A Momentum esete orbanizmussal

2017 május 21 4:01 du.18 comments

A Momentum Mozgalom és az Origo kalandjából a friss hírek sem frissek. Az utolsó talán az, hogy a szerkesztőség feljelenti a Momentum tagjait. Ezzel végső soron egyfajta nyugvó pontra jutott a helyzet. Politikailag azonban korántsem. Mert a hatások a választásokig nyúlhatnak.

Az egyik ilyen hatás kétségtelenül az, hogy az akció nagyon sokat elárult a Momentum demokrácia-felfogásáról. Leginkább arról, hogy ilyen felfogásuk gyakorlatilag nincs. Ez egyébként nem új jelenség. A feltűnésük kétségtelen társadalmi igény, a nép döntési vágyának hatására volt átütő. Ugyanakkor a korántsem pártalakuláshoz, hanem egy népszavazási kezdeményezéshez adott aláírásokra is hivatkozva indokolták a pártosodást. Amely akció már jelezte, hogy a Momentum vezetőinek a moralitásról nagyjából az a felfogásuk, hogy a „célunk szentesíti az eszközeinket”. Alkalmasint visszaigazolva azokat a véleményeket, amelyek párhuzamokat véltek felfedezni a Fidesz és a Momentum, illetve a vezetőik között. Már csak azért is, mert a Fidesz pontosan ugyanezen mottó mentén működik. A szerkesztőségbe való behatolásuk ezen a történetláncon átlépte azt a morálisan vörös vonalat, ami a törvények öncélú kezelésének a határa. S amely vonal ott kellene, hogy világítson, amikor valaki olyan szerepre vállalkozik, amelybe a törvénykezés is beletartozik.

Ez egyébként akkor is igaz, ha a regnáló hatalom törvényeit csak azok átlépése árán lehet megváltoztatni. Jellemző ez a helyzet az autoriter államvezetések szélsőséges eseteire. Köztük a diktatúrákra is. Azonban, szerintem, ilyen esetben is csak azoknak az akcióknak van értelme, amelyek egyrészt közvetlenül a hatalomgyakorlás operatív intézményei ellen irányulnak, másrészt a társadalmi többség számára morálisan visszaigazoltak, illetve visszaigazolhatók. Ha az előbbi nem teljesül, akkor egy gyáva pótcselekvésről beszélhetünk. Ha az utóbbi nem teljesül, akkor egy öncélú forradalomról. Ami nem több, mint a társadalmi többséget nem szolgáló, hanem csak fel-, és kihasználó egyik hatalom lecserélése egy másik, ugyanilyen hatalomra. Ha innen nézzük a Momentum szerkesztőségi akcióját, akkor a helyzet még rosszabb.

Egy szerkesztőségi betűpiszkáló önkényes felkeresése, és számon kérése aligha tekinthető a hatalomgyakorlás operatív intézményrendszere elleni akciónak. A Momentum tagjai tehát gyakorlatilag felkeresték a szódás lovát, és nagyon csúnyán néztek rá. Elérve azt, hogy beszéljenek róluk, de leleplezve azt a döntéshelyzeti gyávaságot, amire aligha lehet a légváraknál komolyabb felépítményt alapozni. De ezen messze túlmenve, gyakorlatilag bejelentkeztek önjelölt forradalmárnak. Márpedig a valós kockázatokat rejtő döntések szülte felelősségtől irtózó, gyáva „forradalmárok” jobb, ha nem kapnak operatív hatalmat. Erre a legjobb példa maga Orbán Viktor és hatalomgyakorlása. Fekete-Győr András és társai akciója ebből a szempontból is sokkal leleplezőbb valószínűleg, mintsem azt szerették volna.

Gyakorlatilag kiírva a Momentum Mozgalmat abból a listából, amelynek tagjai a demokráciát tartják szem előtt. S nem a maguk alkotta unortodox szabályrendszerek mentén. Egyben a nyersen illiberális orbanizmus mellé egy, a Fidesz módszertanát egy pótcselekvős populizmusba oltó vonulatot is meghatározva. Talán annak érdekében, hogy a Fideszt elhagyó választóknak legyen még egy gyűjtőkosárkája. A Jobbik mellett.

18 Comments

  • Ez az a “Momentum” amit Eli Wisel alapitott?

  • Bendegúz, rég nevettem ilyen jót.

  • Bendeguz79,

    Ha legközelebb valamit viccnek szánsz, tegyél szerintem mögé egy ” :-) ” -t.
    Mert így sokan fognak szimplán tökfejnek gondolni.

  • Mondandóm elején szeretném világossá tenni : nem, nem szabad bemenni egy újságszerkesztőségbe és rajtuk számonkérni a megírt cikkeiket. Kihangsúlyozom : szerkesztőségbe, újságírók közé bemenni és kérdőre vonni őket a nekünk nem tetsző írásokért, ez nem engedhető meg egyetlen magát demokratikusnak mondó pártnak sem.

    Csakhogy az Origo szerkesztősége nem újságírói szerkesztőség, és az ott dolgozók nem újságírók, hanem közszolgák.
    Ugyanolyan közszolgák, mint a kormányhivatalok dolgozói, mint az állami hivatalok ügyintézői.
    Bemegyek az ügyintéző előadóhoz, mert az ügyemet nem az elvárható módon intézte, ás megkérdezem tőle, miért tette azt, amit tett?

    Az Origo politikai utasításoknak megfelelve végzi a munkáját, így tehát nem újságírói munkát végeznek, hanem közszolgai, ügyintéző munkát. A kapott feladatnak megfelelően több alkalommal írtak valótlanságot lejárató célzattal a Momentumról. Nem oknyomozó-tényfeltáró független újságírói munkát végeztek, hanem karaktergyilkoló propagandát folytattak állami megrendelésre a fiatal ellenzéki párt ellen.

    Az Origo nem más, mint a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik alosztálya.

    Ezért tehát, a Momentumosok joggal tehették föl a kérdést az állami ügyintézőnek: ezt mégis, hogyan gondolta?

    (gratulálok “Endre István Simay”-nak a Stefka István színvonalú röffenetéhez, aki géppisztolyos terroristáknak festette le őket)

  • Anita Szászy

    Szánalmas alakok,nem a nemzeti konszenzusra törekszik egyik sem ,hanem a hatalom gyakorlásra.A választópolgárok pedig lököttnek nézik őket,és okkal.

    Katyvasz politikai pártok,és hitelesség nélküliek.

    Jobban tennék,ha a magyar nép számára építő jellegű kritikával,vagy témával mutatnák meg magukat a nyilvánosság előtt.A jobbik ugyanúgy nem tudja mit akar szerintem ,mint a FIDESZ,leginkább sok pénzt,és hatalmat,aztán jöhet a nép úgymond kiszolgálása valamilyen szinten,gyanítom nem túl értékesen .

  • Turóczi Béla

    Az biztosan látszik, hogy a momentumos fiúk – idővel – ifjabb fideszesek lehetnek, de még ezt az utat elkerülhetik. Még tanulni kell az “államférfire jellemzőket”, régi rómaiak ezt így mondták: a sas nem legyekre vadászik (eredetiben: aquila non captat muscas).
    Pedig jó lenne, ha a korral kinőnék a hebehurgyaságot.

  • Turóczi Béla

    Ahhoz azonban nem voltak hebehurgyák, hogy sikeresen összegyűjtsenek 266 ezer bpesti aláírást és megakadályozzanak egy hatalmas pénzszórást.

  • Én örülök ezeknek a felhajtásoknak, mert minden újabb ilyesféle már azt erősíti az emberekben, hogy ha jót akarunk magunknak, akkor vissza kell vennünk a saját kezünkbe az irányítást.
    Ez pedig csak a hagyományainkban őrzött alsó invesztitúrás konstrukció újraépítésével lehetséges.

  • Anita Szászy! Szerinted mi az az “építő jellegű kritika”? “Vannak még eredmények elvtársak (ner-ársak, bajtársak), de majd kijavítjuk” Ilyesmi? Ezt a “hatalomratörés”-fóbiát nem is értem. Ha valakinek van elképzelése,terve, célja, hatalom nélkül nem megy semmire. Nem a hatalom az ördög, hanem az, ahogyan használják. Ennek polgári demokráciákban vannak írott és íratlan szabályai.
    Drizari! Nekem sántít az indoklásod. Ezen az alapon lerángathatom bárki drága óráját, mert “nem érdemli meg”? Csak macerás megoldás van, bár abból többféle is. Az érintett személyesen beperli a lejárató orgánumot. Kiröhögi a lejáratót. Alapít egy netes “lapot”, és ennek nevében interjút kér az illetőtől. Ez ma itthon igen nehéz, hiszen a Párt már jó régen rátette a mancsát minden fórumra, most meg a lé is náluk van.
    A közönség úgy tűnik, már reagált: egy-egy ilyen izének – legyen az képben, hangban, írásban – többnyire 0-20 % alatti az elterjedtsége. Nem ezek a lejárató izék a legveszedelmesebbek: hanem az egymondatos “állítsuk meg….”típusúak, azok érik el az átlagszavazók 80%-át. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökkel sem vacakoltak, hogy miről szólt az az őszödi beszéd. Egyetlen szót kiemeltek, azt sulykolták – kész.
    Most ezt csinálják Sorossal, de lesz még hasonló.

  • CHARLEY es ANDY soraira;

    Orulok hogy valami jo hangulat, mosolyokra osztokelte magukat a kegyetlen es siralmas allando panaszaik kozott.

    Csupan el nem tudom lepzelni hogy mi volt nevetni valo a Moment-ra vonatkozo kerdesemben ?

    Ha talan nem tudnak Eli Wiesel-t vagy elet-eredmenyeinek adtait, az mikent lehetne nevetseges.
    Barmi mas szervezet,tettek , azon nev alatt ami nem letezik a WWW-on, tehat meg a trade-mark law kihagasa sem eselyes.
    Lennenee jok ismertetni a vicceiket, en is szeretek nevetni, ha valami valoban is vicces.

  • talalom,

    milyen drága órát és ki nem érdemeli meg? Én a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyik alosztályáról írtam, ahol közszolga ügyintézők dolgoznak. Szerintem.

  • Bendegúz, “sötét náci elmék” szerint liberális csoportosulások mögött mindig zsidó háttéremberek állnak. A Momentum nevű nemzetellenes anarchista csoportocskát nem Eli Wiesel alapította. A vicces az volt a dologban, hogy egyből az egyik legnagyobb kalibert gondoltad a Momentum mögé.

  • A Magyarság eddig azzal élt túl, h megtanult vigadni a saját nyomorán is.
    Mert, a jó humor életadó gyógyszer.

  • Drizari
    2017 május 22
    1:21 de.

    Az Origo szerkesztőségében a szerkesztőség alkalmazottai ülnek.
    Még a Te hasonlatoddal élve is baromság volt a Momentum akciója.

    Az önkormányzathoz is bemehetsz, leüvöltheted a csóró ügyintéző fejét, aki végrehajtója a hatalmi szándéknak. Anélkül, hogy ismernéd a családjád, a személyes körülményeit és ezer mást.
    Ha mázlid van, akkor nem vágnak ki a rendészek.
    De valójában mit tettél azon kívül, hogy kiadtad a gőzt?
    Ja, Semmit. Belerugtál a szódás lovába.
    Gratuláljunk nagyot?

    Gondolom végiggondoltad az, amit leírtál. Szerintem viszont nem olvastad el a cikket.

    Stefkát hagyjuk, nem éri meg az időt vele foglalkozni.

  • talalom
    2017 május 22
    12:07 du.

    A Momentummal, de a Tanítanékkal, a CKP-val, de még az ellenzéki pártok jó részével is csak pár baj van.

    Nincsenek 3 napnál tovább mutató céljaik,
    nincs kommunikálható programjuk,
    nincs a nagy porkavarásnál komolyabban érzékelhető céljuk.

    S a többi néma csend. Meg orbanizmus.
    Az ilyen Origo-bemenethez hasonló, meg ácsorogjatok fegyelmezetten és HALLGASSÁTOK A NAGY PUKLIT típusú akciók egyre jók: megerősíteni Orbánt.
    Nem lennék meglepve, ha jó néhány aktivista rajta lenne a Fidesz informális fizetési, kielégítési listáján.

  • Drizari! Elismerem, nem volt szerencsés a hasonlat. Akkor anélkül: normálisan működő tájékoztatásnál nem fordulhatna elő, hogy személyesen kelljen kérdőre vonni a rágalmazót. Más kérdés, hogy valóban teljesen indokolatlanul beszélünk szabad tájékoztatásról. A nagyobb gond, hogy a Momentum akciója értelmetlen volt. (Bár alakuló pártnál elég fontos, hogy bekerüljön a nyilvánosságba.)
    Andy: Te is elég hatásosan segíted a fennálló ner-t. Vajh, miért?

  • Andy Mage és talalom,

    normális országban valóban nem ez az elégtételvételi módja a hazugságok terjesztésének.
    Jelenleg viszont nem normális állapotok jellemzik az ország politikai életét. Ez lassan eluralkodik a hétköznapi mindennapokban is. Hogy ettől megváltozik az Origo? Biztosan nem, és nem fog megváltozni a fölkeresett “újságíró” sem.

    De azért ezt a személyes találkozást teljesen más volt az érintetteknek átélni, mint amikor kapnák az értesítést, hogy a rágalmazott pert indított.

  • Mindig azé a hatalom akié a mindennapok megtervezésének és irányításának (az invesztitúrának) a képessége.
    Ez pedig csak a hagyományainkban őrzött konstrukcióban a népé.
    MAG funkciójú népként ennek újraépítése a feladatunk.
    A vezérkar addig fog csesztetni bennünket ameddig el nem végezzük a feladatunkat.
    Mostmár nem a megtörésünkről szól a vezérkari buli.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.