Oktatásilag alaptalan természet-alapfok

2018 augusztus 30 7:54 de.66 hozzászólás

A nagy kérdés a nyájas olvasóhoz az lenne, hogy amikor egy napsütötte zöldellő domboldalra tekint akkor milyen kérdések szokták foglalkoztatni? Hányszor gondol a szárazföldi növények evolúciójára, a csillagokban zajló fúziós folyamatok fizikájára, illetve a fotoszintézis redox-folyamataira? Valószínűleg nem sokszor. Egészen érthetően. Holott az általános iskolásokat érintő tantárgyi változásokra adott kommunikációs reakciók alapján már-már azt hinném, hogy csak ilyesmivel foglalkoznak a kirándulók.

Alkalmasint Mendel sem tanult genetikát az iskolában, és az evolúció elméletével sem sokat bíbelődhettek a gyermek Darwint tanítók. Ami azt is jelzi, hogy az egyes témákban az ismeretek szintje nem okvetlenül attól függ, hogy az alapok lerakása mennyire zajlik önálló tárgyként. Kiemelném: az alapok lerakásáról, és nem az alkalmazott ismeretek szintjéről van szó. Azt két éve is ostobaságnak tartottam, hogy annak idején nagy ötletként elővezették a természettudományos tárgyak összevonását. Ma is annak tartom. Különösen azon, a valójában az időarányos ismeretátadás hatásfokát rontó módon, amit akkortájt elővezettek. A mostani ötlet arról szól, hogy az általános iskola felső tagozatában is általános természetismeretként oktatnák a biológiai, kémiai, illetve fizikai ismereteket. Ami indokolja, hogy a hirtelen fölhördülések közepette egy kicsit elgondolkodjunk a kérdésen.

Az, hogy a HVG olyan címmel tálalja, ami alapján azt hihetnénk, hogy a golyó a lejtőn nem gurul tovább, mert elsorvad alóla a fizika, az egy más kérdés. Természetesen sem a biológia, sem a fizika, sem a kémia nem fog elsorvadni attól, hogy az oktatásukat összevonják-e, vagy sem. A Föld vidáman keringet a nap körül akkor is, amikor az ellenkezőjét oktatták. A természeti világ tesz nagy ívben arra, hogy Kásler Miklós miniszter szerint mit, illetve hogyan kell tanítani róla az általános iskolában. Ahogy korábban sem kevésbé fütyült az oktatáspolitikára. Ráadásul elég komplexen fütyült. Alkalmasint arra is fütyül, hogy most hányan kezdik globálisan siratni a tudomány egyes részterületeit. Holott az összevont alapismereti oktatás akár indokolt is lehet.

Ez a bevezető kérdéssort tekintve is belátható lenne. Egy növény, mint biológiai rendszer, pillanatnyi létét nagyon is befolyásolja az, hogy milyen hullámhosszú fény érte az őseit, milyen környezetekhez kellett alkalmazkodnia, milyen kémiai folyamatok zajlanak le a sejtjeiben. Egyáltalán nem tűnik tehát ördögi ötletnek, hogy a gyermeknek az általános iskolában egységes rendszerben, és az egyes tárgyak, esetleg egymással sem összebeszélő keretei között oktassák. Csak példaként említeném, hogy a gravitáció törvényszerűségeiről is több módon lehetne beszélni. Az egyik lehetne annak a megtárgyalása, hogy miért nem nőnek a fák az égig, illetve miért kell vastag láb az elefántnak. A másik az, hogy a hipotetikus golyó miként gurul a szintén hipotetikus, légüres térben leledző, súrlódásmentes lejtőn. Annak megítélését az olvasókra bíznám, hogy egy általános iskolásnak melyik tárgyalási mód az érdekesebb. Magam az elsőre szavaznék.

Leon Zernitsky

Feltéve, hogy van annyi tanítási óra, amin egy természeti folyamat, egy környezeti objektum minden összefüggésben kivesézhető, az egyes részkérdések külön-külön megbeszélhetőek, megtaníthatóak. Aztán, természetesen, van elegendő olyan tanár, aki minderre felkészült. Akit nem hoz zavarba egy kereszt-tantárgyi kérdés. Az a tanerő, aki most, mondjuk kémiatanárként, elküldi a csemetét azzal, hogy kérdezze meg a biológia-tanárt, az erre nem biztosan alkalmas. Az olyan tanár lesz erre alkalmas, aki ha kell elmeséli, hogy a fűszál nem levél, a kloroplasztisz önálló genetikai egység, illetve a vízből miként szabadul fel az oxigén, és milyen fény kell mindehhez. Legalább alapfokon ismerve mindezt. Legalább alapfokon felkeltve és nem leugatva az érdeklődést. Ráadásul olyan középiskolás tanárokra is szükséget támasztva, akik az egységes alapokról szét tudják ágaztatni az egyes tudományterületeket. Mert a középiskola környékén már eljön az a pont, amikor szükség van erre a szétágaztatásra.

De halott ötlet az egyesítés, ha a tanárképzés nem alkalmazkodik az összevont képzés támasztotta igényekhez, ha a tárgyak összevonása a relatív óraszámok csökkenésével jár, ha nem az érdeklődés felkeltése, hanem az órák ideológiai átterelése a cél. Márpedig ezen a téren, ismerve a hazai viszonyokat, a tanárszervezetek impotenciájától függetlenül is, szkeptikus vagyok. Különösen az olyan oktatás esetében, amelynek a minisztere az ideológiai elköteleződést javasolja a betegségek legyőzésére. Egy olyan kormányban, amelynek vezetője már évekkel ezelőtt az olcsó, betanított rabszolgaként eladható munkavállalók tömegeivel házalt.

66 hozzászólás

  • Mindenek elott gratulani ohajtanek Simay elvtarsnak, elso ertelmes cikkeert.
    Ugy az alany mint fogalmazasain.

    Persze magyaroszag problemaja ,hogy jo par ezer kepes pedagogudokban van hianyuk.

    De a kozoktatas, ugy mint minden mas szuksegletek tervezese, dontesei, igazgatasi a politikusok kezeben mindeg, mindenutt remes kivanatlan eredemnyeket okozott vilagszerte.

    Egyszerubben adva, amit nem maguk az erdekelt felek tesznek a sajat erdekeikben, az mas erdekekt szolgalva csodbe jut.

    Igen, a politikusok mindeg, mindenben csupan a sajat erdekeik alapjan ,s nem a lakossag sokasagainak az erdekei alapjan cselekednek, dontenek.

    A kozoktatas teren, a szulok az elso es azonnali erdekeltek gyermekeik nevelesen es oktatsan.

    Azt csupan az iskola-keruletek lakossai, ill a gyermekek szuleinek elso erdeke. Amodon csupan szabad hatarozataik alapjan dontve minden, a szaka-kepzett pedagogusok tudasai es gyakorlatai alapjan. S azt a szulok.lakosok nyilt szavazattaikkal dontve.

    Persze a demokratikus elvek gyakorlasa amodon terjed minden ugyek intezesere, nem csak kozoktatasra.

  • Christopher Adam

    Bendeguz,

    Mindig akad újabb meglepetés az életben. Jól olvastam, hogy Ön ad a szerzőnek ötöst azért, mert ezúttal helyesen fogalmaz magyarul? (Pontosabban: jók a „fogalmazásai”?)

  • Bendeguz

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  • Ez a Kásler egy rémálom.

    Legutóbb azt találta mondta hogy ó-görögöt meg latint kellene tanítani .
    Mert azokon a nyelveken sok a magyarság régmúltjából származó feljegyzés a Vatikánban meg az ősi örmény kolostorokban és hogy a felnövekvő szabad , öntudatos hazai fiatalság azokat eredetiben tudhassa tanulmányozni.

    Volt már ilyen:
    A negyvenes évek végén azon egyszerű oknál fogva tették kötelezővé az oroszt már azáltalános iskolában is, hogy a felnövekvő szocialista ifjúság eredetiben tudhassa olvasni Tolsztojt.

    Megjegyzem minap hallom már megint kötelező az orosz az iskolákban.

  • Én másképp fogalmaznék. Lehetséges és értelmes dolog különféle tudományterületek együttes és egymásraható érdekességeinek az egyidejű „elmesélése”. Ez azonban szó szerint CSAK MESE, és nagyon is félreérthető lehet, ha nem ismerjük eléggé a gyermeki gondolkodást.

    Már felsőtagozatban én azt is fontosnak tartanám, hogy megmutassuk az ifjúságnak, hogy például a fizika tényeit MATEMATIKAILAG lehet számolni. Hogy a tudományos eredményeket kisérletezéssel és méréssel nyerjük és más mérésekkel bizonyítanunk is kell. Hogy tehát az igazság nem attól függ, mit írnak az interneten akárkik, hanem a forrásokat is szelektálni kell bizonyos szempontok szerint.

    Ma éppen az unokáimmal volt tanulságos beszélgetésem. Hallották, hogy valami aszteroida közeledik a Földhöz, és ha becsap, akkor vége a világnak és mindnyájan meghalunk. A kisebbek még sirdogáltak is ezen, hiába mondta nekik a nagypapa, hogy el fog menni mellettünk – mert hátha mégse? És honnan tudná azt a nagypapa…

    Na, akkor közbeléptem. El kellett mondanom, hogyan mérik be a csillagászok, hogy merre megy a világűrben valami. Hogyan számolják ki a mérésekből a sebességet és az irányt.

    Jó a fizikus a háznál, még ha nagymama is… 😀

  • szereny velemenye a cikkrol, hogy egy altalnos iskolas erre a kerdesre meg nem tud ertelmesen felelni. Az ismeretekhez annal tobb kell, mint az altalnos also osztaly termesztrajzi tanulmanyai.

  • NO ,NO, NO Chris,nem ohajtanek „smart ass’ lenni. Nem a nyelvi kifejezesire hivatjoztam, hanem a cikkenek ertelmes szak-alapu fogalmazsait.

    Talan alap-kepzese nem a jeornalism hanem inkabb a pedgogia teren tortent?!
    Egyszeru meglatas a munkaja minosegen.

  • Almási Alma
    2018 augusztus 30
    1:08 du.

    A matek és a fizika egészen fontos. De emlékszem, hogy általánosban annak idején a kémiát egy frissen végzett tanerő tanította, aki épp a leírtakhoz hasonló módon, összefüggéseiben mesélt a kémiáról. Egy életre érdeklődést keltett a biokémia iránt.
    A fizikát egy volt évfolyamtársa tanította. Porszárazon. El is ment a kedvem az egésztől. Mert biztos nagyon érdekes a hipotetikus tégla csúszása az elvben végtelen lejtőn, de azért alapvetően marhaságnak tűnik elsőre. Másodikra is. Ha valaki nem lesz fizikus, akkor N+1 -edszerre is.
    Ahogy a matekot (ábrázoló geomicsodát) sem lehet megszerettetni azzal, ha egy végtelen henger kitérő síkok alkotta metszetéről mesélnek 23-24 évesen.
    Biztos van akivel igen, de az is biztos, hogy ez nem a többség. Aki meg ezzel akar foglalkozni, az járjon szakkörbe.

  • Almási Alma
    2018 augusztus 30
    1:08 du.

    13-14 éves ajart lenni. Bár szerintem a 23-24 -re is igaz lehet 🙂

  • Andrew-s :
    NAGGGYON sok függ a tanártól !!

    Egy rossz tanerő tönkre tudja tenni a gyerekben az alapvető érdeklődést.

    Sajnos ezek vannak többségben.

  • Andrew-s

    Nekem volt olyan tanárom, aki MEGSÉRTŐDÖTT mikor látta hogy mennyire nem foglakozom a kémiával.
    A fizikát is ő adta elő, abban osztályelső voltam.

    Láttam rajta az öszinte szomorúságot.

    Ezen én is annyira eleszomorodtam hogy a félévi majdnem-bukástól év végére ötösre tornásztam fel magamat kémiából.

  • T.Almási Alma !
    – Egyetértünk, – ha a diákot (gyereket) valami érdekli, meg kell „találnia” a tanárát!
    Ugyanúgy, mint a betegnek azt aki meggyógyítja…
    – Ez már nem hasonlítható, a valamikori,tanár-diák relációhoz…
    – Ma a tanár szerepe, fontos, (ebben az információkkal túlzsúfolt világban) de csak egy kis szelete az ismeretek megszerzésének… Diáktársaim sikeres szereplését látva külföldi egyetemeken, csak dicsérhetők a hazai tanáraink!

  • slapaj
    2018 augusztus 30
    4:50 du.

    Ha van rá pénzük.
    Mert többnyire nincs.
    Lássál ne csak nézzél…

  • Nekem meg kotelezo volt latint tanuli. egy kulonbseg volt csak,nem volt kotelezo nekem abbol erettsegizni, mert a 7 ik osztaly utan atmentem a technikumba, ahol nem volt latin. viszont azt megfigyeltem magamon, mikor kulfoldre kerultem ket nyelvu orszagba, segitett a helyi nylvek tanulasaba!

  • Andrew, Geyza, Slapaj es Almasi, (tehat majdnem minden hozzaszollok) meglatasaira;

    Tisztan mondhato hogy a kis diak hogyan vonzodik bizonyos alanyokhoz nagyon fugg az oktato kepessegetol es egyenisegetol!

    Vannak oktatok/tanarok akik felebresztik a diakban az erdeklodeset es ambiciojat az alany itant.
    De saknos vannak mindenutt akik egyszerubben ‘taszitjak’ a diak erdeklodeset az alanytol.

    Sajnos sok figgot ottan az anyagiakon. Azert volt sokfele a szak-tanarok hianyai miatt. S egy tanarnak duplazni, sot triplazni is kelett az alanyok tanitasaval.

  • Orpm olvasni, hogy eddig mindenki, hozzaszollok persze, maradtak a cikk alanyaval.

    De kivancsi vagyok ,hogy mi a meglatasuk,vagy velemenyuk, hogy a demokratikus alapon az oktatasi terveket csak a szak-kepzett pedagogusok terveznek, s a hatrozaokat a leg-erdekeltebbek, a szulok hatarozatai ,szavazatai alpjan tortenne a dontes.
    Nem a politukisok es burokratak alatl.

    Ha az leheto lenne, melyiket ohajtanak az olvasok ???

  • Szívünknek kedves hír :
    „Kaszap Kinga 17 éves, ősztől az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium tanulója. A fiatal lány nemrég tért haza Kanadából, ahol három társával versenyzett a Nemzetközi Földrajz Olimpián. 43 ország 163 versenyzője közül került a legjobbak közé, ő az első magyar, aki aranyérmet szerzett a versenyen.”
    Gratulálunk!

  • slapaj
    2018 augusztus 31
    2:33 de.

    Há ez igazán nacceszrű.
    Te télleg…ANNYIRA ÖRÜLÖK NEKI !!!
    Remélem a kis Kaszap-lány továbbra is bennmarad a pixisben és FIDESZ szóvivő vagy valami hasonló léhűtő válik belőle.

    Mindeközben pedig ma , Magyarországon 60 000 Forint egy évkezdési kiadása egy elemi iskolás tanulónak.

    Namármost van többszázezer 49 000 Forintból megélni kénytelen közmunkás.

    EZEK HOGYAN ISKOLÁZZÁK BE A CSMETÉIKET HE ???!!

  • Kedves Alamasi Alma;

    Jedves kis unokajanak buszken allitotta,hogy szakertok kepesek ma megallapitani az utban levo astoroid utjat.
    Persze nem azert leszunk sxerencsesek nem utkozni azzal.

    Hanem csupan mert a vilag-egyetemben minden valtozhatatlan termeszeti torvenyek alpajan mukodik.
    S csupan azert tudjuk megallapitani az astoroidok utjait.

    De lessz majd astoroid amelyenek az utkozeset keptelenek leszunk meguszni, bar minek is lennenk tudataiban.

    Mert a vilagegyetemben minden mukodik valtozhatatlan szabalyok alapjan.
    Azok az ismert tudomanyok alapjai.

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 30
    10:01 du.

    Botttsánat, de nekem nintsenek „meglátásaim” .
    Meglátásai tsak egy proffettának vannak, de mint tudhassuk senki sem lehet az a saját hazájában.

    Továbbá.
    Aki az amúgy senkinek semmit nem számító véleményét „meglátásnak” aposztrofálja, arra igaz a Mörfi-féle mondás :

    „Már megint túl komolyan veszed önmagadat”

  • Gyermekeinknek es unokainknak jo, erdekes
    tanevet kivanok.
    A szuloknek es a nagyszuloknek sok turelmet-
    es ne feledjuk, hogy bar a fiatal nemzedek
    technikaban sokszor elottunk jar- meg mindeg
    van mit tanulni tolunk.
    Nem utolso sorban- a konyv szeretet-amely
    a computer,az okos telefon,a TV dacara-
    orokke elni fog.
    Vegul Geyza megjegyzesere- nekem is voltak
    ilyen tanaraim.
    Aldott emleku osztalyfonoknom, aki egyetemi
    diplomaval- elemiben tanitott, buzditott,
    hogy mindeg elore torekedjek,es tanuljak-
    egy eleten at.
    Alijazasom elott elbucsuztam tole-es
    az o batoritasa-segitett- tobbek kozott talpon allni.
    Izraelben is talaltam hasonlokat.
    Heber nyelv tanarom – aki civilben-Belgiumbol
    alijazott orvos volt,oda hozott,hogy a 6 honap helyett,
    mar 3 honap alatt-megtanultam a nyelvet.
    Igaz,fiatal voltam-es a kornyezetem igy beszelt.
    Angol tanarom,aki Ausztraliabol jott, es akivel
    tanultuk Shakespeare Julius Caesar-jat, elhozta
    a filmet- Richard Burton-{ Marc Antony }eloadasaban,
    hogy helyes beszedet halljunk.
    Sok koszonetet kellene mondjak,sokszor-mar nincs kinek.
    Talan valamit- tovabb adtam unokaimnak.
    Ezt az Ady verset- mindannyiotoknak kuldom.

    https://www.youtube.com/watch?v=e5mIx-b5-ds

  • Mint villamos mérnök helytelenítem a magyarországi fizika, kémia, földrajz tantárgyak össze vonását – „természet tudományok” címen. Ezt csak több éves célirányos tanár képzés után lehetne bevezetni.

    Az USA public school-jaiban sincs (talán Kanadába sem) elkülönült fizika, kémia tantárgy, hanem össze vontan „science” van. Talán ezért (is) olyan „okosak” az amerikai elemi köz-iskolákból (és a high school-okból) kikerülő diákok.
    Attól tartok, hogy lassan „lezárkózunk” a fejlett amerikai oktatáshoz.

    (Természetesen más a helyzet az amerikai magán iskolákban és az un home scholing rendszerben tanulók esetében, de ezt csak a társadalom kis része engedheti meg).

  • Kiss Ferenc
    Gondolom elírás történt: a FÖLDRAJZ-ot sennki nem akarja odacsapni a kémiához meg a fizikához !

  • Kis Ferenc
    2018 augusztus 31
    11:43 de.

    Ezek az ostoba amerikaiak…

    Állítólag a Holdraszállás sem volt igaz.
    Egy filmstúdióban csinálták a Vénuszon.
    Állítólag.

  • Bernstein
    2018 augusztus 31
    11:03 de.

    https://index.hu/belfold/2018/08
    ________________________

    „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből” – valaki mondja már meg, hogyan lehet valakit minden erőből szeretni…

  • Almási Alma
    2018 augusztus 31
    1:53 du.

    Minden erőből szeret például a pedofil erőszaktevő.
    Lehet, hogy az egyre-másra érkező papi botrányok szereplői csak ezt vették alapul?

  • Bernstein
    2018 augusztus 31
    12:54 du.

    Peg a FÖLDRAJZ nagyon szép tudomány.
    A szomszédom két ötéves-forma csöppsége is minden nap krétával nagyon szépeket rajzol a garázslejárójuk lebetonozott földjére

  • Almási Alma
    2018 augusztus 31
    1:53 du.

    Hár erőből kell szeretni.
    Tiszta erőből.
    Had szójjon

  • Egy kis „teremeszettan”, „fizika”, „mathematika” tanitasa az alapveto altalanos es kozepiskolakban az megfelelo, hiszen tobbseguk ugy is kolhozokban fogja tolteni eletuket.

    De aki szakkepzetseget ohajt nyerni azoknak szukseguk van am jol alapozott phizika, kemia, boiologiai alapkepzesre.
    Kulonosen aki pl. astro-phizikus, micro-biologus, molekular-phamocologus, marine-biologus, zoologist, gydrologist, stb. ohajtana lenni.
    S azok a kepzesek es foglalkozasok amiket a nemzet gazdasagi elohaladasa kivan a jovoben.

    No de hagyjak mind azt a szeretet kivaltsdagossaikra eldonteni, az nem a nep joga ottan ugy sem.
    Legalabb is azt nem ohajtanak.
    Az nem igen lenne a kolhozistak belatasa !

  • KISS FERENC;

    A US Public Svhool-okban minden „tudomany”-os alanyok a „science” nev megjegyzese alaa veve.

    De kulon anyagokat oktatva ugy a kemia, biologia, phisics, a „science” ido-utemezese alatt.
    Mint minden mas anyagok a „language” es „math” alatt.
    Csupan PE a kivetel. Habar ma mar rem keves ido maradt arra.

    Aki annak nem veszi lehetoseget az eletben annak nem sokat jelent. De az alapkepzes igen megfelelo a Yale, Harvard, Princeton, stb. felveteleire.

  • Kis Ferenc;

    A US-ban minden orszag „state” vagy „commonwealth” tart fen sajat alapitasaik es fentartasaik alapjan egyetemet, az orszaguk fejlosdesenek erdekeben.

    Minden mas „felsobb oktatasi” lehetosegek a magan vagy egyhazi eredetuek. Legtobbjuk a publikum altali ,fokent nagy valalkozasok adomanyaibol.
    Nagyon ritka az u.n. „for profit” iskolak. Azok fokent muszaki szak-iskolak.
    Az alap es kozep foku oktatasok a lakossag iranyitasai es dontesei alapjan mukodnek.
    Minden iskola kerulet (k.b.80 ezer iskola kerulet a US-ban) vezeto bizotsagai a lakossaik alal valasztva, s a lakossaik altal helyi adoikbol fentartva anyagilag.

    A „home schooling” az a szulok kepessegein es lehtosein fugg.
    De az iskola kerulet vizsgaztatja azokat. S ha nem megfeleloen haladnak annak vege. Torvenyes iskola kotelezetseguk 16 eves korig.
    De mint minden mas az eletben az egyen kepessegen es szorgalman fugg.

  • „Botsanat de nekem nintsennek „meglatasaim.”

    Az persze ketsegen kivulli !

    De nem a „meglatas”-a alapjan alkotka es fejezi-ki az ertelmes egyen velemenyeit ?

  • Ezt a mondas nem tudni milyen regen szuletett. Szerintem ez osszefugg a koncentralas erejevel.Igy kell ;rtelmezni.

  • Geyza
    2018 augusztus 31
    1:15 du.
    Ezt mar akkor is ezt mondtak. En akkor vegigneztem a „Helyi „adast Nyaron volt, a nyaraloban lattuk/felveteleket. A szemely akkori elso mondatat a TV;n.Ezek az emberek NEM szineszek voltak, hanem igazi „holdutasok”

  • Örömmel értesülök, hogy divatba jött a pedofilia elleni HARC! (A bibi csak az, hogy a bűnösöket diszkrimináltan és álszent módon súlyozzák, aszerint, hogy az elkövető politikus, pap esetleg pedagógus…)
    Definiálja már valaki, aki valóban hozzáértő, hogy a pedofilia hány éves korig pedofilia ?
    Volt olyan egykori római költő-óriás, aki a hatéves fiukat kedvelte és ezt hirdette büntetlenül (no ez tényleg a fertő alja.) Silvio Berlusconit azért cincálták, mert az egyik barátnőjének még pár nap hiányzott a 18-k életévéhez. Bizonyos népeknél/népcsoportoknál pedig már 13 éves korban javában szül a kislány…
    Kissé mellékvágány, de tény: miért nem harcolnak a feministák (vagy az UNO…) az ellen, hogy kislányok százezreit csonkitják meg ?!

  • Geyza
    2018 augusztus 31
    1:15 du.

    Nem jól tudod,

    A Marson voltak a studio-munkálatok, bizony

  • Az uralkodó kormány mindig előír egy alaptantervet, ami szerint egységesen kell okítani az összes állami iskolában. Ebben meghatározhatnak kötelező elemeket is. Anno ilyen kötelező egyik elem volt a példaképek és hősök megismertetése a fiatalsággal.

    Ki ne ismerné Zoja Koszmogyemszkaja, vagy Oleg Kosevoj történetét? És emlékszel még Alekszej Mereszjevre? Utóbbiról filmet is láthattál, mindegyik budapesti moziban vetítették.
    (az tudtad, hogy Farkas Bertalan is megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést? s hogy ilyet csak Kádár János kapott?)

    Kíváncsi vagyok, ma kiket jelölnek majd ki követendő példaképeknek a tanuló ifjúság számára? Mert nem nőhetnek fel példaképek nélkül. Mivé lenne a nemzet, ha csak az aranyásó celebeket majmolnák? A sugar daddy halászókat?

  • Bernstein
    2018 szeptember 1
    3:40 de.

    Itten található egy hatvan feletti de kb 12 éves gyereklány színvonalán álló nőszemély.
    Erre az ostba megnyilvánulásaiból lehet következtetni.

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 31
    9:16 du.

    Most megmagyarázta a megmagyarázhatatlant.

  • Figyelő:
    Olvasd el mégegyszer 😀 😀

  • gabriel
    2018 szeptember 1
    7:50 de.

    Me mindég hzudnak.

    A Pentium-processzort sem az amcsik találták ki.
    Olyant földi ember nem tud kitalálni.
    Az UFO.-któl kapták a rajzát.

  • Drizari
    2018 szeptember 1
    7:56 de.

    Az én példaképem Drögönyei Zéró

  • Bendeguz79

    Egyetértek Önnel, ami az USA oktatási rendszerének ismertetését illeti.

    Amiről írtam az a public schoolokból (és high schoolokból) kikerülők alacsony képzettsége! (Nem utolsó sorban a science tantárgy miatt több természet tudományi ág együtt).
    Az USA egyetemekre és főiskolákba majdnem kizárólag a magas színvonalú magán iskolákból (és a home schoolokból) végzettek mennek (mehetnek!)

  • Bernstein soraira;

    NEM vagyok „szakerto” a maga altal kerdezett alanyon, de manapsag a vilaghirek tele a Romai egyhaz papjai altal elkovetett nemi eroszakok es zsarolasos nemi kihasznalasan a kiskoruaknak.

    Hivatalosan, legtobb nemzetekben a 18-ik eletevig „kis-koru” az egyen.
    Felnott egyen nemi-kozosulese „kiskoru”-val is torveny-ellenes.
    Az az u.n. „statutuori rape” (torvenyes nemi-eroszak).
    A fizikai eroszak az torrvenytelen barmi eletkorban.

    A tovenyes hazassg minimum eletkora valtozok minden orszagokban. Delen, a „puberty” (nemi fejletseg) kora .

    De a kiskoruak eroszak vagy zsarolas altali nemi-kihasznalsai az torvenytelen barhol.Az a „pedephile”

    Tudjuk, Michel Angelo szeretoje a fiatal ‘Szalay’ volt. Aki volt modelja is a Szt.Janos, es Mona Lisa-muveinek is.

    Az emlitett papok altali botrany az nem ujsag, de ma naponta szelessedik annak eltakarasan tortent terjedo vilagszerti kibontakozasai.
    A mai napokban azt lehetelen nem olvasni naponta a reakcio kibontakozasat, fokent a Pennsylvani-ai ugyeszseg vadja napvilagra hozta nem kevesebb mint nyolc (8) ottani puspoksegek hivatalos adtai alapjan azt.
    Ma a botraany hogy az egyhazak, puspokok, sot meg a Vatukan is csak a szonyeg ala seperte.

    Abbol van ma a Vataikani politikai kuzdelem a conservativok es liberlisak kozott nem csak terjed de erosodik.
    Oly meretekben ,hogy Vigani ersek byjkalasra kenyszerult.
    A US katolikus vezetok az adatok nyilvanossagra hozasat kovetelik.
    Mert mas kent nem velheto annak veget vetni.

    http;//en.wikipedia.org/wiki/Cathalic_Church_sex_abuse_cases_by_country

  • Draziri irta;

    ” Az uralkodo kormany…..amiszerint egysegesen kell oktatni az osszes allami iskolakban…”

    Hm, a sarlo kalapacs eltunt, de minden mas a regi modon megy.
    Az „allam” az isten, az allam a mindehato.

    Csupan az allam tud es kepes mindenre.
    Az egyen az csak az engedelmesseg celjabol leteznek.
    De miert engedne az allam-hatalom gyermekekiket letrehozni HA nem kepesek ,sem megbizhatok azok nevelesere , tanitasara ???

  • Geyza!

    Hát így van ez…

    Olyan hazug népség ez az amerikai

    Nem csoda – mert hogy az európaik a feketékkel, sárgákkal, rézbőrűekkel keveredtek benne, az még úgy hagyján lenne – de volt benne magyar „kovász” is

  • KIS FERENC soraira;

    Minden felsobb oktatasi szervek, foiskolak, egyetemek valogatjak a folyamodokat a vegzetsejeik alapjan, az u.n. S.A.T. (Scolastic Aptitude Test) score (vegzetsegi es felvateli vizsga eredmeny) alapjan.

    Nem az hogy „ki mehet”, hanem az hogy kit vesznek fel.

    Abba megfeleloen veszi hogy az u.n. P.I.S.A.(Program for International Scolastic Aptitude Achievement) score-ok (eredemnenyek) alapjan a US diakok eredemenyei csokkentek.

    De a PISA versenyek, vizsgak ket korban ill. szinvonalon tortenik.
    Az elso a 9 eves koruak az alapveto „ertelmezes-felfogas” es a masodik a 15 evesek koraban. Az a math, science, (a physics, kemia, biology) alap-kepzessegeiket vizsgazza.

    Azsiaiak,(Syngapur,Hong-kong,Japan,Kore,es Finnland)a legsikeresebbek az utobbi evekben.
    Azsiaiaj sokkal szorgalmasabbak.

  • Egyben, összefüggéseiben tanítani a természettudományokat nem ördögtől való gondolat. Csak sokkal könnyebben elrontható, mint egy régimódi tanítás.

  • Geyza

    🙂 🙂 🙂

    Figyelő jóakaratú, csak sajnos nem érti már a magyar nyelven az iróniát

    A magyar nyelvnek teljesen más a logikája, mint az európai nyelveknek ezért könnyen félreérthetővé válik azoknak, akik nem gyakorolják évtizedekig.

    Ezt ne a grammatikára értsd, (nyilván az is eltérö) hanem a magyar kifejezésmódra!

    Csak egy szimpla példa, egy levél címzése:

    Mi a kézbesítő szemszögéből nézzük a sorrendet – ország, város, kerület, utca, hsz

    A latin eredetű (értsd az angolt is) az alany szempontjából,

    Hsz, utca, kerület, város, ország

  • Bernstein megjegyzesere a „kislaenyok szazezreinek a meg-csonkit”-asan.

    Ketsegtelenul a „female circumcision”-ra hivatkzott, maskeppen a fiatal leanyok micsodajanak(?) a reszbeli levagasat, amit nehany eszak-nyugat afriaki Muslman tarsadalmakban a gyakoroltak.

    Az nem csak remesen ellenzve vilagszerte, de mar kezd eltunni is, hanem az ma es mar jo par evtizede elfogadott menekultsegi jogot illet.

  • Vajon, KASZAP Kinga rokona e Kaszap Istvannak? Jo volna tudni!
    T.i. Kaszap Istvant, azt hiszem boldoga vagy szente avattak mar !Az en idomben azaz fiatalkoromban, elt es sok csodakat tett kez ratetellel gyogyitott! Jokepu fiatalember volt, meg mindig elottem van a kepe.
    Mivel Kaszap, egy ritka nev, csak azert kerdem .

  • gabriel
    2018 szeptember 1
    7:14 du.

    TE ismerted a magyar Kovász Pistát?
    Itt focizott BÁMEXBUMFÉRT tartalék csapatába de aztán kiment Brebrebráriába felmosó-fiúnak.

  • Geyza!

    Hát hogyne ismertem volna!

    Felmosás után együtt sörözgettünk!

  • Erdekes. Itt Kaszap Istvanrol senki sem tud!

  • Figyelo Én csak egy Gyurcsók nevű szélhámosról tudok, aki a TV-ből gyógyított. Ő is meghalt. Ahogy hallom, most megint van egy önjelőlt csodadoktor Magyarországon. Csodadoktorok jönnek-mennek, nem lehet mindet számon tartani.

  • Máshol írtam, hogy a gimnáziumok nagy számban alakultak a szocializmusban, és ezek az iskolák nem zártak be a rendszerváltással, mert a tanerőt különben el kellett volna küldeni.

    Elvileg a továbbtanulásra készíti föl ez az iskolatípus a diákokat. A gyakorlatban a végzősöknek kisebb része megy egyetemre vagy diplomás pályára. A rendszerváltás után annyi változott, hogy az érettségi után munkába állás helyett, sokan végeztek büfé-főiskolát.
    A „szigorú” felvételinek gyakorlatilag nem volt tétje ott, ahol minden jelentkezőt felvettek! Más a helyzet az ún. elit gimnáziumokban, ahol szigorú válogatás volt már akkor is, nemcsak manapság.

    Ebből következik, hogy a gimnáziumi természettudományos oktatás csak a diákok kis részének volt megfelelő. Manapság nyugdíjba ment az a korosztály, amelyik ezekben a gimikben tanított, és még a szocializmusban kezdték a pályát. Nem kérdés, hogy reformra szorul a középiskolai oktatás.
    Ahogy Magyarországon megszokhattuk, a kormány társadalmi vita nélkül, sunyiban hozza az intézkedéseket. Az ellenzék meg torkaszakadtából sikít valamiért, ami a kampánytanácsadón kívül senkit nem érdekel, de nem is érthető.
    A gyerekek érdekei nagyjából a szülőket érdeklik. Persze az ellenzék gyerekei egy suliba járnak a kormánypártiakkal, szóval erről ennyit …

  • Figyelo
    2018 szeptember 4
    12:12 du.

    „Erdekes. Itt Kaszap Istvanrol senki sem tud!”

    Az, hogy senki sem „tud róla” az túlzás! Ön fentebb feltett egy kérdést, miszerint Kaszap Kinga rokona-e Kaszap Istvánnak? Nos, mert azok akik olvasták a kérdését nem ismerik ki kinek a rokona – talán nem is igen érdeklődnek felőle- még nem biztos, hogy nem hallottak vagy olvastak K.Istvánról! Én pl még a gyerekkori hittanórákról emlékszem a nevére, de hogy milyen összefüggésben hangzott el, mit tett és miért kellene itt hallani róla bárkinek is, az nem világos!
    Papnak készült, de sajnos 19 éves korában meghalt hosszan tartó, súlyos betegségben melyet türelemmel és nagy lelkierővel viselt,így a mély elhivatottsága is vele együtt hunyt ki. Az viszont nem derült ki, végül is miért akarták boldoggá avatni?

    Egyébként nem élt az Ön fiatalkorában, azaz nemigen volt a kortársa miután 1935-ben meghalt, akkor Ön max.3 éves lehetett – bár elég „fiatal” volt, de szerintem nem emlékezhetett rá, talán olvasott róla! A kézrátétes gyógyítást pl egyik feljegyzés sem említi!

  • Kenny
    2018 szeptember 4
    3:21 du.

    Konkrétan melyik csodadoktorra gondolsz? Káslerre aki szerint a „tízparancsolat gyógyít” vagy a híres „rákkutató professzorra” aki a köztévében, Echo Tv-ben és számos más médiában hülyítette a szerencsétlen, gyógyulásban reménykedő pácienseit – mellesleg állatorvosi végzettséggel „írta elő” betegeinek a csodatévő teák és más egyéb borsos árú készítményeinek használatát! Konkrétan kuruzslást folytatott, de viszonylag olcsón megúszta, nem tudom lezárult- e már végleg az ügye? Itt,Magyarhonban mindent meglehet tenni, meg annak az ellenkezőjét is! Szemesnek áll a világ!

  • Besancon Käsler simán hülye. A szakemberek szerint az onkológiát már tönkre tette, most jöhet a maradék EÜ. Azt már megszoktuk, hogy a rák ellenszerét feltalálták (minden héten), csak az orvosok titkolják, inkább belehalnak Õk is a rákba (daganatba). Nem rájuk gondoltam.
    Ha jól tudom, mostanában alapítottak egy új egyházat, melynek a vezetőségében ül egy volt focista, akihez dőlnek valamiért az állami pénzek. No, néki egy baratja állítja, hogy a színpadról gyógyítani tud. A tudomány mai állása szerint kéz illetve szájrátétellel csak depressziót lehet gyógyítani, ezért ebben az államilag támogatott hiedelemben nem hiszek. De mindegy is, mert valószínüleg csak fideszesekre hat. De ha mégis igaz a barát állitása, miért ez a Käsler lett a miniszter?

  • Kenny
    2018 szeptember 6
    9:48 de.Nekem volt egyszer egy indian baratom aki kezzelgyogyitott! En is elhibvtam New York allammbol ifr Montralba. Egy hideg, febrari napon jott fel es a jezet ratette Anyam vallara. Maj megmutatta a kezet, ami voros volt a tanyeren es forro. Azutan, ugy eml;kszem, hogy Anyamm a vallfajasrol soha tobbet nem panszkodoot. Ez violt az egyetlen ember aki trenyleg segitett a betegen, adottsaga reven. Az indian meselte, hogy a Nagyapja ‘medicin man „volt. Penzt nem fogadott el, csak a vacsorat

  • Figyelo A hit hegyeket tud megmozgatni, sokszor segit. Te is ismered a placebo fogalmát.
    De Ő legalabb rátette a kezét, „hihetően” csinálta. No de TV-ből vagy színpadról? Legalább csapjuk be rendesen az áldozatot. Csodák nincsenek sajnos, legfeljebb nem ismerjűk fel a magyarázatát. Az agy furcsa jószág, könnyű becsapni. Én ebben hiszek.

  • En sem hiszek TV predikatoroknak es „csodatevoknek! Az indian mas volt, arrol nem is beszelve, hogy senki sem HITTE igazan,, hogy segiteni tud!

  • Kenny
    2018 szeptember 6
    9:48 de.

    „… De ha mégis igaz a barát állitása, miért ez a Käsler lett a miniszter?…”

    Valószínű azért, mert Orbán Gazsi még nem lehet,túl fiatalka, na meg valamiféle végzettség sem ártana, mert bár igaz, hogy a jogász is doktor, de talán nem egészen predesztinált a betegségek gyógyítására – kérdés persze,hogy Gáspárnak meg van e már a diplomája, mert egy időre abba hagyta a képzést, és kiment valahova Afrikába focit „tanítani” ahonnan úgy kellett hazamenekíteni a „tekeseknek” – lehet, hogy ott is elkezdett téríteni, csak ott kevésbé voltak toleránsak? Bár a hiten alapuló gyógyításról már ő is sokat tudna mesélni, miután naponta megjelenik neki Isten, szól hozzá, beszélgetnek (naponta többször is) és tanácsokat osztogat neki -ezt ő maga nyilatkozta, innen vagyok ilyen okos! A tőle hallottak alapján gyógyítják (ő és „felház” nevű frissen alapított egyháza tagjai)a színpadról az ott jelenlévő, erre fogékony egyedeket, magyarul hülyítik őket!
    Mellesleg a felház c. „egyház” – mely sehol sincs bejegyezve – egész jó bevételeknek néz elébe, miután egy alapítványba van „becsatornázva” rajta keresztül fogadják a hívek adományait, lehet, hogy épp egyről beszélünk! -:)))

  • Kenny – És, hogy tovább fokozzam a csodákat, íme egy újabb „csoda!” Bár azt gondoltam a magyar eü.- ben már semmi meg nem lep, de azért rendesen elhűltem ma reggel, amikor az ATV reggeli Start c.közéleti műsorában az egyik beszélgetésben azt hallottam, hogy létezik már „google doktor”- figyeltem hát, mi fán terem az ilyen? Soós Adrianna a FESZ (Független Eü. Szakszervezet)elnöke volt a vendég, neki szegezte hát a műsorvezető a kérdést, igaz e amit sok néző állít, hogy a sürgősségin szolgálatos orvosok közül többen is a google-hez fordulnak a beteg panaszainak hallgatása közben, ez talán valami rossz vicc? – hüledezett a m.vez. Mint kiderült, nem az, ugyanis annyira nincs már sürgősségi szolgálatra alkalmas orvos – ami egy külön szakma, de azt gondolom több évi mentőzés után ezt te tudod a legjobban – hogy ha az adott kórház állományából épp egy szemész orvos van beosztva a sürgősségire, az jobb híján a google-ban néz utána a beteg tüneteinek, hogy valamilyen szinten betudja azonosítani a panaszait, az esetleges vizsgálatok irányát! Az jutott eszembe, hogy mi igencsak kikacagtuk a nagymamát, aki ha bármi baja volt, rögtön felütötte az „Orvos a családban”c. örökbecsűt, és egyből vágta, hogy ő tulajdonképpen cukorbeteg, máskor meg mást diagnosztizált magán mindaddig, míg el nem dugtuk előle a könyvet, mert előbb utóbb még ki nem kideríti, hogy ő tulajdonképpen már haldoklik..! Nagy szemekkel nézett mikor mondtuk, nincs kuruzslás mama, irány az orvos, ha valami nem kerek stb stb – de nem gondoltam, hogy hamarosan megérjük amikor a „doki” a számítógép előtt ülve próbál rájönni, miért zsibbad és lüktet Balog bácsinak a lába, vagy milyen irányba vizsgálódjon, ha az egyik betegnek szűnni nem akaró, folyamatosan szaggató gyomorszáji fájdalmai vannak! Hát itt tartunk mi 2018 őszén ami a sürgősségi „ellátást” illeti – na meg más egyebet is!