Közbeszerzési pályáztatás, Orbanisztánban

2015 június 29 9:26 de.1 comment

Van nekünk ugyebár, a durcás – és bosszúálló – Orbán, meg van nekünk a mostanra feketeseggűvé vált egykori kedvenc Simicska. Ez utóbbinak még mindig megvan a Közgép, ami az országban a legtöbb utat, hidat, felüljárót és egyéb közművet építette, így rutinja és hozzáértése el nem vitatható. Csakhogy, nyomják Krahácsot, és a Közgépet még abban az esetben is kizárják a pályázatból, ha olcsó ajánlatokat ad be egy közbeszerzésen. Így járt pl. egy budapesti felüljáró felújítására kiírt pályázat esetében is. Az indokolás az volt, hogy az ajánlat túl olcsó. Aha.

Ebből két dolog derülhet ki. Egy: a túl olcsó pályázaton is van bőven annyi haszon, hogy megérje, kettő: a kormány inkább fizet vaskos felárat a nyertesnek, csak az ne Simicska legyen. A harmadik az lehet, hogy nagyobb felárból többet lehet visszacsurgatni a megbízónak.

De hát, a rezsimnek vannak jól bejáratott aljasságai is az ilyen esetekre, amikor az ajánlat – ára okán – értelemszerűen nyerhetne, de hát mégse, mert csak. Íme.

A Közgép – naiv módon – olcsó ajánlattal indult a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt közbeszerzési pályázaton, amit nagy rafináltan eleve nehezített feltételrendszerrel írtak ki. Olyan referenciákat követeltek, amelynek összességében egyetlen hazai cég sem tudhatott megfelelni, illetve olyan gépeket is előírtak a munka elvégzéséhez, amilyenek az országban csak egyetlen cég tulajdonában vannak. Kérdés, hogy a pályázat kiírójának mijafranc köze van a pályázó gépparkjához? Ha a munkát kínai kulikkal végezteti el, és a legkomplikáltabb gépe egy csigasor és egy ék, akkor az van neki.

Cselesen előírták referenciának, hogy minden pályázónak fel kell mutatnia többek között két 500 négyzetméteres zárt fedélzettel rendelkező hajót, és egy 700 négyzetméteres zárt fedélzetű szállítóhajót is. Micsoda véletlen: a megfelelő hajóval rendelkező magyarországi céggel Mészáros Lőrinc kft.-je indult vállt vállnak vetve. Ez ugyan előre vetíthette volna a közbeszerzési pályázatok értékelésében járatosaknak, hogy ki fog nyerni, de azért – bátraké a szerencse – többen is próbálkoztak az indulással. Végül is valami csekélyke 5,5 milliárd uniós pénz is van benne.

Egyértelmű volt, hogy a turpiskodások eredményeként csak konzorciumoknak érdemes elindulni, de még nekik is külföldi partnereket is be kell vonniuk a speciális követelmények miatt.

A tender eredménye:
Közgép – Kötiviép’B: 6,7 milliárd forint.
A-Híd – Swietelsky Vasúttechnika – Mészáros és Mészáros Kft.: 6,9 milliárd forint.
Strabag–MML: 7,1 milliárd forint.
Duna Aszfalt: 7,3 milliárd forint.
A Közgép 217.887.098 forinttal csinálná kevesebbért, mint a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cégét is magában foglaló, második legjobb ajánlatot adó konzorcium.

A Közgép ajánlatát izibe érvénytelenítették azzal, hogy hamis adatokat közöltek a pályázati anyagban.
Sűrű fogú fésűvel mentek végig az anyagon, és a következő vádakat izzadták össze.

Az egyik alvállalkozó referenciái között szerepelt az új miskolci villamos vonal építése. Ezt nem fogadták el, mert a munka elvégzését nem az utolsó szerződésmódosítással igazolták, hanem csak az utolsó előttivel. Mivel a villamos vonal elkészült, a műszaki átadás-átvétel már megvolt, ezért max. hanyag adminisztrációról lehet szó, de arról, hogy ne építette volna meg a villamos pályát, nem. Mindenesetre ezt tupírozták fel első hamis adatközlésnek.

A második hamis adatról szóló vád egy bolgár alvállalkozó referenciájával kapcsolatos. Referencialevelük magyar fordításában ugyanarra ugyanarra a munkára két kifejezés  is szerepel: egyszer „kőszórás, kőkeverék készítése”, egyszer pedig „kőszórás, kőlerakat készítése” van a szövegben. (Egyébként az angol nyelvű benyújtott változatban mindkétszer ugyanaz van: „spreading pebbles, preapration of pebble shuffle”.) Az ajánlatkérő szerint ez hamis adat, mert így nem tudja, hogy akkor most mire képes a bolgár cég: kőkeverékre vagy kőlerakatra? (A pályázati kiírás egyébként kőrakatot várt el.) Jobb helyen ezen röhögni lehetne, de Orbanisztán nem jobb hely, ez a kifogás sírnivaló – különösen annak fényében, hogy a kiírónak valszeg fogalma sincs a kifejezések mögött álló műszaki tartalomról.

A harmadik kifogás a referenciában szereplő hajókról szól: túl kicsinek találták azokat. Kemény munkával megállapították, hogy a beajánlott hajóknak nincs 500 négyzetméteres zárt fedélzete. Van ugyan műbizonylat és igazolás a szerb közlekedési minisztériumtól, hogy az egyik hajó „laterális felülete” 502,66 négyzetméter, de ezzel nem törődtek, hanem nagy ügyesen átvizsgálták a hajó alaprajzát, és a szerint megállapították, hogy ebből mindössze 452,675 négyzetméter lehet a fedett rész. Kétségtelenül alapos munkát végeztek, mert az eredmény ezredre történő kiszámítása valszeg még a hajótest falvastagságát is figyelembe vette. A másik hajónál sem stimmel derék bürokratáink szerint a méret, mert ennél is hiába van hivatalos papírja a Közgépnek, hogy az meg 508,76 négyzetméteres, ezzel szemben – nehogy már elfogadjunk holmi szerb közlekedési minisztérium által kiadott, pecsétes műbizonylatot, ezek kirobbantották az I. Világháborút, így hát éberség, elvtársak!  – ki is számoltak 467 négyzetmétert. Itt már kicsit trehányabbak voltak, mivel nem produkáltak tizedeseket.

Belekötöttek még a magyarországi pontonok és építőhajók papírjaiba is, ott is találtak szerintük hamisnak mondott adatot. Valamelyik műszaki engedély lejárt valamelyik járműnél, de az meg egy olyan járműként került beajánlásra, amit a kötelezőn felül, amolyan tartalékként mutattak fel a pályázatban. Egy másikkal pedig az volt a baj, hogy éppen nem dolgozott, vagyis szét volt szerelve, amikor ellenőrizték a létezését, és ezért nem tudták róla megállapítani, hogy megfelel-e. Az nem érdekelte a nagyeszű bírálókat, hogy az ilyen építőhajókat mindig szétszedve tárolják. Az pedig, hogy egyáltalán csak a létezését kívánták ellenőrizni, eleve előre vetíti, hogy amúgy se tudták volna megállapítani a műszaki állapotát, nekik akár egy lépegető exkavátort is mutathattak volna.

Egy a lényeg: több mint érdekes, hogy milyen aprólékosan jártak utána a Közgép pályázatának. Úgy tűnik, tényleg arra mennek a magyar államigazgatásban, hogy végre ki tudják golyózni a – szerintük – pofátlanul olcsó ajánlatokkal jövő céget. A miértre fentebb választ adtam.
A másik következtetés, hogy mindig az kaphat csak munkát az államtól Magyarországon, aki éppen jóban van a miniszterelnökkel. Orbánék első hatalomra jutása másnapján már megjelent egy lista azokról a cégekről, akik nem kaphatnak állami megbízásokat. Az elég durva volt, mára már finomítottak a technikán.

A szőrözéssel a pályázatot kiíró Észak-dunantúli Vízügyi Igazgatóság az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt.-t bízta meg az értékeléssel. Eredményesen.

1 Comment

  • Az Első Magyar 2007 óta működik.
    Főtevékenység
    7490 M. n. s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
    Pozitív információk
    • Közbeszerzést nyert: Igen, 2 db
    • EU pályázatot nyert: Nem
    • Egyéb pozitív információ: Igen
    Negatív információk
    • Hatályos negatív információ: Nincs
    • Lezárt negatív információ: Nincs
    • Egyszeri negatív információ: Nincs
    Cégjegyzésre jogosultak
    • Dr. Antal Kadosa Adorján (an: Kovács Jolán) igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) 2013 Pomáz, Panoráma köz 2.
    • Dr. Oláh Dóra (an: Puha Ilona) igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) 1201 Budapest, Átlós utca 102.
    • Gumbér Ágnes (an: Kardos Piroska) igazgatósági tag (vezető tisztségviselő) 1142 Budapest, Horvát Boldizsár utca 14. 2. em. 5.

    Mondjuk, nem túl sikeresek, de hát, nem az a lényeg. Nem gondolnám, hogy az igazgatósági tagoknak műszaki doktorátusuk lenne – igaz, akkor csak gerincmentességgel lennének képesek erre a simlisségre – de annál rosszabb. Igaz, fogorvosi doktorátussal is akad már komoly fővállalkozó Orbán mellett.

    Szerződés dátuma: 2011.04.08
    Szerződés típusa: Megbízási keretszerődés
    Szerződő fél: Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt.
    Szerződés tárgya: A KSZ által kezelt uniós pályázatok közbeszerzéseinek minőségellenőrzése
    Szerződés nettó értéke: 8.105.000,- Ft +Áfa (éves díj)
    Szerződés időtartama: 2011.04.08-2011.12.31

    Szerződés dátuma: 2011.04.08
    Szerződés típusa: Megbízási keretszerődés
    Szerződő fél: Mátrix Audit Kft.
    Szerződés tárgya: A KSZ által kezelt uniós pályázatok közbeszerzéseinek minőségellenőrzése
    Szerződés nettó értéke: 6.749.000,- Ft+Áfa (éves díj)
    Szerződés időtartama: 2011.04.08-2011.12.31

    A fentiek értelmében miért is gondolom, hogy komolytalan az egész Első Magyar? De hát, az ő kutyájuk kölyke…