Hazudós fantomok írják az Origo és a Ripost cikkeit

2021 október 8 11:09 de.13 hozzászólás

Pert nyert Hadházy Ákos egy nő ellen, aki korábban azt állította, hogy a képviselő ki akarta semmizni az édesapját. A hírt természetesen felkapta a kormánypárti sajtó, ám kiderült, hogy a nő állításából egyetlen szó sem igaz. A bíróság előtt bevallotta, hogy hazudott, és csak azért nyilatkozott Hadházy ellen, mert az Origo és a Ripost munkatársai addig zaklatták, míg rá nem vették, hogy hamisan nyilatkozzon.

Eddig a hír, ami nem volna igazából hír, mert műfajelméleti tanulmányainkból tudjuk, hogy hír az, ami új információt tartalmaz. Márpedig nem újdonság, hogy a kormányhoz közeli sajtó hazudik – más megfogalmazásban: csúsztat, ködösít és mellébeszél. „A bíróság előtt a vádlott bevallotta azt, amit az általam bemutatott dokumentumok is igazoltak. Természetesen semmi sem igaz abból, hogy én a szomszédomat ki akartam semmizni, sanyargattam, elzártam a vizét és eláztattam a lakását” – írta Hadházy a Facebookon.

A hölgy tehát hazugságban maradt, ám amiért most erről írunk, az nem más, mint hogy a képviselő az őt hamisan rágalmazó két sajtótermék, az Origo és a Ripost névtelen szerzőit is feljelentette. Ez a feljelentés azonban egyelőre nem hozott eredményt, mert mindkét lap szerkesztői azt vallották a bíróság előtt, hogy nem tudják, kik írták a név nélkül megjelent, rágalmazó cikkeket.

Különös anyagból vannak gyúrva ezek a Fidesz-közeli, újságnak nevezett közlésipari termékek. Úgy jelenhetnek meg náluk cikkek, hogy a „felelős” szerkesztők nem tudják, hogyan kerültek oda.

Segítünk a Ripost és az Origo főnökeinek, ugyanis mi már megoldottuk a rejtélyt. Soros György vitte be álruhában a cikkeket a két szerkesztőségbe, de előtte megkérte Gyurcsány Ferencet, hogy magát Karácsony Gergelynek álcázva nézze át az írás tartalmát, mert ő már elszokott a magyar nyelvű írásoktól, fogalmazásoktól. Rajtuk kívül még a migránsok lehettek az elkövetők, amit onnan lehet tudni, hogy épp most nyilatkozta Kovács Gergely a Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetője a kormánymédiának, hogy Hadházy négymillió migránst telepítene Zuglóba, közülük hárommillió ember, a többi arab ló, amelyek mindenféle betegségeket terjesztenek, és a nemátalakító műtétek propagálásában is jeleskednek.

Mindezt csupán segítő szándékkal írtuk le, mert a fenti, általunk kitalált hülyeségek is közelebb járnak a valósághoz, mint az Origo és a Ripost szerkesztőinek bátor védekezése, miszerint fogalmuk sincs arról, hogy kik írják a náluk megjelent cikkeket.

Illusztráció: Annie Spratt

 

13 hozzászólás

  • Ha hamis allitasokert kezdenek perelni az egesz orszag birosagga kell hogy valjon, de bizonyitotta a vadolo hogy valami kar erte volna a hamis allitasok miatt, fizikiai artalma vagy szenvedese?

    Csupan az esku-alatti hamis tanuvallomas a tovenyellenes tett, a u.n. ‘perjurium” amit civilizalt tarsadalmak mar ev-ezredek-ota gykoroltak.

    Talan hany evezredekre lenne szukseguk a magyar jog-rendszernek, persze ami ma megy ottan az inkabb gyerek-jatek.

    A „jog” hianyzik, inkabb a megtorlas-nak es bosszunak nevezheto!

    s a SZOLLAS , SAJTO es szabad kifejezes alzalogosithatlan joga azt is biztosxitja am!!!!!!!!!

  • A probléma az, hogy ezeken a dolgokon már nevetni sem lehet.

    Van egy határ, ahol már nem „ülnek a poénok”

    Ezeket, az európai ember számára felfoghatatlan hazugságokat és módszereket csak ismertetni lehet, komment nélkül.

    Annyira felháborítók. (Kb mint OIM* szemérmetlen hazudozásai)

  • Parács Péter

    Tisztelt Föld S. Péter Úr! Ön állít valamit a saját véleményéről illetve állít olyat, ami jelen cikkéből vonatkoztatható. Ugyanakkor, kérdezném mindkét oldalról, hogy mindezek alátámasztása hol van konkrétan, feketén-fehéren?

  • Parács Péter
    2021 október 8
    4:41 du.

    Kétszer kettő néha öt? Vagy most mi van ??
    Idióta..nem olvastad a cikket??
    Vagy nem tudod értelmezni?

  • Parács PiPi!

    Elvégezted már nyóccc osztályt ?

    Mert világosan ott áll a cikkben,hogy m a g y a r . b í r ó s ág

    . állapította meg, hogy a . s p i n é . hazugságot

    állított, azaz hazudott, amikor …stb…stb… Nézd vissza!

    Fordíttasd ukránra, ha TÍ magyarul még mindig nye-gavaris !!!

    Ucsity! Ucsity! Ucsity! PaPiPi! 🙁
    ˙

    Vögelein

  • Parács Péter

    T. Geyza! Akkor most kvázi kérdezni sem lehet? Innentől kezdve ki az idióta?

  • P Péter:

    Lehet kérdezni.
    Mint a gyerek : Miért? Miért?? Miéééérttt ???

    Csakhát már nem vagy gyerek.

  • Amúgy az Origó és a Ripost cikkei a valóságot tükrözik,ha ez a lecsúszott ellenzéknek nem is tetszik!
    Még sokszor saját maguk is megerősítik a híreket (sokszor élő adásban!!!!!!
    Aki nyitott szemmel jár,néz TV-t,több újságot olvas az erről meggyóződhet!!!!
    Nem kéne a cikkírónak nevetségesen előlködnie!!!!!!!!!!!

  • Parács Péter:

    Ismételten és alaposan elolvastam álságos „kérdéseidet”

    Ezek nem kérdések, hanem kérdésnek álcázott afféle „véleményformáló” állítások.

    Amiket már oly jól ismerünk
    a „nemzeti konzultációnak” elnevezett
    kérdőíves kormány-propaganda kampányokból.Amikkel
    a Magyarság butábbik felét próbálják -sajnos sikerrel- megtéveszteni.

    Szaal kedves idióta barátom
    ne itt kísérletezzél ezzel.Ide nem
    a butábbak járnak. Azok a Facebookon gügyögnek
    egymásközt, és falják a számtalan állami hazugságportál fénymázzal bevont sötétségeit.

  • Jichak Perlmutter

    ˙

    „NE AZT NÉZZÉK, AMIT MONDOK,[HANEM] CSAK AZT,AMIT TESZEK!”[Orbán]

    – ergo:

    . A K I . H A Z U D I K , A Z . L O P . I S !

  • Jichak Perlmutter

    ˙

    ParaPet 4:41
    Geyza1:29
    ˙

    ParaPeti, ha kérdez, akkor is hazudik …

  • Már előre szamizdatot írnak ezek a bátor, kormánypárti keményen dolgozó bár a nevük elhallgatásához ragaszkodó kisemberek. Hát azért van amihez már csak így találnak szereplőket mint a már jól bevált, komoly géppel írt feljelentésekhez. Bizony jó híre és önérzete is van az embernek, na ugye?

    Természetesen ezeket a hazudósnak sem nevezhető fantomokat menetrendszerűen kitünteti valamelyik éppen arra járó főméltóság – cserébe viszont október 23.-án fényképpel és egyéb mozgóképes bizonyítékkal igazolhatóan részt kell venniük a béketábor legnagyobb menetében a kedves határon innen és túlról, ebéddel és termékbemutatós élményekkel verbuvált, a helyszínre buszoztatott felebarátainkkal.
    Ingyen sőr, virsli, migránsozó, pedofil-simogató, moslék ellenzékező, nemzetegyesítő beszéd előre garantált.

  • SzundiMandi
    2021 október 12
    11:56 du.

    Cirkusz kell a prolinak. Meg némi kenyér.

    Akkor nyugton vannak.

    Memmondották eztet már a régi rómaiak is.