Kedves pápa! Fehérek vagyunk, keresztények és heteroszexuálisak

2020 február 5 9:54 de.80 hozzászólás

Kedves Ferenc pápa, bizonyára hallottál már rólunk, mi vagyunk a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA). Fehérek vagyunk, keresztények és heteroszexuálisak. Ebben a minőségünkben fordulunk hozzád, mert nagyon rosszul esett nekünk, hogy Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere megsértett bennünket.

Mint bizonyára tudod, kedves pápa, mi, a CÖF és a CÖKA tagjai, valamennyien a pártállam üldözötteinek számítunk. Van közöttünk, aki kénytelenségből az Ifjúkommunista lap szerkesztőjeként dolgozott, egy másik tagunk a Népszabadság pártrovatának oszlopaként merült le, hogy kibekkelje a nehéz évtizedeket. De akadt olyan is, akit vezérigazgatói székbe száműztek az egypártrendszer mindenre kapható pribékjei.

És, bizonyára azt is tudod kedves pápa, hogy nagyon közeli és baráti kapcsolatban állunk Bayer Zsolttal. Biztosan ismered a Bayer Zsoltit. Nagyon jó gyerek, nekünk elhiheted. Sokkal jobb fej, mint a Niedermüller. Igen, ő az a Bayer Zsolt, aki azt mondta rólad, hogy egy demens vénember vagy, valamint, hogy Soros György ügynöke, de nem kell a Zsoltit mindig komolyan venni, Van, amikor kissé túltolja a biciklit, különben tényleg jó gyerek. Igaz, hogy egy fiatal diáklányt kretén prolinak nevezett, de ettől eltekintve, ugyanúgy fehér, keresztény és heteró mint mi. Nem mellesleg, nagyon olcsón bérel a Várban egy igen előkelő helyen lévő lakást.

Ájtatos üdvözlettel, CÖF, CÖkA

80 hozzászólás

  • Ha már Zsóti szóba került, a mólt héten megcsillogtatta elképesztő műveletlenségét:

    Albert Camus örökérvényű igazsága
    2020. FEBRUÁR 1. SZOMBAT 08:00
    címmel rittyentett (ebben a témában). Tudta közölni, hogy Camus a Lázadó ember című művében mit mondott volna. Ez egy dolog, nagy kár, hogy a műben – de tartok tőle, hogy másutt se – Camus ilyet nem írt, egy gagyi idézeteket írogató site-on szerepel, de ott is csak Camus-nak adja. Nagyobb gond hozzátette: „Albert Camus a világ önmagából kifordulásának kezdetén, a múlt század hatvanas éveiben írta ”!!! Nagy kár, hogy 1960 jan. 4-én elhunyt. Ez persze a portált nem zavarta, mikor páran körberöhögtük javították: „ötvenes éveinek elején írta” –ta. nagyon nagy kár, hogy sajnos a L’Homme révolté 1951-ben jelent meg és akik ismerjük tudjuk, hogy esszé gyűjtemény, ami 1944-48 között íródtak! =))

    A másikat
    https://varosikurir.hu/gabor-gyorgy-az-otos-szamu-vagohid-ujfent-bizonyitani-ohajtotta-hogy-mennyire-kifinomultan-muvelt/
    részletesen körberöhögte!

  • Kedves Ferenc Pápa, kedves druszám!

    Tudd, hogy Bayer Zsolt alpári “dumájú” újságíró aki Rólad is csúnyán írt – amit én spec elutasítok. Ezt leszámítva nincs problémája a publikumnak vele.
    Ha csak az nem, hogy keresztény (keresztyén), fehér bőrű és heteroszekszuális (bevallása szerint).

  • sőt!

    A világ kifordulásának kezdetén, avagy egy újabb méretes öngól

    pontosabban mikor is lett volna, ha nemzet 5számú lovagjától érdeklődünk

    Mint ismert – legalább is akik engem olvasnak tudhatják – a derék Zsóti egy kamu Camus idézettel égette magát hozzátéve „A világ, úgy tűnik, végképp kifordult önmagából. Albert Camus a világ önmagából kifordulásának kezdetén, a hatvanas években írta le ezeket a sorokat”!
    Nos erről már bőven volt szó, hogy ez miért marhaság, de ma fedeztem fel, hogy a derék Magyar Nemzet javította a maguk műveletlen bunkó módján. Egyszerűen átírták (most így olvasható): „Albert Camus a világ önmagából kifordulásának kezdetén, a múlt század ötvenes éveinek elején írta le”.
    Persze ezzel is gond van, de hagyjuk, mert már megírtam. Azonban belegondoltam, hogy ezek szerint Zsóti Camus-hoz köti „a világ önmagából kifordulásának kezdetét”. Ha a 60-as években ne élt akkor legyen 50-esek eleje. No de mi is történt az 50-es évek elején Camus-al? Igen ebben van szerepe „L’Homme révolté”-nek, pontosabban annak, ahogy régi barátja Sartre és a Temps modernes köre fogadta. S ha lehet hinni Satre-nak Sztéon megítélése volt az igazi ellentétük forrása; hogy Satre-k szakítottak a Szovjetunióval!!! =))

  • Orsós Elemér

    Kedves Szerző, Ön legalább annyira bayerzsóti, mint bayerzsóti és mint itteni írományaiból és nacionáléjából is kiderült, még nála nagyobb bayerságokra is képesebb lenne, csak nem elég bátor az itteni jólnevelt publikumnak azt a “Disznó viccek gyűjteménye” kendőzetlen stílusával előadni! (Amit én már isteni szerencsével saját füllel is tapasztaltam!) Szerény véleményem szerint Önök egymás reciprokai, viszont az Ön irányába hallgatag bayerzsóti még nem fedezte fel Kegyed zsenialitását, ezért nem válaszol a leveleire vagy még senki nem ajánlotta neki az itteni reá címzett remekeit!
    (Szívesen összeengednék két ilyen nagy kalibert! 😀 )

  • A politikai zsivaj és a közhangulat olyan irányba mozdult, hogy jelenleg külföldön élő magyar fiatalok videós beszámolóit nézegetem. Közös bennük, hogy beszélik a helyi nyelvet, van tartózkodási és munkavállalási engedélyük, többségük egyetemi végzettségű. Akadt köztük egy iskolázatlanabb (akibe belebotlottam), aki 15 év alatt képtelen volt az USA-ban élve tartózkodási és munkavállalási engedélyt szerezni, így őt kiutasították az országból. Ezért ő már Budapestre érkezett, mondja is, hogy megunta az amcsi életet, különben is haza akart jönni, úgyhogy utazik is tovább Erdélybe. Szóval nem ismeri be, hogy belebukott, ráadásul élőben közvetítette, hogy ingyen jut Nyíregyházára egy őt csodáló autós rajongója segítségével. Kinti életét videókban megörökítette, amiket rendszeresen (naponta) töltötte fel a videómegosztóra, a hasonló képességű rajongói legnagyobb örömére, hogy lám, milyen faszául lehet képzettség nélkül is megélni Amerikában.

  • F.S.Péternek ♥

  • Orsós Elemér Tehát neked egy személytelen disznó viccek gyűjteménye egyenlő a Pápa gyalázásával, egy diáklány gyáva sértegetésével, zsidók, cigányok, ellenzékiek elleni gyülöletbeszéddel?
    Te tudod.

  • Ferenct
    2020 február 5
    10:25 de.

    Gondolod hogy nem hazudik ebben (sem) ??!

  • Orsós te most kinek “drukkolsz” a Bajerzsótinak,
    vagy a Bajerzsótinak ?

  • Ferenct
    2020 február 5
    10:25 de.

    Kedves Ferenc Pápa, kedves druszám!

    Tudd, hogy Bayer Zsolt alpári “dumájú” újságíró aki Rólad is csúnyán írt – amit én spec elutasítok. Ezt leszámítva nincs problémája a publikumnak vele.
    Ha csak az nem, hogy keresztény (keresztyén), fehér bőrű és heteroszekszuális (bevallása szerint).

    ——————————————–

    Bámulatos ez a szerénység, ahogy az egész publikum nevében nyilatkozik! Úgy tűnik, Ön elhivatottságot érez arra, hogy bárki nevében nyilatkozzon – vajon milyen alapon?
    Biztos benne, hogy Bayerrel kapcsolatban tényleg nincs más problémája a “publikumnak” csak amit Ön megjelölt?

  • Most egy fiatalt párra bukkantam, akik 14 hónapot szántak életükből, hogy bejárják “utastárs”-ként a világot. Monacóban dolgozva hozták össze az útjukhoz szükséges fejenkénti 5-5 millió forintnak megfelelő eurót. És szerencse, hogy rájuk találtam, mert most nézegetem az 56 részből álló, nagyon informatív úti beszámolójukat.

    Szerencsére azért, mert gyanútlanul megnyitottam a hírkereső friss híreit, és megakadt a szemem egy címen: civil szervezetet alapítottak Munkásőrség néven.
    Ezután nem lepne meg, ha megalakulna a Waffen-SS Gránátos Hadosztály civil tagozata, ide besoroztak 1944-től magyarokat, nem úgy, mint a Waffen-SS Gránátos “Hunyadi” Hadosztály, ebbe önként jelentkeztek magyarok.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 február 5
    4:39 du.

    “Orsós te most kinek “drukkolsz” a Bajerzsótinak,
    vagy a Bajerzsótinak ?”

    Egyik földesnek sem! Mint már mondám: egyik kutya, másik eb!

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 február 5
    4:25 du.

    Neked mániád a félrebeszélés? Miért kell szentet csinálni egy másik úszítóból csak azért mert a másik oldalon áll? Secko jedno! Sőt mivel Te imádod Bródyt: “ezek ugyanazok”!

  • Ja igen. És a vegánok nagyon vigyázzanak magukra. Ők azok, akik semmi állati eredetű élelmiszert nem fogyasztanak, tojást és mézet sem. Csak zöldet esznek, mint a gorillák. Ezért:
    https://index.hu/techtud/2020/02/06/a_veganizmus_csokkenti_az_iq-t/

  • Orsós Elemér
    2020 február 6
    11:39 de.

    és mit szól a Római Pápa arra amit Bolíviában ma művelnek a Jeanine Añez Chávez, Luis Fernando Camacho Vaca és tsai?

    bruhahaha

  • Orsós Elemér Nem imádom Bródyt,jó bárdnak tartom.
    Érezd a különbséget.
    Földest Bayerrel párhuzamba állítani még a fidesztől is durva lenne.
    Ezt te is érzed, ezért hadoválsz szentéavatásról.
    Ezzel az összehasonlítással megint a fidesz mellé álltál, nem először, és gondolom nem utoljára. Tanulsz táncolni a “pávatáncostól”?
    Ha valaki itt félrebeszél, az nem én vagyok. 🙂

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 február 6
    3:24 du

    Ez az általad is általános fideszezés, orbánozás már kezd olyan lenni demokratikus ellenzéki körökben, mint az ex catedra antiszemitázás, amikor valaki mást merészel véleményezni! Ügyes! 😀

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2020 február 6
    1:58 du.

    Amit diktálnak neki! 😀

  • Bayer a vizigót Ellenpápa! De valojaban csak o1g stromanpápája!

    Majd a Budai várban megpápítják a narancsos biborosok.
    Vagy inkább pannonmandarínok?
    Majd a Dunapartrol nézzuk, h milyen szinu füstöt eregetnek a vár ablakából.
    Ha narancssárgát, akkor sikeres volt az ellenpápaválasztás….

  • -fehérek vagyunk
    – keresztények és
    – heteroszexuálisak!

    Pont ez a csapda! Valakikbe beleégett, h ezek az értékmérők!
    A Pápa ezzel szemben ezen felülemelkedett – amint Jézus is – és ezt nem bírják megemészteni és elfogadni a Hungaro-Ku-klux-Klán sötét képviselői a fides-kdmp részéről!

  • Orsós Elemér
    2020 február 6
    11:32 de.

    Geyza
    2020 február 5
    4:39 du.

    “Orsós te most kinek “drukkolsz” a Bajerzsótinak,
    vagy a Bajerzsótinak ?”

    Egyik földesnek sem! Mint már mondám: egyik kutya, másik eb!

    ———————————-

    Ezt imádom a legjobban, mikor elfogynak az érvek – főleg ha vannak egyáltalán – hogy egyik sem különb a másiknál, azaz egyik kutya… stb
    Van néhány ismerősöm, őket hívjuk “tizenkilenceseknek” mert ahányszor valami politikai / társadalmi kérdés megvitatása folyik, általában azzal farolnak ki a vitából használható érvek híján, hogy “egyik 19 másik 20” – dettó mint a te kutya hasonlatod!
    Ez a szemlélet úgy nagyvonalakban néha elfogadható, ám tudd, hogy nem vall különösebb tisztánlátásra, kritikus megítélésre. Aki szerint Bayer bárkihez is hasonlítható ill. bárkivel összemosható, annál szerintem nagy baj van! Azt még értem, hogy nem kedveled különösebben Föld S.-t ( vigyázz a tulajdonneve írására, mert megint nagyvonalúan lazára vetted a figurát, pedig senki megvetésének nem lehet eszköze a nevével való viccelődés!) de az, hogy nincs nagy véleményed az írói munkásságáról, csak az egyik dolog.
    Más dolog, hogy egy olyan mocskos szájú minősíthetetlen, elvtelen, kifejezetten kártékony személlyel (?) mosod össze, aki normáliséknál már rég kiiratkozott a valamilyen szinten értékelhetőek listájából!
    Bayer szerintem csak egy másik Bayerrel lenne összevethető – keresgélj, van belőlük még néhány, mind ott vannak egy kupacban!

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2020 február 7
    4:44 de.

    Sajnos Bayernak -a “mocskos száját” figyelmen kívül hagyva- is vannak elvétve elfogadható igazságai, de épp olyan elfogultan elvirányított, csak 180 fok eltéréssel, mint a másik szélsőséges, de szalonképességet vért izzadva sejtelmesen magára eröltető haverjának! Így tehát ő is “tizenkilences”! Azt is lehetne feltételezni hogy, az egyik rasszista a másik meg magyargyűlölő, eltérő neveltetésükből kifolyólag. (Na jó, a magyargyűlölet Magyarországon nem számít rasszizmusnak, ezért Föld S. valójában csak tizennyolc és feles! 😀 )

  • Európai vagyok, és nem érdekel más vallása, nemi indentitása. Láttam már karón varjút, és Néprádiót, meg tantuszos telefonfülkét. Vásároltam tejjeggyel kannás tejet, és álltam sorban kenyérért-húsért. Gyújtottam gyufával petróleumlámpát áramszünetekben, és örültem a szénhiány miatti tanítási szüneteknek. Írtam még tintába mártogatós tollal, és örültem az első rágóguminak.

    Ma interneten és okostelefonnal kommunikálok, boltban plasztikkártyával fizetek, és navigációm útmutatásával érek célba autómmal. Átautózok nyugat felé anélkül, hogy határőrök állítanának meg.

    És nem kellett háborúban harcolnom. Nem ontottam ki más embernek a beleit, az enyémet se nyitotta föl bajonettel senki. Olvasom a KMH-n a kommenteket. Frontvonalon érzem magam. Egymás vérét ontják. Visszavonulok a hátországba. Vagy egy másik országba.

  • Orsós Elemér Sajnos ez így megint nem igaz. Nem szoktam orbánozni, azon oknál fogva, hogy nem őt tartom felelősnek a mai helyzetért elsősorban, hanem titeket “fehér magyar keresztény heteroszexuális” szavazókat. Ezt már többször leírtam.
    A fideszes így kisbetűvel nem a párt, hanem az a gondolkodásforma, amit Finkelstein, Habony, Bayer és a többi szélhámos beleültette a fejekbe.
    Te nem mást merészelsz gondolni, hanem összemosod szándékosan azt, aminek alig van egymáshoz köze (mindkettő publicista, ennyi)). Azzal a már röhejes érvvel, hogy kiadott Föld. S. egy disznó viccek gyűjteményét. Ne haragudj, sosem voltál ennyire gyenge. Úgy akarod tisztára mosni a “jobboldal” szennyesét, hogy olyannak állítod be az ellenzék egyik íróját mint Bayer. Ez lehet tévedés is, de téged ismerve ez szándékos torzítás. Azt tudom, hogy neked mint szélsőjobboldalinak tulajdonképpen nem a Fidesszel van bajod, hanem azzal, hogy nem a te pártod csinálhatja. Megvetésed a humánus gondolkodás irányában (liberalizmus) nem titok, sosem csináltál belőle titkot.
    No most. Miután a fideszes taktikát választottad, és le akarod húzni Föld. S.-t Bayer szintjére, mint mondhatnék rád mást, mint fideszes gondolkodású? Azzal, hogy az ellenzéket lehúzod a sárba, így marad a jobbik, hiszen ők sosem az ellenzék, ők egyértelműen a nácipárt, amit ugyan nem szabad kimondani, mert sértődnek rá, hiszen már kutyát is simogattak, mi kell még? Jó, kidobják aki zsidó, belehúgyoznak a Duna parti cipőkbe, fekete nácira hajazó ruhákban zaklatják a cigányokat, nem tartják a zsidókat magyarnak sőt embernek sem, ünneplik a náci hadsereg kitörését ami Budapest elpusztításával járt, de miért lennének ettől nácik? Vajon miért?
    Minden kormánykritika után sietsz a “baloldalt” is bántani, nehogy elmaradjon az egyensúly. Mintha félnél Boda feljelentésétől, mert bármely irányba tudod bizonyítani, hogy te bizony nem úgy gondoltad. Sajnos kedves Elemér, te mindig úgy gondolod.

  • Orsós Elemér Az Orbánozás hiábavalóságában igazad van. Aki olyan bolond, hogy nem látja át a mai magyar helyzetet, annak hiába mondod Orbán milyen, hiába mondod, mennyi disznóságot csinál, mennyi ember alázott meg, mennyi mindent tettek tönkre és sorolhatnám, mert a szolgalélek büszke arra, hogy az úrának jól megy, és azt sem bánja, ha csizmáját beletörli. (Nem ismeretlen kórkép). Olyan nagy úr, hogy még stadiont is épitett a kertjében. Az ilyen nagy úr még azt is megteheti, mondja büszkén magában, mikor a kifizetetlen csekkeket nézi az asztalán. Boldog a morzsákért, és retteg, hogy egy más úr másnak adja a morzsákat. Odaig nem jut el, hogy talán a másiktól még kenyeret is kapna.
    Ha viszont kenyeret kap, akkor jön a rettegés, hogy az új úrnál nem fog az ülephez férni, elveszítheti a kenyerét. Ami száraz ugyan, de ő kapja. Arról már álmodni sem mernek, hogy van olyan világ, ahol nem kell ülepet nyalni. Olyan nincs, megírta az újság.
    Igazad van, az ilyeneknek teljesen felesleges a kormány viselt dolgait ecsetelni. Marad a krumplis szavazás, és csak a Fidesz. Egészségetekre.

  • Drizari! (2020 február 7 10:14 de.)

    Gyönyörűen fogalmaztad meg megítélésem szerint igen sokunk érzését. Csupán az utolsó mondatod zavar, bár vagylagosan említed a lehetőséget; így hetvenen már igencsak túl hová menjek, meg hogyan? Arról nem is szólva, hogy “nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.” És ezt senki emberfia Boda meg JFS meg Bayer meg Orbán meg Toroczkai el nem veheti tőlem.

  • Orsós Elemér

    Kedves Kenny, úgy látom már Te is sikeresen túljutottál egy pár tucat érzékenyítő tréningen(úgy mint a mi “független”, csak jogszolgáltatásig alacsonyodott igazságszolgáltatásunk), mert a gusztustalan szalmabáb érvelést jó tanulóként általuk már művészi szintre fejlesztetted! 😀

  • Miklós bá’ Azzal, hogy egy másik ország állampolgára is vagy, attól még nem veszted el szülőhazádat. Az a Tied marad, bárhol is élsz a világban.

  • Drizari
    11:32

    A Munkásőrség fennállása alatt egyetlen ütést nem mért senkire, de még egy skulót, annyit sem lőtt ki ugyancsak senkire…

    Viszont, az addig csak mutatóban tartott fegyvereiket az Antall kormány ingyen csempészte át(!) usztasa szeparatistáknak, mely 10’000 géppisztollyal aztán már minimum tízezreket mészároltak le…

    Ma ismét a náci-fasizmus – egyelőre még csak – vicsorgatja véres fogait… Akik pedig ezt az említett fegyvertelen, idealista civil szervezetet, vagy védegyletet kigondolták, bár romantikus mód’,de mégis úgy érzik, hogy ők is, legalább hadd mutassanak némi ellenerőt annak, már a Világot is nem egyszer lángba-borító véres fenevadnak…

    Ez most, a . k i t ö r é s-n a p i . g r a s s z á l á s . előestéjén különösen aktuális, de csak egy minimális válasz a harci-csizmák újra csattogására és a darutollas fehér kesztyűs gyilkosok ismételt agresszív elszemtelenedésére …

    Üdv: Vögelein

  • Miklós bá’ (drizarinak):

    “Csupán az utolsó mondatod zavar, bár vagylagosan említed a lehetőséget; így hetvenen már igencsak túl hová menjek, meg hogyan?”

    Ezzel nem vitatkozhatok, föltehetően így van. Hozzátéve, hogy nem csak az életkor, hanem számos más (családi, szakmai körülmények, stb.) is nehezítheti, késleltetheti,
    hogy az ember végleg eltűnjön onnét, ahol határozottan rosszul érzi magát. No, és még egy. A múltkor autóval mentem valahová, a két város között félúton bedöglött a tragacs. Ki kellett hívnom az Autóklub segélykocsiját. Kagyon lassan érkezett, egyre idegesebb lettem. Aztán megnyugtattam magamat: nem éreztem jól magam ott, ahol voltam, és nem fogom jól érezni magam ott se, ahová megyek – akkor miért rohannék? 🙂

    Miklós bá’:
    >>Arról nem is szólva, hogy “nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.”>>

    Radnótit nagy nagyar költőnek tartom, kedvelem, s nem csak utolsó 15 versét, hanem a korábbiakat is. De hogy
    egy korábbi magyar költőt idézzek: “Haza csak ott van,
    hol jog is van”.

    Miklós bá’:
    “És ezt senki emberfia Boda meg JFS meg Bayer meg Orbán meg Toroczkai el nem veheti tőlem.”

    Ebben szerintem téved, elvehetik. Ha az anyanyelve magyar (nekem csak félig az), még azt is elvehetik, sőt, az elvétele lassan, de folyamatosan meg is történik. (Hosszas magyarázat heyett: Victor Klemperer: Notizbuch eines Philologen)

  • Miklós bá’:
    Felületes vagyok, nem tudtam, hogy Victor Klemperer
    említett tanulságos könyve 1984-ben magyar fordításban is megjelent “LTI (Lingua Tertii Imperii) – a Harmadik Birodalom nyelve” címmel.(Lehet, hogy könyvtárban, antikváriumban még föllelhető.)

  • Ahogy olvasgatom a hsz-eket, egyre inkább úgy látom: Magyarországon kizárólag papírló létezik. Vagyis: nincs nyergelhető, szelíd hátas, se erős igahúzó.
    Csakis – esetleg szépen sminkelt – papírló, aminek az a jellemzője, hogy csak két oldala létezik. Az éles kontúr nem alkalmas se haladásra, se munkára (főképp nem nyugodt gondolkodásra), esünk hát egyik oldaláról a másikra.
    Orsós mélységesen igazságtalan (vagy tán tudatlan). Hogy lehet összehasonlítani a fenti írásban szereplő “kissé túltolta a biciklit” kifejezést azzal, mint amikor a neves publiciklista azt írta: az ellenzéki képviselőket – akiket mellesleg kb. másfélmillió magyar szavazott meg – a “taknyukon, vérükön kellene kihúzni” az ország házából?
    Ez a “magyargyűlölő” ló meg nem is papírból lehet – mert erősen bűzlik. Orsósék mégis szívesen kapaszkodnak a szügyébe.
    Nekem a “gyűlölet” valamilyen passzív, mérgező érzelem – azt mérgezi, aki átadja magát ennek. Én pl. nem gyűlölöm se a kormányfőt, se a híveit. Sőt, bár nem örömmel, de tudom, hogy ők is magyarok. A híveket sajnálom: nem lehet jó örökös szorongásban, félelemben élni,ráadásul úgy hogy a szemellenzőt nem is a halántékukra, hanem a homlokukra szerelték. A vezérlovakat, meg a kocsisukat mélységesen megvetem, mert legtöbbjük nem buta – jól tudja, hogy a fényes lószerszám, meg a kevély ostorpattogtatás elvakítja az igásokat. Emiatt dühös is vagyuk rájuk konkrét ügyekben, az önzésük, elvakultságuk miatt, amivel elveszejtik, hamis indulatok martalékául dobják nemzetemet. De gyűlölni? Nem vagyok hülye, hogy magamat mérgezzem ezzel az áfiummal.

  • Orsós Mondjuk ez nem volt válasz, de így is jó.

  • Vögelein
    2020 február 8
    5:34 de.

    Hát kb. ez a jelen helyzet…

  • A CÖF sértődései olyan helyre valók, ahol valóban fehér lesz valaki.
    A meszesgödörbe.

    Alkalmasint a “fehér” valójában nem fehér.
    A kereszténység nem a hivalkodásról szól (ld. Máté evangéliumát is)
    A heteroszexualitás pedig olyasmi, ami mindaddig csak egy állítás, míg nem bizonyítják. Ha a kérdőjeltartású sörhasúak, már amelyik még emlékszik rá, hogy a pisilője másra is való, bizonyítja a főtéren, akkor hihetjük el, hogy hetero. De csak akkor, ha napokig bizonygatja. Elvégre egy-egy alkalommal meg is játszhatja.

  • Kővendég
    2020 február 8
    5:43 de.

    Nekem az az érzésem
    van kialakulófélben,hogy az ilyen Bodákhoz
    hasonló emberi páriákból lettek a haláltáborok női
    részlegeiben a nöket korbácsoló és agyonverő szadista kápók.

  • ” … így hetvenen már igencsak túl hová menjek, meg hogyan?”

    Az utcákon a gyűlölet vonult / És a láthatáron felizzott a múlt / S ő tudta jól, hogy most már menni kell / Mert mindig ugyanúgy kezdődik el / És a sínek mellett állt egy hajnalon / Azon a százéves pályaudvaron
    .

  • Besancon

    “Biztos benne, hogy Bayerrel kapcsolatban tényleg nincs más problémája a “publikumnak” csak amit Ön megjelölt?”

    Nem vagyok benne biztos, helyesbítés:
    “…publikum egy részének…”

    Nem venném magamnak a bátorságot, hogy a teljes “publikum” nevében írjak.

  • A youtube-on találtam ezt a hat(6) évvel ezelőtti kommentet:

    “15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet. Ennek számos oka van.
    Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás.
    Néhány éve történt , hogy az utcán egy negyven körüli
    hölgy amikor meglátott azt mondta “te szemét patkány” Úgy éreztem, a szívemből egy darab, kitépve ott gurult el az aszfalton.”

    A patkányozás megtörtént már 2014 előtt. Azóta eszkalálódott a helyzet.

  • Ja, nem árt, ha erről is tudomást szereznek a Kanadában élő magyarok:

    https://nepszava.hu/3066442_forabbi-a-neonaci-demonstracion-latni-akartam-oket

  • Andrew_s
    2020 február 8
    9:51 de. ha én írom a Cenz Ura kitörli… bizonyítani a heteróságát?

    bruhahahaha

  • Ferenct
    2020 február 8
    11:15 de.

    A baj ottvan édesapám,
    hogy arra viszont veszed a bátorságot hogy
    itt mocskolódjál,mégha álságosan szép szavakba burkoltan is

  • talalom
    2020 február 8
    8:20 de.

    Hát igen.
    Már megy az erőszakra való bujtogatás.
    Lásd Boda aljas kommentjét is a másik topicban.
    “…Meg kell őket semmisíteni…” írja a mocskos banya.

  • Rosszul idéztem. Azt irja hogy “eltüntetni” kell őket.
    De a kettő nagyjábol azonos eljárást takar ebben a szituban.

  • Vögelein
    2020 február 8
    5:34 de.

    Dzirarinak volt képes leírni:

    “Viszont, az addig csak mutatóban tartott fegyvereiket az Antall kormány ingyen csempészte át(!) usztasa szeparatistáknak, mely 10’000 géppisztollyal aztán már minimum tízezreket mészároltak le…””

    Tisztelt szerkesztő, Christopher!
    Remélem átengeded az alábbi véleményemet, ami első olvasatra személyesnek tűnhet, de sajnos a magyar közállapotokra jellemző, mert a magyar közgondolkodást ilyen förtelmek, mint a fentebbi idézet (és az azt követő többi kijelentés) mocskolják sajnos évszázada ….

    Ez az ember (utánzat) hogyan érvelhet ilyen alattomos módon a szerb csekisták egykori és legujabbkori véres gaztettei mellett, csakis azért, mert Tito kommunistái voltak valamikor!

    A magyar társadalom beteg!
    Sajnos nagyon beteg – a tömegével benne-élő uszító, véreskezű gyilkos fenevadaknak szurkolók kadáverei nem bírnak nyughatni, folytatják az uszítást.
    Igen rólad van szó, valami szellemi és lelki nyomorúság, aki nagy valószínűséggel azzal tölti a napjait, hogy ott térdepel a tétényi-fennsíkon, hálaáldozatokat celebrál “az örökké élő” isteneinek a köbe formált Marxnak, Leninnek, Sztálinnak

    A kővendégeknek ….

    Hogy mennyi fegyvertelen horvátot mészároltak le, és mennyi horvát nőt erőszakoltak meg a fegyveres milicisták – az ugye nem számít. Az sem, hogy a horvát területen még megmaradt néhány magyar falut kicsitől nagyig kiirtották

    Mocskosságnak, aljasságnak nincs határa …..

    meddig fertőzik még ezek az ocsmány bubópestisek a magyar hazámat?

  • Geyza
    2020 február 8
    9:48 de.

    Géyza!
    Kurvára csalódtam benned – már megint a fanatikus vörös-terroristáknak nyalsz?
    A végén még a kínai KP-ot is isteníteni fogod?

    Szidjátok a Bodát, aki szerencsétlen olyan amilyen, a maga néhány IQ-jával.

    De hamarabb elképzelem a Vogelein és néhány itt sziszegő alattomos vöröskigyóról, hogy ha a PÁRT utasítására simán felkoncolnák Nagy Imrét, kitépnék Kádár körmeit, kivégeznék Rajk Lászlót – most ne beszéljünk a többi mocskos, véres tetteikről, amit mosónőnk itt ezerrel próbál a patakban (mint lepedőjét) fehérre szapulni …
    (Ágnes asszony a patakban véres lepedőjét mossa)
    És közben csak a háttérből (igen mindig a háttérben maradva) éppen rámutogat arra aki az útjában áll (igen, csak ennyit mondván: “”Nekem gyanús, nagyon gyanús ….”)

    Ma nem ezt teszi? Ma nem így mükszik?

  • Van remény? Kárhoztatják többen Orbán Viktort és pártját, mert rossz útra vitte és viszi az országot. De nem, nem ők a ludasok ebben, és ez az, amit sokan nem látnak.

    Talán mert a népköztársaságban szocializálódtak, de ennek ellenére vagy éppen ezért, mégis érzékenyek szociálisan is, és érzékenyek demokratikus szemszögből is. Ma őket nevezik ballibsiknek (a baloldali és a liberális nézeteket vallók egybegyúrásával).

    Visszatérve bevezetőmhöz: nem, nem Orbán és pártja az, aki rossz irányba viszi Magyarországot. Hanem a választópolgárok! Azok a választópolgárok, akiknek kegyéből már harmadszor vezeti egypárti kormány az országot. Egyetlen párt kormánya ez akkor is, ha benne helyet kapott Magyarország kereszténypártos fővadásza.

    Tegnap (február 8.) végül mégis emlékezést tarthattak a Városmajorban magyar neofasiszta és külföldi neonáci egyesülések képviselői. Ötszáz körüli létszámban jelentek meg, más hírforrások szerint kétszázan, zömükben a Légió Hungária és a Betyársereg tagjai, de képviseltette magát a Nemzeti Baráti Kör is, aminek semmi köze a Nemzeti Galériához és a Szépművészeti Múzeumhoz kötődő Baráti Körhöz.

    Tőlük 200 méterre elkülönítetten gyülekeztek a nemtetszésüket kifejező ellentüntetők, hasonló számarányban. Róluk valahogy kevesebb szó esett a tudósításokban. Legyen róluk szó legalább itt egy közreadott felvétellel, aminek a végét is érdemes megnézni. Feltűnő, hogy szinte valamennyien fiatalok. Talán mégis van remény:
    .

  • talalom:
    “Én pl. nem gyűlölöm se a kormányfőt, se a híveit.”

    Tisztelt talalom, én sem. A gyűlölet, akárcsak a szeretet vagy a szerelem nálam kifejezetten szorosabb személyes kapcsolatokhoz kötődő érzelem. Nem is teljesen értem, velem személyes kapcsolatban nem álló politikusokat miként szerethetnék vagy gyűlölhetnék. Ami pedig az Orbán-rezsimet illeti, abban szerintem a legkevésbé Orbán Viktor az érdekes. A hívei? Tőlük, legalábbis egy részüktől pedig legföljebb undorodom. (Az undor nem föltétlenül személyes viszonyhoz fűződő érzelem: például a rántott velőtől is undorodom.)
    https://www.youtube.com/watch?v=A-zGJeiLtnA

    talalom:
    “Sőt, bár nem örömmel, de tudom, hogy ők is magyarok.”

    Magyarok. Ezenkívül nők és férfiak, magasak, alacsonyak és átlagos termetűek, csúcsfejűek és gömbfejűek, biciklisták, gyalogosok és autón közlekedők, úszni szeretők és víziszonyban szenvedők, fekete, barna, szőke, vörös hajúak, netán kopaszok. No és? Nem egészen értem, hogy (legalábbis jó esetben) miért lenne olyan kiemelt jelentősége egy életrajzi ténynek, az ember nemzetiségének, hogy magyar, szkipetár vagy luzitán?

    Persze kínos, amikor olyan emberrel kommunikálunk, akivel nyelvileg nem értjük egymást, s nincs közös közvetítő nyelvünk; de azért, ha másként nem kézzel-lábbal, gesztusokkal, valahogy ez is menni szokott. Az irodalom, s általában az olvasás persze egészen más… az tényleg nehéz dió.

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 február 8
    8:43 de.

    “Orsós Mondjuk ez nem volt válasz, de így is jó.”

    Ha tudnád mi az a szalmabáb érelés, akkor azt is tudnád hogy, csak egy tudatlan hülye áll le olyannal vitatkozni aki ezt a módszert alkalmazza, aminek a lényege nem az igazság megszerzése vagy hirdetése, hanem az egészen mást valló vitapartner lejáratása túlnagyított féligazságok, hamis utalások és tárgyról való olyan terelések által, amik egyébbként egy más témájú vitában ülhetnéneknek, de a folyamatban lévőben nem oda valók. Én utálom ezt a módszert, ezért inkább azt sem bánom, ha azt hiszed hogy, Neked van igazad! 😀

  • Gabriel:

    Ez a véleményem,
    most mit mit mitcsinyájjak?
    Akkor csalódnál bennem igazán ha
    változtatgatnám a véleményemet, mint itt egypáran,
    attól függően hogy éppen kik vannak hatalmon.

  • Ha már felmerült a horvátoknak – a nemzetközi fegyverszállítási tilalom idején – szállított géppisztolyok
    témája:
    http://nol.hu/belfold/20090903-raffay_erno_elmulasztott_lehetosegei-347780

  • Hm… Hát igen, kedves Kővendég, néhány egészen meredek szituációt hál’isten megúsztunk, hogy nem is tudtunk róla…

  • Orsós Elemér Nem tudom mi a”szalmabáb” érvelés? Ha Te mondod.
    Miután úgysem vergődünk egymással zöld ágra, így abbahagynám ezt a témát. Miután a gondolat szabad, gondolok amit akarok, Neked meg jogod van tagadni. Felesleges ezt tovább ragozni. 🙂

  • Geyza!

    De igen, változtatod bizony ….
    Azért szóltam

  • Geyza!

    De igen, változtatod bizony, nem kicsit ….
    Azért szóltam

  • Geyza!

    Ellenben, ha nem lett volna érthető:

    A csavargó, szélkakas módjáró bármely hatalom felé ezerrel benyaló Raffaynak minden szava hazugság, máskor, máshol már nem egyszer leírtam.
    Soha semmi sem volt igaz abból amit állított, utólag bármit hazudozik.

    Voegel esetében nem az a sajnos, hogy a fasisztákkal kapcsolatban úgy általában valami igazat másol be valahonnan, hanem a baj az, hogy viszont ha mindazt amit a bocskorokról ír, azt vörös-csillagos sapkában viszont nem hogy megengedettnek, hanem megkövetelőnek tart.
    Magyarul a raffay-hoz, rodeiohoz hasonlóan bármit képes hazudni

    Mégis, hogy mi a különbség a Betyársereg és a Munkásőrség között??

    Próbálta volna valaki a Kádárkorban pedzegetni, hogy a munkásörséget tiltsák be ….

  • Geyza “a jelen helyzet” nem “KB EZ”, hanem totálisan ez…

    Az itt kullancsmód rád csimpaszkodott haverod tőle megszokott hozzáállása is ezt bizonyítja. Mert ahelyett, hogy a hivatkozásomban említett Drizari 11:32-ből vezette volna le a dührohamát, ahol KMH-s kollégánk megemlíti, hogy megalakult a Munkásőrség Nevű civil fegyvertelen szervezet, ő felrobbant aggyal jár haláltáncot, az én eszmefuttatásomon, szándékosan teljesen kihagyva a magam ellenpontként, vagy inkább az okként kiemelt érvveként a . m á s n a p i . városmajori . n á c i . f e l v o n u l á s s a l – pedig az ma az igazi veszély, és nem néhány öregember romantikus, és valami közleménnyel egybekötött kávézása egy presszóban…
    Ehelyett Gabriel az ismertetett 10ezer magyar géppisztolyos háborús hozzájáruláson akad fenn és rendez hisztérikus jelenetet. Ismétlem nem a tényen, hanem annak ismertetésén, hogy a sosem használt lőfegyvereket miként aktivizálta a jobboldal. Ez . t ö r t é n e l m i . tény, minthogy az is az, hogy azok árából egy kanyi vasat sem látott Magyarország… Nem mintha épp az pár tíz, vagy százmillió hiányzott volna, de Antalléknak ez a hozzáállása, és az, hogy akkor az erről szóló bizalmas sajtóhíreket – mikor pedig már ezekből is folyt a vér – makacsul és hónapokig tagadták, ami világosan árulkodik az MDF kormány valós, háborús és szarkeverő külpolitikájáról…

    Tehát akkor, itt ki is az igazi . u s z í t ó , csak nem az a 7-8, úgymond munkásőr,vagy ez a náci vonulás fölött csak úgy elsikló, azt elhallgató Gabriel ?

    Üdv neked: V

  • Gabriel:
    A Raffayról inkább ne is ejtsünk szót.
    Olyan szép nap volt ez a mai.Minek elcseszni, nemiga ?… : )

  • T. Göllner Andrásnak válasz az Ön orbáni kereszténydemokrácia c.cikk feb.9./11:50-es kommentjére

    Röstellem professzor úrnak ezt külön is jelezni, de kommentjéből úgy tűnik, nem biztos, hogy beugrott Önnek, hogy ez az “örökbecsű” József Attilától való. Csak egy, az én 4:13-as A.A-nak címzett kommentem témájához idomítva negédesre formálva aktualizáltam. Persze kicsit följebb, vagyis ugyanott részletesebben fejtem ki állításom számunkra mélységesen szomorú igazságát…

    Egyszóval, nem valami Szabadnép félóra – értekezlet – aznapi leckéje ez, hanem a jelenlegi hazai helyzet rákfenéje látszik egyre kibontakozni, mint az orbáni NER német háttér-díszlete, akár a rosszemlékű hitleri Volksgemeinschaft felhangja…

    A tárgybeli vers; Farsangi lakodalom.
    Ha kívánja idézhetem a versnek az eredeti szlogenjét is…

    Üdvölettel: G

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 február 9
    4:02 du.

    Igazad van, benne vagyok, ezekkel a dedós cívódásokkal úgyis csak a világrengető problémákról vonjuk el a nagyérdemű figyelmét! 😀

  • Orsós Elemér Nálunk most úgyis forr az ország. Választások voltak, és ilyen szoros eredmény talán a világon nem volt még. Izgalmas hónapok elé nézünk. A kormánypárt bukott, az már bizos, de három párt között olyan pici különbség van, amit hajszálnak nevezhetünk. Nálunk nincs lista, mindenki megmérettetik. Ha úgy hozza a sors, akkor a miniszterelnök is kieshet a Parlamentből. Három miniszter már kibukott. Azt még nem tudni ki nyer, mert még három! hely van ez idő szerint, az fog dönteni. Még a döntetlen is elképzelhető.
    A bukta oka az EÜ elhanyagolása, a hajléktalanok elviselhetetlen helyzete, az oktatás és a klimahelyzet elhanyagolása.
    A szavazók ezt a négy okot emelték ki a kormány ellenében fő gondnak. Most vagy a Fianna Fáil, vagy a Sinn Féin, vagy döntetlen, mögöttük EGY székkel lemaradva a Fine Gael. Hiába húzták ki az ország szekerét a kátyúból, szarvashibákat vétettek azzal, hogy nem hallgattak a szavazók panaszaira.
    Ha nem is tudtak volna számottevően javítani, valamit el kellett volna kezdeni, hogy látszódjon az akarat. Az orvosok alulfizetetsége a legnagyobb gond az emberek szerint (minden relatív), hiába nagyon magas, ha az USA, Kanada és Ausztrália többet kínál. Betlire játszottak, belebuktak. Nem biztos, hogy baj, nem tudni még.

  • Te, Géza 10:55 !

    Vedd már észre, a brazsil gaucho már jóideje (itt pl.–> 8:35 6:44 6:45-ben stb.) a pszichés befolyásolás arzenáljának egyik legalattomosabb, ám rendkívül hatásos eszközét, az
    . é r z e l m i . z s a r o l á s t .
    alkalmazza
    . v e l e d . s z e m b e n .

    Néha úgy néz ki, hogy a módszert ő nagyon is hatásosan gyakorolja, ahol te meg néha átmész mentegetőzésbe, sőt már megalázkodásba is… Ne tedd, mert ha neked egyáltalán valami szégyellni valód akad a kis kapcsolati batyudban, az csakis az ő személye …

    Geyzám, ébresztő ! 🙁

    Persze továbbra is: Üdv neked! -V-

  • Van ebben a témában egy itt (is)alig érintett vonatkozás. A mo-i ún. független média is éppcsak megemlítette, holott szerintem ez volt a legjelentősebb momentum, és az egyetlen kivihető megoldás.
    A “kitörés” területén érintett három kerület – az I., a II. és a XII. – az ostrom képeiből állított össze kiállítást a harcok egyik színhelyén, a Kapisztrán téren. A megnyitón felszólaltak a polgármesterek: V. Naszályi Márta (I. ker., MSZP), Örsi Gergely (II. ker., MSZP-Párbeszéd), és Pokornyi Zoltán (XII. ker., Fidesz.), valamint Ungváry Krisztián történész, akinek Budapest ostroma a szűkebb szakterülete. A megnyitón ugyan nem voltak sokan, de többen, mint a nácik, akik még a hangerejükkel sem tudták megzavarni az eseményt.
    Ez lehet az egyetlen megoldás szörnyülködés helyett.
    Még egy: az elborult agyú soviniszták MÉG nincsenek túl sokan, évek óta jobbára ugyanazok. Bár most erős támogatást kapnak a szégyenteljes magyarországi kormányfőtől – ez az igazi veszély. Az “igazság” leplébe csavart uszítás a magyar társadalom jó része ellen.

  • Kedves pápa!

    Bizony, kedves pápa, fehérek vagyunk, keresztények, heterók, meg még egy kicsit pedofilok is!
    Máskülönben aligha fordulhatna elő, hogy a kb egy éve lebukott, megtévedt, szerencsétlen honfitársunk bűnét egy emberként takargassuk, titkoljuk mert szerintünk is vállalhatatlan – ám amíg ezt csak mi tudjuk, addig nincs ügy – tehát bűnösök vagyunk mindahányan!

    Kaptunk, ill. csináltunk magunknak egy kis egérutat, hogy addig is míg kiderül, kitaláljuk, miként tálaljuk majd a nagyérdeműnek az esetet – segédeink már dolgoznak rajta, hogyan bizonyítsuk, hogy erről is Gyurcsány, jó esetben Soros tehet, de a migráncsok mindenképpen – ám erősen bíztunk benne, hogy csak a mi titkunk marad. Csak, hogy a semmirekellő sajtó valahogyan kiszagolta, és most főhet a fejünk, hogyan sikáljuk el az ügyet, miként magyarázzuk, hogy a 19 ezer pedofil gyermekfotóval nagyköveti beosztásban űzérkedő honfitársunkat – na meg persze a saját “erkölcsi hitelünket” – mentsük, mert ha ő “bíróságilag” végleg bukik, közülünk is bukni kell egy-két mameluknak, mondjuk a portásnak legalább!

    Mert az egy dolog, hogy tavaly tavasszal hazamenekítettük a bűnöst nagy titokban, váltott lovakkal ( tudod ebben már van gyakorlatunk Gruevszki óta) és novemberben annak rendje módja szerint meg is vádoltuk, de miért kellene erről a “népnek” de főleg az ellenzéki politikának is tudni? Hát tartozik ez rájuk? Elvégre emberünk, csak egy országot képviselt, Magyarországot, a benne élő magyaroknak meg ők nem részei, hiszen mint tudjuk, ők idegenszívű “migráncssimogatók” hát mi közük is lenne ehhez?

    Most, hogy a Borkai ügy után végre kaptak egy kis levegőt, még munkát is adtunk nekik, hogy tessék azonnal és üstöllést visszahívni a Jávor Benedek nevű mocskos szájú kalandort, aki a nemzet “családanyjának” és jó szellemének számító államtitkár asszonyunkat figyelmeztette, jól nézze meg hova, milyen társaságba teszi a keresztény fenekét, nehogy csalatkozzon a vendéglátás célját illetően! De, akkor még nem tudtuk, hogy ez a kiskorúakkal partizó minősített adócsaló, úgyis mint köztörvényes bűnöző Berlusconi, igen csak kispályás a mi nagykövetünkhöz képest! De, visszatérve az undorító Jávorra, hát szabad ilyet mondni egy keresztény magyar anyának, aki szerint – mellesleg – a Borkai ügy “megbocsátható, csak a házaspárra tartozó botlás” ami nem túl szép dolog ugyan, de emiatt lemondania még nem kellene szerinte!

    Szóval kedves pápa, láthatod, hogy mi aztán igazságosak és következetesek vagyunk, maradunk – legalábbis ami a saját sarunk elhallgatását illeti! Addig is buzgón rugdalunk mindenkit aki nem a mi elképzeléseink szerint fehér meg heteró stb pl azokat akiket nagyon szeretnénk lemondásra bírni, mert ha pl az a gaz Niedermüller – aki miatt e levél íródott – az ellene szóló tüntetésünk után telegatyával rögvest lemond, olyasmik már ki sem derültek volna, hogy az előző, “agyonkeresztény” polgármester miként is használta fel az Erzsébetváros – kártya kerületi polgároknak szóló kedvezményeit! Ám miután az új pm. szerint itt bizony csalás történt, egyenesen feljelentést tett az ügyben!

    Szóval kedves pápa láthatód, hogy ez a Niedermüller megérett a kiátkozásra, és ha marad egy csepp időd, mindjárt egy füst alatt légyszi – légyszi Jávort és Karácsonyt is kiseperheted, mint a pápai megbocsátásodra érdemtelent!
    Hogy miért? Csak! Látod, mi ilyen frappánsan tudunk indokolni, a Selmeci Gabika nevű nyugdíjvédelmi megbízottunktól tanultuk – mert elvünk, hogy csak tiszta forrásból!

    Kedves pápa, kérjük, hogy keress valakit aki sorainkat lefordítja, hogy érteni is tudjál ennyi, szívünk mélyéről jövő keserűséget – de beláthatod, hogy miután teljesen “idegállapotba kerültünk” nem próbálkozhatunk holmi neked is érthető nyelvezettel. Mi magyarok vagyunk, tehát magyarul írunk – értve vagyunk?

  • Vögelein
    2020 február 10
    7:06 de.

    tudok én neked válaszolni, ha valamit valakinek írok, azt neki szánom, maradjunk ebben, Kullancs “Úr”!

    Nem a hozzád hasonló, jelenleg vén fogatlan munkásőrökről beszéltem, hanem arról a bandáról – sötét seregről, akik a maguk idejében teljhatalmú milíciaként élősködtek az ország nyakán, akik a közvagyonból mulatoztak, erőszakoltak meg bandában lányokat, mivel a hatalmuk telj volt, nem tejes, hanem pálinkás, részeg állatok. Nem használták tömegben a géppisztolyokat? Még jó .. de készek voltak rá, ugyanúgy mint ez a csürhe itt ma, csak azzal a különbséggel, hogy az akkori hatalom aljas, utolsó csicskásai voltak, készen arra, hogy teljesítsenek bármilyen parancsot, ha szükség úgy hozza
    HOGY KIÁLLJANAK A PÁRTUNK védelmében a “koszos” ellenforradalmárok ellen.
    Te a ezeket a mocskos munkásörfajzatokat piedesztálra emelnéd – nyilván tisztelt munkássör-elvtárs (a volt fegyvered árát siratod – milyen fajzat vagy te?)

    Remélem, hogy hamarosan kihaltok ezzel a náci bagázzsal együtt, és szeretett hazám megtisztul az ilyen ferdehajlamu, beteg elméktől

  • Voronyezs
    2020 február 11
    1:29 de.

    Áááá én nem érzékelem asztatotat..
    Írni-olvasni alig tudok 😀 😀

  • Adalék a kormányhoz: a hírtv kormánykanális így vezette föl az eseményt: ellenzéki tüntetők zavarták meg a kitörésre emlékezőket…

  • Ez szép. Az egyik eltaposni akarja a másként gondolkodokat, van aki az országból elzavarni és van aki csak a halálukat várja. Szép is ez a magyaros keresztényi hetero szeretet.

  • Geyza
    2020 február 11
    11:21 de.

    Voronyezs
    2020 február 11
    1:29 de.

    Áááá én nem érzékelem asztatotat..
    Írni-olvasni alig tudok 😀 😀

    —————————————–
    Geyza, kedves barátom, hallgass csak Voronyezsre! Igaza van, és még jót is akar – mint tudjuk a kettő nem mindig jár együtt, de ezúttal igen! Időnként nekem, is olyan érzésem van, hogy az alapból meglévő tartásod indokolatlanul megroggyan, pedig sokunk között te az egyik vagy, aki bárkivel szemben szálfa egyenesen állhat – ahogy én látom!

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 február 11
    12:21 du.

    kedves Kenny, nekem csak a Sinn Fein előre törése tűnik aggasztónak, annak tükrében hogy, állítólag még az aktiv korában lévő IRA-val is szoros -bár tagadott- kapcsolatban lehettek! Mi lehet ennek a feltámadásnak az oka? Közrejátszhat az újraegyesítési törekvések újbóli fellángolása is vagy az csak az elégedetlenség következménye?

  • Orsós Elemér Tulajdonképpen a Sinn Féin előretörése nem olyan nagy, a két nagy párt visszaesése miatt tűnik olyan nagynak (13 képviselővel lett több a 160-as Parlamentben). Tény nem kicsi.
    Nem tudom mennyire aggasztó, még sosem voltak kormányon. Észak-Írországban nincs velük gond.
    A két nagy párt elkényelmesedett. A kormánypárt menet közben miniszterelnököt váltott, a választott nyugdíjba ment. Ez már nem tetszett a szavazóknak. Aki helyette van, súlytalan elkényesztetett úrifiú. Az valóban igaz, hogy állítólag szoros kapcsolatott ápoltak az IRA tegjaival, illetve gyaníthatóan részt is vett néhány tagja akcióban, de azt tudni kell, hogy amit Ti és az angolok terroistáknak tartanak, itt sokan a szabadságharc folytatásának látják. Miért is tartja az angol katonaság fegyverrel fogva Írország hat megyéjét? Ráadásul a Húsvéti békeszerződést a Brexittel az angolok felrúgták, természetes volt a nacionalisták előretörése. Ezzel az angolok teljesen tisztában voltak. Miután azonban bárki alakit kormányt, bárki is lesz a miniszterelnök, a 37 hellyel nem tudja megfordítani a szekeret szerintem. Ráadásul itt nem olyan türelmesek az emberek, hamar útilaput kötnek a kormány talpára. Mint jeleztem, nincs listás szavazás, a miniszterelnök sincs biztonságban. Most inkább az a félő, hogy hosszú tárgyalások lesznek, koalició nélkül senki sem boldogul, A Sinn Féin csak akkor tud hatalomra jutni, ha minden kispárt és független mellé áll. Esetleg a két nagy pártot bevonja, de az kutya-macska barátság lenne, kormányválság, új szavazás….. Önös érdekből nekünk jó a Sinn Féin, de valóban látok árnyoldalakat.
    Lenne még mit mesélni az egyesítésről, de nem akarlak untatni.

  • talalom Azért ebben semmi meglepő nincs. Ha nem tetszene nekik a felvonulás, egyszerűen betiltanák.

  • Kenny
    2020 február 11
    2:47 du.

    azt olvastam a sajtban, hogy a Bojo hidat akar építeni Észak Írországba, jó drága és sokan csak hacacárénak tartják, szerintem félelmetes, mert az a terület elfoglalását jelentené és a szép de talmi függetlenségnek azzal ugye lőttek? a két Írország nem akar -véletlenül- megkomolyodni és egyesülni közös érdekből Brexit után az angolok mindenfélét próbálgatnak majd… még olyan hangok is repkednek, hogy a transzatlanti szövetség is erősen meglazulhat, és máris élénk dumaparty van Kanadával

  • Rodeo11 Az egyesülésnek komoly akadályai vannak. Jogi, anyagi és emberi. Az angolok semmit sem bíztak a véletlenre, betelepítettek annyi angolt, amennyi biztosítja egy esetleges népszavazáson az 51%-ot. Ráadásul nagyon “demokratikus” módon, az angoloknak meg kell engedniük a szavazást. Az angolok megfelelő szegénységben tartják Észak-Írországot (is), hogy egyedül ne tudjon talpon maradni. Mint tudjuk 22 000 dollár a GDP-jük az angol 43000 dollárral szemben. Etetik is rendesen az angol pártot a nagy szigetről, most éppen 2 milliárd fontot adtak nekik a Brexit megszavazására (hármat kértek).
    Ezt a 22 000 dollár GDP-t (1 700 000 lélek!), kellene a 4.5 millió írnek kiegyenlíteni a saját 82 000 dolláros GDP-re. Ebbe lehet belerokkanna most Írország. Azonkívül az angolok szerint amit ők halmoztak fel adósságot, annak a részét az elszakadó részeknek (Észak-Ír, skót) viselniük kellene. Azt a pénzt, amit magukra költöttek. Ügyes, nem?
    Sajnos egy egyesülés sem hozna békét, hiszen az itt marad 8-900 ezer royalista nem hagyná annyiban. Az angol hadsereg már megmutatta milyen bátor fegyvertelen emberekkel szemben.
    Azt hiszem, ha Észak-Írország elszakadna, biztos visszaolvadna a helyére, Írországba. (Itt nem lehet határvita, ez az ír sziget). Hivatalosan azonban nincs erről még szó.
    Természetesen egyre közelebb van az egyesülés, az idő kerekét nem lehet megállítani csak egy ideig lassítani. Már nincs Brit lobogó a belfasti városházán, már az angol párt egyetlen képviselővel tud többet mint az ír pártok, tehát szép lassan haladunk.
    Nem véletlen, hogy Boris mostanában nagyon engedékeny.
    Azt viszont vedd figyelembe, hogy Írország szinte hadsereg nélküli ország, aki szemben áll a világ egyik atomhatalmával, tehát az angolok tengerbe hajítása nem jöhet szóba. Sajnálom? Ez erősen Dávid és Góliát harc lenne. Európa persze ez ügyben is elfordítja a fejét.
    Európában fegyverrel elfoglalt országrész van, fegyverrel páncélozott autóval mászkáló rendőrökkel tartják fent a demokrácia látszatát, és Európa szerint ez így van jól.

  • Kenny
    2020 február 11
    12:21 du.

    Ok, Kenny
    Mentsük fel Sztálint, Hitlert, ezek is csak másként gondolkodók voltak

    Mint ahogy azok is, akik a Duna jegébe lőttek honfitársaikat, vagy azok mégsem?
    Azok sem, akik Péter Gábor parancsnoksága alatt elektro-sokkolták honfitársaikat, azok is csak másként gondolkodók voltak.
    Azok is, akik csak bemószerolták a karrierjüket veszélyeztetőket simán .. ó hát az ilyenekkel mi baj is lehetne …

    Ezek még csak nem is másként gondolkodók

    De azért a Boda marcsát minden aljas fajzatnak persze lehet hívni?
    Az ugye nem másként gondolkodás, mert a birkanyáj összetart, ugye kedves cimborám … és az összetartásért muszájnak kell lenni – a munkásőrség is most-már csak kéjes játéknak hívni?

    Néznél néha egy kicsit tükörbe, csak keveset – hiszen idődbe sok nem fér bele, melóznod kell az asszony helyett is

    Én szurkolok annak, hogy a mi megtévesztett generációnk mihamarabb kihaljon, mert talán az újabb mentesebb lesz az automatikus ide-oda benyalakodást normálisnak tekintő humanoidoktól, amelyekbe tetszik- nem tetszik ugyanúgy beletartozol

    Attól, hogy messze-földre mentél, sajnos mint az élő példád (hozzászólásaid mutatják) a fertőzést nem kerülted el

  • Gábriel arkangyal
    . nevét hordozó
    Lucifer olvtársnak
    a 11:20-as gyorsra!

    Kénytelen vagyok brutális epehányására mégis reagálni, bár nem érdemli meg…

    Tudniillik kezdjük ott,hogy nem voltam és nem is vagyok munkásőr

    Pusztán csak arra akartam felhívni Drizari és a többi – normális – olvasótársam figyelmét, amit egy arkangyalnak is tudni illik, hogy akár a fizikában, úgy a társdalomban is, azonos amplitúdójú hullámok, megnyilvánulások kioltják egymást. Békés szándékom megerősítésére, e metafora mellett megemlítettem még a művészi – pont-ellenpont – fogalmát is.

    Mikor tehát egyenlőségjelet is húz a náci-fasiszta budai kitörésnapon masírozó egyenruhás csőcselék, és a presszózó öreg-szakik fantázia szülte >kontrapunkt< gyülekezte közé, angyali logikája szerint mégis rá kellene arra jöjjön, hogy éppen a maga észjárása szerinti, úgymond' "vén összeesküvők" egyenlíthetik ki azt a förtelmes társadalmi feszültséget amit maguk, a neonácik okoznak azzal az évente megismételt, harsogón harsány demonstrációjukkal, melyre a maga részéről, a kommetárjaiból ismert egy könyvtárnyi kötetnyi szitok-szótárából mégcsak egy . n e h e z t e l ő . kifejezésre . s e m . futotta…

    Ami pedig azt a gyakran használt szentimentálisra habosított
    "a z . é n . h a z á m" önsajnálatot kifejező, ám rém-hazug lózungja a saját hibáján kívül elszármazott kamu vagabundot eljátszó ripacsot illeti, maga már rég haza mehetett volna oda ahelyett, hogy a kibertér végtelenjén át egy amazóniai gumiszobából – vagy ki tudja milyen rozsdás börtönrács mögül – üvöltözve üzengetve hirdetné a sajátmaga sértettségének nyomdafestéket nem tűrő "igéit"…
    Jöjjön haza onnét! A Fid-SS-KDMP épp az ilyen demagóg plebejusokat várja honn, méghozzá tárt karokkal a Nemzeti Összefogás Rendszerének – a magyar Volksgemeinschaft – egyre félelmetesebben kibontakozó valódi illiberális arculatának, a jól kitervelt Neohorthysztán végső felépítéséhez…

    😀

  • UI Gábrielnak

    8:21-kor azt írja Kennynek, hogy “attól, hogy messze földre
    . m e n t é l ,… a hozzászólásaid mutatják,… még nem kerülted el a fertőzést”

    1. Ezt a mondatot akár magának is címezhetné, ha volna egy csepp önkritikája.

    2. Viszont, e mondata egy olyan személy állítása, aki nem is
    m e n t . sehová, hanem maradt odahaza.
    Tehát egyben azt is állítja, hogy ő nem ment messze földre, sem Braziliába, sem pedig máshova,ergo”az én hazám”-ból írkálja a furmányos förmedvényeit.
    Különben meg azt írta volna, hogy messze földre jöttél, minthogy állítólag ő is messze földön eszi a hontalanság keserű kenyerét…

    Ügyes… ) 😀 (

  • Talaom 5:43

    . Ennek a pacifista kiállításnak azt a cimet adtam volna, hogy

    >HITLER . U T O L S Ó . CSATLÓSÁNAK . U T O L S Ó . CSATLÓSAI<
    ˙

    Üdvölégy Margit! -V-

  • “Én szurkolok annak, hogy a mi megtévesztett generációnk mihamarabb kihaljon, mert talán az újabb mentesebb lesz az automatikus ide-oda benyalakodást normálisnak tekintő humanoidoktól, amelyekbe tetszik- nem tetszik ugyanúgy beletartozol…”

    Kedves Gábriel, én is szurkolok ennek, mert az új generáció valószínűleg meglehetősen tisztafejű, javított kiadású kommunista lesz, és nem olyan begyöpösödött fejű gyűlölködő, mint például te is… 😀

  • Gabriel Kedves Gabriel. Ha már itt tartunk, itt rólad és Bodárol tudom elképzelni elsőre a brevik féle tömeggyilkosságot. Elmondom miért.
    Olyan gyülölettel fröcsögsz mindenki felé, vagdalkozol vaktában, sértegetsz akit elérsz, hogy igazold erkölcsi felsőbbrendűségedet. Na ne már!
    Hiába forgatod ki a szavakat, sehol sem írtam olyat, hogy a gyilkosokat fel kell menteni, ez csak a te elmédben létezik.
    A gyilkosok és elmebetegek nem másként gondolkozók, hanem gyilkosok és elmebetegek. Szándékosan írsz butaságot?
    Azt viszont mondom, hogy ilyen fröcsögő gyűlöletben élni komoly mentális betegség. Abból amit rólam írsz, látszik fogalmad sincs rólam. Ha mindenkinél ennyit tévedsz, akkor gyakorlatilag az egész életed egy nagy tévedés. Egyébként relatív fiatal korom ellenére már nyolcadik éve nem dolgozom, nincs rá szükségünk, tehát van időm tükörbe nézni (ezért vagyok a barátnőd szerint ingyenélő). Szép és hatalmas tükröm van belső világítással, ami Mozartot és Rahmaninovot zenél mikor fürdöm. Látom benne amit kell. Karácsonyra kaptam egy luxus fürdőszobát, így nézegethetem magam ha akarom, de igazából nem vagyok nárcisztikus.
    Arra sem vetted a fáradságot, hogy elolvassál néhány kommentemet, mert akkor tudnád, még kisdobos sem voltam, nemhogy párttag vagy munkásőr. Viszont ministráltam, komoly “fehér, hetero keresztény” nevelést kaptam, valószínűleg ezért nem lettem vallásos. Bár a tények téged úgy sem zavarnak a homályos látásban. Tudod olvastam Solohovot is, és meghallgattam egy horvát öregasszonyt a polgárháború végén. Kérdezték Tőle, hogy most együtt fog élni a gyilkosokkal? Fiam, kérdezte, tudsz mást? Nem lehet élni állandó gyülölködésben. Látod mennyivel bölcsebb nálad egy öreg falusi asszony és Solohov aki egy mocskos kommunista? Ezt Solohov is megírta a Csendes Donban.
    Igen, nekem gyermekkoromból a munkásőrség ostoba játéknak tűnt, “komoly” férfiak háborús játékokat játszottak, és valószínűleg világá szaladnak ha lő rájuk valaki. A munkaidő és egyébb kedvezmény miatt csinálták és ez megalkuvás, nem gyilkosság.
    Ittak? Ki nem? Tele volt minden kocsma. Állandó kiközösítésben éltem, mert nem jártam kocsmába, hiszen a szagát sem bírtam. Most sem.
    Az például biztos hazudik, aki azt mondja sosem alkudott meg. Olyan nincs. Ha másért nem akkor azért, mert felelőséggel tartozott a gyerekeinek a családjának. Persze itt mindenki annyit hazudik amennyit akar, játszhatja még az arkangyalt is.
    Inkább megértened kellene az embereket, igaz azt nehezebb mint elítélni.
    Ui 1: Feleségem a világon ismert és elismert orvos. Az egyetemi kórházban ahol dolgozik, neki van a legmagasabb képzetsége. Ezért fizetése az ír miniszterelnök fizetésével vetekszik és évente kétszer emelkedik.A különbség, hogy a miniszterelnök megbizatása négy év, az Övé 70 éves koráig tart. Nincs szüksége arra, hogy holmi férfiak eltartsák. Ezért ha nem orvosi konzultációra szeretnéd megkérni, amivel bárkinek és bármikor ingyen a rendelkezésére áll, légyszíves nem hozd többet szóba. Büszke lehetek rá kívül és belül, ráadásul én sem foglalkoztam a Te családoddal.
    Ui 2: Tudod van itt Orsós, Rodeo és még néhányan akikkel szinte semmiben nem értek egyet, mégis tudunk egymáshoz szólni. Te is megpróbálhatnád. Persze gyalázhatsz és fröcsöghetsz továbbra is, attól én még nyugodtan alszom. Sőt, még akár birka is lehetek szerinted. Szerinted számít? Nem neked kell megfelelnem. Hát ennyi lenne egyszuszra.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.