Articles by: Róna György
1946-ban születtem Budapesten, világszemléletem konzervatív elitista (ahogy mondani szoktam én tudom is, hogy ez mit jelent). Okl. matematikusként diplomáztam az ELTE-TTK. Kutatásaim és munkálkodásaim konstruktív függvénytantól, operáció kutatás, rendszerelmélet, szervezés és vezetés tudomány, igazgatás témáin keresztül nagy egyedi feldolgozó rendszerek problémaköréig terjednek. Legfontosabb teendőm a problémák matematikai modellezése, így „rossz-szokásommá” vált a dolgok mögé nézni, s ezt megtartottam „püffögéseim”-ben is. A 90-es évek közepe óta „sajtó-levelezgetek”, valamint fórumokon és blogokon igyekszem magamat megnyugtatni, hogy „Gyerekek én legalább szóltam!”.

Napi szösszeneteimből – variációk a „konzervatív” jelzőre

2014 december 4 11:15 de.5 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – variációk a „konzervatív” jelzőre

Csoportos garázdaság – Na, ez az igazi kettős mérce Az M1 szerda esti híradójában hosszasan rugózott azon, hogy: „Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség öt ember ellen, akik október 26-án megdobálták és megrongálták a Fidesz székházát. Garázdaság miatt kell bíróság elé állniuk”. A hírműsorban emlékeztettek rá: „a rendőrök hat embert fogtak el, egyikük – akit a tüntetés után néhány nappal szabadon engedtek – időközben elhunyt. A Fővárosi Főügyészség a többiek ellen vádat emelt ’csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság’ miatt. A garázdaság minősített esetének büntetési tétele a büntető törvénykönyv szerint három év.”. Akarsz velem fogadni, hogy most a […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – TI: A magyar kormány az oligarchákkal kormányoz

2014 december 3 8:01 de.44 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – TI: A magyar kormány az oligarchákkal kormányoz

EU vs. Orbánia – Újabb „nyűgtől” szabadulhat meg a kormány „Magyarország a válság miatt 2008-ban szükségessé vált úgynevezett fizetésimérleg-támogatási programot 2010 novemberében lezárta, az Európai Bizottság (EB) most a hatodik utóvizsgálaton járt Budapesten november 25-28 között.” – számol be az MTI. Néhány érdekes megállapítás: A magyar gazdaság viszonylagos erősödése „részben a hétéves ciklus végén a jelentősen megnövekedett uniós forrásfelhasználásnak volt köszönhető. Ehhez olyan rövid távú hatások járultak hozzá egyebek mellett, mint az MNB növekedési hitelprogramja (nhp), a rezsicsökkentésből adódó közműdíj-csökkentés, illetve a közmunkaprogram kiterjesztése”. „A költségvetési kiigazítás fenntarthatóságát elősegítené a hazai közpénzügyi rendszer erősítése az Európai Tanács ajánlásával összhangban, elsősorban […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – aki gondolkodni merészel, az „kizárólag a tengerentúliak érdekeit képviselő és szolgáló” lehet

2014 december 2 3:19 de.4 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – aki gondolkodni merészel, az „kizárólag a tengerentúliak érdekeit képviselő és szolgáló” lehet

Pénz(ünk) lenyúlása szinte minden szinten – A nagyok urizálnak, a kicsik a zsebeikbe dugdossák az aprót Mint arról a hvg.hu beszámol arról, hogy mit tapasztalta mikor utánajárt annak az ügynek: „ ahogy arról szeptemberben beszámoltunk, több mint 1,1 milliárd forint jött össze a parlagfű elleni harcra még 2009-ben, mert 177 ezer adózó úgy rendelkezett, hogy személyi jövedelemadójának 1 százalékát az állam fordítsa erre a több millió ember életét megkeserítő problémának a megoldására.” Ezt követően a „ hvg.hu-nak egyedülálló lehetősége adódott arra, hogy „Kehi-t játszva” megvizsgálja: vajon hogyan gazdálkodik az állam, ha kap egy milliárdos összeget – méghozzá a legcivilebb forrásból, […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – L. Simon: a politikusaink azért lopnak, hogy jobban szolgálhassák a közt!

2014 december 1 11:25 de.2 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – L. Simon: a politikusaink azért lopnak, hogy jobban szolgálhassák a közt!

Újraírt narratívák – Tulajdonképp egy mintára dolgoznak Az elmúlt 25év szinte minden percében a létező béli mesékkel, sőt hőstörténetekkel etették a közvéleményt. Regékkel ah ősi múltból, ki milyen nagyszerűen harcolt a szocializmus ellen. A sors fintora, hogy a mesélők szinte kivétel nélkül így vagy úgy az élcsapat környékén sertepertéltek. Az igazi nagy hőstörténeteket a dús fantáziájú, de gyenge jellemű firkászok hozták. Talán a legismertebb Lovas fő-firkász üldöztetése akit a keményen megtapostak a gaz komcsik, mivel nem fizette a tartásdíjat! Jellegében és módszerében nagyon hasonló az a módszer, ami – bár a (rém)HÍRTV kezdte – a teljes (incl. a közszolgálatinak csúfolt) […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – Pokorni sharia-szigorából is csak fejcsóválás féle lett

2014 november 30 5:46 de.23 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – Pokorni sharia-szigorából is csak fejcsóválás féle lett

Az echte Shameless – Semmi para, para lett Copy-bá Ahogy mondani szoktam már teljesen elvadultak, már nem csak az alkotmányos kontrollok és a józan-ész béklyóit rúgták le magukról de már a szégyenérzet legkisebb morzsáit is elhessintették. Még igazából el sem csitulták a Nemzet Sportolója cím beseprése körül, okkal joggal kialakult botrány hullámai Schmitt körül most újabb megtiszteltetés érte. Persze az is lehet, hogy megszállta a közelgő karácsony hangulata az ártunk és qurmányunk illetékeseit. Foglakozni az éhezőkkel? Na ne! Egyfelől strapás, másrészt még valaki félreérti! =)) Helyette segítenek a nélkülözőknek. Miben van hiánya, mondhatnánk mi nem volt még a sikeres sportdiplomata-államférfi: […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – Barátok közt védtelen

2014 november 29 12:02 de.1 comment
Rohad a narancs

Toncsi és a felelősség – Fontos ember a polgi, nem ér rá minden sz..-os százmillával foglalkozni Abban már szinte semmi érdekes sincs, hogy újabb és újabb „baráti” áron értékesített ingatlanra derül fény a belvárosi Rogán-féle ingatlangazdálkodási modellből. Most éppen a 200m –es egykori a Képcsarnok Mednyánszky Termeként üzemelő üzlethelység mintegy harmad-áron történő értékesítéséről számol be a blikk.hu. Már az sem semmi, hogy elsőbb a túl keveset fizető kiállító-teremtől elvették a bérleti jogot, majd pár hónap múlva az új bérlő vehette meg. Az kifejezetten mókás, hogy Zalka Szilvia kerületi sajtóreferens hangsúlyozta: „Visszautasítjuk azt a vádat, hogy az önkormányzat nyomott piaci áron […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – Ennél már nem is lehet lejjebb: „Nyilas Misi pakk”-ot osztogat a szeretetszolgálat

2014 november 28 2:20 de.7 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – Ennél már nem is lehet lejjebb: „Nyilas Misi pakk”-ot osztogat a szeretetszolgálat

Bunkóság, vagy szimpla tudatlanság – Vagy csak egyszerűen így megy ez manapság Szinte naponta vagyok kénytelen diszkért vagy kevésbé diszkért, explicit vagy finom célzás formájában utalni arra, hogy az un. általános műveltség romlásának mértéke még az általános közállapotainknál is gyorsabban romlik. Azt írja az újság, hogy Elindult a A Magyar Református Szeretetszolgálat adventi kampánya, melynek a célja, hogy „felhívja az egyre súlyosbodó hazai gyermekéhezésre a figyelmet”! Az MTI közleménye kiemeli: „Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke a kampányindító sajtótájékoztatón elmondta: december 20. és 2015. január 4. között, az iskolai szünetben naponta 200 éhes gyermeknek biztosítanak napi háromszori étkezést […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – még az is lehet, hogy az aranyvasárnap megmenekülhet

2014 november 27 7:25 de.11 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – még az is lehet, hogy az aranyvasárnap megmenekülhet

Bátor tett, vagy csak belharc? – Lézer Jankó vadász & mulatós társát vegzálják Már maga a hír, mármint ahogy egy teljesen hétköznapi dolgot tálalnak olyan pitiáner matyaros és oldaltól függetlenül idétlen. Oszter Sándor színművész felesége – az egykori zongoraművész Failoni Donatella – elpanaszolta a blikknek: „hosszú ideje be sem teszi a lábát a teátrumba, mert annyira megalázta Ókovács Szilveszter főigazgató. A zongoraművész úgy érzi, hogy a direktor ezzel édesanyjának, valamint édesapjának, a világhírű olasz karmesternek, Sergio Failoninak az emlékét is meggyalázta.”. Ő nem említette, de tegyük hozzá, ez az igazgató a gaz tettével még Lázár Jánosunkat sem tiszteli, vagy csak […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – Őfenesége az EU-t, míg a kedves rokon az EBRD nézi nyuszinak

2014 november 26 5:40 de.11 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – Őfenesége az EU-t, míg a kedves rokon az EBRD nézi nyuszinak

A székmelegítés diadala – Ismét egy mértes csúsztatás Reagálta a Miniszterelnökség arra az mno.hu-s benyalásra, hogy a lap szerint többen felmondtak a minisztériumban, mert a napi 10órás munka miatt, nem tudtak elmenni gyermekükért az óvodába, iskolába. A Lázár által jegyzett közlemény szerint “miként versenyszférának, a közigazgatásnak is vannak olyan területei, amelyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és ehhez kapcsolódóan munkával járnak. […] a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező. Aki itt dolgozik, tudja, hogy elsősorban szolgálatot és nem munkát vállal […] A szolgálatnak és így a munkaidőnek nálunk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – Ez már az új államigazgatási koncepció része?

2014 november 25 7:50 de.3 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – Ez már az új államigazgatási koncepció része?

Mondom, szolgáltatni, nem uralkodni! – S erre még az sem indok, hogy ártunk és qurmányunk ugyanazt teszi velük Hidd el Wazze nincs jobb dolog unortodoxiában, mint kispénzű embernek lenni. Mindenki az ő kedvüket keresik, s még akkor is elmagyarázzák nekik, hogy ez nekik jó, mikor irgalmatlanul kibabrálnak velük! „A Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal (MEKH) nem lát kivetnivalót abban, hogy a Démász összevonja a kis összegű számlákat” – olvasom a hírek között. Tovább olvasva megtudhatom, hogy „A Szegedet is ellátó Démász áramszolgáltató a bruttó 6350, nettó 5000 forint alatti havi fogyasztásról nem állít ki számlát, hanem azokat összevonva küldi […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – Ha szépen kérik, eltakarodik?

2014 november 24 10:14 de.22 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – Ha szépen kérik, eltakarodik?

KKM az Orbán-kormány állatorvosi lova – Bár az embernek a Szájjártatóról nem éppen a ló szokott eszébe ötleni A nevében a külgazdasági és a külügyek minisztériuma – így ebben a sorrendben – vezetésével megbízott Szijjártó Péter volt az ATV Szabad szemmel című műsorának vendége. Hogy mókás kedvében van azt azzal is igazolta, hogy elregélte, hogy ő biza, hogy kioktatta moszkvai útja során Szergej Lavrov-ot. Azonban a móka akkor ért a tetűfokára (nem elütés!!!), mikor kifejtette, hogy: „Senki ne várja el tőlem, hogy ne olyan emberekkel dolgozzak együtt, akikben megbízok, akiket ismerek, akikről tudom, hogy nem vernek át, akikről tudom, hogy […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – A pimasz Európai Unióról, Balog páterről és a gyógyszerészekről

2014 november 23 4:35 de.11 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – A pimasz Európai Unióról, Balog páterről és a gyógyszerészekről

A mocsok EU anyagi csődbe dönti a rög-magyarokat – S még van pofája ilyet le is írni Mottó: Vitam et sanguinem pro regina nostra (sed avenam non). Nem vagyok híve a pénzek más-vonatkozásra történő átszámolásának (mint Kósa zenei ragaszkodása költsége vs. inkubátor), de meg kell jegyezzem egy átlagos bel óbudai nyugdíjasnak legalább napi 150-200forintja bánja, ha Szentendrei úti Auchan helyett a Flórián tér CBA-ban kell vásárolnia. A Pálinkamesterek Országos Egyesületének alelnöke, Dúl Udó nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt módosul jövőre a bérfőzés és a magán-pálinkafőzés szabályozása, A szakértő egyenesen katasztrófát víziónál felhívva a figyelmet arra, […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – A közTV a mocsok NYTimes és Die Welt kifogásait nyúlta le

2014 november 21 10:55 de.10 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – A közTV a mocsok NYTimes és Die Welt kifogásait nyúlta le

Fair és tisztességes – Ismét egy ritka pillanat: Hóbagoly-II értelmes felvetéssel élt Egyes hírek szerint a Napi.hu gazdasági portál csütörtöki konferenciát tartott a devizahitelek kivezetése tárgyában. Többek között pl. Nagy Márton a jegybank ügyvezető igazgatója és Vértes András a GKI a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. Az utóbbi megkérdezte „mi lesz azzal a mintegy 100 milliárd forintos nyereséggel, amit az MNB a hitelező bankoknak eladott 9 milliárd eurón realizált, a jegybank miért nem állt a devizaadósok mellé”? Kérdésre egy igen csak unortodox választ kapott – mondom az MNB oda delegált illetékes elvtársától -: „mivel ez nem az ő kompetenciája, így hadd […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – mi csípi Lézer Jankó csipás szemét

2014 november 20 11:19 de.14 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – mi csípi Lézer Jankó csipás szemét

Valahol Amerikában – Ha teljes értékű magyar állampolgár akarsz lenni A napokban Los Angelestől, New Yorktól és Washingtontól egyaránt távol lévő USA nagyvárosban élő régi barátom értesített róla, hogy sikeresen letette az állampolgársági vizsgát és így kettős állampolgár lett. Amúgy is az év nagy részét a dédunokájával kinn tölti, csak akkor jön haza, mikor azok elmennek nyaralni. A döntésében az utolsó cseppet a tavaszi választások jelentették. Lányának és unokáinak (ott még a házastársak is megrendelték a kettős állampolgárságot)  a helyi magyar szervezet lakásra kijött aktivistája segített a papírokon eligazodni, míg neki saját költségen ezer oda ezer vissza kilométert kellett volna […]

Read more ›

Napi szösszeneteimből – vicces kedvükben vannak a fiúk

2014 november 19 7:30 de.9 hozzászólás
Napi szösszeneteimből – vicces kedvükben vannak a fiúk

Nekem már megint egy régi vicc jutott eszembe – A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök Kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán szambázott a kormányfő; „először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének átadásán”. Még a létezőben járta a vicc: Hruscsov elvtárs látogatásáról számolt be a sajtó. A képaláírásokból: Hruscsov a pártszékházban Hruscsov az úttörők között … Hruscsov a disznó-telepen (balról a második)! Pávatánc vagy szimpla agyroham – Hét német politikus kitüntetése alakalmából jött rá a száj-hasmenés Áder János köztársasági elnök határozatára Orbán Viktor miniszterelnök kedden […]

Read more ›