(hommage Rejtő Jenő) Úgy látom, muszáj lenne néhány alapvető dolgot tisztázni, hogy a beszélgetéseink ne fulladjanak bele a „ki a hülye” unalmas mocsarába. Szóval: a politika görög szó, eredeti jelentésében az állam (városállam) irányításának módjára tett ajánlat. Ma inkább azt mondanám: egy társadalom közös ügyeinek irányítási módjára tett ajánlat. Ennek fényében minimum furcsa, hogy a magyar társadalom többsége majd 20 éve nem is érdeklődik, vajon mi a fenét tenne egy politikai erő a hatalommal. Pedig ez alapfeltétel lenne ahhoz, hogy felelős döntést hozhasson, amikor szavaz. Hagyjuk most a befolyásolás számtalan módját: másutt már kifejtettem: nem a médiában dolgozó számára fontos […]

A Borbás Marcsi erényei alatti polémiánk nyomán veszem a bátorságot, hogy folytassam a diskurzust a gasztronómiáról, benne a magyar hagyományokról – változatlanul remélve, hogy Ti is hozzájárultok majd egy-egy jóízű történettel Kanadából, Írországból, az USA-ból, vagy ahol éltek. Közbevetőleg: a Gasztroangyal nálam ”leszállt” – hasra. Óvatlanul megnéztem ugyanis egy szentestei vacsorára készült adást. Hááát. Ezúttal a műsorvezetőnő házában forgattak, ahol Marcsi két, indokolatlanul viháncoló vihornyával – az unokahúgaival – készült a vendégek fogadására. (Hogy a húgok szülei miért nem voltak ott karácsonykor, az homályban maradt. Erős a gyanúm, hogy nem annyira a családi kapcsolat, mint inkább a dekoráció kedvéért szerepeltek.) […]

Talán sokan meglepődnek most – szeretem Borbás Marcsi műsorát. Már akkor is bírtam, amikor a jelen rezsim első próbálkozásakor – a kilencvenes évek végén – megjelent a tévében. Kicsit régi magamat láttam benne. Ahogy lelkesen mászott barlangba, meg ámult el valami apróságon – így vizslathattam 45 éve egy 30 méteres készülő csarnok tetején a futómacskát (a híddaru hajtóműve), és ámultam el a kétméteres csúcstávolságot befogni képes esztergagépen, ami ráadásul tizedmilliméteres pontossággal volt képes megtartani a központi tengelyvonalat. Kicsit – na jó, nagyon – irigylem azért, hogy sikerült neki kitalálni, megtartani immár százon felüli szériában futó Gasztroangyal című műsorát. Ebben főképp […]

Túl vagyunk a XIX. századi magyar polgári demokratikus forradalom 171. évfordulóján, nézzünk kicsit előre is. Legközelebb több mint két hónap múlva várhat6ó jelentős politikai esemény Magyarországon: az Európai Unió parlamenti képviselőinek megválasztása május 26-án. Persze, már a tizenötödikei politikusi beszédekben is elhangzottak a választási kampány nyitómondatai – és ezúttal egyikkel sem tudok jó szívvel azonosulni. Mintha mindegyik demokratikus pártból kiveszett volna a bátorság, hogy arról beszéljen, amiről a májusi választásokon döntünk: Európa jövőjéről. Bőven ostorozták az uralmon lévő udvartartást – kormánynak nem nevezném – és persze vezérét. Szerintem fölöslegesen: mi tudjuk, ismerjük unásig, az uszítástól a sunyi lenyúlásig az összes […]

Először is elnézést kérek, hogy mindig magyarországi eseményekről írok – de hát itt élek, ezt ismerem. Úgy gondolom viszont, hogy a Kanadában élő magyarokat is érdekelheti szülőhazájuk sorsa. Talán nem haszontalan, ha a piros-fehér-zöldben eltáncolt tschárdás, meg harsányan deklimált Nemzeti dal mellett tudnak egyet-mást mai életünkről. Közhelyszámba megy már az „ingyenes” magyar egészségügy sanyarú sorsa. Most például meglehetősen felajzotta a közvéleményt egy civil kezdeményezés. Arról van szó, hogy a beteg gyerekek kórházi ápolása idején legalább az egyik szülő ott lehessen folyamatosan a gyermeke mellett. A szülők (főként az anyák) ezt évtizedek óta úgy tudják megoldani, hogy éjszakára a kórtermekben a […]

Távol álljon tőlem, hogy a tudományos élet kutatási kérdéseibe beleüssem az orrom, amikor még egy komolyan vehető diplomám sincs. De a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) köztestület – így talán megengedhető, hogy gyalogos magyarok is aggódjanak az intézmény sorsáért. A szokásos módon kezdődött: az akadémia fenntartására – épületek rezsijére, ott dolgozók fizetésére szánt – 20 milliárd forintot kivonták a költségvetési törvény hatálya alól és a szépnevű Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe utalták, ami azt jelenti, hogy a kormány szájaíze szerint dönthetnek, mindenféle parlamenti akadékoskodás (így nevezi a parlamenti vitát a mai magyar udvartartás minden meghatározó tagja) nélkül. Akadémiai doktoraink talán abban […]

[supsystic-tables id=4] Higgadt latolgatásra hívom azokat, akiket érdekelnek a magyarországi politikai viszonyok. Nem tudok más fogódzót, mint a közvélemény-kutatások eredményei. Kilenc magyar közvélemény-kutató cég januári eredményeit nézve azonban rá kell jönnünk: ez sem biztos. A legmagasabb és a legalacsonyabb érték között ugyanis gyakori a nagy eltérés: A kormánypártokat például a Tárki 62, a Iránytű 41 százalékra méri. A felmérésben nyolc pártot mértek: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Mi Hazánk (a Jobbikból kivált új párt), a Kétfarkú Kutyapárt (KKP) és a Momentum adatai szerepelnek. Az első, ami szembeötlő: a választani nem tudó, bizonytalan szavazók […]

Már a kommentek között jeleztem, hogy nem tartom a magyarországi ellenzéket bírálhatatlannak, de nagyon ritkán hallok észszerű, megalapozott kritikát. Még az ún. „baloldali” médiában is legtöbbször csak kesergés, vagy hőbörgés zajlik. Különösen fájó az ezekben megszólaló hivatásosok tájékozatlansága, felkészületlensége. De ne kenjünk rá semmit az újságírókra – rendben. Elöljáróban: az alábbiakat mindig elmondom a magam köreiben – nemritkán heves ellenkezést, bár inkább csak méla csendet kiváltva. Akkor nézzük. Nagy hibának tartom, hogy a baloldal évtizedek óta képtelen a közbeszéd fontos kérdéseit meghatározni. Nemcsak ellenzékben – az MSZP-SZDSZ kormányok idején is folyamatosan védekeztek. 2010 előtt pl. naponta többször lehetett látni a […]

Az oktatás minden szintjének szétverése egy újabb szégyenletes állomás felé közeledik Magyarországon. Talán túlzásnak tűnt némelyek számára, amikor azt írtam: a kormányzat betiltja az egyetemeket Magyarországon. Formális tiltásra eddig ugyan nem vetemedett – a CEU ügyében is csak a szokásos sunnyogásra, meg paragrafus-csavarásra került sor –, de keményen folytatja a harcot az egyetemes tudás ellen. Ennek fontos állomása volt a Magyar Tudományos Akadémia önállóságának megtörése, kormányzat alá kapálása, az egyetemi rektorválasztások sajátosságai, a kormányhű kancellárok kinevezése, bizonyos tudományterületek negligálása, sőt üldözése a propaganda eszközeivel. Mi idősebbek emlékszünk még, amikor a kibernetika „impirilista” ármány volt: így azután, amikor Nyugaton már Neumann […]

Napok óta nem működik az internetem. Nem az „ellenség keze tette be a lábát” – egyszerűen felmondta a szolgálatot az a kütyü, ami a kapcsolatot jelentette a gépem és a háló között. Volt már hasonló eset több is az elmúlt évek – sőt évtizedek alatt. Korábban minden ilyen kérésemet a szolgáltató 24 órán belül teljesítette – ráadásul ingyen. Ez természetes, hiszen a kütyü (modem, router, mittudomén, nem is érdekel) a szolgáltató tulajdona, én csak bérleti díjat fizetek érte: tehát a tulajdonos kötelessége annak működését biztosítani. Ezért is nem váltottam szolgáltatót, nem hallgattam az „ócsó, még olcsóbb” szirénhangokra. Nagyjából ötven éve […]

Így, az év utolsó napján, minden jót kívánok a KMH minden közreműködőjének és olvasójának az Újesztendőre az alábbi számmal: Hát, fogadjuk meg Hofi Géza tanácsát: lazítsunk. Kezdhetjük talán azzal, hogy nosztalgiázunk kicsit. Visszagondolunk picit az elmúlt 30, 40, 70 vagy több évre, azok szép pillanataira. Nekünk, akik itt beszélgetünk a KMH oldalain nagyon különbözőképpen teltek ezek az évek. Én csak azokról tudok beszélni, akik ezeket az éveket Magyarországon töltötték. Kezdjük mindjárt Hofi Gézával, aki a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években az ország megkérdőjelezhetetlenül legnépszerűbb humoristája volt. Nem is humoristája – bírálója, ideológusa, a morgás jogának élő megtestesítője – miközben a rendszer híve, Kádár […]

Próbáljuk meg végigvenni, mi is előzte meg a 10 napja zajló tüntetés-sorozatot, ami folyamatosan zajlik a vidéki városokban is, sőt külföldön is, bár ott nyilván alacsonyabb létszámmal, főként ott dolgozó, élő magyarok részvételével. Néhány általános megjegyzés. A 2010-ben hatalomra került pártszövetség kormánya gyakran használja az ún egyéni képviselői indítványt. A Parlament elé kerülő törvényjavaslatok rendes útja – akár a kormánypárt, akár az ellenzék terjeszti elő -, a következő: az indítványt a KÖTELEZŐ részletes indoklással, hatástanulmányokkal, stb. alátámasztva, először az országgyűlési bizottságokban tárgyalják meg, és ajánlják – vagy nem – a plenáris ülés napirendjére. A bizottsági ajánlásról a Ház szavaz: 2010 […]

Akkor most – szokásommal ellentétben – erőteljesen bírálom a magyarországi ellenzéket. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem tanuljuk meg használni a meggyőzés, a figyelemfelhívás eszközeit. Amik egyébként mások a parlamenti ülésen, egy tévényilatkozatnál vagy egy tüntetésen. A képesség hiánya különösen feltűnő volt a tegnapi tüntetésen, ahová egyébként a vártnál is kevesebben, alig néhány ezren mentek el. Holott milliókat érintő törvényről van szó: nevezetesen arról, a munkáltatók ezek után évente akár 400 órányi túlmunkára is kötelezhetik alkalmazottaikat. Ráadásul úgy, hogy e túlmunka bérének kifizetését akár három évig is halaszthassák. (Mindezt abban a környezetben, ahol egy cég három éves túlélése már eredmény, és […]

Egyik kedves itteni beszélgetőpartnerem ugyan óva intett attól, hogy bármilyen formában belekössek a környezetvédelem bátor élharcosaiba, de látva sziszifuszi működésüket, muszáj megtennem. Mielőtt még az általuk nagy erőfeszítéssel görgetett sziklák visszahullva, valamennyiünket eltemetnek. Nem tartom feleslegesnek a munkájukat, sőt: nagyon fontos, hogy egyáltalán ráirányították a figyelmünket a ránk leselkedő veszélyre. Az emberek jelenlegi legfontosabb feladatának tartom a környezet védelmét. Környezet alatt most csak a Földet értem – unokáinknak bizonyára lesz dolguk a Föld űrbéli környezetének óvásával is – de ez már az ő gondjuk lesz. A Föld megóvása az a feladat, amit kizárólag globálisan lehet eredményesen megoldani. Különben csak taszigáljuk […]

Sajtóhír november 18-ról: Elhunyt Princz Gábor. Bécsben, 62 évesen. A „tragikus hirtelenséggel” kitétel arra enged következtetni, hogy talán nem a véletlen áldozata lett. Princz Gábor a Postabank alapítójaként, elnök-vezérigazgatójaként a magyarországi bankprivatizáció jellegzetes alakja volt, ugyanúgy, mint a ma is sikeres OTP-t vezető Csányi Sándor. Kettejük életútjának párhuzama a magyar vállalkozói mentalitás két, alapvetően eltérő felfogását tükrözi. A kezdetek eléggé hasonlóak, bár talán Princznek nagyobb volt az indulási előnye a külkereskedő apával. Nyilván ennek köszönhető, hogy Moszkvában született 1956 márciusában, és ott is érettségizett. Az egyetemet a Lomonoszovon kezdte, de már a budapesti Marx Károly Közgazdasági Egyetemen (MKKE) fejezte be, […]