Amerika – a megunhatatlan – II. rész: Utazások Amerikában

2018 szeptember 15 8:40 de.34 hozzászólás

Amerika más, Amerika nagy, Amerikát nem lehet elmesélni – szokták mondani azok, akik ott élnek vagy már sokszor jártak az Egyesült Államokban. Mert hiszen Amerika valóban nagy! Két nagy kontinens, Észak- és Dél-Amerika és persze nemcsak egy ország helyezkedik el rajtuk. Ám – itt Magyarországon – ha kimondjuk a nevét, szinte mindenki, automatikusan az északi részen található Egyesült Államokra (U.S.A.) gondol és eszébe sem jut, hogy mondjuk Mexikó is Amerika és azt is egyesült államok alkotják.

Aki megérkezik a Kennedy repülőtérre és nem átszállással, repülve folytatja az útját, a városba több módon is eljuthat. A legjobb, ha rokon, ismerős várja és autóval – a forgalomtól függően fél-, másfélórás kocsikázással jutnak a belvárosba. A helyzet más, ha – mint esetünkben – az út folytatódik, de nem repülővel megyünk át egy másik államba. Ilyenkor a legolcsóbb és legegyszerűbb az Airtrain, a 2002-ben megnyílt magasvasút, mely a repülőtér összes terminálját érintve viszi oda és veszi ott fel az utasokat. A terminálok közötti közlekedés ingyenes. Kifelé, a városi közlekedéssel az A jelű metró Brooklyn-i, Howard Beach állomásán lépett a vonat először kapcsolatba, most már más találkozási pontok is vannak. Ezzel a vonattal mindössze 5 dollárért kényelmesen és gyorsan lehet elérni a metrót. Ott válogatni lehet a különféle metrójegyek között. A 65 év felettiek, a külföldiek is, ha ezt útlevéllel vagy jogosítvánnyal igazolják, két útra szóló kedvezményes jegyet válthatnak.

A New York-i metró, külön világ. Nagyobb állomásain a jegypénztárostól ingyen térképet kérhetünk és az jelentősen megkönnyíti tájékozódásunkat, közlekedésünket a városban. Az állomások gyakran foglalják el egy – négy utcával határolt – háztömb teljes földalatti területét, olykor még többet is. A metró soha nem áll le, éjjel is közlekedik, az összesen 373 kilométer hosszú útvonalán 468 állomás található. Vannak számmal és vannak betűvel jelölt vonalai és vannak express járatok is, melyek nem állnak meg minden állomáson. A vonalak között rengeteg átszállási lehetőség van. Adódik olyan, ahol háztömbnyi távolságot kell a földalatti folyosókon gyalogolni, amíg eljutunk az egyiktől a másikhoz. Szerencsére az útvonalakat mindenhol jól jelzik.

A megállókat is. A vonatok hosszúak és nincs minden kocsiban automata kijelző, ami mutatja, hol vagyunk és a mi a következő megálló. A bemondás sem érthető mindig, lehet, hogy zaj van, éppen egy másik vonat megy el mellettünk vagy csak az utas nem ért angolul. Ezért az állomásneveket a födémet tartó oszlopokra is kiírják. A falon, néhány helyen a feliratok igazán szépek, jól jelzik, mire számíthatunk majd felszínen. Kell pár szót szólnunk egy idehaza teljesen ismeretlen jelenségről. Vannak olyan állomások, ahová több különböző vonal vonatai is befutnak, ráadásul ugyanannak a peronnak jobb és bal oldalára. A két sínpár között a távolság csak pár lépés. Ha az egyik oldalon éppen bent áll egy vonat és a másikra pont akkor fut be egy másik, az első nem indul el, noha már megtehetné. Vár annyit, hogy az átszállni akarók biztonsággal eljussanak az egyik vonattól a másikhoz! Hasonlóra a budapesti tömegközlekedésben példa nincs, pedig villamos, autóbusz és troli találkozása sok helyen előfordul.

Mi egy másik államba, Pennsylvaniába szeretnénk eljutni. Az Airtrain vonatával elmentünk az A jelű metró Brooklyn-i, Howard Beach állomására, hogy majd elérjük a távolsági autóbusz-pályaudvart. Álljon itt még egy jó tanács! A metróállomások túlnyomó többségén nincs mozgólépcső, van viszont sok, igen szűk vaslépcső, érdemes tehát alaposan megfontolni a csomagolást. Ne legyen a bőröndünk túl nehéz! Most viszont szerencsénk van. Az „A” metró kelet-nyugati irányban átszeli egész New Yorkot. Brooklyn keleti részéről, a Howard Beach-ről, átszállás nélkül juthatunk el Manhattan nyugati oldalára, a híres West Side-ra, a 42. utcához. Itt van a Port Authority Bus Terminal hatalmas, földalatti pályaudvara. Az út nem rövid, nagyjából úgy kell elképzelni, mintha Budapesten Rákoskeresztúrról szeretnénk Budakeszire menni. A buszpályaudvaron – egy apró érdekesség – a férfi WC-ben is van pelenkázó, elvégre apuka is utazhat csecsemővel egyedül.

New Yorkból Pennsylvaniába a Frank Martz Coach Company szép, kényelmes buszai járnak. A célunk, East Stroudsburg, a forgalomtól függően másfél – kétórányi távolságra van. Belül minden buszban feltüntetik a vezető nevét, de olyan is van, ahol kívül, a busz oldalára is felfestették. Ez nem cserélhető, valószínűleg ugyanazt a buszt, ugyanaz az ember vezeti, hosszú idő óta. Ez jelez valamit a társaság és az alkalmazott viszonyáról.

A buszban WC van. Kézmosó nincs benne, van viszont a nálunk is ismert kézfertőtlenítő. Gyorsan beszívódik, feleslegessé teszi a kéztörlő használatát, nincs is ilyen a fülkében. A hosszú út alatt van idő a nézelődésre. A mindkét irányban hol három-, hol négysávos autópálya feltűnően tiszta, az utat szegélyező füves, ligetes területek szépen gondozottak. A szemetelés errefelé nem kifizetődő, ezerdolláros(!) büntetés jár érte. A rohangálás sem divat. Az engedélyezett sebességhatár 65 mérföldnél – ez nagyjából 100 kilométer – csak nagyon ritkán több. A „vidéki” buszmegállóknál érdekes szokás figyelhető meg. Az emberek nem kint állnak sorba. Amikor megérkeznek, az épület előtt, sorban, egymás mögé leteszik a csomagot, ha olyan nincs, akkor egy újságot vagy választanak egyet a számozott – Rubik-kocka méretű – fakockákból és azt teszik a földre. Azután bemennek a váróba, TV-t nézni. Pár perccel a busz érkezése előtt mennek ki és foglalják el a helyüket a felszállási sorban. Azt mondják: egyetlen csomag sem tűnt még el soha!

(folytatjuk)

Révay András

34 hozzászólás

  • nagyon szép… amit 2002 ben csináltak meg akörül (igaz mai napig nem mindent) azt én Nyugateurópában a 70 -es években már tapasztaltam és sokkal jobban a Párizs ban gumikeréken és acélkeréken (váltják menet közben) futó metro (hogy a rezgés ne ártson a felette levő értékes épületeknek) meg a 150 személyes liftek a két vagy három szintes állomásokon ahol több vonal is keresztezi egymást és a térkép mindenhol ingyen van mert anélkül az egész nem ér semmit

    ettél nyers marhahúst amit beefsteak nek neveznek és véres meg haltápszaga van de büszkék rá?

    Óoz a csodák csodája
    Las Vegas ban nem voltál? ott lehet nyerni is és nagyon villog

  • Óriási előnyök vannak a tömegközlekedésben Amerikában .Magyarországon például a helyi buszok közlekedtetése önmagában nagyon gáz.Felszállásnál idétlen utasok,akadályozzák a gyors közlekedésünket.Ott vásárol a helyi buszon bérletet,holott van erre rendszeresített pénztár.Pofátlanul viselkednek sokszor a sofőrök az utasokkal,kivételezés folyik,stb ….

  • Valószínűleg én nem jutok el már az USA-ba, bár léptem már amerikai földre – a híres izlandi hasadéknál, amelynek egyik oldala az amerikai, a másik az eurázsiai szárazföld darabja.
    De New-York-kal kapcsolatban baromi kíváncsi lennék valamire.
    A felvételeken, különösen a légi felvételeken a felhőkarcolók közé szorult utak – még a soksávos Times Squarre is – úgy néznek ki, mint keskeny szurdokok.
    Tessék mondani, hogy lehet élni ezeknek a házaknak az alsóbb (10-30) emeletein, az örök sötétségben? Nyiván nem nyílhat minden new-yorki lakás a Central Parkra…

  • talalom,

    itt egy három óra negyven perces New York-i séta, teljes képernyősre állítva, élmény a nézése:

    http://www.youtube.com/watch?v=FjU_x1106pg

  • „Kell pár szót szólnunk egy idehaza teljesen ismeretlen jelenségről. Vannak olyan állomások, ahová több különböző vonal vonatai is befutnak, ráadásul ugyanannak a peronnak jobb és bal oldalára. A két sínpár között a távolság csak pár lépés. Ha az egyik oldalon éppen bent áll egy vonat és a másikra pont akkor fut be egy másik, az első nem indul el, noha már megtehetné. Vár annyit, hogy az átszállni akarók biztonsággal eljussanak az egyik vonattól a másikhoz! Hasonlóra a budapesti tömegközlekedésben példa nincs, pedig villamos, autóbusz és troli találkozása sok helyen előfordul.”

    Naahááát… de hiszen ez nem eléggé hatékonyan szociáldarwinista megoldás: aki nem elég gyors, ügyes az ne maradjon le…? Még ilyet… Hogy ne csak a csak a legfittebbek éljenek túl…

    No nem baj; szociáldarwinizmus terén utolérjük és lehagyjuk azokat az angolszász országokat is ahonnét ez az eszmeiség nagyrészt származik ( vagy esetleg tulajdonképpeen mindig is előtük jártunk…? )… A NER-rezsimben pláne, de jut eszembe hogy a 4-es metró építésen fosztogató retkes neoliberálnáci szadesz városvezetés például olyat kezdeményezett, hogy rövidítsék le néhány forgalmasabb belvárosi útszakasz gyalogátkelőhelyein ( ha jól emlkészem pl. a Rákóczi úton ) az amúgy is rövidke zöldjelzést a gyalogosok számára… Ugyebár aki nem elég fitt, mint mozgákorlátozott néhai édesanyám is sok más embertársunkhoz hasonlóan… Nekik a liberálnácik, illetve hungaro-keresztyén-nácik is legszívesebben az kényszereutanáziát „javasolnák” ( jó esetben közvetlen családtaggal talán kivételeznének ), hasonlóan az ellenvéleményeket megfogalmazóknak ( én viszont legszívesebben fegyverrel a kezemben válaszolnék nekik )… Sértődjetek csak retkek ( akinek nem inge ne vegye magára! ) a gyűlölet kölcsönös…

  • talalom
    2018 szeptember 15
    9:34 de.

    Menj el New-Yorkba !!!
    Bármi áron !!!
    Látni kell.

    Szteem az a Rodeó életében nem járt még ott.
    Hazudik.Ha járt volna ott nem remegne a gyűlölettől folyton.

    A félresiklott életű kisember tipikus megnyilvánulása hogy még egy ilyen semleges cikk is dührohamokat vált ki belőle.

  • Gratulalok a Kedves SZerzonek.

    Kivallo turisata, ill. utazasi utasitasi segelykonyvet nyujt az utazoknak.

    S nagyon jol es „kovethetoen” adja ertesiteseit.

    Fogja majd nemzetkozi mertekben folytatani, s minden leheto nyelveken kiadni ?

    Eddog a nemzetkozileg elismert olyan termek a „Fodor utikonyv”.
    De mindeg lehetoseg egy jobb es ujabb „uti-konyv” sikeres kibocsajtasara.

    Sok sikereket kivanok !!!

  • DRIZARI adta az egyik „Globtrater” altali jelenteset also-Manhatten-rol.

    A „GLOBTRATER” sorozatain teljes jelenteseit nyujtja a vilag minden, s valoban minden reszet telejes adatainak a reszletes ertelemzesevel.
    Igen meg a sziberiai jegmezok ,meg sivatagok teljes es reszleteit is elvezetesen.

    Talalhatok mind a web-en.
    Sot a PBS, a BBC, a DW, s mas nemzetkozi TV adok sugarozzak mindet vilagszerte.

    Egy par kattintassal elvezheted az egesz vilagot latni a fotelodban ulve kenyelmesen.

  • Geyza
    2018 szeptember 15
    11:06 de.

    Az még hagyján ha valakinek félresiklott az élete, de pl. nem kéne a saját népüket gyilkoló kis-hitlerek mellett kiállnia, csak mert geopolitikailag az amúgy a saját pénzét megérő Amerikával szembenálló oldalon állnak. No war, but class war!
    https://en.wikipedia.org/wiki/No_War_but_the_Class_War

  • Geyza
    2018 szeptember 15
    11:06 de.

    mi az érdekes rajta? mert számomra semmi emlék nem maradt fenn belőle… gonosz egy fantáziád van, honnan „tudod” hogy bárki hol járt és hol nem?

    számodra mi olyan nagyon felemelő rajta… a Greenwich Village talán, mesélj valamit ne csak büfögj hülyeségeket

  • Nyuszika
    2018 szeptember 15
    12:58 du.

    Hát..ugye..

    nincsen rózsa tövis nélkül
    nincsen USA kevéske ajjaskodás nélkül

    (na talán ez egy kicsit erős volt hehehe)

    Mindenesetre kiválóan éreztem magamat az USA.-ban,
    jó emlékeim vannak mint üzletileg mint magánemberként.

  • Rodeo te meg csak
    ecseteld továbbra is a
    délamerikai banán meg futball-köztársaságok
    mérhetetlenül hihhhetetlen szellemi és erkölcsi fölényét
    a megrohadt Nyugattal szemben. A ruszkiországot se hagyd ki.

  • Geyza
    2018 szeptember 15
    1:22 du.
    te kis bende gizi
    mind ….mind és nem mint beeeeeeeeeeeee

    meg is lehet b…ni az egészet … annyit még sohasem unatkoztam… bár a házigazdáim nagyon kedves régi barátaim (még havannai kapcsolat), őshonos Ohio -iak és nagyon vidám majdnem aszon’tam hogy nem is igazi süsük mert süsünek nem jók de nagyon értékes egyedek

    te meg bemekiztél? szimpla coca cola dupla buborékkal és tripla jéggel

    (mikor egy itteni mekiben kértem egy nagy pohár coca cola t jég nélkül a kistulaj réműlten látta, hogy a megfelelő gombot megnyomva jég nélkül a pohár félig sem telt meg, ez ám a buzinicc…csapvizet árulni coca cola áron…eleve erre van programozva teljesen fogyasztó barát rendszer)

  • Geyza
    2018 szeptember 15
    1:25 du.

    nem ecsetelek mert nem tudok fösteni…csak rajzolok de azt igazán…

    a szovjetunióban kurva jól éreztem magam sok felé és soxor és leszarom a véleményedet róluk a Kaukázus tetején megállva grúzok ajándékoztak meg egy palack jófajta grúz borral ott az a szokás az idegent befogadni (autóztunk 1973) Yerevánban is nagyon kellemes volt az igazi keletnyugat… Kijev és Moszkva meg Leningrád (ma már újra Szentpétervár azaz pityer ahogy anno ők is hívták) meg a többi és a rendőr aki bejött, hogy hagyjuk abba mert éjfél van és akkor leültettük az asztalunkhoz és hajnali 5 kor ott kellett hagyjuk az asztal alatt mert nem akart elmenni (nem is tudott volna) az orosz sör vodkával és orosz hússalátával felejthetetlen

    délamerikáról te annyit tucc amit a süsüék beléddugtak és mozgattyák is, minden országnak saját karaktere van nem véletlen, hogy a süsübaseball csapatok javarésze santo domingo, mexico és cuba i azok nélkül a többiek szart sem érnek

    majd ha leírod milyen is a Marea del Portillo -i playa akkor majd addig hacacacaca kis dilinyós delejes

  • Geyza
    2018 szeptember 15
    1:25 du.

    a most felnövőben lévő (babacipőben tipeg) MLS csupa délamerikai meg Zlatan és az angoloknál már lejárt
    https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_foreign_MLS_players

    többek -közel 100- angol Wayne Rooney
    azaz mire az közös VB lesz addigra lesz legalább süsüszületésű is közöttük akik nem honosítottak ennyit a brain drain ről

    de te csak puffugj olyan vagy mint egy bolond varangyos béka a parázson

    hahahahahahaha

  • Geyza
    2018 szeptember 15
    1:25 du.

    a demagográcia csimborasszója és ez „csak” Canada, hát még a süsüék

    most kaptam BC -ből:

    …”Elaine Durocher, a Métis grandmother and board member of Downtown Eastside Women’s Center, explained:

    “As Indigenous people and people of colour living in poverty, we are routinely stopped by the police on every block for no reason other than to question and intimidate us. For Indigenous women surviving colonial gendered violence street checks are yet one more way that we are over-policed and under-protected on our own lands.”

    This isn’t just a long-term problem in Vancouver. For years communities in Rural and Northern BC have reported a history of negative police interactions, including RCMP disproportionately stopping and surveilling Indigenous people.”…

  • A New York City metro valoban az egyedulli a vilagon mereteiben es szolgalataban.

    Persze nem olyan muveszeties megjelenesu mint a Moszkvai metro, de annak valojaban tobbszorose ami szolgaltatast nyujt, mert maskent Manhattanban a felsziti kozlekedes lehettelen lenne amskent.

    Rudu Guliani polgarmester aki tisztitotta ki New Yorkot.Nem csak a fizikai nezetekben, hanem a maffianak sikeresen vegett vetett.Mint NYC fo-ugyesszze sikereskedett azon, s az lenditette annakidejen polgarmesteri szekbe.
    Rudy ideje elott ugy a varos mint a metro igazi szmetkosar volt.

    A metro nem csak Manhattan, hanem mind a tobbi „borough”-kra is kieterjed, maskent az ottan dolgozo tomegek keptelenek lennek Manhattanba jutni dolgozni.

    Megjegyezheto lehetne, hogy a Budapesti merto masolasa alapjan ,ill. azt idoben kovetve epult.Ami akkor csak az Andrasi ut alatt letezett.

  • Kösz Drizari, megnéztem a filmet. Háááát – tömény. Két dolog.
    Nagyon szeretem a szép, modern épületeket – pl. a Gugeneim, de bármelyik felhőkarcoló. De így, egymás hegyibe-hátába zsúfolva???
    Ezeknek az épületeknek tér kell, mert nem önmagukban szépek, hanem a környezetükre reflektálva bomlik ki az esztétikájuk. (Szerintem legalábbis.)
    És egy kérdés: ebben a városban nem él/lakik senki?

  • Geyza! Nem fog sikerülni: minimum egy éves nettó jövedelmem, hogy elmenjek. Minimum 14 napra, idegenvezetői vontatókötél nélkül. (Másképp nem érdemes.) Attól nem tartok, hogy nem tudok angolul: ismerek legalább 200 szót, kifejezést – két hét alatt megtanulja az ember összerakni ezeket, ha muszáj.

  • talalom
    2018 szeptember 15
    9:08 du.

    „nev jork” és a hasonló borzalmak az telekspekuláció eredményei, az egy négyzetlábnyi tellken hány lakást lehet bérbeadni vagy eladni és utána életfogytiglan karbantartási és egyéb költségeket lehessen lerabolni velük, azaz ha veszel valamelyikben egy condominiumot (öröklakás) sohasem tudod kifizetni, sőt egyre drágább lesz, a bérleti díjak csillagászati számok… az emberek (a dolgozó ember aki bérből fizetésből él) az ilyen helyekről menekül, lásd a máshol lévő lakóparkokat azok még csak az igazi süsülandiai életkép
    egy 540 négyzetláb területű (cca 50 nm) lakás milliókat kóstál…nézz utána a gúgliban
    a krump lee penthouse -a már csak 12 jegyű számokkal lehet leírni $$$$ után…

    borzalmas még ha fel is van söpörve a patkányok imádják

    zöldterület sehol beton vas és vasbeton meg üveg olyan IKEA süsü módra finnyásítva

  • talalom kerdezte;

    „Es egy kerdes,ebben a varosban nem el/lakik senki?”

    Kb, kilenc millio emberi leny.
    Ha amerikaiakat velen emberi lenyeknek.

    Manhattan also resze az az uzleti,banki, kereskedelmi es szorakozasi kozpontja a varosnak. Nem a csaladi lako-reszei.
    S Manhattan csupan egy resze a varos negy (4) masik reszenek.
    Brooklyn, Queens, Staten Island,stbk a lakovarosreszek. De meg Harlem is nagyban lako resze Manhattan felso, ill.eszaki reszenek.
    Oriasi varos, lakossag mint majdnem egesz magyarorszag.

    De kicsi hasonlitva a vilag „nagy” varosaihoz, mint Tokyo,30+millios. S tobb mas varosok is.
    Sot meg Moszkva is kb. 15 millios.

    Nem csoda hogy a termeszet, s minden a Foldon szenved minden vonalon az emberiseg tulnepesedese altal.

  • Túúdom, hogy New Yorkban magyarországnyi ember lakik. De ahogy nézegettem a változatos alakú, tetszetős grafikájú épületeket, feltűnt: ablakszemeik halottan, csukottan, üresen merednek a világba: ettőlaz egész épülethalott. Túúúdom, van ez a belülről átlátszó, kívülről nem típusú üveg, Stockholmban láttam sokat. Szörnyű: nincsenek erkélyek, nincs virág az ablakokban. Csak az idegesítő, villódzó reklámok. Miben reménykednek a cégek? Szerintem nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy milyen áru felé menetelnek az óriáslábak, és mitől ugrik szaltót örömében a sokemeletes atléta.
    Minden városnak van lelke. Úgy hallottam, New Yorkban a város lelke a vonzó. De ebből semmit nem érzékeltem a 3óra 40 perces filmből.

  • Ja, és ahogy gyanítottam: verőfényes napon készült a film, de az 5th Av-n éppúgy, mint a 42.,45., 49 utcában, a napfényből csak úgy 20 méteren felül jut. Esetleg egy kereszteződésben vetődik be: a járdákon, utakon alkonyati félhomály borong.

  • RODEO36;
    A „telek spekulacio” a korulmenyek altal okozott teny.

    Ahol egy coll terulet ezrekbe kerul, csupan mert milliok versenyeznek azt elerni.
    Keves hely es sok ember.

    De ne panaszkodj, mehetsz tavol nyugatra es kaphatsz foldet nem csak olcson, de meg ingyen is. One quather section szuzfoldet.
    S ha alattenyesztest ohajtanal ,”federal land” dillerekert hasznalhato. Abbol ered a jo finom steak es hamburgerek, meg roast bib, stb.

    Persze nem spekulalhatsz azzal az ingyen folddel, hanem azon kell elned.
    Hat nem az az igazi „szocializmus” ???

  • talalom
    2018 szeptember 16
    3:14 du.

    Bendeguz79
    2018 szeptember 16
    3:41 du.

    magam részéről ezt: cheap shit sold „fricking” expensive!

    az épületeknek van előre betervezett élettartama (lásd a tornyokat amiket lebontottak 911-kor mert már megtermelték az árukat és a további „üzemeltetésük” már nem túlzott karbantartást és energiaigényt hoz amit a bérletek nem fedeznek… és ez megy régóta, ez az üzleti model a „developers” a leggazdagabbak között tartják számon és szinte teljhatalmuk van…MINÉL OLCSÓBBAN MINÉL GYORSABBAN ÉPÍTENI ÉS MINÉL DRÁGÁBBAN KIADNI)

    sokan azt hiszik, ha van egy irodájuk Manhattan ben akkor már az „üzlet” magától megy…ez sehol sem igaz de hit kérdése meg a süsü profittermelés alapelve

    a mezőgazdaságot és a földeket már nagyon régen tönkretették, a tömegtermelés olcsó és lehet a világpiaci árakat befolyásolni időszakos vagy területi áruhiánnyal azaz raktározni a gabonát a kikötői gabonasilókban és és befolyásolni a tőzsdei manipulációkat és a különféle időtartamu szerződések is nagyban befolyásolják a világpiacot, az a tény, hogy ez a fajta gabona élelmiszernek nem ajánlatos azaz értéktelen szemét az a „gyártót” hidegen hagyja: eszi nem eszi nem kap mást alapon kiháborúzza a konkurrenciát bombákkal és egyebekkel majd tarol

    Canada -ban sok Heller Forgó torony működik ez azt eredményezi, hogy két három éves gyümölcsöket is lehet kapni nagyon szépek de eredetileg is ízetlenek, mert a génkezelés miatt csak szépnek kell lenniük és az itteni vásárló még sohasem evett igazi zamatos gyümölcsöt a szarabbnál szarabb között válogathat

    az őszi betakarítás friss termékei az utóbbi két évben változást mutatnak és már lehet (Niagara on the Lake-i) jóízű és tápértékes gyümölcsöt zöldséget is kapni de tudni kell válogatni a polcokon

    az erdőírtások és nagyüzemi művelés megölte az igazi mezőgazdaságot és rengeteg embert munkanélkülivé züllesztett akik máshol nem is tudnak keresni semmi kiesnek a társadalomból

    a New York jellegű városok üvegkalitkák a Kazohínia -ban leírtak szerint

    nem véletlen hogy a távolkeleti kis és nagy tigrisek még a tetőkre 200 méter magasságban is kis erdőket parkokat telepítenek és rá kellett jönniük, az őserdő életet ad és nem szabad kipusztítani pillanatnyi képzelt előnyök miatt

    most vannak a hurrikánok, ciklonok és tájfunok egyre borzalmasabbak és egyre borzalmasabbak lesznek pont azért amiért a süsüék központ területe elsivatagosodik és a ciklonok kergetik az ördögszekereket és a házakat

    hahahahaha
    kapitalizmus profitharc és öngyilkosság

    200 év után egyre randább kimenetei vannak

  • New York City Az egy kulon vilag, ilyen nincs megegy a vilagon. Ott el egy magyar menekult baratnom, akit fiatal korombol ismerek.Egyszer meglatoggattm lakasaban,. Nagyon jo keruletben lakik, nincs ott sok gyilkossag sem, mint Bronxban.Ma mar a lakberek olyan magassak ott, hogy ket lakot tart a baratnom, hogy a lakberet kitudja fizetni. Igaz, hogy mar O is nyugdijas. Mar 1957 ota lakik New Yorkban, de ma is magyarok bridge klubjaba jar bridgezni.

  • BUDZSI ha ha ha ;

    A New Yorki World Trade Center iker tornyait NEM bontotta le senki !

    Osama ben Laden 19 kepzett merenyloi pusztitottak el.
    Mind ketto a foldig porokba omlasztva.
    Persze a romakat aztan eltaakritottak, s egy ujjab epeulet lett emelve ottan.

    Fogalmad nem letezik mibe kerul 120 emelets epulet epitese.
    Miert nem epitenek Pesten magas epuleteket ?
    Lenne bar mi otleted ?

    Az „uzleti model”-od gyerekes elkepzelesed !
    Az senki otletei alpjan megy.
    Hanem a korulmenyek diktalasai alatal.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 17
    10:55 de.

    milyen „romák” voltak ott a lebontott épületek roncsai között?

    kis fizika

    ha egy 1400 mm gerincmagasságú I gerendát (130kg/négyzetmilliméter szilárdságú szerkezeti acél) egy 2,5 mm vastag alumínium lemezzel ütköztetünk, akkor mi fog történni

    az első az épület a második az általad mesélt (Andersen? Csili csala Bácsi? Grimm testvérek?) „repülőgép” sohasem szállt bele egy sem azok a gépek még hosszú évekig üzemeltek utána, a tornyok tájékán sem jártak

    hahahahahaha

    kérdezd meg GW Bush elvtársat aki egy óvodában a gyermekek között csücsült egy sámlin és rezzenéstelenül tudomásul vette a jelentést amit a titkosszolgálat egyik samesza súgott a fülibe

    beeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

  • RODEO36;
    Allitani probalod hogy a ket 747 gep nem rohant bele a kettos tornyokba ?

    A kerdesedre, az acel es aluminium kerdesre, az „impact” a sebesseg es a tomeg szeresse. S a gepek csak ki-induloban voltak, tele repullo-uzemanyaggal.
    Mind ketto mint egy oriasi bomba.

    De ha ketelkednel, lathato a masodik gep utkozese a masodik toronyba a wben. Csak par kattintas !

    Az elsot senki nem filmezte, mert nem volt elore bejelentve.
    De mivel a tuz jelentve volt, mind a hir-jelentesek mutattak. En is lattam reggelizve akkor.

    A rettenetes eset volt,hogy nem tudtak a tuz okat. S a tuzoltok szazai rohantak az elso epuletbe.
    Csak amikor avilag latta a masodik gep utkozeset lett vilagos hogy mi tortent.

  • RODEO36
    P.S.
    Persze hogy soha nem repulnek gepek a lakott teruletek felett, az tilos a nemzetkozi aviation eloirasok alapjan.

  • Hogy a cikkben a szerzo mit nem hozott figyelemre, az hogy az u.n. „air-train” az csupan a JFK air port teruleten jar. Az ingyenes, mert NEM a varosba jar. Csupan az air terminalok kozotti kozlekedest nyujtja.
    Mert minden lagi-valalat-nak a sajat celjara van kulon repulo terminaljai.
    Mind a mukodo legivallalatok terminaljaik egymas utan talalhatok az air-train vonalan.
    Az atszallasok lehetoseget jelezte a cikkben.
    Tehat JFK egy oriasi ,mondhatnanak, repulo varos.
    JFK igen messze van NYC-tol.
    Amit a szerzo jelzett.

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 18
    2:26 du.
    nembaj gizi, csak higgyél hahahahaha érdekes módon a hatalmas égő romhalmazban épen és egészségben megtalálták 3 terrorista útlevelét…a halottakat nem mind mend, mert légnemüvé váltak

    hahahahaha
    mechanika és fizika oktatásra kéne járnod és nem hittanra

  • RODEO36;

    Probalj legalabb hetenket egy napot az ocytocen es opid nelkul !!!

    Azok a repulesek domestic, az az hazai repulesek voltak mind ketto. NEM nemzetkozi !
    Hat mi a feneert lett volna barkinek is „utlevel” a zsebeben ? meg aha eleghetetlen, tuzbiztos „utleveluk is lett volna”.

    Saknalom Rodao, vissza kell vonnom amit irtam read vonatkozoan tegnap Gollnerhez !

    Stay off that damn drugs! Get help, before it is too late for you!!!

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 19
    8:42 de.

    help wanted! ???? „ocytocen es opid nelkul ” what’s are those?