Hisztéria

2015 szeptember 20 8:56 de.1 comment

Beszélgetek ismerősökkel és néha csak nézek, mint Rozi a moziban.Mindig tudtam, hogy szakértő ország vagyunk, de, hogy ennyire szakértők vagyunk, azt nem sejtettem soha. Például piszkos jók vagyunk Koránból, betéve tudjuk szúráit, még ha azt nem is tudjuk, hogy mi az a szúra, de ez nem is érdekes, csodálkozni nincs semmi okunk.
Ha elolvassuk a wikipedia vonatkozó szócikkét, akkor kiderül, hogy a szúra – a korán egyes fejezeteit jelentő szó – a szúr szóból ered, melynek nincs köze se a búcsúhoz, se a disznótorhoz, ellenben kerítést jelent, abban pedig – mióta Haidekker Viktor effendi személyes instrukciói alapján felépült a GYODA – tökéletesen otthon vagyunk. A fejlődés nem áll meg, alighogy befejeztük a szerb határszakaszon a Gyorstelepítésű Drótakadály építését, máris elkezdtük a horvát határszakaszon a MÉGGYODÁBB első védvonal építését. A védvonalnak ott már hagyományai vannak, hiszen Rákosi is ott építgette a Déli Védelmi Rendszert, igaz, ő betont használt, ami azért maradandóbb anyag a drótnál. A két rendszer között – mármint a két védelmi rendszer között – nagy a hasonlóság, közös bennük, hogy egyik sem ér egy kalap szart sem, de amikor a szerencsétlen építők húzzák-vonják a dróttekercseket, akkor egyrészt úgy tűnik, hogy csinálunk valamit, másrészt meg a drótbeszerzésekből is csurran-cseppen valami az arra rendelt zsebekbe…

De vissza a Koránra, melyet az iszlám harcos Biblia helyett használ, és amely ma a beszélgetések tárgya és középpontja. Dolgos háziasszonyok ezreit foglalkoztatja a kérdés: a Próféta harcosának kötelező megpocsékolnia a keresztény asszonyokat, vagy ez csak opcionális. Öregecskedő női hölgyek ragaszkodnak az aktus kötelező jellegéhez, szemük előtt Omar Sharif ifjúkori képe lebeg, míg a sportszerető és harcedzett labdarúgó-szurkolók a potenciális konkurenciának már a gondolatán is felindulva meghirdették a keresztes hadjáratot. Hogy aztán mi lesz a vége, elfoglaljuk-e ismét Akkon büszke várát, az a jövő titka, mindenesetre a szándék már megvan, reménykedjünk a megvalósulásban, habár egyelőre messze vagyunk ettől, mint hajdan a Makó nevű keresztes vitéz Jeruzsálemtől.

Szíriához is értünk, tudjuk róla, hogy ott csupa csóringer él, egyik se tud se írni, se olvasni, ezért agysebészeknek hívják őket a libsik, viszont agresszívek, mindegyiknek sokkal jobb okostelefonja van, mint nekünk és szaporodnak, mint a nyulak (bocsi, miniszterelnök úr!).
Ha beengedjük őket, egykettőre elveszik az országunkat, csak a vizet hagyják meg, mert az a zsidóké… Az arab világban semmi kultúra nincsen, habár amikor mi még nyereg alatt puhítottuk az asszonyokat, ők már világhírű matematikusokat, csillagászokat, költőket adtak a világnak.

Megy a félelemkeltés ezerrel, már az összes szomszédos országgal haragban vagyunk, futsal-arénákban szocializálódott külügyminiszterünk olyan stílusban kommunikál európai politikusokkal, amit nem oktatnak a diplomáciai munkára felkészítő egyetemeken, ezt csak otthonról lehet hozni.
Ezt ő az erő felmutatásának tartja, a világ meg veretes bunkóságok végeérhetetlen folyamának. Az erő igen fontos ebben a rezsimben, habár az a benyomásom, hogy az erőt gyakran összekeverik az erőlködéssel, aminek tudjuk, mi szokott a vége lenni. Legutóbb horvát rendőrök lefegyverzésével dicsekedtünk, és súlyos határrend-sértésről beszéltünk, aztán kiderült, hogy a horvát rendőrök a mi tudtunkkal és engedélyünkkel léptek be fegyverrel hozzánk, kísérve a menekülteket szállító vonatot.
Már haza is mentek.

Katonáink is ott harciaskodnak, legfőbb fegyverük a marcona tekintet, ami a migránsokat nem hatja meg – hol vannak ezek az Iszlám Állam szadistáihoz képest? Talán, ha narancssárga ruhát húznának a megafonos terroristára, akkor megmozdulna bennük valami, de így, – így igazán kár a gőzért. Azt meg azért már igazán felismerhette volna a mici, hogy ha egy országban – bármelyikben – ott ragad pár ezer menekült, akkor abból előbb-utóbb baj lesz, ezek az emberek nem akarnak menekülttáborokban élni, ennek a közel-keleten rossz az üzenete.
Vannak, akik már hatvan éve élnek ilyenekben, ők azt mondják, Beverly Hills jobb lakcím lehet…

Közben a DK nevében Gyurcsány bejelentette, hogy feljelentést tesznek azért, mert a rendőrök szervezetten provokálták ki a menekültek minapi lázadását. Talán még az is eszébe fog jutni, hogy lehet, 2006-ban sem spontán zavargások törtek ki – persze jobb későn, mint soha. Orbán azért képes fenntartani a hatalmát, mert a kulcspozíciókban szolgalelkű és pénzéhes emberek ülnek, Gyurcsány meg azért nem tudta, mert ugyanott szabad szellemű és pénzéhes emberek ültek. Mindenesetre a tömeghisztéria a Nemzet Spermiumának farkincájára hajtja a vizet, és kevesen vannak, akik egy kis ecetet öntenének abba a vízbe. Ennek az ellenzéknek semmi nem hozza meg a harci kedvét, amíg megvan neki a mindennapi libacomb, addig cicaharcot folytat, de még arra is vigyáz, karmolások ne érjék az ábrázatát.

Jelenleg a jobboldal győzelmi ünnepet ül, és minden oka meg is van rá. Nem egy barátomtól hallottam, hogy ugyan ez az Orbán egy mici, de most azért jót tett az országgal, és ehhez még tárgyilagos és bölcs képet is igyekeznek vágni, mert ők nem szekértáborokban gondolkodnak. Nem hát – ők nem gondolkodnak. Nem értik, hogy ezzel a viselkedéssel az ország felkerült a terroristák célpontjainak térképére, az arab világgal is megalapoztuk a barátságos viszonyt, Izraelt úgyis kétujjal fogtuk, mint rosszlány a liliomot, az összes szomszédos országgal ellenséges viszonyba kerültünk, az Unió gyakorlatilag leírt bennünket és Amerika is tudja, mit tartson rólunk. A falusi sutyerák meg járkál kidüllesztett pocakkal a világban, kezében egy bunkósbot, azzal hadonászik – közben sérteget mindenkit, pedig hát olyan, mit a kenguru-bébi – más zsebéből él…
Meglesz ennek a böjtje.

A migránsok meg csak jönnek, jönnek, ha Horvátországot is elkerítjük, jönnek majd Szlovénián vagy Románián át, de ha eszük van, akkor egyszerre mindkét helyen. A sok hozzáértő között meg úgy tennék igazságot, hogy először egy vaktérképen meg kellene mutassa, hol van Szíria és hol van Afganisztán, aki meg bekerült a második fordulóba, annak le kellene írnia Bouillon Gottfried nevét, a döntőben meg arra kellene választ adnia, hogy hol feküdt a II. Világháború előtt a palesztin állam. Nem tudom miért, de a menekültekről egyre gyakrabban jut eszembe a menekülő zsidók kálváriája Hitler uralomra jutása után. A humánus és keresztény Európa, Amerika őket sem fogadta be – tudjuk, hogy mi lett a vége.
Nem jó egy népet földönfutóvá tenni, a kétségbeesett ember nemigen válogat az eszközökben.

Nekünk viszont válogatni kellene, de erősen…

1 Comment

  • Göllner András

    Jó ez a kis összefoglaló Fényes István. Nem nagyképűsködik OECD és egyébb EU tagállamok hivatalos statisztikai méréseivel amelyekből azonnal kitűnik az Orbán kormány agyalágyúltsága, a nemzeti gerinc elferdítése a témában, de szellemes, pörög és sok az igazság benne.