//
cikk
Magyarország

Horn Gyula ex-miniszterelnök Alzheimer-kórhoz hasonló betegségben szenved

Horn Gyula ex-miniszterelnök

Az Index című internetes újság közölt beszámolót Horn Gyula, Magyarország volt miniszterelnökének egészségügyi állapotáról. Média értesülések szerint, Horn–aki 1994 és 1998 között szocialista kormányfőként tevékenykedett–az Alzheimerhez hasonló betegségben szenved. Bár továbbra is a Magyar Szocialista Párt (MSZP) parlamenti képviselője, súlyos egészségügyi állapota miatt már több mint egy éve nem ment be az Országgyűlésbe. A magyarországi online újság a Bors című lapban megjelent riportra hivatkozott, melyben azt állitják, hogy Horn már barátait és ismerőseit sem ismeri fel. A Horn-család kérését tiszteletben tartva, MSZP-s párttársai egyáltalán nem járnak be a volt miniszterelnökhöz. A riport szerint Gyurcsány Ferenc kormány látogatta meg utoljára Hornt.

Horn Gyulát immár egy éve a budapesti Kútvölgyi Kórházban ápolják, ahol média értesülések szerint “sokat sétál” a biztonsági kamerákkal felszerelt folyosókon. Betegsége miatt Horn állandó orvosi felügyelet alatt van. Bár szellemileg jelentősen leépült a volt kormányfő, fizikailag még többnyire jól van.

Kanadai Magyar Hírlap

Interakció

Egy válasz to “Horn Gyula ex-miniszterelnök Alzheimer-kórhoz hasonló betegségben szenved”

  1. Most már tudjuk, hogy miért viselkedett olyan furán Horn Gyula 75-ik születésnapján. Azt viszont nem értem, hogy miért ilyen titokzatos a Horn család. Mégis egy volt miniszterelnök sorsáról van szó.

    Szerző Áron Huszár | november 25, 2008, 11:27 du.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 67 other followers