Országunk bája

2016 április 26 8:38 de.97 hozzászólás

Van valami diszkrét báj politikusaink viselkedésében. Kezdjük mindjárt a hal fejénél. Mialatt Magyarország 4.1 millió ember él a létminimum szintjén, ebből 1.5 millió mély-szegénységben nyomorog. Mialatt napi szinten éheznek gyermekek. Mialatt naponta mennek csődbe iskolák. Mialatt havonta gettósodnak vidéken falvak és városok csúsznak le. Mialatt többen hagyták el az országot mint a forradalmak idején egy jobb élet reményében. Mialatt egy maffia kormány alatt a korrupció világszintre emelkedett. Mialatt a gyűlölködés a hatalmi helyzet mércéjévé vált.

Addig Köztársasági Elnökünk, Armani öltönyében divatossá simogatott csemege bajsza alatt büszkén nemzetközi előadásokat tart a víz globális helyzetéről. Talán fél, hogy a Dunakanyarban lévő hétvégi villájánál majd nem tud pontyot fogni. Vajon Göncz Árpi bácsi is így tett, tenne? Ugyan ez és hasonló észrevétele Brada Jenő Setét-nak. Ezt írja :

„Látom a Városligeti képeket. Mindenféle aktivisták és volt és jelenlegi politikusok szépen fotóztatják magukat. Tessék mondani a tiszavasvári romákért mikor tetszenek kiállni? Ott is fognak ülő sztrájkolni, hogy Zagyva Gyula és társai ne járőrözzenek a telepeken? Vagy az nem annyira érdekes!? Igaz Miskolcon se tetszettek ülő-sztrájkolni meg semmit sem tenni! Elképesztő! ..(.). Értem én hogy népszerűbb dolog a Tubes. Virágáért kiállni meg a Liget fáiért meg az állatmenhelyekért! De épp ezért bűnös mulasztás terheli az ellenzéki gladiátorokat hogy kor és honfitársaikért a romákért soha nem álltak ki ilyen elánnal. Sem a felnőttekért, sem a gyermekekért! Képmutató farizeusok! „

Nem tudom mi lett volna ha Wallenberg kutyákat és fákat jön menteni 1944-ben Budapestre nem pedig emberi élteket! Ha kiállnak értünk akár melyik párt, akkor még a parlamenti küszöböt is csak alulról szagolhatják, melyik fogja ezt megkockáztatni? Rövid távon a mellőzés és gyűlölet egy pártnak megoldás lehet. Igen de a cigányság ha akarjuk, ha nem itt van köztünk 800 -ezer fővel.

Tehát ha hatalmat akarunk, akkor kutya kötelességünk felvállalni, mert a társadalom szakadása biztos hatalom vesztés, politikai öngyilkosság is. Kinek kellünk, kinek vagyunk fontosak mi cigányok?

Csak egy maroknyi jóérzésű embernek. De kik várják szavazatainkat? Mindegyik párt. Majd mi is így állunk hozzá!

Illusztráció: Joel Artista

Illusztráció: Joel Artista

Itt a harmadik diszkrét báj.

Vona Gábor a „néppártosodás” jegyében leváltja alelnökeit hol a radikalizálódásra ,hol pedig isten tudja mire hivatkozik. Közben marad a börtön viselt bűnöző skinhead Sneider, Volner aki a betyárseregről úgy nyilatkozott hogy a leg ütőképesebb hazafias önszerveződés ,és szó sem esik Gyöngyösi Mártonról aki zsidó listázna. De Vona alelnöknek legradikálisabb polgármestert akarja , méghozzá Toroczkai Lászlót, ki köztudottan nemzetközileg is ismert neonáci.

Azaz a Jobbik a lehető legteljesebben szélsőségesen radikalizálódik a „szelídülés, néppártosodási”-címszó alatt. Képzeljük el egy több sávos úton haladunk jobb oldalon, ahol balra kanyarodni tilos. Ennek ellenére balra indexelek, közben jobbra kis ívben kanyarodom ugyanis közben véget ért a többsávos út. Kis „cuki” fiú ,nem ?

„Bukj föl az árból hirtelen, ne rántson el a semmi sodra.” (J.A.)

Balogh József Lino

97 hozzászólás

  • Az Amerikai Egyesült Államokban a rabszolgaságból felszabadult négerek nagyon hosszú polgárjogi harc után érték el, hogy ma már a fehérekkel azonos jogokat élvezhetnek. Örülök annak, hogy eljutottak odáig, hogy nem fehér államfőt is választottak maguk közül. Ez az igazi demokrácia és a szabadság megnyilvánulása volt részükről.
    A magyar cigányság is elérhetné ezt a szintet, ha nem másra várna, hanem határozottan fellépne a saját érdekében, követelné az egyenjogúságot, amely papíron meg van Nekik adva, de a gyakorlatban nem. Természetesen ehhez igazi bátor, humanista vezetőre van szükségük, Aki nem valakik ellen, hanem mindenkivel együtt, akik segítő kezet akarnak nyújtani Nekik harcolnak a jogaikért.
    Sajnos Magyarországon – úgy tűnik – az összefogás helyett a széthúzás, a másik személyében az ellenség keresése és megtalálása a cél, ezt erősíti a politikai „elit” is. Az oszd meg és uralkodj elvét alkalmazzák, a társadalom tagjait szembe állítják egymással. A társadalmat összefogni akaró és képes értelmiség hangja pedig gyenge, mert kevesen vannak és túlságosan „udvariasak”.
    Hiányzik belőlük a tenni akarás, arra várnak, hogy majd megoldja valaki helyettük a problémájukat, pedig senki nem fogja helyettük azt megoldani. Mindenkinek saját magának kell a gondjait megoldani és, ha ez egyedül nem megy – márpedig nem megy -, akkor össze kell fogni és együttesen, tömegméretekben kell fellépni.
    Ugyan ez a feladata a cigányságnak is.
    Nem kell lángba borítani az országot, de tömegesen kell követelni az írott jog megvalósítását, ha pedig valamire nincs írott jog és szükség lenne rá, alkotni kell.
    Martin Luther King mondta: „Van egy álmom …”
    Nekem is van.
    Én azt szeretném, hogy Magyarországon nagyon sok elégedett ember éljen, aki tiszteli a másik személyében az embert, aki segít az arra rászorulókon, aki érti, hogy úgy jut igazán előre, ha a másik embertársát helyezi maga elé úgy, hogy segíti Őt előre jutni tanulásban, munkában, az életben. Tudom, ez csak álom, de az álmok megvalósítása viszi előre az emberiséget.
    Én nem vagyok se zsidó, se cigány, se néger, se indián én egy fehér, keresztény ember vagyok, de csak azért, mert ilyennek születtem és ez nem dicsőség és nem szégyen. Tudom, másnak is fáj, ha arcul csapják, kisemmizik, ellopják a jelenét és akadályt gördítenek a jövője elé és azt is tudom, hogy más is örül, ha szeretik, ha segítik a bajban, ha megbecsülik a személyét, ha elismerik és támogatják a fejlődésben.
    Az egyén fejlődéséhez szabadságra van szükség, a szabadságot viszont nem adják ingyen, mert az emberek uralkodni szeretnek mindenen és mindenki felett, ezért a szabadságért meg kell küzdeni. Minden nap meg kell küzdeni, fáradhatatlanul és folyamatosan. Természetesen nem kell mindig fegyveres küzdelemre gondolni, az az utolsó eszköz lehet csak és így sem az lesz a legjobb, sőt az a legrosszabb mindenkinek, a legyőzöttnek és a győzőnek is, kivéve, ha a győztes képes a legyőzöttnek a szabadság biztosítására, ez viszont csak hosszú időszak eltelte után következhet be.
    A szabadságért folytatott harcnak Magyarországon és Európában most az ész és a bölcsesség az eszköze. Az emberek felvilágosítása, a lehetőségek felmutatása és a pozitív eredmények bemutatása az, ami a helyes irányú változáshoz vezethet.
    Szomorú, de tény, Magyarországon és Európában a szélsőséges jobboldali erők előre törése folyik. Magyarország és Európa lakossága, úgy tűnik, nem tanult a történelemből. Az emberek reménykednek, hogy nem lesz háború, de nem tesznek ellene eleget. Hagyják, hogy meg osszák, egymásra uszítsák Őket és nem veszik észre, hogy Ők csak vesztesei lehetnek ennek a harcnak. A fiatalokat az idősek ellen uszítják, a bennszülött lakosságot a bevándorlókkal riogatják, a nem zsidókat a zsidók ellen hangolják, a nem cigányokat a cigányokkal ijesztgetik.
    Mindenki mindenki ellen harcol és meg van győződve a saját igazáról.
    Ez így nagyon rossz, nem jó, életveszélyes. A társadalmat össze kell fogni, meg kell értetni az emberekkel, hogy csak egymás megértésével, támogatásával juthatnak előre, Magyarországon, Európában és a világon mindenütt.
    Akik pedig ezt az egységet rombolják, azokat ki kell zárni a társadalomból, hogy ők is megértsék, csak a társadalom tagjainak érdekében cselekedve juthatnak előre. Nem az a baj, ha valaki gazdag, a baj az, ha valaki szegény és nem azért, mert lusta, mert tanulatlan, aki nem is akar tanulni, hanem azért, mert elnyomják, nem hagyják tanulni, egészségesen élni, kizsákmányolják és kihasználják.

  • A cikkhez, a cigányokat lehet pénzzel ellátni, de dolgozni nem fognak. Ezt meg kéne már érteni.
    Hasonló nép a kanadai indián és eszkimó. A kanadai kormánynak nagy problémája. Pénzt küldenek nekik állandóan, de dolgozni nem tanítják meg őket!
    Talán nem is lehet.

  • kedves Lino ! Talán én, megértem, hogy mire gondolhatott, amikor, a sorokat rótta… Tudom a többségi, társadalom, egy csúnya együttes ! A kisebbségben lévők, lásd a politikában, utálják, a pillanatnyi hatalmat is, ha az többségi akaraton nyugszik… De kinek jut eszébe, hogy bármely kisebbségnek van más eszköze, is, mint a többség kritikája… Például sokat segíthetnének, az önszerveződésben, a magasan képzett, vagy a nagyon gazdag cigányok a testvéreiknek… Vagy talán, az arab példa, dívik, hogy a mesésen gazdag arab országok, Európa felé terelik hittársaikat… A cigányoknak önmagukra kéne szavazni, valamilyen önszerveződést támogatni, ezt bármelyik kormány partnerként kezelné…

  • Figyelő
    2016 április 26
    12:06 du.

    Ja, ezt harsogja minden jobboldali médium. Csakhogy nem így van. Most csak egy konkrét példát mondok: a rendszerváltás előtt – és még utána is egy rövid ideig, amikor nagyhirtelenében a svábhegyi luxusvillák nőttek, mint a gomba, rendszeresen jártam arra gyalog. Azokon az építkezéseken bizony, hogy cigányok dolgoztak! Az persze lehetséges, hogy éhbérét, de az biztos, hogy reggeltől estig, és keményen.

    A cigányok másféleképpen élnek, de ugyanolyan hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak, mint bárki más, ha a társadalom partner ehhez.

  • Kedves Alma, ne gondolja, hogy rosszmájú vagyok, de a dolgozó cigányok, biztos nem kaptak elég állami segélyt!
    Én megértem a cigányokat, az iniánokat stb.
    Az emberiséget a génje alakitja. Kiben milyen gén uralkodik.
    Senkit sem okolok azért, mert a génjei mások mint az enyém!

  • Nos ahány hozzászólás mindegyikben van igazság,csak kérdés,hogy mennyi?…..
    Lászlóval tökéletesen egyetértek,(de ugye a gazdag cigányok is maguk közül is kivetik a lumpen elemeket!Jogosan!)Figyelő ismeri a kinti problémákat(ott is vannak akinek kár adni…)
    Alma viszont nagyon elfogult,ugyanis valóban vannak dolgos cigányok,(de a képzetlen többség ma is segélyből szeret élni…se tanulni,se dolgozni 50 év alatt)aztán ugye nem állt az építkezéseken egész nap,hogy meggyőződhetett volna
    vajon hogyan,milyen tempóban dolgoztak a cigányok?
    Abban igaza van,hogy tényleg lehetnének ugyanolyan hasznos tagjai a társadalomnak,mint mások,de ezt évtizedeken keresztül sajnos nem sikerült bebizonyítaniuk…!
    Ami a politikusok öltönyét illeti,hát úgy gondolom jogos az igényes megjelenés…régen a szocik(Gyurcsány sem)rongyokban járt,de még most sem.
    Talán valami kevésbé vitatható,és fontosabb dologról kéne írni.
    Ami pedig a kisebbséget illeti(akár faji,akár vallási!)nekik kellene a többséghez alkalmazkodni.
    Ami Vónát illeti joga van szelektálni,javasolni….ezzel együtt
    is erősödnek,míg a baloldali tehetségtelen ellenzék csak vádaskodik,rikácsol kínjában…!Nekik kéne valakiknek tanácsot adni!

  • Figyelő
    2016 április 26
    2:24 du.
    Virágszálam..
    A rendszerváltás előtt a roma kubikusok ásták ki a nagyvárosok lakótelepeinek a víz, villanyvezeték árkait. Ők tologatták a felszinre a csilléket a bányákból. Ők söprögették az utcákat, ürítették a kukákat, gondozták a parkokat, segéd, vagy betanítottmunkások voltak a gyárakban, vállalatoknál, rengeteg volt közöttük a teherautó, vagy buszsofőr, a téeszekben rájuk volt bízva a lovak, marhák, disznók, birkák gondozása, a csirketelepeken ők ganézták ki naponta a trutyit, és ők múlattatták azokat, akik ki akartak rőgni a hámból.
    Szokás szerint megint olyasmiről van „megfellebbezhetetlen” véleményed, amihez halványlila firhangod sincs..

  • falusi, gondolod, hogy amit írtál az hiteles? Én nem hinném.Ebben maradunk.
    T.i. Ha amit írtál igaz lenne, nem volna ma is cigány probléma Magyarországon. Vagy gondolod, hogy csak a bőrszínűk miatt van mindez?

  • Falusi!

    Ebben igaza van,régen közveszélyes munkakerülésért lecsukhattak bárkit!Figyelőnek meg abban van igaza,hogy sok kisebbségi munka helyett csak „tarhálni” szeret!!!
    Sajnos ez most megszünt…a cigányoknak most is lenne munka,de többen nem kérik….,akik viszont nem segélyből akarnak élni,ma már tanulhatnak és többre is vihetik(mint sok példa is van rá),ilyen egyszerű a dolog,csak akarni kell!
    Régen is és most is van választásuk,csak ugye élni kellene vele!

  • Magyarországon nem jöhettek volna létre a Felszabadulás utáni hatalmas építkezések , gyárak és lakótelepek ha nem lett volna hazai cigányság.
    Az ország újjáépítése a háború pusztítása , az értelmetlen ellenállás miatt a cigányság vállán nyugodott. (Fizikai értelemben )
    Őket lehetett mobilizálni különféle építkezésekre , hiszen vérükben van a vándorélet szeretete.
    Mostoha körülmények között is melóztak sokkal jobban bírták a „gyürődést” mint a nemcigány honfitársak.

    Ez ellen felemelheti szavát a Figyelő, majd ha megúnja tartani, akkor leteszi.

  • Figyelő
    2016 április 26
    3:30 du.
    Hadd lepjelek meg,: hiteles.
    Aki ott élt akkoriban, azok számára ez nemis kérdés.
    Amit neked valszeg nehéz felfogni az az, hogy az elmúlt huszonhat évben egy halom gyár bezárt, bányák, vállalatok szintén, lakótelepeket nem építenek.
    Amikor elkezdték csökkenteni a létszámot mindenhol, akkor természetesen azokat eresztették szélnek először, akiknek nemvolt megfelelő képzettsége. A segéd és betanított munkásokat. A rendszerváltás környékén születettek ma a huszas éveik vége felé járnak, és eleddig annyi esélyük volt kitörni, vagy munkát találni- főleg vidéken,- mint csigának a Formula 1-en futamot nyerni.
    Ha tudnád, hogy voltak az un. „fekete vonatok”, hogy a munkásszállásokon legtöbb volt a cigány származású bentlakó, hogy a szövőgyárakban, fonodákban cigánylányok dolgoztak többnyire, nem írnál hülyeségeket.
    A cigánysággal nem az a gond, hogy nemakar dolgozni. A gond az, hogy nincs hol, nincs mit. A nyugati országrészben élőknek jóval könnyebb. Ők kijárnak ausztriába dolgozgatni. Szőlőt kapálnak, állatokat gondoznak, terményt takarítanak be a gazdáknak.
    Megint úgy osztod az észt, hogy lövésed sincs a dologról..
    Nemkéne..

  • Idióta Maris:
    megint kigyött belőled
    valami hosszú.Nem tudom értelmezni 🙁
    De nem is akarom.Lehetne esetleg csak mindössze
    négy mondatba sűríteni negyven helyett a nagy semmit ?

    (Tudod aranyoskám, nekem csökkentek az értelmi képességeim. Dehát gondolni kő az ilyenekre is. Ha már ide írogatsz , kitudja miféle megfontolásokból.)

  • „Kedves Alma, ne gondolja, hogy rosszmájú vagyok, ”

    Kedves Figyelő, nem gondolom. Mi már régóta ismerjük egymást – legalább is virtuálisan – csak még nem ismertél föl. Falusi talpraesettebb volt, rögtön rájött, hogy fizikus vagyok… 😀

    Tudom, hogy rendes ember vagy, csak talán kissé megcsontosodott, érzelemmel politizáló elme. Engem ez nem zavar, de hát sajnos mások a tapasztalataink a világban, más a neveltetésünk, és ezért másképpen látjuk a világot.

  • Figyelő
    2016 április 26
    3:30 du.

    Természetesen nem a bőrszínük, hanem az eltérő ősi szokásaik az ok, amit sokszor meg sem értünk mi, „fehér emberek”. Pedig egész könyveket televitatkozhatnánk arról, hogy pontosan mit is jelent a munka szeretete, ki szereti a munkát és milyen munkát szeret. DE azt hiszem, ez a téma olyan szörnyű tabu, hogy már a megemlítése a részemről az is botrányosnak tekinthető.

    Egy dolgot azért elmesélek.

    A házban, ahol fiatal koromban laktam, az egyik bérlakást kiutalták egy három gyerekes cigánycsaládnak. Rövidesen vagy harmincan laktak a két szobában. Ez persze mindenkinek bökte a csőrét a házban, bár nem emlékszem, hogy valami konkrét gond lett volna velük, még csak hangosabbak se voltak, mint a házmesterné, ha valamin felizgatta magát…

    Azok a rokonok, akik velük laktak, Pesten dolgoztak valamerre – még muzsikus is volt köztük – de nem volt lakásuk. Akkoriban egy lakás nagy kincs volt. Igaz magyarember úgy kirúgta volna az egész pereputtyot a neki kiutalt lakásból, mint a pinty. De tudod, nekem tetszett, hogy nem hagyják cserbe egymást…

  • Kedves Figyelő
    2016 április 26
    12:06 du. !

    Azt eddig is láttam, hogy fafejű – már elnézést -, de hogy rasszista is, ez már nekem sok!

    Tisztelettel:
    terminus

  • Na KEDVES ALMA!
    Ilyen a cigány….egy családnak utalják ki a lakást és utána 30-an laknak benne…lehet,hogy neked tetszett,de a többségnek talán jogosan nem(főleg,hogy sok tisztességes fehér ember,család évekig hiába vár lakásra,miközben még egyébként dolgozott is…)
    Hát erről ennyit,tudom nem vagyok egyedül a véleményemmel!

  • Almási Alma és falusi,
    1961 és 66 között ott éltem.Amit leírtok tökéletes.Igaz akkor is ha a Kanadában élő hazafffyyy Klárika mint mindig ebben is jobban tudja a tutit.Kár,hogy minden alapismeret nélkül képviseli majd mindig a belekotyogás jogát.

  • Kedveseim (Figyelő és Marcsi)!

    Előítéletesek vagytok mindketten. Az inuitok – hasonlóan – más észak-amerikai őslakosokhoz – helyzetét hiába magyaráznám, meg sem értenétek. Talán mégis, képzeljétek el, hogy mindent elvesznek tőletek, a hazátokat, az Isteneiteket, a kultúrátokat, a szokásaitokat, a gyerekeiteket, a szüleiteket, mindent! Gondoljátok tovább!!!
    Van cigány barátotok, rokonotok, dolgoztatok-e már együtt cigány asszonnyal, emberrel? Igen, ők is emberek, mint ti meg én. És, kedveseim, csak elvétve van számukra munka (a közmunkát ne nevezzük annak!).

    Üdvözlettel:
    terminus

  • Katona Zsombor

    Figyelő
    2016 április 26
    3:30 du.
    Sajnos meg kell hogy cáfoljalak, mert amit falusi írt az abszolut hiteles és még nagyon sok pozitívummal ki lehetne egészíteni, de tudod az a baj hogy Te nem figyeltél, mert Ő ezt a véleményét nem a mai viszonyokra hanem, a rendszerváltás előtti „kádári, antidemokratikus, antihumánus és intoleráns” állapotokra írta, amikor is a munka nem válaszható lehetőség kérdése, hanem kivétel nélkül mindenki számára szigorú törvénnyel előírt kötelesség volt, bőrszinre, nemre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül! Az persze más kérdés hogy, akkor is voltak bujtatott, semmire nem alkalmazható „munkanélküliek” akiket felbecsülhetetlen munkásmozgalmi érdemeik miatt nem lehetett csak úgy hálátlanul az utcára tenni, ők különböző kutatásfejlesztési kutatóintézetekben, filozófiai kutatóintézetekben és egyébb sóhivatalokban kaptak olyan látszatmunkákat amivel nem tudtak kárt tenni, de papiron és a statisztikák szerint akkor is, minden munkára alkalmas ember dolgozott, sőt még valamilyen lakása is volt! Nos kedves Figyelő a Kádár rendszerről sok mindent el lehet mondani, de azt hogy, a „cigány kérdést” rosszul kezelte volna, az aljas rágalom, mert, minden lehetőséget megkaptak amit bárki az országban, ezért fel sem merült ilyen kérdés! A nagyon nagy kérdés viszont az hogy, a rendszerváltás után vajon miért lettek ilyen nagy nyugdíjas-, munkanélküli-, cigány-, deviza hitel károsult-, kényszer kilakoltatási-, népesedési-, és általános elszegényesedési kérdések? Nekem most talán valamicskével jobb az életem mint a rendszerváltás előtt volt, de az ország lakosságának nagyobbik részére ez messze nem jellemző!

  • Geyza
    2016 április 26
    3:47 du.

    Úgy érted, hogy Rákosi rendszerét az Orsós Mihály-félék építették? Lehet benne valami. Azért a Lévai-félékről se felejtkezzünk el, akik valahogy megúszták a kuláklistát …

    Mindenesetre nagyon jó fényt vetne a cigányságra, ha végre kiszeretnének Orbánból, és elüldöznék végre a helytartóját, Farkas Flóriánt.

  • terminus
    2016 április 26
    5:23 du.

    Egy picit te is előítéletes vagy, de pozitívan. A másikat nem csak akkor kell szeretni, ha kosarat fon és népitáncol, hanem ha mulatós diszkót énekel, és olyan, mint Győzike …

    Én valahol megértem, hogy a cigányság a ballib nemtörődömség után Orbánt dédelgeti, főleg a közmunka miatt. De szörnyű, ha fel sem fogják, hogy ők csak eszközök egy piszkos játszmában.

  • Almási Alma
    2016 április 26
    4:20 du.

    Akkoriban még nem volt Kisgrófó és a néprádiót amúgy se lehetett üvöltetve hallgatni. Szerintem nagyon kisiklott a roma integráció a rendszerváltás után, pedig mindenki azt hitte, hogy a demokráciában majd minden megoldódik. Sajnos nagyon csekély a roma értelmiség, és a nem roma pedagógusok már megőrülnek a vegyes iskolákban, óvodákban az eltérő szokásoktól. Nincs pénz, nincs idő az integrációra. Balog lelkész ezek után úgy jelenik meg, mint megmentő, és a romák szívesen mennek az egyházi iskolába, ahol maguk közt lehetnek.

    http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2016/4/23/521-a-roma-integracio-ma-nem-szexi/

  • Zsomborkám : 😀

  • Marcsi
    2016 április 26
    3:37 du.
    Tisztelt Hölgy.
    Legyen olyan úrihölgy, hogy tályékoztat néhány munkalehetőségről a cigányok számára.
    Érdekelne továbbá, hogy a továbbtanulási lehetőséget miből tudná fedezni az a cigány család, ahol a hetveötéves nagypapa nyugdíjából próbál megélni három generáció?
    Szegregált iskolák kikerült cigánygyerekeknek már a középiskola is hatalmas kihívás.
    Akik nagyvárosokban élnek, még csak-csak elvegyülnek a többi diák között, némelyiküknek talán még szerencséje is van, és felveszik valamelyik középiskolába, ha mondjuk kitűnő tanuló, de ebből van a legkevesebb.
    Tudja, Hölgyem, én zenei általánosba jártam, többnyire cigányok voltak az osztálytársaim. Sokan azóta is a barátaim, vagy legalább jó ismerőseim.
    Akkoriban volt esélyük kitörni, egzisztenciát teremteni, életet változtatni. Egykoron az egyik főszerk.helyettesem cigány volt. Kínosan precíz, tele komlesszusokkal.
    Nehéz semmibe venni a kirekesztettséget, a kerítéseken kívüli toporgást.
    Alma példája tökéletes. Nemhogy harmincan, de még két három-három fős „fehérmagyar” család sem tudna együttélni évekig hetven négyzetméteren.
    Barátaim sokszor meghívtak a csatkai búcsúba. Ez a cigányság legnagyobb közösségi ünnepe. Ott látható volt az „elit” is, meg a „mezei” cigányság is. Nem kaptak kaszára, bicskára, hanem a tehetősebbje felmérte, hol tud segíteni.
    Természetesen akkoriban is voltak bűnözők a cigányok között, ahogy a „fehérmagyarok” között is voltak.
    Azon kéne elgondolkodni, t. hölgyem, hogy hogyan lehetne megszüntetni a diszkriminációt, az előítéleteket, a másság elutasítását.

  • Vancouverből könnyű osztani az észt ill. harmincéves hiteles(?) példákat citálni…!

  • Hazai Lámpa:
    Megint egyszerűsítesz, a végletekig.
    A magyar nép (és benne a cigány-származású magyar állampolgárok) NEM a ” Rákosi rendszerét” építették, hanem az ORSZÁGOT ÉPÍTETTÉK ÚJJÁ !!!!!!!!!!!!!!!!!

    A Horthy-era nemzet és hazarombolása után.

    Az , hogy egy elkurvult , eredetileg nem diktatórikus hajlamú, de a szovjet száműzetésben azzá vált valaki rémuralmat valósított itt meg , nem függ össze azzal a ténnyel hogy az országot ujjá kellett építeni.
    Ez megvalósult. Máshol is megvalósult , mindenhol maga a NÉP végezte a munkát mert nem volt aki segítsen.

    Pontosabban volt , az USA , akinek kissé túl sok lett a szabad tőkéje a háború után, minden tönkrement országnak felajánlotta a Marshall-segélyt. Nekünk is. De a hülye komcsi Rákosiék, -ellentétben Yugoszláviával- nem fogadták el.
    Tehát nehezebb dolga volt a magyar népnek -benne a cigányszármazású magyar állampolgároknak- a haza újjáépítének nagy munkájával.

  • Katona Zsombor
    2016 április 26
    5:37 du.
    Ezzel a bejegyzéseddel szereztél nálam egy jó pontot, ezért a rohadt előtagot a náci elött innentől elhagyom! Amit meg a nagyon nagy kérdésekkel felsoroltál, az annyira tagadhatatlan hogy azok között van a „cigány kérdés” is elásva, de mocskos nagy felelőség terheli azokat a rendszerváltáskori és utánuk következő politikusokat is akik nem vették figyelembe azt hogy az előző rendszerben jól működő dolgokat változatlanul, esetleg továbbfejleszve meg KELL TARTANI! Azon választott és önjelölt cigány vezetők népük ellen való árulását se hagyjuk figyelmen kívül akik az intrikáló politikai erők anyagi ösztönzésére egymásnak és annak az aktiv adófizető többségnek ugrasztották őket akik az ő segélyeiket is megtermelik ráadásul ők sem élnek sokkal jobban, de valahogy jobban szeretnek inkább dolgozni mint sírni és erőszakosan követelőzni! Azt hogy a magyarok meg időközben megutálták a fizikai munkát és mindenki csak politológus, informatikus vagy nyugdíjas akar lenni, most ügyesen kihasználhatnák mert a kihaló félben levő kurens szakmákban becsuletes munkával nagyot tudnának szakítani! Azt a szánalmas védekezést meg hogy azé mer én cigány vagyok, most már jó lenne elfelejteni, mert kurvára nem igaz!

  • Elhiszem, hogy egy volt rendszerben dolgoznia kellett a cigánynak is! Volt ilyen munka erőszak. Én igen sok magyar cigánylánnyal ültem börtönben a Rákosi korban. A cigánylányok bűne KMK volt, azaz Közveszélyes Munka Kerülő !

  • Seres Róbert
    A magyarok nem „utálták meg a fizikai munkát”, de mivel sem az ipar (?!), sem a mezgazd nem szív fel tömegeket, így milliósra nőtt a szegénységi küszöb alatt élők száma.
    Az objektív okok mellett soha meg nem bocsájtható szemétséget követtek el Antallék de Orbánék is, akiknek ez köszönhető.
    Szervusztok, jó napot !

  • mavtelep

    2016 április 27
    11:28 de.
    Mellesleg, az egész nyugati világban bezártak a gyárak.
    Sajnos, a kinai árú sokkal olcsobb, mint a kanadai, amerikai, német árú.
    Nagy problémája ez az országoknak, az a milliós tömeg, akik gyárimunkások voltak eddig.
    T.i. van és mindig volt egy nagy rétege a társadalomnak, akik, csak gyári munkára voltak alkalmasak. Hiányzott a tanultság, vagy szakmai tudás.

  • Figyelő
    2016 április 27
    11:09 de.
    Közveszélyes munkakerülők a fiatalkorúak börtönében…
    Klárám….

  • eveline
    2016 április 27
    2:20 de.
    Bárhonnét lehet, ha van.
    Neked ilyen gondod nincs, nem volt, és nem lesz.
    Ugyanis az agyrák benned éhenhalna..

  • Terminus!

    nagy baromságokat írsz,az Uniónak nincs joga semmit elvenni,mert tagok vagyunk,fizetünk és tök béna a válság kezelésben,egyre több ország gondolkodik hasonlóan mint mi,meg ugye nem a régi szép…időkben élünk és mellékesen szuverén ország vagyunk,a határzárral kapcsolatban is minden nemzetközi szabály betartunk.
    Egyébként a tőlük,meg részben az IMF-től felvett kölcsönöket visszafizettük és ha kellene máshonnan is kaphatunk anélkül,hogy a belügyeinkbe belepofáznának!Na csak gondolkodni!!!!
    Az sem számít,hogy az Unió, a hazai baoldal mit rikácsol,ez a fórum meg még annyit sem!!!!

  • Marcsi
    2016 április 27
    1:47 du.

    Kedves Marcsi!

    Eltévedt? Ez alatt a cikk alatt nem írtam az Unióról!
    Amúgy, pedig nincs igaza, az Uniónak igen sok mindenhez van joga, de az EU betartja a demokratikus formákat, és részben ezért igen lassan mozdul. Magyarország a menekültekkel való bánásmódjával megszeg néhány – általa is vállalt – nemzetközi normát. A kerítés maga is törvénysértő módon (hatályos magyar jogszabályokat!) épült, és maga a léte is sért jogszabályokat! Továbbra sem hiszem, hogy elhiszi, amit leír! Amúgy, meg, ha ez ennyire érdektelen hely (a Kanadai Magyar Hírlap) Ön számára, akkor mit is keres itt?

    Tisztelettel:
    terminus

  • Idióta Mari hát már megint miféle oltári nagy baromságot válaszoltál Terminusnak hehehehehe…

    Olyan vagy te mint egy süket a félhomályban.
    Összeszedhetnéd végre magad.

  • Terminus:
    Látod látod..
    Megpróbáltál szépen és udvariasan megvilágítani valamit ennek az idiótának.
    A válasza egy értelmetlen , odanem illő fröcskölődés.

    Én is megpróbálkoztam ezzel a banyával hasonló módon beszélni , úgy hogy amit előadtam neki azt egy négyéves is megérthette volna , de ő persze csak egy rövid szemétkedéssel reagált.
    Fel sem fogja amiket magyaráz neki az ember.

    Kezdem azthinni alzheimeres.

  • falusi

    2016 április 27
    1:14 du.
    Igen falusi, nem szoktam hazudni! Vagy gondoltad, hogy az újjamból szoptam ezt a kifejezést?

  • Figyelő
    2016 április 27
    4:25 du.
    Virágszálam..
    Magyarországon a fiatalkorúság száma 18. Vagyis a a szerinted kmk-ért ülő cigánylányok, ezért voltak ott.
    Rossz hírem van..
    A hazai törvények szerint 18. év betültése előtt a szülő felelős s csimotáért, vagyis KMK-ért lehetetlen leültetni, mivel eltartott.
    Egyre több hülyeséget írsz….

  • falusi, miért írnám ha nem így volt?
    Van millió más téma, más link ahová Írhat az ember.
    Sajnos, ewngem nem kell kioktatnod a fiatalkoruak jogi helyzetéről, sem arról, hogy milyen „bűn” címe alatt voltak a törvények Magyrországon 1950-es években.

  • Terézvárosi ecloga

    1.pásztor:
    Mért lóg az orrod oly kedveszegetten?
    Tán nem hallod múzsák égi szavát?
    Élheted élted víg szeretetben,
    Zengjen a lantod égi csodát!

    2.pásztor:
    Hol egykoron nyájamat én szeretettel
    – hogy tudná ezt a városi nép! –
    Gyors pulihangra elterelettem,
    Ma dízeli füstöt izzad a gép!

    1.pásztor:
    Nézd a napot, ne a mának a szennyét!
    Hisz házaink alját nem lepi nedv,
    Kémények torka már nem veti füstjét,
    Felderül ettöl az emberi kedv!

    2.pásztor:
    Vedd hát a tülkök bősz recsegését,
    Vágtató motrok szörnyű zaját,
    Parkoló autók járdaszegését
    S más kutyujának a trágyaszagát!

    1.pásztor:
    Lám, nem bírod, pásztor, e városi létet.
    Hát végy erőt rajta, s nézd a hegyet!
    Mézteli kaptár is bírja a lépet :
    Katicát látsz – hát hagyd a legyet!

  • Figyelő!
    április 26.12:06

    Mindösszesen 24 éves koráig élt Magyarországon, miután 1956 nov.22.-én elhúzott (feltéve, hogy erre jól emlékszik!)de annyi légből kapott hülyeséget összehord,hogy ha néhány itteni eszmetársának kölcsönadna belőle, még akkor is maradna elég saját használatra!
    Honnan a fenéből is tudná, mi és hogyan történt a cigányokkal akár a rendszerváltás előtt,akár utána ?
    Ex katedra kijelenti, hogy márpedig a cigányok nem fognak dolgozni – na ezt mégis mire alapozza? Ja, persze a kanadai indiánokra, meg az eszkimókra!
    Mert ha Kanadában egy indián, vagy egy eszkimó „nem akar dolgozni” akkor ön máris tisztán látja,a 60-as évektől napjainkig a magyarországi cigányság helyzetét, olyannyira, hogy arról tévedhetetlen ítéleteket mond!

    Ha azokat minősíti hiteltelennek a témában akik itt éltek/élnek,látták és látják a történéseket,és velük vitatkozik, – amit őszintén nem is értek – akkor talán tekintsen meg néhány dokumentumfilmet a témáról! Számtalan filmet talál( köztük még amatőr munkákat is) csak úgy találomra üsse be a google-ba, mire kíváncsi és ítélje meg saját maga! Van köztük szomorú és vidámabb is,attól függ milyet óhajt megtekinteni! Ajánlhatom pl Gyarmathy Lívia „Koportos” c.filmjét, én még ’79-ben láttam, de valamiért azóta is emlékszem rá – remek kordokumentum!!
    Amennyiben valaki folyamatosan hamis „tényeket” állít, de a cáfolatra nem kíváncsi, ill. nem is vesz róluk tudomást, az előbb utóbb maga esik a hiteltelenség vermébe – igaz ez Önnel már számtalanszor megtörtént, de oda se neki!
    Valahogy nem fogja fel!

  • Figyelő
    2016 április 28
    12:39 de.
    Fogalmam sincs, miért írod, de ez legyen is a te gondod.
    Ami a lényeg, tizennyolc év alattiakat még a Rákosi korszakban sem lehetett KMK-ért börtönbe zárni, mert a kiskorúak, eltartottak.
    Ennyi.
    Melyik részét nemérted?

  • falusi

    2016 április 28
    9:51 de.
    Ne is haragudj, én voltam ott és köztük. Ők mondták, hogy ez volt a törvény. Hogy kurvák, azaz prostituáltak voltak és arra nem volt törvényjavaslat, azaz megfelelő jogi meghatározás, tehát ezt a szép címet kapták.
    Ismétlem, nem az ujjamból szoptam a tényeket és nem szoktam hazudni. Miért is tenném ilyen rosszindulatú fórumon?

  • Geyza
    2016 április 27
    6:44 de.

    Rémlik még, hogy Tito volt az imperialisták láncos kutyája? Ő azért fogadhatta el a Marshall-segélyt, mert megtehette hogy szembeszáll a felsőbb utasítással, míg a többi KGST ország nem.

    Az országot mindenki építette a felszabadulás után, de 1949-ben volt a fordulat éve. Konkrétan a Rákosi-rendszert az előző éra vesztesei építették, pl. a tszcs-be azok léptek be örömmel, akiknek pár hold földjük volt, azt is a háború után kapták. Orbán Viktor apai nagypapája is „állattenyésztési csoportvezető” volt egy ilyen termelőszövetkezeti csoportban. Lévai apja gazdagparaszt volt, azok elvileg a rendszer ellenségei voltak, de valahogy el tudta kerülni a kuláklistát és kitelepítést, gondolom ő a Kádár-rendszerben lett tsz-tag, amikor már nem volt erőszakos kollektivizálás, hanem „önkéntes”.

  • Katona Zsombor

    hazai lámpa
    2016 április 28
    11:59 de.
    Az is érdekes viszont hogy, akiket a Marshall segélyből kirekesztettek, szegények maradtak, de kihagytak egy olyan katasztrófális agymosást aminek hatására a volt segélyezettek most természetesnek veszik pl az asszonyaik és lányaik „migránsok” általi megerőszakolását és hogy, bármikor elvehetk ingatlanjaikat az „ideglenes” menedéket követelők elszállásolására! Örüljünk hogy, nem kaptuk Marshall segélyt, mert ez az agykárosodás volt a „nagylelkű” adomány sajnálatos mellékhatása!

  • Figyelő
    2016 április 28
    11:37 de.
    Legalább három érvem van, amivel ezt a „prostituáltak” teóriát megtudnám cáfolni, de az egész nemér annyit.
    Lapozzunk, mielőtt teljesen elvesznél a részletekben.

  • A gyermek és a felnőtt korú között (jogilag) most IS ott van a fiatalkorú.
    Az időben változott, h a fiatalkorúakat különböző helyzetekben hogyan kezelték.
    Alkalmazták még a nagykorúsítást is. Extrém esetekben még a 14 évesnél fiatalabbaknál is. Így végeztek ki pár gyermeket ’56 után.
    Volt fiatalkorúak börtöne és büntető nevelő intézet is.

  • Figyelő!

    Az ötvenes években a KMK-t nem bcs-ként kezelték, hanem kihágás volt a jogi maghatározása, ennélfogva 8 naptól 2 ill. 3 hónapig terjedően „jutalmazták”, fogház fokozatban! Amennyiben visszaesőről volt szó(többszörös)akkor dologházba került az illető, melynek tartama min.1 év max. 5 évig terjedhetett!
    El kéne tehát döntenie, hogy Ön börtönben volt, vagy fogházban – nagyon nem mindegy! Mert amennyiben igaz az igazgatónő kéziratainak ön általi gépelése, akkor Ön fogházban volt (enyhébb fokozat) a sok kedves cigánylánnyal! Ez esetben persze sérül a súlyos, börtönös meghurcoltatásának imidzse!

    Ha viszont valóban börtönben volt – akkor mi a fenét keresett Ön a fiatalkorúak között 19 évesen? ( mert ha tudunk számolni, Ön 1951-ben annyi volt)
    Abban azonban valóban igaza van, hogy nem lévén külön törtvényi tényállás az üzletszerű kéjelgésre (akkor még) ezért az ilyesfajta cselekményekért lefülelt lányokat valóban KMK- tényállásáért vonták eljárás alá!
    Szóval – ha valóban kiskorúak voltak a lányok, és azért voltak önnel együtt összezárva a fiatalkorúaknál, akkor – mint már írtam – max. 3 hónapos fogházról lehetett szó! Amennyiben viszont nagykorúak voltak, semmi szín alatt nem találkozhattak a fiatalkorúaknak fenntartott intézményben Önnel!

    Egyébként a cigány nők – lányok,, de a ny asszony – sorsa sajátos volt már akkor is – ha egy kicsit ismerné az életüket, rögtön rájönne, hol nem kerek a dolog ! Miután ők általában már 13-14 évesen „eljegyezték egymást”, és jóval előbb felnőtt életet éltek mint ahogyan az a „magyaroknál” szokás volt,és egykettőre több gyermekes anyák lettek, ilyenformán otthon volt a helyük,és még esküvő nélkül is tartoztak valakihez, azaz eltartottak voltak – akár családjuk, akár élettársuk révén! Amolyan htb-k, (háztartásbelik) ha ismerős ez a kifejezés! Asszonyok ezrei éltek ilyen státusban, ha családjuk (férjük, élettársuk, gyerekeik voltak) és ez volt a személyi igazolványaikban a foglalkozás rovatban!
    Így aztán KMK-ért nem igen vitték be őket. Az üzletszerű kéjelgés viszont egy későbbi bcs -i tényállás, mely akkoriban még nem működött, mikor Ön volt lesittelve!

  • Nagy Gyula!

    Mansfeld Péterre gondolj!

  • Voltak és vannak eget verő gazemberségek (ezek az impériumi konstrukciók szükségszerű velejárói). Ilyen volt már önmaga az ’56-os események összeprovokálása és megrendezése is.
    Ez szükségszerű volt Hazánk bolsevizálásához. Enélkül nem tudták volna végrehajtani a kolhozosítást, a település szerkezet átalakítását és mindazt amit ezekre építettek.

  • Besancon

    2016 április 29
    9:56 de.
    Abban az egyben igaza van, hogy „börtönnek” neveztem a fogházat., Mert valóban abban voltam. Nekem börtön volt! Aki 17 éves korában követte el a „bűnt” az a vizsgálatok, ÁVÓ stb. után bizony 19 éves volt mikor egy év után kiszabadúlt!
    Azok a lányok akikről írtam, cigány meg nem cigány szintén 18 év alatti korban voltak, mikor „bűnőztek”. De szalad az idő. Volt olyan lány diszidálásért, aki 1gy évet kapott, de még 16 éves volt mikor vétkezett.
    Igen, így igaz, korán házasodnak. Volt egy cigány lány gyilkosságért, mert leszúrt valakit egy multaságon féltékenyésből, ő már 17 évesen férjnél volt.

  • Nagy Gyula

    2016 április 29
    10:52 de.
    Átéltem a forradalmat, elejétől végig, és tagadom állitását!
    Az egyetemi diákok követeltek 14 pontot a kormánytól. euza röpíratot terjesztették és tüntetéseket szerveztek.
    A diákság ellen az orosz tankokat hívták be akik rájuk és a környező házakra túzeltek. Ekkor vált a diákmozgalom, forradalomá , fegyvert szerezve visszalőttek a szovejet tannkokra, vagy molotov koktélt dombták rájuk.
    Ez így kezdődött, mindenféle MÁS hatalmi háttér nélkül.
    Ezenkivül, még otthon voltam mikor a Rákosi kormány elinditotta a kolhoz rendszert, de nagy ellenállásba ütközött a parasztok által.

  • Komponensek figyelembevétele nélkül így is lehet látni az eseményeket.
    Többek között a Szabadeurópa rádión keresztül is uszítottak és ígérték a győzelemhez elegendő segítséget (a SZU katonai fölénye elsöprő erejű volt és pozícióban voltak). Olyan rendőrség és besúgó hálózat volt amely mellett mindent tudott a vezérkar. A naiv diákságot könnyű volt bele rángatni az események megindításába.
    Jó segítség még a helyzet felismeréshez a séma szerint hasonló események megnézése. Hazánkban 1848 és 2006.
    Ezekben is jól felismerhetők felső vezérkari hatások és azt is tudjuk már, h milyen célból rendezték meg (mire használták fel a morális és fizikai legyengülésünket).
    Mindegyik egy egy jól megszerkesztett kelepce volt.

  • Terminus!

    Lehet,hogy nem itt hanem egy másik cikkben írt hozzászólásodra
    reagáltam „elnézést”(több cikkbe is benéztem)de felvetetted az uniót,előfordul ilyen tévedés másokkal is,a válaszom továbbra is fenntartom,meg azt is,hogy sokszor írtok más a cikkhez nem kapcsolódó dolgokról véleményt Ti is….
    Ami Figyelőt illeti nem rasszista,csak tapasztalatból beszél és a (géneket illetően is sok igaza van…)ahogy én sem és mások sem.Egyébként nincs cigány barátom,csak ismerősöm(volt beosztottam is aki rendes és megbízható volt)rokonom meg ugye nem pláne nem,se cigány se zsidó,de ettől
    még nem vagyok se rasszista,se antiszemita!!!!Fehér,keresztény
    ember vagyok,gondolom nem bűn?……

  • Figyelő
    2016 április 29
    11:09 de.
    Melyik forradalomról beszélsz?
    Mert az 56-os az a rádiónál kezdődött, ahol rálőttek a tüntetőkre.
    Orosz tank meg egy darab sem volt ott. Még..
    Nézz bele ebbe.
    Talán helyrerak néhány dolgot az emlékeid kavalkádjában…
    (KÉK !!)
    http://www.rev.hu/sulinet56/online/ora2/index.htm

  • Nagy Gyula, szerintem fogalma sincs az egészről!

  • falusi, én nem írtam RÉSZLETESEN, óráról órára a forradalom kialakulásáról, csak általában arról ami történt. Tudjuk nagyon jól, hogy először az ÁVH lőtt rájuk a rádiónál.Még ma is látni a lővések helyét a Bródí Sándor utcában a házak falán, ha eddig nem renoválták!
    Nem emlitettem sehol, hogy végsőfokon 10 napig győzőtt a forradalom stb.De, nem tudod megcsáfolni azt a tényt sem, hogy az orosz tankok győzték le őket.
    örülnék, ha nem kötekednél folyton velem, már írtam, hogy hazudni nem szoktam.

  • Nagy Gyula

    2016 április 29
    12:47 du.
    Hallott arról, hogy 56-ban a lengyelek kezdtek el tüntetni és sztrájkolni?
    T.i. ez adott egy lőkést a magyaroknak az ő forradalmuknak. A hangsuly először a lengyelekkel való szolidaritáson volt.
    Függetlenül a Szabad Európa vagy az Amerika Hangja rádiók buzditásától.
    Senki sem hitte el, hogy fegyvert és segítséget adnak majd.Nem is adtak.

  • Figyelő
    Gondolom Nagy Gyula – mint én is – nagyon sok helyről szerzett információt.
    Kérdezz nyugodtan, segítünk !
    Szervusztok, jó estét !

  • mavtelep!

    nagyon köszönjük,de Figyelő és sokan mások,így én sem nem erről
    a sokszor hiteltelen,pártoskodó,történelemhamisító fórumról tájékozódunk szerencsére.
    Itt olyan elvakult baloldaliak vannak,akik ha tárgyilagosan több dologban egyetértésünket fejezzük ki,akkor is rikácsolnak,vádolnak,gyűlölködnek….
    Ami pedig Figyelő személyét illeti sok akkor nem is élt,vagy nem itt…
    „nagyokos” kiokítása nevetséges vele szemben,aki az események résztvevője volt és nem megélhetési „menekült”,vagy netán az események negatív hőse,aktív résztvevője a kommunista,ÁVH-s terrornak….!

  • mávtelep,
    Köszi , de nincs szükségem segítségre! Én átéltem azt a kort és talán jobban tduom, mint azok akik a sajtóból, vagy rádióból származó hírek adták.

  • Besancon!

    ha Figyelő tényleg fogházban volt sok cigánnyal,ugye akkor sem kell irigyelni?…akkor pláne tudja mit beszél.,kötekedni meg ugye feleslege olyanoknak, akik se fogházban,se börtönben nem voltak,pedig sokan rászolgáltak volna(az utóbbit ne vedd személyeskedésnek,mert nem ismerlek….a többi kétes múltú személyeskedőnek szántam ,akik esetleg előtte vagy később megúszták az esetlege jogos büntetésüket!)sokan vannak!

  • Az is a cikk „bája”ha valaki ennyire tájékozott az 56-os eseményekben,meg a fogház és börtön közti különbségben…..
    hát elgondolkoztató!

  • Miéútt a satoryí Nagy Imréhez érkezne, Nagy Imréről találtam egy érdekes szöveget.
    Nagy Imre Kálváriája: 1956 november 4 – 1989 június 16

    · 1956 Novenber 4: A Jugoszláv követségen egy Belgrádból érkezett üzenet várta, mely Kádár János ugyanaznap alakult ellenkormányának támogatására szólította fel. Nagy Imre a felszólítást elutasította, és Jugoszláviában kért menedékjogot.

    · 1956 November 8: Alexandar Rankovics jugoszláv belügyminiszter felkéri Nagy Imrét, hogy egy november 4-re datált nyilatkozatban mondjon le. Ezt is elutasitotta.

    · 1956 November 22: A magyar kormány „bántatlansági igéretében” bizva Nagy Imre elhagyja a jugoszláv követséget, de a szovjet csapatok megszegik a megállapodást és a mátyásföldi szoviet laktanyába viszik.

    · 1956 November 23: Walter Roman román pártfunkcionárius javasolja, hogy távozzon „önként” Romániába. Ezt elutasitja. Eután a szovietek deportálják a romániai a Snagovi tó partjára.

    · 1957 Január 29: Kállai Gyula az MSZMP gyülésén javasolja, hogy állitsák Nagy Imrét és társait biróság elé.

    · 1957 Február: Nagy Imre megkezdi önéletrajzuának irását.

    · 1957 Március 19: Nagy Imre levélben kéri a szatellita államok vezetőit, egy „1956-os vizsgáló bizottság” felállitására.

    · 1957 Április 9: A szovietek elfogadják Kádár János javaslatát, hogy Nagy Imrét állitsák biróság elé.

    · 1957 Április 14: A szovietek Romániában letaróztatják Nagy Imrét és Budapestre viszik. Ő a kihallgatás során a válaszadást megtagadja és a jegyzőkönyvet nem irja alá.

    · 1957 Augusztus 10: Biszku Béla belügyminiszter Moszkvában egyezteti a tervezett vádiratot Andropovval.

    · 1958 Február 5.-én , a Fő utcai tárgylóteremben kezdetét veszi a titkos per Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, és Vásárhelyi Miklós ellen. Losonczy Géza már 1957 végén (éhségszrájk kapcsán) meghalt, mig Szilágyi Józsefet még a birósági itélethozatal elött, 1958 április 22-én kivégezték. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de a biró a tiltrakozást elutasitotta. A vádat a legfőbb ügyész helyettese, Szalai József képviselte, a főbiró először Radó Zoltán volt, majd amikor kiderült, hogy a tényeket illetően nem kompetens akkor elnapolták a tárgyalást és csak 4 hónappal később, Vida Ferenc biró vezetésével folytatták azt. A védő ügyvéd a már súlyos beteg 74 éves Bárd Imre volt.

    · 1958 Június 9-15: között, tehát alig egy hét alatt lezajlott a zárt tárgyalás és június 15.-én kihirdették az itéleteket. Nagy Imre az utolsó szó jogán modott beszédét igy fejezte be: Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek!”

    · 1958 Június 16 hajnalán , a Gyüjtőfogház udvatán (Kozma u. 13) kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. Nagy Imre utolsó óráit levélirással töltötte. A hóhér (Bogár János) hajnali 5 óra 9 perkor akasztotta Nagy Imre nyakába a kötelet. Miután az orvosok megállapitották a halál beálltát, felvették a megállapitásért járó 120 forintos dijazásukat (abban az iudőben az én havi ösztöndijam 140 forint volt), majd aláirták a pénz átveteléről az elismertvényét, amely elismervény kiállitását megkövetelték a jogállam törvényei és távoztak. Holttesteket a börtön udvarán temették el, dróttal átkötött kátránypapírba tekerve.

    · 1961 február 24-én, titokban, az éj leple alatt hantolták ki Nagy, Maléter és Gimes földi maradványait, és vittékát a rákoskeresztúri Új Köztemető főbejáratától legtávolabb eső, 301-es parcellába, ahol arccal a föld felé forditva dobták őket a rendőrök által ásott két sirgödörbe. A temetői nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be: Nagy Imre sirját Borbiró Piroska név alatt, Maléter Pál és Gimes Miklós közös sirját (melybe Gimest csak rádobták Maléter testére) Naszladi Péter fedőnév alatt.

    · 1985 október 9.-én a Wall Street Journalban megjelent „Finding the Grave of Imre Nagy”, cimü OP-Ed cikkem, melyben beszámoltam a sirhely kutatásának állásáról

    · 1988 júliusban, az USA-ba látogató Grósz Károly pártfőtitkár és miniszterelnök (a mai Magyar Lobbi tagjainak követeléseit is figyelembe véve), a nemzetközi nyilvánosság előtt ígéretet tett, hogy a kivégzettek földi maradványait kiadják a hozzátartozóiknak. Pajcsics József alezredest bizták meg a kutatással, aki először a BM titkos irattárában megtalált egy a kivégzésre vonatkozó („Darázsfészek” cimü) kartotékot.

    · 1989 március 29.-én kezdték meg a kihantolási munkálatokat és 1989 április 4.-én fejeződött be a feltárás. Nagy Imrét különleges fogsora, Maléter Pált magassága és lapockáján való lövési sérülés útján azonositották. Nagy Imre a 23. sor 8. sirgödrében, Maléter Pált és Gimes Miklós a 23. sor 9. közös sirjábanban feküdtek.

    · 1989 június 16.-án temették újra Nagy Imrét és társait.

  • Miéútt a story Nagy Imréhez érkezne, Nagy Imréről találtam egy érdekes szöveget.
    Nagy Imre Kálváriája: 1956 november 4 – 1989 június 16

    · 1956 Novenber 4: A Jugoszláv követségen egy Belgrádból érkezett üzenet várta, mely Kádár János ugyanaznap alakult ellenkormányának támogatására szólította fel. Nagy Imre a felszólítást elutasította, és Jugoszláviában kért menedékjogot.

    · 1956 November 8: Alexandar Rankovics jugoszláv belügyminiszter felkéri Nagy Imrét, hogy egy november 4-re datált nyilatkozatban mondjon le. Ezt is elutasitotta.

    · 1956 November 22: A magyar kormány „bántatlansági igéretében” bizva Nagy Imre elhagyja a jugoszláv követséget, de a szovjet csapatok megszegik a megállapodást és a mátyásföldi szoviet laktanyába viszik.

    · 1956 November 23: Walter Roman román pártfunkcionárius javasolja, hogy távozzon „önként” Romániába. Ezt elutasitja. Eután a szovietek deportálják a romániai a Snagovi tó partjára.

    · 1957 Január 29: Kállai Gyula az MSZMP gyülésén javasolja, hogy állitsák Nagy Imrét és társait biróság elé.

    · 1957 Február: Nagy Imre megkezdi önéletrajzuának irását.

    · 1957 Március 19: Nagy Imre levélben kéri a szatellita államok vezetőit, egy „1956-os vizsgáló bizottság” felállitására.

    · 1957 Április 9: A szovietek elfogadják Kádár János javaslatát, hogy Nagy Imrét állitsák biróság elé.

    · 1957 Április 14: A szovietek Romániában letaróztatják Nagy Imrét és Budapestre viszik. Ő a kihallgatás során a válaszadást megtagadja és a jegyzőkönyvet nem irja alá.

    · 1957 Augusztus 10: Biszku Béla belügyminiszter Moszkvában egyezteti a tervezett vádiratot Andropovval.

    · 1958 Február 5.-én , a Fő utcai tárgylóteremben kezdetét veszi a titkos per Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc, és Vásárhelyi Miklós ellen. Losonczy Géza már 1957 végén (éhségszrájk kapcsán) meghalt, mig Szilágyi Józsefet még a birósági itélethozatal elött, 1958 április 22-én kivégezték. A zárt tárgyalás ellen Nagy Imre tiltakozott, de a biró a tiltrakozást elutasitotta. A vádat a legfőbb ügyész helyettese, Szalai József képviselte, a főbiró először Radó Zoltán volt, majd amikor kiderült, hogy a tényeket illetően nem kompetens akkor elnapolták a tárgyalást és csak 4 hónappal később, Vida Ferenc biró vezetésével folytatták azt. A védő ügyvéd a már súlyos beteg 74 éves Bárd Imre volt.

    · 1958 Június 9-15: között, tehát alig egy hét alatt lezajlott a zárt tárgyalás és június 15.-én kihirdették az itéleteket. Nagy Imre az utolsó szó jogán modott beszédét igy fejezte be: Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek!”

    · 1958 Június 16 hajnalán , a Gyüjtőfogház udvatán (Kozma u. 13) kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst. Nagy Imre utolsó óráit levélirással töltötte. A hóhér (Bogár János) hajnali 5 óra 9 perkor akasztotta Nagy Imre nyakába a kötelet. Miután az orvosok megállapitották a halál beálltát, felvették a megállapitásért járó 120 forintos dijazásukat (abban az iudőben az én havi ösztöndijam 140 forint volt), majd aláirták a pénz átveteléről az elismertvényét, amely elismervény kiállitását megkövetelték a jogállam törvényei és távoztak. Holttesteket a börtön udvarán temették el, dróttal átkötött kátránypapírba tekerve.

    · 1961 február 24-én, titokban, az éj leple alatt hantolták ki Nagy, Maléter és Gimes földi maradványait, és vittékát a rákoskeresztúri Új Köztemető főbejáratától legtávolabb eső, 301-es parcellába, ahol arccal a föld felé forditva dobták őket a rendőrök által ásott két sirgödörbe. A temetői nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be: Nagy Imre sirját Borbiró Piroska név alatt, Maléter Pál és Gimes Miklós közös sirját (melybe Gimest csak rádobták Maléter testére) Naszladi Péter fedőnév alatt.

    · 1985 október 9.-én a Wall Street Journalban megjelent „Finding the Grave of Imre Nagy”, cimü OP-Ed cikkem, melyben beszámoltam a sirhely kutatásának állásáról

    · 1988 júliusban, az USA-ba látogató Grósz Károly pártfőtitkár és miniszterelnök (a mai Magyar Lobbi tagjainak követeléseit is figyelembe véve), a nemzetközi nyilvánosság előtt ígéretet tett, hogy a kivégzettek földi maradványait kiadják a hozzátartozóiknak. Pajcsics József alezredest bizták meg a kutatással, aki először a BM titkos irattárában megtalált egy a kivégzésre vonatkozó („Darázsfészek” cimü) kartotékot.

    · 1989 március 29.-én kezdték meg a kihantolási munkálatokat és 1989 április 4.-én fejeződött be a feltárás. Nagy Imrét különleges fogsora, Maléter Pált magassága és lapockáján való lövési sérülés útján azonositották. Nagy Imre a 23. sor 8. sirgödrében, Maléter Pált és Gimes Miklós a 23. sor 9. közös sirjábanban feküdtek.

    · 1989 június 16.-án temették újra Nagy Imrét és társait.

  • Elnézést kérem a fórum szerkeztőitől, de az átküldés kétszer sikerült, és már nem tudom a másodikat kidobni!
    Sajnos, néha azt üzeni a gép, hogy NEM tudja átküldeni, ezért probáltam meg másodszor!

  • terminus!
    Nagyon le vagy maradva,már mindenki kerítést épít főleg a környező országokban(joga van hozzá!)meg, amúgy minden nemzetközi egyezményt betartunk,a s.ni egyezményt
    illetőleg a külső határok védelmét is!!!
    geyzának meg már nagyon kellene egy szuri…..helyesel szegény,de
    ugyan kinek és minek?

  • Zsombula:
    TE most egy istentelen nagy baromságot löktél ide a Marshall-segéllyel és a segélyezettekkel kapcsolatban.

    Pedig már kedtem azthinni megjött az eszed.
    De persze nem…

  • Figyelő:
    Csak azt megérthetném egyszer miért véded állandaóan körömszakadtáig a védhetetlent ?

    Nem tudsz emelt fővel veszíteni mi ?

    Muszály magadból állandóan hülyét csinálni ?

    Elárulok egy titkot:
    Ha hülyeséget ír valaki ér rápirítják a dolgot, akkor jobb ha az illető kussban marad a kérdésben és pár nap múlva mindenki elfelejti a hülyeségét.

    DE TE elmélyíted mindenkiben a baromságaidat.
    Aztán csodálkozol ha időnként időrendben felsoroljuk miket hordtál össze.

    És meg vagy sértődve a saját hülyeséged elősorolásai miatt.

  • OIM:
    Ez valami sértés akart lenni részedről ?

    Ez a „fogház és börtön közötti különbség” tudásnak a komment írójára való pejoratív addresszálása?

    Aljadék egy banya vagy te..mindenki láthattya akinek csepp esze van.

    (OIM = Oldal Idióta Macája.
    ‘Gyanis a „Marcsi” szó becézö hangvételő, ezt a viperát pedig mégiscsak nevetséges lenne becézgetve megszólítani )

  • Mavtelep:
    Akik menthetetlenek, azoknak annyit ér a segítség mint halottnak a beöntés.

  • Geyza
    2016 április 29
    5:45 du.

    Empátia nélkül senkit sem lehet megváltoztatni. Sem a cigányokat, sem a muszlimokat, de az antiszemita és xenofób magyarokat sem. Különösen pedig idős hölgyeket nem.

    Kérlek…

    Nem tűnt föl neked, hogy még a jogos felháborodás is csak a szörnyű „lincshangulatot” fokozza?
    🙁

  • Geyza

    2016 április 29
    5:45 du.
    Géjza, nem tudom miért vagy úgy felháborodva?! Mert Nagy Imre „karrierjét” hoztam ide, amit mindenki olvashat az interneten?
    A hibát, hogy kétszer sikerült betennem, azt beláttam és elnézést kértem érte.
    A sok hülye letolás amit te itt emberekkel intézel, az sokkal hülyébbnek hat! .

  • Marcsi
    2016 április 29
    5:31 du.

    Kit tisztelhetek Önben? Nemzetközi jogászt? Bírót? Ügyvédet?
    „Jogod van hallgatni szamár, csak képességed nincs hozzá!”
    Magyarországnak sok mindenhez lenne joga (és sok mindenhez nincs, amit mégis tesz), de sajnos elég sok mindenhez nincs képessége …

  • terminus!

    Nem vagyok jogász nem cáfoltam semmit,csak Figyelőt ugye lecsukták 56-ban sokakat meg nem még a forradalom pár napos
    győzelme idején sajnos…csak azt találtam furcsának,hogy te nagyon képben voltál ez ügyben talán akkor is?tényleg nem vagyok jogász,de nincs kétes múltam mint itt egyeseknek…
    bunkó gezya meg jobb ha hallgaz,amellett,hogy nála sokkal értelmesebb embereket sérteget jellemtelenűl még a helyesen írni sem tud…(nem elütéstől van szó a gyengébbek kedvéért).persze senki nem jegyzi,még időnként a „hasonlók”-nak
    is terhes…..nem veszi észre,mert annyira sötét!!!!

  • kimaradt(elütés):a forradalom pár napos győzelme idején sokakat
    nem kaptak el a másik oldalról sajnos életben maradtak….

  • láthattya(láthatja helyett)muszály(muszáj helyett)csak pár bizonyíték geyza képességeire……ő nem csak jogot,de helyesírást sem tanult……egyébként már terhelten is született,de ettől még az oldal krémje……ami ugye nem nagy büszkeség a fórumnak,többen legalább helyesen tudnak írni….de
    ettől még lehetnek kétes elemek,akik a múltjukat gondosan takargatják!
    nekem semmilyen szinten nincs velük szemben komplexusom és a véleményem továbbra is megírom az értelmes normális embereknek!
    Ez van!bár tudom az alja népségnek ez bosszantó…..
    Nem a nézetkülönbség,a pártszimpátia a fontos egy fórumon,de a jellemtelenség,primitívség hamar kiderül!

  • Figyelő!

    PÖCS(Primitív,öntelt,csökkent agyú…stb) gyeyzával ne törődj,nem kell magyarázkodnod egy ilyen senkinek,mindenkit aki más véleményen van sérteget,önálló gondolata nincs,csak helyesel a hasonlóknak…azt is nagyon szánalmas módon,ránk meg különösen
    allergiás….de egyre több emberrel kötözködik,közben azt sem érti amit kérdeznek!
    Gyerekszobája nem volt,vagy ha igen talán egy ÁVH-s iroda sarkában?
    Te régóta kint élsz,időnként problémád van a kellő fogalmazással,de ettől még a lényeget aki akarja!!!érti és elhiszi.
    Ne add fel,továbbra is írj,ezt üzenem a többi rendes hozzászólónak is!!!!!

  • Jelentés Orbanisztánból !
    Felcsútnál a sinről sikerült lerángatni a Keszthelyről odaautózó DK-s képviselő hölgyet. (Valóban SÚLYOS eset volt!). Kb 80 kisgyerek vihorászása mellett. R.Margitnak pedig írom megnyugtatásul, hogy a tolókocsisokat is el tudják helyezni a kisvasúton. Ákoskám is élvezte a nagy kirándulást ! -E-

  • Evelin !

    Mert, hogy Ákoska is tolókocsis ? A mondataid egymásutánjából ugyanis ez következik!

    Egyebekben láttuk a TV-ben a „lerángatás” esetét – se közel sem távol nem volt sem nyolcvan, de még csak nyolc vihorászó kisgyermek sem! A két hölgyet – miután önszántukból nem távoztak, a „szerv” emelte le a sínekről,tehát intézkedés történt, s mint ilyen esetben általában a vihogó kiskorúakat elhajtják a tetthelyről,már ha vannak egyáltalán!
    Előtte két decens „úriember” próbált alkudozni a hölgyekkel,miszerint ők „utazni” szeretnének, de a vonatocska addig nem indul míg ők ott demonstrálnak!
    Az akcióval egyetértek, de nem tudom miért csak kettő hölgy vállalta fel, lehet hogy hirtelen ötlet volt, és nem előre meghirdetett mert ha többen tudnak a tervezett akcióról, nagy valószínűséggel többen állták volna útját a vasútnak!
    Mondjuk 200 síneken fekvő már nagyobbat szólt volna!
    Azt persze, te sosem fogod érteni/megérteni, hogy nem a kiránduló,kis- vonatozni vágyó emberek és gyermekek örömét irigyli bárki is, hanem ami körülötte burjánzik !

    Hogy a hölgyek honnan jöttek, az viszont nem volt rájuk írva – de ha te ezt is tudod, jó neked!

  • Falusi!

    Aki akar dolgozni az bizony talál munkát,persze a nem cigány származásúaknál is előfordul,hogy netán nem a szakmájukban,képzettségük szerint tudnak elhelyezkedni,de aki nem segélyből akar élni az átmeneti megoldásként ezt is elfogadja……
    A cigányok többsége meg képzetlen,na erről szerettem volna
    tájékoztatni,(és nem „tályékoztatni”…mint írta….)a tények alapján és mindenféle rasszizmus nélkül.
    Régen és most is(több évtizede!!!)rengeteg támogatást(cigány gyerekek felzárkóztatása,segély,ingyen tankönyv stb)kaptak,volt aki élt vele és volt aki nem!!!Ez az igazság!!!

  • Egyébként nem akartam sértegetni,de gondolom tudja (?)nem a helyesírás(ami nem elütés..!)
    a legnagyobb hibája,tévedése,hanem a tárgyilagosság,tájékozottság hiánya!

  • Figyelő
    2016 április 29
    1:53 du.
    Ha nem írsz ilyen marhaságokat, nemfogok „kötekedni”.

    „A diákság ellen az orosz tankokat hívták be akik rájuk és a környező házakra túzeltek. Ekkor vált a diákmozgalom, forradalomá , fegyvert szerezve visszalőttek a szovejet tannkokra, vagy molotov koktélt dombták rájuk.”

  • Marcsi
    2016 május 2
    3:30 du.
    Nos, T. Hölgyem, meséljen. Hol talál munkát az, aki dolgozni akar? Segély? A havai huszonkétezrekre gondol? A közmunkások (ha szerencséjük van) negyvenhétezrére?
    Az ingyentankönyv nem csak a cigányoknak járt, hanem szinte mindenkinek, aki a létminimum alatti összegekből tengette az életét. A szegregált iskolákban elkülönített cigánygyerek, ahol az oktatásra fordítanak a legkevesebb időt, hogyan tudna továbbtanulni? Szakmunkásképző? Hol van olyan? Utazni kéne az iskolákhoz. Miből?
    Írja, „aki akar, az tud dolgozni”. Persze. Németországban, angliában, ausztriában. Odahaza diplomás taxisok, felsőfokú végzettséggel rendelkező pincérek, takarítók, konyhai kisegítők vannak. Illetve, francokat.. Ők már a rothadó nyugaton taxisok, pincérek, konyhalányok.
    Az orvosok, nővérek menekülnek. Aki megpróbált a mezőgazdaságból megélni, annak mostantól szintén nincs munka. Műkörmösék nem felvirágoztatni akarják a földeket, hanem felvenni az utána járó eu-s támogatást.
    Munkalehetőség?
    Legyen olyan kedves, hozzon már néhány példát, álláshirdetést, gyakorlatban megvalósult esetet. (Ha lehet, akkor ne olyat, hogy valaki látta, amikor hallották..)
    Helyesírás.
    Kevés hibám van.
    Büszke is vagyok valamennyire.

  • Figyelő:
    Irdatlan hülyeséget rittyentettél megint ide.
    Pedig állítólag szemtanúja voltál.
    Fenét voltál te bárminek is a szemtanúja.
    A véleményedet valakiktől hallottad.
    Feltételezem hogy évekkel az események után.

  • Falusikám:
    OIM-nek mit mit mit magyarázol
    ilyen hosszan? Kukkot sem ért belőle!
    De nem is tudná megérteni, ha akarná sem.Nincs neki mivel.

    (OIM = Oldal Idióta Macája)

  • falusi!
    Örülök,hogy ilyen optimista,persze magát illetően…de tényleg
    szeretném, ha nem személyeskednénk,hanem valós dolgokról és tárgyilagosan,kulturáltan beszélgetnénk,mindenki javára!

  • Marcsi
    2016 május 2
    5:35 du.
    Hölgyem, én gyárilag optimista vagyok, csaknem mindennel kapcsolatban. Mert megoldás szinte mindenre van, csak megfelelő hozzáállás, meg némi szakértelem szükségeltetik.
    Alig hiszem, hogy bármikor is személyeskedtem volna, legfeljebb a szarkazmusom, na jó, nevezzük cinizmusnak, az, ami esetleg önt irritálhatta. 😀
    Ha tud ilyesmiről, idézze.

  • falusi

    2016 május 2
    4:27 du.
    falusi, sajnos nem értem, hogy mi volt az idézett szövegemben marhaság!?
    T.i., igaz . Ez történt, ha tetszik, ha nem.

  • Géyza, az igazi megtörténtet írtam.
    Kicsit utána kéne nézni(esetleg kérdezni másokat) Falusival együtt.
    Lehülyézni a legkönnyebb azt, aki olyat ír, ami nem tetszik!

  • Almási Alma

    Kedves Figyelő!

    A diáktüntetés UTÁN a forradalom a rádiónál kezdődött, éjjel, ahol egyáltalán nem tankból lőttek, tudomásom szerint, hanem Gerő parancsára puskából. És nem is annyira diákok voltak ott. Teherautóval hozták a fegyvereket a forradalmároknak valahonnan.

    Később az országház előtti tüntetésen az orosz tank valóban ott állt, de a Földművelésügyi Minisztériumra lőtt, ahonnét állítólag az ÁVÓ lövetett a tömegbe gépfegyverrel.

    Nov. 4-ig csak elvétve voltak tankok, egy például a Köztársaságtéren is álldogállt, de ezek inkább csak a jelenlétükkel demonstráltak.

    Az orosz tank invázió tulajdonképpen csak november 4. után árasztota el Budapestet. Akkor meg már túl is voltunk a forradalmon.

    Szóval ne keverjük…

  • Almási Alma
    2016 május 3
    5:23 de.
    Almácska.. Gerő 24.-én érkezett vissza Titótól.. Parancsot-ha volt- valaki més adhatott.

  • Figyelő
    2016 május 2
    9:27 du.
    Az egész az, amit idéztem tőled, de legfőképpen ez:“A diákság ellen az orosz tankokat hívták be akik rájuk és a környező házakra túzeltek. Ekkor vált a diákmozgalom, forradalomá ..”
    Fentebb Alma világosan elmagyarázta.

  • Almási Alma

    2016 május 3
    5:23 de.
    Nagyon jól tudom hogy és mint volt.
    Nem akartam percre részletezni a forradalom kitörését, csak nagy vonalakban írtam erről.
    Falusinak is szól ez a beírás.

  • Változatlanul, a diákság kezdte és szezett fegyvert. Ha nem így lenne, miért végeztetett ki 360 fiatalt Kádár János?
    Volt olyan elitélt, akinek megvárták, hogy 18 éves legyen, csak akkor akasztották fel,. T.i. ezt a kort kell elérni, hogy kivégezzenek egy fiatalt.
    Annak én is tanúja vagyok, hogy a mukásság csatlakozott hozzájuk, mert már okt.23-án munkaidő után, ők is megjelentek a tüntetésen.

  • Figyelő
    ” a diákság kezdte és szerzett fegyvert „.
    1./ Mécs Imre is ezt mondja ?
    2./ lopott fegyver volt az, – tudsz-e olyan államról, amelyik ezt eltűri ?
    3./ a munkásságot ne emlegesd, ha elindultak volna, akkor kő-kövön nem marad.

  • Almási Alma

    falusi
    2016 május 3
    8:07 de.

    Lehetséges, hogy Gerő itthon se volt, honnét tudnám, 13 éves voltam, és csak azt tudom, amit a környezetemben – meg a rádióban – hallottam, az apró részletek meg elsiklottak a fülem mellett. De az egészen biztos, hogy akkor Gerőt okolta a közvélemény. Ő volt a párt vezére akkoriban.