//
cikk
Magyarország

Tölgyessy Péter szerint a hárompárti parlament a legrosszabb opció

Tölgyessy Péter elemző, a Fidesz egykori parlamenti képviselője az ATV Pont 7 című műsorában elmondta: a hárompárti országgyűlés alakulása lenne a legaggasztóbb eredménye az április 11-ei választásoknak. Bár a felmérések szerint a baloldali Lehet Más a Politikának (LMP) reális esélye van az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére (a Nézőpont Intézet szerint akár 9 százalékot is elérhetne ha minden potenciális szavazót megszólítanak), az is lehetséges, hogy csak a Fidesz, az Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Jobbik kerül be. Tölgyessy szerint a szocialisták megszeretnék őrizni a jelenlegi politikai konstellációt a baloldalon, melynek köszönhetően a Fideszből kiábrándult baloldal érzelműek csak az MSZP-hez fordulhatnak ha alternatívát keresnek két-három éven belül. Ha azonban az LMP is bekerül a parlamentbe, akkor reális baloldali alternatívája is lehet a szavazónak és rákényszerítené a MSZP-t a változásra, illetve a komoly átalakulásra.

Szocialista tartalékok

Tölgyessy szerint a szocialistáknak vannak tartalékai, hiszen 2006-ban 43 százalékot kaptak. Ezen kivül, Tölgyessy elmondta hogy azok számára akik 1994 óta az MSZP-re szavaznak “iszonyúan nehéz” jobboldali szavazóvá válni. “Óriási a tartalék, csak hát a botrányok is óriásiak”–mondta Tölgyessy Bánó András műsorvezetőnek. A volt fideszes képviselő elmondta, hogy különösen kelet-Magyarországon, az elmúlt két évtizedben jellemző “létező kapitalizmus” modell többnyire megbukott és így vannak olyan szocialista szavazók akik most úgy büntetik a rendszert, hogy a Jobbikra szavaznak.

Nem kell többé a kapitalizmus?

Szinte csak az MDF szavazói fogadják el a piaci kapitalizmust. Az összes többi párt vagy teljesen tagadja az egészet (ugye a Jobbik) vagy mint a szocialisták, erről a reformer vonalról leszálltak és visszafordultak saját régi törzsközönségükhöz–mondta Tölgyessy. A szocialisták most már a “kádári kisember” értékeit próbálják előtérbe helyezni. A Jobbik főüzenete, hogy “fenébe ezzel a rendszerrel” és ezzel nőtt olyan dinamikusan ez az aránylag új párt.

Már az 1977-es MSZMP KB határozattal kezdődtek a megszorítások Magyarországon és azóta szinte végig az volt a politikai osztály üzenete, hogy az elvonások után jobb lesz a helyzet és hogy csak türelem kell. “Vigyétek a rendszereteket a pokolba”–Tölgyessy szerint ez egyre inkább  elterjedt nézet bizonyos vidéki körzetekben, ahol a jobbik tizenháromszor olyan erős mint a MIÉP volt 1998-as fénykorában.

A Jobbik vs. a nyugatos kapitalizmus

A fiatalok körében (azok akik 30 éven aluliak) most már mindenhol veri a Jobbik az MSZP-t. Tölgyessy szerint lehet, hogy a Jobbik “turbulens jelenség” (ez volt jellemző a két világháború közti szélsőjobboldali pártokra), de amíg nem lesz működőképes Magyarországon a létező kapitalizmus, addig valószínű, hogy erős jelenség marad a Morvai Krisztina és Vona Gábor nevével fémjelzett párt. A Jobbik teljes haragukkal rá fog zúdulni a Fideszre amikor bekerül a parlamentbe és az országgyűlési lét ebben az esetben nem fogja moderálni a radikális, rendszer-ellenes pártot.

Tölgyessy elmondta, hogy a jobbik szemében a Fidesz liberális és nyugatos kapitalista, ezért sokszorosan vissza fogja kapni a következő kormány azt a virulens kritikát és támadást amit az MSZP kapott az elmúlt 8 év során.

Elképzelhető azonban, hogy a Fidesz előzetes csapást fog mérni a Jobbikra, úgy hogy megnézi ki finanszírozza a pártot. De Tölgyessy szerint rövid távon az idő a Jobbiknak dolgozik. A Fidesz abba a kínos helyzetbe kerülhet, hogy a Jobbik számon kéri rajta az elmúlt 8 év igéreteit. Az is valószínű, hogy a Jobbik elszipkázza azokat a jobboldali értelmiségieket, akik ellenzik a globális kapitalista rendszert és azt várják Orbán Viktor leendő miniszterelnöktől, hogy vezesse ki az országot ebből a gazdasági modellből. Orbán azonban nem teljesíthet ezen a területen, így rövid-középtávon óriási lehetőséget kap a Jobbik.

Tölgyessy elmondta, hogy a két-harmadnak sincs túl nagy jelentősége és Bánó kérdésre válaszolva, akár a Fidesz számára veszélyes is lehet. Hiszen ha két-harmadot kapnak, akkor mindenért a Fidesz lesz a felelős. Ha a Fidesz rosszul kormányoz, ugyan úgy összeomolhat mint az MSZP, mely pártnak sokkal erősebb volt a társadalmi beágyazottsága. A Fidesz nem kért felhatalmazást a nagy reformokra és a megszorításokra, vagy áldozathozatalra. Tehát gyorsan összezsugorodhat a Fidesz ha áldozatvállalásra kéri fel a lakosságot.

A Fidesznek a harmadik utat kell keresnie?

Tölgyessy szerint a Fidesz nem folytathatja Bajnai Gordon kormányfő gazdasági politikáját. Valószínűbb azonban, hogy az Orbán a világgazdasághoz igazodó reálpolitikát folytat majd, de nem demonstratív azt a vonalat, amit Bajnai képviselt. Ezért szimbolikus lépésekkel egyensúlyozza majd a kevésbé népszerű gazdasági lépéseket.

A Szocialista Párt megalázása

Ha az LMP 6-7 százalékkal be kerül a parlamentbe és ha ráadásul a Jobbik megelőzi a szocialistákat, hihetetlenül megalázó lehet a választás az MSZP számára, mondta Tölgyessy. Az elemző szerint “olyan nagy teher fog hárulni a szocialistákra, amely 1956 óta nem hárult.” De a szocialisták már túléltek megpróbáltatásokat, mint például Kádár János alatt a levert forradalom után, vagy éppen a számukra katasztrofális 1990-es választást követően. Tölgyessy azonban úgy látja, hogy pozitívabb lenne Magyarországom egy új baloldal, minthogy egy újabb reinkarnációban ismét megjelenik az MSZP

Ádám Christopher

Interakció

Vélemény?

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

Gravatar
WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 67 other followers