Lehet-e együttműködés az ottawai magyar közösségben?

2016 október 4 9:33 de.22 hozzászólás

Petényi Judit, az Ottawai Magyar Rádió szerkesztője harmadszorra fordul levélben a helyi magyar közösség vezetőihez és szervezőihez azzal a kéréssel, hogy éljenek a heti egy órás magyar nyelvű rádióműsor adta lehetőséggel. Ritkaság, hogy egy kis létszámú nemzetiség (Kanada fővárosában összesen kétezren beszélnek magyarul) heti rádióadással rendelkezik, amely az egész Nemzeti Főváros Térségében hallható, vasárnaponként 19 órától a CHIN Radio 97.9 FM hullámhosszon. Mégis, az Ottawai Magyar Ház még honlapján is elhatárolódni látszik az adástól, ahol hétről hétre számol be a szerkesztő az OMH programjairól. Petényi Judit legújabb, hétfőn küldött levelét olvashatják, a korábbi levelekkel együtt–amelyekre érdemi válasz az elmúlt egy év alatt nem érkezett. Felmerül a kérdés: fontosnak tartják az ottawai magyar közösség vezetői, hogy média platformja legyen a helyi magyarságnak?

*

Petényi Judit, az Ottawai Magyar Rádió szerkesztője.

Petényi Judit, az Ottawai Magyar Rádió szerkesztője.

Kedves ottawai magyar szervezetek vezetői és lelkes szervezői!

Történet: Miután a pap már harmadszorra is ugyanazt a prédikációt mondta el, a hívők megkérdezték tőle: „Nem akarjuk megbántani tisztelt Atyánk, de észrevettük, hogy már három hete ugyanazt mondja el. Mi lehet ennek az oka?” Erre a pap így válaszolt: „Örülök, hogy észrevették! Addig fogom ugyanazt elmondani, míg nem látom, hogy alkalmazzák a hétköznapokban is, amiről beszélek!”

Arra szeretnék utalni, hogy a 2015 október 26-án és a 2016. május 30-án írt levelem minden szava érvényes ma is, tehát kérlek, olvassátok el és válaszoljatok!

Ebből csak a következőket emelném ki és ajánlanám figyelmetekbe:

  • Az Ottawai Magyar Rádió és a Kanadai Magyar Hírlap is folyamatosan tájékoztatja közönségét a helyi érdekességekről. (A KMH esetében legutóbb itt és itt.)
  • A helyi média szerkesztői nyitottak a kapcsolatok felvételére és ápolására, és komolyan veszik az építő jellegű javaslatokat és hozzászólásokat
  • Nem győzzük hangsúlyozni, hogy azzal foglalkozzunk, ami összeköt
  • Tiltakozunk a Magyar rádió műsor hitelének megrontásáért! A CHIN rádiónak küldött 2015. decemberében felvetett vádak megalapozatlannak bizonyultak, az OMH honlapján feltüntettek ellenére a rádióban semmi félrevezető információ nem hangzott el, s az azóta eltelt 10 hónap nem volt elég, hogy ezt eltávolítsák az OMH honlapjáról.
  • Kérjük, hogy az Ottawai Magyar Ház vezetősége tudassa velünk, hogy a honlapon szereplő negatív leírás a vezetőség határozata volt-e vagy pedig a tagságé. (A vezetőség a szervezet napi fenntartásáról hozhat döntést, de a szervezetek közötti viszony az egész tagságra kiterjedő probléma)

Számos ottawai nemzetiségi közösségnek nincsen heti rádió műsora, pláne nem egy jó időpontban, mint amilyen a vasárnapi esti 7 óra. Ha a magyarok azt szeretnék, hogy a továbbiakban is fennmaradjon a rádió– különös tekintettel arra, hogy a közösség már elveszítette tévéjét – akkor elengedhetetlen az együttműködés.

Szeretnénk interjúkkal, cikkekkel és beszámolókkal terjeszteni a helyi magyarság életének fénypontjait, szeretnénk megismerni és megismertetni különböző magyar csoportok tagjait és folyamatosan tájékoztatni helyi érdekességekről.

Tisztelettel várom válaszaitokat:

Petényi Judit
Felelős szerkesztő
(2016. október 3.)

***

Kedves ottawai magyar közösségi és média vezetők!

2015 október 26-i levelemben, amit alább olvashattok, felajánlottam teljes együttműködésemet, mint rádiós felelős szerkesztő. A levél tartalma szinte a maga teljességében ma is érvényes azzal a különbséggel, hogy a magyar nyelvű 1 órás műsor mostmár vasárnaponként este 7 órakor jelentkezik a CHIN rádióban.
Mivel a műsort többnyire élőben vezetem, ezért fel tudok használni minden információt, amit vasárnap délután 1 óráig eljuttattok hozzám.

Meghívásra szívesen meglátogatom a programjaitokat és készítek felvételeket és riportokat, mind hang- és mind videó anyagot.

Közleményeiteket szívesen felolvasom a műsorban. Abban az esetben, ha nem kapok egyéb tájékoztatást, felhasználom az internetes honlapjaitokat és oldalaitokat ahhoz, hogy az eseményekről tájékoztatást adhassak. Azonban mivel az információtokat a hét közben még változtatjátok és lapjaitokat frissítitek, ez nem mindig végleges, s ezért nem vállalhatok felelősséget.

Továbbá szeretném hangsúlyozni, hogy mindannyian a széles körű és változatos, sokféle, de magyar gyökerekkel rendelkezőket szeretnénk elérni és szolgálni. A diverzitás nem csak kanadai tulajdonság, ránk magyarokra is ugyanúgy jellemző.

Azért, hogy hatékonyan eljuthasson hangunk mindenhová, együtt kell működnünk és teljes, objektív képet kell adnunk magunkról és egymásról.

Ezért kérlek benneteket, hogy újra nézzétek át a helyi magyar szervezetek és média adatait és frissítsétek fel, hogy az internetes vagy személyes látogatóitok a legújabb és hiteles tájékoztatást kapják rólunk.

Továbbá hadd javasoljam, hogy tegyünk újabb erőfeszítéseket a közös kerekasztal beszélgetésekre, ahol nem csak megérthetjük egymást, hanem megtalálhatjuk a közös munka sokszorosan hatékonyabb módját.

Az az érzésem, hogy göröngyös és próbára tévő időket élünk, s ahhoz, hogy ezt sikeresen és felemelt fejjel túléljük, a személyes nézetkülönbségeket mindenképpen félre kell tenni. Mi nem megosztani, hanem összetartani akarunk. Ki így, ki úgy.

Baráti üdvözlettel:

Petényi Judit
Az Ottawai Magyar Rádió felelős szerkesztője
(2016. május 30)

 ***

Kedves (Vezető)!

Levelemmel, mint az (Ottawai Magyar Ház igazgatói tanács tagját, a cserkészet vezetőjét, a katolikus közösség bizottsági tagját, az iskola vezetőjét) kereslek meg.

Együttműködésünket szeretnénk felajánlani szervezetednek az Ottawai Magyar Rádióval.

Az Ottawai Magyar Rádió című közösségi műsor minden vasárnap reggel héttől nyolc óráig hallható a CHIN Rádió FM 97.9 hullámhosszán. Az archív felvételek a www.ottawaimagyarradio.ca oldalon érhetők el.

Az eddigi gyakorlathoz híven, minden helyi magyar közösség működéséről igyekszünk tájékoztatni hallgatóinkat, így a ti szervezetetek eseményeit, programjait is szívesen közhírré tesszük.

Ahogy már említettem, a műsor vasárnap reggel hallható, ezért szerkesztésének záró határideje szerda reggel 9 óra Eddig az időpontig van lehetőségetek elküldeni a rádióba szánt információkat.

 Szervezeteteknek többféle lehetőséget tudunk felajánlani:

  • Hírek felolvasása a heti események rovatban (írásos, e-mail formában eljuttatott hírek)

  • Az általatok mp3-ban rögzített hírek műsorba szerkesztése

  • Szívesen készítünk veletek riportot (élőben, telefonon vagy skype-on keresztül)

  • Események utáni beszámolók általunk rögzített riport formában, vagy a ti felvett anyagotok lejátszása a műsorban

Az Ottawai Magyar Rádió honlapján lehetőség van a CHIN Rádióban már elhangzott műsorok újrahallgatására, illetve itt szeretnénk elhelyezni azokat a hosszabb riportokat, amik csak részben hangozhatnak el a rádió adásában.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy kiemelten fontosnak látjuk az együttműködést szervezetetekkel, annak vezetőivel, illetve minden egyes tagjával. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kommunikációs csatornák nem csak nyitva legyenek, de aktívan használjuk is azokat.

Várjuk ötleteiteket, javaslataitokat is.

Kérlek továbbítsd mindazoknak ezt a levelet, akiket véleményed szerint érdekelhet tartalma!

Baráti üdvözlettel:

Petényi Judit,
az Ottawai Magyar Rádió műsor szerkesztője
(2015. október 26)

Tags:

22 hozzászólás

  • Göllner András

    Kedves Petényi Judit:

    Bár én nem Ottawában, hanem Montreálban élek, ahol csak interneten tudom hallgatni nagyszerű műsorukat, ez úton szeretném a nyílvánosság előtt is kifejezni hálámat és köszönetemet a színvonalas, közösség-építő erőfeszítéseiért. Sajnálattal konstatáltam már egy éve, hogy bár az adásaik tárgyilagosak, kiegyensúlyozottak, a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége és annak egyik közösségi tagja, az Ottawai Magyar Ház fekete listán tartja kezdeményezését, csupán azért mert nem óhajt az Orbán kormány, vagy az ottawai nagykövetség szócsöveként működtetni műsorát. Elszomorít, hogy a magyarországon jól ismert média cenzúra, idáig is el ér, a Fidesz itt is a közpénzek felhasználásával, nehezíti a független médiumok működését.

  • Christopher Adam

    Judit hétről hétre valóban felolvassa a rádióban az Ottawai Magyar Ház honlapján szereplő híreket és programokat, szó szerint úgy ahogy azok ott megjelennek. Nem, hogy még egy egyszerű köszönetet sem kap ezért, hanem e gesztusra az a válaszuk, hogy honlapjukon a nagy nyilvánosság előtt határolódnak el a rádiótól, valamint egyetlen egy vezető, illetve szervező sem hajlandó arra, hogy legalább időnként felszólaljon a műsorban, esetleg interjút adjon. Igy mégis hogyan lehet hosszútávon közösségi rádiót szerkeszteni és fenntartani az ottawai magyarság részére?

  • Kedves András és Chris,
    Köszönöm a kedves és támogató szavaitokat. Remélem, hogy néhány napon belül végre beszámolhatok a visszajelzésekről is.
    Az általam szerkesztett rádióban nincs és nem lesz politika és mások becsmérlése, nincs a múlt szentesítése, mert a jövő már más alapokon épül, ha észreveszik ezt vagy ha nem, akkor is.
    Mi és a gyermekeink már nem Hungaropesszimisták, hanem humánus világpolgárok, akiknek a föld egésze és az azon élő minden lény fontos. A nemzeti értékek nem különbözhetnek a nemzetközi értékektől! Mint azt a politikában is észrevettük, nem a felülkerekedett hangadók képviselik a többséget, s ha nehezen is, de lassan és biztosan ez nyilvánvalóvá válik. Mi képviseljük a többséget és ezért nem adhatjuk fel, bármennyire is kényszerítenének erre.

  • Judit Petenyi
    2016 október 5
    9:09 de.

    Ne add fel!! Minden kanadai nagyvárosban, magyaroklakta településre kéne egy Petényi Judit.
    Talán még a világ is élhetőbb lenne.
    Gratula!

  • Göllner András

    @ Petényi Judit

    „Az általam szerkesztett rádióban nincs és nem lesz politika”

    Én se tartanám jónak, ha a magyar-nyelvű közösségi adókból kizárólag a politika folyna. Azzal viszont nem értek egyet, hogy a magyar-nyelvű médiumok kerüljék a politikát mint a pestist.

    Sőt: Ideje lenne már nagyon, hogy a magyar közösségi adók megtanítsák a magyar közösségeket arra, amit a görögök már Arisztotelész óta tudnak: a politika a demokratikus berendezkedés alfája, omegája. Ez az a mechanizmus amely lehetővé teszi minden közösség számára, hogy a közösségen belűl létező, és egymással versengő nézeteket, etikailag mérlegelhesse. Ahol ezt a mérlegelést tíltják, ott nincs politika, nincs demokrácia, ott nem az értelem hanem az érzelem, és az önkény uralkodik. Nem elzárkózni, vagy félni kellene a politikától, hanem betartani a demokratikus politizálás, a politikai diskurzus erkölcsi szabályait. Erre képtelen az Ottawai Magyar Ház, és az Orbán rendszer mögé felsorakozó KMOSZ. A politikának is helyet kellene adni egy közösségi adóban, a kultúrális, zenei és egyébb elemek mellett. Csupán arra kell ugyelni, hogy a politizáló felek betartsák a civilizált politikai diskurzis játékszabályait. A politika elől elzárkózni – főleg abban a világban amelyikben most élünk – nem az ésszerű, társadalmilag felelős emberi magatartásra, hanem a strucc magatartására emlékeztetnek. Remélem ezt a magatartást kerülni fogja az ottawai rádió, és majd időnként helyet ad az egymástól eltérő politikai nézetek megmérettetésének is.

  • Nagyon fontos témát érint Judit.

    Hogyan tudnak együtt működni a magyar szervezetek Kanadában?

    Nagyon sokszor találtam magam hasonló helyzetben mint a Judit. Volt olyan egyházi vezető, aki minden indokolás nélkül kitíltotta a TV-ket az egyház területéről. Amikor leültünk beszélgetni, kiderült, hogy „jóindulatú, segítőkész” emberek voltak a háttérben. Tisztázó beszélgetésünk után a kapcsolat rendeződött és korrekt volt a későbbiekben.

    Kanada nem Magyarország. Mi, aki a médiában dolgozunk és a CTRC (médiahatóság) engedélyével rendelkezünk a sugárzásra be kell tartanunk azokat az előírásokat, amelyek meghatározzák a működésünk kereteit.
    Tehát ránk nem a magyar médiahatóság szabályzata az irányadó henem a CRTC-é. Ez egy nagyon fontos dolog. A másik fontos dolog számomra, hogy a média egy híd szerepet tölt be a nézők/hallgatók/olvasók és a média által megszólítottak között.

    Christofer internetes lapja ill. a torontói Független Rádió rengeteget „magyar” politizál, ami miatt sok kritika is éri ezen organumokat, egymás részéről is.
    Ha ők felvállalják ezt, akkor ez az ő felelősségük, de nem várhatják el azt, hogy minden média ugyanúgy, ugyanolyan mértékben és irányban politizáljon mint ők, a legkisebb mértékben sem, hiszen mi Kanadában élünk.
    Mi, a TV-nél annak idején megpróbáltunk otthoni lapokból különböző oldalaktól egyenlő mennyiségben és súlyban ismertetni nézeteket.
    Amit mi akkor kaptunk az nem volt mindennapi. A nézők egyik részénél kommunisták voltunk a másik részénél fasiszták.
    Mi önkéntesek vagyunk, akiknek nem hiányzik a gyülölködés egyik írányból sem.

    Ekkor írányt váltottunk és a helyi magyar szervezetre és helyi magyar eseményekre helyeztük a hangsúlyt és nem a hazai politikára. Úgy gondolom ez a helyes írány. A magyar politikával való foglalkozás csak egy pótcselekvés. A helyi kapcsolatok hiánya illetve a rossz kapcsolatok miatti időrések betöltése.
    Néha elszörnyűlködve hallgatok olyan műsorokat, amelyekben Kanadában élő, de Magyarországon soha tartósan nem éltek tökétesen magabiztonsággal, de dilettánsan megnyílatkoznak hazai politikai kérdésekben. Majd az összeollózot sületlenségeket úgy tálaljákmint saját vélemény. A hozzánemértés magabiztonságával hintik a butaságot az éterbe és tévesztenek meg jóérzésű embereket.
    Ugyanúgy nehezén érthetők meg azok is, akik az internet adta lehetőséggel visszaélve elbújnak álnevek mögé és onnan osztják az észt.

    A legnagyobb meglévő progléma, ami helyi (kanadai) magyarok között van a gyülölködés és tolerancia hiánya. A vélt vagy valós sebek nyalogatása, felemlegetése, álnevek és egyéb huncutságok mögé való elbújás. Saját maguk nem vállalása, a párbeszédtől való félelem. Ez jelen van minden színten, előítéletekkel megspékelve.

    Judit egy kellemes egyéniség, aki egy értelmiségi. Számára is fontos az önmegvalósítás. Mint rádiós rengeteg lehetősége van, de ehhez partnerekre, segítőtársakra van szüksége. Azt vettem észre, hogy az emberek szeretnek segiteni, ha számukra is fontos az amiben kérik a segitségüket. Nagy türelemre, jó célokra és sok valóban jószándékú ember segítségével túl lehet lendülni a mostani látszólag kilátástalannak tűnő helyzeten.

    Ehhez kívánok jó egészséget neked Judit!

  • Christopher Adam

    Judit rádiójában propagandisztikus pártpolitizálás nincs és erre nincs is szükség. Azt viszont megnyugvással tapasztalhatjuk, hogy egy bárki számára nyitott műsort szerkeszt, ahol olyan ügyek és kérdések is szóba kerülnek, amelyek korábban az Ottawai Magyar Rádióban egyszerűen nem szerepelhettek. Ezen felül pedig olyanok is mikrofont kapnak, akik korábban nem kaphattak volna szót a műsorban, pusztán azért, mert személyes politikai nézeteik eltértek a közösségi hangadók nézeteitől.

    Mindannyian valamelyik politikai és világnézeti irány felé gravitálunk. Természetesen összetettek vagyuk, senki se fehér-fekete. De ha őszinték vagyunk önmagunkkal és közönségünkkel, akkor nem is kell rejtegetni azt, hogy az egyik rádiószerkesztő inkább liberális, a másik pedig inkább konzervatív.

    A magyar politikával való foglalkozás szerintem egyáltalán nem pótcselekvés. Vannak olyan politikai kérdések és ügyek, amelyek esetében erkölcsi kötelességünk állást foglalni, vagy tiltakozni, vagy szolidaritást vállalni bizonyos csoportokkal és elnyomott emberekkel–amennyiben megadatik az, hogy rendelkezünk platformmal, fórummal vagy képességgel, hogy ezt tegyük. Ezt sokféleképpen meg lehet tenni, de úgy gondolom, – élve egy nálam nagyobb ember gondolataival – az emberi történelem és az univerzum erkölcsi íve az igazság felé hajlik. Kötelességünk, hogy lehetőségeink szerint az igazságtalanság ellen felszólaljunk, hallasuk hangunkat – még akkor is ha ez számunkra kedvezőtlen következményekkel jár – és így a történelem erkölcsi ívét az igazság felé hajlítsuk.

    Ez soha nem lesz pótcselekvés.

  • Göllner András

    @ Maros Zoltán

    Kedves Zoli. Meglep, hogy párhuzamot húzol a Bede-Fazekas féle torontói „független” – hi hi hi – rádió és a KMH között, és főleg az, ahogy kioktatod Christopher Adamot. Azt írod, hogy Christopher Adam nem várhatja el, „hogy minden média ugyanúgy, ugyanolyan mértékben és irányban politizáljon mint ők, a legkisebb mértékben sem, hiszen mi Kanadában élünk.” Be kell vallanom Neked, Zoli, és ezt nem a hátad mögött hanem előtted mondom – ettől a szövegtől kicsit felfordult a gyomrom.

    Nem óhajtok Christopher nevében nyilatkozni, de azt bátran ki merem jelenteni, hogy Christopher vagy én, sose követeltük Tőled hogy egyoldalú módon tájékoztasd közönségedet. Ha ő vagy én valamit is kifogásoltunk, az az volt, hogy adásaidból hiányzik a CRTC által megkövetelt kiegyensúlyozottság. Emlékeztetlek – amikor felkértél, hogy írjak egy szakmai elismerést, jótállást a TV programod kiegyensúlyozottságáról a CRTC-nek, ezt megtagadtam, mert nem óhajtottam együttműködni ennek az állami szervezetnek az átverésében. Tény és bizonyítható: elsősorban, nagy gyakorisággal, és kritika nélkül, a FIDESZ politikusait szerepelteted műsoraidban. Aki ezt nem látja az vak.

    Azt írod, hogy „A magyar politikával való foglalkozás csak egy pótcselekvés”. Jé. Akkor mi a túrót szerepelteted műsoridőben a FIDESZ parlamenti szóvívőjét, Tuzson Bencét oly gyakran ? Miért közölsz rendszeres interjúkat a kanadába látogató Fideszes politikusokkal, miért szolgálod a Fidesz politikai imázsépítését térhódítását kanadában ? Tudom, ez a Te részedről nem pótcselekvés. De mond már meg lécci, akkor ez mi is pontosan ? Nekem fábol vaskarika.

    Annak viszont kifejezettem örülök, hogy Te is tiszteled Petényi Judit közösségi szerepvállalását. Remélem majd alkalom adtán, készítesz róla egy szép kis riportot, és azt le is adod műsoridőbe, és beszámolsz nézőidnek arról, hogyan próbálják Petényi Judit társadalmi szerepválllalását gáncsolni, hátráltatni a Fidesz által finanszírozott érdekképviseletek Ottawában.

  • Christopher Adam
    2016 október 5
    9:52 du.

    Ha nem vagy fehér-fekete, akkor kíváncsian várom, hogy közre adsz-e pl. Göncz Árpádról egy objektív értékelést? Ahol a sok fehéren lesz legalább néhány lila pötty. Ez csak egy költői kérdés, választ nem várok rá.

  • Christopher Adam

    Hazai lámpa,

    Írjál egy ilyen cikket és lehozom. Itt mindenki önkéntes alapon ír, ingyen, honoráriumot nem tudunk fizetni, az érkezik be, amit önkénteseink beküldenek. Mikorra várhatom a cikkedet?

  • Christopher Adam
    2016 október 6
    7:36 de.

    Én már leírtam a véleményemet a Göncz-topikban, de ott se érdekelt senkit, te is gyűlöletbeszédnek tituláltad. A neten rendkívül szegényes anyag van Gönczről, de annál egyoldalúbb. Mindenhol ugyanaz van: vagy dicshimnuszok, vagy besúgóként gyalázzák vagy az szdsz élén szervezte a taxisblokádot, hogy megbuktassák az mdf-et.

    Majd ha mutatsz nekem történészi értékeléseket, ahol objektívan, tudományosan kielemzik az szdsz kilencvenes évekbeli politikáját, akkor szívesen írok róla összefoglalót. De az olyan propaganda iratok, hogy Göncz volt az isten, meg hogy a médiaháborúban a jó oldalon állt, engem hidegen hagynak. Egy Hankiss-mondatot találtam, ami érdekes lehet: lehet, hogy át kellett volna engednie az Antall-interjút.

  • Göllner András

    @ Hazai lámpa

    Miért van az, hogy Te minden ágy alatt, minden esemény mögött az szdsz bűnös kezét látod ? Annyira kiszámítható vagy mint a 2 x 2. Ne haragudj, de ez egy kicsit uncsi. Bocsáss meg, de van egy magyar kifejezés ami egy kicsit durva, de talán most, hogy a gyerekek az iskolába vannak, Christopher megengedi hogy éljek vele – ki nem szarja le az szdsz-t ? Ki nem szarja le, Mond ????? Mi köze van az szdsz-nek a fenti cikkhez, lámpa ???? Miért vagy képtelen másra, mint minden témában, ugyan azt a döglött lovat rugdosni mint amit a Fidesz rugdos már 15 éve ? Azért mert ez a Fidesz kedvenc szórakozása, neked miért kell utánoznod őt ? Néz már a tükörbe, vagy cseréld ki a kanócodat, mert egyre alacsonyabb lángon égsz.

  • Ez a topic nagyszerű keresztmetszete, a kanadai magyar társadalomnak.
    De ez még érdekesebb is volt 57 után.
    Akkoriban, élő magyar menekültekből, volt katonatisztek, ÁVH-s személyek, nácizmus elől futók, az új diktatúra menekülte stb.
    Érkezésünkkor tapasztalhattam, a magyar emigráció sok színű arcát Kanadában.

    Ma már ez a kép kissé letisztult, de még ma is igen sok rétegű-
    Ember legyen a talpán, aki olyan rádió vagy TV programot tud a magyar emigrációnak produkálni, ami mindenkinek megfelel.
    Talán, ha a magyar klasszikusokhoz nyúlnának, irodalom, zene stb. felhasználásával, kevés politikai véleményközléssel.

  • Zoltan Maros
    2016 október 5
    8:19 du.
    Azt hiszem, itt mindenki tudja a rendes nevem.
    Viszont megszoktam 2000 óta, mikor internetes újságokba kezdtem írni, főleg magyarországiba, a felvett nevem és mindenhol ezt használom, kivéve a Facebook-ot. Ott ha az ember bejelentkezik, meg kell adni rendes emailcímét, nevét stb.

  • Kedves Göllner András,

    Vártam egy pár napot hátha a Judit megcáfolja azon soraid, hogy majd készítek interjút vele. A rádió indulasakor erre már sor került.
    Sajnálom, hogy csak teszed a megjegyzéseid anélkül, hogy meggyőződnél arról, hogy amit leirsz az igaz-e vagy sem.

    Üdv Maros Zoltán

  • Kedves Figyelő, én nem tudom a rendes neved.

    Kedves András és Zoltán,
    Az igaz, hogy a Kanadai Magyar tv leadott egy rövid összefoglalót az Ottawai Magyar Fórum megalakulásáról a februári állófogadás révén. Zoli ugyancsak megkért kb. 1 évvel ezelőtt, hogy készítsünk ismertetőt az Ottawai Magyar Rádióról, ami teljességében nem készült el, s ennek én vagyok az oka.
    Beszélgettünk további együttműködésről is akkoriban, de ez még nem született meg.
    Ma már sokkal tisztábban és világosabban látom a helyi és a kanadai helyzetet és a rádió stílusa is kialakult. Mint tudjátok, két éve csak véletlenül pottyantam bele ebbe a káoszba, mert azt hittem, nyugodtam barátkozhatunk és azt képzeltem, hogy a kanadai magyarság szemét az itteni életének jobbítására öszzpontosítja, hiszen itt és most élnek. Mennyire tudatlan voltam!
    Az itt és most helyett lelkükben 6000 km-re vannak és 100-150 évvel ezelőtt.
    Pedig minden önfejlesztő program azt tanítja már az elmúlt 35 évben, hogy maradj a jelenben és élvezd a környezeted a maga teljességében. (munka, család, gyerekek, tanulás, utazás stb.) De ez a magyar közegben lehetetlen, s engem is be akartak olvasztani a saját világukba.
    A konformitást csak addig fogadom el, amíg segíti lelki és szellemi jólétemet. A mostani helyzetben azonban ki kellett lépnem a kényelmi zónából és ki kell állnom azért, amiben hiszek.
    Hiszen egy tanító mindig is tanító marad.

  • Az utolsó helyi vezetőknek írt levelemet 1 hete küldtem ki. Nem kaptam egyetlen választ sem.
    Mindenkire rábízom, hogy vonja le a következtetés.
    Vagy legyen egy negyedik is?

  • Kedves Judit, ismétlem, a kanadai magyarság több ideológiai irányzatból került ide és igen nehéz lesz egy átfogó, PÁRTATLAN képet hozni a helyi magyaroknak!
    Ezért ajánlatos, minden politikai kommentárt kihagyni a rádió műsorából.

  • Kedves Judit ismétlem, a kanadai magyarság több ideológiai irányzatból került ide és igen nehéz lesz egy átfogó, PÁRTATLAN képet hozni a helyi magyaroknak!
    Ezért ajánlatos, minden politikai kommentárt kihagyni a rádió műsorából.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Segítek magának, mert zavaros tanácsokat próbál nyújtani Petényi Juditnak. Nem tudom hallotta e, Orbán korábbi nagykövetének Pordány Lászlónak hangzatos jelentését: a kanadai magyarság egyivású, magyarán mondva, a Fidesszel egy húron pendül. Petényi Judit levelére, felkérésére azért nem reagál az Ottawai Magyar Ház vezetősége, azért fúrja öt, mert több húron pendül. És ez bűn, a magyar közösségeket oly nagy szeretettel etető Orbán Viktor úr szemében. A Petényi Juditnak akkor fog válaszolni az Ottawai magyarság, ha egy húron pendül OV-al. Akkor majd kap ő is egy kis-kőrősit, egy kitüntetést, és egy csomó interjú alanyt, hirdetőt, támogatót, mint a Zoli, a Zsolti, a Rózsa, a Mária, és a többiek. A helyi magyaroknak nem zene a „Born to be wild” Teccik érteni amit mondok, vagy rajzoljam le ? (Lehet hogy már mindenki lefeküdt ?)

  • Göllner András 9,37

    Ez is találó és kitűnő, mint a többi is. És zavarbaejtő, mert szinte nincs mit hozzászólni. 🙂

    .

  • Göllner András

    @ voronyezs

    Te se tucc aludni ??? 🙂