Teli van ez a nyomorult, – majdnem azt írtam: jobb sorsra érdemes; feleségem szerint „szerencsétlen”, Ady nyomán, ill. Karinthy szerint meg „moslék” – ország úgynevezett megélhetésiekkel. Elvégre valahogy, valamiből csak meg kell élni nem? De! Vannak itt kérem szépen megélhetési koldusok, hajléktalanok, ami azért valahol érthető, megélhetési bűnözők (ők a cigányok) megélhetési (kényszer)vállalkozók, akik legalább megpróbálták. Vannak továbbá azok, akik egyébként pont annyira nem lehetnek magukra büszkék, mint az eddig említettek, viszont legtöbb esélyük van jól megélni. Gondolok itt az orbánközeli polgármesterekre, testületi tagokra, az államgépezet alkatrészeire, a maguk érdekeit képviselőkre, a kimosott agyú szóvivőkre, bértollnokokra, stb, de mindenekelőtt, is […]

Előre mondom: híve vagyok az ún. öszeesküvés-elméleteknek. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében erre elég okom van rá, de most bővebben ebbe nem menjünk bele. Emlékezzünk inkább csak a futball VB-k, meg EB-k egyre grandiózusabbá erősödő giga eseményeire, ahol financiális kényszer volt elérni, hogy a rendező ország(ok) olyan csoportba sorsoltassanak, amely esélyt jelent nekik arra, hogy legalább az első körből továbblendüljenek. (Jó példa erre az amerikai, vagy a japán-délkoreai döntők.)  Mindenesetre a magam részéről nagy izgalommal, és némi gyanakvással vártam, hogy a kis barba-trükkel rekordszámúra növelt listán szereplő, de valójában sosem létezett, politikai gittegyletek között hol bújik majd meg az a max. […]

(Valami mással meg szegényebbek.) Sajátos a magyarok viszonya nagyjaival: Azok ugyanis vagy nem egészen magyarok – gondoljunk a Nobel-díjasainkra, ezzel összefüggésben meg a zsidó-magyar (v)iszonyra – ,vagy ha mégis, akkor rendszerint külországban végzik be tisztes pályájukat. Rákóczi fejedelemtől Kossuth Lajoson át a művészektől, a tudós elmékig lehet sorolni a listát. Itt van mindjárt ugye F. List, akinek csak apja, az anyakönyvben Adam List – volt magyar, édesanyja, és első tanítója csak németül beszélt, így aztán nem is bírta a magyar nyelvet, nyilvánvalóan nem magyar kultúr közegben lett a kor egyik legnagyobb pianistája és zeneszerzője, vagy Bartók Béla, aki ugyan megfellebbezhetetlenül […]

Avagy: Képes lehet-e ov.* hazánk elrablása, és megrontása után az EU-t is kettészakítani? A kérdés csak annyiban költői, amennyiben ma még nem lehet megválaszolni. Ezzel szemben viszont nagyon is komolyan veendő a probléma, és mint a jövő lehetséges változatával, talán nem fölösleges ezen elgondolkodni. Először is optimizmusunkat előrevetítendő mondjuk ki, hogy egyedül nyilván még neki sem megy. Ámbátor azt is leszögezhetjük, hogy ha valaki, akkor erre ő képes. Volt már szó erről, miszerint Paulus (Szent Pál) nélkül nem lett volna kereszténység, Luther, és Szent Ignác nélkül reformáció, ill. rekatolizálás, Lenin nélkül nem lett volna „Nagy Októberi Puccs”, és nem valósul […]

 A Klubrádió főszerkesztője Bolgár Györgyöt helyettesítvén az egykor  köztársasági elnökségre is pályázó egykori  ex-házelnök asszonyt kapta mikrofonvégre a hétfői Megbeszéljük-ben. Szerintem legközelebb megfontolja az ilyesmit, mert Katalin asszony, akin pártalapítóként igencsak elhatalmasodott az amazontermészet, a beszélgetés elejétől a végéig pergőtűz alatt tartotta. De annyira, hogy azt még Schmidt Mária, sőt tán maga Morvai Krisztina is megirigyelhetné. Kezdte mindjárt azzal, hogy kikérte magának, miszerint az ő pártját „lekatizzák”. Az általa gründolt, és jegyzett Közösség a Társadalmi Igazságosságért nevű vadonatúj politikai csapatot ugyanis illik „kátéi”-nek nevezni azoknak, akiknek nincs kedve végigmondani a 14 szótagot. Vicsek főszerkesztő úr sietve exkuzálta magát, és mindjárt, aztán […]

Szinte hihetetlen. Hiszen eddig minden olyan flottul ment. Nehány jól irányzott törvénymódosítással, lex-ezzel-azzal, végső esetben egy laza alkotmánymódosítással, vagy sarkalatos törvénnyel annyit nyúltak le, amennyit nem szégyelltek. (És hát, tudjuk, nem azok a szégyellős figurák.) Nem is értem miért kellett ez a macerás áfacsalás. Annyi ember nyüzsög ott a NAV-ban, mindenkit nem lehet precízen lekáderezni. Ha mégis, akkor meg akadhatnak „dezertőrök”, ezt maga a vezér is megjósolta még három évvel ezelőtt. Tanulhattak volna Ángyán doktor esetéből. Van az úgy, hogy valakiben, aki pedig lelkes rajongójuk volt, felülkerekedik a lelkiismeret, és akár élete – legalábbis egzisztenciája – kockáztatásával is kitörést követ […]

Hát kérem szépen idejutottunk. Orbán Viktor jobbkeze támadásba lendült, és osztja az észt az Uniónak, a hitelminősítő intézeteket meg „felminősítő” tárgyalások megkezdésére szólította fel. Mi több: egyenesen lemondásra szólította fel Ollie Rehnt is, az ET pénzügyi biztosát, akire már rég ferde szemmel néznek (végtére is szegről-végről ázsiaiak lennének) mindenható, és -tudó főnökével egyetemben. A finn biztos ugyanis szerinte gyengén muzsikál, hibát hibára halmoz, rossz döntéseket hoz – semmilyeneket nem hoz; nem ez a dolga – és nem érti az unortodox gazdaság-, és pénzpolitika lényegét, amit amúgy ő maga talált föl, és most éppen föltálal az EU számára. Ingyen és bérmentve, […]

Amint arról Mihancsik Zsófia frappánsan leleplező írásából értesülhettünk, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ez évben megválasztott(?), kinevezett(?) elnöke november elején három napra hazánkba látogatott. Szavai szerint szeretett volna személyesen is meggyőződni arról, mi is történik ebben a sokak által sokat bírált országban, ahol hírhedetten „unortodox” módszerekkel próbálja a kormány megtalálni a válságból kivezető (harmadik) utat. Az elnök úr gondolom alapos munkát végzett, sok mindenről informálódott, látta amit látni, hallotta amit hallani akart, majd közös sajtótájékoztatót tartott a magyar miniszterelnökkel. Később – biztos ami biztos – médiafelkéréseknek is eleget tett, (köztévé, hírtévé) hogy a magyarok minél szélesebb körben ismerhessék meg […]

Emlékezetem szerint a választások előtt viszonylag keveset foglalkozott a keleti nyitás gondolatával a biztos befutónak számító Fidesz, és annak vezére. Sokkal inkább hangsúlyozták, hogy Magyarországnak vissza kell szereznie (a szoclibsik által) elveszejtett nemzetközi tekintélyét, de hogy ezt a tekintélyt a Közel- és Közép-Kelet fél- vagy egészen diktatórikus berendezkedésű országival való stratégiai együttműködés révén kívánjuk megszerezni, arról nem nagyon esett szó. Azt gondolom Orbán nem is gondolt erre akkoriban. Ő azt képzelte, hogy a valódi szövetségeseink alig várják már, hogy a korrupt posztkommunista rezsim után jöjjön el végre az Európában erős többségben lévő néppártcsaládhoz tartozó Fidesz-országlás az elvitathatatlan tehetségű Orbán Viktorral […]

Amikor még erősen dúlt a pártállami rendszer, túl a sztálini tipusú centrális erőtéren, de még innen a diktatúra felpuhításán, – tehát nagyjából a 60-as, 70-es években – mindenki, akinek már benőtt a feje lágya tudta, hogy a hatalmat gyakorló munkásosztály, és a vele szövetséges parasztság, de még az értelmiségi réteg sem egyformán ítéltetett meg. Egyenlőek voltunk ugyan a törvény szerint – hiszen mégiscsak a szocializmus alapjait raktuk le, és a kommunsta társadalom megvalósítása volt a cél -, de voltak közöttünk kiemelten egyenlőek. Listákra nem is volt szükség, mindenkinek volt káderlapja, iskolás korától haláláig. Aki az iskolában példás magatartást tanúsított, és […]

A hírek szerint 2012 decemberében Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke fölkereste Orbán Viktort, és arról tájékoztatta, hogy a négyévente ülésező Zsidó Világkongresszus (WJC) 2013-ban Budapesten tartaná soros összejövetelét. Ezt a tényt alig lehet másként értelmezni, mint hogy az elnök úr Orbán Viktor hozzájárulását kérte az esemény megtartására a fővárosban. Ezután pár héttel a WJC vezetősége bejelentette, hogy a következő kongresszusnak Magyarország ad helyet ez év májusában. Abban mindenesetre egészen bizonyosak lehetünk, hogy a döntéshozók ezzel a lépéssel nem hazánk példamutató magatartását ismerték el az antiszemita jelenségek kezelése kapcsán, sokkal inkább éppen azok a történések motiválhatták a Kongresszus vezetőségét (és a […]

A Fidesz alelnökének vagy (részleges) megvilágosodása támadhatott, netán megszólalhatott a lelkiismerete, ugyanis bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a parlamenti munkában részt venni, mert nem óhajt tovább is egy szavazómasina egyik alkatrésze lenni. Persze az is lehet, hogy csak attól tart, hogy – ahogyan a papájáról – más családtagjáról is kiszivárogtatnak valami kompromittáló adatot fideszes titokgazdák? Különben meg jövőre mindenképpen választania kellett volna, hogy marad-e a Hegyvidék polgármestere (ha megválasztják) – mert akkor már összeférhetetlen lesz a két pozíció -, vagy a parlamenti munkát választja, amelyben Rózsa asszony oktatásügyi államtitkár feltűnése óta vajmi kevés öröme lehetett. Az azért elgondolkodtató, hogy […]

A Fradi elnöke, a Fidesz pártigazgatója, és legnagyobb listázója, akinek ősei nyilván még a Vereckei-hágó előtt csatlakoztak a honfoglalásra igyekvő eleinkhez, kinyomozta, hogy az ő pártja székházának ostromlói nem lehetnek mások, mint „Bajnai gárdája”. Igen, Kubatov úrnak sikerült a dolog végére járnia már a „durva támadás” napján. Ilyen ügyes fiú ez a Gábor. Ő tudja azt is, hogy mely magyar állampolgár milyen politikai hitvallású, és lám most is naprakész. Azóta írt egy levelet az ő (párt)testvéreinek, hogy sürgősséggel szervezzék meg – talán az időközben elhalt polgári körök mintájára a „riadóláncot”, mert további (durva) támadások várhatók a Bajnai Gordon által vezényelt […]

Mindjárt az elején tennék egy kis kitérőt, mert most hallom a Klubrádió Hetes Stúdió című műsora egyáltalán nem mellékes beszélgetős mellékletében, hogy egy svájci bankárnak tudomására jutott, miszerint Orbán meglepetésre készül jegybank elnök ügyben, és nem a jobb kezét, hanem az e területen már egyszer bevetett egykori pénzügyminiszterét jelöli majd Simor András helyére. Bolgár György ezt okos húzásnak tartaná, szerinte a piacok is megnyugodnának. Hát lehet hogy a piacok igen, de én speciel nem, mert amit Járai Zsigmond a Nemzeti Bank élén produkált, az semmi másról nem szólt, mintsem miként árthat minél többet a szociálliberális kormányoknak, és ezen keresztül a […]

Rajongó olvasóim permanens rohamai elöl immáron nem térhetek ki többé, így hát megint csak hangosan kezdek töprengeni, hogy mindjárt az elején egy kedves képzavarral keltsek érdeklődést a betűfalásban megfáradt felebarátaimban. Ezúttal nem napi aktualitás mozgatja agytekervényeimet, hiszem a konszolidáció, és a vitathatatlan elrugaszkodás éve után oly nyugalom szállta meg a közéletet, meg a politikát kicsiny(ített) honunkban, és annyira tudatosult bennünk az emelkedés előérzete, hogy arra nincs is szavam. De ha már előérzetnél tartunk, gondoljunk csak a szürrealista Dali legendás festményére, A polgárháború előérzete címet viselő hátborzongató ikonra, és máris helyben vagyunk. Mert hogy itten egyebek mellett Francisco Franko spanyol diktátorról […]