnak mi hozzank,az nem szamit.Igaz???Mondanak csak egy jo szot is rank???. Hiszen pontosan ti taplaljatok a gyuloletuket.
    En belatom hogy nagyon nehez a hatalombol kiesni,de hat ez van. Hogy a jelenlegi kormany mire jut,azt senki sem tudja. Ti sem. Azt kiabaljatok hogy csokken a tamogatottsaguk. Nem tudom honnan veszitek? En mar tobb felol(Mo.-rol) kaptam olyan ertesulest,hogy igen is meg van meg a tamogatottsag.A nep,atlagban,ugy gondolja,hogy ha mar
    az orszag rombolokat bevalasztottak,ketszer is,akkor kikell bojtolni,hogy HATHA ezek rendbe szedik az orszagot.
    Ha nem,repulnek. A baj az hogy nincs helyettuk senki,mert a ti bandatok sehogy sem fog tobbet a konderhoz jutni.
    Jobb ha ebbe bele nyugszotok.

  • Az ENSZ a Komunizmust és a Cionizmust egyként teroristának minősítette, tudtommal a magyar ENSZ delegátus terjesztett be az ENSZ ülése elé javaslatot,hogy a cionizmust vegyék le a terorista szervezetek listájáról (Antal kormány idejében).Úgy látszik kár volt,mert ott rúgnaK belénk ahol csak tudnak. Szeretnének ide települni,mert ott forró a talaj alattuk? Hisz azt mondták Magyarország nem probléma : kivásároljuk! Csodáélkoztok,ha mi nem tekintjük a legjobb barátunknak? Nektek az aranyborjú imádata az első a profittal eggyütt. Mi az embert tartjuk, mint Isten terntményét, az elsőnek az elsők között! Szegények,sajnálunk benneteket.

  • Földes Ernő, maga hiszi is, amit ír? A rokkantnyugdíjasok, a cukorbetegek ellen hozott intézkedések, a cigányellenes megmozdulások, a közmunkaprogram fényében, hogy mi az embert tartjuk a legfontosabbnak? Kádár alatt mondták ezt, de már akkor sem volt igaz…. beakadt a lemezen a tű?

  • .Tuske fika! Hat mar te is felre beszelsz,mint asher papa.Nem gondolod,hogy a te tud van beakadva.Legalabb is az agyadban.Remelem te nem iszol,mint az oreg.Nem,nem, nalad ez betegseg

  • Dzsimbó ?:
    gondolom most Kanada krokodilkönnyeket hullajt maga után…merthogy nem tudott rátelepedni .
    Szegény-szegény Kanada.
    Brühühüüüü
    Milesz most Veled ? Jimbó-faszfej , a cipöpucoló-fíú nélkül ?
    Szerencsétlen északi sarkköri bozót-lakóknak most trágyás bakkancsban kell kimenni a láposra….

  • Klassz ember ez a Baird. Fontos ez,hogy az olyan kultúrállamok, mint Kanada, kiállnak a kiválasztott nép, Izrael népe mellett, amellett az Izrael mellett, amely a Nyugatot bástyaként óvja az iszlám sötétsége ellen. Jellemző, hogy a jurtalakók azonnal elkezdenek fuldoklani , mint akik félrenyelték a véres lóhúst.
    Buckalakókáim, vágytok már a keleti kényelemre, mi? Szeretnétek már kipróbálni a kecskebaszást, palesztin barátaitokkal közösen, ugye? Egy kis muzulmán pedofil-party, ez kéne nektek, ördögbe a nyugati szabadsággal és jóléttel, nemdebár?

  • Kedves Mindenki!

    Csodalkozva olvastam ezt a cikket. Tetszik ugyan, hogy uj hazam, Kanada, kiall Izrael mellett, de hogy nemzetkozi kapcsolatokban egy komoly politikus „baratsagrol” beszeljen „szovetseg” helyett, azt mar elegge vaskos hibanak velem. De hat, sose lehet tudni, talan nem Churchill-nek volt igaza.

    Kerdezte valaki, hogy Magyarorszagnak miert kellene izrael-barat politikat folytatni? A valaszom az lenne, hogy aki Izrael ellen van (akar csak kozombos is) az gyakorlatilag a muzulman orszagokkal van. Azokkal a muzulman orszagokkal, ahol a Kadhafi fele felorultek nem szamitottak elegge orultnek, es lecsereltek. Azokkal a muzulman orszagokkal, ahol a noket korulmetelik, ahol a feleseget megolheti a ferje, ha az asszony ugy dontene, hogy megszokik tole, ahol halomba irtjak egymast a vadak. Azokkal a muzulman orszagokkal, amelyeknek politikusai tehetetlen butasaguk es aljassaguk kovetkezmenyekent ezrevel gyartjak az Izraelt pocskondiazo idiota hatarozatokat az ENSZ-ben, amiben minden szegyenerzet nelkul beismerik, hogy ok annyira lemaradottak es butak, hogy 1.4 milliard muzulman nem tud legyozni egy paranyi orszagot, aminek 7 millio zsido lakosa van.

    Soroljam meg?

    Hat ha Mo-nak es vezetoinek fontosabb az olcso olaj es a varva vart nagy kolcson valamelyik muzulman orszagbol, akkor nyaljak csak az arab nagyvezirek segget. Egyelore Izrael megvan Mo nelkul. Baruch Hasem!

    Udv;
    Moshe

  • Mosiko, kit riogatsz te itt feleséggyilkos , nőket körülmetélő, egymást halomra irtó muzulmánokkal? Egy Jimbot, egy Földest, egy Gödit, egy Kovácsot, egy Mátyust? Ezek pont ilyen Magyarországot akarnak, mert ugyanolyan torz személyiségű vadak, mint azok, akikkel ijesztgeted őket.

  • Megjobbitott uszourulek!Te egy csiszta magyar vagy…Csak apad volt tot,anyad meg svab.

  • A te szüleid meg édestestvérek, Csimbók, azért lettél degenerált.

  • Libás Mihály

    szarcsimbok

    ma lattalak kepzeld, ott fityegtel a kutyam seggen, amig az okosan szet nem kent a vizes fuvon:)

  • hehe … Úszókészülék…..( Géjza térgyit csapkoggya…. 😀 😀 )


    Megjegyzem ma van a Győzelem Napja.
    Amit a Nácinémetország felett aratott győzelem alkalmából és évfordulóira tartanak a Világ fejlettebb országaiban , pl. Franciaországban.
    Ahol emiatt ma munkaszüneti nap van és a jobbos Sarkozy valamint a balos új Köztársasági Elnök EGYÜTT koszorúzott .
    Posthorthy.Magyarországon néma csenf van ekörül , csak a nácik gyaláztak meg egy városligeti emlékművet amit egy olyana embernek állítottak aki 2500 embert mentett meg a gázkamráktól. Gyerekeket , nőket öregeket férfiakat vegyesen.
    LE a rohadt nácikkak , éljen a szabadság , éljen a demokrácia !! !!
    ( Mint Franciaországban )


    Különben Szarcsimbók : Milyen érzés antiszemita nácinak lenni ?

  • Klara Bencsics

    Géyza, sem Kanadában sem Magyarországon NEM emlékeznek meg májuss 4-én.
    Kanada részt vett becsülettel a háborúban, az ő győzelmük volt ez a dátum. De régen volt.
    Magyarországon, ha jól emlékszem április 4-én ünnepelték a számunkra végetérő háborút, nekünk akkor lett vége.

  • Klara Bencsics

    Bocsi, az elirást, nem május 4-et,, hanem május 8-at akartam írni.

  • Kedves Geyza!

    Nem hiszem, hogy akiket naciknak hivtok itt a site-on, azok valoban azok is lennenek. Ahhoz, hogy valaki gyulolje a zsidokat nem kell nacinak lennie. Ugyanakkor ezek az urak es holgyek itt elegge valasztekosan fogalmaznak, es elkerulik, hogy oket direkt lehetne zsidogyulolonek nevezni.

    Az igazi naci site-okon ilyen finomkodas nem letezik, ott kizarolag csak szajhabzas megy es frocsike.

    Udv;
    Moshe

  • Moshe, hát nem tudom, nekem nem tűnik a fogalmazásuk választékosnak. A gyűlölet (és a butaság) csak úgy süt belőlük. De persze valószínű nem nácik, de ha lehetnének könnyedén. A lelki alap megvan. Nyilván sikertelenek, nyilván irigyek, és persze a gondolkodásuknak megvannak a korlátaik.

    „Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
    a háta barna, lába még fehér,
    a rossz zenén kis lelke fellebeg
    s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.

    Fiúk guggolnak és parázslanak,
    az ajkukon ügyetlen szép szavak,
    duzzasztja testük sok kicsiny siker
    s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.

    Lehetnének talán még emberek,
    hisz megvan bennük is, csak szendereg
    az emberséghez méltó értelem.
    Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.”

    Már ha lehet itt idézni Radnótit a kis zsebnácik között.

  • Moshe,
    Épp most olvastam egy másik hozzászólásodat, ahol a zsidógyüleletnek az okául az irigységet jelölöd. Azt hiszem, igazad van.
    Van, amit irigylek tőlük én is úgy általában, és ha adott személy beleillik az átlagukba, akkor attól is. 🙂
    A tudásvágyukat, a szorgalmukat, az összetartásukat, az ötletességüket, a szívósságukat, és még sorolhatnám.
    Persze ezeket nem csak irigylem, hanem utánoznivalónak tartom és emellett tiszteletreméltónak. Az irigység nem feltétlenül rossz.
    Van, amit irigylek a cigányoktól és szintén tiszteletreméltónak és követendőnek tartok. (Hahaha, előre tudom, milyen jó kis kommenteket fog ez kiváltani.)

  • Minden kedves hülyének, akinek az a félelme, hogy a zsidók felvásárolják Magyarországot:
    csak azt lehet megvenni, ami eladó.
    És – fura, de igaz – üzletelni is meg lehet tanulni. Csak ahhoz szorgalom kellenne.

  • Ja, ha a magyarok attól félnek, hogy a cigányok meg túlszülik őket, jelzem: a matematikai törvényszerűségek szerint a szülési versenyben a magyaroknak kifejezetten jobbak az esélyeik, ha szülnek. Ha nem szülnek, akkor hosszútávon vesztesek.
    Mondjuk személyes véleményem az, hogy szülni egész más okból érdemes. De ha Bencsics Klára akar áldozatot hozni a hazáért, akkor rajta, ez egy kiváló lehetőség. Szüljön a nemzetnek hat-hét, vagy akár több gyereket. Ha meg nem tette, akkor HAZAÁRULÓ, mert az önös érdekeit a haza érdekei elé helyezte. Meg el is ment külhonba. Fuj, milyenmagyarnőazilyen. Csak a duma, sose az áldozat.

  • Moshe, neveztek engem itt már „rühes zsidónak” a választékos beszédű nemnácik.

  • Ja, Jimbo, ha találsz valami nőt, aki hajlandó Veled együttműködni, akkor Te se fogd vissza magad. Nemzz sok kis magyart a hazának. (Amíg nemzel, legalább addig se írsz baromságokat.)
    Kovács Árpád is nyugodtan elfoglalhatná magát ezzel, ha még emlékszik rá, hogyan is kell csinálni az ilyesmit. Veszélyes a sok zsidózás, impotenciát okoz.

  • 🙂 vagy fordítva: az impotencia okoz zsidózást… 🙂

  • Szerző Megjobbított Úszókészülék | május 8, 2012, 7:50 du.

    göllner-gayza, neked mi okozta? 😀

  • Kedves Cicamic!

    OK, akkor mondjuk ugy, hogy nem csak valasztekosak, de ugyesek is.

    Ami az irigyseget illeti, termesztesen ez nem szuksegszeruen rossz tulajdonsag. A zsido hit szerint lehetek feltekeny egy olyan ember tudasara, aki 1000-szer tobbet tud a vilagrol, mint en. Vagy lehetek irigy egy olyan emberre, aki nem csak beszel a jo erkolcsokrol, hanem tenyleg ugy is el.
    Azonban a zsidogyulolet nem ebbol a fajta irigysegbol taplalkozik.

    Kulonbemmeg, van egy magyar-zsido dumalgatasi listam a googlegroup-ban, ott ismerkedtem meg idestova 10 eve egy budapesti magyar zsidoval, akinek kiveteles tudasa van (valahol egyetemi professzor is) a „zsido kerdesrol”, beleertve a magyar zsidosag tortenelmet is. Neha szivfajdito amiket kuld… hihetetlen, hogy mit muveltek a „tolerans” magyarok a zsidokkal mar evszazadokkal ezelott.
    Nos, ez a tudos ferfiu irta par napja a lsitamra, hogy bizonyos magyaroknak mindegy, csak zsido legyen az illeto. Ha holt szegeny es tanulatlan a zsido, akkor azert gyulolik. Ha gazdag es jol muvelt, akkor azert, es ha aranylag jol muvelt es a kozeposztalyhoz tartozik, akkor meg azert.
    Szoval ez ugy megy, mint a Hofi vicceben a nyuszikaval, aki nem akar sapkat hordani. 🙂

    Udv;
    Moshe
    ui; nekem azert faj kulonosen a zsidogyulolet, mert en vegyes hazassag szulette vagyok. Szegyellem, hogy a rokonaim kozott is letezhetnek ilyen orultek.

  • Kedves Moshe, a legnagyobb hiba az általánosítás, te is beleestél, ahogy látom. Picit többre tartottalak.

    Érdekes dolog ez az általad egyre gyakrabban emlegetett gyűlölet. Ha figyelmesen végigolvasod az oldalon a kommenteket, részrehajlás nélkül, akkor érdekes eredményt fogsz kapni. Tanulmányt lehet róla írni.
    Az asher és társai féle minősíthetetlen sértegetés, gyűlölködés, fenyegetés a „másik oldal” legnagyobb részéből nem irigykedést, mégcsak nem is gyűlöletet vált ki, hanem szánalmat.
    Ez van:)

  • Libás Mihály

    dakota

    de miert nem a klerikalis apadfaszan szanakozol te szottyadt szentfazek?

  • Mi zaklatott fel ennyire gőgös gúnár gedeon? 🙂

  • Hibas miska! Te jobban be tudod bizonyitani,amit mi itt allitunk,mint kozulunk bar ki. Amit es ahogy irsz/firkalsz az on magaert beszel.Minden tavabbi kommentar nelkul

  • Miska! Te meg szanalmat sem erdemelsz!!!

  • Libás Mihály

    szarcsimbok

    ha talalkoznank, idod se lenne ra, mert sormintat csinalnek a fejedbol…

  • Kedves Dakota!

    En arrol nem tehetek, hogy egyesek karomkodva es szemelyeskedve probalnak meggyozni teged es masokat.
    Nekem sem tetszik.
    Valoszinu onnan ered, hogy mar jonehany eve vitatkoznak kulonfele temakrol, es mar belattak, hogy hiaba ervelnek. Mint az elobb irtam eppen, en is belattam vegul es otthagytam azokat a site-kat, a sajat magam kis duma-listajaert. Ott is van boven mit megbeszelni.

    Mielott elfeljtem, hol vagy mivel altalanositottam?

    Udv;
    Moshe

  • Hű, de felhúzták az orrukat egyszeriben a görbelábúak. 😀 Méltóságos Vitéz Dakota kihúzta mind a 150 centijét (pónilóval együtt), és most lenézően szánakozik. 😀 Hatalmas! 😀

  • Szerző Megjobbított Úszókészülék | május 8, 2012, 9:18 du.

    göllner, ha arra gondolok, hogy tanár létedre ennyi telik tőled, beláthatod, hogy van miért:)

  • Megjobbított Úszókészülék,
    alapos átgondolás után,és összevetve a rendelkezésemre álló információkat, meg kell mondjam, igazad lehet. Az impotencia valóban zsidógyűlöletet okoz. (Talan a Viagra segítene Jimboékon is.:) ) Nyilván az impotencia először kiváltja az irigységet, majd az a zsidógyűlöletet. Különösen annak fényében tűnik ez megalapozott érvelésnek, hogy statisztikailag alátámasztották, hogy a zsidó vallásúak többszöt élnek házaséletet, mint a többiek. Na de mi a helyzet a nőkkel, akik – fájdalom- szintén képesek erre a gyűlölködésre? Tettem fel magamnak a kérdést? És rájöttem: a nőkben áttételesen okoz gyűlöletet. Érted,hogy gondolom. 🙂 🙂

  • Szegény Bencsics Klára 🙁 Mostmár értem a fusztrációját.

  • Cickamicka/kopacsi! Ha azt hiszed,hogy ezzel a firkaddal okosabbnak latszol,akkor nagyon tevedsz.Ezzel csak azt bizonyitod,hogy a korlatoltsagot,bekepzeltseget(a tisztesseget mar nem is emlitem) lehet fokozni. Egyetemi szinten
    tanithatnad. Nagy sikered lenne!!!

  • Es most mar azt is meg tudtuk,hogy a te gyuloleted honnan ered. Csak az tud ilyen pontosan nyilatkozni,aki a sajat
    boren tapasztalja.

  • Ki es mi az a Bencsics Klara?

  • Jimbo, már el is feljetettem, hogy többszörözöl minket. . Bár legutóbb Tüske Zsófiával sikerült azonosítani bennünket. De Tőled aztán végképp nem várunk következettességet.
    Különben igazad lehet, elképesztő, hogy milyen beképzeltek, korlátoltak, sőt tisztességelenek vagyunk. Hátha még zsidóznánk is!
    De hát az ember mégiscsak tudja, hol a határ.
    Nagyon felmérgeltünk legutóbbi kis eszmefuttatásunkkal. Talált, süllyedt, igaz? 🙂
    Hiába, semmi nem fáj annyira, mint az igazság. Szedjél Viagrát. 🙂 🙂

  • Cicamic, bizony, erről van szó.

  • Dakota, nyugodtan hívhatsz Göllnernek, nem haragszom.
    ( 🙂 Nooormális??? 🙂 )

  • Moshe,
    Bencsics Klára az én kedvenc külföldre szakadt magyarom.
    Majd megismered, ha többet jársz ide, Ízig vérig honleány, öröm vele eszmét cserélni. 🙂

  • Ja igen, Ti vagytok Göllnerék, mi meg Kopácsiék. Azt se tudom, hányan hány felé szaladjak. Még jó, hogy Jimbobol csak egy van. (Az is milyen már, na mindegy…)

  • Jimbo, kikérem magunknak. Mi aztán SOSEM, érted, SOSEM tapasztaltuk aTe impotenciádat. Azért a sértegetésnek is van határa!!! Még hogy mi és Te. Fuj.

  • És egy rendes, megmondós dakota komment után, jönnek ismételten a provokátorok, hogy eltérjenek a témától.

  • 🙂 Úgy előttem… illetve előttünk van a jelenet.. Dakó meredten nézi a monitort és tövig rágja a körmét a hüvelykujján idegességében. „Ki állhat emögött a nick mögött?? Kicsoda???” Aztán nem tud mást tenni, minthogy bedob egy személyt, és azt sulykolja, szinte kapaszkodik bele, görcsösen. Megszemélyesít, no. Megfoghatóvá teszi a megfoghatatlant.

    Dakota, gyermekem. Nem haragszunk, ha fel-fellázadsz ellenünk, de faragott képet ne készíts belőlünk magadnak, mert abból baj lehet…

  • Matyus,
    Hát én nem is tudom. Azért a „göllner, ha arra gondolok, hogy tanár létedre ennyi telik tőled, beláthatod, hogy van miért:)”-nél már hallottunk megmondósabbat is.
    Azért ez nem úgy indul, mintha epp Dakota egy világméretű liberális összeesküvésről akarná épp a lelplet lerántani. Felőlem lehet ez a téma is akár,

  • Jah, Dakota rendesen megmondja, Mátyus meg jön, és lerántja a leplet. Illetve fordítva. Tiszta Echo TV 🙂

  • Milyen aranyos ma a szélsőjobb. Eső lesz?

  • Nem tudom, mi lehet a baj, de, ha így folytatják, még megsajnálom őket. Amit szégyellnék később.
    Hé, szittyák, mi ez a buzis lanyhaság?? Lóra fel, íjakat, nyilakat kézbe… Ez még nem Augsburg, gyerekek!

  • Én konkrétan erre gondoltam: Szerző dakota | május 8, 2012, 8:21 du.
    A többi már a provokáció hatása…

  • Hát tudod Megjobbított, elkorcsosult a magyar. Ezek már nem Attila unokái. Mit lehet várni tőlük, most mondd? Szerintem már az is csoda, ha felismernek egy lovat, nemhogy felszálljanak rá ,A Hétvezér, Mátyás1 után az ember többet várna. Genetikailag kiüresedtek, kóbor eszmék által megfertőződtek, és még ráadásul el is hülyültek. Szerintem sanszos, hogy a rovásírást sem ismerik.

  • Milyen erdeskes,hogy MINDNYAJAN,EGYSZERRE lettetek ilyen szellemesek. Mindenki temeto kozelben lakik???
    Mintha csak egy irta volna ezeket a sziporkazasokat. Meg kell mondjam eleg sokaig tartott kispekizni ezeket a
    szellemessegeket. Kicsit szegenyes,de ezt mar megszoktuk.

  • Mármint én mindnyájan egyszerre és Cicamic mindnyájan egyszerre? Ez azért van, Jimbo, mert aki nem lép egyszerre, rászokhat a vegyszerre.

  • Mátyus10, még a gondolataidat is el kéne olvasnunk?! Hát ilyen böszmeséget még nem látott a világ.
    (Ja, lefogadom, nem is tudod, mi az a böszme, A böszme egy, a magyar ősi földön honos cseje, aminek kicsi, kerek termése van. Ez a cserje féle általában csoportban terem. Ezt a csoportot nevezték régen böszmeségnek. Érdekesség, hogy a magyarok magukkal hozták ezt a cserjét a Kárpát-medencébe is, ahol így szintén meghonosult. Azonban a neve az évszázadok során átalakult, és mostmár „pöszméte” néven ismerjük. Érdekes, hogy ez a mondás, amit idéztem, nem Gyurcsány szájából hangzott el először. 1547-ben egy bizonyos Salgóvölgyi Kereczi Tivadar nevű birtokos kiálltott így fel, látván, hogy a várát megtámadni készülő csapat váratlanul megfordul és elvágtat. Sosem derült ki, mi volt az oka a megfutamodásnak, pedig számtalan kutató kutatta már a témát.
    Ha valaki műveletlen, azon sokat segít kedves Mátyus, ha valaki képzi magát, tanul, művelődik. Sosem késő elkezdeni. A nevedben a 10 gondolom, az életkorodra utal. A legfogékonyabb az agy – és már kellően tudatos is – 9-13 éves között, szóval rajta.

  • Cicamic! Te tukorbe is nezel mikor ide irod ezeket a sorokat vagy utasitast kapsz es azt lemasolod.
    A hulyeseg az csak faj,de nem ragad.legalabb is ram/rank.Te rajtad viszont mar leulepedett.

  • Megjobbított Úszókészülék, kedves másikfelünk ( ha szabad így szólítani magunkat) észrevettétek-e már, hogy Jimbo szellemes? Ha nem, itt az ideje felfigyelni erre a dologra. Ne hagyjuk, hogy hiábavalóan produkálja magát.
    A temetős poén igéretesnek tűnik, mégha kissé csiszolatlan is.

  • Jaj, Jimbo, kis humorlabdacsom, de jót nevettünk már megint. El ne gurulj, folytasd.

  • Jimbo, komolyra fordítva a szót: van olyan, hogy valaki nem tud valamit, nem kell szégyellni. Senki nem akadémikusként születik. Ami baj, ha valaki eleve eluasít olyan dolgokat, amiket nem tud, pusztán azért, mert még nem hallott róla.
    Ahogy a dakota mondás is tartja: „Több dolgok vannak égen és földön, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” (De lehet, hogy Shakespeare)

  • JImbo, a „bölcselmeteket” megmagyarázzam, vagy saját kútfőből is megy a megértés?

  • Jimbo, a tükörbe is nézek de a Révai Nagylexikonba is. B betű. Javaslom.:) A Révai Nagylexikont meg lehet találni minden magyar háztartásban. Ugy enem mondod, hogy neked nincs?!

  • Ez nagyon tetszik a mit matyusnak irtal Tuske Boki. Annak is orulok,hogy ilyen MUVELTSEGGEL rendelkezel.
    Kicsit beteges,de sebaj,neked elnezzuk. En egy kicsit korlatoznam az onteltsegemet a te helyedben.(vissza dohato?). Kar,hogy az utolso soraidat nem hasznaltad ki annak idejen.Most mar keso. A te agyad mar el meszesedett.

  • Ja,elnezest.Cicamic-et kellet volna irni. Tetszett ez a temeto dolog,mi??? Magadtol sose jottel volna ra???
    Te aki MINDENT tudsz. Nagyon szeretem mikor engem ismetelnek.Azt jelenti hogy,jo helyen kaparaszok
    A lexikont majd egyszer kolcson kerem toled. De csak akkor ha nem rovas irassal van irva. Ha…Ha..Ha….
    Ugy sajnallak,mint mindenkit akinek CSAK fanyar humorra telik. Hofi az nem vagy.

  • Hat,ige.A „bolcselmeteket” Meg magyarazhatod nyugodtan,mert igy az nem is szo.A tobbit,ha hiszed ha nem,ertem.
    Halalra rohogom magam. Tudod,az agyalagyultsagod mindig ezt hozza ki belolem. Es itt van belole boven.Egesz jol szorakozom.RAJTATOK.

  • Szerző cicamic | május 9, 2012, 5:28 de.
    Nem akartam válaszolni, de legyen… Nevemben a 10 focihoz köthető, méghozzá a 10-es számú mezhez. Becenevem a Matyus, ugyanis volt egy ilyen nevű focista. Az eszmefuttatásod szép volt és lehet valakit meg is győz, de engem különösebben nem érdekel… Ha már ennyire tanácsolja másnak, hogy művelődjön, jó lenne, ha egy kicsit belelapozna a történelem könyvekbe, ha nem tudja melyiket kellene, szívesen ajánlok egyet…

  • Matyus! Ez remenytelen.Cicamicek mindent „tudnak”. Mindenki mas butasagban szenved!!! De ezt elnezzuk nekik…
    Mi elonyben vagyunk: mi tudjuk,hogy semit nem tudunk, Ok meg azt sem tudjak.( Garantalom,ezt nem tudjak honnab vettem)

  • En Padanyi Viktor tortenelmet,ajanlom. Mentes minden kulso behatastol.Foleg az osztraktol.

  • Szerző JIMBO | május 9, 2012, 6:30 de.
    Én nem tudom miért jó ez nekik… miért kell egyfolytában a holokauszttal, meg az izraeliekkel foglalkozni. Itt egy ország európa közepén, amely megoldásokra vár. Ezzel kellene foglalkozni. Ezt most a fidesz és a jobbik végre felvállalta, hogy keres megoldásokat. Miért kell egyfolytában áskálódni ellenük nem is értem…
    Tegnap előtt olvastam egy cikket, kérlek, olvasd el:
    http://www.origo.hu/gazdasag/20120507-hatalmas-aprilisi-tobblet-a-koltsegvetesben.html

  • Matyus! Ezt igazan lathatnad! Ezzel probaljak lejaratni a kormanyt,foleg kulfoldon.Az a legnagyobb baj,hogy ezeket a cikkeket tobb nyelven is kozre adjak. Eltudod kepzelni milyen hatassal van ez olyanok elott, akik egy kicsit is szimpatikusak ehhez a balos orultseghez,A vegcel:vissza kerulni a husosfazekhoz. mindegy,hogy hogyan.
    Hogy ezzel a MAGYAR nepet jaratjak le,az nem szamit nekik. Azert az is elofordul,hogy a fegyveruk vissza fele sul el
    es szimpatia helyett a leheto leg rosszabb velemenyt alakitjak ki magukrol.Tudod tisztesseges ember nem igen szereti amikor valaki a sajat fajtajat ocsarolja. Ez olyan mint mikor egy gyerek a szuleit ocsarolja. Az ilyen reszemre is nagyon undorito. Mindezt a leg tisztessegtelenebb modon csinaljak.Ha semmiben,de abban igaza volt Schmitt Palnak,hogy manapsag semmi sem szent.

  • JIMBO! Ezzel tisztában vagyok. De… amíg engem folyamatosan támadnak, odáig nem jutnak el, hogy az ember hiába kapálózik a vízben, attól csak egyre jobban elmerül. Meg kell tanulni úszni. A liberálisoknak most csak az a politikájuk, hogy egyesével vadásznak le embereket. Mondjuk tegyük hozzá, jól csinálják. Csak arra nem gondolnak, hogy közben minden ellenük beszél. Növekszik a gazdaság, több ember jut munkához, több ember vállal gyereket. Mondjuk több adót is kell fizetni. Ha van érelme – márpedig most úgy néz ki, hogy van – akkor szívesen fizetek több adót. Mondjuk szeretném látni, hogy a politikusaink is ezt a példát követik. Nem egy Jobbikos politikus kezdeményezte már, hogy legyen nyílvános, hogy egyes politikusok mire költik a fizetésüket. A jobbikból nem egy ember van, aki a fizetését el jótékonykodj, vagy a válság alapba helyezi. Lehet követni a példájukat. De tovább megyek. Itt van az ötös lottó. Több, mint 3 milliárd a nyeremény… Ha kevesebb, mint egy év alatt az emberek össze tudnak dobni ennyi pénzt hülyeségre, akkor már rég vissza tudtuk volna fizetni az államadósságot. És még mindenki az új adókra van kiakadva. Kérem szépen, nem kerülnek többe az új adók, mint az a 4 szelvény ára, amit felad értelmetlenül. Ráadásul ugye az új adókat a szolgáltatóknak kellene megfizetniük a kormány mostani álláspontja szerint, érdekes mód ezeken mindenki átsiklik.

  • Matyus! Ugyan ezt az informaciot kaptam en is.Csak, hogy EZ,ITT falra hanyt borso. Majd meg latod hogy felre
    magyarazzak. Mo.-n az emberek azt valljak(nagy reszben) hogy ha ketszer vissza valasztottak a szoci bandat,hat most meg kell fizetni az arat. Remelik es en is, hogy nem fognak csalodni.Hajlandok kivarni a veget

  • Szerző JIMBO | május 9, 2012, 8:01 de.

    Kedves Jimbo, előfordul bizony. Az árulókat mindenhol megvetik.

  • Szerző Matyus10 | május 9, 2012, 4:32 de.

    Nincs ezzel semmi baj, kedves Matyus10, hiszen éppen ezzel erősítik meg, hogy igaz 🙂

  • Judith Kopacsi

    Azt kérdezte valaki, hogy mitől olyan szellemesek egyesek itt ma, esetleg temetőben jártak? Én pl. tényleg jártam, pár nappal ezelött meglátogattam Kopácsi nagyszüleimet a miskolci református Deszka-temetőben. Sőt, bementem a Templomba is, és elmondtam egy pár keresetlen szót a lelkükért. Egy végtelenül kedves ember volt a templom gondnoka, akivel elbeszélgetttünk, miközben párom a templomban fényképezett.

  • Akkor ezek szerint harom hetig OTTHON vagy. EZERT irigyellek. Kar hogy (sajat allitasod szerint) csak harom hetet birszki meg a rokonaid kozott is. Emlekszel? Te irtad. De most mar tudjuk,honnan van a fenti nagy szellemesseg.
    „Nezz le a ven Dunara,ha arra Jarsz”.

  • Libás Mihály

    haha probaljak lejaratni a kormanyt foleg kulfoldon???!!!! hahaha mintha ezen barkinek is munkalkodnia kene, orban maga a vicc! kar, hogy a nep gyava es kozombos, mar regen el kellett volna zavarni az otvarszenny budos francba a vonaval egyutt!

  • Szerző Libás Mihály | május 9, 2012, 9:37 de.
    Érdekes… Ha olyan rossz lenne, hogy-hogy nem tüntetnek több százezren, mint a gyurcsány ellen? Ezen már elgondolkodtatok? Még 6 év a jobboldalnak utána elbeszélgethetünk, hogy mennyire szar volt ez a nyolc év. Rendben? (Ennyi kormányzás után a medgyesi már sehol nem volt, kineveztek helyette egy diktátort, ugye emlékeztek?)

  • Tévedsz, csak 10 napot voltam ott. Különben is halott rokonokkal könnyebb társalogni, mint élőkkel. Egyébbként mi remekül éreztük magunkat most MO-on, miután csak pozitiv lelkű élökkel találkoztunk, és nem olvastunk sem ujságot, nem néztünk TV-t és nem hallgattunk rádiót sem. Viszont az Őrség, Keszthely a Festesics kastéllyal, Csopak és a Balaton, no meg Budapest, Hollókő, és Szarvaskő, meg Lillafüred, és Szeged, az Ópusztaszeri látványosságokkal együtt csodás volt. Ebbe még egy órányi Szerb tartozkodás is bele esett, mert oda muszály volt Sligovicáért átmenni. Elötte volt Bécs, ahol Mozárt koncert, aminek hatására elhatároztam, hogy labbanc leszek. Tudnak a Bécsiek élni. Aztán meg két hét Spanyol ország is. Barcelona, Zaragóza, Toledo, és Valencia.
    Tegnap este értünk vissza, és ime, itt boldogitalak benneteket.

  • Libás Mihály

    mutyitetu

    en pontosan tudom, hogy miert, mert ti ott a masik oldalon ilyen tanulatlan, pofatlan, eroszakos, aljas nepseg vagytok, akik nem riadtok el egy-egy robbantgatastol, emberolestol sem az akaratotok veghezvitelehez…..erre azert nem lennek buszke egyreszt masreszt ne legyel biztos abban, hogy egyszer nem talaltok emberetekre!

  • Szerző Libás Mihály | május 9, 2012, 10:41 de.
    Hát, hirtelen lélegzetet sem tudtam venni, miután elolvastam ezt. Miért lennék aljas és erőszakos? Mert elmondom a véleményem? Én nem hogy nem robbantgattam még soha életemben, de légpuskán kívül még fegyvert sem fogtam soha, harcra használható kést sem. Emberölés? Mert reggeltől estig sokszor robotolok a magánélet rovására? Miről beszélsz? Melyik bolygón élsz??? Most öltek meg a romák pár napja ismételten egy 45 éves dolgozó embert. Ahhoz mit szólsz? Arról miért nem beszélsz? Ma mentem a buszhoz és rám támadtak, hogy van-e apróm, hogy szívesen jósol tenyérből. Mondom nem vagyok a jövőmre kíváncsi. Erről elátkozott, hogy dögöljek meg, meg tépje ki a szívem a sátán… Adtam 100 forintot nehogy rám támadjon. Egyből ment a kocsma felé… Nos, ehhez mit szólsz? Miért nem lehet arról beszélni, ami valós probléma?

  • Matyus, olvasod a Zsaru magazint? Abban sokkal több hátborzongató esetről is olvashatsz, és nem mindegyiket Roma követi el. Azokról miért nem irsz?

  • Mert azt akarjátok mondani, hogy más országban nincs bűnözés? Azt úgy sem hiszem el. A zsaru magazint szoktam olvasni (legalábbis az internetes változatát), de javarészt nem számolnak be részletesen az ügyekről, aztán meg főként nem írják le, nem hangsúlyozzák ki sosem, hogy milyen nemzetiségű ember követte el a bűnt. Mondjuk szerintem ez lényegtelen is. A lényeg az, hogy nagy általánosságban, ha a híradóban van egy hír egy bűncselekményről, egyből lehet tudni, hogy ki követte el azt. És szerintem ez nem rasszizmus. Bár sokan azt fogják állítani, hogy az.Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy mi ez. Talán általánosítás, de lehet, hogy attól egy kicsit több, talán tapasztalat. De sok esetben előfordul, hogy valaki elmegy kirabolni egy bankot, hogy be tudja fizetni a tartozását, hitelét a banknak, felgyújt egy kukát tiltakozásképpen, mert elvették a házát, vagyonát, végül is az is bűnözés. De az is lehet bűnözés, amit a bankárok csinálnak, hogy indokolatlanul magas kamatot húznak meg, hogy amikor kölcsönt adnak, vételi árat számolnak, mikor vissza kell fizetni eladásit… Ezek is lehetnek bűnök, melyek végül a társadalmat rákényszerítik a bűnözésre. Kérdés, ki követ el nagyobb bűnt, aki rákényszeríti az embert a bűnözésre, vagy aki rákényszerül a bűnözésre, vagy aki élvezi a bűnözést? Az utolsó két kategóriát mindig láthatjuk a TV-kben, de vajon mikor lesz az, amikor rács mögé zárják az ERSTE vezetőit, az OTP vezetőit, a K&H vezetőit és még sorolhatnám. (Egyébként Magyarországon a legtisztességesebb bank még mindig a takarék.)

  • Libás Mihály

    mutyitetu

    olvass utana, mi volt a celja es inditeka a ciganymeszarlasoknak, kik kovettek el es jarj utana miert van bortonben Budahazy….es te ezek koze tartozol!

  • Ja, igen arra emlékszem… Egyszer volt ilyen… Én kétlem, hogy olyanok közé tartozom, az mocskos felforgató bűnöző banda volt. Én csak véleményt mondok, egyszer sem voltam tüntetni sehol, mert bármi is volt, valahogy mindig átvészeltem. Igaz volt ,hogy tanulás mellet éjszakai műszakban dolgoztam diákmunkában egy kiszipolyozó multinak, de nem haltam éhen. Budaházy csak egy provokátor volt, aki azt hitte, hogy a jobbik mellé áll és bármit megtehet. Hát tévedett. A bűnözőket a jobbik sem szereti.

  • Libás Mihály

    mutyi

    amikor legutobb mutattak a fejeket az eus zaszlok egetesekor, igy talalomra egyenkent 15 ev! A jobbik csurheresze biztos, hogy bunozokbol all, sot ez a lenyege, hogy barmire kaphatoak legyenek! Budahazy pedig aktivan reszt vett, ha jol sejtem a gaudival egyetemben a szocialista politikusok hazai ellen elkovetett robbantasos merenyletekben! es te ezeket tamogatod!

  • Kedves Cicamic!

    Ezt tenyleg te irtad?

    ” Hát tudod Megjobbított, elkorcsosult a magyar. Ezek már nem Attila unokái. Mit lehet várni tőlük, most mondd? Szerintem már az is csoda, ha felismernek egy lovat, nemhogy felszálljanak rá ,A Hétvezér, Mátyás1 után az ember többet várna. Genetikailag kiüresedtek, kóbor eszmék által megfertőződtek, és még ráadásul el is hülyültek. Szerintem sanszos, hogy a rovásírást sem ismerik.”

    Ez feler egy hitleri beszeddel. Hogy esne ez neked, ha a „magyar” szot kicserelnenk „zsidora”?

    Udv;
    Moshe

  • Moshe:
    Csak azért írod hogy ezek itt nem nácik , mert nem voltál itt akkoriban amikor egyesek ilyeneket írogattak itt , idézem :

    Igen, kedves Kovács, csak egy gond van, hogy a nácik csak néhány évig maceráltak egy picit egy bizonyos népcsoportot, viszont ez a csoport, ill. az utódaik már időtlen idők óta döntenek nyomorba országokat, népeket, nemzeteket. Ja és mellette élősködnek, szaporodnak, kártékonykodnak…
    Szerző Mata Tata | január 3, 2012, 10:09 de.

    EZEK meg itten lelkendezve helyeseltek neki a hasonló mocskolódásaihoz , heteken át !! !!
    Klara Bencictól Dakotáig !

  • Bizony, a mi Mojsénk, akár a Zsidótanács. Megpróbál tárgyalni, megpróbál tisztalelkűnek mutatkozni a fenevadak szemében. Megvédi még az ellenségeit is, mint valami Jesszuskrisztus, és eközben nem átallja Hitlerhez hasonlítani a kevés normális hozzászóló egyikét.
    .
    Moskele: hiába töröd magad. Ha őszinte, vagy jóindulatú vagy ezekkel, azt felhasználják ellened. Dehát ezt úgy is tudod, hisz bölcs vagy, mint Akiva rabbi…
    Egyébként csak folytasd a békéltetési színjátékot, én nem tartok veled. És nem hiszem,hogy sokan követnének majd. Sőt, el kell hogy keserítselek: engem többen fognak követni, mert ugyan én ritkán fogok szép liberálisakat mondani, mint egy idióta, viszont fegyvert adok majd a kezükbe. Te meg majd szép szóval győzködöd ezeket a szarrakásokat a Dunapart felé sétálva, jó? Közben elszavalod nekik Radnóti „Nem tudhatom”-ját…
    .
    Ja, nézz már át egy kicsit annak a cikknek a hozzászólásaihoz, amelyik úgy kezdődik,hogy „Az ottawai…”. Todá

  • Moshe Akiva! Ugye megmondtam. Mar kezdik.Rovidesen minden lesz Onbol,csak uriember nem.Nagyon sajnalom,de ez van itt. Es a legszebb az hogy olyan kevesen vannak es azt kepzelik be maguknak,hogy ok kepviselik a tobbseget.
    Kopacsi! Hat mar 3 hetet se birsz ki Mo.-n??? Kar,mert meg tudhatnad(ha oda figyelnel),hogy nem a zsidot mint fajt utaljak Mo.-n. Azokat utaljak,akik kiszipolyozzak a nepet.Az ugyeskedoket,spekulansokat. De hat te szemellenzovel jarsz es elfogultsagodnal csak a gyuloleted nagyobb. Ezert tudsz csak rovid ideig lenni Mo.-n. Ezert nem veszed eszre a lenyeget.

  • Megronditott uszourulek! Nagyon jo ez a cikk a bibliatokbol. Kar hogy az is csak az elcsepelt szoveget irja. de hat
    mit is irhatna a nepszava. Ott aztan tenyleg fizetett garda mukdik. De konyorgom nezd mar meg a kepet,20 evet siman kiosztanak neki. Nem beszelve arrol,hogy mennyi hozza szolo agodasat fejezi ki. Vajon miert??? Nincs remeny a husos fazekhoz jutni??? Valoszinu. Nepszava,nepszabadsag.Ezekre kar hivatkozni. Azok a ti kurucinfoitok

  • jimbókám, ird már elő nekem, hogy mennyi időt is töltsek el akárhol is a saját idömből és pénzemből, az olyan jól áll neked. A lényeget én észrevettem, és akikkel találkoztam, nagyon is jól éreztem magam. Persze, gondosan ügyeltem, hogy csak pozitiv gondolkodásuakkal töltsem drága időmet.

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Mindig tanul az ember: most olvasom fentebb egy kicsit: 6:50-kor: tehàt:vannak jo zsidok és rossz zsidok…naugye.
    Csak a jo csoportba kell-kellett volna àllni …

  • Sok a seggfej minden népcsoportban.
    Kimondta hogy pont a zsidók lennének kivételek ?
    A különbség csupán annyi hogy más népcsoportoknál ennek nincs semmi jelentősége.
    De egy olyan nép esetében amit 2000 év óta el akarnak pusztítani , kiakarnak irtani , nagy luxus seggfejnek lenni.

  • Kopacsi! En nem irok neked elo semmit. Te irtad egyszer hogy harom hetnel tobbet nem tudsz Mo.-n tolteni,meg a rokonok es ismerosok kozott sem.Ez mindent(majdnem) elmond rolad. Es foleg arrol hogy viszonyulsz Magyarorszagrhoz. En utoljara hat honapig voltam OTTHON. Egyetlen zsidozast sem hallottam.
    Annamaria! Persze hogy vannak jo es rosz zsidok. En pl. csak jo zsidot ismerek/ismertem,mert a rossz zsidok koreiben en nem jarok. Viszont a sajat boromon tapasztalom „aldasos munkajuk” hatasat. Ezekrol beszelnenk mi itt
    de ti mindent felre magyaraztok,hala Istennek,mert igy nem kell,hogy bemutassunk benneteket.

  • Egyebbkent kopacsi,a nagykepusegedet nem hagytad Mo.-n.Visszahoztad magaddal,pedig nem mondhatnam,hogy jol all neked…

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Geyza, senki nem mondja, hogy nincsenek s..fejek zsidok között,miért ne lennének,de cikis luxus valoban- olvastam valahol vagy Ben Gurion vagy Golda Meir mondta, amikor hivatalosan megszületett Izrael, hogy most majd lesznek sajàt tolvajaink is. Bàjos beszolàs volt. De amig nevetni tudunk, addig nincs nagy baj.

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Jimbo ur, én Magàra nagyon haragszom, de hamàr hozzàm intézte beszolàsàst, gyorsan elmondom, azutàn békén hagyom. Nem az zavar, hogy mi a véleménye, hanem az zavar, hogy nem nyitja ki a szivét.
    Maga sportot üz màsok megalàzàsaban.
    Ne is mondja, hogy nem Maga kezdi, mert ez nem igaz. Maga provokàl, nem érvel.
    Leirja hogy becsületes munkàval keresi kenyerét, miért mit gondol: mi itt a bàro Csekonics és Rotchildok örökösei vagyunk, mi nem dolgozunk??Vagy nem dolgoztunk??
    – Mindenesetre, ha Magàt a Szülei nem tanitottàk meg arra, hogy idös embereket nem szoktak vén bolondnak nevezni:akkor Maga nem az én Magyarorszagomrol szàrmazik. Mi ott arra lettünk nevelve, hogy megadjuk a tiszteletet az idös embereknek.
    -És van valoban jo Ember és rossz Ember – ne is törödjön a vallàssal.
    Ennyi.
    Shalom.Béke Magàval.

  • jimbo, most sem voltam 12 napnál többet. A nagyképüségem sokak szerint nagyon is jól áll nekem, különösen azokkal szemben, akik szeretnék nekem előirni, mikor hova és mennyi időre menjek. És, bevallom, én sem hallottam egyetlen zsidózást sem, mert eleve olyan társaságban voltam, ahol ez nem divat. Egyetlen vad kinézésű motorossal találkoztunk utközben, aki egy benzinkutnál felfedezte férjem bicskáját és elövette az ővét, hogy megmutassa, neki is van egy olyan. Nagyon kedvesen és békésen elcsevegtek erről egymással.

  • Annamaria, különben kár neked jimbóra haragudnod, mert annyit nem érdemel, hogy érzelmeket pazarolj rá.

  • Libás Mihály

    szarcsimbok

    ez nem a Kopacsi nagykepusege, hanem a te kisebbsegi komplexusod, tudod az az ismeros erzes, amit gyerekkorod ota hurcolsz magadban….es ez csak erosodni fog, ha allandoan olyanok koze furaxol, akik tanultabbak, ertelmesebbek, egeszsegesebbek nalad….keress magadnak olyan tarsasagot, ahonnan kiemelkedhetsz!:) johat nem konnyu nalad is hulyebbeket talalni, ez ketsegtelen, de helyedben probalkoznek erosen!:)

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Judit, nagyon felhàborit, ha igazsàgtalansàgot làtok-érzek és nem mondhatom meg a véleményemet.Azutàn,hogy szembemondom, utàna màr nem rajtam mulik,vagy hasznàl, vagy nem, és màr olyan is volt, hogy nem nekem volt igazam. De nem ebben az esetben. (Tudom, hogy mi jàr annak akinek igaza van, nem kell emlékeztetned …)

  • Szerző Annamaria Ruttkay-Saghy | május 9, 2012, 8:08 du.

    Kedves A.R.S. yyyyy !
    Remélem, most nem hagytam ki egyetlen y-t sem.
    Kérem, hogy ezentúl olvasson figyelmesebben, ha önnek Jimbo megnyilvánulásai voltak a legszörnyűbbek ezen az oldalon.
    Utána nyugodtan felháborodhat.

  • Annamaria! Tudom,hogy nagyon nagy anyagot kellene atnezni,de csak azt tudom mondani,hogy nezze at,ha KIVANCSI,hogy miert alakultak ilyen forman asherral a „kapcsolatunk. Ha utanna nez,(az eddigi megnyilvanulasai alapjan) biztos vagyok benne,hogy rajon ki a hibas(misi is).En azert is tisztelem az oregeket,mert magam sem vagyok ma szuletett barany. De,eskuszom,hogy a disznoszagot nem en kezdtem. Nem kell messzire menni,itt van libas(hibas)misi bejegyzese:Maga erre mit valaszolna???.En szemelyesen azt gondolom,hogy a LEGJOBB bejegyzest Moshi Akivatol kaptuk. nem tudom egyet tud-e erteni ezzel??? Ha nem akkor nincs mit mondanom.

  • Moshe, bevallom férfiasan, én írtam. Azt is bevallom, hogy a mélymagyarok kifigurázásaként. De- úgy tűnik – nem sikerült. 🙁
    Aggodalomra mindenesetre semmi ok, nem belőlem lesz a következő Hitler. Ha mégis, hát akkor nagyon fogok csodálkozni. Ugyanis az, hogy ki minek született – mint arra már utaltam is – teljes mértékben a véletlen műve. Ezt aztán nem lehet hibául felróni senkinek álláspontom szerint.
    De azért Moshe, csodálkozom, hogy az én – szerintem érezhetően nem komoly – hozzászólásomat ilyen mélységesen megdöbbentőnek tartod, viszont a teljes és nyilvánvaló komolysággal megfogalmazott, valóban náci eszmeiségű hozzászólásokat – azok finomkodása miatt -viszont nem érzed sérelmesnek.
    Lehet, néha kissé elszalad velem a ló, de az is lehet, Te nem voltál épp topon az értelmezésben.

  • Cicuka, szerintem felesleges ragozni azt, ami egyértelmű.

  • Kedves Mindenki!

    Orvendek, hogy mindenki egeszseges e site-on es meg mindig tud kigyot-bekat kiabalni. (Nekem kozben volt egy kisse nehez napom, mert a legidosebb fiam egesi seruleseket szenvedett ma, de maganal van es renden lesz hamar.)

    Olvastam, hogy nem kene nekem a „maskepp gondolkodokkal” parolaznom, es szepen viselkedni, de hat en mar igy fogok meghalni, bunkon es soteten.

    Ami a Cicamic altal irt formedvenyt illeti, annyit tennek hozza, hogy amikor bizonyos nepcsoportokrol irunk, illik kitennii a „nehany”, vagy „sok” szot, mielott egy ocsarolo szot hasznalnak a neppel kapcsolatban. De a te hozzaszolasod minden magyart egy kalap ala vett. Ezt itt Kanadaban sztereotipianak hivjak es nem kedvelik.
    Ha ezt nem erted, akkor nagy bajok vannak nalad, ajanlok egy picologust, hatha tud segiteni.
    Ugyanakkor megemlitenem, hogy az ellenlabas :”szurkolok” sokkal emberibb hangot utnek meg itt a site-on, mint az allitolagos zsidok.
    Persze azt hiszem, hogy itt nem a zsido szarmazas a donto, hanem az ideologia. A bolsi (ma balosnak nevezett) zsidok ugyanolyan modon viselkednek, mint barmely mas bolsi.

    Udv;
    Moshe

  • Dakota, bízd ennek a kérdésnek az eldöntését rám. Köszi. 🙂

  • Moshe! Ismetelten Koszonom a jozan,megfontolt szavakat. Keves van beloluk,de hat az ember belefarad.Kulonben sem vagyok iroember.
    Jo egesseget J.

  • Moshe, ez egy álságos baromság, amit írtál. De Te tudod. Ha elmondhatom, hogy szerintem mi is a felállás (és el is mondom, mert miért ne): idejöttél játszani a rendes „zsidót” (ha tényleg zsidó vagy egyáltalán), aki hú, de mennyire megérti, ha másként gondolkodik valaki. Milyen szép es érzelmes összeborulás.
    Na, szóval kedves Moshe, rólam nyugodtan lekattanhatsz es lehet nyalizni tovabb az olyannyira értelmes, es a legkevesbé sem náci oldalnak. Ha nem vagy zsidó, csak itt előadod magad, az még úgy elmegy. De, ha zsidó vagy, akkor pedig hányadék, amit csinálsz. Úgyhogy – csakhogy tisztán lássál, és képben legyél az irányultságomat illetően- az ilyen szaralakok – legyenek akar zsidók, vagy nem zsidók, netán magyarok is – a szememben kevesebbet érnek, mint pl. Jimbo, vagy Dakot. Alapvetően egy dolgot kedvelek az itt megforduló zsebnácikban: az őszinteségüket. De az ilyenr redvatarisznya, mint amilyen Te vagy, csak utálkozást vált ki. Idézőjelet vársz el tőlem? De a rühes zsidó (szigorúan idézőjel nélkül), amit itt egy valóban zsidónak mondtak, az mehet?

  • Cicamic! Hatha te egy no vagy,akkor en foladom a nok iranti tiszteletem. Mivel nem tudok altalanositani,igy nem
    teszem. de ha meg kerhetlek,valtoztass a stilusodon,mert nagyon arulkodo. Kar hogy nem veszed eszre.
    Moshiva! En elore megmondtam.Es meg(eddig)siman uszta meg. Jon ennel meg ocsmanyabb iras is. Szegeny „akarki”,most szentul megvan gyozodve,hogy velemenyt nyilvanitott.Pedig csak velemenyt alkotott.Sajat magarol.
    Most mar csak azt remelem,hogy kihagyja ezt az oldalt,Kedves Moshe, es nem kell elolvasni ezt a formedvenyt.

  • Jimbo, ne oktassal Te engem a stílusról.
    Van, amikor helye van az erősebb szavaknak.

  • Ezt csak te gondolod igy es a tarsaid.Hat legyetek vele boldogok.

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Moshe, hogy van a fia?? tegnap irta, hogy baleset érte.
    Kivànunk mielöbbi gyogyulàst a fiànak – ez az, ami a legfontosabb: az ember csalàdja, -a fene egye meg a rohadt politikàt.
    (Elnézést, ez nem a cikkhez tartozo hozzàszolàs,tudom, de kivételes eset, ha valakinek a gyereke beteg,akàrhànyéves is a gyerek.)
    üdv és mégegyszer minden jot!

  • Kedves Cicamic es Annamaria!

    Nekem a budos zsidozas ugyanugy nem tetszik, mint a budos magyarozas, vagy ciganyozas.
    Pedig neha en is megkapom a magam reszet. Evekkel ezelott a helyi birosag bejarati ajtajanal ultem es beszelgettem egy hazasparral. A ferfi kanadai volt, a felesege pedig Sziriabol szarmazott, szoval elbeszelgettunk. Egyszercsak a ket, elottunk allo arab gyerek kozul az egyik elkopi magat, kozelebb lep hozzam, es megkerdi, hogy „Te gyulolsz engem?” (A kippat allandoan hordom, tehat tudta, hogy zsido vagyok.) Erre a sziriai no es a ferje felpattantak es elhuztak a beluket a helyszinrol. Hozza kell tenni, hogy a setafikalashoz szuksegem van egy „walker” nevu negyszogletes kis vasracsra, ami 4 kereken gurul, es persze az akkor is velem volt. Ugy gondoltak, hogy konnyu preda lesz nekik ez a rokkant zsido. Kozben beszelgettunk, es bemutatkoztak nekem, hogy ok arabok, es nekem azert kell oket gyulolni. Szepen megmagyaraztam nekik, hogy a zsido nem gyulol, de ha kell megvedi magat. Nem hatodtak meg, de ekkor kilepett a fiam az ajton, es engem keresgelve korulnezett. Emmeg kialtottam neki magyarul, hogy „Itt vagyok Adam!” En se vagyok a legalacsonyabb de az Adam fiam majdnem 2 meter magas. A ket arab fiu odafordul, meglatjak az Adamot, erre azt mondjak: Oh… hi Adam! How are you Adam?” es ezzel el is huztak a beluket. Mellesleg szolva sajnaltam a dolgot, mert mar kineztem hogy melyik terdet rugom szet az egyiknek, de hat vegulis nem kerult sor verekedesre,

    Mellesleg ugyanez az Adam fiam egette meg magat par napja. Be van bugyolalva, de itthon van es jol erzi magat. Koszi! Jarunk minden nap kotescserere. Ez lesz most a program 2 hetig.

    Udv;
    Moshe
    ui, a kereszteny nevem Miklos, neha azzal irom ala… Nincs benne semmi konspiracio.