Pillantsunk az óvodai erőszak mögé

2018 július 8 8:39 de.27 hozzászólás

E heti hír volt, hogy egy újbudai óvodában elszabadult a pokol. A beszámoló szexuális brutalitásról, és általában erőszakoskodásokról szól. Mindezt a gyermekek „egymás közt” követték el. A Népszava beszámolója szerint. Amelyben a megtett intézkedés tervének emlegetését szintén ismertetik. Ezek esetében az, ami kimaradni látszik sokkal „érdekesebb”, de inkább elborzasztóbb, lehet.

A gyermekek által elkövetett erőszakos események közül az övvel való fojtogatás sem semmi. Különösen azért, mert egy 3-4 éves gyermek ugyan meg tudja fojtani egy társát, de aligha várható el az, hogy a tett folyamán tudatában legyen a tényleges cselekedetének. Egyszerűen azért, mert ebben a korban még azok a dimenziók nem igazán kifejlettek, amelyek a halálokozás valós súlyát felmérhetővé tennék. Egyszerűen elindul egy cselekvési sor, és nem áll le. Amikor pedig ezt kétségbe szeretné vonni valaki, akkor azért nézzen komolyan körül. Akár a saját személyiségében. A regressziós helyzetek közül pontosan ismert a „vörös köd” effektus. Felnőttek között is. Ilyenkor sincs másról szó, mint arról, hogy elindul egy cselekvési sor, bekattan egy cselekvési minta, és kontroll nélkül végigfut. Alkalmasint ezt, tapasztalatom szerint, a pedagógusoknak elmesélik a fejlődéslélektan című tárgy keretében. Amikor tehát pedagógusok láthatóan kerek szemmel csodálkoznak rá egyes eseményekre, akkor az a képzésük igen komoly hiányosságaira is rámutathat.

Az pedig egy igen komoly szervezési problémára, amikor a valós helyzetre fel nem készített óvodapedagógusokat foglalkoztatnak egy olyan óvodában, ahova tudotta a szocializációs deficittel érkező gyermekeket „iskolázzák be”. Márpedig az érintett óvoda a hír szerint olyan, amelyben „jelentősen nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik „szociális készségekben” eltérnek a koruknak megfeleltethető szinttől, ők jellemzően hátrányos családi környezetből származnak, legtöbbjük a kerületi átmeneti szociális otthonban lakik”. Így az önkormányzat vonatkozó osztálya(i) igencsak sáros(ak) lehet(nek) az ügyben. A veszélyeztető helyzet kialakulásában, illetve a személyzet felkészítésének, a szülők előzetes tájékoztatásának elmulasztásában. Megoldásként is az olvasható a híradásban, hogy:

Az említett problémák mielőbbi megoldása érdekében az önkormányzat felvette a kapcsolatot az Újbudai Humánszolgáltató Központ vezetőjével, kérve az Anyaotthonnal való szakmai kapcsolatok erősítésére és segítségnyújtásra a család és gyermekjóléti szolgáltatás területén

Amely megfogalmazás, ha valaki még emlékszik az egykori párt-hírek nyelvezetére, világosan jelzi: nem tettek semmit, nem tesznek semmit, és nem is terveznek semmit. Majd megbeszélnek. Akkor, ha sikerült a megbeszélés időpontját előzetesen megbeszélni. Feltéve, hogy nem mentek az érdekeltek nyaralni, ráérnek, és kedvük is lesz hozzá. Igazi, régivágású, kádermentegető hozzáállás. Mert azt csak remélni szeretném, hogy azt az érintettek sem veszik komolyan, hogy „pedagógiai asszisztensi jelenlét” megoldja a problémát. Tekintve, hogy nem több tüneti kezelésnél. Ha nem is talán legrosszabb a lehetőségek közül. Ha az agyonhallgatást tekintjük, például, alternatívának.

A tünetek mögött azonban van pár egyéb, nem kevésbé figyelemre méltó mozzanat. Ez pedig azon cselekedetek sora, amelyeket elkövettek a gyermekek. Akik, nem győzöm hangsúlyozni, óvodások. Így, amikor cselekvési mintákról beszélünk, érthetjük szó szerint. Olyan cselekvésekről beszélünk, amelyben nagy szerepe van a mintakövetésnek, az utánzásnak. Miközben aligha tételezhetjük fel, hogy 3-4 éves gyermekek felmennek az internetre, rákeresnek a BDSM-videókra, és azokon élvezkednek. Sokkal valószínűbb, hogy olyan viselkedést mutatnak, amelyet látnak maguk körül, illetve olyat, amelyben, rosszabb esetben, bevonják őket. Szemléljük meg ebből a szempontból azt, hogy „egy kislány arcát és nemi szervét pedig több kisfiú véresre harapdálta a mosdóban”. Nem a vért, hanem a helyzetet tekintve elég világosan látszik, hogy az orális pettinget is magába foglaló szeretkezés imitálását láthatjuk. Óvodáskorra „leforditva”. Amikor a száj még főleg táplálkozásra, ha tetszik „harapdálásra” szolgál. Ahogy a fiuk nemi szervének a nyalogatásáról sem hiszem, hogy minta nélküli viselkedésként jelent meg az ovisoknál.

Ebből a szempontból roppantnagyon kíváncsiak lehetnénk, hogy abban az átmenetei szociális otthonban milyen körülmények között élhetnek a bentlakók. A jóhiszeműbb feltételezés az, hogy olyan, amelyben a szexualitást a gyermekek előtt élik meg a részt vevők. A kevésbé jóhiszemű feltételezéseket mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Azonban bármelyik eset áll fenn, akkor is igencsak sürgető lenne egy alaposabb vizsgálat arrafelé. Gyakorlatilag azonnal, mert ezeket a problémákat az idő nem igazán szokta megoldani. Súlyosbítani azonban annál is inkább. Így azzal egyet lehet érteni, amikor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke az azonnali vizsgálatot sürgeti. Függetlenül attól, hogy az illető hány éve dolgozik óvodában, és látott-e már életében ilyet, vagy sem. Az olyan lózungok, mint a szakemberhiány emlegetése már inkább csak töltelék-szöveg. Az meg kicsit furcsa, hogy nem a gyermekek helyzetének azonnali vizsgálatát kéri a szakszervezet kedves képviselője, hanem azt emlegeti, hogy „az óvodának és a fenntartónak haladéktalanul ki kell vizsgálnia, hogyan alakulhatott ki ilyen helyzet”. Mely megfogalmazás igazán politikai szereplőhöz méltó. Gyakorlatilag pontosan ugyanazt a hámozott léggömböt jelenti, mint az önkormányzat senkiben felelőst nem kereső, a helyzetre inkább csak rálegyintő megnyilatkozása.

A szülők részére nyilván a legtriviálisabb megoldás, hogy a XI. kerületi Napsugár Óvodát akkora ívben kerülik el, amekkorában csak tudják. A gyermekeik, unokáik érdekében mielőbb, és szinte bármi áron. Ez azonban pontosan olyan tüneti kezelés, mintha a bántalmazó gyermeket, vagy inkább azok gondviselőjét, egy-egy apuka megvárja, és elülteti a betonba. A tüneti kezelés mellett azért csak ki kellene vizsgálni, a bántalmazó gyermekek körülményeit is. Igaz, akkor intézkedni is kellene, ami sokkal macerásabb, mint nyilatkozatokat közzé tenni. Különösen akkor, ha a témában illetékes minisztérium államtitkára is fontosabbnak tartotta a minap a kirohanást az egynemű párok ellen, mint a berohanást a gyermekek védelme érdekében. Ami a hatalom hozzáállását jellemzi legfeljebb a gyermekek sorsa iránti érdeklődést illetően, illetve a családon belüli erőszakhoz.

27 hozzászólás

  • Tegyük hozzá: történetesen az egyik önkormányzati képviselő egy újbudai nevelőotthonban nőtt föl. Éppenséggel legalább ő odafigyelhetne…

  • Alma,
    Azt, hogy az elvileg érdekelteket mennyire érdekli az egész az leolvasható a sajtótájékoztatóról készült fényképen.
    Olyan is az egész…..

  • Simay úr elborzadt…. Két értelmes mondatban leírhatta volna az “esetet”, ehelyett (még tőle is szokatlan mértékű) redundáns halandzsázásba kezdett. Persze a liberális hozzászólók perceken belül el fognak jutni a homofób Orbán-kormányig, amely nemhogy az óvodai szexuális brutalitást is megtűri(!) Újbudán, de még a PRIDE-ot sem értékelte annyira, hogy beállt volna vonagló büszkék közé… Bezzeg a nyugati képviseletek csatlakoztak az európai értékekhez ! Mahlzeit…

  • “…aligha tételezhetjük fel, hogy 3-4 éves gyermekek felmennek az internetre…”

    3-4 évesek (esetleg) nem, de az 5-6-7 évesek könnyen “felmennek” az internetre.
    Ismeretem szerint a szóban forgó kisgyerekek ilyen korúak voltak.
    (Egyes pride-felvonulók is “kiváló” példa mutatók voltak szekszuális devianciából – mint ahogy azt láthatta ország-világ.)

    Nyilvánvaló, hogy a szülőké a legnagyobb felelősség.

  • Hát, ha más nem is, de TE, NAGY István már tényleg eljutottál az általad vázolt szintre.

  • Hajdani óvónő barátnőm szerint volt ilyesmi régen, a rendszerváltás előtt is, a gyerekekben ugyanis megvan a kegyetlenség. Talán kevesebb volt az ilyen eset – de a mi felnőtt világunk is most újra egyre kegyetlenebb lesz, és amit a gyerek akárhol lát, azt bizony megjegyzi. Másrészt pedig szerinte az óvónőkön is sok múlik, és egészen nyilvánvaló, hogy nem megfelelően figyelnek oda a gyerekekre. Ez lehet szakmai felkészületlenség, vagy nemtörődömség is.

  • Pittyukaaa okossssss,

    Egyelőre Te jutottál el a Pride-ig, és képzelted magad elé a vonaglást.
    Csatlakozzál Lalyboy-hoz. Szép pár lesztek, mert úgy tűnik mindkettőtöknél csak a homoerotikus vágyakat takarja a decibel.

  • NAGY István
    2018 július 8
    5:50 du.

    Nagykám én meg tőled szoktam elborzadni

  • Zetelaky Hunor

    Vajh milyen pongyolaságból felejtődött el a cikkíró tollából, hogy az újbudai ovoda abberált ovodásai, attól a többszáz éve integrálhatatlan migráns népcsoportból kerültek ki, akik ezeket a csínyeket már bölcsödés koruktól otthon látják, az oviban viszont ki is próbálják! Nos kedveskéim ez a viselkedési forma erősen hajaz a németekéhez, akik ugyanígy pusmognak az ő beszelfizett agysebészeik csínyeiről!

  • Zetelaky Hunor
    2018 július 9
    12:09 du.

    Jó humor volt..,,-
    Afféle Zetelaky humor.

  • Szukits Rezső

    3-5 éves gyerekekről szexuális perverziót feltételezni perverzió. Ez a perverziót úgy hívják, hogy pedofília.

  • Kis Ferenc

    “Egyes pride-felvonulók is “kiváló” példa mutatók voltak szekszuális devianciából – mint ahogy azt láthatta ország-világ.”

    Megkérlek ne gúnyolódj a PRIDE-on!!! Annak kritizálása, egyenesen antiszemitizmus és ez tűrhetetlen!!!
    Nézd csak meg, milyen rengeteg Testvérünk áll ki mellette, cégével és minden dolgozójával együtt, teljesen nyíltan:
    https://nyitottakvagyunk.hu/hu/akik-mar-csatlakoztak/

    Ne becsülj alá minket!!!

    Ne becsülj le minket!!!

  • Almási Alma

    “Tegyük hozzá: történetesen az egyik önkormányzati képviselő egy újbudai nevelőotthonban nőtt föl. Éppenséggel legalább ő odafigyelhetne…”

    Neked igazad van. Teljesen elfogadhatatlan, hogy roma gyerekeket tesznek egy olyan óvodába, ahol zsidó lurkók is játszadoznak. Ez nyilván csak valami tévedés lehet, hisz az ottani önkormányzat magva is közülünk való. Remélem mielőbb orvosolni fogják ezt a hibás lépésüket, mert így nem maradhat.

  • (Nagyon kevéssé) tisztelt szélsőjobboldali, cigány- és zsidógyűlölő kommentelő felebarátaim!

    Milyen furcsa, hogy például Iványi Gábor (Magyar Evangéliumi Testvérközösség) óvodájában (ahová kislányom évekig járt, mert akkoriban “az ezerszer áldott nyolcadik kerületben” (co. Mándy Iván) éltünk, közel az Iványi-féle óvodához), ahol igen sok nehéz szociális- és hátrányos társadalmi helyzetben lévő család kisgyermeke járt és jár ma is, ilyen esetek valahogy nem fordultak elő.

    Hogy a “Imre” fedőnev alatt uszító “tisztességben” megőszült egykori NKVD-KGB, ma már csak nyugdíjas FSZB-SZVR agent provocateur ne aggódjon, tájékoztatom, hogy a budapesti zsidó felekezeti vagy alapítványi fenntartású
    óvodák és iskolák mindegyikébe jártak, járnak roma és fekete gyerekek. Nem is tudom, hogy ők miért, milyen meggondolásból választják ezeket az iskolákat, hiszen egyik sem ún. “versenyistáló”, nem elitiskola. Talán csak nem azért, mert ezekben az intézményekben se a nevelők, pedagógusok, se pedig a többi gyerek nem diszkriminálja, nem gúnyolja őket, és pláne nem fordultak elő a cikkben írtakhoz hasonló esetek.

  • Belzebub

    “a budapesti zsidó felekezeti vagy alapítványi fenntartású
    óvodák és iskolák mindegyikébe jártak, járnak roma és fekete gyerekek.”

    Megfeledkezel róla, hogy a mi iskoláinkba beengedett egyéb vallású gyerekek háttere, gondosan fel van kutatva. Ha mégis előfordulna az újbudaihoz hasonló eset, akkor az a mi iskoláinkban azonnal meg lenne szüntetve.
    Viszont az a meggyőződésem, hogy az újbudai óvoda roma származású gyerekeinek háttere is fel lett kutatva és nem hiszem hogy a véletlennek köszönhető, hogy csupa ellentétes magaviseletű gyerekeket Írattak oda, mint a mi iskoláinkba. Ráadásul rövid idő alatt, feltűnően nagy számút. Akik ezt megcsinálták, pontosan tudták, hogy azon a környék óvodájába sok zsidó kisded jár az ottani lakosság összetétele miatt.

    Szóval jó lenne tudni, kik- és miért csinálták?

  • Imre, 7:11 d.e.
    Hátha átmegy másodszorra:
    Miért állithatja Imre testvér, hogy aki a PRIDE-on “gunyolódik” az antiszemita (sic) ?!

  • 10:27
    Szegregáció, (kontra)szelekció, über(gyerek)mensch szöveg, (burkolt) rasszizmus….!

  • NAGY István

    “Miért állithatja Imre testvér, hogy aki a PRIDE-on “gunyolódik” az antiszemita (sic) ?!”

    Mert ezt Mi szervezzük az egész világon és Mi veszünk részt rajta az egész világon. Melyik része szorul további magyarázatra??

  • NAGY István

    “Szegregáció, (kontra)szelekció, über(gyerek)mensch szöveg, (burkolt) rasszizmus….!”

    Miért rasszista, aki védekezni próbál a kívülről irányított, közösségébe furakodó agresszió ellen?

  • 10.00
    Kedves Imre! Ki az a “MI” , s honnan ered a felhatalmazása, hogy pl. az antiszemitizmust egyéni módon deklarálja/kezelje a saját igénye szerint? Salom

  • Orsós Elemér

    Imre
    2018 július 11
    10:05 de.
    “Miért rasszista, aki védekezni próbál a kívülről irányított, közösségébe furakodó agresszió ellen?”

    Gratulálok, ez egy isteni jó kettősmércés, bután önleleplező költői kérdés volt!

  • Szukits Rezső
    2018 július 10
    5:00 de.

    Az tudható, hogy ezt mire írtad?

  • NAGY István

    “Ki az a “MI””

    Találgass! Szólok ha ráhibázol.

  • Orsós Elemér

    “jó kettősmércés”

    Mi baj van a kettős mércével?? Ez a világ minden részén, mindig beválik, csak nem mindenkinek megengedett. Annak lehet, akinek mi megengedjük. Még nem vetted észre?

  • Imre
    2018 július 13
    12:46 de.
    Tobbszor volt mar ilyen nagy a mellenyetek es mindig legorbult a szatok utana! Ha tulzasba viszitek meg szatok sem lesz a gorbiteshez! Ja, ja ha a kettosmerce megfordul, akkor az meg igazsagtalan pogrom, teljesen ertheto!

  • ” Ez szegregációt ütött a fejébe ”
    /Modernizált közmondás by Géjza/

  • Nagyapy Nad
    2018 július 13
    7:54 de.

    Úgylátod?
    Szaal a zsidók tehetnek a pogromokról.
    Merthogy minek élnek igaz ?Kell a hely a tisztességes
    keresztény meg muzulmán mig kitudjakiféléknek miféléklnek.
    Különben is: minek olyan okosak?Naná hogy jól agyonverik őket.

    A hatmilliárd között élő kb 30 millió. Le velük !
    Éljen a homogén emberi faj !
    Négerek sem kellenek.
    Pirézek se.

    WHITE POWER.-t !
    (Mondjátok ti.Mi meg leköpjük az ilyeneket.)

This site is protected by Comment SPAM Wiper.