Lapszemle 2015.01.23.

2015 január 23 5:19 du.6 hozzászólás

Botrány Moszkvában: előzetesben a különös Magyar diplomata
Egy jelenleg előzetes letartóztatásban lévő volt Magyar agrárdiplomata orosz felesége a résztulajdonosa a moszkvai Magyar vízumközpontnak. Kiss Szilárd Miklós kapcsolatrendszere meglepően magasra is elért.

Magyar-ügy AZ EP-ben: hekkelni akart, majd kivonult a Fidesz
Az emberi jogok magyarországi helyzete kapcsán a civil szervezetek elleni kormányzati támadásról, így például AZ Ökotárs elleni attakról folytat vitát AZ Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága Brüsszelben. A fideszes EP-képviselők látványosan kivonultak AZ ülésről.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a Twitteren osztott meg egy képet a meghallgatásról, Szanyi Tibor, AZ MSZP képviselője pedig a következőket írta a Facebookon:
„Hát, most nem szívesen lennék Kovács Zoltán helyében AZ EP Magyar vitáján. Iszonyatosan kaszabolják AZ európai képviselők. Tényleg halál feleslegesen sértegette AZ EP-t, leszappanoperázva és lehazugozva a tanácskozást.”
„Az EP ‘Magyar vitáján’ Wickström képviselő asszony most eléggé orrba vágta Kovács Zoltán nemzetközi szóvivőt. Vastaps közepette utasította vissza, hogy a Magyar kormány képviselőjeként egy EP-meghallgatást szappanoperának nevezzen, illetve hazudozással vádolja AZ EU-intézmények sokaságát!”

Kiegyenesítették a kaszát: Viktor, nem ezt ígérted!
A fideszes vezetésű Balmazújvároson tiltakozó megmozdulás zajlik a földadó Ellen, mintegy ötven traktorral félpályán lezárták a városból kivezető utakat. Az agrártárca egyetért a tüntetőkkel.

Orbán Viktor gyárlátogatáson: Rákosi Mátyás király álruhában
A miniszterelnök és a Magyar Hírlap alászáll a kommunizmus legsötétebb bugyraiba.
Hazánk visszakerült Európa gazdasági térképére – robbantotta a hírt a szerdai Magyar Hírlap. A magyarok bíznak a Mercedesben – állította Orbán Viktor, aki, mint mindig, AZ egész nép nevében szólott. A párt lapjának címlapján Orbán Viktor pártelnök látható, a létező szocializmus legszebb propagandaképeit idéző felvételen, csillogó szemű fiatalok karéjában. A képaláírás:
Orbán Viktor miniszterelnök a kecskeméti gyár ünneplő munkatársaival.

Hajtűkanyar
A kormány tegnapi döntéseivel igyekszik úgy borítani fátylat a sok indulatot kiváltó első hónapra, hogy azt próbaüzemmé minősíti. Az a baj ezzel, hogy a kísérleti időszakot is AZ autósok finanszírozták.
Bő egy hónapja szerepel a sajtóban a vezető hírek között AZ új útdíjrendszer bevezetése, azóta dühöngenek AZ autósok, azóta hallani folyamatosan valami zörgést a motorház felől. A kormány most ismertette azokat AZ ésszerű módosításokat, amelyek várhatóan lecsendesítik AZ elégedetlenkedők egy részét. De miért kellett ehhez ennyi fölösleges kanyart megtenni?

Juhász, a belvárosi blöffmester
Juhász Péter a Népszabadság publicistája szerint „AZ ellenzék legütőképesebb alakja”, aki „kitalálja és tűzön-vízen át végigviszi AZ akcióit”.
– Lehet utánozni! – nyilvánította nemrég Tamás Ervin a balliberálisok példaképévé a közéletbe szerinte is drogosként bevonuló politikust. Nos, nekik van egy rossz hírem: ha ilyen alakok, vagy ahogy AZ Együtt társelnöke mondja magáról, „link csávók” viszik majd a prímet a tavaly háromszor is megbukott politikai oldalon, akkor hosszú távon, sok cikluson át tényleg valóra válik a jóslat: a Fidesz legnagyobb ellenfele a Fidesz marad.

Fordulat: jelentősen csökken a veszprémi indulók száma
Tizenkét jelöltet vett nyilvántartásba és többet elutasított a február 22-ei veszprémi időközi parlamenti képviselő-választásra a választási bizottság – tájékoztatta csütörtök délután AZ MTI-t a választási iroda vezetője.

Botka: „itt nem fog éhen halni senki”
A kormány „nagyszerű” gazdaságpolitikája, unortodox pénzügyi megoldásai, társadalmi érzéketlensége miatt az elszegényedés növekszik, miközben a támogatások folyamatosan csökkennek, bizonyos fajták – méltányossági közgyógyellátás, adósságkezelési szolgáltatás – egyszerűen megszűnnek. Ezt az egyre növekvő árkot kellene átugrania az önkormányzatoknak úgy, hogy a 3200 településből 2900-nak nincs egyetlen fillér szabadon elkölthető forrása sem – figyelmeztet Botka László. Szeged polgármestere, az MSZP választmányi elnöke szerint a kormányzat durva kommunikációs trükkökkel operál és szociálisan teljesen érzéketlen, miközben az önkormányzatok egyedül képtelenek ellátni szociális feladataikat. Csupán utalni szeretnék rá: az a közmunka program, ami a Bajnai-kormány idején valósult meg, Szegeden több, mint hétszáz valódi munkahelyet teremtett. A mi – városi – cégeinknél ennyien helyezkedtek el rendes, nyolcórás munkaidőben, rendes minimálbérért és olyan munkakörökben is, ami képzettséget igényel. Az nem a „segélyért munkát”, hanem a „segély helyett munkát” szlogen jegyében keletkezett. És micsoda különbség van a kettő között…

Az MNB úszik a pénzben, a kormány mégis megszorításra kényszerül
A forint gyengülése miatt a jegybank százmilliárdos nyereségre tesz szert. Mi lenne, ha befizetné az államkasszába? Úgy tudjuk, hogy a költségvetés efféle megsegítése a kormányban is téma.
„A Magyar Nemzeti Bank nyeresége egy potenciális aranytartalék” – mondta minap egy kormánytag egy háttérbeszélgetésen. A politikus ezzel kapcsolatban azt magyarázta, hogy Orbán Viktor számára az a dilemma, hogy ha „elkérik” a nyereséget, akkor egy veszteséges évben az államnak kell plusz pénzt betennie, és akkor kötelezettséggé válna egy ilyen intézkedés.

Beer Miklós: A keresztény egység nem egyformaságot jelent
„A liberális életszemlélet, ami ma Európát jellemzi, nyomorúsággal terhes, nagyon rossz út”

A francia dzsihadizmus természetrajza – így nevelkedtek a párizsi vérfürdő tettesei
A megdöbbenés és a gyász első gesztusai után a kérdések kerekednek felül a párizsi terrortámadások ügyében, így azok is, amelyek a társadalom és az állami intézmények felelősségét firtatják a dzsihadisták „fabrikálásában”. A közel-keleti hadszínterekre a becslések szerint 1000-1200 harcosjelöltet exportáló országban újult erővel folyik a szembesítés: a terrorelhárítás klasszikus eszközein túl, mit kezdhetünk a rendszerszinten termelt erőszakkal?
„A fiaink megölték a testvéreinket” – summázta a januári merényletek egyik lehetséges tanulságát egy gimnáziumi tanárok által szignált tribün a Le Monde-ban:
„Mi, egy rosszul működő állam hivatalnokai; mi, egy olyan iskola tanárai, amely a köztársaság értékeinek útján őket és oly sok társukat is az árok szélén hagyta; mi, francia polgárok, akik azzal töltjük az időnket, hogy az adóemelésre panaszkodunk; mi, adófizetők, akik minden kiskaput kihasználunk; mi, akik hagytuk, hogy az egyén felülkerekedjen a közösségen; mi, akik nem politizálunk vagy szidjuk azokat, akik politizálnak stb., felelősek vagyunk ezért a helyzetért.

Teljesen bezárhatnak a plázák vasárnapra
A magyarországi bevásárlóközpontok közül többnél is úgy kalkulálnak már, egyáltalán nem fogják felhúzni a rolót vasárnap, ugyanis az a pár üzlet, amely nyitva maradhatna aznap, nem fogja tudni kifizetni a rá eső nagyobb költségeket. Ahol van mozi, az megmentheti a dolgot, de ahol nincs, ott szinte biztos, hogy a pláza is zárva marad. A vasárnapi nyitva tartás tilalma alaposan megbolygatja az útszéli árusítást is: nem lesz mindegy, hogy például bódéból vagy egy napernyő mellől árulják majd a dinnyét, és előfordulhat, hogy vasárnap nem járja majd az utcákat a teherautós ásványvízárus. Ha eldugul vasárnap a vécé, vagy eltörik a vízcső, akkor várhatunk egy napig, mire megjavítják.

SEMMISEK LESZNEK A „DEVIZÁS” SZERZŐDÉSEK?
Tájékoztatom, hogy közérdekű bejelentést terjesztettem elő a Kúria, mint eljárásra jogosult jogi személy részére, mivel a Nemzetgazdasági Minisztérium valamint a Magyar Bankszövetség képviselői között 2014. november hó 9. napján létrejött — a fogyasztói deviza alapú és a deviza jelzáloghitelek forintosításánál felmerülő egyes kérdésekről szóló –, az interneten bárki által hozzáférhető, a http://www.kormany.hu honlapról szabadon letölthető, a közérdekű bejelentéshez csatolt megállapodás tartalma kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a Kúria hivatkozott 6/2013. számú PJE határozata elmulasztotta feltárni a szerződések befektetéssel vegyes tartalmát, ebből következően a jogegységi határozat polgári jogi jogviták eldöntésére, az adósok vagyoni viszonyait súlyosan befolyásoló forintosítási törvény meghozatalának alapjául nem szolgálhat

Tóta W.: A Belváros fantomja
A vaddisznót se tűrjük a városban. Pedig ő nem lop el komplett palotákat. Az országban régóta észlelünk értelmezhetetlen marhacsonkításokat. Közgazdászok, szegénységkutatók és elszegényedett milliók törték a fejüket: vajon ami hiányzik egészségügyből, iskolából, kultúrából, szociális hálóból, az tényleg mind stadionra megy, vagy más kártevők is élősködnek rajtunk? Ennek a kriptozoológiai feladványnak a megoldása egyben megmagyarázná a Magyarországot sújtó szűk esztendőket.

„Egyéni szocprobléma” – így veszik el a családoktól az ápolási díjat
Márciustól megszűnik a méltányossági ápolási díj: az, aki ezek után otthon ápolja valamelyik családtagját, és alanyi juttatásra nem jogosult, nemhogy egy fillér támogatást nem kap, de az ápolással töltött évek sem számítanak majd bele a szolgálati időbe a nyugdíj meghatározásánál, és még a saját egészségbiztosítását is fizetnie kell. Mivel a változás többféle betegségcsoportban viszonylag kevés embert érint, és az igények is az önkormányzatoknál jelentkeztek, a kormánynak nem kell hangos ellenállással számolnia.

Meg akarod érteni, hogyan lett Orbán vejének balatoni kikötője? Hallgass öt percig!

Kupa Mihály: életveszélyes, amit az állam és az MNB csinál
A Világgazdaság konferenciájának kerekasztal-beszélgetésén volt gazdasági és pénzügyminiszterek beszélgettek az idei gazdasági kilátásokról. Egyszintű bankrendszer vár Magyarországra, és nem lesz felzárkózás sem?

Paks II nélkül a világ – Mi kiszámoltuk, és közzé is tesszük
Paks II-nek van működőképes alternatívája. Energetikai szimulációval mutattuk ki, hogy Magyarország jövőbeli áramigényének fedezéséhez nincs szükség egy újabb atomerőműre. A termelt áram akár 27%-át is előállíthatjuk megújulókból, a szükségletek akkor is biztonságosan elláthatóak maradnak. Igen, akkor is, ha nem mindig fúj a szél, és nem mindig süt a nap.

Aczél Endre: Hozott anyag
Magyarországon egyesek érdekesnek találhatják, hogy az amerikai elnökök évértékelő beszédei rendre a kongresszus két háza előtt hangzanak el, miközben Orbán Viktor a maga, hasonló rendeltetésű szózatainak hallgatóságából következetesen kirekeszti az ellenzéket. Az Egyesült Államokban az alkotmány írja elő az elnöknek nemcsak az évértékelést, hanem a helyszínt és a közönséget is. Ami abból a szempontból nem jó, hogy a jelenlévők jelentékeny része nem tapsokkal fogadja, hanem fapofával hallgatja végig az elnöki beszédet.
Noha Orbán „évértékelőjének”még előtte vagyunk, könnyen borítékolható, hogy annak vezérmotívuma a 2014-ben megnyert három választás lesz, és passz.

Soós Károly Attila: Adósság és hazugság
A régi szovjet viccben az utcán talált részeg nem emlékezett sem a nevére, sem a lakcímére, csak a „milyen év van most?” kérdésre tudta elmotyogni, hogy „az ötéves terv döntő éve”. Ha ez az ember most lenne részeg és minálunk, csak az államadósság alakulására vonatkozó kérdésre tudna válaszolni: „csökken”. Kormányunktól oly sokszor hallottuk ezt a hazugságot, hogy a Goebbels-szabály értelmében már igazsággá is vált.

Nagy-Korsa Judit: Mennyit ér az ember?
„…a minden rászorulónak segítő kezet nyújtó kormány figyelmét biztosan elkerülte, hogy Miskolc város Fideszes vezetésű önkormányzata 2015-re a hajléktalanokat segítő szervezetek éves támogatását 30 millióról 20-ra csökkentette.”

6 hozzászólás

  • Néhány hét alatt válnak igazsággá a nemrég nyilvánvaló hazugságok, mégpedig a magyar média és sajtó segítségével.
    A NAV-botrányt egy médiumban mantrázva, naponta legalább tizenötször kéne ismételni… Hisz’ ez lehet az igazi, a nagy durranás. Ám ehelyett mást se hallunk és olvasunk náluk, mint az autópálya díjak címszóval illetett gumicsont minden dimenzióját. Még azt is, hogy milyen jó is ez a kormány, amikor egyet-egyet el-elenged az általa ránk lőcsölt polgársarcból… Ezen aztán hol elrágcsálódunk, hol meg elolvadhatnánk – mindegy, közben meg elfeledkezünk a legsötétebb panamáról, nem ám egy mutyiról – a kitiltási ügy reális hátteréről, sok-száz, vagy ezer milliárdos kárairól, amelyre az amerikaiak is megpróbáltak bennünket rávezetni. – Reméljük nem lezárt ügy, h a cs a k . a várható „helikopter-biznisszel” Orbanini be nem fogja a szájukat… Mert ő úgy tanúúúttta a falujában, a pénz beszél, a kutya ugat. Ja. Remélem, rosszul gondolom.

  • Ille,
    sajnos a lapszemléi fokozatosan tolódnak az egyoldalúság irányába. Ennyire egyoldalú, az már nem jó.

  • Ille!

    Nagyon klasszak és tárgyilagosak ezek a lapszemlék. Tessék folytatni !

  • ˙

    Az előbbi két komment együtt pedig, maga a kiegyensúlyozottság.
    🙂

    .

  • enterprise: ha majd ez a lap egy jobboldali szemléletű lap lesz, ígérem, több lesz benne a jobboldali lapokból vett szemle. Úgy vélem, van benne éppen elég, ami reális keresztmetszetet ad a jobboldali szemléletből és értékrendből.

  • voronyes: igyekszem. De azért enterprise polihisztor elvtársnak nem eléggé kiegyensúlyozott. Pedig és is a 2/3 arányában szemlézek 🙂