Anyám mindig menni akart

2018 június 20 7:32 de.104 hozzászólás

Most, június 20-án töltötte volna be a 81. életévét. Ha hagyják.

Anyám mindig menni akart.

Legutóbb is három teljes héten át minden nap mentünk valahová, s szinte becsavarogtuk Budapestet.
Az utolsó napon – 2018. február 11-én, vasárnap – (amikor azért utaztattam haza autóval Győrbe, mert engem ütött le a láz a lábamról) én jobban örültem nála, hogy beülhettünk egy cukrászdába. Győrött az autó vezetője a lakásáig elkísérte.

Budapesten, velem, csavargás után. Az utolsó gesztenyepüré (2018. febr. 11, vasárnap).

Másnap, annak rendje módja szerint – mint húsz éve minden hétköznapon – elsétált a helyi nyugdíjas klubba, nem volt semmi baja.

Kedden délelőtt sem.

Délután azonban – ahogy erről engem telefonon tájékoztattak – szédülés kapta el, fejfájásra panaszkodott és azt állította, hogy nem tud felállni a székből. A klubban megmérték a vérnyomását, a vércukorszintjét, s rendben találták.

Javasoltam, hogy hívják fel az eltartóját – aki egy gyerekkori barátnőm fia –, hogy kocsival jöjjön érte, otthon fektessék le, adjanak neki bőséges folyadékot, és ha nem javul az állapota, hívjanak hozzá orvost.
Hazavitték lefektették, ivott és tíz perc múlva már a szobájában tett-vett, vagyis megszűnt a panasza.
Nem volt szükség orvosra.

Szerdán ismét elsétált a klubba (ahonnan rendre maga tért haza), ám ott délutánra megint rájött a szédülés, s engem azzal hívtak fel, hogy a korábbinál valamivel súlyosabb a helyzet, mert a vérnyomása kissé megemelkedett (159-re), és a szédülése miatt el is esett.

Mentőt hívtak hozzá.

A mentő 2018. február 14-én, délután 4 óra körül beszállította a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára.

Az ott elvégzett vizsgálatok eredményei nem, hanem anyám viselkedése késztette az ottaniakat – „zavarós a néni” indokkal – néhány napra megfigyelésre beutalni a pszichiátriai osztályra.

Engem erről a késő esti órákban tájékoztattak.

(A pszichiátriai osztály ügyeletes orvosa hívott fel, amint megkapta a „betegét”. Hosszan, s mondhatni, felhőtlenül beszélgettünk. Ő akkor nem látott okot arra, hogy anyámat ott kellene tartani. Kérésére én nem csupán a gyógyszereit soroltam fel, hanem lediktáltam az eltartója telefonszámát is, amelyet fel kell hívniuk, amikor hazaengedik. Csatolom a beszélgetésünk hanganyagát .)

A több napja tartó, magas lázzal járó betegségem okán anyámat a győri kórházban csak három nap múlva, 2018. február 17-én, szombaton délután három órakor tudtam először meglátogatni.

A szó szoros értelmében rémületes állapotban találtam.

Tudtam ugyan róla, hogy február 15-ei telefonbeszélgetésünk óta a látogatói ágyhoz kötözve és „egyre rosszabb bőrben” látták, de elmondásuk szerint táplálkozott és velük is kommunikált.

Velem már nem.

Amikor már nem evett, nem ivott. De még kinyitotta a szemét (2018. febr. 24, szombat).

Azonnal felmerült bennem, hogy elhozom (mivel Budapesten volt a háziorvosa, a kardiológusa, valamint a pszichiátere is), de ilyen súlyos állapotban már nem mertem vállalni a szállítását.

A kötelező látogatási idő keretében (15:00–17:00) naponta látogattam (akkor még nem kellett etetni, maga táplálkozott, a nyolc csokoládéval bevont gesztenyeszívecske, amit szombaton vittem neki, vasárnapra elfogyott), de a kezelőorvosával, Dr. Greff Zoltánnal csak február 19-én, hétfőn tudtam felvenni személyesen a kapcsolatot.

Vele – anyám halála napjáig tartó napi látogatásaim során – több ízben konzultáltunk.

Kezdettől fogva úgy tájékoztatott, hogy az agyi erekben vannak némi gondok: „nincs tragédia, de sok apró probléma viszont van”, mondta, hozzá téve, hogy ezért különféle gyógyszerekkel próbálkozik, és azt reméli, hogy valamelyikre jól fog reagálni az anyám.

A rapid gyorsaságú állapotromlására azonban nem adott magyarázatot.

Most, június 20-án töltötte volna be a 81. életévét. Ha hagyják.

Én meg nem értettem. Hiszen Budapesten vele voltam valamennyi rendszeres orvosi ellenőrzésen, ugyanaz volt a körzeti orvosunk, együtt jártunk a budapesti pszichiáteréhez, ami az öregkori depresszió folytán be-be következő hangulatváltozása miatt volt indokolt, a (szívritmusszabályzója (pacemaker) miatti évi ellenőrzéseket félévente végeztettük el a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, legutoljára tavaly december 20-án. Legutóbb pedig éjjel-nappal együtt voltam vele három héten át és semmi, de semmi nem mutatta, hogy bármiféle gyors egészségromlásra hajlamos.

Ez az ember a korához képest elfogadhatóan „működött”, önállóan élt.

Mi történt vele? Mitől esett le így a lábáról ennyire hirtelen?

A kérdésre ezt a választ kaptam:

„Ilyen idős embereknél az állapotromlás hirtelen is kialakulhat, nincsen ebben semmi rendkívüli. Az agyi erekben problémák vannak, és a gyógyszeres beállításához idő kell, akár 2–3 hétig is eltarthat”.

De mint aki nem érti, hogy anyám naponta rosszabbodó állapota növeli bennem az aggodalmat, nyugtatólag csak ismétlésekre szorítkozott: „meglátjuk, melyik gyógyszerre fog jól reagálni”.

Volt egy olyan „konzultációnk” is, amire életem végéig emlékezni fogok.

Amikor rögződött bennem, hogy anyám minden egyes látogatásomkor meglepően sokat ivott (esetenként 5–7 deciliternyit egy szuszra, holott korábban csak nagyon nehezen lehetett rábírni egy-egy deci víz, tea, vagy üdítő lenyelésére is), nemcsak az jutott eszembe, hogy a kiszáradás fenyegetheti, amiért nem kap elegendő folyadékot, hanem az is, hogy vajon etetik-e rendesen, amióta etetésre szorul.

De nem erről beszéltem a kezelőorvosával, hanem megkérdeztem tőle:

– Mondja, doktor úr, ha az anyámnak az agyával van a baj, miért nem a neurológián kezelik, és ha életveszélyben van, miért nem helyezik át azonnal az intenzív osztályra?

És Dr. Greff Zoltán főorvos erre a kérdésre így válaszolt:

– Erről az osztályról nem vesznek át senkit.
– De hát miért?
Az orvos lehajtotta a fejét és nem válaszolt.
Újra én: „Talán azért, mert öreg?”
Orvos: „Így is mondhatnám.”
Én: „Akkor meg kell halnia az anyámnak?”
Orvos: „Így is mondhatnám.”

Ezen a napon, 2018. február 26-án, néhány óra múlva jött a telefon: „ma este 19:40-kor meghalt az édesanyja!”

Másnap újra Győrben voltam, aláírtam papírokat, a többi között azt, hogy nem kérek boncolást, intéztem a temetését, fájt nagyon, hogy ő nincs többé, de egy héten át – amíg nem kaptam meg postán a halotti bizonyítványt – igyekeztem tudomásul venni, hogy az agyával volt baj, s ezért nem élhetett tovább.

A halotti bizonyítvány, meg a vele együtt kapott patológiai zárójelentés azonban egyaránt szívelégtelenségben és a magas vérnyomásban jelölte meg a halála okát. Túl azon, hogy – az elfekvés miatti tüdőgyulladás mellett – ilyen halálokról értesítik az idős elhunytak hozzátartozóit, a frissen ellenőrzött pacemakerével élő anyám esetében az ő a szívelégtelenség miatti halálát elképzelhetetlennek tartottam. A magas vérnyomásba pedig, különösen ha vérnyomáscsökkentő gyógyszert szednek, roppant ritkán halhatnak bele az emberek.

Ráadásul dokumentumot kaptam kézhez arról, hogy az anyámat nem agybaj ölte meg.

Nehezen jutottam hozzá a kezelőlapjához és a sürgősségi osztályon végzett vizsgálatok laboreredményeihez, amelyeket egyébként a halotti bizonyítványhoz kellett volna mellékelniük. Ezeket a dokumentumokat csakis személyesen és írásban igényelhettem, miután másolatot készítettek az igazolványaimról. És egy teljes hónap telt el – miközben a hozzám eljuttatott csekken szerepeltetett másolási díj összegét a postán befizettem –, amíg megkaptam őket.

Viszont kiderült belőlük, hogy anyám „agyi problémáinak megállapítására” semmilyen gyógyszerrel nem kísérleteztek, továbbá, hogy a tizenkét napos kórházi tartózkodása során egyetlen labor-, vagy más vizsgálatát nem rendelte el a kezelőorvosa. A beteglapján kizárólag az ügyeletes doktornőnek általam telefonon bediktált, négy éve rendszeresen kapott gyógyszerek szerepelnek. És egyetlen egyszer, mégpedig a halála napján, éppen a látogatási idő kezdete előtt kötöttek rá két üvegnyi infúziót.

Talán már nem is miatta, hanem énmiattam.

Ezek után – bár nehezen tudok hideg fejjel gondolkozni – semmilyen okát nem lelem annak, hogy miért fogták ott anyámat a pszichiátrián. Ahová „zavarós a néni” címszóval csupán néhány napos megfigyelésre utalták, miután a sürgősségi osztályon elvégzett vizsgálatok leleteredményei még azt sem indokolták, hogy egyáltalán kórházban kezeljék.

De ha ott-fogták, akkor a zavarodottsága hátterét miért nem vizsgálták ki? Felötlött még bennem, hogy anyám – akit délután négy órától este negyed tízig húzkodtak egyik vizsgálóból a másikba – feltehetőleg már éhes és szomjas is lehetett, hiszen a nyugdíjasklubban pontban tizenkét órakor evett és ivott utoljára. A fáradságtól, a kimerültségtől éhesen és szomjasan talán zavartabb is volt, mint amit a néhány éve megállapított középsúlyú demenciája indokolt.

Emellett, ha ott tartották, miért nem vizsgálták folyamatosan radikális egészségromlásának okát? Miért nem rendeltek el a számára életmentő intézkedéseket?

Ahogy a pszichiátriai osztályra felkerült, már másnap az ágyához kötözték azzal az indokkal, hogy: „a néni mindig menni akar”! Amikor még lett volna ereje, természetesen fel akart kelni, nyilván szerette volna maga elvégezni a dolgát, de nem volt helyismerete, kíséretre szorult volna. A megoldás, persze, nem az volt, hogy kikísérik a WC-hez, hanem ráadtak egy pelenkát, és odakötözték az ágyához.

2018. febr. 25, vasárnap (halála előtti nap, 14 óra 31 perc).

Végezetül felteszek egy hülye kérdést magamnak is. Vajon mi történik akkor, ha egy embert odakötözünk az ágyához, vagyis megakadályozzuk a legminimálisabb szabad mozgását, s ugyan beadjuk neki a szokásos gyógyszereit, de nem adunk neki elégséges folyadékot és táplálékot?

Amikor már nem volt megkötözve, csak a karját rögzítették, ahova bekötötték az infúziót. Miattam (halála napja, 2018. febr. 26, 19 óra 40 perc).

Ez tényleg hülye kérdés, beismerem.

Meglehet, hibát követtem el, amiért aláírtam, hogy nem kérek a boncolást, de nem azért tettem ezt, mert a zsidóknál ez nem megengedett, hanem, mert akkor még nem jutott eszembe, hogy nekem Dr. Greff Zoltán főorvos hazudhatott.

Igen, anyám mindig menni akart!

Jaj, istenem!

Garai-Édler Eszter

104 hozzászólás

  • A magyar közegészségügyben passzív eutanáziát alkalmaznak.

    Ezzel két legyet ütnek egycsapásra: nem kell több pénzt költeni az idősek orvosi ellátására és nem kell több nyugdíjat fizetni sem.

    Megjegyzem, a jövő évi költségvetésben az ideinél kevesebb összeget határoztak meg a nyugdíjak kifizetésére.

  • Aczél Gábor

    Megölték őt, semmi kétség!

  • Sose bocsátom meg magamnak, hogy anyukámat mindenféle tiltakozás ellenére nem vettem akár a hátamra,és vittem haza meghalni, hiszen tudtuk, hogy ez a nehéz út következik a számára. Ő 90 éves múlt, két nehéz műtét után négy évvel. Talpraállós típus volt:nem hagyta magát. Még az általunk fogadott gondozókat is elmarta: három évig maga gondoskodott magáról, méghozzá olyan kényes precizitással, ami fiatalabb korában nem is volt rá jellemző. A kórházban a mocskában feküdt, a nővér odavágott egy lepedőt,amikor kifogásoltam: cserélje ki! Vittünk tiszta ruhát – nem cserélték rajta. Vittük a gyógyszereit, pontos listával, hogy melyikből mikor, mennyit kell bevennie. Panaszkodott, hogy fáj! – már félig öntudatlanul. Kértem a nővért, cserélje ki a ki tudja mióta üres infúziós palackot. Mit képzel, a néni egész éjjel ordított, örülök, hogy szundít!
    Ezt a hat napot soha nem fogom megbocsátani magamnak. Ilyen véget senki nem érdemel.

  • Kértük az orvost: megfizetjük, tegyék kisebb kórterembe. Az ágya egy négyszemélyes teremben a hetedik volt, félig rátolva a radiátorra, ferdén állt. Látogatáskor az unokaöcsém nekidőlt a falnak: a felső sor csempe ráhullt az ágyra. Az orvos azt mondta: abban a kórházban nincs ilyen. Igaz,nem fogadta el a csúszópénzt se: ebből is tudhattuk, el kell tőle búcsuznunk.
    De amiatt a 6 nap miatt képtelen vagyok elengedni.
    Előbb-utóbb rám kerül a sor – remélem utóbb. De tartalékolok, és az biztos, módját ejtem, hogyha elindul velem egy mentőautó, ne érjen oda velem magyar kórházba…

  • Először is részvétemet szeretném kifejezni.

    Másodsorban elmondanám, hogy ez az idős betegek meghalásának “szokásos” sorrendje évtizedek óta, sajnos. Mivel nem engedik otthon meghalni a beteget (mivel ahhoz szakápolás kellene, ami pénzbe kerül), az idősek évtizedek óta így halnak meg különféle kórházi osztályokon. Lekötözve, utolsó napokban magukon kívül, ha éppen a hozzátartozó nem tud bemenni a munkája miatt.

    Ráadásul még ilyen esetben is hálapénzt illik fizetni, bár azt már senki nem tudná megmondani, hogy miért? A korrupt egészségügy a szocializmusban alakult ki, de azóta is tart. Ezen nem segített volna a magánpénztár, mert arra nincs sokaknak pénze.
    Ezen társadalmi vita segítene, amire persze a politikai szekértáborok miatt kevés az esély.

  • Azonnal el kellett volna hozni a kórházból, kár, hogy nem tudtad. De a halála után feltétlen boncolást kellett volna kérni, és kiperelni a doktorból (doktorokból) a diplomát. Ez az édeanyádon nem segitett volna, de sok életet megmenthetne a jövőben. Ez a cikk elmúlik, azok az “orvosok” pedig tovább “gyógyíthatnak”.
    Részvétem.

  • Szukits Rezső

    Kollégám édesanyját a szombathelyi Markusovszky kórházban kötözték ki néhány napja.
    Nevezhető szervezett bűnözésnek. Az emberi Erőforrások Minisztériuma nem emberként, állampolgárként kezel, hanem erőforrásként. Olyan -most nem nem deklarált- eutanázia, amit 1944-n Bécsben végeztek.
    Nem szabad tűrnünk!

  • Idekívánkozik egyik kommentem, amit itt egy másik posztban helyeztem el:

    Most (ma) találtam, nem lehet hozzászólni, ennek ellenére 20 ezres az olvasottsága. A szerző 72 éves édesapja mentővel került kórházba, akit a nővérével azonnal fölkeresett. A tapasztalatait így summázza:

    “Ha pedig beteg leszel, kerüld el a kórházakat kedves fideszes, takarodj el az egyik stadionba, és Kásler javaslatára mondj el egy imát, mert te, attól fogsz meggyógyulni…

    Hát minimum ezért kellene Orbánt fellógatni az első lámpavasra gondolkodás nélkül. Mert egy ország, ami jobban teljesít, ami egyáltalán működik, abban kurvára nem így kellene hogy menjenek a dolgok. Mert ami most van az egyáltalán nem normális, nem civilizált, nem emberséges.”

    Megjegyzem, írója nőnemű, és dolgozatának teljes terjedelme itt olvasható:

    http://kendoereje.blog.hu/2018/06/19/oregseg_betegseg_elmulas_meltosaga?utm_medium=doboz&utm_campaign=bloghu_cimlap&utm_source=index2

  • Szukits Rezső
    2018 június 20
    8:39 de.

    Már bocsánat, de 1997-ben vagy 2003-ban ugyanígy haltak meg a magyar emberek.

    Aki ebből politikai vitát csinál ellenzékben, az majd kormányon ugyanezt fogja csinálni.

  • Drizari
    2018 június 20
    8:45 de.

    A fidesz vélhetőleg arra játszik, hogy befejezze, amit a ballibek elkezdtek.

    Annyira lerohasztani az állami ellátást, hogy végül a társadalom igényelje, hogy legyen végre magánpénztár.
    Ez persze a havi százból, százötvenből élő dolgozóknak nem fog segíteni, a szegényebbekről nem is beszélve.

  • hazai lámpa
    2018 június 20
    9:07 de.

    Magánpénztár alatt azt értem, hogy nálunk is legyen biztosításos egészségügy, mint az USA-ában. Ez a rendszerváltás óta óhaja a politikai elitnek.

    Persze lesz egy nagy kör, amelyiknek nem lesz pénze a biztosításra vagy az nem fogja fedezni az ellátást.

  • Ellenben a kisvasutat most tovább bővítik valami 800 millióért.
    Megmondta:
    “Ha kritizálják, tovább építteti”

  • Hazaikám eléggé összevisza beszélsz.
    Mindegy tetudod…

  • Kenny
    2018 június 20
    8:36 de.

    Hova vigye a kórházból? Másik kórházba?

    Ráadásul aki havi százötvenezerért dolgozik két műszakban, és fizeti a rezsit meg a lakáshitelt esetleg, nem tud magánápolót fölfogadni.

    Esetleg szabadságot vesz ki vagy táppénzre megy, de nem azért, hogy otthon a karjai közt haljon meg a szülője. Annyira azért nem bátor egy laikus, hogy ezt fölvállalja, ami a hozzátartozó (esetleg nem is zavartalan) jobblétre szenderülésével járhat.

  • Még annyit a cikkhez, hogy azok az idősek, akik nem tudják jelezni, hogy vécére kell menniük, szerintem azok kapnak pelenkát. Mégha nem is felemelő látvány a hozzátartozónak, de még mindig jobb, mint a mocskos lepedőn feküdni, ahogy föntebb írta valaki.

    A gond szerintem az, hogy kevés ápoló jut a betegekre, ezért látszanak annyira kiszolgáltatottnak, főleg ha fejenként két hozzátartozó benyomul a mondjuk két személyre tervezett négyágyas szobába. És mondjuk nem csak hasonló idősek vannak összezárva.

    Az, hogy az orvos esetleg mit kezelgetett félre vagy nem kezelt, az megint egy másik probléma.

  • Nagyon szomoru es sajnalatos eset.

    A Lady had an “light stroke”,(enyhe agy-frunktus) amit nem voltak kepesek rogton felismerni. They should have immediately giver her “stroke buster”-t.
    Azzonnali “gatlas-oldo” alkalmazasa ami fel-oldja a gatolast az agy-hajszal ereiben.
    Ami igen egyszeru es nem koltseges. Ezzrek eseteben alkalmazva naponta, sot orankent rogton az emergencybe erkezesekor.

    Persze ha az orvos nem kepes azt rogton megallapitani, az eletmentes lehetosege tavolodik percenkent is.

    De a masodik “stroke” olte meg.

    It was a total negligence.
    Sajnos abban a szocialis-medicine rendszerben meg perelni sem lehetseges az orvosokat. Nincsen felelosegre vonal lehetosege, sem karpotlas.
    Bizonyara meg biztositast sem takarja az orvosokat ottan. Nincsen eleg jovedelmuk vedemi magukat “teves-diagnosis-ok es trehanysaguk eseten.

    A rendszer ami okozza azt.
    Az elavult gondolkodas, az ember-elet jelntektelensege.
    Ahol az ember elet, es emberi jogok jelentektelen ottan az naponta tortenik.
    Ahol nem letezik felelosegre vonas es buntetes, ez tortenhet.
    A szocialis medicene eseten a “koltsegek” csupan az erv-ado.

  • HL! Gőzöd nincs az eü-ről – se. A MAGÁNpénztár abban különbözik az ÖNKÉNTES-pénztártól, hogy a magánpénztárba nem neked kell befizetned, hanem a kötelező járulék egy részét átengedi az állam a magánbiztosítóknak, amik így az eü kvázi minőségiellenőrei is lesznek. Senkinek nem kellett többet fizetnie a magánpénztárba.
    De: meg kellett volna egyezni abban, hogy mi az, ami JUT az állami büdzséből, és amit minden magán-egészségügyi szolgáltatónak állnia kell. (Pl:baleset,szülés, akkut roham, katasztrófa stb.)
    Most fizetsz zsebbe,a sajátodból jobb ellátás reményében – de már ez sem működik. Sok-sok milliárd hálapénz kerüli így ki az egészségügyi kasszát. Ami nem csak amiatt igazságtalan, hogy nem kerül a közösbe, hanem amiatt is, hogy az orvosok, ápolók, szakdolgozók többségének nem is jut belőle. Holott az orvostechnika ma már nem abból áll, hogy a jóságos doktorbácsi ránézésre diagnosztizál. Mikor adtál jattot a röntgenesnek, a laborosnak, a CT-snek?
    Emiatt nem létezik hospice ellátás sem. Ki a fene költene a távozás méltóságára, ha a szomszéd kórteremben a vakbélműtött harmincast a szepszis fenyegeti, mert nincs már fertőtlenítő szer sem.

  • Sajnalatosan az ottani egeszseg-vedelemre jol jar a regi mondas.

    “Olcso husnak hig a leve.”

    Az allam-burokracia altali egyeseg-szolgaltatas anyit er amibe az kerul. Nagyon keveset.

    Es az orvosoknak sem letezik jelentos erdeke, bagokert dolgoznak. Ninimalis feleloseg, semmi felelosegre vonas, sem karteritesre nem lehetnek kotelezve.

    Tehat a “kapitalista-rendszer” az erdeknek es fellelosegre vonasnak szukseges lenni abban.

    Amit az allam ingyen nyujt, az epp anyit er.
    Sajnos az egyenek fizetik annak az arat, minr a fenti eseteben, eletukkel !

  • Edes Draga Eszterke!!
    ragaszkodni kellett volna hogy Anyukadat atvigyek az Amerikai uti Israelita szeretetkorhazba!! ott ilyesmi -(emberi direkt hanyagsag!!)-el sem kepzelheto!!de mivel mar keso errol……….igy megtort szivvel,; Baruh Dayan h’Emet…..

  • elkepesztonek es mindenkepp egbekialtoan gyalazatosnak tartom a “doktorno” szavait,;-“ugy is lehet mondani..”!!!
    mifele eljaras ez?? az Orvosi etika miota enged ilyent!?? csak mert mar Oreg es talan piciket “szenilis” akkor mar barmit szabad??!!
    undorito dolog tortent!! lassu tuzon hagytak kiszenvedni szegeny nenit!! passziv euthanazia!!

  • A háttérben zajlik politikai akaratra a magyar közegészségügy leépítése és a magánklinikák és magánkórházak fejlesztése.

    Jelenleg léteznek egészségbiztosítási csomagok vállalatok részére, ami keretében a cég dolgozói részesülnek várólista nélküli kivizsgálásra, VIP kórházi kezelésre. Ez béren kívüli juttatásnak minősül, tehát megéri a vállalatoknak ilyen biztosítást kötni a dolgozóikra.

    Nyugdíjasoknak ilyen nincs, nyilván, de ha van rá pénze, akkor a nyugdíjas is köthet ilyen eü.biztosítást.

    Ebből látszik, hogy a közkórházakat leépítenék a történelmünkből már jól ismert szegények kórháza színvonalára, ahová a munkanélküliek, az öregek, és azok a dolgozók járnak, akik részére a munkaadójuk nem köt ilyen eü. biztosítást.

    Dolgozóknak, munkáltatóknak:

    http://www.medicover.hu/biztositasi-csomagok-vallalatok/

  • Nagyon meg-eggyezoen velem bra-lev es Draziri meglatasait is.

    Ismtelten es figyelesen ujra-olvasva az idezeteket, az ottani orvos-kepzes is nagyon ketsegbe ejto.

    Hogyan nem lett volna egy orvos rogton felismerni az agy-frantust azonnal.
    Csak a kozolt kepre (masodik photo) pillantva is lathato az az eset. Nincsen cognition ! Azonnal felismerheto.

    Sajnos az allampolgarok szenvednek ottan ahol az allamhatalom a felsobbrendu.
    S az egyen a masdolagos es jelentektelen.

  • Mi az hogy “magan-penztar” vagy az “allam-penztar”???

    A “magan-penztar” erthetoen minden egyen penztarcaja.
    Az “allam-penztar” meg az allam-kincstar.

    De ki felelos , ha olyasmi letezhetne ottan, a kozegeszseg mukodeseert?

    Vagy meg az is nem letezo ?
    Sem feleloseg, sem egeszsegugy.

  • Csak nagyon zárójelben jegyezném meg, hogy sok ember annak a reményében áhította a rendszerváltást, hogy “…hamarosan nálunk is a nyugathoz hasonló színvonalú egészségügyi ellátás valósul meg…”

    Felébredtünk, a kezünk a bilibe lógott….

    Azóta minden rosszabb lett.

    Persze ma is vannak “speciális színvonalú” egységek.

    Akkortájt is voltak – Kútvölgyi, Honvéd, stb.

    Ma ha van valakinek pénze, megfizetheti a mai speciális klinikákat, vagy a szomszédos ausztriaiakat.

    Annak idején azok vehettek igénybe a “speciális ellátásokat” akik LOYALISAK VOLTAK AZ AKKORI HATALOMHOZ.

    Ma pedig azok, akiknek pénze van – de pénze annak van aki LOYALIS A MAI HATALOMHOZ úgy általában.

    A kör bezárult – vagy inkább csak átfestettek a homlokzatokat.

  • A magyar közegészségügy sújtja a csecsemőket is, orvoshiány miatt hétvégeken megszűnt a szülészet Celldömölkön:

    “Június 20-tól bizonytalan ideig szünetel hétvégenként a szülészeti-nőgyógyászati osztály működése a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház celldömölki telephelyén.

    Az új rendszer szerint péntek délután 4 óra és hétfő délelőtt 8 óra között a kismamákat átírányítják a 45 km-re fekvő szombathelyi kórházba. Hétfőtől péntekig ugyan működik az aneszteziológiai és neonathalógiai (újszülött gyógyászati) ellátás, de azokat a szombathelyi orvosok végzik el a Kemenesaljai Egyesített Kórházban.

    További problémát jelent, hogy csak egy mentőautója van a celldömölki intézménynek és az is 30 további településen teljesít szolgálatot – ez 50 ezer ember ellátását jelenti. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Celldömölkön a helyi lakosok saját zsebből próbálják megvenni a város egyetlen köztéri defibrillátorát.”

    Magyarországon 2018-ban ez az állami közegészségügy helyzete.

  • hazai lámpa Mindenki elviheti mas korhazba a rokonat, ezt egyszeruen meg lehet oldani, nem kell hozza penz.
    Magyarorszag rossz egeszsegugyi helyzeteben, a pszichiatria van talan a legrosszabb helyzetben.
    Ha egy idos ember korhazba kerul, elveszti a megszokott kornyezetet, hamar megzavarodik. Ha ehhez jon a szokasos kiszaradas (nem veszik eszre, hogy nem eszik, nem iszik), akkor komoly zavarok lesznek a viselkedesben. Ezt egy kezdo haziorvosnak is fel kell ismerni. Ha ilyen gonddal atkuldik az elmeosztalyra, az boduletes hiba. Ilyen korhazbol menekulni kell, alkalmatlan a szemelyzet.
    Kedves baratom edesanyja korhazba kerult, ferjet szinten elhelyeztek, mert segitsegre szorult. Valami barom elvette a hallokeszuleket, es ez a ket tortenes teljesen megzavarta, mar kuldtek is az elmere. Szerencsere meg otthon voltunk, felesegem rendet teremtett, az idos ur megmenekult. Sajnos sok a tulterhelt, nem megfeleloen kepzett orvos es apolo, ennek lett aldozata a holgy. Pedig elkepzelheto, hogy eleg lett volna etetni es itatni. Nem tudom, mi koze van ennek a fizeteshez es a tobb muszakhoz. De ha mar megtortent a szornyuseg, nem szabad szo nelkul hagyni, mert igy semmi sem fog valtozni. Sajnos nem
    adekvat a kommented a kommentemre.

  • Kedves Eszter, tudom, ilyenkor az ember tele van kérdéssel, lelkiismeretfurdalással, hogy mit kellett volna jobban csinálni. De azt gondolom, minden szörnyűség dacára az édesanyád története még a könnyebbek közül való. Nem volt hosszú a szenvedése.

    Apám barátjának a felesége még a 60-as évek közepén agyvérzést kapott. Se járni, se beszélni nem tudott. Akkoriban senkinek sem volt pénze házi gondozóra. De azért hazavitték a mamát, és a férje, a három gyerek, vők és a menye, meg a két felnőtt unoka beosztották az ügyeletet mellette. Több évig ápolták így, és közben szépen javult, már egy kicsit tudott járni is, meg beszélni is. Akkor kapott egy újabb agyvérzést, és azonnal meghalt. Két héttel később a férje is infarktust kapott, és elment.

    Nem biztos, hogy aki időt nyer, az valamire való életet is nyer.

  • Aczel Gábor:

    Ki, hogyan es miert olte meg ? Belatana hogy milyen felelotlen allitast tett maga ! Az orvos trehanysaga, teljes gyakorlatlansaha es felelotlensege ami hozta a halalt valosagra. Az orvos keptelen volt rogton felismeri a korulmenyt, vagy igen tudatlan es gyakorlatlan volt.
    Semmi felelosegre vonas nem letezik ottan. Hat miert is lenne neki feleloseg erzete es kepessege szerint cselekdni?

    Mind azt a muguk rendszere okozta. Az megy mar nagyon nagyon regen ottan. Senkinek semmi erdeke semmiben, tehat nem letezhet feleloseg sem, mivel nem ltezik felelosegre vonas, semmi formakban.

  • A betegek agyrakotozese, ugy latszik mindenhol megvan. Kanadaban is, szegeny ferjemet is lekotottek, pedig rakban halt meg, nem agybajban. A szemen lattam azt, hogy nagyon nagy sertes ez egy betegnek!

  • Garai-Édler Eszter,
    fogadd oszinte reszvetemet Edesanyad elvesztese alkalmabol!

  • gabriel
    2018 június 20
    11:58 de
    A korhazak, nem csak Magyarorszagon, de az egesz vilagon is, nem jok.! Az apolok alulfizettek, tehat nem igazan “irgallmasok” a beteghez, hanem csak munkanak tartjak es van ” jo”beteg” es van “rossz” beteg a szamukra. Ennyi az empatiajuk.

  • A HAZÁM AZ ÉLETEMRE TÖR !!!!
    Mit szeressek benne akkor ?

  • Fel nem foghatom miféle jogon foszthatnak meg bárkit a mozgás-szabadságától

  • A “mozgas-szabadsag” korlatozasa szukseges bizonyos esetekben. Engem is lekotoztek az elso engio-m eseten.
    Mert a behatolas a szivbe a combon levom uto-eren (az u.n.Femoral artery) at teve. Az elso napon a mozgas a sebet nyithatta meg akkor. Az uto-er szakadas halalos verzes leheto rem gyorsan. a mar elorehaladotabb technika alkalmazva a leheto verzest megelozni.

    De amikor az idoseket lekotozik, mozgasukat megelozni, azt csak a lusta es felelotlen apolok gyakoroljak. Mert korhazi agyaknak van mindet oldalan a felhuzhato rach, ami csak kivulrol mukodtetheto. Tehat az idos paciens nem kepes kiesni az agyabol.

  • Geyza. Tobb okbol is le kell kotozni beteget. Az on es kozveszelyes betegeket, es a magukrol mar nem tudo mindig maszkalo idoseket.
    Teljesen igazad van, emberjogilag elfogadhatatlan es turhetetlen, de a letszam es a felszerelesi hiany nem teszi lehetove mas megoldasok hasznalatat. Van mikor egesz osztalyokra van egy nover. A szokasos magyar modszer, a szemelyzet koveti el a buncselekmenyt, Ok viszik a balhet, a felelos pedig ul nagy penzert az igazgatoi szobaban es a miniszteriumban. De jo kormany ez, Gyurcsany a hibas. Megjegyzem a szijjal lekotozesnel lattam mar embertelenebb megoldast is, mikor kotszerrel kotoztek le szerencsetleneket. Orult aki a magyar egeszsegugyben marad. Lehet hosnek tekinteni, aki ilyen korulmenyek kozott is dolgozik, de a masik oldalrol viszont segit fenntartani ezt az embertelen rendszert. Nem egyszeru.

  • Geyza Még annyit, hogy a lekötözés a szabadságjognál sokkal komolyabb probléma, mert megakadályozza a beteget a táplálkozásban (ha képes rá egyedül egyáltalán). Ezáltal csak erősíti a kiszáradást, ami súlyosbítja a helyzetet. Gondoskodást, betegekkel való azonosulást túlterhelve, futószalagon nem várhatunk el senkitől. Arra idő is kell.
    Ha a beteg meglép, a személyzet a felelős. Ez igazi 22-es csapdája. Sokszor olvasom, hogy az a szemét ápolónő röhögcsélve trécsel és kávézik. Pihenő idő mindenkinek jár, és senki nem kötelezhető arra, hogy a világ minden fájdalmát magára vegye, és folyamatosan gyászoljon. A betegeknek sem lenne jó. Itt jön megint a “demagógia”, kórház kellene nem stadion. De a Fidesz szavazók ezt másképpen látjak. De ilyen esetekben tudnak háborogni, pedig segítik az állapot fenntartását. Nem tudom, hogy az ócska focira költött pénz mennyit segítene a kórházakon, de meg kellene próbálni. Focit pedig a TV közvetítsen, külföldről. Igazi focit.

  • Bendegúz79 Nagy tévedésben vagy. Magyarországon rengeteg emberen van felelőség. Egy bizonyos “szint” fölött, a dolgozónak felelőséget kell vállalnia a saját és főnőkei hibáiért is.
    A rendszer működik, felelős mindig van, legfeljebb nem az aki tehet róla. Statisztikailag jó a dolog.

  • Amikor az én Édesanyám már nagyon-nagyon rosszul volt, akkor a családom valamelyk tagja mindig a közvetlen közelében volt (s éjszakára ágyat intéztünk el a folyosón). Nem Gr. doktort hibáztattuk, hanem a nootropil infuziónál bábáskodtunk. Az egész szomoru eset a magyar egészségügy lejáratáséra íródott. (Angliában sem különb….). Egyébként őszinte részvétem.

  • Kedves Garai-Édler Eszter

    Szomorú szívvel, megrökönyödve olvastam édesanyád tragikus sorsát. Szégyen és gyalázat ez a keserves, embertelen gyógyázati helyzet hazánkban. Remélem őszinte részvétem enyhíteni tudja lelki fájdalmadat.

  • Bendeguz79
    2018 június 20
    6:02 du.

    Téged kéne mozgás-korlátozni.
    Lehetőleg örökre.
    Nagy naivitás volt részükről
    hogy nem hagytak téged lekötözve.

  • Figyelo

    Sajnos valóban igaz, hogy az “irgalom” nagyon kiveszöben van az egészségügyi ellátásban IS! Sajnos általánossá vált az irgalmatlanság.(újra?)

    Az empátia mint olyan nagyon háttérbe került, “első ránézésre” szinte mindent a pénz dominál.

    Az élet minden területén a függőség a pénztől szinte 100%.
    Az egészségügyben ez még inkább feltűnő, nyilván valóan mert elkerülhetetlenül egyszer egyszer a saját börünkön tapasztaljuk.

    Egy sima ápolói kurzus is pénzbe kerül, nem is beszélve a diplomásról. Azt pedig meg se említsük, hogy mennyibe kerül egy orvosi diplomához jutni.

    Elvileg Magyarországon még kvázi ingyenesek az egyetemek, de a nagyvilágban ez nem így van.

    Tehát aki egészségügyi diplomát “kapott” az arra hajt, hogy minél hamarabb “megtérüljön” a befektetett pénz, idő.

    HIVATÁS-TUDATBÓL nem igazán válik mai világban senki orvossá, vagy ápolóvá.

    Az oktatási rendszernél kezdődik a teljes el-üzletesiedés.
    It’s all the business.

    Ennek a “szoros” összefüggésnek az alapján kreálta orban az “emberi erőforrás” minisztériumát.

    Ami egy gyalázat.

  • Kedves Alma! Minden élet valamire való. Amíg az ember fiatal, könnyen mondja: úgyse érem meg azt a kort… Aztán megéri, akkor azt mondja: ne érjem meg, hogy leesek a lábamról..
    Aztán megéri – és az élet marad szép…

  • Felesleges túlkombinálni, a magyar állami közegészségügyben passzív eutanázia folyik.

    Ez azt jelenti, hogy a 65 évesnél idősebbekkel nem foglalkoznak, hagyják őket önmaguktól meggyógyulni. Ha ez nem sikerül nekik, akkor belehalnak. Ezek az emberek életkoruknál fogva inaktívak, semmi hasznukat nem veszik, csak költi rájuk az állam a pénzt orvosi és gyógyszerellátásra, nyugdíjra.

    Természetesen vannak köztük kivételek, akik 65 éves korukra “produkáltak” valamiféle kimagaslót, átlagtól eltérőt. Közismert nevük miatt sem alkalmazhatnak velük szemben passzív eutanáziát. Tömeges felháborodást váltana ki, ha történetesen Törőcsik Marival bántak volna hasonlóan, mint ahogyan Garai-Édler Eszter édesanyjával.

  • Kenney allitja hogy van felelosegre vonas magyarorszagon.

    Lennel jo kinyilvanitani hogyan es mi modon vonhatja a gyaszolo csalad felelosegre Dr.Graff Zoltant a rendkivulli felelotlen es trehanysagaert ?

    Perelhetik talan ottan for medical-mellpractice, negligentce, pain and sufferings-ert ???

    A Lady tisztan-vehetoen az adott leirasbol egy stroke (agy-frunktust) szenvedett. Fejfajasa, dizzy es disoriented volt.
    De aztan jobban erezte magat. Az volt egy elso, u.n. figyelemezteto jele az esemenyenek. Warning sign.

    Parnap utan ismet fejfajas, dizzyness (szedelgos),vernyomasa emelkedett es elesett.
    Nem talalhato erosebb esete a stroke-nak, amig CT-scant nem rendelsz. Az 100% bizonyiteka (agy-frunktus) a stroknak.

    Clot-busters are alkalmazva ottan is. Nem draga, sem komplikalt eljaras. Hiszen volt I.V.az ereben, lasd a kepet.

    Az orvos, ha lehetne annak nevezni, a pshyco-wardba kuldte, majd a cardiak (sziv)szak-korhazba.
    Ami csupan idovesztest , koltsegek emeleset es a halalt garantalta.

    A lady-nek semmi pshyciatric problemaja sem sziv-problemaja nem mutatkozott.
    Persze a stroke-altal disoriented volt.
    Lasd az emlitett kepet, a masodikat. Tagadhatatlan es kerdorevonhatatlan bizonyiteka.

    Na hat hol a “feleloseg”, vagy hogyan lehetne a gyaszolo csalad lehetosege a felelosegre vonast gyakorolni ?

    Socialized medicine. Nem perelhetik az allamot. S ki fizetne a karterites es buntetest.

    Emlekeztek, tavaly irtam, es vitatva volt itten, a holgy esete aki a forro McDonal kavet kilogyintette es a terden masod-foku egest okozott, ugy hogy bor-at-uktetsre volt szukseg.

    Perelte McDoinald-ot, mert felelos volt hogy a kave tul-forro volt. A jury $3 miilioval juatlmazta karterites, orvosi koltsege es az u.n. pain and suffering(fajdalom es szenvedes) -ert. Azota a kavet alacsonyabb homersekleten aruljak mindenutt.

    Mivel allitottad hogy letezik ottan feleloseg, hat mond nekunk, mi joga es lehetosege van ma ottan az Edler csaladnak felelosegre vonni Dr.Graff-ot ???

  • Julianus barat

    Kedves ujsagirono, Fogadja oszinte reszvetemet.ugy gondolom szornyu erzes lehet most ez Onnek, hogy edesanyjat ilyen korulmenyek kozott veszitette el. Hatha tudok egy picit segiteni, hogy ez ne fajjon ennyire. Az On anyukaja mar meghalt es bar a halal korulmenyei nem voltak meltoak a mamaja szamara, de a vigasz, hogy az orvosok barhol a vilagon is el az ember , igy hagyjak meghalni a betegeket. 81 eves volt a mamaja, ez szep kor, es ha az agyaban szegenykenek infarktus volt, ugy sem erezte azt a megalazo korulmenyt, hogy kikotoztek szegenyket. A zavartsaga is megmentette Ot ettol. Itt Amerikaban a teveben lattam ahogy egy ugyeletes orvos a beteget a surgossegi osztalyon rangatta es orditozott vele, hogy mindig masfelekeppen mondja el a betegsegenek a tortenetet. A hulye orvosno nem vette eszre, hogy valaki kameraval rogzitette az ordibalasat es rogton kirugtak , ronda oreg banya volt. Mashol sem fog kapni allast az biztos. A mukt heten tortent ez.
    Az az igazi orvos aki meg egy idos betegert is megtesz mindent, hiszen a Hipokrateszi esku is erre kotelezi oket. Emlekszem olyan fiatal orvosra aki amikor mar papot hivtak a Gizella korhazban egy haldoklo beteghez a kronikus belgyogyaszaton meg mondta a papnak, hogy varjon, hatha az infuzzio segit a betegnek. Szoval nem az egeszsegugy hibaja ez, embere valogatja ki , hogyan viselkedik egy idos beteggel.

  • Julianus barat

    Drizari egy baratom akivel egyutt jottunk at a magyar hataron 1956 ban, par eve meghalt, verrakos volt, a halal ami azert kovekezett be, hogy szamara a befizetett egeszsegugyi ellatasra juttatott penz osszege mar nem takarta a gyogyszer koltseget. Vagy megveszi sajat maganak a beteg a gyogyszereket, vagy meghal. Ez mivel embersegesebb neked? Vagy kirangatjak a zsinort a falbol ami a beteg lelegezteteset szolgaljak, mert a csalad nem hajlando ezert oriasi osszegeket fizetni? Tobb mint otvenmillio ember el itt egeszsegugyi biztositas nelkul rettegve attol, hogy nehogy beteg legyen. A vilag legfejlettebb allamaban elunk es ez van itt. Persze mndenkit bevisznek a korazba, akinek nincs biztositasa azt is, addig hurcolasszak korhazrol korhazra mig vagy meghal, vagy valaki ellatja. Ezt csak azert irom le, hogy az otthoni orvosok semmivel sem rosszabbak a vilag barmelyik helyen elo orvosoktol.

  • JULIANUS;

    Minden orvos kepessege es felelosseg erzete kulombozo lehet. Azt nem tudnad “amig a hidat keresztezned kell”.

    Az egeszsegugy rendszererol es annak felelosegeinek a kovetesen mulik nagyon sok.

    A US-ban mindenkit kezelnek, az a torvenyalatali kotelezettseg.
    Azert a korhazak igen dragak, mert a fizetokepes paciensek magasabb arakat fizetnek, takarni a fizetokeptelenek koltsegeit.
    Pont azert fizetsz $ 10 egy Aspirin pirulaert a korhazban.
    Amig 100-at vasarolhatsz az uzletekben $1-ert.

    Konyvet irhatnek egyeni tudataimban levo lEG-lekepzelhetelenebb esetekrol, amik milliokra meno koltsegek ellenere mindenkinek a szukseges es megfelelo egeszsegszolgaltatast nyujt.

    Vannak biztositasok amig mefszabott osszeget fizetnek orvossagert es kezelesert. De ugyan akkor gyogyszervalalatok nyujtanak ingyen orvossagokat.
    Ma vasarolhatsz egeszsegi biztositast a legalapvetobb $9-ert hetente. kb.45 perc munka minimalberen.

    Olvasd meglatasokat a HFP lapjan ugyan ezen az alanyon es cikken !

  • Julianus barat

    Akinek nincs biztositasa es ugy latjak el a korhazban, annak nem kell idegeskednie mikor engedik haza, mert otthona sem lesz mikor kijon a korhazbol, ugyanis irdatlanul oriasi osszeget varrnak majd a nyakaba es csokolom, mehet O is hajlektalannak az utcara, de aki dolgozni megy el, annak sem kell beosztani a fizeteset, mert levonjak a munaberebol a korhazi apolasi koltseget, es arra sem marad majd penze, hogy ne haljn majd ehen. Na erre varrjanak gombot !

  • Bendeguz79 A korhazat lehet perelni. Ilyen egyszeru. Boncolast kell kerni, es a boncjelentessel lehet feljelenteni. Mind anyagi karteritest, mind az orvoslastol valo eltiltast lehet kovetelni, sot bortonbuntetest is lehet kerni mind az orvosra mind az apoloszemelyzetre. Azt pedig ne is eroltessuk, hogy a pathologus buncselekmenyt fog elkovetni a boncolasi eredmeny meghamisitasaval, mert az egyszeruen butasag es ragalom lenne.
    A lekotozesrol fenykep is van, tehat az is bizonyitek. A leleteket orokre, a metszeteket 5-10, a paraffinblokkokat pedig 50 evre el kell eltenni, barmikor ellenorizheto.
    Ha vizsgalatot hazudnak, akkor az OEP-nel is feljelentest lehet tenni, hamis elszamolas miatt.
    Teny, olyan agyament pereskedo nep mint az amarikai nincs meg egy a vilagon, mint peldad is mutatja. De ez az eset megalapozott lett volna egy komoly perre. Persze a fobunosoket senki nem zaklatna, csak a vezetok altal hibara kenyszeritett alkalmazottak vinnek el a balhet. Mint Amerikaban es a vilagban mindenhol.
    Megjegyzes. Most erkeztunk Spanyolorszagbol, ahol a nemzeti eledeluket forro femlabasban talaljak. ertelmes embernek eszebe sem jutna ezert perelni. Ne huzzunk mar parhuzamot egy nyereszkedo per, es egy gondatlansagbol elkovetett emberoles kozott.
    Azt is megjegyeznem, hogy nem igaz az idos emberek halalra itelese. Edesanyamat 90 evesen operaltak combnyaktoressel, egy honapja pedig sikeres szurkehalyog muteten esett at, immar 93 evesen Esztergomban. Nincs orvosi osszeeskuves az idosek meggyilkolasara, csak a korulmenyek miatt sokan ertelmetlenul halnak meg. A korulmenyek pedig nem az orvosok felelosege, hanem a mindenkori kormanyoke. Perelni azert is kell, hogy mindenki lassa mi folyik ma Magyarorszagon.

  • Eszter Garai-Édler

    Kérem olvassák figyelmesen végig az írásomat!

    ANYÁMNÁL NEM TÖRTÉNT SEMMILYEN AGYI KATASZTRÓFA!
    Legalábbis a kórházba vétel napjáig biztosan nem, hiszen ekkor, ezen a napon először és utoljára alaposan végigvizsgálták!

    Első nap, egy szokványos protokollon ment keresztül. Bárkit, akit beszállítanak mentővel egy kórházba az ún. sürgősségi ellátásra kerül. Itt megvizsgálnak minden beteget a feje búbjától a kislába ujjáig! Vagyis az összes laborvizsgálat és CT-t többek között a pl. koponya CT is készült ezen a napon anyámról! Semmi, de semmi izgalmasat nem fedeztek fel benne! A koponya CT-re is azt mondta Dr Gráf, hogy sok apró probléma van, de semmi komoly, de ezt tudtuk, ezt megelőzően dec. 20-án voltam vele Budapesten az István Kórházban koponya Ct-n, ennek kiértékelése során ugyanezt mondta a budapesti kezelőorvosa is. Nyílván kicsit kevesebbet ihatott, vagy front volt, ezért gyengélkedett azokban a napokban. De semmilyen akkut betegsége nem volt, az utolsó leletei alapján sem történt sem agyi, sem keringési katasztrófa, 159-es vérnyomásba azt hiszem nem kell még belehalni, ennyit mértek amikor bevitték a mentők. A sürgősségi osztályon dől el a leletek alapján, hogy indokolt-e a delikvens valamely osztályra való beutalása, vagy haza kell engedni, mert a leletei alapján semmi nem indokolja hogy kórházai kezelést kapjon! Anyám esetében az utóbbiról volt szó, hiszen az pszichiátriai osztályon lévő ügyeletes doktornővel erről beszéltünk majd 40 percet. Néhány napig megfigyeljük a nénit, mert zavaros, (középsúlyos demenciája volt, és ha keveset ivott vagy nagyon fáradt volt, kicsit tényleg zavarósan viselkedett) nyilván ezt észlelték! De ebbe bele kell dögleni 12 nap alatt!? A 12 napig tartó pszichiátriai osztályon való tartózkodása alatt viszont nem lehet tudni, hogy mit történt, ezt csak a Jóisten tudhatja, mert ez alatt az idő alatt semmilyen vizsgálatot és laborvizsgálatot nem rendelt el a kezelőorvosa! Értik? SEMMIT! A dokumentumok ezt támasszák alá, hogy nem kapott sem gyógyszeres sem semmiféle vizsgálatokat! Ott fektették a pszichiátriai osztály kórházi ágyán kikötve, és nulla kezelés! Ezzel szemben gyakorlatilag éheztették és szomjaztatták! Erről szólt a 12 nap, ilyen körülmények között ennyit bírt ki a szervezete! Bent fogták, de ugyanakkor nem vizsgálták az okát, vajon a néninek miért fájhatott a feje és miért szédült, hiszen a leleteiben nem látunk semmi eltérést, a korához képest rendben van! Felmerül a kérdés valóban: miért ragaszkodott az orvosa ahhoz, hogy az osztályán maradjon? Mi vezérelte abban, hogy engem mindvégig félretájékoztasson? Minden kórház túl van terhelve, nincsenek orvosok, nővérhiány közismert, ennek ellenére nem adta ki, én marha meg hittem neki! Azonnal el kellett volna hoznom, de 40 fokos lázam volt, nem tudtam menni időben, amikor már menni tudtam olyan állapotban találtam, hogy szabályosan sokkot kaptam! De még félholtan is elvittem volna, (bár vittem volna) de az orvosa hitegetet, hogy talpra fog állni, stb. stb. bízzunk benne! Még egyszer mondom Anyámnál a sürgősségi osztályon elvégzett leleteredmények alapján nem történt semmilyen agyi, de egyéb katasztrófa, ami a hirtelen egészségromlásához és a gyors halálhoz vezetett volna! Az égvilágon semmit nem találtak nála ami aggodalomra adott volna okot. Ezt követően (12 napon keresztül) viszont senki nem tudhatja, hogy mi történt valójában vele, mert orvosi vizsgálatokra vagy új gyógyszerek alkalmazására utaló dokumentumok egész egyszerűen nem készültek!

  • Eszter Garai-Édler

    Különös figyelmet szeretnék kérni az alábbi cikkre, amely egy nagyon okos és logikus refelexió erre az egész felfoghatatlan őrületre!
    http://kanadaihirlap.com/2018/06/21/edler-olga-sarolta-emlekere/#respond

  • Kenney;

    Elsonek !
    Nem en irtam, sem gondoltam volna soha allitani hogy “megoltek”!

    Csupan azt hogy az orvos nem volt kepes felismerni hogy stroke volt a korulmenyenek kezdete.
    S azt ertelmetlenul pshycologiai meg cardioligiai problemaknak velte az orvos.

    Ketsegtelenul stroke (agy-frunktus) megfelelo kezelesenek a hisanya okozta ahalalt.
    Menj tedd az autopsit, s fogadni merek hogy azt fog bizobuitani.

    Na a perelesen az orvosnak.
    A hozzaszollok sorai szerint az ottani orvosok 150 ezerert dolgoznak. Abbil nem kepesek semmire am.
    Amint nem letezik a szukseges felugyeleteik, addig a korulmneyk nem igen javulnak.
    “A hal mindeg a fejetol buzlik”.

  • Kenney;

    Irtad hogy kerni kell a boncolasat es annak eredmenye alapjan “feljelenteni”

    De itten semmi feljelenteni lehetpo dolog nem letezik!
    Nem volt sehol semmi buncselekmeny, csaupan trehanysag.
    Vagy ami torvenyes alapon negligence, ill malpractice lehetne.
    Tehat csupam anyagi felelosegre vonas.
    De sem az orvos, sem a korhaz nem fizeto kepesek.

    De meg ha “buntett” is tortent volna,nem akorhaztol, hanem teljesen fuggetlen szakertoi megallapotasra letezne a bizonyitek.
    De a CT scan mutatott mindent pontosan !
    Az orvos tevedett annak ertelmezesen. Mint Ms. Edler sorai bizonyitotta hogy volt nemi problema.
    Senki nem volt kepes semi otletet nyujtani ,hogy MIERT volt kuldve a psychologiasi es a cardiologiai szakosztalyra.
    Az magaban mutatja hogy amatorok modjan vettek a paciens szuksegletet.

    Magyarorszagon nem letezik a National Healthcare Excutive ,sem a Healthcare card mindenkinek mint Irorszagban, de a korulmenyek nagyon hasonloan voltak ottan is.
    Szerencsere az elmult evekben az Ir national helathcare system sokat havult.
    Remelhetoen a magyarok is majd igyekznenek azon javitani, HA nem vesztegetnenek oly nagy osszegeket a politikai maszlagaikon.

  • Bendeguz79 Minimum műhiba történt, de a lekötözés bűncselekmény, aminek nyomának is kellett maradnia. Te nem tudhatod, történt e bűncselekmény, mert nem történt boncolás. Így a halál ok egy orvos hasraütése alapján lett leírva.
    Hivatalos halál ok boncolás utján igazolható, így csak feltevés.
    Az útszéli döglött kutyát nem érdekel, hogy fizetőképes e a kórház és az orvos. Majd a biróság eldönti a kártérítést. Anyagilag a kórház a felelős, ha beigazolodik fizetnie kell és fog is. Erkölcsileg a szakmai vezető, akinek joga van a főorvos ellen eljárni, akár kirúgni is.
    Ha egy buszvezető teljes anyagi felelőséggel tartozik a 80 milliós busz után, az orvos miért nem egy emberéletért? Egyébként senki sem tiltja a biztosítás megkötését, feleségemnek korlátlan összegű biztosítása van. Szerencsére rá még a gyanú árnyéka sem vetődött soha, mégis van biztosítása. Így korrekt.
    Nyugodj meg, egy főorvos nem 150 ezer forintot keres.
    Írtam ötletet, hogy miért küldték elmeosztályra, sajnálom ha nem olvastad. Tehát a senki nem áll, kivéve ha én senkinek számítok. Sokak szerint igen, lehet igazuk van.
    Nekem egész jó tanácsadóm van, aki tökéletesen otthon van a magyar és az ír rendszerben. Semmi köze egymáshoz a kettőnek.
    Miután van több USA beli orvosismerősünk, nem jobb a Tiétek sem az írnél, sőt!
    De az, hogy mi volt 50 éve Írországban, az itt nem játszik. Magyarországon is van betegjogi képviselő, vannak kórházi ügyekre szakosodott hiénák, de ők inkább a kisebbségeket ért “sérelmeket” szeretik perelni, mert az biztos pénz. Kevés bizonyíték (ha van egyáltalán), nagy hírérték.
    Nem utolsó sorban leragadtál a pénznél. Nem hiszem, hogy Eszternek a pénz hiányzik. Eszternek lelkiismeretfurdalása van, mit csinálhatott volna jobban, egyáltalán, csinálhatott volna jobban valamit? Nem a pénzt hiányolja, hanem az édesanyját. Egy per nem csak a pénzről szólhat, hanem bocsánatkérésről, a hiba elismeréséről. De mint írtam, megnevezni a felelősöket, és nem általánoságban szidni MINDEN orvost, mert az is igazságtalan és aljas. De ennek a cikknek híre megy, biztosan eljut a főorvoshoz is, gondolom Chris helyet adna egy cikknek az orvos nézőpontjáról. Persze ez csak álom, mert a kórház biztos tiltja az ilyen megnyilvánulást. Nekem rossz véleményem van a magyar viszonyokról, 53 év tapasztalat beszél belőlem. De belőled valami iszonyú rosszindulat szól folyamatosan, amit nem tapasztalatból szereztél, hanem hallomásból. Túlzásba viszed.
    Kisértetiesen hasonlitasz azokra az ötvenhatosokra, akik nem veszik észre, elmúlt hatvan év, változott a világ, Magyarországon sem 56-ot írnak már. Ezt láttam Kanadában, az USA-ban, de főleg Ausztráliában élő disszidenseknél is. Legyél légyszíves tárgyilagosabb, vannak sokan akik visszafelé vinnék az országot, de sokan vannak akik Európában élnek.
    Abban viszont igazad van, fejétől bűzlik a hal. Ebben az esetben is.
    Még annyit, hogy a CT mutatott némi problémát. Nincs olyan 80 éves, akinél nincs “némi” probléma. Sajnos 50 éves sincs. Ahogy a mondás tartja, nincs egészséges ember, csak nem volt elég alapos a vizsgálat. Sajnos.

  • Figyelő Kedves Figyelő Végstádiumban vagy öntudalan betegnél sokszor le kell kötni a kezet, hogy ne tudja kitépni a gépek vezetékeit, infúziót stb. Nem szabad összetéveszteni ezt a lekötözést, a “ne mászkáljon el” féle lekötözéssel.
    Egy gyógyszeres infuzió kitépése halált is okozhat. Nem hiszem, hogy Kanadában minden betegre jut egy ápoló, marad a kéz lekötözése. Műtétnél, CT-nél, MRI-nél stb is le kell kötözni sok beteget, hiszen a mozgás tönkreteszi a vizsgálatot, és sok beteg nem “játszik” a kezelő személyzettel.

  • KENNEY;

    Persze senki nem tudhatja hogy bun-cselekmeny tortent-e vagy nem.

    Csupan az itt kozolt adatokbol velhetoen NEM.

    Hogy bun-cselekmenyt gyasnithatnal, valami tenyenek szukseges arra mutatni. Az itten csak allitva volt nehany hozzasollok altal. Amik inkabb politikai celu vadak voltak.

    Mi alapon kovetelheten a csalad autopsy-t ?
    Valami tenynek,gyanunak letezni kell az autopsy szuksegesseget mutatani.
    S hol kezdened ?
    Ver? Lab? organs, vagy mivel?
    Semmi felszinti nyomatek semmi rendellenesegnek.

    Ms. Garay sorai bizonyitja hogy volt CT-sacan.
    De semmi indikalas hogy MIERT lett a pshycologiai es a cardiologiai szak-osztalyra tovabbitva.
    Az az elso es leg-jelentosebb kerdes!!!
    Miert nem probaltal arra kitalalni valami valaszt ?
    Azt meg Dr.Graff sem volt valaszolni a gyaszolo csladnak.

    Szeremncsemre nincsen egyeni gyakorlatom sem a magyer sem az Ir egeszsegi szolgaltatassal.

    A szocialis medice mukodeset itten is tapasztaljuk, az u.n. VA system esetben.

    Remelve majd nyujtassz megfelelo valszt Ms.Garay es csladjanak. Ok akiknek szuksegeuk van a te javaslataidra, nem en !

  • Az apámat a hetvenes évek elején ölte meg egy nyugdíjas körzeti orvos.
    Ahelyett hogy szövettanira utalta volna be a makacs torokkaparása miatt,PEMETEFŰCUKROT szopogattatot vele hónapokon át.

    Az öreg doki nem akart “okvetetlenkedni” , örült hogy bejárhat még rendelni.Ha negatív a szövettani, milyen kínos neki hogy csinálta a felhajtást körötte.

    Meg is halt a faterom torok-rákban.
    Mikor diagnosztizálták végre, már késő volt.
    Csak 59 éves volt akkor.

  • Bendeguz79 Leírták. Zavart viselkedése miatt küldték a pszichiátriára a hölgyet. Ez összefügghet a különleges helyzettel, hogy kórházba került, valamint a kiszáradással, vagyis az elégtelen étel és ital bevitellel (is). Az emberek nagy részének fogalma sincs arról, milyen komoly gondokat okozhat az elégtelen evés és ivás, felfordul az anyagcsere folyamata, és állandó vagy átmeneti működési zavarok jönnek létre a szervezetben. Például zavartság. Napi 2-3 liter folyadékot kellene egy embernek naponta bevinni a szervezetbe, forró napokon még többet, és a só pótlása is nagyon fontos.
    A vizsgálatoknak fizikális vizsgálatokkal kell kezdődni, laborvizsgálatok a második, és ha szükség van rá, akkor jönnek a képalkotók. De a hidratálás a nulladik pont. A mentőnél mi a beteget azonnal infuzióra kötöttük, egy a hidratálás miatt, második ok a véna biztosítása, mert a keringés bármelyik pillanatban összeomolhat, és akkor már nem szúrható a beteg.
    Ezt mindenkinek tudni kell, aki ez egészségügyben dolgozik. Az orvosok tudják is.
    A CT nagyszerű dolog, de nem mindenható. Mit vizsgáltak a CT-n? Egesz testes CT nagyon ritka, és a zavartságot nem mutatja ki, és ezer más dolgot sem. Félek meghalt egy ember, aki élhetett volna még. Ha így történt, akkor Eszternek minden joga és oka megvan a szomorúságra, és az egészségügy hibáztatására.

  • Kenney;
    Talan olvasd Ms.Garay sorait ismet es lathatod hogy Edesnayja nem volt dehydrated !

    A dizziness es a disorientation a stroke teljes bizonyiteka.
    Kerdezd meg az orvos felesgedet.

    S kozolte hogy az orvos sajat bevallasa szerint volt nemi problemak az agy CT-scanjen. De az orvos figyelmen kivul hagyta. Felre-magyarazva pshycologiai problemanak velte.

    Az elsot figyelmen kivul vettek, de a masodik sulyos volt es okozta halalat.
    Eppen ma delutan a napi gyaloglasom alkalmaval ,szomszedom mondotta hogy neki is strok-ja volt tegnap elott.
    Fejfajasa, dizziness, momentary disorientation es latas-valtozast eszlelt.
    Azonnal ment az orvoshoz, de nem a korhazba.
    Orvossa “plavix”-re (copydrogel bisulfate)tette. Ami gyakran alaklamazott verhigito.
    CT-scant javasolva ami pontosan mutatja hogy az agy melyik reszeben tortent a serules.
    Az elso rendszerint mindeg enyhe. Azert veve a “figyelmeztets”-nek.

    Ismetelten javasoltad az autopsy-t, de az ma mar tul keso.
    A CT-scan bizonyit minden bizonyithatot.

  • Bendeguz79 Jo, Neked van igazad. Ha mar a szomszedod is, akkor meg kell hajolnom az erveid elott. A CT bizonyit mindent? Akkor mi a fraszkarikanak van az a rengeteg felesleges draga vizsgalat? Eszter nem az edesanyjaval elt, nem tudhatja az allapotat abban a pillanatban. De legyen igazad, szerintem megbeszeltuk a temat. Barmit is irunk, a magyar egeszsegugy helyzete kozelit Afrikahoz. Nem a fejlett Afrikahoz. Orulj, hogy mashol elsz, egyszer mindenki beteg lesz. Szep napot, Eszternek meg megnyugvast.

  • KENNEY meglatasa volt hogy talan a paciens dehydrated lehetett.

    De Ms Garay sorai nyiltan adta hogy sokat ivott. 5-7 decilitert egy alkalomra.

    Az tobb mint normal.

    De nem mertek hogy mennyi folyadek ment at testen, mert nem mertek a vizeletenek mennyiseget.

    Ami a norma a feltetelezheto belso-szervi verzest felismerni.

    A CT-scan alapjan az orvos latta a problemat ,amint allitotta;

    “…AZ AGYI EREKBEN PROBLEMAK VANNAK…”

    Az NEM pdychologiai ,sem cardiologiai problema volt !

    Tehat a fo-irvos tisztan latta a sulyos problemat.
    De semmit nem tett. Az tobb mint negligent, tudatosan alhanyagolni barmi eletmento eljarast !!!

    Azt hogy nem csak stroke-ja (agy-frunktus)tortent, de a szukseges eljaras hianyaban az eldugaszolt er az agyban bizonyara agyverzeset okozott, ami eletenek vetett veget.

    Azt a autopsy ma nem mutathatna, csupan a CT-agy-scan es az esemenyek osszesegeinek adatai.
    Fokent a folyadek-atmenet, a ‘folyadek-be es folyadek ki’ meresei.
    Mert meg ha egy nehany mili-liter-el (c.c.)kevesebb is “ki”, az belso verzest bizonyit. Az agy-verzes esete.Ami gyilkos.

  • KENNEY irta;

    Hogy “igazad van”.
    Gyerekes gondolkodas !

    Senki nem tudhatja hogy mi volt a valosag.
    Csupan a logikus kovetkeztetse az adattok alapjan.

    Altzheimer NEM okozta a halalat.
    De Altzheimeresekel is tortenik “stroke” agy-frunktus es agyverzes.
    Ami volt a lehetseges masodik eset. A vernyomas emelkedese arra mutat.
    A “stroke” amikor a hajszal-er az agyban eldugaszolodik a “platellet” altal.

    S amint vernyomas emelkedik, ugy mint a vizvezetek csoben, a magasabb nyomas valahol az agy-er-falat kiszakitja.
    Az az ‘agyverzes. Az hamarosan halalos amint elhanyagolt.

    K.B. ket eve sajat leanyommnak brain-anerism-ja volt. Azt egy agy-CT-scan azonnal bizonyitotta. A hona-alatti eren keresztul behatolva az agyba elszigeteltek az anerism-t (az er kibuggyanasat). Masnap hazamnet.
    Persze $ 100 ezerbe kerult, de el minden problemak nelkul.

    Barmi hasonlo esetekben csupan az azonnali eljaras ami menti meg a paciens eletet.
    12 napi vacilalas a halal elosegitese!

    De nem panaszkodhat ottan senki ,hogy a magyar allam nem tett volna anyagi aldozatokat Ms.Edler eseteben.
    12 napot toltott a szak-korhazakban. Az meg ottan is hatalmas osszegeket kovetelt az adofizetoktol.
    Sajnalatos hogy minden filleret celnelkul es hogy eredmenynelkul koltottek.

  • Kenney;

    Ha erdekelne egy hasonlo eset?!

    K.B. egy honapja egy korombeli ismeros hivott,hogy nem erzi jol magat. Fulladozik. Kert hogy menjek.

    Igen mentem rogton, de fogyelemztettem, HA nem javul mire ofa-erek, hivja 911-t. A mentot.

    Az tortent.
    Hivta a mentot.
    Az EMT-s (a mentos) rogton belatta hogy “sziv-fruktussa” volt.
    Ertesitette a korhazat, ott voltak 5 perc alatt, s a cardiak-team keszen lava az operacios teremben varva rea.

    Azonnalli “angio-plasti”-t vegeztek. Az az egy “stant” a sziv-eldugaszolt reszebe az eldugaszolast nyitva tartani.
    36 ora utan otthon volt.
    Ma “plavix’-et szed naponta. Es kivalloan van , menni akar ismet dolgozni onkenteskent a korhazban.

    A leheto leggyorsabb, teves vagy elhanyagolt diagnosis es a szukseges eljaras azon alapon, halalos lehet barki eseteben.

  • Bocsanat .

    Az utolso mondatban a:
    ‘szukseges diagnosis es az azonalli eljaras HIANYA ami tragikus kovetkezmenyeket okoz. Volt celom irni.

  • Hollósy Gerti

    Őszinte részvétem, kedves Eszter, óriási a veszteséged, soha el nem múló a bánatod!

    Nagyon megrázó az írás!!!

  • Fogadja részvétem!

  • Ms.Garai reszesult tobb reszvetek nyujtasaval.

    S az eset igen reszletesen let vitatva.Persze az hozott semmi erdemneyt utolagosan.

    A cikk soraibol elkerulhetetlen volt erezni ,hogy Ms.Garai, sot mas hozzaszollok soraibol is ertelemzheto volt hasonlo erzesek hogy talan nem tettek meg a minden tehetni valokat.

    Sajnos az mind eso utan koponyeg.
    De remelve tanulnak szomorusagaikbol.

    Mire elerjuk azt a kort, hogy ertelemmel tekintunk vissza eletunkon, talan mind-annyian belatjuk hogy az a u.n. “bun” nem mind azok a rossz cselekedek, hanem inkabb mind a “JO TETTEK” amiket kovethettunk volna eletunkben, de NEM kovettunk el.

    A lecke abbol, hogy NE halassz el egyettlen lehetoseget sem jo tettek koveteseben, csaladod, szeretteid,sot minden ismeretlen embertarsaiddal szemben allandoan az eletben !!!

    Akkor majd nem lessz az az on-vadolo erzesed ami erezheto volt Ms.Gari (es talalom) soraibol. Amit nem tettel Edasnayadert, tedd azt masokert! sot meg mind az ismeretlekert is.

    Akkor nem lessz lelki-ismeret furdalas kesobb az eletedben!

  • Eszter Garai-Édler

    Köszönöm, de nekem a lelkiismeretem igazán nyugodt! Anyámért egész életemben az utolsó pillanatáig mindent megtettem, amit egy ember megtehet. Ha valaki egy kicsit is ismer tudja rólam ezt. Lélektani és erkölcsi értelemben magam részéről nyugodt vagyok. Nekem nem lehet, és nincs is bűntudatom. Anyám kórházba vétele után kikerült a hatáskörömből, miután szigorúan csak a látogatási időpontban, (15:00–17:00) napi szinten mindössze két órát tölthettem vele, képtelenség volt követnem és ellenőriznem az ápolásának és gyógyításának részleteit. Így halála hatáskörömön kívül következett be. A tudatos és az előre megfontolt embertelenséggel szembeni védekezés vagy elhárítás ebben a helyzetben lehetetlen. A magyar egészségügyi ellátás, ami alapvető állampolgári, és emberi méltósághoz való jog 75 év felett megszűnt létezni. A Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály főorvosa Dr. Greff Zoltán ennek az elvárásnak tett eleget, amikor anyámat a halálba sürgette. 75 felett nem jár a gyógyulás! 75 éven felüli embereket a gyors halálhoz jutásának reményében tartják bent a kórházak. Ezen megfontolások alapján a 80 év feletti édesanyám életesélyei megszűntek!

  • Eszter Garai-Édler Ne haragudj, de ellent mondok. Mint írtam, édesanyámat 90 évesen sikeresen operálták combnyaktöréssel, idén pedig 93 évesen sikeres szemműtéten esett át, és a másik szemét is meg akarták operálni, de azt már sajnos nem vállalta be.
    Úgy gondolom, személyre szabott, Greff ezek szerint megfelelt az “elvárásnak” és emberileg megbukott, a KBA és az esztergomi kórház viszont nem.

  • Kenney soraiban adott tenyek Ms.Garai-hoz teve;

    Mint Kenney adott tenyei bizonyitja, hogy az emberi szervezet mi megprobaltatasokon kepes atesni, ugy csecsemo kortol meg az egyevszados korig is,az mindeg rendkivulli.

    Sajnos, mint Ms.Edler szomoru esete a bizonyitek hogy semmi “elvart” sem “megszabott” esetek azt nem szabjak meg.

    Minden orvos, egeszsegi-szak-alkalmazott, korhazak, s az egesz allami programm, emberi, erkolcsi es torvenyes kotelessege mindeg meg-tenni minden vegrehajthatot az emberi szenvedes megelozese es az eletmentese celjabol.

    Csupan azt nem teljesitettek Ms.Edler eseten.
    Nem hinnem hogy az lehetett volna az ottani rendszer celja, inkabb a teljes felelotlenseg es trehanysaguk,kezdve a felelos orvossal.

    Nem mutatja semmi a kozolt adatokban,hogy a “hahalba surgetes” tortent volna, hanem a halal szabadkezet kapott az egeszsegugyi eljarasok oriasi hianyossagai miatt. S a halal gyozedelmeskedett.

    Agy-frunktus nem halalos amikor azonnali felismerese es annak kezelese rogton alkalmazva.

  • Eszter Garai-Édler

    Anyám gyógyíthatatlan betegsége a kora volt (80 év).

    A kormány szerint 75 év felett már nem kell gyógyítani (diszkrimináló egészségügy).

    A Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály főorvosa, Dr. Greff Zoltán ezt a kormányigényt „példásan” teljesítette, amikor az édesanyám alapvető életfunkcióit formálisan korlátozta, kezelését meg sem kezdte, táplálásáról napokon keresztül nem gondoskodott.
    Anyám gyógyíthatatlan betegsége a kora volt (80 év). Ezért aztán a „kicsit zavaros a néni” diagnózisba a fent említett körümények következtében Dr. Greff Zoltán főorvos 12 nap leforgása alatt „sikeresen” elvégezte a „dolgát”. Így Édler Olga Sarolta a 81. életévét már nem élhette meg!

  • Noszticzius Judit

    Szia Eszti!

    Nagyon sajnálom az anyukádat,mert a Fidesz-kormányban nem törődik 75 éves utána idősekkel!!!!😡😡😡😡👺👺👺👺FIDESZ-KORMÁNY NAGY HÜLYE!!!!!!!!!👹👹👹👹👹

  • Egy orvos trehanysagat es a szegeny elhunyt esetet is politikai gyulolkodes celjara hasznaltak.

    De az itten nyujtott tenyek alapjan amit az elhunyt leg-kozvetlenebb utoda adott, az ellenkezojet bizonyitja.

    Mert az a vadolt rendszer 12 napig tartotta a korhazban bermi szukseges kezzles nelkul.
    Ami ketsegtelenul sokkal tobbe kerult anyagilag mint a stroke azonnali kezelese.
    Sot ,masnap hazamehetett volna minden problemak nelkul.
    *Mint irtam Kenney-nek az elobbiekben, szomszedom kivalloan van, dolgozik es szedi a “plevix”-et, strokja utan.)

    A “kor” egyedul az soha nem okoz halalt !!!
    Csupan a szervezet hianyosaggai okozhat halalt.
    S 80 eves no az nem tul-koru.
    Persze egeszseges eletmod az szukseges mindeg.

    A halalt leggyakrabban a blood-clot, az az trombosis okozza.(Nem kevesebb mint 50% az atlag tomegek eseten.)
    Ami okozza a STROKE, HEAT-ATTACK (agy es sziv-infructust)es tortenhet a lab-ban is ami tovabb halad az arterial erekben.

    Az emlitett Altzheimer (“enyhe-dimentia”) soha nem okoz halalt.
    Ha csak a Altzheimeres egyen balesetbe nem kerul.Mert gyakran nem emlekeznek a cimukre, nevukre, csaladtagjaikra,stb.

    Sajnalatos ami tortent Ms.Edler esetben,de gyalazatos azt kihasznalni politikai gyilolkodesek terjesztesere.
    S az erkolcsi fogyatekossag.

  • György Molnár

    Először is mély részvétem kedves Garai-Édler Eszter! Azért szólok hozzá, mert véletlenül egy napon születtünk édesanyjával, de én 9 évvel később. Borzalmas lesz amit leírok, de én már régen készülök a halálra, mert ebben az országban az jár jól aki -lehetőleg nagy fájdalmak nélkül- meghal. Mondom ezt úgy is,mint aki valamelyest ismeri e magyar “egészség”ügyet, annak egyre züllöttebb mivoltát, és úgy is, mint aki évtizedekkel ezelőtt, de közel 1 évtizedet éppen egy Győr-Sopron megyei kórházban dolgoztam nem orvosként, hanem műszaki vezetőként.(Egyébként a Gottsegen György Kardiológiai Intézet tavaly áprilisban még egy pozitív kivétel volt, volt szerencsém ott 2 napot eltölteni, amikor 2 db stent-et helyeztek el a koszorúeremben, mindenkiről csak jókat írhatok. (orvosok-nővérek-műtősnők-kiszolgálószemélyzet). Ha ez egészségügy továbbra is ilyen rohamtempóban kerül lezüllesztésre, akkor az 1 millió kivándorló mellé hamarosan beírhatjuk az 1 millió ártatlanul, korán elhunyt honfitársunkat. Velem is ugyanez fog történni, ami az Ön drága édesanyjával, annyi különbséggel, hogy a gyerekeim és unokáim külföldön élvén meg sem tudják majd a halálomat, csak jóval később. Mindegy, valaki majd eltemet, én szeretném, ha boncolnának, hátha tanul belőle az orvostudomány valamicskét…..A saját anyám 84-ik évében az Amerikai úton halt meg csontrák áttétben nagyon nagy fájdalmak után, de nyilván a végén ott sem húzták az időt, mert még a folyóson is betegek feküdtek, nagyon kellett a szabad ágy……Ez 1997 nyarán volt, és az igazgató főorvos még a halál beállta után is tartotta a markát egy újabb paraszolvenciáért és műkönnyekkel közölte, hogy “nem szenvedett szegény”……Majdnem pofán vertem azok után, hogy a halál beállta után 12-13 órával még nem értesítettek, pedig két telefonszám is le volt adva….

  • Nostiscius Judit megjegyzesere;

    De hat akkor miert pocsekoltak az adofizetok verejtekkel szerzett koltsgeit a 12 napi Psychologiai es Cardiologiai osztalyokon.

    Egy par-szaz Forintos osszeggu cloth-buster megmenthette volna eletet az elso napon.

    Mint fentebb adtam szomszedom es ismerosom mind kivalloan vannak es dolgoznak.
    A szomszedom egy napot sem toltott a korhazban, a plavix kivalloan megoldotta az agyfrunktusat.
    Hasonloan ismerosom a heart-attack (sziv-infruktus)utan kiballoan mukodik mint ha semmi nem tortent volna.
    S kozel 90. evehez.
    Ott ahol a koltseg igazan szamott-ado.

  • Bendeguz79 Sajnos nincs igazad. Az állandó pénzelvonások, az elmaradt fejlesztések, a rettenetes nagy pénzhiány, a tehetséges személyzet elüldőzése szerinted kinek a felelősége? Ez nem egy orvos trehánysága, hanem egy silány rendszer végeredménye. Egy működő emberközpontú rendszerben (társadalomban) ilyet orvos nem engedhetne meg magának.
    Ami gyalázatos, az egészségügy elmaradottsága, alulfinanszirozása, az erkölcstelen pedig az igazi felelősök bújkálása, és egy orvos háta mögé bújása.
    De szép is lenne, ha egy-két orvos feláldozásával rendbe jönne minden, kórházak nőnének ki a földből modern felszerelésekkel, megfizetnék a személyzetet, hogy legyen aki gyógyítson, talán még gyógyszer, étel és WC papír is teremne a betegszobákban.
    De szó sincs róla, helyette minden évben megigérnek egy “szuperkórházat”, majd építenek egy rakás stadiont. Szerinted, ezért ki a felelős? A trehány orvos(ok)? Vagy tényleg csak belesimult a rendszerbe, mert olyan jó főorvosnak lenni?
    A tények és az igazi felelősök megnevezése nem politikai gyűlölködés, ezek szerint nem ismered a fogalom értelmét.

  • Ms.Garai;

    Sajnalom latni hogy maga lenyelte azt a szelszoseges agymosat amire hivatkozott.

    A “KOR” az NEM betegseg. Sem a 80 ev lehetne az elethatara.
    Persze nagyon sok fugg attol hogy eli mindenki eletet.

    Egeszseges tapallakozas es a minden-napi testi mukodtetes annak jelentossege.Persze vannak “orokolheto” rendenllenesegek is es balesetek is.
    De mindennek van megfelelo reagalasa ami igen segit.
    A habos-gesztenye-pirek nem azok kozze tartozik.

    Vannak befolyasolo tenyek, mint pl. a ferfiak eseten a prosztata nagyobbpdasa. Ami majdnem minden ferfit erint 40-50 eletev utan.
    A prostata-rak megelozesere az u.n. PSA vizsgalat a verben adja annak letet.
    De a 75 elet-ev utan mar azt sem vizsgaljuk.
    Csupan mert minden ferfi 90 eleteve utan a prostate-rak-kal el. S semmi tenueit nem mutatjak tobbseguk.
    Tehat csak amikor annak tunetei jelen, kovetve a megfelelo eljarast.
    Maskulomben az “eljaras” sokkal sujtobb mint maga a symptom, meg ha az letezo is.

  • Eszter Garai-Édler

    Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a 75 évesnél idősebb betegek kezelését ugyan nem tiltja meg (sic!), de jelzi az orvostársadalom felé, hogy a 75 év feletti betegek gyógyszerezése, kvázi gyógyítása a kezelőorvos felelőssége.
    Mit sugall ez a rendelkezés?
    Pl. azt, hogy akkor vagy „jófej doki” ha minél több 75 év feletti ember halálának időpontját behatárolod. Ehhez a kórházi orvosoknak számtalan módszerei vannak, ami persze a halál beállta után büntetőjogilag nem támadható.
    Szóval ez a rendelkezés nyíltan és egyértelműen azt üzeni az idősebb generációknak, hogy rájuk már nincs szükség, nekik már nem jár a gyógyulás. Az egész életen át befizetett egészségbiztosítási adót pedig nagyon szépen köszöni, de majd elköltik stadionokra.
    A GYŐRI PETZ ALADÁR MEGYEI OKTATÓ KÓRHÁZ PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY FŐORVOSA, DR. GREFF ZOLTÁN úgy döntött anyám esetében, hogy elég idős a néni, ahhoz, hogy az osztályáról saját lábon ne távozhasson. DR. GREFF ZOLTÁN biztosan kapott a NEAK-től egy jó pontot.

  • Ms.Garai;
    Mint maga irta a rendelet tisztan a kezelo orvost tartja felelosnek a kezeles sekere vagy sikertelnsegeert.

    Amit maga allitm az nem a torveny sem az orvosi-szak-kamara utasitasa sem javaslatai.

    Ertheto hogy maga nagyon sertve erzi mind azt,de amit fent adott az a maga felfogasai alapjan allit
    .
    A kezelo orvossa felelos !!!!
    Persze miert nem az ambulatori-szak-orvos, vagy neurologista volt orvosa ?
    Hogyan lett a pshychologus a kezelo orvossa ?

    Tisztan Edesanyja nem mutatott semmi psychiatric tuneteket, sem elobiekben az megallapitva, sorai alapjan.

    Ha van ugyvedje (mint Kenney allitasa alapjan leheto lenne) egy board certified radiologusnak (talan meg kettonek is) szukseges szak-velemenyt adni Edesanyja agy-scanjen.

    Remelve az nem nyitna uj-sebeket Maganak, de ha kovetni ohajtjt barmit is az orvos trehanysagaert NE duljon be a sajat elekpzeleseinek !

    Csaupan a tenyeket szukseges kovetni. S csak azok alapjan lehetseges barmi eljaras utolag.

  • Ez a Bendeguz mindenhez ért.
    Azt is pontosan tudja mi a helyzet az itteni egészségügyben.
    És magyarázza.Magyarázza..mindig megmagyarázza..
    Mert mi itten hülyék vagyunk hozzá.

  • Kenney;
    Nem ketelkedtem az ottani egeszsegugy hatranyosagan.
    De elobb te allitottad hogy leheto minden torvewnyes alapokon a felelosegre vonas.

    Olvasd Molnar Gyorgy sajat tapsztalait.
    Neki kepesek voltak felismerni a heart-attack-jat es azonnal stent helyeztek szevebe az ereket nyitva tartani.

    Hasonloan az tortent Geyza apjaval is. Keson jottek ra a prblema megallapitasaran.

    A kerdes volt Ms.Edler esetebn ,hogy miert nem tortent az vele.
    Miert csak tovabbitottak a pshychology es a cardiak szak osztalyokra. S ottan semit nem tettek,csupan tartottak eszmletlenul lekozozve az agyaban.

    Az stroke delismerese es azonnali kezelese 11-10-9 napi korhazi koltsegeket elozott volna meg.

    Nemmcsak elet, de penz pazarlas is tortent.

    A foci-stadionok teljesen mas eset.Azok az EU penzekbol financirozva.
    De ha az sem tetszett miert nem allitottatok meg azt.
    Egy per kezdesevel az rogton megallithato azon otaban !
    S te allitottad hogy felelosegrevonas letezhet ottan.

    A gyatra anyagi allapotok abban ara nem kifogas.

  • Kenny
    2018 június 28
    4:49 du.

    Ha az orvosok valóban annyi fizetést kapnának, mint amennyi a tudásuk alapján járna, akkor összeomlana a magyar államháztartás (ráadásul Nyugatra sem mennének az orvosok). Ezért van a paraszolvencia beleszámolva a rendszerbe.

    Csak éppen így elkurvul az egész egészségügy, nincs semminek ára vagy felelőse.
    Ez a kelet-európai gazdaság és társadalom sajátosságai miatt van így mindenhol a régióban. Nyilván nem fog addig változni semmi, amíg az EU nem ismeri el, hogy ez a rendszer így nem működik, mintha két külön világ lenne a kétféle Európa.

  • hazai lámpa Úgy gondolom, nem kellene annyit fizetni Magyarországon egy orvosnak mint nyugaton. Sokkal kevesebbért sem hagyná el a családját, ha a körülmények gyógyításra alkalmassak lennének.
    Sok összetevője van annak, ha valaki sátort bont, csak egyik kis vetülete a pénz. A körülmények, a parszolvencia léte, a mindenható “orvosbárók”, a tehetség helyet a kapcsolatok dominanciája.
    Sajnos ha egy osztályon három buta orvos dolgozik, az egyiket kinevezik főnöknek, és így egy buta orvos lesz az osztályvezető főorvos, szinte teljhatalommal.
    A fizetés kevés volta a továbbképzést is akadályozza. Most voltunk éppen Madridban kongresszuson. A kongresszus (szigorúan csak a kongresszust számolva 600 000 forint volt. Ehhez ha veszel szakkönyveket, az 30 000-300 0000 forintig számolhatod, ami könyveket 2-4 évenként cserélni kellene. Ezt orvosi fizetésből kigazdálkodni lehetetlen, tehát a magyar orvos nem jár kongresszusra, fejlődése megáll, sokszor visszafejlődik.
    Ennek finanszirozása is állami feladat lenne.
    Tehát itt nem kimondottan a fizetéssel van a gond. Bendegúz kérdezi, hogyan lehet elnézni egy betegséget. Könnyen. Főleg, ha egy képzetlen orvos diagnosztizál, aki a diploma óta nem tanul tovább, és csak a tapasztalataira támaszkodik, ami nagyon behatárolt. Egyszer kedves kollégám telefonos segítséget kért a feleségemtől. Elmondta a baját, mire feleségem felsorolt 15 féle nyavalyát, ami okozhatta ezt az elváltozást. Könnyű mellényúlni. Hidd el, nem csak a fizetés a kevés, az egész rendszer elrohadt. Ezért az EU-t hibáztatni, szerintem értelmetlen. Az EU annyit ront a helyzeten, hogy az életre való és bátor orvos el tud menekülni ebből a gyalázatos helyzetből. Ha maradna, Ő is beleszürkülne a mezőnybe, szépen visszafejlődne, semmit nem érne az ország a maradásásval.
    Lásd a Nobel-díjasok, akik külföldön lettek Nobel-díjasok, nem otthon. Például Gyurcsánynak nem kellett volna az orvosszerződéseket megtiltani, feleségem a másodállásaiból fedezte a továbbképzését. Mikor megtiltották neki, mert “túl” sokat keres, eldöntötte (ez is) a kérdést, megyünk.
    Sajnos két külön világ Európa két része, csak azon lehet vitatkozni hol van a határ.
    De ha azt is számításba veszed, hogy Britannia és Írország fizeti legjobban az orvosait, mégis hatalmas az elvándorlás Ausztrália, Usa és Kanada felé, akkor bonyolódik a probléma.

  • Hat azt mindenki tudja, hogy az orvosokat NEM jolfizeti az allam. Ezert jobb a privat orvos ha valakinek van penze.
    Iemerek olyant az USA ban, aki tonkrement az orvos koltsegek miatt. Kellene egy kozep ut, valahogy!

  • Bendeguz79 Már sokadszor olvasom ezt a gyerekes és provokatív kérdést, ha nem tetszik Orbán intézkedése, miért nem állítják meg? Elmondanád Te mit tennél? Elmondanád, hogyan tudnál tenni Trump ötletei ellen? Miért kellenek ezek az értelmetlen óvodás kérdések?
    Elmondanád, hogyan tudnád meggyőzni például Boda Marcsit, hogy amit valóságnak hisz, az csak egy Mátrix?

  • Eszter Garai-Édler

    „Korizmusról”, vagyis egyértelműen kor szerinti diszkriminációról beszélhetünk anyám halálának kapcsán. 80 éves volt, június 20-án töltötte volna be a 81 életévét!
    Csak és kizárólag a kora miatt kellett meghalnia!
    A Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pszichiátriai Osztálya annak ellenére vette fel az anyámat az osztályára, hogy a sürgősségin elvégzett leletei ezt nem indokolták. Tehát eleve indokolatlan volt a kórházi felvétele. Kezdetben néhány napos megfigyelésről volt szó (ennyi pont elég is volt a teljes lepusztításához), de későbbiekben már 2–3 hétről beszélt Dr. Greff (nyilván max. ennyi időre számított a teljes kivéreztetéséig)!
    Mire alapozom ezt? Anyám a 12 napos kórházi tartózkodása alatt semmilyen gyógyszeres kezelést nem kapott. Dr Greff semmilyen irányban sem rendelt el anyám részére vizsgálatot, ezzel szemben ágyhoz kötötte, „a néni örökké menni akar” címszó alatt, és a teljes kiszáradástól én igyekeztem megmenteni a szigorúan szabályozott napi 2 órás látogatási alatt.
    Dr. Greff egyértelműen az időre dolgozott.
    Ez számomra azt jelenti, amit a rendelet általánosságban sugall, 75 év felett nincs jogom az élethez vagy a gyógyuláshoz.
    Ez képtelenség, és az élet egyéb területein sem fogadható el.

    http://kanadaihirlap.com/2018/06/21/edler-olga-sarolta-emlekere/

    http://hungarianfreepress.com/2018/06/20/my-mothers-death-and-the-state-of-hungarian-health-care/

    https://www.nostraightnews.com/invisible-moms-age-old-paradox/

  • Gratulalok Hazai Lampa;

    Igazan fejen utotte a szeget !

    Semminek nincsen, ara, erteke, sem eredmenye. Megy minden a “regi” modon.

    S a kelet tavol all a nyugattol, mint az eg a foldtol.

    De a legszegyenitobb es elkeseritobb hogy csak a multban ohajtanak elni, mert akkor nem volt feleloseg.
    A lustasag es trehanysag volt es lett a megszokott norma.
    Az elorehaladast azt utaljak es gyulolik.

    Tehat semmi joguk panaszkodni azon !!!!

  • P.S.
    Hazai Lampa soraira;

    Persze az EU nak semmi joga sem lehetosege beavatkozni mas fuggetelen nemzetek bel-ugyeikbe.

    De kletsegtelenul remelik a felzarkozast a nyugathoz, azert adjak az u.n. felzerkozasi penzeket, amit persze a Magyar allam csupan elszor dolgokra ami nem segiti a felzarkozast.
    S mind csak a fentartaso koltsegeket okoz a magyar adofixetoknek.

    A teljes esztelenseg csucspontjai !

  • Geyza
    2018 június 28
    6:55 du.

    “Ez a Bendeguz mindenhez ért.”
    ____________________

    Kivéve, hogy nem tudja elolvasni a fórumozó nevét, akinek válaszol… 😀
    Íme:

    Bendeguz79
    2018 június 28
    8:09 du.

    “Kenney;
    Nem ketelkedtem az ottani egeszsegugy hatranyosagan.”

  • OK Kenney;

    Biztosan te nyersz.
    Semmi nem lessz valtoztatva, valtozas es haladas az vissaytasitva altalatok.

    Csak panaszkodj naponta megallasnelkul.

    Nekem az megfelelo.
    Csupan sajnalom azokat akik talan ottan jobbat erdemelnenek.
    Lathatoan az nem fog tortenni.

    Boda Marchi megelegedett a mai ottani helyzettel, az csupan az o dolga,de legalabb kepes es hajlando tisztessegesen kifejezni magat.
    Az pont mint “kinel a pap, kinek a papne.”
    Az nem bosszanthat teged.

    Legalabb megeggyeztel abban allitasoddal hogy az orvosok kepzeset vadoltad. Arrol nem adgatok velemnyt. Azon nincsen tapasztalatom.

  • Noszticzius Judit
    2018 június 28
    3:49 de.
    Azert kisse nevetseges, hogy a komanyt okolja valaki, egy korhazi orvos hibaiert!

  • Alma:
    DDDDDDDDDDDDDD
    Kenne egy új magyar helyiségnév.
    Olyan mint régebbről a zalamegyei Kemendollár

  • FIGYELO megjegyzesere;

    Persze velem tisztan belatja hogy a szerencsetlen holgy halala csupan egy lehetoseg az ellenseges propagandak felfujt terjesztesere.

    A leanya altal kozolt tenyeket nem voltak hajlandok meg figyelembe sem venni. Csupan az elkepzelt allitasok ismetleset.
    A “meg gyilkoltak…” es “eutanasia” allitasai.

    De az elso erkolcsi kerdes, amit sehol nem is jeleztem, hogy hol voltak a csalad-tagok ?

    Mindenki masra hagyja sajat, kozvetlen es legkozelebbi hozzatartozojat ?

    Mi lessz majd veluk oregseguk es betegseguk eseten ?
    Elkpezelhetetlen hogy gyermekeik nem ugyan azt kovetnek el szuleikkel mint a maiak.

    The seed that is sown,the harvest will be reaped.
    (Amit vetettel azt fogsz aratni.)
    De akkor am, nekik nem lessz semmi lehetoseguk panaszkodni !

  • Kenny 2018, June 29, 2;06 du. soraira:

    Sajnalva latom hogy magyarorszagon a torveny-altali modszerek es lehetosegekkel valo tettek alkalmazasai neked “gyerekes”-nek tunik. Persze tobbeknek a szabad-valasztas is “gyerekes” volt,mert a tomegek nem az ok ohajaik alapjan dontottek.

    Hogy Ms.Boda mit vel, mit ir , vagy allit, es hogy mivel megelegedett az teljesen a sajat joga alapjan elert velemneye.

    Hasonloan Neked, sot barkinek ugyan az az egyeni joga. Remelnem alkalmaznatok azt egyeni velemeny es informacios tenyek tovabbitasara, s nem az allando egyeni ellenseges es leg-durvabb szemelyeskedesekre.

    Meglatasaimat kinyilvanitom soraimban, de nem egyeni tamadasokra alkalmazom.

    A “hogyan tudnal tenni Trump otletei ellen”.

    A vilag-beke, Moszkvaval valo bekes-eggyutmikodes es nem novekedo meretu fegyverkezesek celja, Eszak Korea de-nuklearizasa es bjke Azsiaban, a kozgazdasag serkentese, milliok munkalehetosege, a nemzet biztonsag es vedelem a leheto ISIS terroistak korlatlan beszivargasa, az egyeni jogok vedelme, alkotmanyos allamrendszer, a torvenyek altali igazsagszolgaltatas, a Bill of Rights biztositasa,stb, ellen miert is ohajtanek tenni barmit is ?

    Nem oahjtanek nemzeti ongyilkossag erdeinek koveteset.
    Nem ohajtanek egy Atom-fegyverzett Irant. Sem a US kozgazdasaganak a celzatos serelmeit tovabba kovetni.

    Az elnok egyenisegen, azt nem lennek lepes valtoztatni.

    De barmi egyenisege, kifejezes modja, ami nagyon kulombozik mas politikusoktol az a sajat egyeni joga, sot lehet ostobasaga is.
    De kovetoi azert remesen kedvelik, ami novekszik is.

    Remelnem azt valtoztatna, de bizonyara eleg idos vagy belatni hogy egyeniseget csak a csuszo-maszo politikusok valtoztatnak, de csupan a felszinen mutatva.

    A 4 A.M.-i Facebook uzenetei sokak altal ellenezve, masok altal kedvelve. Az is “kineki a pap,kinek a papne”.

    De nem ellenzem a tarsadalom erdekeinek az elolenditseire vonatkozokat. Azt a szavazo-timegek altali felhatalmazasai.

    A November 6-i valasztasok folyamatokban vannak mar is.
    A galvanizoladas tuneteit mutatja. Ugy a jobb mint a bal oldalon.
    Trump, aki NEM Koztarsasagi Parti, de azon Part ticketjen sikereskedett, s a GOP ellenzekeskedesenek lenyegeben veget vetett. 40 GOP kepviselok feladtak politikai palyafutasukat ez evben.
    A demokratak meg mindeg a legszelszosegesebbekre folyamodnak.

    Trump nepszerusege emelkedik naponta. Mindket oldal szelesedik a kozeptol.
    November 7-en majd lathatod az eredmenyet.

    Szamodra a javaslat hogy ne kepzeld hogy mindenki a Te meglatasoddal megeggyezo lehetne. Senki nem ohajt masok altali eljepzeleseket kovetni eleteben.
    Ugyan az a sajat jogod es lehetoseged is. Amit szabadon kifejezhetsz, de NE probalj masokat alavetni annak !

  • Bendeguz79 Ugyesen es sokat beszeltel, melle. Nem errol volt szo.

  • Kenny irta;
    “nem errol bolt szo”.

    De hat akkor mi a feneert irtal tobb hosszu rovatokat azon ?

  • Ms.Garai;
    Biztos lehet abban hogy Edesanyja nem a kora miat halt el !

    A “kor” magaban nem halalos. Az elet minoseget a szervzet allapota hatarozza meg.

    Mind ami informaciokat nyujtott soraiban a “stroke” es kesobb a leheto agy-trombisis ami a leg-lehetosegesebb oka volt halalanak.

    Javasoltam az Edesanyja agy-scaan-jet radiologistak alatali felulvizsgalatra. Ma mar csupan az az egyedulli lehetosege.
    Tette azt ?
    Az nem hozza vissza Edesanyjat, de kielegito valaszt kaphat kerdeseire.

  • Tobb hozzaszollok vadoltak az allam altali anyagi, ill. penz hianyossagat. Hogy az orvosok nem fizetve magassan.

    Kerdesem, miert nem veszik elonyet annak ???

    India orvossai, ill.cardiologussai celja hogy Indiat teszik a “vilag cadiologia fovarossanak”.

    S mar is sokan utaznak nyugatrol Indiaba kulombozo “nyilt-sziv-mutetekre”.
    Amit ottan , az alacsonyabb fizetesekkel olcsobban kepesek tenni.
    S az igazi jovedelem egesz Indianak.

    Lasd Kina esetet. Csupan a filleres munkaberek tettek lehetove hogy Kina egy ipari nagyhatalomma valt.

    1990-ota a magyar is gazdag nemzette valhatot volna.

    De miert nem cselekedtek azon meg maig sem ?
    Ahhhh, az gondolkodast es tetteket kovetel.
    Masokat vadolni mind azert az egyszerubb es nem kovetel munkat.
    Bizonyara az az igazi problemaik indito oka !!!

  • Eszter Garai-Édler

    Eurostat: „A magyarok több mint 40%-a úgy hal meg, hogy megmenthető lett volna”

    Ez azt jelenti, hogy 100 ezer ember esetében éves szinten 41 ezer ember olyan betegségben hal meg, amibe az orvostudomány mai állása szerint nem lett volna szabad. 41%-nál tehát a halál oka az, hogy a betegek nem kapták meg időben a megfelelő orvosi ellátást. Az, hogy a 100 ezer emberből csak 41% hal meg úgy, hogy megmenthető lehetett volna, ez is csak az adott egészségügyi intézmény dolgozóinak jóindulatán múlik.

    Nekünk nem volt szerencsénk!

    A GYŐRI PETZ ALADÁR MEGYEI OKTATÓ KÓRHÁZ PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY FŐORVOSÁNAK, DR. GREFF ZOLTÁNNAK anyámat még gyógyítania sem kellett volna, csak haza kellett volna engednie, ahhoz, hogy tovább élhessen! DR. GREFF ZOLTÁN ehelyett az alapvető életfunkcióit tudatosan megállította: nem engedte mozogni (ágyhoz kötötte), elégtelen folyadékhoz és táplálékhoz juttatta, nem gyógyszerezte, nem vizsgáltatta meg, még akkor sem, amikor a látványos és rapidgyorsaságú leépülés beindult. Nem tett semmit, csak a halálra várt.

  • Ms.Garai soraira;

    Most nyitott ki egy masik doboz fergeket soraival.

    Rogton a “Terry Chiavo” esete jott emlekeztemben.

    Itt tortent (Floridaban) kb. egy evtizede.
    Egy fiatal holgy nyaktoressel “brain-death” (agy-halal) szenvedett.
    Enni-inni, beszelni nem tudott, de egyeneket felismerve mosolygott reajuk. Letkepesebb volt mint Ms Edler a kozolt kepeken.

    Szulei kertek hazavinni es gondjat viselni.

    De ferje a birosagot kerte a felesege muszaki-eletben-tartasat-megszuntetni.
    A birosag elismerte es fentartotta ferj jogat, s visszautasitotta szulok folyamodasat.
    A publikum, sot meg a kormanyzo is (Jebb Bush)kozbe-lepett publik folyamodasaval.

    De a birosag dontesetnek vegrehajtasat kovette a korhaz.

    Terry letlehetosegeit ,ill. a muszaki taplalkozasat ,egszuntettek.
    Terry valoban ehen-halt kozel egy het utan.

    A torveny es a birosag fentartotta a ferj jogat egy “brain dead” (“agy-halott”) felesegevel szemben.

    Na azt minek nevezne Aczel elvtars ?

  • A fenti megjegyzessel kapcsolatban, csak Google;

    “TERRY SCHIAVO” Nem kevesebb minht 120 ezer web-lap kulombozo nyelveken.
    Az “elet-halal” jogi es orvosi kuzdelem maig is megy.

  • “A magyarol 40 % .-a úgy hal meg..stb..stb..”

    Igen ezt én is olvastam.

    Arról is tudok hogy a Kormány eltitkolt direktívája az, hogy a 75 év felettieket hagyni kell lassan elpusztulni.

    Gondolom adminisztrativ eszközökkel fosztják meg őket az orvosi ellátástól.

    A HAZÁM AZ ÉLETEMRE TÖR (bár még nem vok annyi dehát..)
    AKKOR MEG MIT SZERESSEK RAJTA ??!!

    MAGYARORSZÁG = FIDESZ

    Legalábbis ez dől csapból TV-ből Rádióból.
    Lassan, ha felbontok egy Borsodit, abból is.
    Ezzé iszok inkább Heinekent DDDDDDDDDDDDDDDD

  • *Magyarol = Magyarok stb..

  • Eszter Garai-Édler

    Éppen ma öt hónapja (2018. február 26) annak, hogy anyám is az Orbán-kormány egészségügyi rendszerének halálos áldozata lett. Orbánék az öregséget valójában a népbetegségség kategóriába sorolták, amelyet radikálisan úgy szorítanak vissza, hogy megölik az idős embereket. A magyar egészségügy „ésszerűsítésének” örve alatt ilyen erős ösztönzők bevezetésének gyakorlatától sem riadt vissza pl. a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pszichiátriai Osztály főorvosa, Dr. Greff Zoltán, amikor édesanyám a 80 évével az osztályára került. Egyetlen perc esélye sem volt, hogy életben maradhasson.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.