Napi szösszeneteimből – szóval az ujjából szopja

2014 december 15 7:20 de.2 hozzászólás

Szegény Lázár, már megint csak a munka marad =)) – Ha a sorok mögé nézzünk

Manapság már nem csak azt kell mondanunk, hogy nyomják Krahácsot, de a főkancellárért személyesen is aggódnunk kell. Csapás csapáson, vagy még az ág is húzza.

Itt van például, hogy a mocsok paprajancsik (ne már Wazze a paparazzi az olyan snassz) nem átallottak belefényképezni az ingujjába,
vagy hogy a még ennél is mocskosabb fírkászok – minden szarba beleütnék az orrukat (erről jut szembe a drogteszt során ezt is megvizsgáltathatnánk) – a gyermekei ajándékainak forrását fírtatják, hogy ne is beszéljünk azokról a gazoktól, akik abba is belekötnek, hogy dolgozik látástól mikulásig (legalább is a sameszoknak ott kell kebzselniük körülötte), aztán itt van, hogy idén ősszel el kellett halasztani a szlovákiai nagy vadászatot.
S most még azt is meg kell tudnia, hogy kedves tivornya-társai is szarban vannak: Donatellácska – akit mellesleg a mocsok komcsi (ja, hogy Orbán nevezte ki?) igazgató nyugdíjba küldött – férjecskéjének komoly gondjain vannak: könnyen lehet, hogy meg kell válnia a diósjenői vadászkastélytól és a festői szépségű, 2,5 hektáron elterülő birtokától.

a vadászház

a vadászház

Az ellenség keze betette hozzánk a lábát – Lenyűgöző érv az MTI/mno.hu előadásában

Pontosabban ezt mondhatnák a szegény éhenkórász norvégok, persze csak akkor, ha rászorulnak az MTI és az mno.hu értékelésére. A derék matyar média e két zászlóshajója éjfél tájékán eresztett a médiába azta a hírt, hogy „Lehallgatókészülékeket találtak Oslo központjában, a parlament és kormányzati épületek közelében. A norvég rendőrség szerint politikusok telefonbeszélgetéseit figyelték.”

Bár (az általuk is említett) Aftenposten szerint „The Security service, PST investigates whether there are criminals, foreign intelligence or others are behind the devices.”, de ártunk és qurmányunk szemefényei ezt (is) sokkal jobban tudják: „nagy valószínűséggel egy másik állam titkosszolgálata állhat a lehallgatóprogram mögött, mivel az egyik készülék rendkívül összetett és drága.”!

Őfenesége egyre rosszabb állapotban van – Már azt sem tudja, hogy hol beszél

A népünk szemefénye, a daliás 2/3isten a belgrádi Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó előtt a Tanjug szerb hírügynökség megkeresésére fejtette ki a véleményét.

Elsőbb kifejtette – észre sem véve, hogy „Közép-Kelet-Európa”-ról van szó -, hogy szerinte „Európában általánosan elfogadott az az elképzelés, hogy néhány éven belül Közép-Európa válik az Európai Unió növekedésének mozgatórugójává”. Annyira elfogadott, hogy szinte kezdettől fogva így van, lévén Németország mindig is meghatározója volt az EU-nak!

De lányos zavarában olyat is tudott mondani, hogy: „Magyarország bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés érdekében át kell lépni néhány hagyományos gazdasági dogmán”.

Amerikába mentek – Stabil épületek vannak Ámerikában

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára. a Los Angeles-i Holokauszt Múzeumban magyar tematikájú kiállítást nyitott meg. Mondókájának eleje még csak-csak. „Úgy gondolom, hogy ez is hatalmas lehetőség volt a számunkra” – így kezdte mondókáját, amit nem kétlek. Sem azt, hogy neki személy szerint mekkora buli volt az utazás, de arra is, hogy – legalább is az MTI-nek – elképesztő baromságokat mondjon: Ugyanis ez a derék párt-csinovnyik így folytatta: „hiszen azért vagyunk állandóan az amerikai sajtónak a homlokterében, mert állítólag erős az antiszemitizmus Magyarországon – ami ebben a formában tényszerűen nem igaz. Legalább ennyire fontos azt is tudatosítani, hogy Budapesten él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége, amelynek nem kell félnie, hogy vállalja az identitását. Senkit sem ér azért atrocitás, mert zsidó kötődése van, és ezt megvallja, és ennek köszönhetően ma Magyarországon rendkívül virágzó és szerteágazó, színes zsidó kulturális élet van. Ennek a kis szeletét most van lehetőségünk megmutatni Washingtonban”.

Persze, ha meggondolom épp a napokban újította fel szerecsenmosdatási akcióit a derék Hóbagoly, aki „csúcsvezető volt a pártállami állambiztonság oly méltatlanul mellőzött területén, mint a vendéglátás (©Veress Jenő)”, kiemelten hangsúlyozva, hogy tapasztalatai szerint „Horthy korszakban nem volt érzékelhető az antiszemitizmus”

Elképesztően bornírt jogi abszurd – Csak remélni merem, hogy Futó csak a száját jártatja

Napok óta a derék matyar média azon jojózik, hogy Futó bejelentette, hogy ők biza beperlik az amcsi ügyvivőt rágalmazás és a jó-hírnév megsértése okán. Pro és kontra hadakoznak a szakértők, hogy kap-e felmentést a diplomácia mentesség alól. A józan gondolkodás enyhe látszata csak abban észlehető, hogy egyesek szöveget elemezve értetlenkednek, hogy szerintük semmi olyat nem tett és nem mondott ez a derék diplomata, amit így lehetne értelmezni. Na jó olyan is akad, aki felfigyel a fenyegetésre, hogy majd gyün a derék magyar bíróság (lásd Hernády kimosdatása), osz’t jónapot!
Azonban, igaz a magyar jog nem ismeri el a precedenseket, csupán ítéletek indokolásában lehet felhasználni, de egy kereslet vizsgálat nélküli elutasítása is ebbe tartozik. A közelmúltban döntött úgy a Pécsi Törvényszék, hogy nem vizsgálja, meg Hoppál Péter Fidesz-szóvivő kijelentéseit, ugyanis a bíróság szerint a szóvivő pártja megbízásából mondta, amit mondott ezért a felelősség nem őt terhel!

Rágalmazás és a jó-hírnév sértegetése – Csak úgy szólok

Arról – a jogban jártas embereknek – el lehetne elmélkedniük, hogy a jogi képviselők állításaikra vonatkozó büntethetetlen -ségi lehetőségei mennyire terjeszthetők ki TV és más média magamutogatási akcióira. Arra viszont felhívom a figyelmet, hogy ilyetén immunitás az „eufemizált dumagépek” –re és más média-bohócokra nem vonatkozik! =))

Nagyvonalú fordítás – Orbán Viktor a Bloombergnek adott interjút

Hogy is mondta a leköszönő EB-főnök ebben a minőségben utolsó Budapesti látogatása alkalmából? Reményét fejezte ki, hogy az előtte fekvő két szövegváltozat ugyanazt tartalmazza!

Mai dátummal jelent meg bloomberg.com-on „Orban Touts Hungary’s Economy With Eye on Bank-Tax Cuts” címmel egy interjú „Prime Minister Viktor Orban” –al.
A kora reggeli órákban a derék MTI is beszámolt „Orbán Viktor: nincs igazuk a magyar gazdasági modellben kétkedőknek” címmel.”

Valami fatális véletlen folytán ez a beszámoló – pedig még az eredeti URL-jét is odatették – meglehetősen nagyvonalúra sikeredett. Ja hogy épp Őfenesége arrogáns hablatyólásával szemben álló (még számos MNB statisztika is) adat, mint irreleváns maradt ki? Istenem senki sem lehet tökéletes!

Az elmúlt napok leglogikusabb kérdése – Bár vannak komoly előzményei is

Honnan lehet tudni, hogy Carlo olasz író, újságíró, publicista, a Pinokkió kalandjai című könyve történetét csak úgy kitalálta?
Egyszerű, ha igaz lenne Őfenesége már magyarosított volna Orrbánra!

pinokkio

2 hozzászólás

  • Orbánt eddig se zavarta sem a valóság, sem valamilyen számadat. mondjuk, hazudni se rest – lásd az M0-ás díja uniós követelésre kerül bevezetésre – persze az se érdekli, hogy Brüsszel cáfol…

  • Ille István

    2014 december 15
    12:12 du.

    Ebben igazad van, ahogy egy barátom szokat mondani neki arra kell vigyázzon, hogy nehogy valamikor igazmondáson kapják! =))
    Amit mots felemlítettem abban sem az az új, hogy az MTI meghamisítja a híreket, csak az, hogy ilyen arcátlanul.!
    volt pofájuk magába a hírbe elheylezni az URL-t!