Stefan Stefanovics azt már nagyjából megszokta, hogy mindenféle négylábúak őt választják csavargásuk végpontjául.

Azt is megszokta, hogy az utcavégi szomszéd német juhász keverék szukája megtanult három lábon pisilni, és minden tüzelési évadjában ezt rendszeresen bemutatja Stefan Stefanovics kerítésén, Rumlit kihívandó. Ami azt illeti, Stefan Stefanovics meg is érti a szukát: Rumli igencsak szemre való eb.

Az azonban számára is újdonság, hogy az alsó telekszomszéd Liza kutyája – aki a Bubuka névre is hallgat, nem mellesleg shar pei szuka – két napi kihelyezés után kiásta magát a kerítés alatt, és kora reggel bejelentkezett a kiskapunál, hogy akkor ő most Stefan Stefanovicséknál kíván a továbbiakban lakni. Akkor még Stefan Stefanovics nem tudta, hogy a szomszédé, de volt benne chip, így hát, felhívta a gazdát, akiről szintúgy nem tudta, hogy ki. Gyanús volt, hogy ő mindjárt „kedves szomszédnak” szólította, de hagyta, mert tényleg kedves szomszéd. No, lényeg, hogy belátták: nála ugyan jó helyen van, de nem ez a dolgok rendje. Most egy ideiglenes befogadónál van, ahol addig tartják, míg a szomszédék ki nem költöznek a telekre.

Ezek után pár nappal következett Fifi hajnali 3:40-kor előadott produkciója, mi szerint táncikált egy sort Stefan Stefanovics hasán, majd fülsiketítő ordítással nekirohant az ajtónak. Minden mindegy alapon Stefan Stefanovics kiengedte. Fifi meg ezerrel a kiskapunak, ahol, na, kicsoda ácsingózik bebocsájtásra várva? Nem más, mint a két utcával arrébb lakó – amúgy igen csinos – colli keverék szuka, szoros tartozékként végéhez illesztve a Stefan Stefanoviccsal szemben lakó, Picó névre hallgató – már, amikor – keverék kutyával. Ez utóbbi fizikai ragaszkodásából sejtette Stefan Stefanovics, hogy a colli is Rumliért jött.

Rumli meg nagy flegmán odasétált a kiskapuhoz, és, ahogy a testbeszédéből Stefan Stefanovics levette, azt közölte a collival: bocsika, édes, de most nem alkalmas! Majd szólok! Ebbe persze egy kicsit Stefan Stefanovics is besegített, mivel egy seprű felmutatásával jelezte az alkalmatlansággal történő egyetértését. A colli – ismervén az illemet – utánfutójával együtt el is kotródott.

Hanem jövel a napnak kiteljesedése, és Stefan Stefanovics arra ébred, hogy Fifi megint csak ordibál. Beletörődve a megváltoztathatatlanba, félig kómában kitántorog a kiskapuhoz, és rendesen földbe gyökeredzik a lába: egy KACSA várakozik bebocsájtásra! Fiatal, gyönyörű jószág, szárnyvégein acélkék és világoskék csíkokkal, tollazata színe szerint vadkacsára hajazik, de mivel vadkacsa vízparti, a Kukukhegy meg erősen homokos, csak valami eltévedt jószág lehet.

Stefan Stefanovics kérdezi a jószágot: hát te? Mire a jószág közli, hogy háp-háp. Stefan Stefanovics némi pontosítást igénylő további kérdésére, mi szerint ezt a háp-hápot hogy’ is kell értelmeznie, a jószág felháborodottan közli, hogy háp-háp-háp! Mégis, mit nem lehet ezen érteni?!

Stefan Stefanovicsnak beugrik, hogy egy utcával arrébb hasonló háp-hápokat szokott hallani, hát átmotorozott, és felkérdezte a szomszédot: ugyan, teljes-e a létszám hápi ügyben? Mire visszaért a faluból, ahol begyűjtötte a híreket és aláírta a Szabó Ervin könyvtár helyi kirendeltségében az olvasójegyét, a kacsa már nem volt a kiskapu előtt.

Stefan Stefanovics határozott szándéka, hogy minél előbb el fog komolyan beszélgetni a hely szellemével, mert úgy véli, hogy egy kígyóval már nem igazán tudna barátságban élni.