Gyilkosok, akik meg akarnak halni

2016 február 7 8:50 de.9 hozzászólás

Ez a mostani harmadik vagy másnéven „késes intifáda” sokkal kegyetlenebb mint az elmúlt kettő volt. Annó öngyilkos merénylők repítették magukat a levegőbe természetesen úgy, hogy sok ártatlan áldozatot is magukkal ragadjanak. Annó az ilyen „sahíd” terroristák családjának 15-20 ezer dollárt fizettek a terrorszervezetek vezetői. Valami miatt aztán leállt ez a fajta gyilkolás. Vagy a pénz fogyott el, vagy az önkéntesek. Ám előfordulhat az is, hogy az izraeli elhárítás emberei lekapcsolták azokat a sejteket, melyek az anyagi alapot biztosították az ilyen akciókhoz.

Egy ideig nem háborgatták az izraeliket és az országba látogató túristákat ilyen akciókkal. Ám ezt az úgynevezett „nyugalmi időszakot” arra használták fel, hogy újfajta stratégiát dolgoztak ki. A gyilkolás továbbra is a főszempont maradt, de más formában. Elképzelhető, hogy a nyugat érzékeny lelkületű képviselői is tettek erre javaslatot, mert a 21. században már kissé nehéz eladni azt a jólcsengő szlogent: hogy szabadságharcosok. Hol van a Földön még egy olyan elvetemült szervezet, akik pénzért képesek a saját családtagjaikat a biztos halálba küldeni? Ezt a legjobban képzett arab barát propagandisták sem voltak képesek eladni. Mint ahogy azt a mesét sem veszik már be, hogy ezek önkéntesek lettek volna. Saját akaratából épeszű ember nem akar meghalni, és főleg ilyen kegyetlen eszközzel. Még a japánok, akik köztudottan a legtöbb öngyilkost adják a világnak sokkal „kultúráltabbak”.

Bizonyítani még egyértelmüen nem sikerült, de hogy ezek az elkövetők drogozva lettek és bizonyos fokig lelki terror alatt álltak, az biztos és bizonyítható. Szóval kitalálták az emberrablásos módszert. Ezzel már sokkal régebben megpróbálkoztak, emlékezzünk csak vissza a repülőgép eltérítésekre és más hasonló akciókra. Ezeket is azért állították le egy idő után, mert a nyugat okulva az izraeli példákon, melynek egyik fényes bizonyítéka az entebbéi akció volt, felvették a kesztyűt. Megszigorították a repülégépekre való felszállást nagyobb súlyt helyeznek az utasok biztonsága érdekében, szinte minden csomagot gyanus dolgot átvizsgálnak.

Ennek ellenére sajnos még is voltak esetek. Az emberrablás „kiújítása” Gilad Salit tizedes esete tette emlékezetessé. Elrablása után a Hamasz olyan feltételeket szabott amik végrehajtása nem csak kockázattal járt volna, hanem egyfajta „dopping” lett volna a további hasonló akciók végrehajtásához. Salitot hosszas alkudozás eredményeként kiszabadították. Ám ezzel nem állt le az ehhez hasonló terror, kisérletezés. Az elhíresült három fiatal jesivanövendék elrablása és brutális meggyilkolása volt az „i”-re a pont. Mivel pont hasonló időszakban történtek a párizsi merényletek is, a világ érdekes módon nem ítélte el úgy Izraelt mint régen.

A késes intifada? Fotó: AP.

A késes intifada? Fotó: AP.

Az ezután következő időszak aztán kitermelt egy olyan terrorista csoportot, mely egyéni akciók során késsel, robbanóanyaggal vagy lőfegyverrel kezdte el a harmadik intifádát. És ami a legmegdöbbentőbb, hogy egyre több a végrehajtok közt a 18 év alatti fiatal. Sőt már lányok is végrehajtottak ilyen akciókat.

Egy esetnél, amikor a késes merénylőt élve sikerült elkapni, a kihallgatás során az elkövető a következőket mondta: „összevesztem a szüleimmel. Utána döntöttem el magamban, hogy saját magam kitervelek egy akciót, amellyel híressé válok úgy a világ mint a szüleim szemében.”

Vett egy nagy ollót, és az egyik nagyváros központi autóbuszpályaudvarán megtámadott egy fiatal katonát. Kihallgatása során nem mutatott megbánást, és végig azt hangoztatta, semmiféle szervezettel nem áll kapcsolatban, akik megbízták volna a tett elkövetésére. Sajnos az izraeli elhárításnak még nem sikerült ráakadniuk arra a sejtre, akik a propagandát terjesztik a fiatalok körében. Mert egészen biztos, hogy a terrorszervezetek aktivistái szinte mindenütt ott vannak, és mindig megtalálják a maguk emberét. Jelen esetben a fiatalokat. A dolog mozgató rúgója valószin egy szó lehet: BOSSZÚ.(Héberül: nekema)

Mert mindenre az a válaszuk, hogy meg kell bosszulni. Meg kell bosszulni, hogy az izraeliek elrabolták a földjeiket (amiket eladtak és nem kisajátítottak és ez igazolható dokumentumokkal is) meg kell bosszulni a sikertelen háborúkat az áldozatokat, egyszóval mindent amit Izraelnek lehet tulajdonítani. Az a tény, hogy az utóbbi időben az elkövetők nagyrésze fiatalkorú, arra enged következtetni, hogy ismét új taktikát dolgoztak ki. A világ majd ismételten Izraelt fogja minden nemzetközi fórumon elítéltetni,- mint ahogy már teszi is,- hogy fiatalkorúakat gyilkolnak meg előre megfontolt szándékkal. Ugyan fényes bizonyítékok vannak ennek az ellenkezőjére, de a világ persze ezeket soha sem akarja látni. Szinte már beidegződött az agyakba, hogy a zsidók és az izraeliek gyilkosok, rasszisták.

Nemrégen egy felmérést végeztek arab egyetemisták közt. A megkérdezettek a nyugati parti településekről vagy más nagyobb arab falukból városokból származtak. Nagyrészük arra a kérdésre, hogy ha módja volna megakadályozni egy gyilkosságot, akkor tettlegesen be is avatkozna, avagy hagyná, hogy megtörténjen a tragédia. Szinte majdnem minden megkérdezett azt a választ adta, ha tudna akkor sem avatkozna bele. A miértre is csak egyfajta választ adtak. Mindenki szeretné a saját egyéni életét élni. Senkinek nem hiányzik az, hogy egy ilyen eset következtében kettétőrjék a karrierjét. Nem részletezték, hogy ezt hogy és kire értik. Még csak nemis kétértelmű a válasz. Ha egy eset során, megakadályozzák egy késes gyilkos akcióba lépését, akkor az izraeli oldalról még elismerést is kapna, de az arab oldalról rögtön árulónak lenne elkönyvelve, és ezzel a maga és a családja életét is veszélybe sodorná. Az izraelieknek nincsen arra kapacításuk, hogy az ilyen esetekben védelmet is adjanak az egész családnak és külön annak aki meghiusította az akciót. Viszont ha esetleg még is beavatkozott egy esetnél, mert úgy érezte közbe kell , akkor magára haragítja a fél falut ahol lakik. És senki ember fia nem fog gondoskodni sem az ő, sem a családja védelméről. Ez cirka olyan, mint a három majom esete: nem lát, nem hall, nem beszél.

A legutobbi brutális gyilkosság áldozata egy 19-éves katonalány volt. Az elkövetőket likvidálták. Mint általában a legtöbb esetben, az életbenmaradt családtagokat kilakoltatják és a házukat ledozerolják. Sajnos az elmúlt évek is azt bizonyítják, hogy ez nem elégséges. Az elkövető családját ki kellene utasítani az országból, és ha esetleg izraeli állampolgársággal is rendelkeznek, azt meg kell vonni tőlük. A tervezett amit már benyújtottak a KNESZET-nek még tárgyalás alatt áll. Viszont amire most azonnal kellene reagálnia Kneszetnek az nem tűrhet halasztást. A Kneszet arab képviselői élükön Zuavi asszonnyal, nem általkodtak meglátogatni a három likvidált terrorista családját és részvétüket fejezték ki. Ezt még a legdemokratikusabb országban sem szabad szó nélkül hagyni. Nem elég, hogy az izraeli parlamentben képviselők lehetnek, még arra is vesszik a bátorságot, hogy nyiltan kifejjezzék érzésüket, hogy ők hiába képviselők és hiába arabok, együtt éreznek a terrorista szülökkel. Ez az izraeli demokrácia szemenköpése. Mert hogy nem lojálisak Izraellel szemben, és ez köztudott is róluk, de ennek ellenére tagjai az izraeli Parlamentnek, amely még úgynevezett mentelmi jogot is ad nekik az kissé sok. Most fog valószin azonnal törvény születni arról, hogy az összes ilyen képviselőt állítsák bíróság elé, és sújtsanak le rá a törvény minden szigorával.

Avi ben Giora

9 hozzászólás

  • Avi,

    Mar megint hibat hibara halmozol az irasodban. Menjunk sorban:

    ” Ez a mostani harmadik vagy másnéven “késes intifáda” sokkal kegyetlenebb mint az elmúlt kettő volt. ”

    Ez a kijelentes konyorog a kerdesert, hogy honnan szedted ezt a marhasagot? Nem vegeztem ilyen statisztikat, de csak ugy halvanyan visszaemlekezve az ongyilkos bombazasok soran a halottak atlagszama az osszes ilyen tamadasbol valahol 4-korul lehetett, a megcsonkitottak szama kb ugyanennyi es a sebesulteke kb 10 lehetett. Neked ez jobb, mint az atlagban kb. 0,3 aldozat manapsag egy-egy keses tamadas utan?

    ” … Valami miatt aztán leállt ez a fajta gyilkolás. Vagy a pénz fogyott el, vagy az önkéntesek. Ám előfordulhat az is, hogy az izraeli elhárítás emberei lekapcsolták azokat a sejteket, melyek az anyagi alapot biztosították az ilyen akciókhoz. ”

    Nem. A „rasszista fal” es az ellenorzo pontok allitottak le a vadakat.

    ” Mint ahogy azt a mesét sem veszik már be, hogy ezek önkéntesek lettek volna. Saját akaratából épeszű ember nem akar meghalni, és főleg ilyen kegyetlen eszközzel.”

    Engem nem sokan vadolhatnak azzal, hogy a vadak hivei lennek, de meg en is elhiszem, sot tudom, hogy ok onkentesek. Az iszlam teszi oket onkentesse, a 72 szuz es a szamtalan fiu, akik szetszort gyongyokhoz hasonlitanak, no meg a folyok a muzulman Paradicsomban, amik borral folynak. Tehat a cel a reszeg dugi-bugi egy orokkevalosagon at. Mi mas kellhetne egy intellektualis embernek a Paradicsomban?
    Az viszont igaz, hogy adnak nekik bizonyos drogokat, amiktol konnyedebben teszik meg az utolso lepeseiket itt, e Foldon. (Par napja olvastam, hogy az egyik „evenhanded” europai politikus mobiltelefonokat, aranyat es valami „drogot” akart becsempeszni Izraelbe Jordaniabol menet.)
    Sot, az is igaz, hogy szellemileg fogyatekosokat, es olyan lanyokat, noket is hasznalnak, akik „szegyenbehoztak” a csaladjukat es igy, ezzel a tettukkel „tisztaramoshatjak” ezek a nok csaladjuk „becsuletet”.
    De a tobbsegenek csak a fiatal fiuk es a 72 szuzkurva kell a Paradicsomban.

    ” … emlékezzünk csak vissza a repülőgép eltérítésekre és más hasonló akciókra. Ezeket is azért állították le egy idő után, mert a nyugat okulva az izraeli példákon, felvették a kesztyűt. Megszigorították a repülégépekre való felszállást … ”

    Avi, te tenyleg nem hallottal arrol, hogy Arafat annak idejen tobbek kozott ugy kereste a kenyeret, hogy sorban irta ala a megallapodasokat az europai orszagok vezetoivel, miszerint egy kis baksis („vedelmi penz”) fejeben nem fog europai gepeket elteriteni?

    ” Az ezután következő időszak aztán kitermelt egy olyan terrorista csoportot, mely egyéni akciók során késsel, robbanóanyaggal vagy lőfegyverrel kezdte el a harmadik intifádát. ”

    Kifelejtetted a jarmuvekkel valo gyilkolaszast. Mindezek csak azt mutatjak, hogy a fal es az ellenorzo pontok aranylag hatasosan mukodnek, es ezert kenytelenek a vezirek az izraeli allampolgarsagu bekeaktivistakat hasznalni. Bar jonnek minden nap a Vadaskertbol is, nem kell oket felteni.

    ” És ami a legmegdöbbentőbb, hogy egyre több a végrehajtok közt a 18 év alatti fiatal. Sőt már lányok is végrehajtottak ilyen akciókat.”

    Ebben semmi megdobbento nincs. Eddig is a fiatalokat hasznaltak az oregebbek, akiknek mar nem akarodzott meghalni.
    Legyart 10 gyereket mindegyik felsegenek, aztan mind a kuszobot ragja. A penzszerzes egyetlen modja, hogy legalabb az egyik gyerek ongyilkos merenylo lesz. Ilyenkor dol a penz, ilyenkor van penz. Ha nem gyilkolnak, nincs penz.

    ” Sajnos az izraeli elhárításnak még nem sikerült ráakadniuk arra a sejtre, akik a propagandát terjesztik a fiatalok körében. ”

    Hadd segitsek: Ali Baba al Ramallah es murder corporation. Ott kell keresni, de a propagandahoz kapnak anyagot minden muzulman fovarosbol is szerintem.

    ” Mert mindenre az a válaszuk, hogy meg kell bosszulni. Meg kell bosszulni, hogy az izraeliek elrabolták a földjeiket (amiket eladtak és nem kisajátítottak és ez igazolható dokumentumokkal is) meg kell bosszulni a sikertelen háborúkat az áldozatokat, egyszóval mindent amit Izraelnek lehet tulajdonítani. ”

    Ez igaz, csak azt felejtetted el irni, hogy ha valakinek Izraelben oka van bosszura, akkor az a zsido, es nem az arab. Minden haborut, minden zavargast az arabok kezdtek 1921 ota. Az ilyesmit nem art tisztazni.

    A tobbi aranylag OK, kiveve, hogy en nem szeretek emberek eletevel kiserletezni, ezert en speciel nem csak a gyilkosok csaladjait deportalnam, hanem az egesz agymosott bandat.
    Kolcsonosen elonyos: Ok nem tudnak gyilkolni es ennelfogva a zsidoknak sem kell megolni oket.
    Nem beszelve egyeb elonyokrol, mint pl. Arabiaban joval nagyobb teruletu Molesztinat alapithatnanak maguknak es Izraelnek sem kellene milliardokat kolteni kulonfele biztonsagi szolgalataira.

  • Moshe Akiva,
    Hozzászólásodban sok igazságot írsz le. Tulajdonképen kiegészíted amit Avi írt. Ez azonban nem jelenti azt hogy amit Avi leírt akár egy szavát is cáfolni lehetne. Mindkettőtök írása jó és igaz.

  • Avi Ben Giora

    Mose!
    T
    Köszönöm a kiegészítésedet és a hiányosságok pótlását. Nem szivesen szeretek erről beszélni, de sajnos most már kénytelen vagyok. Van egy neagyon nagy gond és ez Izraelen belül van és ott kellene megoldani. Gondolom eléggé régen élsz már te is kint nagyjából ismered a magyar jisuvot. Tudom öregek és kikopottak vagyunk. Viszont azok a fiatalok akik mostanság Isten sem tudja honnét lettek ide eregetve és főleg kiknek a közreműködésével olyan gyalázkodásba kezdtek amit jó volna még most elfojtani. A legrégebbi magyar újságról az Új Keletről van szó. Edre a lap tulajdonosa nem éppen a legkóserebb zsidó de ő is üzletből él. Mivel egyre kevesebb (őszerinte) a haszon a lap hetilapból havi lapba ment át. És egy olyan főszerkesztőt kapott aki nyiltan is olyan cikkeket (és nem csak a saját hanem mások tollából) cikkeket tesz bele ebbe az újságban amik egy jobb arab terrorista lapban sem vallanának szégyent. Ahogy írtam már egy nagy baj van a mai magyarok nem akarnak belekeveredni semmiféle vitába sárdobálásba. Örülnek hogy nincsen közük Orbanisztánhoz. De ez az új főszerkesztő elvtárs gondoskodik megfertőzni a marhaságaival az amúgy is kiöregedett embereket. Ezt kellene valahogy leápolni ha lehetne. Én magam résziről nemsokára fogok egy kis cikket ide leírni. Türelmet kérek nemsokára jön.

  • Avi,
    tudtommal január 1-től megszünt az Új Kelet.Azóta nem kapom emailben
    Mi az igazság?Azon kívül,hogy az olvasótábor valóban lecsökkent. Lévén,hogy a gyerekeink más nyelveken informálódnak Izrael és a világ menetéről.Természetesen,ez az élet rendje.

  • Kedves Avi,

    Erdekes, amit irsz. De nem derult ki abbol amit irtal, hogy ez az Uj Kelet” Magyarorszagon, vagy Izraelben keszul?

    Remlik, mintha egyszer belefutottam volna az interneten, de nem tett izgatotta sem a pozitiv sem a negativ iranyba.

    En Kanadaban elek.

  • Avi Ben Giora

    Mivel nem tudom az elérhetőséteket emeilben ide ítom meg. Az a helyzet, hogy még arab zsidóban sem jó. Most nem akarok belemenni dolgokba de elégedjetek meg azzal, hogy a laptulaj George Edri egy rafinált egyiptomi zsidó. Ő neki nem érdekes a lap mínősége tartalma külalakja őt a haszon a profit érdekli.Öt évig a lapnak volt egy remek főszerkesztője Hajdu Erős Szilvia. Tányleg jól csinálta és még a régi nagy öregek (már akik még élnek és írnak heti rendszerességgel írtak. Szilvia lemondott (pontosabban kirúgta a laptulaj mert ő habérért dolgozott és nem procentra. Edri meg ki tudja ki mutatta be neki ezt az őrült kakadut bizonyos Steiner Kristófot aki először is nem zsidó de az a legkevesebb másodszor meleg de az sem tartozik az olvasókra magánügye de amikor félig meddig Izrael ellenes hogy a palesztinoknak is kell egy ország és Izrael megszálló akkor a bicska kinyilik a zsebekben. Alig van már olvasója az Új Keletnek de egy patinás száz éves újságot nem volna szabad így kinyúvasztani. nem azért mert jómagam is írok benne (most már csak irtam mert azért nekem is van egy vörös vonalam amit hát átlépnek akkor annyi és nincs tovább. On line nincs Új kelet az mese. Volt elképzelés de edri logikusan levédette a nevet ergó nem lehet online terjeszteni. A facebookon létezik egy csoport de az csak dumaparti és nem újság. Szivia elindított egy zárt oldalt az a neve erecpress. Érdemes megnézni mert elég jó és olyanok is tesznek fel bele anyagot mint Halmos Laci aki valamikor főszerkesztő helyettes volt vagy Kende György aki orvos de remek cikkeket is írt az Új keletbe. Készülök egy cikket írni arról hova sülyedt le ez SZÁZ éves lap de kis türelmet. Itt fog majd persze napvilágot látni a Canadai magyar hírlapban. Remélem fogjátok látni a beírást.

  • Az Új Keletben voltak nagyon jó cikkek Dr. Kende Gyuri tollából és a legmagasabb kultúrszinten a keresztrejtvények.Ezen túlmenően esetleg klasszikusokat és regényeket olvasok magyar nyelven. Hála a teremtőnek és utódainknak a magyar nyelvet 70 éven aluliak már nem követik el.Én már túl a 78-on sem olvasok a KMH-n és a Kende cikkeken és 1,2 baráti levelezésen kívül majdnem semmit magyarul. Ehhez arányítva még elég jó a helyesírásom? FIGYELŐ! ERRŐL MI A VÉLEMÉNYED?

  • Moshe Akiva,
    az Új Kelet megalapítója és első főszerkesztője Dr Marton Ernő volt. Eredetileg Transylvaniában kezdte,majd alijázása után és Marton Ernő halála után különböző főszerkesztők égisze alatt napjainkig Izraelben jelent meg,az ivrit nyelvről koruk vagy nyelvtehetségük miatt elkésettek örömére.

  • Nekem remlik, hogy olvastam valamit toluk magyarul, ami valoszinu forditas lehetett, es csak valamelyik magyar nyelvu zsido honlap atvette a cikket.
    Engem nem hatott meg annyira, hogy megprobaljam kovetni.