Orbán nem fasiszta

2015 szeptember 14 10:00 de.6 hozzászólás

Sokaknak ez a véleménye róla, de nincs igazuk.

A Fidesz örök és megbonthatatlan vezéréről sok mindent el lehet mondani, ám az, hogy fasiszta lenne, nem állítható. Orbán egyszerűen populista. (Ami persze nem kevésbé életveszélyes.) A populizmus az ő esetében azt jelenti, hogy a hatalom a számára minden másnál fontosabb.

Emberségnél, tisztességnél, valódi hazaszeretetnél.

A hatalom megszerzéséért, láttuk évekkel ezelőtt, bármit hajlandó megtenni. Megtartásáért még annál is többet. Még azt is, hogy ha érdekei úgy kívánják, időnként a nácikkal is összefogjon.

Ha nem sodorja el a menekülthullám, akkor hamarosan, de legkésőbb a 2018-as választások előtt, válaszút elé kerül. Döntenie kell, hogy kikkel szövetkezzen: a nácikkal, hogy ne a „kozmopolita hazaárulók” kerüljenek hatalomra, vagy a „kozmopolita hazaárulókkal”, hogy meggátolja a nácik hatalomra kerülését.

Vonát annak idején Orbán húzta elő a kalapjából, ő engedte ki az akkor általa még ártalmatlannak hitt szellemet a palackból. A Jobbik vezére ugyanabban a polgári körben kezdte politikai pályafutását, amelynek Orbán is tagja volt. De Orbán ettől még nem náci, nem azért szabadítottra ránk Vonát és pártját, mert lelkesedik a náci eszmékért, hanem, mert azt hitte, hogy ez jó lesz neki.

Most már ő is tudja, hogy nem lett jó.

Ettől még persze nagyon rendben van a Magyar Narancs címlapja. (Jó, Hitlerre is hajaz valamelyest, leginkább abban, hogy neki is kerítésszínű volt a bajusza.)

A Magyar Narancs nem fasisztázta le Orbánt, hanem lekerítésezte. Meg még azt is írta róla, hogy elment a maradék esze, és a viharos szellemi leépülés jeleit mutatja.

Ez azért nem ugyanaz, mint amikor valakit fasisztának neveznek. A hanyatt esést sem hívjuk kézenállásnak, a gyomirtóról sem mondjuk, hogy kelkáposzta.

Orbán egy populista népvezér, aki a hatalomért bármit, bármikor, bárkivel.

Elég szégyen ez így is, nekünk, magyaroknak.

6 hozzászólás

  • „orban nem fasiszta”
    persze hogy nem az!!ahhoz o tul hulye!!orban csak egy szarjanko,egy szaros seggu repedtsarku budos troger,aki lekopirozza a magyar nacipart-(jobbik)-programjait!!

  • Nem az a kérdés, hogy a baltás gyilkos cinkosa fasiszta-e, egy személyről nem is lehet ilyen kategórikus kijelentéseket tenni, vagy csak nagyon egyértelmű esetekben.
    A kérdés az, hgy rendszere fasiszta-e, és hogy ez célja volt-e.
    Abban az értelemben, ahogy az eredeti fasiszta rendszert (Mussoliniét) fasisztának hívjuk, és ebbe a kategóriába sorolunk néhány más rendszert is, legismertebben Franco és Salazar rendszereit, valamint ahogy a nemzeti szocialista rendszert a fasizmus egyik (a legdurvább) válfajának tekinthetjük, Orbán kezdettől fogva fasiszta rendszert hirdetett meg. Erről szólt a NENYI és erről az „alaptörvény”.
    Ez a rendszer mára kiépült,bár ma már a rendszer által hirdetett ideológia nem az eredeti fasiszta formáció, hane a nemzeti szocializmus. Ez a következő lépés.
    Mindegy, hogy ő maga mit gondol, mit érez. A lényeg az, hogy mit mond és mit tesz.

  • „Orbán egy populista népvezér, aki a hatalomért bármit, bármikor, bárkivel.”
    .
    Egy „árnyalatnyit” azért finomítanék, pontosítanék (?) a fentieken
    .
    Orbán egy hitetlenül (értsd, embertelen módon és mértékben) hatalom és pénzéhez gazember.
    .
    Nem ő nem lelkiismeretlen, ő lelketlen.
    Vazallusait is csak addig tűri meg maga mellett, amíg szolgálják.
    Ha megunta őket, nem szolgálják elképzelései szerint, szemrebbenés nélkül ejti őket.
    .
    Most rúgta ki egyik miniszterét egy semmire sem jó kerítés, teljesíthetetlen határidejének csúszás miatt.
    .
    Megszokta, hogyha füttyent, mindenki ugrik a környezetében.
    .
    Csakhogy még egy semmire sem jó kerítés (láthattuk eleget a TV-ben) építése sem egy, a kormány törvényalkotási kötelezettségét megkerülő, képviselői (értsd, fullajtári), beterjesztője általa el sem olvasott, meg sem ismert törvényjavaslat.
    .
    A kormányrángatást, kormányzásnak hazudó, a kinyilatkoztatásit konzultációnak hazudó, politikai gazember.
    .
    Annyira szereti a „népét”, hogy nyolc évig alig láthattuk a parlamentben „népe” érdekeinek képviseletében, persze a pénzét egyszer sem felejtette felvenni.
    Nincs annyi esze, hogy észre vegye, nincs „népe”, csak híveinek csürhéje van .
    .
    Hazug, gyáva, csaló, csirkefogó.

  • barlev !

    Azt írod, hogy Orbán túl hülye ahhoz, hogy fasiszta legyen, amivel tulajdonképpen dicséred a fasisztákat Himmlereket, Goebbelseket, Gömbösöket, Prónaykat és Kolossváry Borcsákat, stb. Úgy állítod be, mintha fasisztának lenni, valamiféle szellemi teljesítmény lenne. Orbán nagyon is megfelel a „fasiszta” személyiség követelményének…
    Megértve az iránta táplált dühödet, ezt magam is osztom veled, de nemcsak sántít ez az érvelésed, már megbocsáss, ezzel a magad intellektuális képességeit is kétségbe vonod…
    Javaslom, olvasd el Rauschning: Hitler bizalmasa voltam c. napló jellegű dokumentum munkáját, az konkrét esetek és megnyilvánulások bemutatásával világít rá a fasiszta és náci vezéregyéniség jellemzőire, melyekből szinte egy az egyben ráismerhetsz Orbán-Vezér „kiváló tulajdonságaira” amelyeket Te, úgy látszik őnála egyelőre hiányolsz… Mellesleg rendkívül olvasmányos írás Hitlernek még a demokratikus megválasztása előtti életszakaszáról.

  • Le5…

    Kérlek, legalább egy gazembert mutass az ővéiből akit ejtett.

  • Dubois „Kérlek, legalább egy gazembert mutass az övéiből akit ejtett.”
    .
    Helyesen, „Vazallusait”, de ne vesszünk el a részletekben.
    .
    Nos, ha a FIDESz alakuló- és mai névsorát, az első Orbán kormány és a mostani kormány tagjainak névsorát, a FIDESz eddigi történetét tanulmányozgatja, az ember sok érdekes dolgot találhat.
    .
    Azonban annak szétszálazását, hogy a „szereplők” közül ki volt gazember, ki volt aki megmaradt szakmaisága okán maga hagyta el, ki az akit ejtett, meghagyom önnek.
    .
    De, csak a példa kedvéért, az Esztergom révén hírhedtté vált Meggyes Tamást említeném.
    .
    Sok sikert a FIDESz történetének további tanulmányozgatáshoz.