71 éves szenny, avagy a méltatlan kisváros: Szigetvár

2015 április 23 12:00 de.4 hozzászólás

Április 27-én lesz 71-éve annak a gyalázatnak az évfordulója, melyről máig mélyen hallgatunk. Sokunkban tudatlanul egyesek szerint „jobb nem tudni, ne keltsenek bennünk lelkiismeret-furdalást ”. Ha nem tanulunk múltunkból, megismételjük azt.
Szigetvár Zrínyiről híres mezőváros, 1848 után lecsúszott nagyközség lett, csak 1966-ban emelkedik városi rangra. Ez a sikeres, felívelésnek induló fejlődés mondott csütörtököt 1944.április 27. délután 5 órakor, egy csütörtöki napon.

Fejlődési sikerét a kiegyezés után az itt élő és rendkívül szorgalmasan dolgozó zsidóságnak és a hitközösségüknek köszönheti. Már a török idők előtt éltek a településen izraeliták. A 19. századtól zsinagógával (a mai városi könyvtár épülete), rabbikkal, főrabbikkal működő közösség. Olyan remek embereknek adott otthont a település, mint például a kikeresztelkedett báró Biedermann Rezső (1854-1938), akinek a nevéhez felsorolni is sok lenne, annyi minden fűződik. Az 1895-ös országgyűlésben intézkedett a Szigetvár-Kaposvár vasút hálózatról, a környék falvainak kisvasútjairól mellyel a gyermekek iskolába járását is megoldotta az iparűzés megkönnyítése mellett. A Szigetvári Királyi Leányiskola és a mai gimnázium is az ő alapítása, javított a városi utcaképén, arculatán. Mások, akik szintén a zsidó hitközösséghez, azon belül a Chevra Kadisához (szent egylet), vagy a helyi nőegylethez tartozók is gazdagították ezt a települést ők „ nagyobb ipari és gazdasági vállalkozásokat alapítottak: Neumann Lipót 1884 ben cipőgyárat, Ehrenfeld Vilmos bőrgyárat, Fischmann Adolf malmot, Kardos Jakab kékfestőgyárat, néhai Fuchs Ábrahám termény- és fakereskedést, Singer Ármin épület- és tűzifa-telepet. Mintagazdaságokat vezettek: Stern Árpád (2000 hold bérlet) és Sövény Vilmos (900 hold saját föld). A hitközségnek van egy ifjúsági könyvtára és értékes levéltára. A hitközségben Klein Gyula rabbi Talmud-fordítása. A hitközség 13,500 pengő évi költségvetéssel dolgozott, melyből 9000 pengőt költ szociális és filantrópikus célokra adományoztak. A hitközség anyakönyvi területéhez Drávafok, Lakócsa, Szulok, Istvándi, Nemeske, Felsőszentmárton, Hobol, Kisdombó, Somogyhárságy, Németlad, Bárány és Adorjánpuszta községek tartoznak. Lélekszáma 219, a családok száma 75, adót 130-an fizetnek. Foglalkozás szerint: 3 nagykereskedő, 2 gazdálkodó, 20 más szabad pályán levő, 50 kereskedő, 2 ügyvéd, 3 köztisztviselő, 3 munkás, 2 nagyiparos, 2 orvos, 8 magántisztviselő, 3 vállalkozó, 14 iparos, 3 magánzó, 13 közadakozásból élő és 2 egyéb. A hitközségnek a világháborúban részt vett tagjai közül 15-en estek el.” (Zsidó lexikon 1929) De ide sorolhatjuk Báró Biedermann Imrét (Biedermann Rezső fia ), aki képviselő volt, a földművelésügyi, pénzügyi és igazságügyi bizottság előadója. Szigetvár gazdasági fejlődése 1889-1929 között az 1920 –as numerus clausus ellenére is az ők pozitív tevékenységük eredménye.

Ekkor a már egyre erősödő antiszemitizmus Szigetvárt is elérte, Gróf Festetics Domonkos személyében. 1931-ben örökli meg Szigetvártól alig 4 km-re lévő csertői uralom vezetését, ahol gazdálkodott. Fiatalon átveszi a zsidóellenes eszméket, bajtársi szövetségeket szervez, Olaszországban tanulja Mussolini fasiszta gondolatait, később németországi kapcsolatai révén Hitler csodálójává válik. Hazatérve, Szigetvárott és környékén gyorsan politikai tevékenységbe kezd és sok követőre talál. Az erősen szélsőséges nacionalista gróf minden alkalmat, eszközt megragad a helyi zsidóság ellen. Politikai provokációkat hajt végre Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának tagjaként. 1935-ben a helyi választások előtt néhány nappal nyilas és antiszemita híveivel Szigetvár főutcáját reggelre horogkeresztekkel festeti tele és zsidóellenes feliratokkal uszít. Mindezek után választási csalásokkal másnap a Nemzeti Egység Pártja tagjaként országgyűlési mandátumot szerez. Ettől kezdve visszafordíthatatlanná válik a gyűlölet. Budapesten olyan barátokat és bajtársakat szerez, mint Rajniss Ferenc, Bosnyák Zoltán, Imrédy Béla (Hitler magyar reménysége), Nyírő József, akik a Goebbels-i propaganda eltökélt hívei.

1936-ban a Szigetvári Izraelita Hitközség főrabbi nélkül marad. Erre a posztra Presser Pétert várják, ám váratlanul jelentkezik (Festetics támogatásával) Berend Béla Budapestről, aki tábori lelkész is egyben. Minden izraelita tanár és közösségi tag tiltakozása ellenére 1937 –től Szigetvár főrabbija Berend Béla lett. Berend rabbi létére mélyen megveti a zsidóságot, főleg az asszimilálódott jómódúakat. Gyorsan szemben találja magát rábízott közösségével, és, mint írják, valódi nyilas programot hirdet zsinagógájában. Többször feljelentések és panaszok érik, de az országban uralkodó akkori közhangulatban ez erényként csapódik le. (Érzékeltetve az akkori antiszemitizmust hatását: olyan, mint jelenleg Magyarországon a cigányellenesség mikor az intézkedő rendőr, aki a körözött bujkáló cigány embert menekülés közben „véletlenül” kar helyett mellkason lövi mondván szembe fordult az intézkedő rendőri eljárással. Persze már másnap vizsgálatokkal igazolják az eljárás jogosságát és közben szemet hunynak a rendőr civilben vallott neonáci elveire, gyűlölködő életvitelére, mivoltára. Közhangulatban pedig „egy cigánnyal kevesebb” a mérvadó). Berend és Festetics nagyon gyorsan összebarátkoznak, hiszen elveik csaknem azonosak. Alig várta a munkaszolgálati törvényt, máris munkatábort alakított lakóhelyén, Csertőn, előbb zsidókkal, majd 1944.aug 24. után már cigányokat is vezényeltek ide. 1939 és 1944 között a gróf már a Magyar Élet Pártja színeiben lesz ismét a parlament tagja. Stílusát és jellemét a felszólalásai is tükrözik:

„T. Ház! Természetes dolog, hogy a numerus clausus-szal annakidején az volt a cél és a szándék, hogy a magyar értelmiség védessék meg,..(.). a numerus clausushoz fűzött remények nem valósultak meg.(.).. A zsidóság tiltakozik az ellen, hogy őt másodosztályú polgárrá degradálják..(.).faji kérdés és vallási kérdés tekintetében. Legyen szabad Prohászka Ottokár szavait idéznem, aki azt mondta (olvassa): »A zsidó erkölcstan az igazságot és vele az erkölcsi erényeket nem ismeri; főelve a korlátlan egoizmus; következőleg zsarol, tipor, szipolyoz könyörtelenül; e tárgyban nem ismer különbséget a jó és rossz között; neki minden jó és becsületes, ami pénzt hoz; ‘akár váltóhamisítás és karnis eskü, akár nadrág- zubbony-, vagy leánykereskedés.. A zsarolás képezi a zsidó birtokszerzés jellegét „ (Országgyűlési Jegyzetek ).

Olyan képviselők baráti társaságában jelenik meg, mint Matolcsy Mátyás (a jelenlegi Matolcsy György miniszter, jegybankelnök nagybátyja), aki az Egyesült Magyar Nemzeti Szocialista Párt tagja és a Nyilaskeresztes Front alapítója, nem mellesleg az erdélyi zsidóság kifosztásának és deportálásának a kezdeményezője. Festetics Berendet irányítható végrehajtóként kezeli és használja. A zsidótörvények segítségével egyre jobban szűkítik, ellehetetlenítik a zsidóság mindennapjait. Berend Béla, Szigetvár főrabbija 1944 márciusában feljelentéseket tesz a zsidó lakósság rejtegetett vagyonáról. Még a meglévő értékektől is megfosztják őket, és ennek jó részét egymás közt elosztják.

1944. április 5. Az 1240/1944. ME sz. kormányrendelet értelmében a hat éven felüli magyar zsidók számára kötelezővé válik a sárga csillag viselése így Berend is feltűzi. 1944. április 7. Baky László aláírásával kiadják a 6163/1944. BM VII. res. rendeletet a zsidók elkülönítéséről és a gyűjtőtáborok felállításáról, melyet Festetics is szorgalmazott. Habzó szájjal szervezte meg a zsidók listázását a belügyminiszter 6136/1944. VII. reservált (titkos) számú rendelete alapján. Ezt Berend Béla által a közösség vezetőire erőltette. Löbl Béla, Kelemen Ernő és Beck László készítette el a névsort, (később mindhárman Auscwitz-ban hunytak el). Szigetvár járásából összesen 304 zsidó hitű embert listáztak. Ebből 263 fő helybeli köztük vállalkozók, gyárosok , kereskedők és orvosok, nők asszonyok és gyerekek. További 17 környékbeli településről Nemeske, Hobol, Csertő, Drávasztára, stb. összesen 41 személyt. ( A pontos adatokat lásd : http://somogy.zsidomult.hu/).
A listázottak sorsa végleg megpecsételődött. Hivatalos rendelet a gettósításról csak április 28-án jelent meg 1610/1944. M.E. szám alatt, de Festetics és Berend már előbb gondoskodtak a végzetükről.

1944. április 26-án, szerdán a szigetvári zsinagóga épületében összeszedett emberek ellen Berend Béla Pécsről hívott csendőrséget. Parancsnokuk dr, Csethe Miklós százados, aki kegyetlen csendőri módszereiről volt hírhedt. A csendőrök egyenként, módszeresen hallgatták ki és kínozták meg az ekkor már deportálásra váró rabokat. A zsinagóga udvarán és a mellette lévő zsidóházba (ma az Aranycipó pékség épülete és elbontott túloldala autóparkoló van) hurcolták őket, ahol rejtett ékszerekről faggattak mindenkit. Puskatussal kiverték az arany fogaikat, a nőket férjeik és gyermekeik szeme láttára alázták meg. (megerőszakolták őket, majd szuronyokat dugtak a nők nemi szervébe). Néhányukat tovább vittek más, alagsorral rendelkező épületekbe és árammal, szuronnyal, csípőfogókkal és egyéb kínzóeszközök alkalmazásával próbálkoztak. Majd Csethe Miklós újabb trükköt eszelt ki: a gyermekes asszonyokat elővezettette, és gyermekeiket az emésztőgödör fölé helyezte, mondván megöli a gyereket, ha nem adják elő elásott ékszereiket. ( Később úgy tréfálkozott társainak, hogy szuronyán a rablóhús a zsidó gyerek jól átsütve). Részt vett a kínzásokban két helyi csendőr és részt vett a környék ismert zsarnoka, egy szulimáni lakos, Hantos Jakab, aki még korábban önként belépett a Waffen SS-be. (Később a nyilas kormány alatt végzett tevékenysége miatt, 1952-ben 3 évi börtönre ítélték)

Másnap, 1944. április. 27-én, csütörtökön a vérző, agyonkínzott zsidóságot a délutáni órákban vagonra tették – közben Berend jókedvűen sétálgatott Szigetvár utcáin és dicsekedett, hogy Budapestre kerül át egy magasabb beosztásba. A bevagonírozott embereket Barcsra, a vasútállomás melletti Union malomba szállítják, amely a kijelölt gettó ekkor. Annak ellenére, hogy Hajnácskőy László pécsi csendőrkerületi parancsnok Kaposvárt jelöli ki a szigetvári zsidóság gettójának. A gettó túlzsúfoltságára és Titó közelségére hivatkozva már 1944. május 26-án Nagykanizsán majd Kassán keresztül Auschwitzba deportálják őket. Auschwitzban az elgázosítás várta őket, neveiket és elhalálozási adataikat teljes körű ismeretanyagok bizonyítják köszönhetően Randolph L. Braham világhírű kutatónak és az ismer magyar Karsai László történész professzornak. A Jad Vashem intézet honlapján visszakereshetők a szigetvári áldozatok. Olyan nevek, mint a teljes Neumann család, a Lieb család, Farkas, Fischer, Kundea, Erdős, Beck.. stb..

Berend Béla Budapestre került, ahol Bosnyák Zoltán ( Adolf Eichmann üdvöskéje) a deportálások egyik fő végrehajtója, a Gestapo ügynöke és a Központi Zsidó Tanács vezetője közelébe került, Festetics ajánlásával egyetlen más rabbi nem volt erre a megalázó posztra hajlandó és alkalmas. Stern Samu és társai sem. Persze Berend büszkén vállalta. Természetesen Gestapo igazolványt kapott és a budapesti gettó besúgó rabbijaként tevékenykedett tovább. 1945 őszén feljelentés alapján bíróság elé állították majd felmentették mondván a Dohány utcai gettóban előre értesítette a zsidóságot a Gestapo érkezéséről ( V -129355 ügyirat) . Nem várt fordulattal azonban megnősült és elmenekült – New Yorkban telepedett le álnéven ( ALBERT B.BELTON). Távollétében 10 évre ítélték idehaza. Külföldön többször próbálták bíróság elé állítani, de nem sikerült. 1987-ben hunyt el. Csethe Miklóst a budapesti megyei bíróság, miután bűnösnek találta, 1953. november 3-án ötévi börtönbüntetésre ítélte. (Ügyszám: B. fi. 0292/1953/8. Belügyminisztérium, Levéltár, V-20139. ) Ezt követően munkatáborba hurcolták, ahol hősként kezelték rabtársai. Gróf Festetics Domonkos 1945-ben Ausztriába menekült és az ott élő rokonaiknál rejtőzött el feltehetőleg. Minden büntetést megúszott, gondtalanul élte le életét.

Nagyjából 8-10 személy élte túl a vészkorszakot Szigetvárról és környékéről. Főként kikeresztelkedettek. Némelyikük nem tért haza, Svájcban és más országokban telepedett le. Az utolsó feljegyzett temetés Szigetváron az izraelita temetőben 1960-ban zajlott.
2014 közepén egy Costa Ricában élő, anno Szigetvárról deportált túlélő, Somogyi Zoltán levélben kereste meg Szigetvár fideszes önkormányzatát. Kérelmében szerepelt, hogy Szigetvár Vár utca 12. szám alatti lakóépület jogos örököseként felajánlja tulajdonjogát azzal a feltétellel, hogy az épületet holokauszt-emlékházzá alakítják. Természetesen az ingatlan tulajdonjogát átvették. ám emlékházzá való alakítása szóba sem került. Felmerülhet a kérdés, hogy a jelenlegi, függetlennek nevezett, a baloldal által támogatott városvezetés tett-e valamit az ügy érdekében? A válaszom egyértelmű: nem! Nem áll módomban reprezentatív összehasonlítást készíteni a két városvezetésről, csak véleményezhetem őket. Véleményem pedig egyértelműen az, hogy a leváltott kormánypárti vezető döntései nagy részében akkor keletkeztek hibák mikor az utasítások fentről jöttek. Mint szigetvári lakos bátran kijelenthetem róla: egy kiváló, etikusan gondolkodó, szociális érzékenységgel bíró embernek tartom. Szemben a jelenlegi, baloldalinak mondott vezetőséggel kinek első intézkedései közt a sárdobáló mocskolódás és főleg a szociális intézkedések megvonása szerepelt. Bármilyen furcsán hangzik, de véleményem az, hogy teljes egészében ők hajtják végre a Fidesz-kormány szegény emberek és burkoltan cigányellenes politikai programját.

Az ellenzékiek kifogásolták és hibáztatták az előző polgármester intézkedéseit, azért, mert a rászorulókat, azon belül a helyi cigányságot segélyekkel támogatta. Az ismert, jól bevált kifogással éltek: „herdálta a város pénzét”. Az volt a baj, hogy adott, míg ők nem adnak. Ezek mellett persze egy Vona Gábor által fémjelzett politikai párt helyi képviselőjét azonnal maguk mellé vették – fő a barátság mint egykoron: „jó barátunk Edmund Weesenmayer”. Szigetváron is, mint az ország nagy részén, egyre hangosabbá válik az a gyűlölet melyet 71 évvel ezelőtt érezni lehetett. Megdöbbenve figyelem egy ismert internetes közösségi portál városi oldalát. Unióellenesség, a multik átkozása, cigányozások – divatszerűen. Egy érdekes történet erről a portálról: nemrég kihelyeztek egy zöld dobozt a városban pécsi mintára, bárki, aki éhes, elvehet a belehelyezett ételből. A hozzászólók közt akadt egy fenntartással bíró, aki felhánytorgatta, miszerint nem ám azok „lopják” el, akik rászorulók – ergo a cigányokra gondolt. Cigány ember nem lehet éhes ezek szerint, az lopásnak számít. Az igazán megdöbbentő benne, hogy ismerem a hozzászólót, akinek családjában köztudottan van cigány kötődés. Ilyen közgondolkodás jellemzi az én kis városomat…

Deja vu érzésem Berend Bélát hozza elém. Mint roma gondolkodó rájövök, ez már ismert országosan is, ha a Lungo Drom áruló megélhetési politikusaira gondolok. Itt sincs másképpen a jelen roma képviselő a többségi nem roma lakóknak megfelelő és megfelelni akaró emberke. Naponta kiöltözve, jól fésülten, jóképű fiatal cigányként járja végig az utcát és a kormány által erőltetett közmunkának nevezett létminimumos bérrabszolgaságot intézi. Megjegyzem a városvezetésnek és a nem roma városlakóknak ez nagyon megfelel, mivel ezt az embert úgy irányítják, ahogy akarják – néha írnak egy pályázatot, mert ő maga erre nem képes és brávó a cigányok szeretik, a nem cigányok példásnak tartják, minden klappol és minden remek. Így gondolják, és közben észre sem veszik a közeledő veszélyt. Szigetváron létezik munkáspárt, baloldal, konzervatív jobboldal, szélsőjobb, de néhány gondolatban egyeznek, ami csakis egy pártnak kedvez. Jele sincs annak a szabad gondolkodásnak, aminek zászlaján az emberi jogok sérthetetlensége, az egyenlőség áll, nyoma sincs a kiegyensúlyozott, szociálisan érzékeny gazdaságnak. a liberalizmusba vetett hitnek. (Valami üres és megvetendő értéknek tartják) Aki nem értékeli a szabadságot, az önmaga rabszolgaságát hirdeti.

Visszatérve emlékezetünkre, eltűnt minden zsidó vallású lakosa ennek a kis városkának, mely szinte minden érdemét az évszázados gyökerű zsidóságának köszönheti. Csak az épületek emlékeztetnek. A temető, a malom tetőformája, a könyvtár épülete és néhány régebbi épület ablakai az utcafronton. Még egy holokauszt-emlékmű sincs (cigány holokauszt emlékmű van, de megrongálták).

Csendben hallgat, mélyen minden, mindenki, pedig sosem lenne szabad feledni.

Emlékük örökké éljen!

Balogh József Lino

4 hozzászólás

  • Balogh Jozsef Lino!
    cikkeben van egy ijen mondat,;
    -„304 zsido vallasu szemelyt”
    ki kell abranditsam!!!olyan hogy „zsido vallasu” nincsen,es nem is volt sosem!!
    van viszont olyan hogy IZRAELITA vallasu!!
    a ketto nem ugyan az!!
    javitsa ki kerem!
    egy ex-deportalt zsido

  • Már bocsánat, de erről a Berend Béláról nekem azonnal, és minél tovább olvastam a fenti cikket annál inkább Köves Slómó jutott eszembe, aki kezdetben a MAZSIHISZ ellenében(!) azonnal bejelentkezett szolgálattételre Orbán Viktornál. Sorolni lehetne az ilyen irányú nyüzsgését, de itt most csak az I. Orbanisztáni „népszámláláskor” tanúsított furcsa ügybuzgalmát említem meg.
    Ekkor közelgett az az összeírás, amikor 60(!) év után először „lehetett” megvallani az állampolgár vallását – persze a zsidót is. Vajh miért is és mi célból, minek és kinek volt ezekre szüksége, amikor nácik ünnepelnek budai kitörési évfordulókat, stb, ??!
    Ez az ifjú, ám egyelőre a bölcsességének még a minimális kritériumaival sem rendelkező rabbi minden fórumon (rádiók, tévék, sajtó csinált interjúk) ahol csak tehette, felhívta a zsidóság figyelmét, hogy úgymond minden zsidó „nyugodtan vallja meg a vallását”. Szerényen jegyezném meg, hogy a szerencse mindössze az volt ebben a szituban, hogy nem arra biztatott, hogy nyugodtan hajtsák gillotinba a fejüket…
    Nyilván ezt a magatartást várja el tőle az ő kedvenc fid-SS miniszterelnöke és nem véletlenül. Azért a Holokausztban gazdáját vesztett Óbudai műemlék zsinagógáért tette, teszi mindezt, amelyet ő már az elején ajándékba megkapott a Vezértől…

  • Kedves Balogh József Lino!
    Gratulálok az igényes cikkéért, gratulálok azért, hogy vette a fáradtságot, és a múltból merített adatokra építve az írástudók bölcsességével üzen a jelennek.
    Erőt, egészséget kívánok Önnek.

  • Horváth József

    Neumann Lipót 1885-ben alapította meg a cipőgyárat.Rá 100 évre az én vezetésem alatt ünnepeltük meg /kellő dokumentumok alátámasztásával/ a gyár dolgozóival ezt az évfordulót.A leírtakkal tapasztalataim alapján 30 éves igazgatói tapasztalatom alapján egyet kell, tudok érteni.
    Én sem voltam ‘tüke ‘