A kép tisztul. Sajnos!

2021 október 3 12:00 du.90 hozzászólás

Az elmúlt napok során megszületett az ellenzéki előválasztás eredménylistája. A helyi eredmények, illetve a miniszterelnök-jelöltre adott szavazatok szülte sorrend szintén ismert. Az utóbbiban jelenleg, az első forduló után Dobrev Klára vezet, illetve, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is továbbjutott. A legutóbbi hír az utóbbi szereplőkkel kapcsolatos. Ha az újdonságértéke talán nem is nagy.

Az újdonságértéke talán annak lett volna, ha a, talán húságukban sértett, politikai analfabéták csendben maradnak. De nem. Márki-Zay Péter mondjuk már az előválasztás előtt is fanyalgási rohamokat kapott az ötlettől is, hogy esetleg Dobrev Klára nyerhet. Utána pedig kiömlött, gondolom, az epe, és Karácsony sietett segíteni a hánytállal. Amiből aztán az a megállapodás született, hogy össze kell fogniuk. A Fidesz ellen? Nem. „Abban egyeztek meg, hogy Dobrev Klárát le kell győzni az előválasztás második fordulójában, mert szerintük vele 2022-ben nem lehet sikeres az ellenzék Orbán Viktor ellen”. Mely sommázatot ugyan a Telex adta, de nem olvastam a cáfolatát. Nagyon el sem térhet a lényegtől, mert Dobrev Klárával kapcsolatban Márki-Zay Péternek korábban is ismertek voltak a hasonló becsípődései.

Az a helyzet, amikor egy verseny két résztvevője futás közben egyeztet arról, hogy azzal segítik egymást a célba, hogy felrúgják menet közben a harmadikat, számomra egy inkorrekt állapot. Elkövetői pedig morális nullák. De ez személyes vélemény, és a szereplők trógeritikus koefficiensét mindenki állapítsa meg önnön nagybecsű moralitása, illetve véleménye alapján. Melyhez csatolhat pár gondolatot arról is, hogy egy ilyen „összefogás” milyen összefogás valójában a három szereplő számára.

Ugyanakkor mégis köszönetet mondhatunk a Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter alkotta párosnak. Mert jelentős mértékben segítik a tisztánlátást az ellenzékkel kapcsolatban. Az egyik ilyen pont az, hogy az említett urak szemében a választói akarat csak addig számít, amíg annak segítségével ők egy zsírosabb hatalmi konchoz, bársonyosabb székhez juthatnak. Ellenkező esetben nem háttérmutyikkal próbálnának közös sültkolbászot a szájukba gyömöszölni, hanem rábíznák a választóikra a döntést. A háttéralku tehát mindenképpen segít minősíteni, felmérni az említettek demokráciaképét. Akármilyen foghíjas is legyen az.

Ugyanakkor érdemes egy pillanatig elidőzni azon is, hogy szerintük ki az ő valódi ellenfelük. Nem abból a szempontból, hogy Dobrev Klára nőből van. Ekkora, szexista, tahónak egyik említett játékost sem gondolnám. Azonban abból a szempontból igen, hogy a DK-t és nem a Fideszt képviseli. Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter számára tehát nem a Fidesz, hanem a DK tűnik a valósabb ellenfélnek. Ez pedig vészesen kezd arra a helyzetre hajazni, ami a 2018-as választásokat megelőzte. Amikor Botka hosszú ámokfutással szerette volna Orbán helyett Gyurcsányt leváltani, és amikor volt az az LMP, amelyik még napokkal, de talán órákkal a szavazás előtt is itt tartott. Mely pártnak, csak emlékeztetőként, akkor vezetőségi tagja volt az a Hadházy Ákos, aki most éppen, A Fidesz, majd az LMP után, a Momentum támogatásával üdvözül.

Azt, visszatekintve pontosan tudjuk, hogy 2018-ban ilyen, egymást leváltani akaró ellenzékiséggel nem nyert választást az ellenzék. Könnyen lehet, hogy Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter éppen most oldotta meg, mérhetetlen szívességet téve Orbán Viktornak, az ellenzéki összefogás felbomlasztásának a problematikáját. Akárhogy fogják magyarázni, hogy ők nem, meg nem is, meg egyébként sem, és mindenki hülye, csak ők helikopterek. Ugyanis sokak számára esetleg éppen ettől születik meg az a döntés, hogy inkább otthon maradnak a választáskor, mintsem politikai ősszáj-fejek civakodásához statisztáljanak. S mert ezzel Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter esetleg éppen a társadalom utolsó optimizmus-tartalékát égeti ki, elévülhetetlen érmeket szerezhetnek akár egy dinasztikus orbanizmus kialakításában is.

Remélem megkapják, ez esetben, a gratuláló levelet Orbántól is.

90 hozzászólás

  • Gratulálok, tiszta, világos beszéd. Ez volt az én és néhány barátom első reakciója is, amikor olvastuk a hírt. Karácsony gőgje „csak én tudom leváltani Orbánt”, és MZP már korábban is elhangzott fanyalgása megmutatja az „urak”? demokrácia felfogását, és tegyük hozzá Fekete-Győr sem különb, Ő is szinte Dobrev fóbiás. A háttérmutyik okozta választói kiábrándulás miatt Orbán hátradőlhet és kérhet egy kávét. Sajnos.

  • Azért valamit tisztázni kellene….! A jövő tavaszi választás országgyülési képviselőket választ meg és nem kormányfőt…. Arról a képviselők fognak majd dönteni… -g-

  • Orsós Elemér

    Mi lesz itt még áprilisig!!!

  • Egyébként már megindultak a holnaptól minden másként volt magyarázatok sorai.
    Azonban a kimondott szó mégiscsak elindult, mint az eldobott kő. Nem válik meg nem történtté. Az MZP+KG keltette bizalmi és morális válság most már akár önjáróan is biztosíthatja az ellenzék választási vereségét.
    Viktor pedig kiküldheti az aktuális slapajt a következő adag szotyiért és pálinkáért

  • Göllner András

    A két férfiú nem tegnap bújt elő a föld alól. A magyar politikai kultúra több száz éve ilyen férgeket fejleszt ki magából, több millió, csúszó, mászó rokonuk hemzseg a magyar politika talaján.

    Dobrevet személyesen ismerem, volt vele egy két közös projektem amikor még nem a politika, hanem az elesettek, a két oldalról átvert, a határmenti övezetben elő szegény magyar testvéreink sorsán óhajtottunk közös erővel segíteni. Ezekből az időkből származnak azok a fotók, ahol egy asztalnál ülök vele, amelyekből többen idelenn, illetve a kanadai magyarok köreiben, Gyurcsány és a DK embereként sommáztak, ostoroztak Kanada szerte, több helyen még az egyház pulpitusáról. Nem érdekes. Ez az írás nem rólam szól.)

    Dobrev Kláráról én csak a következőket szeretném közölni: Egy ritkán jól képzett, lelkiismeretes, a elesettek, átvert emberek érdekeit szívügyeként kezelő ember, akit Magyarország határain kívűl nagyra becsülnek, de odahaza, az ország szarjankóinak köszönhetően, zéróként, a férje árnyékaként, egy agyilag nímand fruskaként kezeli az a budapesti fiúcsapat amelyik nem a Fidesz, hanem a bal-liberálisok szine alatt kúrta szét ennek az országnak a sorsát, s teszi azt mindmáig. Ő is túl fogja mindezt élni. De népünk ebbe a játszmába fog beledögleni.

  • Szerintem Dobrev Klara gyozelmehez jelentos mertekben hozzajatultak azok a FIDESZ szavazok akik reszt vettek az elovalasztasban, a FIDESZ mozgositotta oket, es pontosan tudjak hogy Dobrev jelenti a legkedvezobb jeloltett a FIDESZ szamara. Karacsony es Marki-Zay a leginkabb erdekeltek hogy Orbant vegre levaltsuk, es Dobrevvel sajnos nem garantalt az ellenzek gyozelme. A legjobb az lenne ha mind a harom jelolt osszeallna, es felallitana egy harmas csoportot melyben Karacsony vagy Marki-Zay a miniszterelnok jelolt, Dobrev talan kulugyminiszter, es egyutt allnanak a FIDESZ ellen jovore.

  • A cikk ritka kivétel, nert legteljesebb mértékben egyetértek a szerzővel. Ám őszintén szólva csalódás nem ért, csak némi meglepetés. Ugyanis a magyarországi un. „ellenzéki” pártoktól (a félreértés elkerülése véget: bármelyiküktől) valami hasonlóra számítottam, ám a datálásban tévedtem; nem mára, hanem
    tényleges (akár a nagy valószínűséggel amúgyis vesztes, akár az esetleg győztes) választást követő hetekre, hónapokra saccoltam.

  • Göllner András

    @ Joe Carr

    „A legjobb az lenne ha mind a harom jelolt osszeallna, es felallitana egy harmas csoportot melyben Karacsony vagy Marki-Zay a miniszterelnok jelolt, Dobrev talan kulugyminiszter”

    Talán, külügyminiszter ? Minél messzebb a hatalomtól, mi Joe? Nehogy má’ kihajítsa a Klári a Mészárost Felcsútról, a gazdijával együtt mint egy macskát szarni, mi? Na ez is egy jól kidomborított duma a Fidesz troll-farm brigádjától, Meg az hogy a Fidesz választási álma egy Dobrev vezette ellenzék: pont ezért szavaztak rá tömegesen a viszketeg Fidesznyikek az ellenzéki előválasztáson, mi? Gondolom ezt is száz ezrével beszopják majd a hazai „politológusok”, ha elegen ismételgetik a fidesz mosónői, házmesterei. A magyar politikai kultúra úgy befexik a mesterséges inteligencia meleg ágyába, mint egy pók a lucernába.

  • A magyar Himnusz kulcsmondata – „Balsors, akit régen tép.”

    Evvel a pesszimista, letargiát keltő mondattal azonosul a magyar nép.

    (Letargia orvosilag; az önfenntartó ösztönt kisérő érzelmek és vágyak teljes megszünésével járó kóros lelkiállapot.)

  • „megszületett az ellenzéki előválasztás eredménylistája” – Na pont itt a tévedés, még nem született meg az eredmény. Hátravan ugyanis a 2. forduló! 🙂
    (Már talán el is felejtettük az utóbbi jó 10 évben, hogy létezik többfordulós választás is.)

    Egyetértek Lakner Zoltánnal:
    „Az 1990-2010 közötti választások mintájára alakították ki az ellenzéki előválasztás kétfordulós elemét: három jelölttel és 15 százalékos minimumkövetelménnyel. Sem akkor, sem most nem szólt a szabályozás konkrétan a jelöltek visszaléptetéséről, de politikai értelemben akkor is és most is pontosan ez a lényege: a háromjelöltes kétfordulós szisztéma arra való, hogy politikai alkuk szülessenek.
    A közös ellenzéki indulás éppen azt helyettesíti, amit az egyfordulós rendszer kivett a repertoárból, azaz a menet közbeni megegyezés lehetőségét. Erről szól az egész összefogás és előválasztás.”
    Az előválasztási vitákban nyújtott viselkedése alapján számomra amúgy szimpatikus Dobrev Klára sajnos akkora terhet cipel magával Ferink nejeként, amivel szinte lehetetlen az Orbán elleni győzelme 22-ben. A 2-3 százezres DK-s tábor messze eltörpül a feltétlen fidesz hívők mellett. Szerintem inkább sok potenciális szavazót éppen az a félelem tartana vissza a tavaszi szavazástól, hogy Klára asszony hátán ismét a már leszerepelt Gyurcsány csapat jönne vissza boldogítani a népet mint pl. a szép emlékű és már éppen melegítésben levő Draskovics úr/elvtárs.
    Vajon miért tűnik elfogadhatóbbnak az első forduló előtti jobbik – Dk visszaléptetési megegyezés mint a második forduló előtt formálódó Karácsony – Márki-Zay egyezség Klára asszony háttérbe szorítására?
    Pont ez az előre bejelentett egyezség lenne az ami a társadalom utolsó optimizmus-tartalékát kiégeti míg viszont a háttér pártmutyik teljesen rendben vannak?

  • D.Bernstein
    2021 október 3
    1:25 du.

    Kivételesen egyetértünk. A miniszterelnök-jelöltségi választásról beszélni közjogi szemfényvesztés.
    Viszont egy tiszta verseny felállíthatott volna egy preferenciasorrendet.

  • Kővendég
    2021 október 3
    6:04 du.

    A választáskor kisebb lett volna a rombolás, addigra esetleg aktivizálódik az a tömeg, amelyik most legyint egyet, és otthon marad.

  • Ahogy hallom MZP visszalép. Nem csodálom, mert elfogyott számára a levegő. A Fidesznek pedig már megtette a jószolgálati tevékenységét. Telibesz..ta a választási pályát.
    K.G pedig éppen most járatja le magát azzal, hogy egy még meg sem nyert választás eredményére alkuszik.

  • Joe Carr
    2021 október 3
    3:28 du.

    A Fidesz-Jobbik irányultságú, nem kis részben neofasiszta szólamrokonsággal retorizáló MZP egyáltalán nem érdekelt Orbán leváltásában. KG, aki a Fidesz-barát LMP utódszervezetének irányából jött szintén nem okvetlenül érdekelt. Mindkettejüknek elég meleg a pecsenyéjük a jelen hatalmi leosztásban is.
    Ráadásul mindkettejükben dolgozik a ‘falubikája” attitűd is. Ahogy Orbánban is.
    Ha véletlenül Dobrev nyerne, akkor Orbánt nem a vereség viselné meg jobban, hanem az, hogy egy nő verte meg. Nem véletlen, hogy a nála különben sokkal tehetségesebb Anikót gyakorlatilag csicska-szerepben szerepelteti, ha egyáltalán.
    Egyáltalán nem lepne meg, ha MZP és KG húzása mögött egy hasonló sértődés húzódna meg

  • Ez a Péterke megmosolyogtató szereptévedésben van….Feljön a román határ mellől a nadrágos emberek közé és dirigálni akar. S büszke, hogy a párszáz öregasszony tapsol neki…g-

  • Göllner András
    2021 október 3
    2:59 du.

    Szívemből beszélt fijjatalember.

  • D.Bernstein
    2021 október 4
    7:04 de.

    TE „nadrágosember” vagy ?

    Mert akkor szereptévesztésben leleddzel.

    Tekintve hogy -mint írod- két szoptatás között szoktál csak itten írogatni.

    Hacsak nem valamiféle szex-dungeont tartasz fennt otthon a kis husbandodnak.

  • Göllner, az évek múlása nem vált előnyödre …

  • Csodalatos, egyetlen hozzaszollo van tudataban a tenyeknek, hogy a lakossag csupan a part preferenciat fejezhet ki , s szavazatok aranyaban a partok jutnak kepviseleti hatalomra a Parlamentben, s csupan a Parlament valaszt miniszterelnokot.

    S csupan egyetlen masik hozzaszollo van annak tudataban.

    Tehat mind ez a „show” csupan a lakosssag szorakzotataasat szolgalja.

    Remelve elvezik amig a vilag rohoghet rajtuk!!!!!!!!!!

  • SzundiMandi:
    „Pont ez az előre bejelentett egyezség lenne az ami a társadalom utolsó optimizmus-tartalékát kiégeti míg viszont a háttér pártmutyik teljesen rendben vannak?”

    Nem, szerintem az előválasztás első fordulóját megelőző pártmutyik épp az előválasztás célját és funkcióját semmisítették meg. Az ilyen belső pártmutyik első etapjának ideje csak most, az előválasztás első fordulója, a mutyik második, végső etapjának ideje pedig csak az előválasztás második fordulója után lett volna valóban időszerű és szükséges.

  • Na a kép eddig is tiszta volt! Ezek a szerencsétlen ,jellemtelen
    alakok eddig is módszeresen fúrták egymást sikerrel,holott állítólag összefogtak….Na Orbán gyózelme borítékolható:az eddigi intézkedései,igéreteinek betartása,szavahihetősége és a várható jelentős bér,nyugdíjemelések stb. miatt!
    Az eddigi közvélemény kutatás is ezt igazolja !
    Na megint „elk.rták” nem kicsit,nagyon!
    Részvétem!

  • Ezzel a cécóval is X-elésre hergelik az analfabétákat.
    Egyre inkább az a tét, hogy elmenjenek annyian, hogy érvényesnek lehessen nyilvánítani a választási paródiát.

  • Göllner András

    @ SzundiMandi

    „Az előválasztási vitákban nyújtott viselkedése alapján számomra amúgy szimpatikus Dobrev Klára sajnos akkora terhet cipel magával Ferink nejeként, amivel szinte lehetetlen az Orbán elleni győzelme 22-ben.”

    Hát igen, minél gyakrabban ismételgetjük ezt az alapjában férfi-sovinista, a Fidesz nyelvészei által kifejlesztett, Gyurcsán-fóbiás mantrát, ez így is lesz. (A Klári kizárólag a Ferinek táncol, mert csaj. Egy nő képtelen a népben gondolkodni, ők kizárólag a férjük alkalmazottai, mi? Szimpatikus a Klári, de a Ferkó, meg a Draskó két válra fogja őtt fektetni az első kanyarban, mert ugyebár a csajok csak erre képesek, és ezt kinem tudja jobban mint a Lakner Zoli, aki úgy kerüli a csajokat mint az a másik híres hazánk fia, a zalkotmányozó Szájer Józsi)

    Mit mongyak ezek után? Szerintem, a púpot, a terhet, nem a Klári cipeli a hátán, hanem a magyar nép, akit politológusai, népvezérei az egyik elmegyógyintézetből a másikba terelgetnek, hogy utána, a néptől megszabadúlva, jól megszedjék magukat.

    Tiszta mázli, a magyar nép nagy szerencséje, hogy a Karácsonyt, vagy a kis neo-kon Márrkit fiúból faragták: ha az ő csajuk beleszólna dolgaikba, úgy kicsapnák a dolgozó szobájukból, mint egy macskát szarni. Nem? Hajrá fiúk, hajrá Magyarok?

    Csak egyszer mernének újra bátrak lenni a budapesti nagy legények, és egy nőre halgatni, mint tették azt a Csepeli bizalmik, Duczynska Ilona, húsz éves diáklány esetében, amikor az ő hívó szavára, 1917, November 25-én, több százezren kizúdultak az Andrásy útra hogy jól belecsapjanak az akkori uraság levesébe.

    Eljött az ideje, hogy ezt a népet egy gerinces, társadalmilag érzékeny nő és ne újfent egy önmagától eltelt faszkalap vezesse !!!!

  • Karácsony legutóbbi ámokfutásaival az előválasztásnak valószínűleg érdemben vége. Béke poraira. Jöhet a szövegből ez
    „S mert ezzel Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter esetleg éppen a társadalom utolsó optimizmus-tartalékát égeti ki, elévülhetetlen érmeket szerezhetnek akár egy dinasztikus orbanizmus kialakításában is.

    A Fidesz zöldközép platformjaként működő LMP-ből különmegvilágosult biciklibajnok biztos jól érzi most magát.

  • Göllner András
    2021 október 4
    11:25 du.

    Gondolatban megint megtapsoltalak

  • Andrew_s
    2021 október 5
    7:40 de.

    Mindig mondom:

    Mi csak várjuk itt a messiást de csak a Puklik jönnek.
    Újabban meg félkegyelmű bicikli-bajnokok, akik képesek voltak LEZÁRNI A NAGYKÖRÚT NÉGY FORGALMI SÁVJÁBÓL KETTŐT A KERÉKPÁROZÓK KEDVÉÉRT !!!!!!!!!!!!…az idiótája..

  • Boda Marcsi
    2021 október 4
    2:44 du.

    Mitől lennének „jelemtelenek” ??!
    Még nem láttam hogy becsaptak volna bárkit is.
    Ellentétben a Fáraóval és mutyi-körével.

  • Idióta Boda nem veszi észre hogy évente százezreket vesznek ki a zsebéből azért hogy egyrészt a baráti körnek jusson másrészt idiótikus, semmire sem jó sportlétesítményeket emeljenek nyolc-tizszeres áron mint a Világban bárhol, harmadrészt meg külfökdieknek juttassák pártérdekből. A közpénzt.

  • warrior
    2021 október 4
    9:22 de.

    Miért?
    Szteem Göllnerbandi
    teljesen világosasn látja a szitut.

  • Kedves András! 2021 október 4, 11:25 du.

    Írod: „Szerintem, a púpot, a terhet, nem a Klári cipeli a hátán, hanem a magyar nép … ” – Még, ha igazad is van/lenne akkor is ez a magyar nép fog (remélhetőleg) szavazni a tavaszi választáson.

    Azért az is nagyon aranyos, hogy a magyarok nőkkel szembeni előítéletességét – Lakner Zoli véleményével és szakértelmével együtt -, éppen egy jóízű buzizással próbálod alátámasztani. Szóval kár is lenne tagadni, csak egy vérből valók (nem kicsit türelmetlen, egyúttal csalhatatlan focidrukkerek/próféták) vagyunk mindannyian … 🙂
    Bárcsak igazad lenne és eljött volna már az ideje ….
    Sajnos attól félek, hogy az „önmagától eltelt faszkalap” még egy jó ideig vezetni fogja ezt a szerencsétlen de önsorsrontásban szinte verhetetlen népet. 🙁

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ79
    2021 október 4
    12:01 du.

    „Tehat mind ez a “show” csupan a lakosssag szorakzotataasat szolgalja.”

    Szerintem is! Jó a szemed! 😀 😀 😀

  • Orsós Elemér

    Göllner András
    2021 október 4
    11:25 du.

    Minden igaz, DE Dobrev Klárának -vitathatatlan alkalmasságának ellenére- nem csak a karrierista, lumpemnroli Gyurcsányt, hanem a nagyapját és apját is sajnálatosan fel lehet róni, pedig az endékás Angele Merkelt kellene mintának venni, aki felül tudott emelkedni múltján és jól sikerült a pálfordulása! Csakhogy, mi nem rendelkezünk a németekéhez hasonló humortalansággal, ezért van merszünk röhögni azon hogy, majd ő -eredetét tizedrendűként feledve- kihúzza a szarból az országot! 😀

  • Kedves Kővendég! 2021 október 4, 1:33 du.

    Egyetértve veled az előválasztás eddigi fejleményei nekem sajnos azt mutatják, hogy a hivatalos magyar ellenzéknek nagyon jól megfelel a mostani párt és képviselői juttatási és finanszírozási rendszer így továbbra is a NER-en belüli ellenzéki pozíciókért folyik az ádáz harc valamint a várható sikertelenségért felmutatható bűnbakkeresés/képzés. Talán amúgy is sejthetik, hogy a következő 2/3-os választási eredmény már ott lapul felolvasásra várva az OVB vezetőjének fiókjában. 🙁

    A hazai viszonyokat szerintem elég szemléletesen kifejezi Bernstein doktor úr/hölgy kommentje:
    „Ez a Péterke megmosolyogtató szereptévedésben van…. Feljön a román határ mellől a nadrágos emberek közé és dirigálni akar. S büszke, hogy a párszáz öregasszony tapsol neki… ”

    Remélem kellően felvidámítottalak …. 🙂

  • Orsós Elemér

    Nagy Gyula
    2021 október 4
    3:29 du.

    A sértő és lekicsinylő „analfabéták” helyett inkább sorozatosan csalódott, passzivvá váltakat mondanék! A többivel maximálisan egyetértek!!!

  • Göllner András 2021 október 4 11:25 du. & SzundiMandi.

    A Magyar csőcselék makacsúl ragaszkodó rögeszméje, hogy csak a kan lehet a góré. Sajnos, ma még csak ennyi az összetett értelmi felfogóképesség a Magyar társadalomban, ami egyenlő a kőkorszakbeli talibánok értelmi képességével. Azaz, a kollektív intelligenciájuk egy pöcegödör szinten vergődik. Nem csoda, hogy a húgyszagú, falusi tahó, a csőcselék főgóréja, O1G kelet felé húz.

  • „Ő is túl fogja mindezt élni. De népünk ebbe a játszmába fog beledögleni.”
    —————————————————————- Tanar ur,
    Magának drukkolok.A Jó Isten hallgassa meg ezt a jóslatát.

  • Orsós Elemér
    2021 október 5
    1:52 du.

    1
    Mitől is „lumpenproli” a Gyurcsány ??!

    2
    Merkelnek sohasem kellett „pált fordulnia”
    Nem volt támogatója az NDK Állampártjának. Fizikus volt aki dolgozott is a végzett szakmájában.

    Szaal összevissza beszélsz.

  • Göllner András

    @ Pity Palkó

    Én a te képleteddel semmiféle rokonságot nem óhajtok vállalni.

    A magyar emberek kollektív inteligenciája semmivel sem alacsonyabb, megvetendőbb, mint nyugat európai, vagy észak amerikai testvéreié. Életük kezdete pillanatában mindnyájan, urak, és leányzok, cselédek, és hercegnők, proletárok, parasztok, vagy bankárok, egy szinten, teljesen neveletlenül kornyikálunk azt szopjuk be amit elénk raknak, a képességek teljes skálája reánk várakozik, de van akit hátúlról tolnak, és nan a sokaság akit előlről hátráltatnak. A mi sajátos politikai kultúránkat is az első lépésünktől kezdve belénk nevelik a „nevelőink”. A mi fejünket egyszerűen csak másfajta hülyeségekkel nyomták és nyomják teli mint, mongyuk, az amcsikat, akik ma tíz milliós tömegekben örjöngenek azért a mesterségesen szőkített bombázóért, aki most nem a Fehér Házból, hanem a miami közelében fekvő golf pályájájának klub házából keveri a rumbát a hojpolojnak.

    Ami a „hugyszagó falusi tahókat” illeti – a vidéki emberek ilyenfajta, csoportos gyalázását, sommázását illeti: ez számomra szintén elfogadhatatlan, egy kíváló példája annak a politikai neveltetésnek, amiről beszélek. A magyar falusiak, a vidék emberei, olyanok amilyenek, mert évszázadok óta, és mindmáig, a magyar uraság- akár a jobb, akár a bal, vagy liberális változatában, pöcegödörnek használja öket.

    A magyar emberek kollektív lenullázása számomra nem csak elfogadhatatlan, hanem egyértelműen Orbán malmára hajtja a vizet. Ebből lehet aztán kifaragni azt a mantrát, hogy Orbán ellenfelei „magyargyűlölők”. Ebből a játszmából engem kihagyhatsz. Számomra a te álláspontod nem csak gyomorgerjesztő, hanem eleve gyanus, a „neutrollok” szaga árad belőlle.

  • Hm.
    1.D rnstein: Országgyűlési választás lesz áprilisan, tény. Ahol ugyan a pártok, pártszövetségek színeibninduló képviselket választjuk – DE! Ezek mindegyike megnevezi azt a személyt is, akit miniszterelnöknek szán.
    A jelenlegi kormányoldalon a Fidesz 98 óta gondosan kiirtotta a jobboldali pártok mindegyikét, az MDF-től kezdve a kisgazdákig és kereszténydemokratákig.
    Az ellenzéki oldal viszont sokszínű, márpedig a hat párt egyikének sincs esélye a Főkolompossal és a tettestársaival szemben, főként az átalakított választási szabályok között. Megszüntették pl. a kétforulós választásokat, nehogy koalíció alakulhason ki a fidesz-falanxszalszemben.
    Az előválaztások tulképp ezt az első fordulót pótolták – rendkívül profi módon megszervezve. A 633 ezer résztvevő azért elkente a mai uracsok száját.
    Most zajlanak a tárgyalások, hogy a hat ellenzéki párt, és néhány mozgalom megegyezzen a legkisebb közös többszörösben, programban és személyekben. Amivel és akikkel eséllyel elzavarhatjuk a fidesz-falanx uralgását.
    Akár sikerül, akár nem: az előválasztás új utat mutatott a felelős ellenzéki politizálásnak.
    Persze, hogy a miniszterelnök-jelöltek személye körül alakult ki vita: az ellenzéki polgárok nem birkák, akiknek csak egy Főkolompos mutathat utat.
    A politika nem erőművészet szemfényvesztéssel. Inkább egy kötéltáncos egyensúlyozó képességeire van szüksége annak, aki egy társadalom vezetésére vállalkozik.

  • Göllner András

    @ SzundiMandi

    Mi sok mindenben egyetértünk de van amiben nem. És ezzel nincs semmi baj. Úgy hozta a sors, hogy engem is közelebb hozott a közvélemény kutatás műfajához, mint Kellett volna (sajnos kénytelen voltam egy politológiai tanszék berkein belűl pár évtizedet eltölteni, és ezzel párhuzamban, odahaza, a hazai pályán kitanulni, mi fűti magyar testvéreim politikai nézeteit.)

    A vezetés műfaja nem egyoldalúan arról szól, hogy a divatot kövesse, a közvéleménykutatás adatait szentírásnak nézze. Nekem nem Pilátus a példaképem, hanem Krisztus. Nekem nem Orbán megverése, hanem a nép megnyerése a kérdés, illetve az, hogy képessek vagyunk e ezt a félretájékoztatott népet arra a pályára állítani amelyre egy évezred óta vágyakozik, s melyről ilyen olyan trükökkel – jelenleg a mesterséges inteligencia legkorszerűbb eszközeivel – minduntalan elhárították vezetőik. Én az utóbbi kihívásról beszélek, és arról, hogy ma nem egy újjabb karácsonyfára hanem paradigmaváltásra van szükség a magyar politikai kulturában. A liberális magyar fiúk erre képtelennek bizonyultak. (Azért fosnak mindmáig Gyurcsánytol, mert volt mersze kimondani, hogy elkúrták a rendszerváltást. Nekik és az MSZP-nek csupán egy baja a Klárival. Rettegnek a férjétől, attól tartanak, hogy megin le húzza rólluk a leplet.) Karácsony, Márki-Zay, Jakab, képtelenek egy ilyenfajta fordulatot levezetni. Csak a vonatokat nézik a nyugati pályaudvaron, keresik, melyik az amelyik majd kiszálítja őket az amerikai zónába kunyerálni.

    Más nyelven, másként kell szóba állni az évszázadok óta átvert testvéreinkkel. Nem paktázással, a budapesti kis liberális értelmiségi klikkek közti kártyaosztogatással kellene még most is szórakoznunk, hanem lemenni a sárba, az emberek közé. Alúlról, kemény munkával, küzdelemmel, a bizalom alapköveire, permanens országos hálózatépítéssel lehet csak felépíteni a magyar demokrácia házát. Erre kell rávenni polgártársainkat, erről kell beszélni és nem arról amiről a Márki-Zay és a Karácsony fecseg. Szerintem, a Dobrevet azért is kedvelték valamivel többen az előválasztások eddigi fázisában, mert megvillantotta „másságát”

    Az hogy a Lakner Zoli buzi e, kinem szarja le? Én alaposan medobáltattam magam különféle ürülékkel kinn az Andrássy úton meleg testvéreimmel szolidaritást vállalva 2008 nyarán miközben Budapest bal-liberális politikusai – hogy most a Szájer féle szarháziakról ne beszéljek – a Váci utcában kávézgattak (mondhattam volna hogy fostak, de ez egy családi lap, így nem mondom. (írtam is erről egy szép kis glosszát a Népszavában 2008 Július 10-én amit még egy utolsó alkalommal odafenn, immárom Kanadai hazámból is eljátszottam http://kanadaihirlap.com/2016/09/09/van-aki-nem-tud-verset-irni/ ) Teát: Lakner Zolit nem én hanem Te cipelted ide le, ebbe az alúljáróba. Én vele kapcsolatban csupán annyit tettem szóvá, hogy mint Szájar Józsi, ő is olyan távol áll azoktól a magyar csajoktól – a vidéki lányoktól akik lenn, a vidéken kapálják a Mészáros földjét – mint Makó Jeruzsálemtől.

  • Göllner András
    2021 október 3
    2:59 du.

    Igaz már nem igen kivántam ebben a zugpincében egy rendelést se leadni – egy nyóckeri talponálló is egy elitgyülés este tízkor azoknak az ittenieknek a szinvinolához, akik prímet viszik itt.
    De ez a Dobrev Kláról leadott müsörszámod felszinre hozott mindent – a bedobott csontod müködik – lehet mégtöbbet rasszistázni, parasztozni, tahózni, sovinisztázni fasisztázni … ujjé, – láss egy valódi KERESZTAPAI CSÓKOT – ahogy az az igazi

    http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=613kadar_cs_k.jpg

    Te kitöl áhitod ezt a csókot?

    Csak nem a Klára asszonytól?

    A maga 10%-aval csak nem megnyeri a választást orbán ellen? Jól elinteztétek
    Jól vagy?

    Válaszolni nem kell igyekezned, hisz a kérdés költöi

  • Orsós Elemér
    2021 október 5
    2:17 du.

    Tudom, szarkasztikus voltam amikor az analfabéta X aláírás apropójával írtam.
    Már jópár helyen megírtam, hogy a szabályosan kitöltött cetli egy jogilag érvénytelen megbízási szerződés. Mert, a személyhez kötött jogosultságairól mindenki csak maga mondhat le. Ezek MEGBÍZOTTAKON KERESZTÜL SEM VEHETŐK EL JOGÉRVÉNYESEN.
    Viszont, az amit ráírunk a cetlikre, az egy jogérvényes akarat nyilvánítás (jognyilatkozat). Én vagy két évtizede írkálok a lapokra. Már csak azért is, hogy ne mondhassák, a hallgatás beleegyezés.

  • Geyza
    2021 október 5
    11:55 de.

    Mert csak a zacc maradt. Meg a politikai kóklerek.
    karácsony elárulta a szavazóit.
    Most a szövetségeseit is, mely utóbbihoz kapott segítséget a MTP-től, a másik gerinchúrdíjastól, is.

  • talalom
    2021 október 6
    10:48 de.

    Te egy másik országból írsz. Lebuktál. Vagy valami elakadt.
    Ezt írod:
    „Most zajlanak a tárgyalások, hogy a hat ellenzéki párt, és néhány mozgalom megegyezzen a legkisebb közös többszörösben, programban és személyekben. ”

    Akkor ezek szerint, amikor én hiányoltam, és a mai napig, hogy nincs közös program, akkor tényleg nem volt. Annak ellenére, hogy engem szidtál, hogy van az, csak olvasni kéne.

    Írod:
    „Az előválaztások tulképp ezt az első fordulót pótolták – rendkívül profi módon megszervezve”
    Az előválasztás nem pótolt semmit. Egy előválasztás volt közjogi kötelezettség nélkül (ellentétben egy első fordulóval). Nem vett rajta részt csak a magát ellenzéknek mondók (ellentétben egy első fordulóval).
    Napokra leállt a rendszer, harmatgyenge infrastruktúra és pocsék konfiguráció jellemezte. Még a Frész-jelentés is csak annyit ír, hogy voltak támadásra utaló jelek, de a sorok közt világosan leírja, hogy konfigurációs hibák hegyei fordultak elő.

  • Margitka, hogy az előválasztást profi módon lett megszervezve, az megmosolyogtató ! „kinai” beavatkozással indult ugyebár, majd jöttek a momentumos ügyeskedések (amit én csalásnak tartok….). Nem kevés jóképességü szocialista, DK-s jelöltett nyirtak ki azáltal, hogy ontották a kollégiumokban az on-line voksokat !!! Molnár Gyula pl. a hagyományos módon 600 szavazattal győzött volna, de ezt a fiuk/lányok megszagolták és nekiláttak… Ez könnyen lelelenőrizhető! -g-

  • Orsós Elemér

    Göllner András
    2021 október 6
    10:47 de.

    Ezért -a mi okos értelmiségünknek, de főleg bizalmi rendeltetésükre hamar amnéziás honanyáinknak és honatyáinknak is erősen megszívlelendő- intelemért egy hatalmas tisztelet!!!!!!

  • Göllner András 2021 október 6 10:47 de. & 2021 október 4 11:25 du.

    Írod: „A magyar emberek kollektív inteligenciája semmivel sem alacsonyabb, megvetendőbb, mint nyugat európai, vagy észak amerikai testvéreié.”
    Továbbá: „A mi sajátos politikai kultúránkat is az első lépésünktől kezdve belénk nevelik a “nevelőink”.
    Szerintem, a púpot, a terhet, nem a Klári cipeli a hátán, hanem a magyar nép, akit politológusai, népvezérei az egyik elmegyógyintézetből a másikba terelgetnek, hogy utána, a néptől megszabadúlva, jól megszedjék magukat.”

    Sajnos, magyarországon, az évtizedeken/évszázadokon keresztül, módszeresen elbutított tömegek nincsenek tudatába azokkal az állapotokkal ami meghatározza a gondolataikat és a viselkedésüket. Idegen nyelveket nem beszélnek, külföldi lapokat nem olvasnak, ők egyszerűen mechanikusan reagálnak a körülöttük lévő világra az agymosásuk, önámításuk, önhipnózisuk alapján.
    A liberális, nyitott, demokratic társadalmak vonzó ereje az, hogy nem játszik nagy szerepet, hogy ki éppen a Prime Minister vagy a President. Itt a nép, az istenadta nép formálja a társadalom értékeit – alulról fölfelé. Ez a liberális demokrácia ami az emberek akarata és képessége alapján gondolkodik, mielőtt dönt.

    Göllner András megkérlek, hogy ne keveredjél be abba a téves hitbe, hogy én egy ‘játszmába’ akarlak belekeverni. Szó sincs róla! Csupán sok értelmi zavart észlelek a hozzászólásaidban amiket jóakaratúlag szeretnék kiigazítani.

    (Figyelmedbe: Én a magyar falusi, a vidék embereire, a magyar parasztokra mindig is tiszteletteljes, nagy megbecsüléssel gondolok.)

  • Orsós Elemér

    talalom
    2021 október 6
    10:48 de.

    „Az előválaztások tulképp ezt az első fordulót pótolták – rendkívül profi módon megszervezve. A 633 ezer résztvevő azért elkente a mai uracsok száját.”

    Kedves Margitka, nem akarlak elkeseríteni, de szerintem ebben az általad hurráoptimizmussal hatalmasnak vélt részvételben benne vannak azok is akik az érvénytelen vagy megtévesztésből ellenőrizhetetlen fals szavazatokat adtak le és akiket én szignifikánsan fideszes bérkibicnek gondolok! Tehát a maradék tényleges ellenzéki voksoló valószínű a fanatikus szimpatizánsokból és a kötelességtudó párt tagokból kerülhetett ki, ergó a „profi módon megszervezett szájelkenés” naiv önámítás lehet! (Gyanítom hogy a második fordulót még kevesebb érdeklődés fogja jellemezni, ezért valószínű még sem olyan sikeres a megszólítás.)

    „Most zajlanak a tárgyalások, hogy a hat ellenzéki párt, és néhány mozgalom megegyezzen a legkisebb közös többszörösben, programban és személyekben. Amivel és akikkel eséllyel elzavarhatjuk a fidesz-falanx uralgását.”

    Ez is nagyon szép, de vajon a hat szövetséges ellenzéki pártnak korai hatalmi osztozkodások helyett leginkább nem a szavazókat kellene legelőször is maga mellé állítania vagy az ellenkező oldalról -reális érvekkel- magához csábítania?

  • Geyza, 2021 október 6, 10:38 de. valamint
    Göllner András, 2021 október 6, 10:47 de.

    Remek írások fijjjúk! (télleg)
    Hatalmas gratula hozzájuk.

  • Miért baj az ha a kép tisztul? Jót tett ez a cicaharc a 2. forduló előtt. Kicsit kinyíltak a sunnyogók az emberek előtt.
    -Dobrev esélytelen Orbánnal szemben akkora ganéval tele hátizsákot cipel, ráadásul tovább vinné a nép megosztást.
    -Karácsony „puhapöcs” nem akar rendszerváltást, eltörölni az alaptákolmányt, hanem egyezkedni a fasisztákkal. Orbán a sárba tapossa.
    -MZP-nek van a legnagyobb esélye legyőzni Orbánt, konzervatív a jobb oldal számára is elfogadható lenne. Rendszervéltást akar, szakértői kormányt felszámolná orbán fasiszta rendszerét, az alaptákolmánnyal együtt. Karácsony nem fog visszalépni a javára ezért kevésebb esélye van megnyerni a választást.
    A második forduló után viszont álljon be mindenki a győztes mögé, bárki lesz az. Ez van. Olyan mintha elfelejtette volna a jónép, hogy nem a legerősebb pártra kell szavazni most, hanem aki a legtöbb szavazatot képes hozni majd 22-ben.

  • Kiss Bojtár
    2021 október 7
    5:49 de.

    Milyen ” ganéról” beszél maga ??
    Dobrev háta mögött nincs semmiféle „gané”

    Csak a FIDESZ undorító mocskolódása van mögötte.

    Ennyi…
    Gondolom maga is része ennek a propagqanda-szervezetnek.
    Azért „gané” zik .

  • Thx a gratulát hehehe
    Láda sör nem jár hozzá ?

  • Orsós Elemér

    Kiss Bojtár
    2021 október 7
    5:49 de.

    „A második forduló után viszont álljon be mindenki a győztes mögé, bárki lesz az.”

    Nemnem! Először a NÉPET kell meggyőzni, hogy Ők lesznek a győztesek, ha rájuk szavaznak!!!

  • Göllner András

    @ Pityi Palko

    Rendben. A korábbi szavaidat elfogadhatatlannak, kártékonynak tartom, de megelőlegezem Neked a jószándékot. Maradjunk most ennyiben.

    A liberális-semokrácia bölcsességébe, igazságoságába vetett hitedet viszont kérlek próbáld felúlvizsgálni a tények tükrében. Nincs szándékomban erről most egy kis történelem leckét tartani, de talán ha körül néznél, hogy az mit produkált a 20. század első negyedében nyugat Európában, mit művelt Közép Keleten, az Ottoman birodalom felosztása után, 2020-ra a magyarok házatáján, hogy most itt a sajátomról, és a tőlem délre lihegő száz milliós Trumpimádokról ne beszéljek – mindez óvatosabb szóhasználatot igényel. És most enyhén fogalmaztam.

  • Kedves András! 2021 október 6, 12:43 du.
    Sok mindenben egyetértünk de van amiben nem, szerintem ez a normális 🙂

    Sajnos azonban én is vagyok olyan megátalkodottan előítéletes, hogy ne nagyon bízzak a mi Ferinkbe (mivel szerintem hatalmas mértékben köszönhetjük a hiúságának és döntésképtelenségének a 2010-es első 2/3-ot), de hát legyen ez az én bajom. Tudod a korosztályom a Kis kosár – című bábfilm sorozaton nőtt fel (szerintem te ezt nem ismerheted mert nem Mo-on gyerekeskedtél) amiben a két főszereplő a Mindent Elhisz nagymama és a Zsémbes néni a nevükkel is sugallt viselkedési mintái szinte beleégtek az agyunk retinájába, hogy egy ilyen enyhe lefolyású képzavarral éljek. Talán ez is oka lehet a kötelező úttörő őrsbeli tudatformálási merényletek mellett az avítt görcsösségemnek. 🙁
    Persze tudom Klára asszony nem azonos a férjével – ami szent igaz – sőt így visszamenőleg még azt is megkockáztatom, hogy amit éppen nem szúrt el a mi jó Ferink talán azt is mind a neje józanságának köszönhetjük. Azonban félve ugyan de merek élni a gyanúval, hogy Klára asszony miniszterelnöksége esetén a mi túlmozgásos Ferink nem tudna nyugton és a háttérben maradni és a másik jól ismert KISZ titkár barátunkhoz hasonlóan mindenki ellen folyamatosan harcolnia kellene. Talán ebben azért megakadályozhatja a koalíciós kényszer de még inkább az érzésem szerinti előre lezsírozott választási eredmény. Miszerint a mijóurunk íratja ki a választást (vagy kicsit halaszt a nem várt járvány miatt?), ő fogja kiosztani mindenkinek a neki járó baksist a megfelelő lélektani pillanatban és persze ő is fogja összeszámoltatni a szavazatokat (beépítve a kellő számítógépes leállást a szükséges korrekciókra + gondosan elkészített levélszavazatok segítségével, és hogy hogy nem hát már megint pont nem kijön a 2/3-ad? 🙁

    Félretéve a rosszindulatú feltételezéseket, nincs az a töketlen Kari Geri vagy hebrencs Márki-Zay vagy a hatalmas súlyok alatt roskadozó Dobrev elvtársnő akit ne szavaznék meg a most még leválthatatlannak tűnő maffia főnök helyett. Ezt viszont feltétlenül meg is kell tenni mivel, ha még 4 évet maradna ez a regnáló feudalista hatalom akkor a teljes Balatonpart, az egyetemek, a műemlék épületek és az autósztrádák, főutak után mi mindent fog még privatizálni az isteni főni a haveroknak? A középiskolákat, játszótereket, óvodákat, kórházakat, közparkokat?

    Erre válaszoljatok kedves Ferenct, Berstein doktornő, esetleg Elemér barátom, ha tudtok.

  • A már bezárt „Gondolatok az előválasztáshoz” topicban felmerült kérdéshez – ha a moderátor is úgy akarja.

    talalom:
    „Nem tudom konkrétan, hogy miért nem pártolták a székeyföldi autonómiát. De szerintem azért, amiért egy magyarországi sváb autonómiát sem pártolnának. Románia az EU tagja. Tehát nem a román állam szétverésén, hanem azon kellene munkálkodnunk, hogy minden tagállamban méltányos elbánás jusson a nemzetiségeknek.”

    Egyetértek talalommal.
    Akit a téma jobban érdekel, és nem lusta egy KMH-fórum hozzászólásnál kicsit hosszabb szöveget is elolvasni, annak ajánlom a figyelmébe Stefáno Bottoni: Sztálin a székelyeknél.A Magyar Autonóm Tartomány története 1952–1960 (Pro Print Könyvkiadó, Csikszereda, 2008., 448.old.) című kis könyvecskéjét.

  • Kedves Geyza, 2021 október 7, 8:03 de.

    Megérdemelted 🙂
    Amennyiben beütne a rencerváltás akkor jövő nyáron (ha még élek persze) hazalátogatok megünnepelni és egy jó üveg kanadai whiskeyvel megajándékozhatlak. A láda sört már nehezen bírnám el, de egy szolidan visszafogott sörözés azért még beleférhet 🙂

  • Göllner András 2021 október 7 10:14 de.

    Írod: „A liberális-semokrácia bölcsességébe, igazságoságába vetett hitedet viszont kérlek próbáld felúlvizsgálni a tények tükrében.”

    Énszerintem a liberális demokrácia, a jogállam, ami jelenleg az USA-ban, Austráliában, New Zealandban, Kanadában és Nagy-Britanniában működik, habár tele is van lyukakkal, ez az egyetlen, jobban mondva a legjobb élhető társadalom mindenki számára. Védi minden ember jogát! Ebben én nem hiszek, hanem meg vagyok benne mélyen győzödve. Kell ennél jobb? Én ennek a gyönyörű, fényes fogalmi eszmének a pártfogója vagyok és csupán az előrehaladásán fáradozok.

  • Tüske Zsófia

    D.Bernstein
    2021 október 4
    7:04 de.
    „Ez a Péterke megmosolyogtató szereptévedésben van….Feljön a román határ mellől a nadrágos emberek közé és dirigálni akar.”

    rekordszámban találta el ebben a hozzászólásban a tehén szarva helyett a tőgyét.
    1) Hódmezővásárhely megyei jogú város, Csongrád-Csanád megye második legnagyobb népességű és Magyarország második legnagyobb területű települése, a Hódmezővásárhelyi járás székhelye. Az egyik leggazdagabb mezőváros volt mindig, kiváló földje gazdaggá tette a lakóit. Szegedtől északra, úgy 50 km-re fekszik a határtól (nem csak a romántól, hanem a szerbtől is) A város mindig a fidesz egyik fellegvára volt, Lázár János úgy tűnt, hogy leválthatatlan ott. Márki-Zay Péternek három diplomája van, egy marketinges, egy közgazdász és egy villamosmérnöki. Ráadásnak a Pázmányon doktorált gazdaságtörténetből. A fideszes csúcsvezetőségben senkinek nincs ennyi felsőfokú végzettsége. A hódmezővásárhelyi helyi politikába nem a román határ mellől, hanem ötéves kanadai és államokbeli működés után került, úgy, hogy a Lázár és bandájának fosztogatását megelégelő Jobbik rábeszélte, hogy induljon a polgármesteri címért a helyi önkormányzati választáson, amit annak rendje és módja szerint meg is nyert 2018-ban. A város gazdálkodása azóta átlátható, az adósságokat kifizették, a helyi önkormányzati ülésekről nyilvánosság előtt beszámolt. Az előválasztás az ő kezdeményezésére indult el. Úgyhogy tessen felülvizsgálni a róla mondottakat, mert „Péterke” a legkevésbé sem határmenti sansculotte, hanem az egyszer talán létrejövő jól képzett jobboldali politikus réteg emblematikus arca.

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér
    2021 október 5
    1:52 du.

    Elemér, ha már felmenőket rovunk fel, talán foglalkozhatnál Orbán Győzővel, akit a párt más elvtársaival együtt a kecskédi svábok riogatására küldött, ahol annak rendje és módja szerint félholtra verték a kocsma elé kikötött sváb tanítót. Sikeres munkáját párttitkár címmel díjazták, és ez alapozta meg a fia egyetemi tanulmányait és későbbi karrierjét. Foglalkozhatnál Kövér elvtárs pártállásával is, aki buzgó mszmp-párttagként működött már az egyetemen is, ahova szochazásként felvételi nélkül bekerült és nagy nehezen el is végezte 7 év alatt 4,5 helyett. És akkor már ne feledkezzünk meg a Tutsek kommunista vérbíró magát Tóthból Toroczkainak átnevező dédunokájáról sem.

  • Tüske Zsófia

    Göllner András
    2021 október 3
    2:59 du.

    András, Dobrev Klára szakmai kvalitásaiban senki nem találhat hibát, két diploma, négy felsőfokú nyelvvizsga, sikeres egyetemi oktatói múlt… a közgazdasági egyetemi tanulmányai után Indiába ment munkaügyi szakmai gyakorlatra, az jogi karon még az elszállt jobboldaliak is hozzá akartak menni vizsgázni pénzügyi jogból.
    Nem vele van probléma, hanem az ellene felhergelt választókkal, akik mindenféle hazugságot előbb elhisznek, mintsem hogy utánanéznének annak, ki is ő és mit tett le az asztalra már eddig.
    Így ebből a szempontból igaza van mindenkinek, aki azt mondja, bukta lesz abból, ha ő lesz a kormányváltás arca.

  • Tüske Zsófia

    ja, és Elemér, még valami… karrierista, lumpenproli Gyurcsányt emlegetsz, de akkor minek tekinted a karmelitából az alcsúti vályogból felkapaszkodott főkipcsakot, vagy az ő barátját, Kövér elvtársat?
    Csak nem holmi rangkórságba zuhantál? Lehet, hogy rövidesen igazolásokat kell kerítenünk négy nagyszülőig, hogy senkink nem volt lumpenproli?

  • Göllner András

    @ SzundiMandi, Geyza

    És a kisérőre senki se gondol? Mongyuk egy pár ampulla öregágyas (lehetőleg kóser) ? Az Isten szerelméért…

  • Göllner András

    @ Tüskezsófi

    Hogyisne tudnám, hogy ez lesz, hisz mindíg is ez volt. A szembefordulásnak akkor van méltósága, erkölcsi tartalma, akkor kóser amikor rizikóval jár, amikor életveszélyes. Ez a szellemiség fűtötte Dózsa parasztjait, Innen származik 48, 19 és 56. A többi már engem nem érdekel, lerágott csont.

  • Tüske Zsófia
    2021 október 8
    8:59 de.

    Sok mindenben igazad van. Már ami Hódmezővásárhelyet illeti.
    Ha azonban MZP a jobboldali politika arca, akkor igen fircsa lesz az a jobboldal.

    Minden állítása dacára de facto voltak kijelentései, ami alapján Dobrev „nőségébe” kötött bele;
    Minden állítása dacára nagyon úgy tűnik, hogy egyfajta vatikáni utat készül előkészíteni a kis-fideszeseknek;
    A Jobbik felé akkor köteleződött el, amikor az még igencsak rasszista felhangokkal kommunikált. S Igen, ha valaki egy párt támogatásával hatalomba kerül, az elköteleződik. akárhogy hívják;

    Namármost. Ennek alapján van egy nőket csak fakanálnál elképzelő jobboldali, a rasszizmussal sem okvetlenül szakító és a fidesszel is kiegyezőképes ex-jobbik-szimpatizáns hatalomra törő emberke.
    Csendben megjegyzem, hogy jelenleg a Fidesz képviseletében hatalomban ülő emberkénk van, akitől nincs messze a rasszizmus, és a Jobbik alapítójával közös csapatot alkotott annak idején.

    MZP-re szavazzon az, akinek három anyja van, mindhárom árja-igazolással rendelkezik, és lehetőleg Fidesz-tag. Mentség, ha Jobbik-tag. Enyhítő, ha három tanuval és fényképpel tudja igazolni, hogy mindhárom anyja az említett pártok egyikére szavazott.

  • Tüske Zsófia
    2021 október 8
    9:18 de.

    O.K. Vegyük komolyan, csináljunk úgy, hogy arculatot keresünk.
    Szerinted bukta lesz abból, ha Dobrev az ellenzék arca.
    A rostán fennmaradt 2,5 arc.
    Van egy fél Karácsonyunk, aki most éppen visszalépett. Míg ki nem alussza. Amúgy egy morálgyenge (a fővárosiakat cserben hagyó, de előtte még gondosan megosztó) pojáca. Kiváló arca lenne egy politikai kabarénak. Legfeljebb

    Van egy Márki-Zay Péterünk, aki szintén nyilatkozott már mindent és az ellenkezőjét is. Azt is, hogy Dobrevvel nem lehet nyerni, meg különben is nőből van. Aztán elnézést kért, és felszopta Karácsonyt a közös ülés, izé indulás érdekében. Tényleg komolyan gondolod, hogy azokat, akik nem amnéziások, és nem hithű fisz/jobbik támogatók, tömegével el tudja vinni az urnához? Amellett, mint arc….

    Dobrev szerinted nem arc.

    Tehát van egy arctalan ellenzék, egy csak ígéretként sem komolyan emlegetett választási párttal, egy bullshit-generátorral előállítható szólam és vágyálomkatalógussal. Pl. https://kozosalap.hu/okos-magyarorszag-kozoktatas/

    Nem tudom a Fidesz kinek mit fizetett, de azért az ámokfutásért, amit KG és MZP rendezett az elmúlt 10 napban, biztosan kiemelt honor járt. Boda sárgul az irigységtől.

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2021 október 8
    9:11 de.
    Tüske Zsófia
    2021 október 8
    9:25 de.

    Örömmel igazat adva kérek engedélyt meghunyászkodni, mert már vagy 5 éve -nemcsak őket, magamat is lejáratva- mániákusan mantrázom hogy „ezek” -kivétel nélkül- MIND! az MSZMP(sajnos nem Gogol) köpönyegéből bújtak ki, tehát felesleges bárki a bandából pozitiv példának kiemelni! 😀 😀 😀

  • HA a miniszter-elnok sajto-fonoket a szavazo lakossag valszthatna, vajon ki az itteni hozzaszollo aki Gollner B.Andras-ra szvazna?????

  • OK, kezdhetunk itten penz-fogadasokat is tenni hogy vajon melyik egyent jelolne ki majd a jovobeli magyar Parlament?????

    Minden mas jelentektelen es valotlansagok!!!!!!!!

  • Vajon lennnek a KMH hozzaszolloi NEM a politikusok egyenisegeit, hanem kepessegeiket , meglatasaikat es a tolluk elvarhato teljesitmenyeiket itelni itten??????

    Vagy legalabb is hajlando lenne barki hozzaszollo koztudatra hozni a sajat remneyeit amit elvarna, legalabb is remelne barmely politikustol amely sikerekedne az allamigazgatas felhatalmazasaval?

  • SzundiMandi
    2021 október 7
    6:43 du.

    Elhalmozol… : ))))

  • Azzé..mit ne mondjak…jóól „kiesztergáltam” Szundiból
    egy flaska ritka vhiskyt..
    (Géyza most barátságosan megveregeti a saját vállát)..

    Na lemegyek és iszok egyet a medve bő..nem is..
    a medvék hazájának mély-aranyszínű fenséges italára : )

  • Tüske Zsófia
    2021 október 8
    8:59 de.

    PPFFfffff…fff..fff…hehehe…

    Látod Bránerstein te idióta, megint mekkora böszmeséget rittyentettél?

    Olyan vagy mint a féleszű OIM* csak éppen kicsivel jobban „adminisztrálod” magadat. De pont olyan semmi vagy,

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2021 október 8
    9:25 de.

    Kedves Zsófi, én 25 éves koromig szintén lumpenproli voltam, de azzal a hatalmas külömbséggel keveredtem ki ebből hogy, a jókor érkezett kardos nejem gatyába rázott, majd sorra érkezett lányaim felelőségtudatot ébresztettek bennem, míg a védelmezettedet a piros könyve emelte ki a szarból, majd ugyanennek segítségével került hatalmi helyzetbe, sőt amikor a pártja és a mundér becsülete érdekében önkritikusan kirugni kellett volna, akkor inkább balfaszul még a pártját is feláldozták érette! Namármost, ezen tanulságok alapján nem is rossz ötlet a piroskönyves lumpemproli ősök miatti hatalmi hátrányba helyezés! 😀 Persze erre sem lenne szükség egy megvalósult -már szintén unalmasra mantrázott- számonkéréses rendszerváltás esetén, ami az összes eddig regnáltat kizárta volna a másikra mutogatásból és a vice-versa zsarolhatóságból!

  • Göllner András
    2021 október 8
    10:17 de.

    Kaptam tegnapelőtt gyerekkori cimbimtől olyan szilvapálinkát, hogy aki issza megboldogul..pontosabban meg boldogodik. Aznapra. Másnap meg aznapos lesz tőle..

  • Ebbő a bolhacirkuszból, amit valamilyen – általam nem pontosan ismert – okokból ezen a tájon tréfából magyar politikai életnek is szoktak nevezni, hozzáértő szatíraszerző feldolgozásában tulajdonképpen fergetegesen jó szinpadi vígjáték lehetne.

  • Ebből a bolhacirkuszból, amit valamilyen – általam nem pontosan ismert – okokból ezen a tájon tréfából magyar politikai életnek is szoktak nevezni, hozzáértő szatíraszerző feldolgozásában tulajdonképpen fergetegesen jó szinpadi vígjáték lehetne.
    Csak hát ahhoz, hogy önfeledten tudjak szórakozni rajta, legalább szűkebb családommal (a szó geográfiai értelmében) a kellő távolságból kell(ene) szemlélni. Bár…a fene tudja, ha és miután ez bekövetkezett lehetséges, hogy – eltérően emigránstársaim egy részétől – még nézőként is érdektelennek találom majd a színjátékot.

  • Orsós Elemér
    2021.okt.5.2:17, okt.5.1:52

    Bár kikéred Nagy Gyulától az „analfabétázást” – talán mert úgy érzed ebbe valamilyen szinten te is beletartozol – azért jó magad egyetlen alkalmat sem hagysz, ki hogy mérhetetlen tisztánlátásodat és helyzetfelismerő képességedet megcsillogtasd!
    Gyurcsányt lazán lelumpenprolizod, (anélkül, hogy ismernéd a jelző valódi jelentését, vagy részletesebben ismernéd Gy. életét, máskülönben biztos nem használtad volna, ill.nem ezt használtad volna) Dobrevnek meg szerinted az ég világon minden felróható, a férjén és nagyapján kívül még az apja is! Mi bajod is Dobrev apjával? Mi olyat tudsz róla mely a lányának felróható? Kedves Orsós uram vannak kérdések/állítások amikor nem lehet csak úgy „globálisan” fogalmazni, összemosni fűt, fát, virágot – noha mindegyik növény. Azt már milliószor leírtuk itt is máshol is – nem csak én, hanem nálam lényegesen fontosabb emberek is – hogy senki, az ég világon senki nem felel más tetteiért, akár nagyapáról van szó, vagy bárkiről, főleg úgy, hogy D. Klára többszörösen elhatárolódott már a nagyapjától, kijelentve, hogy ő Dobrev Klára egy önálló személy, saját világlátással és elképzelésekkel, legyenek szívesek tehát a polgártársak őt a saját cselekedetei alapján megítélni – hogy ez sokaknak, pl neked sem megy az sajnálatos, de azt hiszem nem az 1972-ben született D.K. tehet róla! Ha netán a te nagyapád lótolvaj lett volna, akkor téged ezek alapján már a lovak közelébe sem lehetne engedni, mert akár egy potenciális lótolvaj is lehetsz – nemde? Nagyjából ugyanez vonatkozik Gy.-ra, azaz férjre is – ezen az alapon kijelenteni Dobrevről, hogy bár „kétségtelenül alkalmas, meg képzett” stb de a létező összes felmenője és családi kapcsolata okán minden felróható neki, és ezért mindentől távol tartandó, az már nem is csak előítéletesség hanem vagtagon demagógia. Nem ismerem ugyan az életedet közelebbről, de néhányszor utaltál rá, hogy nagyon szerény körülmények között nevelődtél, a szüleid nyilván sokat dolgoztak a mindennapi betevőért, és a későbbiek során sem ment túl jól amikor Budapest akárhányadik kerületében éltetek egy bérházban, és cseréltétek a városi életet a rezedaszagú kis faludra ahol jelenleg is élsz – valaha valaki lumpenprolizott téged vagy a családodat emiatt? Nem gondolom, de ha mégis, az nagy ostobaság volt.
    De, hogy valami vigasztalót is mondjak, rád is és a veled azonos módon gondolkodókra is nagy szüksége van/lesz MZP-nek ( vagy Orbánnak) hogy bebizonyítsa a világnak, egy csak egy legény van széles e hazában aki a mindent is tudja, sőt a mindenkit is „megtudja szólítani” – ez úgy tűnik, nála ugyanolyan becsípődés, mint nálad a lumpenprolizás!

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 október 9
    6:31 de.

    Lehet hogy, jók a levezetéseid, de az egyszeri bérből és fizetésből élő hatalom eldöntő szignifikáns(akit illik magasabb körökben csalódás esetén leanalfabétázni) nem fog ezen ennyit filozofálni, főleg a sorozatos átverései megtapasztalásában! 😀 (És már megint mantráznom kellene, de már magam is unom! 😀 ) Mellesleg nem nagy szavak, hanem nagy és példamutató tettek kellenének (akár burkolt) leanalfabétázások helyett!

  • Orsós Elemér:

    Mindig bebiztosítod magadnak az utolsó padot.

    Jó érzés a szamárpadon üldögélni ?

  • Kedves Geyza, 2021 október 8,4:50 du.

    Ennyit simán megérne nekem a NER leváltása de gyanítom, hogy a főméltóságú utcai harcos ennél kicsit többet szán a kézből etetett hivatalnokok, nyugdíjasok, közmunkások ..(hosszú lenne még a sor) korrumpálására. Úgy kb. 10%-ot adnék a 2022-es ellenzéki sikerre de csak azért mert nagyon optimista vagyok 🙂

  • Kedves Kővendég! 2021 október 8, 6:15 du

    „… még nézőként is érdektelennek találom majd a színjátékot.” – ezt sosem tudhatod előre. Az időbeli és térbeli távolság egyre inkább megszépíti az emlékeket …

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2021 október 9
    12:12 du.

    Nem a legjobb, de ez gyári hiba, ezért bele kell törődni! 😀

  • SzundiMandi :
    Ha én „kedves” lennék, akkor
    most az Üdvhadseregben lődözném
    a szeretet-töltényeket,ha kérik ha nem.

  • SzundiMandi
    2021 október 9
    12:44 du.

    Hajjh..azok a régi szép emlékek.Egy jó barátom műve ugrik be:

    Mikor a babám vodkát ivott.

    Ólmos eső hull az égből
    Szódát veszek ki a jégből.
    Nagyfröccs készül, szomjoltásra
    Úgy gondolok a babámra.

    Nap csillan az emlékeken,
    szép volt mikor megkérdezte:
    Van e vodka ? És volt vodka !

    Az én babám jól berúgott
    Elvitte egy magas bajszos,
    Avval kavar mostan sajnos..

    /Vitéz Főátlóssy Mer. Béla/

  • Már az emlékezetem sem a régi.

    Így helyes a vers :

    „……..Megkérdezte :
    Van e vodka? És volt vodka!
    El is fogyott
    Az én babám jól berúgott”

    stb–stb–

  • Orsós Elemér
    2021 október 10
    4:38 de.

    Te tudod…a te döntésed…

  • Nekem nem az a bajom Karácsonnyal hogy visszalépett – mert elindulnia is felesleges volt – hanem az, amit utána csinált. Ha ő úgy látta, hogy nincs esélye nyerni tehát nagy valószínűséggel nem lehet Orbán kihívója, akkor visszalép és azt mondja a választópolgároknak, hogy kettő közül könnyebb választani és az eredmény is meghatározóbb lesz, tehát döntsön mindenki a saját belátása és jól felfogott érdeke szerint, ő pedig a győztest fogja támogatni ezerrel, bárki legyen is az, hiszen eredetileg is ez volt a megállapodás – akkor az még nagyjából rendben is van az elköltött százmilliók ellenére! Hanem ő, aki a zöld-baloldali szociális ideológiát képviseli, egy jobbról jövő „mélykeresztény”- konzervatív ideológiát megfogalmazó jelöltet támogat, ill. erre hívja fel a szavazóit is? Arra a jelöltre aki kiemelendő pozitívumaként a rendszeres templomba járását, és a hét gyermekes családapaságát tartja szükségesnek megemlíteni, és akinek az elmúlt napok, hetek folyamán a megnyilvánulásai nem voltak épp „komilfók” sőt ! Aki maga sem csinált titkot abból, hogy ő egy „csalódott fideszes”( láthatóan sértődött, de ezt már én teszem hozzá) aki a MIÉP alapítója is volt, és egyáltalán nem áll messze tőle a régi, radikális Jobbik, amennyiben 2018-ban a Jobbikos Sneidert arra próbálta rávenni, hogy indítsa csak újra azt a magyar gárdát, mert nagy szükség van rá! Aki pl listázni akarja a cigányokat – csakis azért mert úgy jobban tudjuk segíteni őket ! – és szoros nyilvántartást vezet az ég világon mindenről és mindenkiről, többek között arról is, hogy ki meleg a kormányban (!) kinek ki a „fiúbarátja” stb Persze azt is megmagyarázza a vele készült riportban, hogy mindezt „anonim módon kezeli” de miért tartja szükségesnek, hogy velünk is közölje, ő mindezt tudja? Szerintem ember nincs aki érti ezt! MZP pontosan az az ember, akitől részemről garantáltan nem vennék használt autót (sem) és már azt sem igazán hiszem el amit kérdez – ennek a jelöltnek a támogatása, és másoknak is az erre biztatása, csak tovább erodálta Karácsony megítélését – ezt tehát nyugodtan kihagyhatta volna, az ugyanis már nem az ő felelőssége, hogy a visszalépése esetén a választói kit támogatnak, csak abban az esetben, ha a legyőzendő ellenfél valóban Dobrev Klára, és nem Orbán! Nem mellesleg nagyon fontos lehet neki ez a „győzelem” hiszen mint Jakab Péter nyilatkozta, őt már december óta folyamatosan azzal ” zaklatta” hogy ne induljon az előválasztáson, majd az első forduló után arra szólította fel ő is és a Momentum elnöke is, hogy valljon színt, kit támogat a második fordulóban.
    Jakab ennek ellenállt, Karácsony viszont nem!
    Jelentéktelen epizód így utólag, de azért érdekes, hogy állítólag Karácsonyt kereste a DK a sajtótájékoztató előtt, alatt (?) és amelyet a DK vezetősége határozottan cáfolt, Karácsony nem beszélt róla, ennek ellenére MZP kötötte az ebet a karóhoz, hogy „maradjunk annyiban hogy keresték…” – ezt talán nem is tudtam volna értelmezni, ha nem a saját szememmel látom és hallom a pénteki nagy bejelentés alkalmával. Már akkor sem, és azóta sem értem, ehhez mi köze MZP-nek, és miért foglalkozik vele, ha az érintettek – már ha!- nem tartják lényegesnek?
    Szó-szó, érdekes egy ember !