Balog páter kitüntetett kezeibe, Isten áldásával

2015 augusztus 5 6:56 de.6 hozzászólás

Ma, amikor országunkat, Magyarországot, e lángoktól ölelt kis izét ezer felől fenyegetik, sokkal nagyobb veszéllyel is szembe kell néznünk.
A belső métellyel.

Szabad Nép félóra

Szabad Nép félóra

A komenizmus gyötrelmei, az elmúltnyócév vérivása után hazánk, a magyar közt… izé ország olyan szellemi, lelki állapotba süllyedt, hogy abból csak az együtt tenni akarás és az elszánt hit mentheti ki.
Javaslom tehát, hogy a közalkalmazottak és a közmunkások a munkaidejüket kezdjék azzal, hogy átnézik, mi hír a világban, melyek a sikereink és természetesen a kudarcaink. Mert aki dolgozik, cak az hibázik. A sok siker mellett őszintén szembe kell néznünk az átmeneti buktatókkal is.
A nemzetközi pénzvilág azonban rajta tartja a verőerét a izééé… szóval rátelepedett a közmédiára, hogy az okos, őszionte magyar dolgozó nem igazán tud eligazodni a világ dolgain.
Szükséges és elengedhetetlen a köz felvilágosítása.
Úgy harminc percnyi időtartamra gondoltam, ennyit megengedhet magának a dübörgő gazdaság.
Kezdjük a napunkat újságolvasással! Legyen a nép jól értesült s okos!
E célból az önkormányzatok biztosítsanak helyet – számlázási adatokat belső levelezésben küldöm – az adott település közalkalmazottjai és közmunkásai számára, hogy reggel fél nyolc és nyolc között értő segítséggel átláthassák a világ és hazánk dolgait, természetesen a leghitelesebb forrásból.
A közreműködő szakemberek kiképzése már folyamatban van, addig a helyi Kdnp vagy Fidesz alapszervezet önkénteseket biztosít.
Ez a tájékozódási félóra nem kötelező. Ám az, aki közalkalmazott vagy közmunkás szeretne lenne az állam jóvoltából, nyilván átérzi ennek a felelősségét és hasznát, szükségességét.
Úgy gondolom, nem megfelelő közmunkás az, aki úgy megy kerítést építeni vagy virágot kapálni nap mint nap, hogy nem hajlandó részt venni eg olyan, a számára is hasznos és előremutató képzésen, amely mindannyiunk javát szolgálja.
Isten áldja Magyarországot és éljen a rezsicsökkentés!

Török Mónika/HUPPA.hu

6 hozzászólás

  • Kolozsvári Örs

    Egyí aprócska de jellemző adalék a Magyar Hírlapból :
    Bayer is lop?!

    2015.07.05-én

    http://magyarhirlap.hu/cikk/32216/Furcsa_udvtortenet_2?fb_comment_id=fbc_1022962974410817_1023079064399208_1023079064399208#f21b7d4585fbd6a

    Jeles publi cisztánk nem először felejti el felfedni a forrását, miként a hasonlók miatt távozott Kopi Pali bácsi álameknökünk is..a posztjáról.

    E cikk egy része szószerint megegyezik
    http://magyarhirlap.hu/cikk/32216/Furcsa_udvtortenet_2?fb_comment_id=fbc_1022962974410817_1023079064399208_1023079064399208#f21b7d4585fbd6a

    a WIKIPÉDIA szócikkével:

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Calais

    „Jean Froissart történetíró szerint amikor az angolok Franciaország jó részét elfoglalták, Calais volt az egyik első számú célpontjuk. 1346 szeptemberében III. Edvárd csapatai nyolc hónapig sikertelenül ostromolták a megerősített várost. A kiéhezett, betegségektől szenvedő lakosok attól tartottak, hogy ha feladják a várost, az angolok kivétel nélkül kardélre hányják őket. Ekkor a város hat tekintélyes, idős polgára arra vállalkozott, hogy mezítláb, egy ingben elzarándokol az angol király elé, átadja neki a város kulcsát és saját életét ajánlja fel cserébe azért, hogy a katonák kíméljék meg a többiek életét. Edvárd feleségét, a francia származású Filippa királynét annyira meghatotta ez az önfeláldozás, hogy a hat önkéntest is életben hagyták. Őket örökítette meg Auguste Rodin Calais-i polgárok szoborcsoportja. Calais-t csak 1558-ban tudták visszaszerezni a franciák.”

    A forrás feltüntetése nélküli idézés lopás. Törvénybe ütközik. Persze ez a FIDESZ-nél bevett szokás…de az újságírói etika ugye..?

    „A szerzői jogról szóló törvény 12. § (1) bek. szerint „A mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén a szerzőt meg kell jelölni.” Ezzel összhangban a 34. § (1) bek. így rendelkezik: „A mű részletét […] a forrás valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti.” A törvény 31. § (1) bek. kimondja, hogy „A szerzői jogok a szerző életében és halálától számított hetven éven át részesülnek védelemben.”

    Vajon hogy ítéli meg a szrkesztőség ezt a cselekedetét a szerkesztőség..?

    Tisztelettel:
    Kolozsvári Örs

  • Kolozsvári Örs: vessenek a mókusok elé, ha értem kommentje és a cikk közti összefüggést!

  • Nem, most nem álhírek-félóra lesz (van), nem is gyűlölet-ötperc, hanem közös áhítat és ima.

  • Én csak a szakszervezeti szeminárium félórákra emlékszem, ami sokszor eltartotott néhány óráig.

  • Kolozsvári Örs

    2015 augusztus 5
    7:24 de.
    Én értem, mit mond.
    Bayer nem idézett törvényszerüen.
    De valahol utal az eredetre.

  • Kedves Figyelő!

    Nem fogja elhinni, de mindannyian értjük, hogy miről van szó. ez azért annyira nem bonyolult!

    Idézni pedig nem „törvényszerűen” kell, hanem elsősorban etikusan, többféle módon is lehet: szó szerint,és lehet ráutalással, hivatkozással,de a forrást mindképpen egyértelműen fel kell tüntetni !

    Az ugyanis nem jó duma, hogy… de valahol utal az eredetre…!Nem valahol kell és nem rejtjelezve, hanem ott és úgy ahogy az elő van írva.

    A törvény pedig akkor lép életbe, ha a lopásnak (a plágium ugyanis az – más szellemi termékének illetéktelen felhasználása )következményei lesznek, akár hivatalból akár feljelentésre !

    Na, ez az amitől a Fidesz egyetlen katonájának sem kell félnie! A törvény az egy tőlük független okvetetlenkedés mely mindig csak másra vonatkozik!