Joao Bethencourt

Telitalálat!

João Bethencourt „Telitalálat!” című komédiáját mutatja be augusztus 5-én, pénteken, a Városháza udvarán a Szentendrei Teátrum és Nyár.

A magyar származású szerző Telitalálat! című vígjátéka Rio de Janeiróban játszódik, de játszódhatna bárhol, ahol az emberek hétről hétre TOTÓ szelvényeket töltenek ki annak reményében, hogy a telitalálattal megütik majd a főnyereményt……

 A Telitalálat! próbáin az alkotók a műhelytitkokról meséltek.

Sipos Imre rendező:

„Ebben a próbastádiumban a színészek kezdenek elszakadni a szövegkönyvtől, a súgólyuktól, egyre több színesedés fedezhető fel a játékukban. A főpróbán, amikor majd saját díszletben, jelmezben, a helyszínen állnak a színpadon, majd mindaz szétesik, amit eddig felépítettünk, de ez így van rendjén. Ilyenkor kiderül: „mégsem tudom ebben a jelmezben felemelni a lábamat, nem tudok felmászni a színpadra, itt nem férek el, ott meg túl nagy a hely…” Ez mindig normális része a próbafolyamatnak. Mindannyian tisztában vagyunk vele, évtizedek óta ezen a pályán vagyunk, megszoktuk, és tudjuk kezelni. Alapvetően most még többet tudok a szerepükről én, mint ők, később hagyom, hogy a darab alakjai elkezdjenek élni. A rendező dolga, hogy felrakja a korlátokat, kijelölje a pályát, amin belül játszani kell, kialakul a játék stílusa, s kijelöljük a játékszabályokat is. Egy idő után már a „csatár” helyett nem megy be a pályára a rendező gólt rúgni, mert az már az ő feladata. A főpróba hetére tehát átfordul az arány, a színészek már sokkal többet tudnak a szerepükről, mint én. Innentől más típusú munka terhel: az akusztikus, a vizuális környezet megteremtése. Minden előadás közösségi játék, csapatmunka, ahol alkotótársként kezeljük egymást. Az ő dolguk, hogy felszabadultan játsszanak, a „vadhajtásokat” pedig nekem kell lemetszeni. Jó, ha vannak hibák a próbák alatt, sőt, kötelező hibázni, különben nem születhetne semmi új és jó. Ha csak a bevált, régi toposzainkat használjuk, nem lépünk előre. Nem véletlen, hogy a festőművész is rengeteg vázlatot készít, mielőtt festeni kezd, a színház is ilyen: cserélgetjük a színeket, így rajzoljuk meg az alapot a próbákon.”

Vasvári Csaba – Dr. Walter Antunes, közgazdász:

„A próbaidőszakban most lépünk át azon a ponton, hogy a szövegkönyvet már letéve, fejben tisztázzuk a karaktereket. Szakmánk lényege most van leginkább előtérben: letettük a sarokpontokat, tisztáztuk, kielemeztük, hogy milyen érzelmi állapotokat kell előhívnunk a szituációban, és most zajlik az érzelmi ösvények kitaposása, felismerésük, merre kanyarognak, hol vannak az átkötések. Számomra ez az időszak a legmegterhelőbb érzelmileg, ilyenkor jön elő sok bizonytalanság, jó úton vagyunk-e. Lassan készülős, szöszölős, túl alapos ember vagyok sajnos. Jó, ha nagyvonalúan meg tudod különböztetni a lényegest a lényegtelentől – én gyakran észreveszek apró részleteket, amiről véleményt nyilvánítok, s ez nem mindig jó. A darab nagyon érdekes, először a verbális része, struktúrája ragadott meg, de később úgy éreztem, ez a karakter nagyon ismeretlen előttem. Legtöbbször úgy közelítek a szerephez, hogy elolvasva a szövegkönyvet, kirajzolódik előttem egy ismerős momentum, amivel azonosulni tudok, itt pedig meg kellett fejtenem a karakter érzelmi ingadozásait.”

Kovács Vanda – Alzira, a feleség:

„Előnyben voltam magammal szemben az első felvonásnál, amikor hirtelen áttérünk a második felvonásra, ahol már bonyolultabb a szöveg és a történet, ez kicsit nehéz volt. Hamarosan Ágota jelmezeiben folytatjuk a próbákat, ami után ismét szétszedjük a jeleneteket, csiszoljuk a karaktereket. Ezt követően lesz pár nap leállás, amikor még erősíthetünk a szövegtudásunkon, pontosíthatjuk a gesztusokat, érlelődhet a darab. Bár lehetnek improvizációs lehetőségeink, de mindent precízen ki kell dolgozni, a szűk térben nem hozhatjuk egymást váratlan helyzetekbe. Imre nagyon-nagyon kedves, türelmes, kíváncsi ránk, az ötleteinkre, ha valami nem illik hozzánk, nem ragaszkodik az első elképzeléshez, és fantasztikus a fiúkkal együtt játszani! Mint egy hercegnő, úgy érzem magam!”

Őze Áron – Bonifácio:

„Már felvonásonként az összpróba szintjén állunk, s ez a bemutató felé közelítve nem rossz. A szöveg már fejben van, ezt nagyon szeretem, mert így már szabadabban tudok foglalkozni a karakter felépítésével. Viszonylag ritka, de ennél a darabnál elengedhetetlen, hogy már a próbafolyamat elején elengedjük kezünkből a szövegkönyvet. Pergő vígjátékot játszunk, helyzetkomikumok halmazával, ahol gördülékenyen kell már most a szituációkban mozogni. Konfliktusmentesek a próbáink, bár nem baj, ha ilyenkor törnek elő a feszültségek, de Sipi higgadt és nyugodt mederben tartja a próbafolyamatot. Szerencsés felállás az egy nő és két férfi a színpadon, lubickolunk a szerepben. Élvezem, hogy nincs rajtam akkora felelősség, mintha én rendezném a darabot, „csak” a kreativitásomat, szakmai tudásomat teszem hozzá, és ez felszabadító.”

Matyi Ágota díszlettervező:

A végtelenül szellemes és akciódús történet hátteréül Matyi Ágota díszlettervező bővérű színekben pompázó világot álmodott. A pezsgő, élettel teli mediterrán hangulatot színes ajtók, tarkabarka kiegészítők, illetve egy kulcsokból álló szélcsengő segíti majd megidézni a színpadon – így kapcsolódik össze Szentendre és Rio de Janeiro térben és időben! A díszletek, kellékek között a nézők akár otthoni tárgyaikat is felismerhetik, hiszen a produkció alkotói egyedi felhívással fordultak a közönséghez, melynek nyomán számos ajándék érkezett. A nagymama petróleumlámpája, a padláson porosodó, elnyűtt hintaló, a megunt szőnyeg, az ódon hegedűtok és a porcelán kézmosó-kancsó így lényegült át a darab részévé.
„A darabot többször elolvasom, mielőtt a rendezővel megbeszéljük, milyen elképzeléseink vannak. Minden díszlet megtervezése előtt jegyzeteket, vázlatokat készítek, anyagokat gyűjtök, s ezzel és a rendező koncepciójával szép lassan kialakul az a tér, amiben életre kel a történet. A Telitatálat!-hoz rengeteg ajtót használunk fel, ezek közül amiből nem csinálunk éppen széket vagy asztalt, marad hét a színpadon. Nemcsak az ajtók száma mágikus, de a térben elhelyezett kulcsok is külön üzenetet hordoznak. Fantasztikus a környezet a Városháza udvarán, ahol az épületek és fák meghatározzák a színpad keretét, ezt is belekomponálom a látványba. Szentendrén nagyon kedves barátaim élnek, igazán jó volt ide eljönni és alkotóként részt venni a Teátrum munkájában.”

(forrás:színház.hu)

Fotók: Gergely Bea