Mentsük meg a Balatont a Fidesztől!

2020 augusztus 3 9:49 de.88 hozzászólás

Van elég szabadstrand a Balatonnál, csak a szocialisták keltenek hisztériát. Ezt mondták azok a kormánypárti politikusok, akik Balatonbogláron tartottak sajtótájékoztatót, arra reagálva, hogy az MSZP aláírásgyűjtést indított Mentsük meg a Balatont címmel. Nincs itt semmi látnivaló, tessék csobbanni, aztán szépen továbbhaladni.

A déli parton élőket képviselő kormánypárti képviselők úgy vélik, nem igaz, hogy nem lehet a Balatonban szabadon fürdeni. Szerintük a kormány sokat költ a szabadstrandokra, és az emberek elégedettek ezek menyiségével és minőségével.

Nem véletlen, hogy a déli parton tartották meg ezt a tájékoztatót, és nem a tó túloldalán található települések valamelyikén. A déli parton ugyanis valóban vannak ingyenesen igénybe vehető fürdési lehetőségek – igaz, ott sem mindenütt –, ám az északi oldalon már nagyítóval kell keresni az ilyen helyeket.

Mi is írtunk Mészáros Lőrinc és Tiborcz István balatoni terjeszkedéséről, az interneten számtalan fotó jelent meg Mészáros Lőrinc elképesztő árairól elhíresült tihanyi strandjáról, ahol nemcsak a horribilis, ötezer forintos belépő tesz lehetetlenné a „pórnép” pihenését, de a strand szabályai is inkább börtönre, mintsem pihenőhelyre emlékeztetnek. Élelmiszert, italt a strand területére tilos bevinni, ezt a bejáratnál megtermett marconák ellenőrzik, a benti büfében viszont a bérből és fizetésből élőknek megfizethetetlenek az árak. A strandról nem lehet eltávozni – illetve, ha valaki kimegy, akkor már nem mehet vissza. Ezzel nyilván azt akarják megakadályozni, hogy a magyar strandolók titokban elnyaljanak egy megfizethető árú fagylaltot, vegyenek maguknak, vagy a családjuknak néhány pohár elviselhető árfekvésű üdítőt.

Szerencsések a déli part kormánypárti politikusai, amiért elmondásuk szerint, szinte csupa olyan emberrel találkoztak, akik elégedettek a viszonyokkal. És azzal sem volna bajunk, hogy Mészáros Lőrinc méregdrágán adja a magánstrandját. Abban az esetben nem lenne gond, ha közvetlenül mellette volna egy másik, egy mindenki számára ingyenesen elérhető strand, ahol megfizethető büfék, éttermek és egyéb szolgáltatások várnák az odaérkezőket.

Az volna a valódi verseny, nem az, amit ma a NER felkent papjai annak neveznek.

88 hozzászólás

  • György Molnár

    Valahol van egy hivatalos iratom, amelyet a nagymamám kapott 1932-ben, amikor kifizette az 1931-ben Balatonszéplakon vásárolt kis vityillót, hogy attól kezdve bármikor INGYEN fürödhet a Balatonban, nyilván ez a jog örökölhető volt, tehát én is fürödhetnék, ha odamennék a sok bunkó fideszes közé….Egyébként Széplakon van még egy 2-3 méteres lejárat, amelyért egyelőre nem kell fizetni….

  • Balaton mellett lakó rokonomat kérdeztem a „szabad strandok” lenyúlásáról, ill. fizetőssé tételéről.
    Ezt mondta: 1) A szabad strandoknak kevesebb mint a tized részét érinti a privatizálás 2) A privatizált strandok legalább tiszták és rendezettek lesznek – szemben az önkormányzatiakkal.

  • Hm. Szerintem ez a Balcsi ügy megint a magyar papírló esete – aminek nincs háta, csak két oldala. Sokan hajlamosak elfelejteni: a hatvanas-hetvenes években kialakult tömegturizmus bizony jócskán hozzájárult a tó vízivilágának és környezetének erodálásához. Kamaszként magam is boldogan merítkeztem a tó selymes vizébe – addig legfeljebb a vonatablakból láttam elsuhanni a szépséges tájat. Kb. 12 év múlva, már egy északi parti zártkerti ingatlan tulajdonosaként éltem meg: a füredi szabadstrandra vitt fiam olyan fertőzést kapott a víztől, mintha sörétes puskával sorozták volna meg.
    Nem tudom a megoldást. De az biztos: a Balaton mindannyiunké. Magyaroké és európaiaké – aminek a partjáról el kell ütnünk mindenféle mészáros mocskos mancsát.

  • A Balaton az összmagyarságé.Azt egye meg a fene aki el akarja venni.A Kineret partjának egy méterét nem adnám oda az egész „Balcsiért”.

  • Ez mind csupan sirankozas mint a ven-asszonyok plentykai, de semmi adatokat nem nyujt ismet a cikk.

    Kenytelen vagyok kerdezni, hogy kinek a tulajdonna ma a Balaton, ill. a balatoni ingatlanok???

    Mi a torveny, az alkotmanyos alap-meghatarozasa, a torvenyes, avagy a koz-szokas-alapjan kinek a tulajdona lehetne ma pl. a Balaton???

    Az allami-kormany, tulajdona, vagy a megyeke, varosoke, letezheto-e ma ottan a magan tulajdon???
    Ertve az egyenek , polgarok altal?

    A cikk alapjan lehetetlen barmi megallapitasa.

    MOLNAR GYORGY;
    1947-ben a magyar-nepkoztarsasag megszuntette minden ingaltan magan-tulajdonazasat, s elkobozta mind.

    Ha az allitolagos World Press cenzora eltorli kerdesemet, a pokolba vele !!!

  • Ferenct
    2020 augusztus 3
    11:03 de.

    A kérdésfeltevés rossz volt, mert nem az esetlegesen privatizált strandok bántják a magyarok igazságérzetét, hanem az olyan NER közeli be, és körbeépítések, szabad placcok felvásárlása, ahol például újabb és újabb yachtkikötők, apartmanházak és villák épülnek. Vagy például az ezüstpart, ahol eddig szállók sorakoztak, de megvették őket, évek óta újítják, hogy majd apartmanokat alakítanak ki, ezzel kisajátítva a leendő lakóknak a partszakaszt, illetve korlátozva, értsd szűkítve az egyszerű emberek aka „NÉP” pokrócainak és törülközőinek a férőhelyét, vagy csak épp a Balaton szabad elérését.

  • talalom
    2020 augusztus 3
    11:38 de.

    sajnos, ez világméretű és végzetes probléma az óceánokon szemétszigetek úsznak, mert a rablógazdálkodás és a fölösleges anyagpazarlás a csak egyszer használható eszközök bevezetése és sohasem kiváltásuk ezt eredményezik… a városok is tele szeméttel a dohányosok lelketlenül szemetelnek a gusztustalan csikkekkel tele az utca és a parkok és nincs hová dobni a szemetet hát elhajigálják… nemrégen láttam itt a környéken egy fiatal fiút aki körbejárt és összeszedte az elszórt egyszer használható és már újkorukban gusztustalan poharakat szívószálakat és hasonló szemetet amik már a gyártószalagról egyenesen a megsemmisítőbe kellene irányítani a Tim Hortons egy szemétgyár a McDonalds is és a az összes többi is és nem fizetnek elegendő társadalmi hozzájárulást hogy a drága és semmitsemérő izéiket eladják

  • Ferenct
    2020 augusztus 3
    11:03 de.

    Blabla.
    Nem így van.
    Nincsenek „szabad strandok”
    abban az értelemben, ahogyan voltak régebben.
    A velencei tónál meg egyáltalán nincsenek már.

  • Orsós Elemér

    Jó a cikk, tárgyilagos, igaz és vicces! Erősen javasolnék a Szerzőnek egy dunakanyari kritikus kiruccanást és beszámolót is, mert ott is találna ehhez hasonló inyencségeket! Sajnos!
    (A Tisza felső folyását Gergelyiugornya magasságában már súgni sem merem, főleg amikor árad a Szamos! Hát az valami förtelem! Normál állapotban viszont szépségben méltó -hegyek nélküli- ellenfele a Dunakanyarnak!)

  • gyuri10
    2020 augusztus 3
    12:24 du.

    Jó, hát akkor állj ki a Blahára és hirdessed.
    Adok hozzá hangosbeszélőt.
    Vagy csinálj te is a kezedből tölcsért mint Z.Saci.

  • HunCanada

    „Nincs új a Nap alatt”

    Én is nagyon fel voltam háborodva (és még most is) amikor a „módszerváltás” előtti- és utáni időkben privatizálták a „nép” cukor gyárait, a teljes elektronikai iparát, a könnyű iparát, stb. Akkor nem ner-lovagok privatizáltak, hanem a „helyzetbe hozott” kisz-es/kommunista lovagok (pld Gyurcsány Ferenc a magyarok legnépszerűbb Ferije-:)
    Hol van ez a néhány balatoni privatizált strand ügyéhez?!

    ps: A kommunista irigységi faktor dolgozik az elvtársakban ill. a lúzer mszp túlélési kisérlete-:)

  • Ferenct
    2020 augusztus 3
    11:03 de.

    „Balaton mellett lakó rokonomat kérdeztem a “szabad strandok” lenyúlásáról, ill. fizetőssé tételéről.
    Ezt mondta: 1) A szabad strandoknak kevesebb mint a tized részét érinti a privatizálás …”

    —————————-

    Önnek nagy szakértő lehet a rokona, ráadásul igen bennfentes, ha még azt is tudja – miközben lakik egyetlen helyen – hogy a Balatonnak hány tized részét kívánják privatizálni! Javaslom, ha van egy kis ideje és kötetlenebbül tud mozogni, pl kocsival, akkor autózza már körbe a nevezett tó környékét mindkét oldalon, és győződjön meg róla, hogy mit tapasztal – ezt követően szívesen olvasnám önnek mint „kívülállónak” a véleményét!

    De, tisztábban látunk, ha tudjuk miről beszélünk, ezért aztán válasszuk ketté a dolgokat:

    – van egyszer a szabad strand/ fizetős strand kérdése ! A szabadstrand attól szabad, hogy azt bárki saját igényei és belátása szerint igénybe veheti – de ez nem jelentette, hogy az adott település gazdájának ne lenne volna dolga vele: pl jól megközelíthető partszakasz kialakítása, lejárók, azaz korláttal ellátott lépcsők létesítése és fenntartása a vízhez, szemetes kukák ürítése, és bizonyos távolságokra elhelyezett WC-k fenntartása stb Ez eddig többnyire működött is, bár biztos voltak hiányosságok, egy óriási rétegnek azonban egyedül ez volt az elérhető, és ha megfelelt, nyugodtan kiteríthette a pokróckáját, vagy a türcijét és a kutya sem háborgatta, hogy mit keres ott!

    Ezzel szemben a fizetős strandok – bár kétségtelen hogy sok előnyük van – annak a rétegnek kedveznek, akiknek ez elérhető anyagilag is. Képzeljünk el egy családot, papa-mama, két gyerek, akik akár ötletszerűen egy- egy nap, akár tervezett nyaralás okán napokat, egy-két hetet ott töltenének a Balaton partján, de a napi strand belépők ( itt többnyire még parkoló díj is van) már eleve elviszik a család nyaralásra összerakott pénzét – már ha van nekik ilyen! Sajnos nem arról van szó, hogy bárkinek is kifogása lenne az ellen, ha egy bekerített, nyírt pázsitú, esetleg öltözővel zuhannyal ellátott, fogyasztóhelyekben bővelkedő létesítményben kell eltölteni a napjait, hanem arról, hogy emberek sokasága nem tudja megfizetni, hanem marad a „házilagos megoldás” azaz a szabadstrand, a saját szendvics, üdítő, és max egy – egy fagyi fér bele! Tehát a fizetős strandok mellett nagyjából ugyanilyen arányban kellene meghagyni továbbra is a szabadstrandokat, hogy azt bárki megközelíthesse, és igénybe vehesse!

    A másik, ami már nem a fizetős strand kérdése, hogy az eddig megközelíthető, jól bejárható partszakaszokat sorban dózerolják le és „sajátítják ki” magáncélokra, vagy már eleve üzleti céllal megvásárolva luxus apartmanok, hotelek építése céljából – feltételezi Ön, hogy az így lezárt és beépített területeken, a luxus hotelek luxus napozóin keresztül közlekedhetne a pórnép, netán igénybe vehetné a méregdrágán így kiépített partszakaszt és stéget?
    Én nem gondolom, és szerintem más sem – hát nem véletlen, a Balaton parti települések zömének a felzúdulása és szervezett megmozdulása, mert ők akik ott élnek, vagy ott tartanak fenn nyaralót, vityillót, eddig birtokolt stégeket stb azok most mind félreértik hogy mi is készül ott !?

  • Kedves Margit !
    – Szégyen ide,szégyen oda, itt ülök a tihanyi Lőrinc féle strandon, [Plage 18] – ami nem is strand, hanem luxus „beach club” és nyomkodom a telómat…
    – Hála a hazai mélyszegénységnek, sok a vendég, német (hangos) szót is hallani…Sok-sok szolgáltatás hétközben féláron, újságíró igazolvánnyal léptem be, szigorú ellenőrzés mellett…
    -Többek között megtudtam, hogy a Mészáros Csoport az érdekeltségi körébe tartozó szállás- és vendéglátóhelyeken több ezer embernek ad munkát, emellett a jótékonyságra is komoly hangsúlyt fektetnek. A balatoni szállodáikban ezen a nyáron például 200 millió forint értékben üdülhetnek ingyen a rászoruló családok – amihez hasonló gesztust valljuk be a 2010 előtt Balatont uraló vállalkozóknál nem volt példa.

    – A Balaton tehát köszöni szépen jól van, sőt nagyon jól van. Miközben az ellenzék szerint ugye elérhetetlen a magyarok számára – évek óta a magyar turisták kedvenc üdülőhelye.
    – A legfrissebb KSH által közölt statisztikai adatok szerint az elmúlt 10 évben 30 százalékkal nőtt a magyar vendégek száma a tónál, akik 800 ezerrel több vendégéjszakát töltenek a turisztikai régióban, mint 2010 előtt. 2018-ban és 2019-ben történelmi rekordokat döntött a balatoni turizmus, a vendégek több, mint 70 százaléka magyar.

  • slapaj
    2020 augusztus 4
    7:10 de.

    De jó !!
    Legalább NEKED bejött a NER..

  • Ferenct
    2020 augusztus 4
    4:03 de.

    Ebben igazad lehet..
    Azok a komcsi főmuftik akik
    a javát kiprivatizálták,mára oligarchákká
    avanzsáltak és a FIDESZ legfontosabb támogatói, fenntartói.

    (Lásd Videoton-eset vagy Ikarus stb.)

    Gyurcsányt kár volt felhoznod.
    Egy nem túl jelentős üvegyárat privatizált
    a feleségével, úgy hogy eladták mindenüket.

    Gondolom ezerszer elmondták már ezt neked (is)
    de mivel szövegértési gondjaid vannak neked (is) igy
    nem tudatosodik benned a feketén fehéren (ellenőrizhetően) leírt magyarnyelvű szöveg.

    Esetleg van a másik lehetőség : bértollnok vagy itt te (is)

  • Beteg a Balaton, sot a haldoklasanak kezdete az ottani algee-jelentesek.

    De az ma vilazza azt vilagszerte.

    A tavak vizei a leg-elsok amik mutatjak a termeszet egyensulyanak serelmeit.

    A vilagszerti homerseklet emelkedese a biologiai kovetkezmenyek megallithatatlan kovetkezetes esetei.

    „talalom” sorai mbizonyitja fianak seruleset meg evekkel ezelotrol is. S annak kovetkezmenyei fokozodik mielott barmi is teheto azon.

  • Besancon

    1) Nézzen utána ön is: a balatoni un szabadstrandok töredékét „privatizálják”. Ezt nem csak a rokonomtól tudom.

    2) „egy óriási rétegnek azonban egyedül ez volt az elérhető…” Lehet, hogy ez így volt valaha, ma már nincs így. Nagyon kis számú az a magyar nép réteg aki nem tudja megfizetni ma már a balatoni nyaralását – kifizetve a strandok napi belépőjegyét is.

    3) „…Balaton parti települések zömének a felzúdulása és szervezett megmozdulása,,,” Barokkos túlzás, avagy ez nem igaz!

  • Ferenct
    2020 augusztus 4
    4:03 de.

    Kedves Ferenct. Persze, el lehet bagatelizálni, relativizálni bármit bármikor, sőt az almát és a babot egybevágóként látni és összehasonlítani kedélyesen. Szíve joga Önnek is, sőt ha akarja a földbe is dughatja a fejét a múlton is, jelenen is.

    De az viszont végtelen cinikus és/vagy korlátoltság, ha a nemzeti vagyon, és javak egyetlen érdekkör általi eltulajdonlásának felemlegetését irigységnek aposztrofáljuk – legyen az Balaton, legyen az bármi ami ebben az országban zajlik, és 10 éve nagyipari szinten történik.
    De Ön valóban irigy volna egy bankrablóra, hogy ha kirabol egy bankot az ön pénzével együtt, és a szajréból még ráadásul az Ön telkéből is lecsippent egy részt? Nem gondolom, hogy épeszű ember ezt irigységnek bírja látni, nevezni.

  • „Mészáros Csoport az érdekeltségi körébe tartozó szállás- és vendéglátóhelyeken több ezer embernek ad munkát, emellett a jótékonyságra is komoly hangsúlyt fektetnek. A balatoni szállodáikban ezen a nyáron például 200 millió forint értékben üdülhetnek ingyen a rászoruló családok” – Írja a koránál fogva rendszerkritikus 🙂 slapikánk, aki „újságíró igazolvánnyal és szigorú ellenőrzés mellett” határtalan örömünkre immár megbecsült tagja lehet azon „rászorulóknak” akik ingyen üdülhetnek a nevezett Mészáros birodalom alegységében, amit persze készségesen meg is szolgál azon nyomban a már jól bevált recept szerint. Hurrá! Ilyen felhőtlen boldogságról és elfogulatlan ömlengésről kell olvasniuk az egyre jobban teljesítő pártunk és kormányunk hű alattvalóinak.
    Hát igen, így kritizál egy alapvetően rendszerkritikus nemzeti fiatal 2020-ban…
    Még szerencse, hogy a itt megjelenő és az otthoni „nyuggereknek” ez a fajta „újságírás” még csak nem is ismerős 🙂

  • Ferenct, 2020 augusztus 4, 4:03 de.
    Bizony nincs új a nap alatt.
    Ugyan hol is ülnek manapság az említett “helyzetbe hozott” kisz-es/kommunista lovagok” kedves elfogulatlankánk?
    Még szerencse, hogy csak a 30-évvel ezelőtti „privatizáción” háborodik fel, és az olyan apróságok amit Lőrincünk és az egyéb miúrunk jóbarátai művelnek manapság az EU pénzekkel, a mezőgazdasággal vagy a turizmussal szóra sem érdemes …

  • slapaj!
    Meg mindenki, aki hülyének néz mindenkit, aki nem a B-középről nézi a „meccset”!

    Kun Bélának nem volt Mészáros Lőrince.
    Horthy Miklósnak nem volt Mészáros Lőrince.
    Rákosi Mátyásnak nem volt Mészáros Lőrince.
    Kádár Jánosnak nem volt Mészáros Lőrince.

    Lehet itt „statisztikázni”; azon nem változtat semmi, hogy most egy mocskos, a futballszurkoló-csőcselék szintjén stagnáló rablóbanda szállja meg az országot.

    Ez ma Magyarország. „… oszt jó napot!”

  • Én húsz évvel ezelőtt nyaraltam a Balatonon, azóta elhunyt nagyon kedves rokonom meghívására. Egy élmény volt a (fizetős) strandon fürdőzni. Mellettünk a „pórnép” szabadstrandja: a zsúfolásig megtelt strandon, kiégett füvön törülközőkön napoztak, erre emlékszem.

    Manapság leginkább sehol se nyaralok, se Balatonnál, se máshol. Ez a bérből és fizetésből élők alsó rétegének életszínvonala, plusz idetartoznak az egyedülálló nyugdíjasok valamint a segélyesek. Nem számolom ki, de cca másfél-két milliós réteg.
    Sógornőmék vasárnap buszos csoporttal a Balatonnál időztek egy napot, ezt leszámítva mindennel meg voltak elégedve (egynapos út volt, nem egy hetes).
    Ahogy föntebb írták többen, ez bizony a kapitalizmus eredménye: átalakulnak a fogyasztói szokások, és nem mindenkinél előnyére.

    Amiről a cikk szól: nyilván óriási probléma, hogy egyre szegényebbek az önkormányzatok, látszólagos gazdagságuk ellenére! Mindenfelé uniós beruházások meg felújítások (építkezések). Közben meg a szemétszállítás, csatornatisztítás halódik!

    Arról írjon ide a Föld S úr egy cikket, hogy egy nagy esőzés után vízben úsznak a nagy városok központjai! Tegnap este konkrétan majdnem megfulladtam a megyeszékhelyen, mert annyira víz alatt álltak az utcák, még a járdák is, de senki nem tudta, merre kéne menni! Több autót otthagyott a tulajdonosa, mert leállt a motor. A gyalogosok térdig jártak a vízben, én biciklivel konkrétan a vízben tekertem a pedált, mire száraz kis utcát találtam. Végig attól rettegtem, hogy ráhajtok valami buckára (ugyebár uniós útfelújítások …), elesek, ott fulladok meg a mocskos vízben, ami a csatornákból visszafolyt.

    Közvilágítás ugyebár ha van, akkor az a macskáknak készült, mert az ember annál nem lát, és annyit ér, mint a szentjánosbogár. Lehet, hogy egy mellékutcával arrébb jobb a helyzet, de ugye addig el is kéne érni …

  • Miklós bá’
    2020 augusztus 4
    3:41 du.

    Az ilyen „Slapaj” féle hamis próféták miatt
    tudják csak megszállni az országot.

    Akik a sima álságos hazudozásaikkal
    félrevezetik az egyszerű embereket.

  • SzandiMandi
    2020 augusztus 4
    11:20 de.

    Azt írod SOB* álságos
    hazudozásairól hogy ez valamiféle „újságírás”

    Én nem nevezném annak.
    Inkább az „újságolás” vagy méginkább a „fecsegés”
    kifejezést használnám vele kapcsolatban.

    *SOB = Slapaj of Bájer Zs.vagy inkább Gyíkpöcs.(Saját magát aposztrofája eképpen.Hogy miért, az nem világos, dehát ő tudja..)

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 4
    8:39 de.

    A Balatonnak és más élővizeknek az is a problémája, hogy belefolyik a sok műtrágya, amit használnak a mezőgazdaságban. Ezért elalgásodik stb.

    Másik téma Magyarországon, hogy a szocializmus bukása után rengeteg vagyont kiprivatizáltak az önkormányzatnak. A bevétel főleg a helyi adókból, vállalkozóktól származott ezeknek a fenntartásához. Manapság rengeteg önkormányzati feladatot átvett az állam, pl. szemétszállítás (kukaholding). Ezért ugye nem kapnak az önkormányzatok támogatást, hanem az állam fizet ezeknek a cégeknek, hogy biztosítsák a közfeladatokat … Így volt a szocializmusban is, kivéve a gazdag befektetőket.

    A gond nem is azzal van, hogy önkormányzati vagy állami fenntartás, mert mindkettőre van példa a magyar hagyományban. A gond azzal van, hogy nem tudod, miért kapod a pénzt. Amíg a klientúrának tagja vagy, addig márványasztalról és prostik hasáról is szívhatod a kokót polgármesterként, és senkit nem érdekel, mi van a városodban. Ebben az EU is hibás, mert az EU-s támogatásokból nagyon jól megél egy réteg, és ha lepapíroznak valami bizniszt, akkor ugyan az EU oldaláról semmi kritika nem éri őket.
    Ha pl. épít magának egy kacsalábon forgó palotát aranyhíddal, ami ugyan senkinek nem jó rajta kívül, de lepapírozza, hogy megfelel a pályázatban kiírtaknak, akkor az EU szó nélkül kifizeti.

  • Szandi

    1) „…hol is ülnek manapság az említett “helyzetbe hozott” kisz-es/kommunista lovagok”.
    Elmondom: A parlamentben a mezőgazdasági nagyvállalatok élén, a bankokban, stb.
    A neveket megtalálja a net-en, ők a szoci/komcsi „mészárosok” mert „Nincs új a Nap alatt”
    2) Én valóban „elfogulatlanka” de őn szabad szemmel is jól láthatóan a kiszes/kommunisták oldalán tolja a szót.

    ps: Látom én is, a ner-lovagok térnyerését és felháborít, kb úgy mint a kiszes/komcsi lovagoké volt. Ahogy szlovák nagymamám mondja: „Secko jedno”

  • HunCanada

    Előzetes: Ön Magyarországon él? Én igen.

    Felháborít a bankrablók rablása. Ennél sokkal jobban felháborít a mindenkori(!) politikai hatalom kedveltjeinek a rablása.
    Most a „mészárosoké” korábban a „gyurcsányoké, a leisztengereké, a puch-oké” stb, stb. Egyformák.
    Nincs olyan, hogy az én rablóm jó ember, a tiédet pedig utáljuk.
    A fentikre tekintettel igyekszem objektív lenni: Ami rossz azt kritizálom, ami jó azt támogatom – politikai oldalaktól függetlenül. Ezt ajánlom mindenkinek!

  • Ferenct:
    “egy óriási rétegnek azonban egyedül ez volt az elérhető…” Lehet, hogy ez így volt valaha, ma már nincs napi belépőjegyét is”

    Valóban, Magyarországon jelenleg aligha lehet sokkal több – családtagokkal együtt – olyan 4,5-5 millió ilyen embernél, de ezek nem azok közül valók – ahogy a jelenlegi budapesti USA nagykövet mondotta egy interjúban „akik számítanak”. (A nagykövet úr az interjújában elmondta, hogy „Amióta Magyarországra érkeztem, beszéltem mindenkivel, aki számít, de egyetlen egy sem volt közöttük, aki elégedetlen”.)

  • Ferenct
    2020 augusztus 5
    6:50 de.

    Új „Marcsink” manifesztálódott:
    A neve : Ferenct

    Analógiák:
    1: Ő Mo.-n él, más meg nem, aki meg nem az neszóójjónbe
    2: Gyurcsány lop. (Bizonyíték nuku)

    Tisztára mint OIM*

  • Kővendég

    Ismerem (közelről-:) mr David B. Cornstein idézett szavait.

  • SzandiMandi
    2020 augusztus 4
    11:45 de.

    Én már máshol írtam, hogy hosszú távon nem a párttagok jártak jól a rendszerváltással, hanem a sima modorú, kitanult ügyvédek, bankárok, mérnökök, ilyen-olyan elnökök és igazgatók, az ún. menedzserréteg. Pl. belső információik, kapcsolataik révén időben értesültek mindenről, magyarul megmondva közel voltak a tűzhöz. Tudták mikor mit kell venni, na ez a lényeg.

    Ami manapság megy, annak már nem sok köze van a rendszerváltáshoz, illetve annyi, hogy néhányan az akkori pénzlovagok közül még ma is őrzik a pozíciót, legföljebb több az ősz hajaszáluk.
    Manapság inkább EU-s pályázatírónak érdemes menni, mert ha jól pályázol, akkor milliárdokat nyerhetsz. Az EU eredetileg olyan hasznos dolgokra írta ki a pályázatokat, mint közösségi beruházások valamint mezőgazdasági támogatások.
    De erre is igaz, mint minden más ajándékra, ha éretlen ember kezébe kerül, nem tudja jól fölhasználni. Magyarországon nem volt erőteljes baloldali mozgalom vagy zöld lobbi, esetleg Tudományos akadémia, ami a kormányokat az ajándékpénz értelmes fölhasználására szorította volna, az ún. jóléti állam irányába (és ami Nyugaton is válságban van).
    Illetve kérdéses, hogy az EU eredeti célkitűzései helyesek voltak-e? Mert ha csak gazdasági társaságként működik, kifizetőhelyként, mint bármely nemzetekfeletti világcég?

  • Ferenct
    2020 augusztus 5
    6:50 de.

    Kedves Ferenct. Él nélkül mondom, hogy na végre érti amit próbálok mondani, illetve képviselni kb minden hozzászólásomnál, mégpedig ezt:

    „Nincs olyan, hogy az én rablóm jó ember, a tiédet pedig utáljuk.”

    Az lenne a jó, ha a hozzászólásokban, és még inkább a tettekben is ez tükröződne, és nem megvédeni egyik rablót sem, vagy a bagatelizálás egy-egy adott történés kapcsán.

    „Ami rossz azt kritizálom, ami jó azt támogatom – politikai oldalaktól függetlenül. Ezt ajánlom mindenkinek!”

    Én is. Ezek szerint ugyanúgy vélekedünk, ez volna a mindegyikünk feladata, vagy a helyes hozzáállása.

    Minden jót kívánok Önnek.

  • Ferenct! (Meg mindenki más, aki elég vak, elég süket!)

    Mi is a bajod Gyurcsánnyal? –

    De csak konkrétumokat!!! –

    Évek óta követem minden megszólalását ennek az embernek, kísérem figyelemmel pályafutását a kezdetektől fogva, és egyszerűen nem értem a fóbiát; – mert engem nem az érdekel, ki mondja, hanem az, mit mond: és amit mond, az bizony nem a B-közép kultúrája. Nem bizony. (Ha találgatnék, azt mondanám: a sznobság képtelen elviselni, hogy egy proligyerek képes szellemileg reggelire megenni az egész úgynevezett „nemzeti keresztény oldal” antihumánus, nacionalizmustól, idegengyűlölettől, intoleranciától totálisan korlátolt „eszmerendszerét”.

  • Gabriel Karikas

    Miklós bá’

    Igen, azoknak az általad felsorolt szélhámos népnyomorítóknak valóban nem kelletek „strómanok”

    Viszont akkortájt egyértelmű volt hogy se köztársaságot, se demokráciát nem jegyzünk.

    Akkor, azon a „fordulóponton” (nemzeti sansz ideje) ezek a mai politikai színpadra lepő „ügyeskedők” felismerték, hogy az ezelőtti generációkon keresztüli többféle színezetű és ábrázatú diktatúrákban felnevelkedett lakosság többségének valóban halvány lila gőze sincs a demokrácia mikéntjéről.
    Tehát elég ámítani, ígérgetni, hazug lózungokkal megszédíteni a népeket, és akkor összejön az elégséges szavazat.

    A népeket meg elég továbbra is egymásnak uszítva tartani (na ez csúnya volt mondattanilag – de tartalmilag így helyes)

    Nyilván hogy mindez a legszemétebb arcul-köpése a gondolkodni és látni képes csendes többségnek, de mint írtam, a „keménymag” – az néhány-száz hangos hőbörgő sajnos képes a megkívánt irányba terelni a birkákat.

    Ez a politika – amikor a demokrácia valóban nem gyökerezett meg, és sajnos a folyamatosan működő nép képviseleti társaságoknak, egyesületeknek gyakorlatilag semmi létező megjelenési formája nincs.

    Az olyanok, mint a Helsinki-társaság és néhány hasonló, csak arra elegek, hogy a kivétel erősítse a szabályt.

    A képviselőket senki sehol nem kéri számon, se országos, se helyi szinten. Sehol nincsenek erre fórumok.
    A lakóközösségeknek sehol, semmilyen szinten nincsenek szervezetei.
    Sorolhatnám – nincs itt hely rá.

    Az emberek azt gondolják, hogy a négyévenkénti választásokkal letudják a köztevékenységet???
    Akkor mire gondolnak?
    Mitöl lesz demokrácia?

    Mint tanárnak (is) tudnod kellene, hogy mindenki annyit enged meg magának (egy tanórán is) amennyit megszabtak neki.
    Addig megy el egy gyerek, ahol a határt meghúztad …

    A KÉPVISELŐKNEK, A KORMÁNYZATI SZEMÉLYEKNEK KI ÉS HOL HÚZOTT VALAMI HATÁRT??

    AKKOR MEG MIRŐL CSÉPELJÜK ITT A SZÁNKAT?

  • A fenebe a Balatonnal, megyunk Canadaba a Red Lake jelenti majd a jov lehetosegeit.

    A jelen kozel ket-ezer dollaros arany araval, s az ottani Dixie Project reszveeneye mar is az otven centes arrol kozel a 20 dollart tetozte.

    A mai kozgazdasagi korulmenyek es a jarvany altali helyzet ottan lessz majd a jovo lehetosege.

    Mind a vilagszerti virologusok igen remenytelenul nyilatrkoznak, amint naprol-napra tobbet tudnak a mutalo jarvany alakulkasain es annak latszati kovetkezmenyein.
    Persze aki meresz, s nem csak sirankozik am !

  • Epp most jelent meg az Infostart-ban a nagy kerdes a Balatoni algee felelmetes eseten, de csak a kerdezoskedeseik, hogy vajon ki vagy mi lehetne talan felelos vagy kepes cselekedni azon a probleman.

    Sjnos azon allapot a lehetoseg egy pacal-koztarsasag eseten.

    Egyeni figyelemeztetesem, NE usszal, sem furodj abban a vizben, mert tobb kulombozo algee-k leteznek, kozottuk „brain-eating” (agy-sejteket emeszto)amobea-bakteria is.

    Nem allitom hogy az ottan most letezo, de nagyon leheto a magas hoseg idejen az is mutal am, mint minden mikrobak.

    S senki nem tudja azt amig tul keso tudataban lenni annak.

  • hazai lámpa
    2020 augusztus 5
    4:57 de.

    „Én húsz évvel ezelőtt nyaraltam a Balatonon, azóta elhunyt nagyon kedves rokonom meghívására. Egy élmény volt a (fizetős) strandon fürdőzni. Mellettünk a “pórnép” szabadstrandja: a zsúfolásig megtelt strandon, kiégett füvön törülközőkön napoztak, erre emlékszem.”

    ——————————————-
    Jaj, Istenem Lámpa, ezt akár egy Thury Zsuzsa regényből is idézhetted volna, kb az a világ!

    Hanem húsz év nem a világ, az szinte tegnap volt, sok mindenre és nagyon jól emlékszem! Nem tudom te hol nyaraltál, és mi volt mellettetek, lehet, hogy épp egy szabadstrand, bár ez nem jellemző, nem igen szokott egymás mellett létezni a fizetőssel, bár nem kizárt! Azonban ahogy leírtad, ez már húsz évvel ezelőtt sem volt igazán valós kép, mostanság meg főleg nem – mondhatnám egyedi eset!
    A szabadstrand egy nagyjából meghatározott terület, épp mint a fizetős, csak nincs körülkerítve, este 6-kor vagy 7-kor nem zár be, és akár éjszakai fürdőzést is megejthet ott egy vidám társaság! A különbség, hogy nincs annyi extrával és fogyasztóhellyel ellátva – de alapvető szolgáltatásoknak ott is működniük kell, máskülönben nem engedélyezett szabadstrand, hanem valamiféle „önkényesen kialakított szabadterület” ahova az emberek odaszoktak, mert van lejáró a vízhez, a többit pedig „megoldják” – de jó ha tudod, a szabadstrand nem ilyen!

    Az emberek úgy általában nem csak megtervezett időre szóló nyaralásra veszik igénybe a Balatont, hanem ötletszerűen, csak úgy átugranak vagy leugranak egy-egy napra, a közelből, helyből, szomszéd településről, városból, elérhető távolságból, stb aztán maradnak míg világos van, jó az idő, jó a víz stb mert ezeknek a helyeknek épp és pont a kötetlenség a lényege. Mi kb harminc éve – de lehet, hogy több – járunk ugyanoda, ugyanarra a szabadstrandra, néha ötletszerűen, máskor direktbe, de gyakran előfordult – pláne régebben, ha nagy volt a meleg – hogy du. 4-5 óra körül lementünk ( kb 50 perc itthonról) és maradtunk, míg akartunk. Szívesen megmutatnám, és megkérdezném a véleményedet erről a strandról, vajon hasonlít e arra amit húsz évvel ezelőtt látva az emlékeidben őrzöl – de sajnos ez nem lehetséges! Hozzánk hasonlóan igen sokan tervezik be napi programként bár láthatóan vannak helyben nyaralók is a parton, ám a sokadalom eloszlik – míg a bekerített fizetős strandokon van egy limit, ha telt ház van annyi, ott aztán tényleg egymásba érhetnek a törölközők! A „mi helyünk” füves, lombos, tele van kisebb nagyobb terebélyes fával, kb 15-20 méterenként lépcső vezet le a vízbe, a part hosszán végigvezető út most már kövezve van – kb két éve lepődtem meg rajta – elegendő számú kuka, pihenőpadok, és öltözőfal (spirál) valamint vízibicikli kölcsönző is van – egyéb szükséghely kb 100 méterenként! Nincs viszont zuhanyozó, se kinti se benti, hajszárító, kabin, nincs saláta- bár és éttermek sokasága, fagyizók, lángosos, koktél-bár stb az ételért- italért kicsit sétálni kell, de bőven elérhető távolságra van, ha valaki nem szatyorral, vagy hűtőtáskával érkezett! A főtt kukorica meg a jégkrém azonban helybe érkezik, méghozzá bringán, amennyiben harminc éve hallgatjuk ugyanannak az asszonyságnak a jellegzetes kántálását („tessék a forró kukorica – majsz bite”) tavaly épp arról beszélgettünk a férjemmel, milyen furcsa, hogy szinte semmit nem változott, ugyanúgy néz ki, ugyanaz a hanghordozás, ugyanaz a biciklire erősített rohadt nagy kosár betakarva többszörösen hófehér abrosszal, ki ne hűljön az árú!

    Pár éve azonban felszámolták a közeli kempinget, és a part szakasz előtti erdőséget is – először csak egy, majd egyre több apartmanház 2-4-6 emeletes épült a helyükre, gyanítom az infrastruktúra fejlesztése is idevezetett vissza! Ez így önmagában nem zavarna annyira, ha így maradna, hiszen a part jól megközelíthető és egy idő után majdnem mindegy, hogy mögöttem bokros, fás ligetes rész van, vagy emeletes úszómedencés apartmanok ( azaz hogy nem mindegy, de minden nem jöhet össze!) ám tartok tőle nem marad így, és innentől már csak idő kérdése mikor kerítik be /le a partszakaszt a nagyközönség elől és akkor még csak nem is fizetős strand lesz, hanem magán terület, mert valakik megvették, és speciális feltételekkel, méregdrágán működtetik ezt a részt is – akkor pedig annyi, a víz meg közelíthetetlen lesz az oda nem tartozók számára! És ez nem az egyetlen ilyen terület sajnos, körben a Balaton parton mind északon, mind délen úgy tűnik ez a sors vár minden eddig még be nem épített, vagy ki nem sajátított partszakaszra, kikötőre. Mi meg csak nézünk, és mire észbe kapunk, már késő!

  • Gabriel Karikas

    A Balaton körbe-karikába lehet max 200 kilométer. Inkább alatta saccolnám …
    A brazil tengerpart hossza (óceán) 8000 km.

    Az egyes kivénhedt bolsevik polgazd. tanarak (oktatók) és párt-agitátorok szerint Brazil egy elmaradt bennszülött ország, fasiszta diktátorral az élén.

    A brazil tengerpart minden métere publikus. Annak ellenére, hogy akinek tengerparti tulajdona van kemény éves földhasználati járulékot fizet az államnak – a helyi amúgy közönséges telekadón kívül.
    Merthogy 30 m-es sávban minden partszakasz az állam elidegeníthetetlen tulajdona. Természetileg kiemelt értékű partszakasz esetén 100 m. Nem természetvédelmi területről beszélek!
    A folyók és belvizek (tavak) 15-60 m közötti parti sávja szintén. (függően a folyó vagy a tó szelességétől. Akkor is ha a folyó saját földterületén folyik által.

  • Ferenct
    2020 augusztus 5
    6:50 de.

    „A fentikre tekintettel igyekszem objektív lenni: Ami rossz azt kritizálom, ami jó azt támogatom – politikai oldalaktól függetlenül. Ezt ajánlom mindenkinek!”

    ———————————————-

    Hát ez az egész az egyszeri házaspár hitvallása!
    Mi is ezt szoktuk mondogatni: a fontos dolgokban a férjem hoz döntést, a kevésbé fontosakban én – ám fontos dolgok meg nincsenek! – :))))

  • Besancon
    2020 augusztus 5
    5:56 du.

    Igazából nem ez lett volna lényege a mondandómnak, hogy közösségi fenntartás= lepukkant, vállalkozói fenntartás= minőség. Ezt csak azért írtam, hogy lássuk, ilyen is van.

    Esetleg az, hogy valamit szándékosan lerohasztanak, hogy aztán könnyebb legyen kiprivatizálni, de persze ez sem a 21. század találmánya. De az is lehet, hogy az önkormányzatoknak kevés a bevétele, pl. egyszerűen azért, mert megszűnik sok helyi kisvállalkozás.
    Manapság persze ott vannak az EU-s milliárdok, amire bármelyik önkormányzat pályázhat, és elvileg csak az ügyesség szab határt, hogy melyik város mire, mennyit használ fel az eurószázezrekből. Ezzel csak részben az a gond, hogy ügyes vállalkozók már szinte specialistái a pályázatírásnak. Másik, hogy hiába építenek csili-vili turisztikai látványosságot, ha a felhasználók azt nem látogatják, ha egyáltalán tudnak róla. Van olyan is, ami elkészül, aztán nem tudják fenntartani. Kapásból tudnék csak itt a mi környékünkön tízet is mondani, ami szép meg látványos, de már most rohad … Van olyan, aminek a helyén tábla jelzi, hogy évek óta „épül” valami.

    Na lényeg, hogy ez a Balaton-parti szállodalánc építési láz szerintem ugyanolyan lesz majd, mint a sokfelé elpötyögtetett gyógyvizes fürdők. Nagyon szépek, de minek? Többe kerül a fenntartás (az önkormányzatnak), mint amennyi bevételt hoz. A fenntartást meg nem az EU fizeti majd, hanem az adófizetők! Sajnálom persze, ha a Balaton partjáról kiszorulnak a közösségek, akár városi, akár a megszokott turisták csoportjairól van szó.
    De ez csak azért kap nyilvánosságot, mert a Balatonról van szó, ami egyébként is nyereséges (lehetne). Igazából a legtöbb (EU által is) felfuttatott gazdasági ágazatnak semmi értelme vagyis inkább növeli a kiszolgáltatottságunkat. Autóipar, turizmus, csak ebben gondolkozik a legtöbb kelet-európai ország, ha gazdaságfejlesztésről van szó. Nemcsak, hogy ezek a járványnak legjobban kitett iparágak. Még az is, hogy teljesen eltorzítják a társadalmi szerkezetet, és ráadásul a városok között is rendkívül igazságtalan rangsor keletkezett. Nem az van, hogy idejön a fejlett ipar, ami húzná magával a többi gazdasági ágat. Ezek inkább ilyen elszigetelt kis kolóniák a többségi társadalom mellett/felett.

    Persze, még szóbajöhetünk mint energiaexportőrök, ha elkészül Paks 2, legalábbis ez a kormány terve. De igazából nem látok perspektívát, hogy mi lehetne a régiónak olyan megoldás, ami megnyugtatóan rendezné a helyzetet. Olyasmi kéne, ami az országok együttes fellépését kívánná, amit együtt képviselnének a régi EU-s országok felé.

    Ebből a szempontból mindegy, hogy kinek a kezében van a szállodalánc meg a strand, mondjuk egy vékony vállalkozói réteg kezében (hangsúlyozom, ebből a szempontból).

  • Besancon

    Kissé (nagyon-:) érthetetlen a „házaspári” hasonlata – talán nem is azért írta, hogy érthető legyen-:)

  • KARIKAS 8/5, 10:46 du-i soraiban tisztazta hogy civilizalt tarsadalmakban hogyan vannak mind azon dolgok megoldva.

    Alkalmaznak egy elismert nemzetkozi rendszert,amit mindenki ismer, kovet es megelegett.
    Minden problema megoldva.

    Csak a magyarok keptelenek azt felfogni, inkabb csak elvezik a kaoszt es az allando kalamjkaikat.

    Amikor kivalloan mukodik az vilagszerte, sot meg a sok-ezer km-es tengerek, folyok, tavak, stb. eseteben is, vajon miert teljesen ismeretlen es felfoghastatlan az a magyaroknak egy kis to eseteben?

    A magyaroknak mindennek amodon kell lenni, hogy katasztrogakat u.n. „hegyet kepzelni a hangya-bolybol”.

    Oszinten, csupan ostobasaguk az !!!

  • Talan remelhetnenk, hogy amig SLAPAJ oblogeti micsodajat a Balaton meleg vizeben, nyujtana nemi ertelmes beszamolot a valo balatoni korulmenyekrol????

    Nem csak egyoldalu politikai celu meseket ????
    Remlehetoleg adatokat am!!!

    Mivel soraiban jelezte, hogy „ujsagiroi” igazolbanyaval lepett a standra, talan ertesitene a KMH olvasoit hogy mi hirugynokseget kepvisel?

    Elobbi hozzaszollasaiban jelezve, hogy Canadaban tanult es kozepiskolai tanarnak celzxott elhelyezeset Magyaroszagon vegzese utan.

    Nem kerdeznem senki egyeni esteit, de mivel az itten hozzaszollok meg a kerepar-gumijaik allapotat is jelentik itten, talan elobbi allitasainak erthetosege nem lenne tiltva felteni itten?!

    Remelve nyujtana felvilagosito adatokat az itteni Balaton-ugyen tett kerdesekre, a panaszok melett!!!

  • Gabriel Karikas!
    (2020 augusztus 5 3:45 du.)

    „Mint tanárnak (is) tudnod kellene …” –

    Nyomoztál utánam? Mert akkor ez a lap veszélyben van.

    Egyébként pedig: sok beszédnek sok az alja. „Oszt jó napot!”

  • Orsós Elemér,
    többször is előfordult,hogy napokkal előbbi”moderált” és elfogadott beírásaimat utólag törölték.Például Gergely Beatrix Édentől keletre cikkénél.Ezt”természetes”diszkriminációként el is lehet fogadni.De azt hogy a Te beírásodat is törlik,érthetetlen. Egyetlen oka lehet,hogy merészelted beírni,hogy Engem válaszra sem fognak méltatni.Bingó.Nos…a jövőben vigyázz.Nem kell ragaszkodnod az igazsághoz.Ha ez a beírásom megjelenik és napokkal utána sem lesz törölve az tényleg egy baloldalról jövő, idevetett morbid alamizsna lesz.

  • Miklós bá’
    2020 augusztus 6
    3:22 du.

    -Veszélyben a lap !
    -Melyik lap ?
    -A Norvég alap…

  • Gabriel Karikas

    Miklós bá’
    2020 augusztus 6
    3:22 du.

    Bocs öreg, de mint a bejegyzésed mutatja, a suttyó itt nem én vagyok.
    Fogadom, hogy többet nem szólok hozzád …
    Bár lehet, hogy vénülsz csak
    Azt hittem volna, hogy kulturált emberek között szokás egymásra odafigyelni, ha már azonos ivóba járunk le.
    Na de látom nálatok ez nem szokás
    Tehát én odafigyeltem arra mikor többször írtad, hogy tanár-féle voltál – és megpróbáltalak így is tisztelni…

    Mondom megpróbáltalak – többször nem fordul elő

    Bár aki minden beszédét is ilyen suttyón módon zárja le, mit várhat el attól az ember … szegény tanulók ….

    Nyomozzon utánad a falud bolondjának az öreganyja, az a vén boszorkány
    Akik ilyeneket képzelgetnek be másokról a mai világban, azokról nem tudok mást elgondolni, mint hogy besúgók lehettek abban az átkos múltban – és alig várják, hogy újra eljöjjön az idejük …
    Sajnállak

  • Besancon
    2020 augusztus 6
    4:38 de.

    Ilyeneket <rogat ez a Ferenct?

    Tisztára mit a Slapi..

    (Ők objektívek..izé..vak. Továbbá rencerkritikusak is, de ami a jó az jó.Aztatotat el kő ismerni.Csak hát sajnos nekik minden náttyon szepp, minten náttyon yo.)

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz

    Járja egy nagyon régi mondás:
    „- Sirva vigad a magyar …”

    Ha egy magyarnak meggátolják hogy sírjon-ríjon mint egy fürdős k….va akkor beteggé válik, még bele is hal ….

    A magyarnak semmi se jó soha, viszont semmi épkézláb dolgot nem tud helyette felmutatni
    – Sehol a világon a magyarok nem képesek összetartani …
    Miért tartanának össze a saját hazájukban?

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 5
    3:45 du.

    tudsz e mondani olyan helyet a Föld nevű bolygón ahol nem úgy van ahogy itt leírod? az, hogy lehet ordibálni de semmi sem változik miatta az nem demokrácia hanem ???… deriválj

  • Miklós bá

    „Mi is a bajod Gyurcsánnyal?”

    Sorolom:
    – A regnálása alatt fél évente jelentett országos programokat ezekből semmi nem lett. Ami megvalósult óriási kárt okozott: Miskolci fészekrakó program.
    – A munkanélküli cigány embereknek a „putriba való bezárása” azzal, hogy segélyeket adott munka nélkül. Semmilyen késztetése nem volt ezeknek az embereknek a munka keresésre.
    – A családi pótlékok kifizetésének mértéke a gyerekek száma szerint: „Gyerek vállalási biznisz”. Tudom, hogy miről írok: laktam (és lakom részben) olyan helyen ahol a falu populációjának az 1/3-a cigány család volt és tudom hogy nem/nem család szeretetből, hanem kizárólag a pótlékért szültek a nők). Konkrét és nem egyedi: A havi segélyért drága járgányokkal mentek a postára a kigyúrt fiatalemberek és ezt minden „paraszt” látta (a cigányok így nevezik a nem cigány falusiakat).
    – A nagy hírrel beharangozott kormányzati negyedből sem lett semmi: A Nyugati pu. mögött területet letarolták és kb 15 mrd ft-ér terveket készítettek. A letarolt területet mindenki láthatja még ma is.
    – Minden intézkedését kizárólag(!) hitelből valósította meg a Gyurcsány-kormány. Ezért vált 10%-os az ország folyó mérleg hiánya (amit a brüsszeli adminisztráció „észre sem vett” – miért is?)
    – „Hazudtunk reggel, éjjel meg este…”
    – A 2009-es világválság végletekig legyengülten érte el Magyarországot, a Gyurcsány-kormánynak kb 20 mrd usd-t kellett felvenni, hogy a folyó adósságokat fizetni tudja. Ezt a hitelt azután a következő kormánynak kellett „kihöhögni” (analógia: a férj elválik a feleségétől, de lakásukra felvett hitelt a feleségnek kell kifizetni!)
    A lista távolról sem teljes

    Kedves Miklós, ha valamiben tévedtem legyen szíves cáfoljon.
    üdv. KF

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 5
    10:46 du.

    Van egy ökológia tankönyvem a 80-as évekből, abban leírják, hogy a siófoki partot kikövezték, és ez micsoda környezeti károkat okozott. Addig a fövenyes partra kitette a víz az úszó törmeléket, ami jelentős mennyiségű nitrogént és foszfort kötött meg (ami egyébként a vizet dúsította volna, vagyis az algákat).

    Országos jelentőségű problémává nőtte ki ez magát napjainkra, vagyis a turizmus vs. helyiek és az élővilág érdeke. A szocialisták ugyebár mindig csak a másik a szállodaépítése ellen tiltakoznak (lsd. kaszinó a Sukoró partján-ügy).
    Brazíliában talán azért más a helyzet, mert ott teljesen más a természeti környezet, pl. ami állami beavatkozás nélkül még a milliárdosokat is elborítaná?
    Na lényeg, itthonról 100 ilyen témát tudnék hozni, és nemcsak ám az „elmúttnyolcévből”! Ugyebár a kárókatonák és a keszegek pusztulása nem hatotta meg a közgazdászokat, ha szállodaépítésről volt szó (merthogy az állítólag mennyi bevétel meg munkahely stb).
    Most, hogy a koronavírus betett a szállodaiparnak, ez végre elgondolkodtatta a hazai befektetőket, hogy mégis mibe kéne önteni a pénzt? „Természetesen” a válasz: még több (nagy) szállodába meg más (kétes) turistalátványosságba!

    Itt egy eset a sok közül: tatai Öreg-tó.
    https://greenfo.hu/hir/allasfoglalas-nyiregyhaza-sosto-turisztikai-fejlesztese-kapcsan/

  • 👍👍 Dear Bendeguz 79 !
    -Yes, I’m at Lake Balaton too, I beach a lot and I don’t politicize…
    – 🌴🌴🌴 I hope you are vacationing too and relaxing a lot 🌝
    Don’t be bothered by Hungarian problems, but look for an interpreter who speaks Hungarian! 👍👍👍

  • Ferenct
    2020 augusztus 7
    3:22 de.

    Vékony ez a duma.
    Gyakorlatilag minden megfúrtatok
    amit akkoriban az MSzP akart.

    Emlékszem még jól az akkori „mottótokra” :

    „Minnél rosszabb, annál jobb.”

    Szaal ne hazudozz ne ferdíts.
    Nem a bihari megvezetett szerencsétlenek között vagy !
    Csak magadat járatod le itt ezekkel a mesékkel.

  • gyuri10
    2020 augusztus 6
    4:48 du.

    Istenem..Gyuri…napról napra romlasz mentálisan

  • KARIKAS GABRIEL;
    Igazan mondhatnam, hogy a szambol loptad ki azokat a szavakat:))

  • FERENCT;

    De hogy nem vettek eszre.
    A bolond is latta azt tisztan.

    A kormanyfojuk tett egy szemlyes igeretet Masturta-nak, amivel tisztban volt hogy keptelenseg lett volna betartani.

    Azert vette biztosra, hogy az Oszodi beszed teljes nyilvanossagra johessen.
    Azert maig sem tudja senki ,allitolag(???), hogyan valt nyilvanossa a kijelentese.

    Ugy a lemondas megmentette a lehetetlen igeret kotelezetsegetol.

  • LAMPACSKA;

    A tropusi klima-termeszet szazszorosan erzekenyebb es serulekenyebb mint a maguk eszaki korulmenyeik.

    Csupan a modszereik amint mind azt kezelik az kulombozo.

    A logika alkalmazasaval, s nem a problemak celzatos novesztese, amivel minden megoldhatatlanna valik.

    A logikan-alapulo ,s nem a bonyodalmak sokszorositasan levo modszer ami nyujt lehetoseget a problemak megoldasara.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2020 augusztus 6
    4:48 du.

    Csak arra akartam utalni hogy, Föld S. úr az egyetlen az ide publikálók közül, aki még a nagyon jogos kritikákat is képes mazochistákra jellemző módon szó nélkül hagyni, pedig a kibeszélés helyetti magában bosszankodás idült szív, gyomor és ideg bántalmakat okozhat! 😀 (Jó példa erre az édesanyját és kamasz fiúgyermekét egyedül nevelő elvált szomszéd asszonyom, aki mivel egy mukkal sem, sőt elnéző, türelmes mosollyal reagáltam az évi 120 kg diót termő diófám azonnali kivágási felszólítására, fél óra -még a románokat is megszégyenítő- verbális tombolás után kénytelen volt 2 hétre egy sárga szirénázó céljárművel szív, gyomor, és ideg panaszokkal tőlem nyugodtabb szállásra költözni! 😀 Azóta nem beszéltünk, ezért azt sem tudom hogy, mennyire élvezte a felbosszantási igyekezetének sikertelenségét, viszont a legideálisabb szomszédok lettünk a némasági fogadalmunk hatására! 😀 )

  • LAMPACSKA:

    A Zala folyo viszi mind a lemosott organic es inorganic anyagokat a Balantoba.

    Ha a furdozok vagy a kornyeki szallodak okoznak mind azt hat igazan kozepkori allapotoknak kellen ottan fennalni.

    De HA nem megelegedettek miert nem perelik a felelos hatosagokat kotelessegeik elhanyagolasaiert ??????????

    Nem kovetelne am az sem tobb tetteket mint mind az itteni ereddmenytelen panaszkodasaik!!!

  • No SLAPAJ, I am not at Lake Balaton „too”.
    But do relax indeed and do NOT worry of Hungary’s problems, just feel sorry for some of those that I feel deserve better.
    Could sure say I am on vacation always,as I live in Florida and retired for decades now.

    But like I have hoped for, that you had provided some reliable info on the situation over-there.
    Sorry I hoped for too much!

  • … hát … sok beszédnek tényleg sok az alja. „Oszt” még sértegetni is tud! …

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 7
    2:17 du.

    ” A diófákat lelövik ugye?”

    /Régi film címének az analógiájára./

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Csak nem?
    Jobb ha nem, még elsőt sem, nem hogy második vagy harmadik deriváltat
    Na de ki mondta itt ezeket eddig is ….?
    Rossz helyre címezel dolgokat

    Anélkül hogy valaki is (az én nevem ilyenkor nem ér) azt állítaná, hogy tudja a receptet a világmegváltásra – szóval anélkül valaki is tett valaha valami receptet ide?

    Soha be nem vált, söt egyfolytában bebizonyosodóan csak avétos teóriákon kívül mást senkitől sem hallani …
    Úgyhogy nagy vagy … inkább integráld össze magad, vagy csapj a parabolák közé a 28 dimenzióban – es húzd fel az 1 billiomodik faktoriálist magadra, miközben a 128-as alapú mátrixtérben kerengsz

  • Gabriel Karikas

    hazai lámpa
    2020 augusztus 7
    5:33 de.

    Szüz Mariska el ne hagyj

    Azok a leírtak mind csak a népámítás a köbön – vagy köbös-ükin – tudod mint az esti-mesében Rébusz-bácsi történetei

    Nehogy már az ilyen irományoknak adjál egy fikarcnyi hitelt is… Na ne már…

    A lényeg … amire hogy miért is olyan ku…a nehéz (( 🙂 🙂 🙂 )) rájönni?

    A nép utazni akar, üdülni, pihenni — vagy nem ez volt hirdetve a komcsi világba is?
    Akkor meg a franc baja lehet az ilyesmivel akárkinek is?
    Akkortájt azt mondták az elvtárs-urak, hogy kijár ez a dolgozó proletárnak – kitalálták a SZOT-ot meg egyebeket és még pluszba a szop-okat is.
    Mindegy milyen a világ, (jobbos-balos) a tökösök is azután mennek – hogy mi a prosztojok érdeke, kivánalma …

    Persze ma elviekbe az erre való összeg is belekerül a fizetési borítékba.
    A komcsi-világba pedig az erre szóló összeget (is!!!) előre levonták….
    Mint ahogy a tisztességes lakásra, vagy a jó kocsira, jó kórházi ellátásra stb …. összegeket levonták
    Ha jó árut akartál kapni a *pult alól* azért külön kellett jattolni.
    Mint bármiért; a hivatalokban, kórházakban – bárhol
    A jó bizonyítványért is – hogy tudjad – fizetni volt kötelességed — csodálatos világ volt
    Korrupció nélkül (( 🙂 🙂 🙂 )) – majdnem mint most

    Nem értem mit reklamálsz – valaki mesélne róla hogy mi a különbség???

  • Géza

    „…minden megfúrtatok amit akkoriban az MSzP akart.”

    Még nem mondtam, de most.
    Egész életemben mszp szavazó voltam, ma már nem. Mikor a szélhámos Gyurcsány (ma már így nevezem) lett a miniszterelnök és Kóka a gazdasági miniszter tapsoltam mondván: Végre egy fiatal páros aki egy modern Magyarországot fog csinálni. Hát nem csináltak, ehelyett elb@aszták az országot, szélhámoskodtak aminek a vége az lett, hogy az szdsz is kifarolt a nemzet Ferije mögül („Feri téged küldtek el a …csába” mondta anno Horn Gábor-:) látván a sok kóklerkedést.
    Nagyon csodálkozom, hogy Gyurcsány Cipolla még ma is képes embereket hipnotizálni. Gondolom, hogy csak a vakokat és süketeket.

  • Felcsúti fürkész és portyázó* népdal:
    ˙

    „Hullámzó . B a l a t o n . tätején

    Csolnakázik egy . s t r ó m a n . lägény…”
    ˙

    .

    *Vezér,március 25-én bejelentette,
    hogy Ő”fürkészeket és portyázókat”
    küldött ki a világ minden részére.
    Balatonon fürkésznek és portyáznak.

  • Ferenct
    2020 augusztus 8
    2:42 de.

    Ne játszd az eszedet.
    Ne csinálj úgy mintha nem tudnád
    mennyire negatívakat írtam Gyurcsány Ferencről
    ezeken az oldakaon.De ha választani kell inkább rá szavaznék.

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 7
    10:17 du.

    „Uraim és hölgyeim,mivel deriválni a ló is tud,
    hát deriváljunk egyet..”

    /Elhangzott a BME.-n matematika előadáson/

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 augusztus 7
    5:00 du.

    Azóta már rájöttem hogy, nem diózni, hanem mogyorózni akarhatott! 😀
    (Szegény pára már nagyon ki hehetett éhezve egy kis mogyorózásra és pókhálózásra, de hogy, még egy kivénhedt kecske is kikosarazta -pedig egyébként szemrevaló lenne, ha a nyelve nem lenne tűzre való- azt már nem tudta valószínű elviselni! 😀 )

  • Almási Almának,
    a lekésett cikkre a válaszom csak annyi,hogy az alma nem esett messze a fajától. Signum laudus,de nem fizikából!
    A fő hülyének válaszolnom sem kell.Úgy sem veszi észre,hogy nem veszem észre.Ő majd megírja a tutit és idézget mindent,vagy legalább is ezzel megtanult fenyegetőzni.Mondod,hogy ez egy kislétszámú oldal?Látom könnyen felismered ami hozzád közel áll. Azért véleményem szerint van itt jó néhány nem kislétszámú is. Gábrielt már akár meg sem említeném,mert mellette akár világgá is mehetsz.

  • gyuri10
    2020 augusztus 8
    2:27 du.

    Ne sipákolj már mint egy nyugdijjas mosónő

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 8
    2:25 du.

    Nehadd magad komám !
    Végszükség esetén felölthetsz afféle
    régi lovagi páncélt.A ha régi lovagokat megvédte
    a bajtól,csak jó szolgálatot tehet manapság is, nemiga ?.. : )

  • gyuri10, légy te a Santa… izé… a Gabriel anyja…

  • Gabriel Karikas

    Geyza

    Hogy mi milyen lovak vagyunk …!!?? 🙂 🙂 🙂

    Mi igen .. . 😉

  • Ferenc 2:42

    FidSS vagy te, aZisten is annak teremtett…

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 7
    10:38 du.

    A brazil példád jó volt, de nem értem azt, amit a magyarokról írsz.

    Száraz Péter Ökológiai zsebkönyve nyilván korrekt szakmailag, mégha 1987-ben is adták ki. Illetve csak azért megkérdőjelezni, mert akkor íródott, hát ez elég sértő.
    Volt egy természetvédelmi rendszer a Kádár-korban folyamatosan, a Nemzeti parkok. Több-kevesebb sikerrel működött is. Nyilván nem a látványos turisztikai központokban, ami arra készült, hogy nyugati turistákat csábítson ide.

    Korrupció, nem hinném, hogy ennek a hiánya vagy megléte különböztette meg a Kádár-rendszert bármelyik más rendszertől. Amiről én írtam, az a turisztikai beruházások kiemelt természetvédelmi területeken. Ez sem rendszerfüggő, mint az eddigi példákból látszik. Mégis, a lakosság tehetetlen, kezdjük Bős-Nagymarostól, a sukorói kaszinón át a balatoni szabad strandokig stb.
    Ha egy beruházás meghiúsul, annak inkább politikai okai vannak.

    Én továbbra is úgy látom, hogy mindazok a baloldali politikusok és újságírók is, akik most az új „balatoni burzsoázia” ellen kampányolnak, nem annyira károsak, mint inkább nevetségesek. Mert pont az ő szájukból nevetségesen hangzik, ha bárminek a kisajátításáról panaszkodnak.
    Lényeg, ami lényeg, ugyanazt mondjuk, viszont te azt állítod, hogy itt a nép soha nem lép fel a saját érdekei védelmében. Egyrészt itt már annyiszor volt megtorlás, ha a nép valóban ezt megtette, hogy sokan inkább hallgatnak, családi, saját tapasztalatok okán. Mert akit egy életre, generációkra előre tönkretesznek egzisztenciálisan, az legközelebb meggondolja, hogy fellépjen-e mások védelmében?
    Másrészt, ha fellépnek az emberek együttesen és sikeresen, akkor jön a fanyalgás, hogy miért úgy, és miért nem így? Pl. legújabb sláger, hogy miért nem a pártokkal karöltve tüntet a nép? Volt itt két százezres tüntetés is az elmúlt években, ha valaki nem vak, láthatta. Ebből az egyik, a tanártüntetés rögtön szét lett savazva azzal, hogy a tanárok hülyék, amiben persze némi kis igazság van (de nem általában a tanártársadalomra!).

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 7
    3:28 du.

    Magyarországon nem divat a pereskedés, még akkor sem, ha a közhivatalok esetleg elhanyagolják a munkájukat.

    A Balaton vízminősége nem a legjobb nemzetközi összehasonlításban, de a fenti cikk nem is erről szól! Hanem arról, hogy kik lesznek a balatoni befektetések nyertesei a következő 30 évben? Milyen hatással lesz ez a Balaton arculatára?
    Csakhogy a cikk nem a civil emberek (nyaralók vagy természetvédők) szemszögéből íródott, hanem inkább a gazdasági oldalról. Hogy egy bizonyos befektetői kör jár jól az új nagy szálloda építésekkel.
    Tény, hogy a nagy szálloda-komplexumok mindig is elveszik a helyet a szegényebb nyaralók elől. De a cikk fő mondanivalója mégsem ez, hanem inkább a befektetői kör (fideszesek a cikk szerint).

  • Gorgonzola
    2020 augusztus 9
    7:19 de.

    Én elhiszem Ferenct-nek hogy az MSzP-re szavazott.
    Vagy inkább az MSzMP-re ! El is mondta itt hogy elvégzett
    különféle politikai tanfolyamokat, az állásának a megtartása végett.

    Szóval ebben a kérdésben hiszek neki.
    Rájuk szavazott, amikor a pillanatnyi érdeke úgy kívánta.

  • LAMPACSKA;

    Minden azon fugg, hogy Maga, es mindenki mas (meg mint „talalom” is) mibe-fektetik-be penzuket?
    Mert az hatarozza meg a kozgazdasaguk fejlodeset, s a munkalehetosegek letesiteseit.

    Az allamtol varja azt, de az allam csupan a maguktol elrabolt penzeket koltik, s azon meg panaszkodnak es jogpsan am.

    De miert ohajtanak mindent a politikusok es burokratak alatali donteseket a maguk eletet es jovojet meghatarozni.
    Hat talan nem lennenek felnottek ????
    Talan ideje lenne felnoni, es donteni a sajat eletukon, nem ?

  • gyuri10
    2020 augusztus 8
    2:27 du.

    (0,5 x Fajelmélet) + (6324 x Zsidó*) = Gyuri10

    *Mégha álzsidó is.

  • Azért is különös Ferenct kollega állítása -idézem- :
    „Egész életemben MSZP szavazó voltam”
    mert őkelme saját állítása szerint a Rencerváltás előtt
    már úgymond „pozícióban” volt.

    Tehát erős csúsztatás hogy egész életében (csak) az
    MSzP -re szavazott. Momentán nem stimmelnek az idők.

    Dehát mindegy..van itt másik szélsőjobber is aki
    keveri életének fontosabb időpontjait és/vagy eseményeit,
    átlag fél évente mást állítva magáról.

  • Gabriel Karikas
    2020 augusztus 7
    10:38 du.

    ilyen hosszan és fárasztóan fejtegetni a LOBBY -zás lényegét… nem unod magadat… lobby = korrupció a köbön

  • Almási Alma,
    te pedig fogjál kezet a Don Giovanniban megírt Kővendéggel.

  • Gabriel Karikas

    hazai lámpa
    2020 augusztus 9
    8:29 de.

    Persze hogy nem érted – mert hát honnan is érthetnéd?

    Először is, semmi, semmi sem áll meg önmagában – tehát mi értelme van egy emberek által körül-lakott tó ökológiai kérdéseiről beszélni abból a szemszögből, hogy mi jó az algáknak???!!!
    Nem, nem vitatom, hogy ez ne lenne kérdés, de ugyanúgy kérdés hogy mi jó az embereknek?
    Aztán melyik algáknak, amelyek oxigén-hiányos környezetben, vagy amelyek bő oxigénes környezetben szeretnek szaporodni?
    Az úriember ökológus – mindegy a neve – f@sza dolgozatot irt az algákról – lehet, hogy jól jött a mesteri értekezéséhez.

    A Balaton nem egy tó – a Balaton nem egy ökoszisztéma, a Balaton Magyarország egy földrajzi régiója.

    Ilyen szempontból fontos.

    A szabad strandok kérdése politikai-szociális kérdéskör – de ez sem önmagában fontos.

    A kérdés az lenne, – hogy hogyan kezelje az adott társadalom a nemzeti javait!!!!

    Teljes mértékben az államra bízza, teljesen magánkézben hagyja, csak megadóztatja – ezek csak a két szélső eset. Ezek között lehet egy csomó átmenet, amit az adott szisztéma választ.

    Az itteni ágálók, köztük a cikk szerzője is gondosan elhazudta azt, hogy abban a „FENSÉGESEN HAZUDOZÓ” DE MINDEN IZÉBEN „CSILLOGÓ” akarom mondani hazugságtól vér-veres átkos cucilista társadalomban vajon a csóró pórnép közül valaki megpróbálhatta volna betenni a lábát a speciális párt-üdülök part-szakaszaira vagy a tenyeres-talpas tenyerét??!! Na kíváncsi lettem volna, hogy mi történt volna!
    Pláne mondjuk ahol a nemzetközi bérgyilkosok pihenték ki fáradalmaikat egy-egy merényelt után, mint például a SAKÁL.

    Voltak közstrandok, de a nagyobb része az állam által lezárt terület volt – igaz a „NÉP” SZÁMÁRA FENNTARTVA!!! Hogy ki mennyiszer, milyen kritériumok teljesítése után kaphatott SZOT-beutálót – na az egy másik mise!
    De engem se akkor, se ma nem érdekelt!

  • HAZAI LAMPA;

    Igen, en is olvastam a cikket, aminek a celja a jelen aallamhatalom, ill. a kormany adminisztracio elleni propaganda.

    De HA gondolkodik egy percre belatna, hogy a Balaton jovoje a viz-minosegenek fentartasan fugg!!!!

    Az anyagi, ill. gazdasagi lehetosegek pedig a szallodak minosege es kedvezosegein.

    Hogy a pereles szokaso-e vagy nem, hat azt is a reg-multbeliek alapjan veli.

    Amikor nem lehet tobbe karhatalmi eroszakkal mukodni, a torvenyes eljaras az egyedulli lehetodseg. S az a pereles!!!
    A birosagok celja es kotelezetsegei a torvenyek fentartasat kotelezni.
    De az sokkal jobb modszer mint a tankokat kulkdeni!
    Ha azt mellozik, semmit nem fognak lenni kepesek elerni, s a torvenyeik is semmive valnak.

    Azert az Alkotmanyos allamrendszer es annak teljes betartasa-nelkul csak muffia orszagga valhatnak.

  • U.I.Almának:
    Tegyétek ezt kéz a kézben a d.tremenses barátoddal,hogy odalent sem érezzétek magatokat egyedül.Aki pedig hozzátok akar csatlakozni:achlan uszachlan=áldottlegyen a csatlakozó.(arabul)

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 9
    10:42 de.

    Föntebb leírtam, hogy a Balatonnal már a nyolcvanas években is gond volt, hogy ugyanis szállodákat építettek a partra! De úgy, hogy körülötte mindent kiköveztek, és ez fokozta a tó szennyezettségét.
    Tehát már ötven éve ütközik folyamatosan a befektetői és gazdasági érdek a Természet érdekeivel a Balaton partján, de nemcsak ott, hanem más természetvédelmi területen is. Manapság új lendületet kapott a turisztikai ipar, merthogy az Adriát elkerülő külföldi, aki fél a koronavírustól, az majd idejön (legalábbis bizonyos gazdasági előrejelzések szerint).

    Ugyebár Las Vegas-t sem valami természeti kincs partjára építették, hanem a sivatagba, ahol nem volt mit tönkretenni. Vagy a befektetők gondolkoztak másképp vagy az állami előírások voltak mások. Nos, Magyarországon egyelőre nem látszik az állami akarat vagy a befektetők részéről akarat, hogy tekintettel lennének bármi egyéb szempontra, pl. a természetire.