Egy halálos fenyegetés utóélete…

2013 szeptember 28 8:49 du.21 hozzászólás

Az elmúlt év auguszusában lapunk munkatársai halálos fenyegetést szenvedtek el egy bizonyos Barcsa Turner Gábortól, a jólismert náci szervezet, a Hatvannégy Vármegye alelnökétől. Emiatt, mint jó és öntudatos polgártól elvárható, rendőrségi feljelentest tettünk a Budapest XI kerületi rendőrségi irodában, Mogyoródi Gergely hadnagynál.

Barcsa Turner Gábor

Barcsa Turner Gábor

Habár Mogyoródi hadnagy mindhárom érintettet személyesen is kihallgatta, többhónapos időközönként, az ügyben semmiféle fejlemény nem történt egy teljes évig. A hadnagy válasz nelkül hagyta a személyes találkozásra irányuló kérelmeket. Ezért a feljelentés évfordulóján, augusztus 21-én kivizsgálást kértünk a kerületileg illetékes ügyészségtől. Ilyen esetekben az ügyészséget törvény kötelezi a válaszadásra, mely törvény harmincnapos határidőt szab meg. Azonban, szeptember 26-án az ügyész meg mindig nem végezte el a vizsgálatot, nemhogy valaszolt volna a beadványra. Mint megtudtuk, a vizsgálathoz iratokat kellett bekérnie, amely körülmény késlelteti a harmincnapos időszak kezdetét. Arról azonban, hogy az iratokat bekérte-e, azok rendelkezésre állnak-e és hogy eszerint a harminc nap mikor kezdődött el, az ügyészség nem volt hajlandó tájékoztatni.

Ebben az ügyben a hatóságok eljárása eddig teljesen hatástalannak, ha ugyan nem hanyagnak bizonyúlt. (A szándékos szabotázs gondolata fel sem merült bennünk.) Véleményünk szerint egyetlen civilizált ország sem engedheti meg magának, hogy a hatóságai tétlenűl tűrjék ha a polgárait életveszélyesen megfenyegetik. Miután azonban ezesetben pontosan ez történik, és miután ez tűrhetetlen, szerkesztőségünk döntése az, hogy tovább nem hallgathatunk. Ezért, türelmünk fogytán, közöljük a körülményekkel együtt az ügyészségi beadványt.

Kerekes Sándor

21 hozzászólás

  • Már pedig itt – nézetem szerint – szándékos szabotázs történt.

  • Georgina Bojana

    Kedves Sándor!
    Teljes mértékben igazat adok és helyeslem a döntést. Szó nélkül, csak úgy eltűrni az életveszélyes fenyegetést, botor dolog lenne. Szemet hunyni, meghunyászkodni? Részemről képtelenség!
    Az életveszélyes fenyegetésre válaszul, ki kell kényszeríteni a megfelelő és hatékony intézkedést.
    Észvesztő, hogy egyes emberek mire képesek?!
    Egyáltalán van fogalma ennek a fitalembernek arról, hogy melyik oldalra állt?
    Tette ezt MIÉRT?!
    Itt a HOGYAN-t is megkérdőjelezném!

    Részemről jogos, a felkiáltójel.

  • Itt tart Magyarország. Jó okunk van aggódni.

  • Kedves Sándor!
    Valahogy lemaradt a leközlés, mert itt sehol sem találni. Ne vegyed ezt szemrehányásnak csak ha már ezt irtátok a cikkben ne hagyjatok támadási felülelet. Megjegyzem manapság nem csak fenyegetnek csupán, ha nem néha be i váltják a fenyegetést és tettlegességre is sor kerül. Ilyen esetben sem mondható gyorsnak az ügyészség. Néha évekig is eltart mire jogerős télet születik. Hagy említsek egy piszicsáré ugyet. Én is éltem a feljelentői jogommal és feljelentettel egy állami hivatalt azért mert vagy lassan egy éve nem képes arra hogy egy levelet küldjön, melyben megindokolják ugyan mi tart azon ennyi ideig, hogy a magyar állampolgárságom bizonyítást nyerjen és megkapjam a magyar útlevelet amit idén februárban igényeltem. Semmi választ nem kaptam és nem is fogok. Irtam obdusmannak követségnek, nem ránk tartozik stb. Irtam már valahol. Ha ban egy EU akkor annak miért nincsenek jelen a „biztosai” minden EU tagországban, hogy ilyen esetelben szorgalmazzák a viszgálatot vagy akármit: Ja, nem akarnak gyarmatosítani. És hogy magyar magyart gyarmatosít semmibe vesz agyonver azt lehet? Minek ez az egész papirgyártó szervezet. Szavakat obégatnak a semmibe rengeteg pénzért és eredménye egyenlő a nullával. Akarom mondani sok sok nullával de az eléje irt egyes vagy más számjegy elveszti jelentőségét. Abból szinte senki sem lát semmi kézzel foghatót

  • Magyarország Alaptörvénye (2011.április 25.)
    Nemzeti Hitvallás : ,,Valljuk,hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”
    Szabadság és felelősség l.cikk
    (1)Az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.”
    ll.cikk ,,Az emberi méltóság sérthetetlen.”
    lV.cikk ,,Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.”
    Kedves Kerekes Sándor önnek nem elég,hogy a Fidesz gránit szilárdságú törvényeket alkotott,még azt is elvárja,hogy be is tartsák??????

  • Ha bármely hivatal,hatóság átlépi az ügyintézési 30 napos határidőt,köteles értesíteni előtte a panaszt tevőt.
    Ha elmulasztja,a felettes szerve vonhatja felelősségre.
    Viszont a nyomozási határidő nincs korlátozva.
    Talán a nyomozó nem érti a panasz tárgyát?
    A nyomozás lezárása után,ha megalapozottnak találja a rendőség,vádemelési javaslattal adja át az Ügyészségnek az iratokat.
    Az Ügyészség ezután dönt abban,hogy vádat emel -e a Bíróságon?
    A letartóztatott 4 évnél hosszabb ideig nem ülhet Bírósági ítélet nélkül börtönben.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Csak a . r e n d s z e r t, csak azt fránya Nenyit, meg azt a Nert ne látnám !
    (A Zember tragédiája: Ádám 77. monológja)

  • Thölgyimésuraim !
    .
    Igazad van, a hiba a rendszerben, azaz Orbanisztánban keresendő.
    .

  • asher alexander

    marad kerem a hatosagon kivuli elintezes!!
    „kalakaban” megoldhato,hogy amit ez a troger igergetett vele is megtortenheto esemennye valjek!!
    asszem folkavarna az a nagy elmeny rendesen azt a cizellalt matyohimzeses lelkivilagat!!

  • Sajnálom, de Kerekes Sándor egy valamit nem vett figyelembe:
    a törvény szerinti 30 nap attól számítandó, amikortól Pintér két héten belül rendet csinál!

  • Ki gondolja azt ép ésszel, hogy ebben a dilettáns adminisztrációban értik is a dolgukat? A szakembereket elzavarták, a létszámot feltöltötték a kutyáik kölykeivel. Ezektől lehet várni valamit?
    Ráadásul a kormány, és a hivatalai kokettálnak a szélsőségesekkel. Ez megmagyaráz mindent… Jogállam? Nem! Jogászállam, ahol az erősebb kutya effektus van érvényben.

  • A cikkben ismertetett eljárás és sok hasonló alátámasztja azt, hogy Magyarországon már az ügyészségben és a bírókban sem lehet megbízni, azokban, akik az igazságszolgáltatást kellene a társadalomnak biztosítani. A moralitás és becsületesség példaképeinek hiányában nem lehet sokat elvárni a polgároktól, még kevesebbet a politikusoktól.

  • Kerekes Sàndor
    A mult évben Christopher tette fel a kérdést,hogy „veszélyes-e a
    szerkeztöség tagjainak magyarorszàgra làtogatni?”.Én vàlaszoltam,
    „hogy nem,kérdezze meg Szemenyeit-aki onnét irta/talàn még mindig
    irja/ a kevés igazsàgot tartalmazo,a tényeket kiforgato jelentéseit.
    Fenyegetik:Szemenyeit,Illét….halàllal?
    Természetesen egy kimondott fenyegetést is eggyel több a kelletténél,de szerencsére màr egy éve nem követte tett.

  • Nos a fenyegetést ugye nem váltották be 1 év alatt!
    Aztán a bíróságnak ennél fontosabb és súlyosabb ügyekben
    is nagy a restanciája,az eljárások áthelyezését meg ugye
    pont a baloldal,meg még az (EU is mi köze hozzá?…)is támadta,hát akkor most ez van.!!!!
    Egyébként addig míg Szemenyei és Ille és mások háborítatlanul „irogathatnak”,meg egyesek szervezetten
    szobrot dönthetnek büntetlenül ……addig itt bizony nincs mitől félni!(?) Ehhez képest a gárda avatása bizony” babazsúrnak” tűnik,bár nem vagyok szélsőséges,csak tárgyilagos!

  • Szemenyei egyébként szerencsére eltűnt,persze nem mint
    „gaz merénylet” áldozataként,hanem saját maga áldozata lett
    a sok hazug,alaptalan cikke miatt,attól már nem is beszélve
    ,hogy ő aztán tényleg a világban bujkáló nyilasok szövetségét fogta össze……..persze ezzel nem dicsekedett,csak anyagi és egyéb érdekei miatt „jellemesen”
    nagyot váltott!Van ilyen!

  • Kedves Avi!

    A cikk szovegeben talalsz egy kek szinu darabot, amely valojaban egy link, rakattintva kinyilik a dokumentum.

  • Kedves Kerekes Sándor!A felvetésével és a megállapításával egyetértek!Sajnos ez van.Aki uszit,az nem uszít ill. fordítva.Az ügyésség dolga lenne hogy mindent megtegyen,de sajna?Az aki fidesz pártkatona nem várható el!Ezért fordulnak itthon legtöbbször az EU biróságához,ahol érdekes legtöbb ügyet megalapozottnak találnak!Amig ez a rezsim lesz hatalmon ennél csak rosszabb lehet!

  • Kedves Szerző,
    ha a jobb megértés végett definiálná a „náci” fogalmát:
    Mert pl. „náci” az Ignác becézett változata (nem biztos, hogy Ön erre gondolt), vagy „náci”-nak nevezték a Nemzeti Szocialista Munkás Párt tagjait. Erre sem hiszem, hogy gondolt, mert a szóban forgó párt be van tiltva Németországban is, s Magyarországon sem engedélyezett. Magyarországon van olyan párt aminek „szocialista” van a nevében, de sem munkásnak, sem nemzetinek nem merném őket nevezni.
    A szóban forgó urat nem ismerem, de lévén „64 Vármegye” – mint Ön mondja – nevű szervezet tagja, inkább arra gondolnék, hogy a trianoni békediktátum – melyre még a (baloldal által is nagyrabecsült) Lenin úr is azt mondta, imperialista békediktátum volt – miatt megcsonkított Magyarország problematikájával foglalkozik. Szocialistának(kommunistának, hazai gyakorlat szerint – akik internacionalisták) nem gondolnám, talán radikális patrióta? Nemzeti elkötelezettségű ember, aki úgy gondolhatja, hogy az 1918 után elcsatolt több millió magyar ember sorsát rendezni kellene, kollektív jogok alapján, hiszen 1000 éve éltek, élnek ott, magyarok, addig magyar határok mögött, ahol most élnek – s jogaik bizonytalanok?
    A témát boncolgatva, azt hiszem pl. zsidók 2000 év előtti történelmi dolgaikra való hivatkozással(is) csináltak (foglaltak) maguknak ismét egy Izrael nevü országot, 2000 év – nem száz vagy 60 (ha a második bécsi döntést vesszük alapul) – szünet után, erősen etnikai alapon. Itt felmerül a kérdés, akkor ezek a zsidók az Ön értelmezése szerint „nácik” voltak?
    Vagy baj van a terminológiával?
    Esetleg ez a „náci” szó címke, amit Ön azokra ragaszt akiknek a véleménye nem tetszik? Tudjuk, a címkézés veszélyes általánosításokra ragadtathatja a felületes értékelőt.
    Vannak valóban (neo)nácik is a megszokott értelmezésben, de ha Ön üptre bárkire ráragasztja ezt a jelszót, egy idő után ez devalválódik, vagy tévedek?

  • Miklós!
    Köszönöm én is olvastam újságban és az interneten is
    Dániel Péterről,hát igen elhúzott Izraelbe……ennyi,
    annak ellenére,hogy több dolog is van a rovásán,lehet,
    hogy megússza,esetleg….nem adják ki az ártatlant?
    Én a vasárnapi szobor döntésre illetőleg darabolásra
    gondoltam,ami szégyen és szánalmas,az ellenzékre sem
    vonatkozik ugye a törvény?…….persze nem tettek ellenük
    feljelentést (bár lehetne,gyűlöletkeltésért,élet ellenes
    uszításért..)nagyon okosan,elég nagy büntetés lesz nekik
    az,hogy egyre jobban lejáratják magukat és az emberek többsége bizony nem vágyik egy ilyen(Bajnai féle…)
    miniszterelnökre.Egyébként internetes fórumon is sokan
    elítélték olyan ellenzékiek is akik nem szeretik Orbánt.
    Hát ez van,jól halad az ellenzék a választási győzelem
    felé….!

  • Kerekes Sandor

    Igen, Enterprise, teved.
    Akinek a Hatvannegy Varmegye eleg jo ahhoz, hogy bele lepjen, azzal nekem nincs mit vitatkoznom.