Kanadai Magyar Hírlap

Bajnai Gordon lehetne a legújabb szocialista kormányfő-jelölt

Posted in Magyarország by Christopher Adam on március 28, 2009
Bajnai Gordon

Bajnai Gordon

Tegnap még Takács János Electrolux vezérigazgató, ma reggel pedig Gráf József jöhetett számításba mint szocialista kormányfő-jelölt. Kelet-kanadai időszámítás szérint déltől azonban Bajnai Gordon fejlesztési miniszter a szocialista politikai casting legújabb szereplője. A többnyire kormánypártinak tartott ATV információi szerint az MSZP elnöksége a párt megyei elnökeinek most éppen Bajnai-t ajánlotta fel. Az Index.hu úgy tudja, hogy Oszkó Péter, a Deloitte nevű multinacionális cég magyarországi vezérigazgatója lenne Bajnai pénzügyminisztere . De ennek a potenciális jelölésnek is van szépséghibája, úgy mint az összes többinek is volt. Oszkó ugyanis a HVG című hetilapnak jelentette ki, hogy a közeljövőben nem szeretne politikai szerepet vállalni. “Manapság nehezen tudnám ezt elképzelni. Még nem tettem meg mindent a cégért, így a távozásom cserbenhagyással érne fel. Ráadásul fontosnak tartom a gyerekeim nevelését is; majd ha egyetemisták lesznek, megfontolom”–mondta Oszkó azt elmúlt napokban.

Bajnai nem különösebben népszerű szocialista körökben, de most már nagyon úgy tűnik, hogy ő lenne az utolsó esély, ha az MSZP elszeretne kerülni az egyre inkább reálisnak tűnő előre hozott választásokat. Az ATV honlapján szocialista párt forrásokra hivatkozott a tévé adó, amikor azt írta, hogy egyre nagyobb a “szkepticizmus” a kormánypárton belül. “A párton belül növekszik a félelem és a reménytelenség. Általános vélekedés szerint ugyanis, ha nem sikerül megegyezni egy lehetséges kormányfőben, akkor az előrehozott választás jelenti az egyetlen megoldást, ám ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az MSZP 8 százalékos párttá zsugorosidk, az SZDSZ és az MDF pedig eltűnik. Több forrásunk értetlenségének adott hangot, mondván, már ők sem látják át, hogy mi folyik a párt felső vezetésében”–írta az ATV.

Bajnai Gordon jelölésével az MSZP feltehetően abban reménykedik, hogy Kóka János szabad demokrata képviselő meg tud győzni 3 vagy 4 képviselőtársát, hogy szavazzák meg a konstruktív bizalmatlanság indítványt, még akkor is ha az SZDSZ hivatalosan elzárkózna Bajnai támogatásától. Sajtóértesülések szerint Bajnai és Kóka barátok és egykor üzletpartnerek voltak.

Kanadai Magyar Hírlap

2 vélemény

Subscribe to comments with RSS.

  1. Frank Perenyi said, on március 28, 2009 at 3:51 pm

    A budos patkany lemondott illetve lemondattak mert mar megcsinalta dolgat .
    Tovabbra mar csak szegyenbe hozta az MSZMP-t.
    Mi szoltok inkabb egy elore hozott valasztashoz???

  2. Balázs said, on március 28, 2009 at 9:51 pm

    Szerintem jöjjön az előre hozott választás! Ettől a parlamenttől már nem várhatunk semmit és az elmúlt napokban teljesen eltűnt a kisebbségi MSZP kormány legitimása. Erről egyébként egyedül a szocik tehetnek, hiszen hihetetlenül elrontották a kormányfő-jelölési folyamatot.


Válasz