Kürnyek Róbert Ottawában: Isten képes a gyengéből, kicsiből és elesettből nagyot kihozni

2010 augusztus 22 11:39 du. Kürnyek Róbert Ottawában: Isten képes a gyengéből, kicsiből és elesettből nagyot kihozni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Kürnyek Róbert Ottawában: Isten képes a gyengéből, kicsiből és elesettből nagyot kihozni

Kürnyek Róbert Atya, az Ottawai Magyar Katolikus Közösség új, állandó papja 2010 augusztus 22-én tartotta első kanadai szentmiséjét, a fővárosi Saint Elizabeth Egyházközségben. „Isten képes a gyengéből, kicsiből, elesettből nagyot kihozni”—mondta Róbert atya. Hozzátette: tudni kell adni és egyben elfogadni, nagylelkűséggel szolgálni az Istent és szolgálni másokat, valamint mások szolgálatát is elfogadni. Róbert atya szerint fontos szerepet tölt be az Ottawai Magyar Katolikus Közösség, hiszen a kanadai fővárosban mondott magyar szentmiséken erősíthetjük meg egymásban hitünket és magyarságunkat egyaránt. Róbert atya Szent Istvánról–Magyarország államalapítójáról–elmondta, hogy „tiszta, hős és szent ember” volt. Szent István tudta azt, hogy csak az Istenbe vetett hittel […]

Read more ›

Kürnyek Róbert az ottawai magyar katolikus közösség új papja

2010 augusztus 17 2:37 du.4 hozzászólás
Kürnyek Róbert az ottawai magyar katolikus közösség új papja

Kürnyek Róbert, a Saint Paul University PhD hallgatója lesz az ottawai magyar katolikus közösség új állandó papja. Róbert atya szombathelyi püspöki titkárként, illetve plébánosként szolgált, de az elkövetkezendő négy évet a kanadai fővárosban tölti lelkipásztori beosztásban. A 35 éves Róbert atya augusztus 22-én, délután 4 órakor mondja első ottawai szentmiséjét, a magyar közösségnek is otthont adó Saint Elizabeth Egyházközségben. Továbbá szeptember 18-án jótékonysági bált szervez tiszteletére az Ottawai Magyar Ház. A rendezvény bevétele Róbert atya doktori tanulmányainak költségeit részben fedezi. Az új ottawai pap a szombathelyi egyházmegyében is rendkivül aktív volt. A Martinus és a Família című katolikus lapokban publikált és júliusban olaszországi zarándoklatot szervezett a szombathelyi […]

Read more ›

A magyarok beperlik a clevelandi egyházmegyét

2010 augusztus 14 1:21 du.2 hozzászólás
A magyarok beperlik a clevelandi egyházmegyét

Egy pénteki sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a bezárt clevelandi Szent Imre Egyházközség egyik csoportja pert indít a római katolikus egyházmegye ellen. Az ügy érdekessége, hogy a magyarokat Charlie Feliciano, az egyházmegye egykori jogi tanácsadója képviseli a püspökség elleni perben. Feliciano ügyvéd már kapcsolatba lépett az  Ohio állam általános védőügyvédi (attorney general) hivatalával és a Richard Lennon püspök által vezetett egyházmegyével szembeni pénzügyi vizsgálatot kezdeményezett. Feliciano arra kiván fényt deríteni, hogy a püspök mit tesz a Szent Imre Egyházközség bankszámláján lévő több mint 750 ezer dollárral, illetve a templom egyéb értékeivel. „Úgy tűnik, hogy a templomok szisztematikus kifosztásának nincsen határa”–mondta John Juhász, a per egyik kezdeményezője. […]

Read more ›

Megfosztotta a clevelandi püspök a magyar papot fizetésétől és betegbiztosításától

2010 augusztus 13 8:15 de.4 hozzászólás
Megfosztotta a clevelandi püspök a magyar papot fizetésétől és betegbiztosításától

Siklódi Sándor atyát, a bezárt clevelandi Szent Imre Egyházközség plébánosát megfosztották fizetésétől és szeptember 1-től betegbiztosítását is visszavonja az egyházmegye vezetősége. Richard Lennon, Cleveland római katolikus megyéspüspök ügynökei továbbá azzal fenyegették meg Sándor atyát, hogy egy kárós ajánlólevelet írnak számára, amennyiben a clevelandi magyaroknak misét mer mondani, vagy ha bárhol az egyházmegyében szentséget szolgál ki katolikusok számára. Huszon-öt éves clevelandi lelkipásztori tevékenysége után, Sándor atyát papi fakultásaitól is megfosztották. Immár több mint egy hónapja tett lakatot a clevelandi püspökség a Szent Imre Egyházközségre, de azóta a templom előtt minden vasárnap reggel 9.45-kor egy 20-25 fős csoport imádsággal és szent énekekkel tölt el egy órát az […]

Read more ›

A kanadai magyar egyházközségi élet jövője – válasz Androvich Tamás plébános levelére

2010 augusztus 6 11:51 du.1 comment

Kedves Tamás Atya! Válaszlevelében felrótta azt, hogy nem veszek részt az ottawai magyar szentmisén. Ennek oka egyszerűen az, hogy négy éve az Ottawa belvárosában lévő Saint Joseph Parish-be járok, atkív tagja vagyok a közösségnek és az egyházközség új ifjúsági honlapját is én szerkesztem.Tehát ezirányú egyházi tevékenységem sajnos nem ad lehetőséget arra, hogy a magyar misén is külön résztvegyek. Levelében felvetette, hogy meglehetősen nehezen tudja bevonni a fiatalokat a montreáli magyar egyházközség hitéletébe  és amennyiben nem javulnak a templom mutatói, hasonló sorsa juthat mint a montreáli szlovák egyházközség, vagy akár a clevelandi Szent Imre templom. Csakhogy az egyházközség és híveinek hitélete […]

Read more ›

Elmarad a kanadai magyarság idei konferenciája

2010 augusztus 5 10:01 de. Elmarad a kanadai magyarság idei konferenciája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vannak olyan pillanatok egy ember életében, amit nehéz feldolgozni. Ez egy magyar szervezet életében is előfordul. Közel egy éve tele izgalommal készültünk az első Magyar-Kanadai Identitás Konferenciára. Tudtuk, hogy mire vállalkozunk, tudtuk kik lesznek a vendégeink, tudtuk mit akarunk. A Waterloo-i Egyetemen megrendezett Konferencián hazai vendégeinkkel ölelkezve probáltuk egymás terveit megélni, segiteni a másiknak, és felelőséggel az ügyet szolgálni. Kitünő hangulatot tudtunk teremteni a tanárok és a hazai vendégeink közt ezeken a módszertani órákon. Éreztük egymást. A kanadai és hazai üzletemberek tapasztalataikat megosztották egymással és az üzleti életben szerzett tapasztalataikra támaszkodva, már új távlatokat kerestünk, kiszélesitve a megkezdett útat. Az […]

Read more ›

Csepregi Gábor lesz a Saint Boniface-i egyetem alelnöke

2010 július 17 11:51 de. Csepregi Gábor lesz a Saint Boniface-i egyetem alelnöke bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Csepregi Gábor lesz a Saint Boniface-i egyetem alelnöke

Csepregi Gábor, az ottawai Domonkos főiskola elnöke és a Canada-Hungary Educational Foundation nevű alapítvány igazgatója Manitobába költözik és szeptembertől a Collège universitaire de Saint-Boniface alelnöke lesz. 2010 július 16-án Catherine és Mauril Bélanger, az Alsóház liberális képviselője, vacsorát rendezett dr. Csepregi és felesége Éva tiszteletére. Csepregi Gábor Magyarországon született és a québeci Laval Egyetemen doktorált filozófiából. A hetvenes és nyolcvanas években olimpiai sportoló volt, 1972-ben, 1976-ban és 1984-ben a kanadai vizipoló csapat kapitánya. Sok sikert kivánunk Gábor új feladatához! Kanadai Magyar Hírlap

Read more ›

Halad a torontói Magyar Ház eladása

2010 július 14 10:27 de. Halad a torontói Magyar Ház eladása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Halad a torontói Magyar Kultúrközpont St. Clair utcai ingatlanjának eladása. Már van érdeklődő az épületre és a kultúrközpont elnöksége is talált olyan újabb ingatlant, mely kielégítené a magyar közösség igényeit. Több mint 80 eladó épületet nézett meg a Ház vezetősége, de csak néhány volt olyan, mely megfelelt volna. Az egyik lehetőség egy 3,5 millió dolláros, a Carlingwood/Airport környékén lévő épület, mely nagy parkolóval rendelkezik és az ingatlant bővíteni is lehet. A Ház elnökség ajánlatot tesz az eladó épületre, miután a legutóbbi gyűlésükön jelenlevő tagok is beleegyeztek ebbe. Az ajánlatot július 31-ig átnyújtják az ingatlan-ügynöknek és amennyiben a vevő ezt el is […]

Read more ›

Szemtanú–tüntetés és megszállás a clevelandi Szent Imre templomnál

2010 július 3 12:10 du.1 comment

2010. június 30-án délután három órakor a templom előtti téren a clevelandi Szent Imre egyházközség megemlékezést tartott templomunk nyitva maradásáért vívott küzdelmünkről, majd egy méltóságteljes szentségimádást tartott bent a templomban, ami szentségáldással és a magyar himnusszal végződött. A szertartás befejezése után a hívek és vendégeik tovább tartózkodtak a templomban, és másfél órán át orgonakíséretes egyházi énekekkel emlékeztek vissza a templom dicső múltjára. Este 6 óra után kezdett ürülni a templom, a jelenlévők nagy része könnyes szemekkel távozott. A templom hivatalos bezárási idejét aznap éjfélre időzítette a püspöki hivatal.              Másnap, csütörtökön reggel 9 óra 25 perckor Deacon Jim Armstrong, az […]

Read more ›

A tüntetők bezárták magukat a clevelandi Szent Imre templomba

2010 július 1 2:19 du.2 hozzászólás
A tüntetők bezárták magukat a clevelandi Szent Imre templomba

Legalább tíz magyar tüntető bezárta magát a tegnap felszámolt clevelandi Szent Imre templomba és felfujható matracokkal, valamint élelemmel felszerelve akár hetekig ott tartózkodhatnak. Média jelentések szerint a clevelandi egyházmegye még nem vonta be a rendőrséget, de a püspök képviselői a helyszínen vannak. John Juhász, az egyik tüntető elmondta: addig foglalják el a templomot, ameddig a püspök nem hallgatja meg követelményeiket. Santiago Feliciano, a tüntetők ügyvédje szerint már hosszú ideje tervezik a templom elfoglalását és a tüntetők valóban hetekig a templomépületben tartózkodhatnak. A tüntetők fel vannak arra is készülve, ha az egyházmegye kikapcsoltatja az áramot, de Jim Armstrong egyházmegyei képviselő elmondása szerint ezt nem […]

Read more ›

A clevelandi helyzet felmérése–a Szent Imre Egyházközség bezárása

Tisztelt Magyar Testvéreim! Szeretnék egy-két gondolattal hozzászólni a clevelandi Szent Imre Egyházközség körül zajló eseményekhez. Úgy, amint a szerkesztő urat – Ádám Christopher-t – érzékenyen érinti ez a kérdés, úgy engem is, hiszen én is Kanadában születtem, és most egy kanadai magyar közösség vezetője vagyok. Roppant szomorú vagyok, hogy ez az ügy idáig elfajult. Egyrészt, azért vagyok szomorú, mivel nem tudok egyet érteni a clevelandi püspök úr minden lépésével, amelyek valóban sokak ellenszenvét váltották ki. Másrészt, a magyarok magatartása szomorít el, amely más közösségben is tapasztalható. Ahhoz, hogy megértsék mire gondolok, engedjék meg, hogy bővebben fejtsem ki érveléseimet és gondolataimat. […]

Read more ›

Cleveland püspöke lemondta a Szent Imre templomba tervezett utolsó misét

2010 június 29 9:48 de. Cleveland püspöke lemondta a Szent Imre templomba tervezett utolsó misét bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Richard Lennon, Cleveland püspöke lemondta a felszámolásra itélt magyar egyházközségben tartandó záró misét, miután a hitközség közölte az egyházmegyével, hogy sem a vezetőség, sem a hívek nem vesznek részt a szertartáson. A püspök elleni bojkott ötletét a Szent Imre templom orgonistája inspirálhatta, hiszen ő már június 9-én kijelentette: nem hajlandó játszani a püspök jelenlétében, nem járul hozzá a templom „kivégzéséhez.” Ekkor a lektorok is kijelentették: nem olvasnak fel a Bibliából, ha Lennon celebrálja a misét. Ezt követően döntött a templom arról, hogy keresztülhúzzák a clevelandi egyházmegye terveit.  Szerdára hírdette meg az egyházmegye az utolsó misét, de a Szent Imre templom ezt vasárnap–a […]

Read more ›

Vastagh Pál nagykövettől búcsúztunk Ottawában

2010 június 26 10:36 de.1 comment
Vastagh Pál nagykövettől búcsúztunk Ottawában

A kanadai magyarság a kétoldalú kapcsolatok motorja–mondta Vastagh Pál nagykövet a tiszteletére tartott parlamenti fogadáson. 2010 június 25-én Mauril Bélanger parlamenti képviselő és felesége Kati  fogadást szerveztek a leköszönő magyar nagykövet és felesége, Liza, tiszteletére. Vastagh Pál elmondta, hogy mennyire fontosak voltak a társadalmi kapcsolatok kiépítése és, hogy ebben a munkában felesége is rendkivül aktív szerepet játszott. Továbbá Vastagh nagykövet rámutatott arra a tényra, hogy két népszámlálás között 50 ezer fővel nőtt a magukat magyarnak is valló kanadai állampolgárok száma. Ebből az derül ki, hogy egyre inkább vállalják fel a már itt született második és harmadik generációs fiatalok magyar identitásukat. Vastagh Pál szerint […]

Read more ›

A montreáli magyar plébános levele a clevelandi templombezárásokról

2010 június 23 5:44 du. A montreáli magyar plébános levele a clevelandi templombezárásokról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tisztelt Szerkesztő Úr!                                                                                                                                                                                        Tisztelt és Kedves Kristóf! Engedje meg, hogy a 2010. június 22-én, a Kanadai Magyar Hírlapban a „Compassionless Bishop Richard Lennon of Cleveland sends Hungarians packing” címen megjelent cikkére reagáljak. Megdöbbenéssel olvastam írását, mivel az rendkívül elfogult. Egy tudósítónak a hír mindkét oldalát, muszáj leközölnie, ebben viszont súlyos vétket követett el, mivel a történtek csupán egyik oldalát közölte. Cikke alapján úgy tűnik, hogy az említett clevelandi megyés püspök, Msgr. Richard Lennon maga az ördög, és szándékosan, minden megfontolás és irgalom nélkül, a magyarokat kiszemelve, és közellenségnek kikiáltva, templomaikat bezárja. Bár módszereivel és eljárásaival nem feltétlenül egyetértek, mégsem lehet […]

Read more ›

Hagyományos Péter-Pál piknik Rawdonban

7:44 de. Hagyományos Péter-Pál piknik Rawdonban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Hagyományos Péter-Pál piknik Rawdonban

A montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség idén is megszervezi a hagyományos Péter-Pál pikniket a várostól északra fekvő Rawdon-ban. Június 27-én 11-kor kezdődik a tábori Szentmise, ezt követően pedig focival, röplabdával, magyaros ebéddel, tombolával és zenével várják a résztvevőket. A rawdoni Szent István Park a tópartján található, így kellemes sétákra is van lehetőség. A Rawdon nevű község Montreáltól 80km-re észak-keletre fekszik. Az Autoroute 25 N-en kell Terrebonne felé haladni. A QC-125 N elágazásnál, a Julienne-Rawdon-Saint Donat feiratot kövesse. Rawdon környékén már láthatja at út mellett elhelyezett magyar táblákat, illetve zászlókat.

Read more ›