Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

A montreáli magyar plébános levele a clevelandi templombezárásokról

2010 június 23 5:44 du. A montreáli magyar plébános levele a clevelandi templombezárásokról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tisztelt Szerkesztő Úr!                                                                                                                                                                                        Tisztelt és Kedves Kristóf! Engedje meg, hogy a 2010. június 22-én, a Kanadai Magyar Hírlapban a „Compassionless Bishop Richard Lennon of Cleveland sends Hungarians packing” címen megjelent cikkére reagáljak. Megdöbbenéssel olvastam írását, mivel az rendkívül elfogult. Egy tudósítónak a hír mindkét oldalát, muszáj leközölnie, ebben viszont súlyos vétket követett el, mivel a történtek csupán egyik oldalát közölte. Cikke alapján úgy tűnik, hogy az említett clevelandi megyés püspök, Msgr. Richard Lennon maga az ördög, és szándékosan, minden megfontolás és irgalom nélkül, a magyarokat kiszemelve, és közellenségnek kikiáltva, templomaikat bezárja. Bár módszereivel és eljárásaival nem feltétlenül egyetértek, mégsem lehet […]

Read more ›

5,7-es földrengés Ottawában – összeomlott a mobilhálozat

Délután 1.41-perckor, harminc másodpercen keresztül erősen remegtek az épületek a kanadai fővárosban és perceken belül összeomlott Ottawa mobilhálózata. Az előzetes jelentések szerint 5,7-es földrengés történt közép-Kanadában, melyet Ottawa és Windsor között lehetett érezni. A földrengés epicentruma Ottawától 61 km-re északra volt, az amerikai Geological Survey jelentése szerint. A kanadai kormány által üzemeltetett NRCAN honlap jelenleg elérhetetlen, tehát csak az Egyesült Államokból érkező forrásokból tudjuk konfirmálni a földrengés komolyságát. 2.55PM: Evakuálták a Laurier Avenue és Bank Street saroknál lévő Jackson épületet. A földrengés epicentruma Val-de-Bois, 50-km-re Ottawa belvárosától. 3.00PM: A belvárosban lévő Rideau Centre bevásárlóközpont ablakai betörtek, a parlamenti precinct-et kiüritették. 3.11PM: Elment az áram […]

Read more ›

Hagyományos Péter-Pál piknik Rawdonban

7:44 de. Hagyományos Péter-Pál piknik Rawdonban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Hagyományos Péter-Pál piknik Rawdonban

A montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség idén is megszervezi a hagyományos Péter-Pál pikniket a várostól északra fekvő Rawdon-ban. Június 27-én 11-kor kezdődik a tábori Szentmise, ezt követően pedig focival, röplabdával, magyaros ebéddel, tombolával és zenével várják a résztvevőket. A rawdoni Szent István Park a tópartján található, így kellemes sétákra is van lehetőség. A Rawdon nevű község Montreáltól 80km-re észak-keletre fekszik. Az Autoroute 25 N-en kell Terrebonne felé haladni. A QC-125 N elágazásnál, a Julienne-Rawdon-Saint Donat feiratot kövesse. Rawdon környékén már láthatja at út mellett elhelyezett magyar táblákat, illetve zászlókat.

Read more ›

Compassionless Bishop Richard Lennon of Cleveland sends Hungarians packing

2010 június 22 6:40 du. Compassionless Bishop Richard Lennon of Cleveland sends Hungarians packing bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Compassionless Bishop Richard Lennon of Cleveland sends Hungarians packing

Perhaps Bishop Richard Lennon is in need of a reminder that we live in a post-Vatican II world, where aloof church leaders can no longer expect parishioners, the laity and local priests to quietly toe the line, whenever the upper echelons of the Church hierarchy enact wildly unpopular decisions above their heads, without any meaningful consultation. Perhaps Cleveland’s Bishop Lennon will awaken from his 1950’s reverie, when he arrives on the doorsteps of the 105 year old St. Emeric Church this Sunday in order to ceremoniously pull the rug out from under the Hungarian community. Perhaps he will find himself […]

Read more ›

Képriport a montreáli Magyarságtudományi konferenciáról

Képriport a montreáli Magyarságtudományi konferenciáról

Előző cikkünkben (mely a montreáli Magyar Krónikában is megjelent) olvashat részletes beszámolót a 2010-es Magyarságtudományi konferenciáról, mely a Concordia Egyetemen került megrendezésre. Kiegészítésként közlünk egy képriportot az idei konferenciáról, mely betekintés nyújt a Kanadai Magyarságtudományi Társaság színes életébe.                      Kanadai Magyar Hírlap

Read more ›

Montreálban rendezték az idei Magyarságtudományi konferenciát

2010 június 21 5:50 du. Montreálban rendezték az idei Magyarságtudományi konferenciát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A montreáli Concordia Egyetemen került megrendezésre a 2010-es Magyarságtudományi konferencia. Egyben ez volt az 1985-ben alakult Hungarian Studies Association of Canada (HSAC) 25-ik konferenciája. Május 29-én kezdődött a találkozó, melyet Bisztray György, a torontói magyar tanszék nyugdíjazott professzora nyított meg. Előadásában visszatekintett az HSAC több mint negyedévszázados múltjára és emlékeztetett arra, hogy a társaság az egyetlen olyan szervezet Kanadában, mely tudományosan, egyetemeken megrendezett évi konferenciákon vizsgálja a kanadai magyar közösségek történelmét, illetve a magyarországi kultúrát, társadalmat és múltat. Az HSAC Hungarian Studies Review című tudományos folyóirata évente jelenik meg nyomtatott formában és a Magyarságtudományi Füzetek nevű sorozatot pedig a világ […]

Read more ›

National symposium on internment operations being held at Queen’s University

2010 június 11 10:28 de. National symposium on internment operations being held at Queen’s University bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
National symposium on internment operations being held at Queen’s University

On 17-20 June 2010 the Canadian First World War Internment Recognition Fund’s Endowment Council is sponsoring a weekend-long symposium in Kingston, Ontario at Queen’s University (Donald Gordon Centre), bringing together some 50 community activists, scholars, archivists, museum curators, internee descendants and artists to develop initiatives that will commemorate and educate all Canadians about what happened during Canada’s first national internment operations of 1914-1920. The event will conclude with a memorial service at Fort Henry, Canada’s first permanent internment camp, on Sunday, 11h00, with wreaths being laid by conference participants and diplomats representing a number of the countries from where the […]

Read more ›

Hetven százalékot szerezhetne a baloldali koalíció?

2010 június 10 9:55 de. Hetven százalékot szerezhetne a baloldali koalíció? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Hetven százalékot szerezhetne a baloldali koalíció?

Frank Graves, az EKOS közvélemény-kutatója szerint akár 70 százalékot is nyerhetne egy liberális-új demokrata koalíció, amennyiben a két ellenzéki párt szövetségre lép Stephen Harper miniszterelnök konzervatívjaival szemben. A konzervatív kormánypárt előnye felére csökkent a ma reggel nyilvánosságra hozott felmérés szerint. Egy ‘mai’ választáson a jobbközép párt 31,4 százalékot szerezne, szemben a liberálisok 26,8 százalékával. A baloldali Új Demokrata Párt 16,6 százalékot tudhat magáének,  míg a Bloc Québécois jelenleg 8,9 százalékon áll. A parlamenten-kívüli Zöld Párt támogatottsága majdnem eléri a 13 százalékot. A tory támogatottság csökkenésének több oka is van. De talán a legsúlyosabb a csúcstalálkozó körüli rendkivül nagy biztonságnak a vártnál […]

Read more ›

University of Manitoba to offer Hungarian course

2010 június 7 12:05 du. University of Manitoba to offer Hungarian course bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
University of Manitoba to offer Hungarian course

The University of Manitoba in Winnipeg will offer an introductory Hungarian language course for the first time this coming fall. The one-semester course is for beginners, and no previous Hungarian required. As part of the exchange agreement between the University of Manitoba and the University of Szeged, a highly recommended instructor in the advanced stages of the M.A. in Teaching Hungarian as a Foreign Language at Szeged will come and teach the course. For the course to be a success, adequate student enrollment is needed. If there is clear interest in the course, Manitoba will offer it again in the future and […]

Read more ›

Tényleg lehet más a politika – Scheiring megmutatta

10:24 de. Tényleg lehet más a politika – Scheiring megmutatta bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Tényleg lehet más a politika – Scheiring megmutatta

A magyarországi ellenzéki pártok erélyesen támadták az új Fidesz kormányt, miután Kósa Lajos–Debrecen fideszes polgármestere–és Szijjártó Péter pártszóvívő olyan felelőtlen kijelentéseket tettek az ország állítólagos államcsődközeli helyzetéről, melyek drámaian meggyengítették a forintot, bedöntötték az OTP Bank részvényeit és a legnagyobb nyugati sajtóorgánumok figyelmét is felkeltették. A mai parlamenti ülésen, az egyik felszólaló Scheiring Gábor képviselő volt, aki a Lehet Más a Politika (LMP) frakció tagja. Örömmel nyugtázzuk, hogy amennyiben Scheiring magatartása jellemzi majd az LMP jövőbeli politikáját is, akkor valóban lehet más a politika. A stílusban mindenképpen, ha másban nem is várhatunk olyan gyors és forradalmi változást. Annyi történt, hogy Scheiring mai parlamenti felszólalása eléggé szerencsétlen volt. A képviselő fogalmazása nehézkes volt, nem nagyon lehetett követni mondandóját és úgy […]

Read more ›

35 ezer dollárba kerül a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyház tornyának javítása

2010 június 2 5:15 du.1 comment
35 ezer dollárba kerül a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyház tornyának javítása

A montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség biztosítási vállalata azt követeli a plébániától, hogy a megsérült és megrongálódott tornyot mihamarabb, tehát a nyár folyamán, javítsák meg. A magyar katolikus plébánia több vállalattól is kért árajánlatot és végülis egy olyan céget választottak, mely 35 ezer dollárért vállalják a felújító munkát. A torony állapota olyan súlyos, hogy amennyiben nem végzik el a kötelező munkákat, a biztosító cég nem vállalja tovább a montreáli magyar templomot.  Az egyházközség Heti Értesítője szerint, a Szent Erzsébet Nőegylet 7,500 dolláros adománnyal támogatja a torony javítását. De még szükség van további adományokra és a templom várja a hívek és a közösség támogatását, hogy megmentsék a montreáli […]

Read more ›

Felfüggesztették a montreáli magyar rádió műsort

2010 május 31 5:42 du. Felfüggesztették a montreáli magyar rádió műsort bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Felfüggesztették a montreáli magyar rádió műsort

Tizennégy év működése után, a Radio Centre-Ville szerkesztősége felfüggesztette a Hungarians Here and There című magyar vonatkozású heti rádió műsort. A félórás szombat délutáni programot Montreál multikulturális és közösségi adóján lehetett meghallgatni egészen a hónap közepéig, amikor Kiss Péter műsorvezető és producer programja megszünt. A magyar műsor helyébe ideiglenesen egy hétről hétre változó témákkal foglalkozó angol-nyelvű beszélgetős-zenei program került, mely úgy tűnik, hogy leginkább az idősebb generációra és a nosztalgiára épül. Az új műsor vezetője szerint Kiss Péter és stábja egy 5-6 hétig tartó „hiátuson” van. Kiss utolsó adása egy anyáknapi program volt, melyen a montreáli Első Magyar Református Egyház felügyelőjével […]

Read more ›

Még nem ártott a jobboldalnak a konzervatív botránysorozat

2010 május 6 11:39 de. Még nem ártott a jobboldalnak a konzervatív botránysorozat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Még nem ártott a jobboldalnak a konzervatív botránysorozat

Sokat mond a Michael Ignatieff által vezetett Liberális Párt helyzetéről, hogy a legújabb EKOS felmérés szerint még mindig a botrányoktól hangos konzervatív kormánypárt a legnépszerűbb. Az EKOS szerint Stephen Harper kanadai miniszterelnök konzervatívjai 33 százalékos támogatottságot élveznek. Ezzen szemben a liberálisok 26, a baloldali Új Demokrata Párt 16, a parlamenten kivüli Zöld Párt 11,5 és a szepatatista Bloc Québécois képviselői 10 százalékon állnak. Az mindenképpen kiderül az EKOS számokból, hogy a konzervatívok messze vannak a többségi kormányzáshoz szükséges 40 százalék körül virtuális küszöbtől. A kanadai lakosság 42 százaléka szerint jó uton halad a Harper kormány, de ennél valamivel többen (44 százalék) szerint inkább rosszul […]

Read more ›

Találkozás mormon misszionáriusokkal

2010 április 30 9:44 du. Találkozás mormon misszionáriusokkal bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Találkozás mormon misszionáriusokkal

Néhány hete mormon misszionáriusok látogattak meg ottawai lakásomon. Már többször is volt alkalmam beszélgetni a Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának hittérítőivel, többek között Budapesten, amikor a Moszkva Téren szólítottak meg a fiatal amerikai misszionáriusok. A mormon egyház különös teológiájáról már tudtam, de látogatásuk alatt az ottawai misszioniáruk betekintést nyújtottak a 19-20 év közötti fiatal hittérítők nem éppen könnyű életébe. Elder Taylor csak 6 hónapja került Kanadába, míg ottawai hittérítő-társa, Elder Hitchins már szeptemberben haza mehet az Egyesült Államokba, mivel már majdnem lejárt 2 évig tartó kanadai szolgálata.

Read more ›

Magyar választási értékelés a montreáli Radio Centre-Ville műsorában

2010 április 26 5:53 du. Magyar választási értékelés a montreáli Radio Centre-Ville műsorában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Magyar választási értékelés a montreáli Radio Centre-Ville műsorában

A francia-nyelvű Histoire jugera című politikai hírműsor egy teljes órát szentel a magyarországi Országgyűlési választásokra. A műsor szerkesztője, François Roberge, három szakértőt hívott meg és a választásokkal kapcsolatban a következő vitaindító kérdést tette fel: „Budapest–kelet, vagy nyugat felé?” A műsorban megszólal Ádám Christopher történész, a Carleton Egyetem történelem professzora, illetve a Hírlap szerkesztője, valamint Denis Szabó magyar származású kriminológus és Tania Gosselin, a montreáli UQAM egyetem politológusa. A l’Histoire jugera Montreálban a 102,3 FM frekvencián fogható. Szintén meghallgathatja az adást a rádió honlapján. Kattintson a francia menűre és aztán az „en onde” gombra. A Radio Centre-Ville egy multikulturális, többnyelvű közösségi rádió, […]

Read more ›