Orbán Viktor és a kanadai nagytőke világa

2015 június 5 7:42 de.12 hozzászólás

Milyen volt pezsgőzni a Fidesz vezetőivel egy montreáli limuzinban 1994-ben? Miért és hogyan támogatta Orbán Viktort és Fidesz-közeli embereket a kanadai nagytőke? Göllner András talán jobban tudja mint bárki más, hogy miért vonzódik Orbán Viktor és rendszere annyira Kanadához, hiszen őt kérték fel, hogy szervezze meg Orbán Viktor első kanadai túráját, amikor még úgy tűnt, hogy nem Horn Gyula, hanem belőle lesz Magyarország második demokratikusan megválasztott miniszterelnöke. Kanadában már 1994-ben Magyarország leendő kormányfőjeként kezelték Orbánt. A Hungarian Free Press-ben – a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapjában – ír részletesen Orbán Viktor Kanada-függőségéről és, hogy miképpen vonzódik a nagytőkésekhez, hogyan változtatta meg szemléletét a pénz és a hatalom világa.  

Az utóbbi hónapokban például mind a torontói, mint az ottawai missziókon létszámbővítést hajtottak végre a diplomaták köreiben, azon kívül pedig fideszes pártkatonák érkeznek szinte heti rendszerességgel Kanadába. A múlt hétvégén – például – Szakály Sándor fideszes történész, a Veritás Intézet vezetője volt Torontóban, hogy megünnepelhesse a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetségével (MHBK) azokat a katonákat, akik a II. Világháborúban Kanada és a Szövetségesek ellen harcoltak, náci Németország oldalán.

Talán nem is tudják magyarországi olvasóink, hogy kanadai magyar üzletemberek és üzleti érdekek, mekkora nyomott hagytak Magyarországon és különösen Budapesten. Andrew Sarlós, Peter Munk, a Reichmanék, SNC Lavalin, Bombardier és a Caisse de Dépôt mind olyan személyek és üzleti körök melyek szerepet játszottak Magyarországon. A Polus Center és a WestEnd bevásárlóközpontok, valamint a Nemzeti Színház, illetve az intézmény körülötti lakóházak, a Gresham Palota átalakítása Four Seasons szállodává, valamint Ferihegy korábbi kiterjesztése és felújítása mind jelentős részben kanadai (és általában kanadai magyar) pénzből jöttek létre.

De ellenben Soros Györggyel, a kanadai nagytőke sajnos nem érez a magyar jogállam iránt semmilyen felelősségvállalást, így némán figyelték az autoriter rendszer kiépítését Magyarországon.

Erről is, még sok minden másról, illetve személyes tapasztalatairól és emlékeiről ír Göllner András a Hungarian Free Press. Ajánljuk a KMH olvasóinak!

Orbán Viktor. Fotó: Reuters.

Orbán Viktor. Fotó: Reuters.

12 hozzászólás

  • sebestyén eszter

    minden út a rendszerváltáshoz és annak kezdetei éveihez vezet.

  • Igen örvendek, hogy a magyarok végre értelmes anyagi forrásokhoz jutnak, és minden elismerésem a szereplő diplomatáknak!
    A kanadai magyarok, mindig érdeklődéssel fogadják a magyar küldötteket és ha ebben valaki, valami rosszat talál, azt sajnálom!

  • hehehe…értelmes anyagi forrás…baksis ez, nem több, a magyar orbáni diplomácia koldusként előre nyújtott tenyerébe hullajtott könyöradomány, amiből rendesen kitermelték annak többszörösét – mindezt, persze, nemzeti színű szalaggal átkötve, árvaleányhajjal megkoszorúzva. Bencsics, a MHBK „hőseivel” történő bratyizást minek minősíti?
    Szakály „történész” tudatos történelemhamisításairól mi a véleménye? Csak nem a magyar diplomácia sikertörténetéhez sorolja?
    Akkor most kit is kell sajnálni?

  • A tőke a tőke logikája szerint gondolkodik, nem pedig a jogállami vagy nemzeti logika szerint. Ezt tette két világháború alatt is, ma is ezt teszi, nem tehet mást, mert ez a lényege.

    Ezért voltak istentelen naivak azok a ballib értelmiségiek, akik azt mondták 2010-ben:

    nem baj, mert a Nyugat úgysem fogja engedni (láthatjuk a gyalázatos EU Néppártnál és a tehetetlen, pipogya EU Parlamentnél, mennyire nem engedi – Hitler halkan röhög a túlvilágon: Én ezt már ismerem, hahaha!),

    nem baj, mert a nagy nyugati tulajdonú tévétársaságok majd továbbra is a demokratikus értékrendnek fognak teret adni (szarnak bele, még az RTL is csak akkor kezdett zizegni, amikor megszorongatták a tökeit, és különben is, a magyarokat nem érdekli a demokratikus értékrend, hiszen sört lehet most is kapni, és demokráciában amúgy sem nem lehet szidni a zsidókat, tehát csak szar lehet),

    nem baj, mert a bankok keresztben lenyelik Viktort (nem, Viktor nyelte le a bankokat, akik csak a kisemberrel mertek keménykedni, a NER-nek meghajoltak, mert ez volt az érdekük),

    nem baj, mert a nyugati multik a hatalmas gazdasági erejükkel majd móresre tanítják a felcsúti taplót (fenéket: rohantak, hogy megköthessék az amúgy semmire sem jó startégiai propagandaszerződéseiket).

    Két illúzióval ismét szegényebbek lettünk az elmúlt 5 évben:

    Egyik, hogy a magyarok szabadságszerető nép. Nem az, Kertész Ákosnak tökéletesen igaza lett.

    Másik, hogy a Nyugatra támaszkodhatnak a maradék demokraták. A napokban volt az EU Néppárt Budapesten. Kiderült, olyan, hogy EU Néppárt nincs. Fidesz alá behajló dumafrancik, öltönyös, szépszavú, kisszerű, pitiáner politikusok vannak. A legócskább párttaktikákat fedik el veretes demokrata szövegekkel, amikből egy szót sem vesznek komolyan, ha emiatt a Fidesz szavazataitól meg kéne szabadulniuk.

  • Le a fasizmussal! Le a kapitalizmussal!

  • Egy másik illúzió ( negyedszázada mossák vele a félművelt magyar társadalom agyát ) pedig az, hogy a tőkés berendezkedés és a demokrácia alapelvei fundamentálisan nem mondanak ellent egymásnak. Illetve hogy a szabadság az, hogy a tőke képviselőinek korlátlanul mindent szabad; Dózsa György népe pedig alázatos jó cselédként fogja be , illetve a kizsákmányolásából eredő sérelmeket verje le a zsidón , a cigányon, a menekült szerencsétlenen, a homoszexuálison, az antifasisztán stb. ( nácinak lenni azt szabad, a társadalmi feszültségek – a hatalom számára – megfelelő mederbe terelése érdekében… ) .

  • „Az a Nemzetszínház”,
    amelyet a gödörbe, illetve földbetaposott eredeti helyett ba@ott oda a ferencvárosi pályaudvarra ez a kontár kertitörpe ?
    Ezt támogatta a kanadai-magyar nagytőke ? Förtelem.
    De önmagában véve, egy ilyen Hitler típusú senkiháziban hogy a p-ba bíztak meg azok a potentát pénzemberek ??? Persze-persze annak idején abban a senkiháziban is megbíztak, mert a profitot látták benne föl-föl csillanni és nem hullahegyeket, meg a krematóriumokat.
    Azért mégis fölvetődik a kédés, kik voltak azok az állat ballib politikusok, akik ezt a seggfejet ki, illetve beajánlották ezeknek, akik nem arról híresek, hogy annyira naivak lennének? Nagy hazugságoknak kellett ott elhangzaniuk, vagy ‘stenments papírra vetülniük… A legnagyobb felelősök azok akik emberileg jó közelről ismerték, sőt felismerték benne a paranoiás diktátori hajlamot, és ahelyett, hogy elküldték volna a P-ba, még adták alá a lovat, hogy ő ilyen tehetséges, meg olyan hatalomra termett egyéniség… Tehát elsősorban ezeknek az őszintétlen társainak, de e cikk tanúsága szerint, az említett nagytőkéseknek* is komoly részük van mai magyarországi sötét állapotokban.

    *Ha a Soros alapítvány nem támogatja egy hírneves oxfordi college-ban való tanulmányait, ma nem hivatkozhatna az ott eltöltött félévre sem, amikor éppen EU-s politikusoknak halandzsázik és blöfföl.

  • Valóban, néhány magyarnak csak Gyurcsány ami megfelel. Ő soha nem tett pénzt zsebre,ő az igazi kormányfő, aki MINIDIG a magyarok érdekeit tartja szemelőtt-‘

  • Figyelő
    2015 június 6
    1:29 du.

    Szerintem ezt nem jól látja. Az, hogy Orbán alkalmatlan és ezt felróják neki, az nem egyenlő azzal, hogy az egyből Gyurcsány szimpatizáns.

    Egyébként nem jól fogalmazott, de majdnem. Gyurcsány nem zárja ki az ország nagy részét és nem csak egy bizonyos rétegnek kívánt jót tenni mint Orbán, hanem az Ország egészének érdekei szerint.

  • Figyelő, most az egyszer tökéletesen egyetértek magával 🙂

  • Tulajdonképpen még egészen nevetséges is lehetne, ha nem lenne kifejezetten lesújtó ahogyan a személyi kultusz – „derék, bölcs, mindentudó vezető” stb. – tekintélyelvű, infantilizmusán szocializálódott magyarok hol Orbánt , hol Gyurcsányt ( vagy akárki mást ) magasztalnak. Gyurcsány lehet hogy a kisebbik rossz volt, de csak Orbánhoz KÉPEST ( a nyíltan náci erőket felesleges itt külön elemezgetni, ezek az Orbán-rezsim járulékai ). No de azért elég komolytalan ha már az orbáni színvonal a viszonyítási alap, ahhoz képest ugyanis nem kunszt a gitározgató „zseni” Gyurcsánynak sem nagynak lennie. Épp csak ahhoz nem volt elég nagy az egész nagy NULLA magyar uralkodó réteggel együtt, hogy ennek a szarfészek országnak a fasizálódását megakadályozza, mind kormányon mind ellenzékben. Na lehet gyúrni 2018-ra, miközben szinte a fél világ röhög a magyarok primitívségén, ahogyan szinte szó nélkül hagyták a fejük fölött a diktatúra kiépítését. Igen kis óvodások; választásokon , szavazócédulákkal váltjuk le a diktatúrát … Hajrá fletó-hívők; udvari bolondot alakító bálványotok ( a demokratikus jogállamiságot, a Köztársaság alkotmányos berendezkedését – amelyre felesküdtek – a párttámogatások „egy tál lencséjéért ” eladó őfelsége „ellenzékével” egyetemben ) Orbán kezében lévő szánalmas bábbá süllyedt ! Jobboldali REAKCIÓSOK mind, akárcsak provinciális szimpatizánsaik.

  • Georgina Bojana

    A fotó, az önjelölt király arckifejezése mindent elmond. Önmagát a kör közepére képzeli, tehát minden körülötte forog. Ha nem, megsegíti néhány jól irányzott §-sal.
    Egy beképzelt, akarnok.
    Nem „spilázom”, nincs az a hely, mely el ne fogyna, ha én beindulok az ő „-dicsőítésébe”. Hja, figyelmébe ajánlom, kedves Olvasónk, az idézőjel után a (-)minusz jelet.
    *
    Ki és mikor szabadít fel minket a kis köpcös=akarnok=önjelölt király=egy a kézben a hatalom (s, ez sajna az ő kezében van, mert még mindig nem vették el tőle) – díszpintyétől.
    🙁
    Körülnézek, sőt „nyomozok”itt ahol élek, az üzletekben, az orvosi rendelőkben, vasuti váróteremben. Az emberek véleményére vagyok kíváncsi. Megírom azt, hogy lesújtó és elkeserítő. Az emberek belefásultak a politikába, a deviza hitelekbe, a fejük felett született döntésekbe, örülnek, ha van munkájuk, azt szakadásig ledolgozzák, örülnek, ha van ennivalójuk, s nézik a tévébeli mexikói borzalmas sorozatokat. Egy álomvilágot, ahol a legnagyobb gond az, hogy ki-kinek a kicsodája… Hja, többeknek csak a szociális csomagra futja, mármint a tévé csatornák előfizetésénél. Ott pedig reggel-délben-este és a közbenső időkben is ezerrel megy az agymosás. Miszerint jobban teljesítünk, jó itt élni, no meg még jobb lesz stb. stb. stb. no meg az ecetrerá, ecetrerá…
    Aki mondja az örül (tévébeli bemondókra, szerkesztőkre, riporterekre gondolok), hogy van munkahelye, próbálna mást mondani?! :O Le van az egész stáb cserélve, mármint a királyi tévécsatornákban. Nem érthető, mert nem, de megy folyamatosan az össznépi kábítás, miszerint:
    https://youtu.be/aRmrEWQAgMg
    Mindazok, akiket NEM SIKERÜL kábítani, elhülyíteni, mindazok – én is közöttük vagyok – más csatornát nézünk, könyvet és netet , IGAZ híreket – olvasunk (nem az előírt irodalmat!). Még szerencse, hogy eddig még nem terjedt el önjelölt királyunk hatalma, no meg a miénkhez hasonló véleményen levő barátainkkal REMÉNYKEDÜNK egy VALÓBAN JOBB JÖVŐBEN. Egy VALÓSÁGOS DEMOKRÁCIÁBAN, amit kis köpcös – jelenleg!- két lábbal tipor.

    A mi véleményünk az, hogy egy reménytelenségből, leépítkező, munkatábor rémével – jajgatással teli országgá változtatta az amúgy is ezer sebből vérző magyar hazánkat.
    S, ezért nem tudok felhőtlenül örömködni, sőt (( 🙁 ))
    G.B.