2013 június 13 10:09 du.
Emlékezetem szerint a választások előtt viszonylag keveset foglalkozott a keleti nyitás gondolatával a biztos befutónak számító Fidesz, és annak vezére. Sokkal inkább hangsúlyozták, hogy Magyarországnak vissza kell szereznie (a szoclibsik által) elveszejtett nemzetközi tekintélyét, de hogy ezt a tekintélyt a Közel- és Közép-Kelet fél- vagy egészen diktatórikus berendezkedésű országival való stratégiai együttműködés révén kívánjuk megszerezni, arról nem nagyon esett szó. Azt gondolom Orbán nem is gondolt erre akkoriban. Ő azt képzelte, hogy a valódi szövetségeseink alig várják már, hogy a korrupt posztkommunista rezsim után jöjjön el végre az Európában erős többségben lévő néppártcsaládhoz tartozó Fidesz-országlás az elvitathatatlan tehetségű Orbán Viktorral [...]
Read more ›
2013 május 9 10:19 de.
Amikor még erősen dúlt a pártállami rendszer, túl a sztálini tipusú centrális erőtéren, de még innen a diktatúra felpuhításán, – tehát nagyjából a 60-as, 70-es években – mindenki, akinek már benőtt a feje lágya tudta, hogy a hatalmat gyakorló munkásosztály, és a vele szövetséges parasztság, de még az értelmiségi réteg sem egyformán ítéltetett meg. Egyenlőek voltunk ugyan a törvény szerint – hiszen mégiscsak a szocializmus alapjait raktuk le, és a kommunsta társadalom megvalósítása volt a cél -, de voltak közöttünk kiemelten egyenlőek. Listákra nem is volt szükség, mindenkinek volt káderlapja, iskolás korától haláláig. Aki az iskolában példás magatartást tanúsított, és [...]
Read more ›
2013 május 8 9:27 de.
A hírek szerint 2012 decemberében Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke fölkereste Orbán Viktort, és arról tájékoztatta, hogy a négyévente ülésező Zsidó Világkongresszus (WJC) 2013-ban Budapesten tartaná soros összejövetelét. Ezt a tényt alig lehet másként értelmezni, mint hogy az elnök úr Orbán Viktor hozzájárulását kérte az esemény megtartására a fővárosban. Ezután pár héttel a WJC vezetősége bejelentette, hogy a következő kongresszusnak Magyarország ad helyet ez év májusában. Abban mindenesetre egészen bizonyosak lehetünk, hogy a döntéshozók ezzel a lépéssel nem hazánk példamutató magatartását ismerték el az antiszemita jelenségek kezelése kapcsán, sokkal inkább éppen azok a történések motiválhatták a Kongresszus vezetőségét (és a [...]
Read more ›
2013 május 6 2:45 du.
A Fidesz alelnökének vagy (részleges) megvilágosodása támadhatott, netán megszólalhatott a lelkiismerete, ugyanis bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a parlamenti munkában részt venni, mert nem óhajt tovább is egy szavazómasina egyik alkatrésze lenni. Persze az is lehet, hogy csak attól tart, hogy – ahogyan a papájáról – más családtagjáról is kiszivárogtatnak valami kompromittáló adatot fideszes titokgazdák? Különben meg jövőre mindenképpen választania kellett volna, hogy marad-e a Hegyvidék polgármestere (ha megválasztják) – mert akkor már összeférhetetlen lesz a két pozíció -, vagy a parlamenti munkát választja, amelyben Rózsa asszony oktatásügyi államtitkár feltűnése óta vajmi kevés öröme lehetett. Az azért elgondolkodtató, hogy [...]
Read more ›
2013 március 21 3:15 de.
A Fradi elnöke, a Fidesz pártigazgatója, és legnagyobb listázója, akinek ősei nyilván még a Vereckei-hágó előtt csatlakoztak a honfoglalásra igyekvő eleinkhez, kinyomozta, hogy az ő pártja székházának ostromlói nem lehetnek mások, mint „Bajnai gárdája”. Igen, Kubatov úrnak sikerült a dolog végére járnia már a „durva támadás” napján. Ilyen ügyes fiú ez a Gábor. Ő tudja azt is, hogy mely magyar állampolgár milyen politikai hitvallású, és lám most is naprakész. Azóta írt egy levelet az ő (párt)testvéreinek, hogy sürgősséggel szervezzék meg – talán az időközben elhalt polgári körök mintájára a „riadóláncot”, mert további (durva) támadások várhatók a Bajnai Gordon által vezényelt [...]
Read more ›
2013 február 21 9:17 du.
Mindjárt az elején tennék egy kis kitérőt, mert most hallom a Klubrádió Hetes Stúdió című műsora egyáltalán nem mellékes beszélgetős mellékletében, hogy egy svájci bankárnak tudomására jutott, miszerint Orbán meglepetésre készül jegybank elnök ügyben, és nem a jobb kezét, hanem az e területen már egyszer bevetett egykori pénzügyminiszterét jelöli majd Simor András helyére. Bolgár György ezt okos húzásnak tartaná, szerinte a piacok is megnyugodnának. Hát lehet hogy a piacok igen, de én speciel nem, mert amit Járai Zsigmond a Nemzeti Bank élén produkált, az semmi másról nem szólt, mintsem miként árthat minél többet a szociálliberális kormányoknak, és ezen keresztül a [...]
Read more ›
2013 február 19 8:57 de.
Rajongó olvasóim permanens rohamai elöl immáron nem térhetek ki többé, így hát megint csak hangosan kezdek töprengeni, hogy mindjárt az elején egy kedves képzavarral keltsek érdeklődést a betűfalásban megfáradt felebarátaimban. Ezúttal nem napi aktualitás mozgatja agytekervényeimet, hiszem a konszolidáció, és a vitathatatlan elrugaszkodás éve után oly nyugalom szállta meg a közéletet, meg a politikát kicsiny(ített) honunkban, és annyira tudatosult bennünk az emelkedés előérzete, hogy arra nincs is szavam. De ha már előérzetnél tartunk, gondoljunk csak a szürrealista Dali legendás festményére, A polgárháború előérzete címet viselő hátborzongató ikonra, és máris helyben vagyunk. Mert hogy itten egyebek mellett Francisco Franko spanyol diktátorról [...]
Read more ›
2013 február 8 9:33 de.
Szörnyű vízióm támadott az elrugaszkodás (és a konszolidáció) évének végnapjaiban. Az emelkedés ugyebár az ígéret szerint 2013-ban fog következni. Nagy esélyeink nincsenek ugyan, de ne feledjük, hogy ezt az országot egy varázsló kormányozza az ő közgazdász-zseni jobbkezének segítségével, így hát minden lehetséges. Még az is, amit alább megpróbálok fölvázolni, mint egy lehetséges jövőképet. Tételezzük föl, hogy Magyarország karizmatikus vezére, aki természeténél, és egyéb, itt most nem részletezendő okoknál fogva ki nem állhatja a nyugati világon már rég bejáratott, demokratikus, jogállami rendszereket, hosszabb távon marad az ország teljhatalmú ura, így elég ideje lehet befejezni művét, Magyarország despotizálását. Lesznek ugyan majd az [...]
Read more ›
2013 január 30 12:12 du.
Tulajdonképpen úgy is lehetne összegezni a diákság esetét a „garantált tandíjmentességgel”, hogy Orbán Viktor ezúttal a tanulóifjúság előtt ropja a pávatáncot. Huncut egy ember ez a mi-niszterelnökünk, vagy hogy stílszerűbb legyek nagy rafkós. Gondolom szentül megvolt győződve, hogy úgy veri át a neki amúgy is elkötelezett fiatalokat, mint a pengős malacot. Hát ebbe most kissé kibicsaklott a bugylija, ahogy az elmúlt napok történéseit figyeli az ember. Talán ha mindjárt az elején a romkocsmánál kezdi. Meghívta volna az illetékes diákszerveződések képviselőit pár kupicára, maga is ledöntött volna egyet-kettőt, akkor bizonyára jobban sikerült volna a hülyítés. Így azonban, hogy a finom szólva [...]
Read more ›
2012 december 22 2:57 du.
Tulajdonképpen úgy is lehetne összegezni a diákság esetét a „garantált tandíjmentességgel”, hogy Orbán Viktor ezúttal a tanulóifjúság előtt ropja a pávatáncot. Huncut egy ember ez a mi-niszterelnökünk, vagy hogy stílszerűbb legyek nagy rafkós. Gondolom szentül meg volt győződve, hogy úgy veri át a neki amúgy is elkötelezett fiatalokat, mint a pengős malacot. Hát ebbe most kissé kibicsaklott a bugylija, ahogy az elmúlt napok történéseit figyeli az ember. Talán ha mindjárt az elején a romkocsmánál kezdi. Meghívta volna az illetékes diákszerveződések képviselőit pár kupicára, maga is ledöntött volna egyet-kettőt, akkor bizonyára jobban sikerült volna a hülyítés. Így azonban, hogy a finom [...]
Read more ›
2012 december 14 8:52 de.
Úgy áll a dolog, mintha kezdene megvalósulni ebben az orbánista unortodox demokráciánkban – amit elég okunk van inkább autokráciának, vagy antidemokráciának illetni – , egy olyasféle jelenség, amit nevezhetnénk, mondjuk „láncszolidaritásnak”. Történt ugye, hogy Kósa polgármester-törvénykitaláló-megmondóember pártfogoltja, Gulyás Gábor annak ellenére lett a Műcsarnok igazgatója, hogy aláírásával kiállt a nagy elszámoltató Budai által alaptalanul megrohamozott liberális (kódolt zsidózás) filozófusok mellett. Akkor ezen sokan csodálkoztak, némi pozitívumot beleképzelve kulturális dolgaink állásába. Mára aztán minden kiderült, pontosabban bealkonyult. Sötét árnyék vetült mindenre, hiszen jött Fekete György, a nagy kulturinkvizitor, hitbizományba kapván – egyebek mellett – a Műcsarnokot is, és természetesen (?) bábjaként [...]
Read more ›
2012 december 8 1:00 de.
Hát azt igazán nem lehet mondani, hogy ebben az országban nincs min töprengeni, illetve gondolkodni, vagy ne lenne miért aggódni, sőt kétségbeesni. Itt aztán van téma dögivel még le se kell érte hajolni, mint azokban a nehéz időkben, amikor az utcán hevert, szintúgy berepül az ember fejébe, nem úgy mint a sült galamb, amire ma is oly sokan várnak, és még csak ki sem nyitják a szájukat. Úgy értem nem ordítják országgá-világgá, hogy ami itt zajlik, az annyira abszurd, hogy nincs is rá megfelelő szó, mert mondjuk a botrány, vagy a rettenet szavak eufémizmusnak számítanak, amikor a józan eszüknél maradt [...]
Read more ›
2012 december 6 10:10 du.
Az MTI rövid közleményt adott ki Budai Gyula egykori elszámoltató, mostani vidékfejlesztő győzelmi jelentéséről november 28-án. A dátum csak azért fontos, mert ezekről a sikerekről a csontvázkutatás bajnoka már nov. 15-én beszámolt, méghozzá sokkal részletesebben Bolgár György Megbeszéljük című műsorában. Nem egészen érthető ez a késlekedés, talán a független magyar újságírás büszkesége, Belénessy Csaba váratlan, bár korántsem sajnálatos távozása az Iroda éléről lehet a magyarázat. (Azért ne örüljünk előre, mindennél, és mindenkinél van még rosszabb…) Akkor hát lássuk mitől is volt olyan nagyon sikeres a forradalmi hevülettől is stimulált nagy magyar elszámoltatás. Hát példának okáért attól, hogy „csaknem” 100 milliárd [...]
Read more ›
12:13 du.
Üdvözöjük Gulyás Andrást, a Kanadai Magyar Hírlap legújabb szerzőjét! András cikksorozat írására vállalkozott, melyben liberális perspektívából közelíti meg a mai magyar valóságot. A sorozat első írásában a legújabb, a hajléktalanok kormányzat által dirigált kirekesztéséről, az ehhez fűződő nemzeti konzultációról osztja meg velünk reflexióit. “Mostan azért kell konzultálni, hogy a zemberek állapítsák, vagy cáfolják meg, hogy az Alkotmánybíróság ‘életszerűtlen’ döntést hozott-e, amikor alkotmányellenesnek ítélte az utcákon, köztereken őgyelgő hajléktalanok büntethetőségét”–írja szerzőnk. Bevallom erre már nem is gondoltam. Hogy még az elrugaszkodás, és konszolidáció évében egy még újabb nemzeti konzultációval kecsegteti alattvalóit a haza bölcs, szeretett fölvirágoztatója. Igaz, ez amolyan részleges konzultáció lenne, csakis a megyei [...]
Read more ›