Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Veszélyes, tűrhetetlen helyzet Ottawa megszállása — Bevonulhat a kanadai hadsereg

2022 február 2 5:45 du.43 hozzászólás
Veszélyes, tűrhetetlen helyzet Ottawa megszállása — Bevonulhat a kanadai hadsereg

A fővárosi rendőrség segítséget kérhet Kanada hadseregétől, amiután Peter Sloly ottawai rendőr főkapítány kijelentette szerda délután a belváros megszállása kapcsán: „tartok attól, hogy nem létezik rendőri megoldás egy ilyen helyzetre.” Az Ottawai Rendőri Szolgálat (OPS — Ottawa Police Service) már tárgyalja a hadsereg esetleges bevonását, ugyanakkor Sloly elmondta, hogy egy ilyen drámai lépés „óriási veszéllyel” jár. Kent és Wellington sarok. Lefelé fordított kanadai zászlók — a tüntetés egyik szimbóluma. Fotó: Ottawa Police Service — OPS Kanada  történelmében eddig két alkalommal kellett bevonni a hadsereget ilyen formában. Az egyik alkalom 1970-ben történt, amikor québeci szeparatista terroristák elrabolták és meggyilkolták a tartományi […]

Read more ›

Konzervatív lázadás Kanadában — Eltávolították az ellenzék vezetőjét

Horogkereszt Kanada fővárosában. Fotó: Mark Gerretsen

Hat napja tart Ottawa belvárosának ostroma kormányellenes teherautósok által. Céljuk valamennyi járványügyi korlátozás azonnali visszavonása, Justin Trudeau liberális kormányfő eltávolítása és a szövetségi Liberális Párt felszámolása. Ahogy írom ezeket a sorokat a KMH-ba, olyan hangos a teherautósok dudálása, hogy csakem lehetetlen koncentrálni. Az élet iróniája, hogy Trudeau hatalma szilárd, de éppen ma bukott bele a teherautósok káoszába a jobboldal vezetője, Erin O’Toole.  A 119 képviselőből álló ellenzéki Konzervatív Párt frakcióból összesen 75 politikus szavazott O’Toole ellen. Ezzel azonnali távozásra kényszerül a konzervatív pártvezér. Az első és sürgős feladat egy ideiglenes vezető elfogadása. És alig 18 hónap után, ismét beindul egy […]

Read more ›

Újévi jókívánságok a Kanadai Nemzeti Galériából

2021 december 31 10:53 de.33 hozzászólás
Újévi jókívánságok a Kanadai Nemzeti Galériából

A művészet alapvetően a múltat tükrözi, és néha – kevésbé egyértelműen – a jövőbe mutat. Így az új esztendő küszöbén, amikor nekem több időm van, de a leköszönő évnek sokkal kevesebb, különösen jó alkalomnak tűnt ellátogatni az Ottawában lévő Kanadai Nemzeti Galériába, ahol több mint 12 ezer négyzetméteres területen egy gazdag, 93 ezer tárgyból álló kanadai, őslakossági, európai és amerikai szépművészeti gyűjteményt találunk. Az 1988-ban épült építészeti mérföldkőnek számító épület szíve pedig az eredeti helyéről darabokban ide szállított és rekonstruált Rideau kápolna. Az alábbi képriporttal (és rövid videófelvétellel) kívánok jó egészséget és szebb, reménytelibb napokat 2022-ben valamennyi olvasónknak! Amikor beléptem […]

Read more ›

Aczél Gábor (1940 – 2021)

2021 december 2 2:38 du.20 hozzászólás
Aczél Gábor (1940 – 2021)

Mély szomorúsággal tudatjuk olvasóinkkal, hogy Aczél Gábor, a Kanadai Magyar Hírlap munkatársa 2021. november 27-én elhunyt. Felesége, Andrea közölte lapunkkal a gyászhírt. Az újságírás volt a hivatása és bár az évtizedek során számos lapnak írt és végzett szerkesztõi munkát, az utóbbi években elsõsorban a KMH-ban publikált. Néhány éve volt alkalmam személyesen is találkozni Gáborral Pesten. Hangulatos pesti lakása valóságos könyvtár volt, Gábor pedig egy ebéd és pohár bor után lelkesen osztotta meg velem mély és tág tudását — filozófiáról, irodalamról, történelemrõl. Ott volt mellette mindig a kiskutyája is. Egy lassam eltûnõ európai értelmiségi világ példája volt Gábor. Gábor is, mint […]

Read more ›

Balogh Éva (1936 – 2021)

2021 december 1 4:27 de.6 hozzászólás
Balogh Éva (1936 – 2021)

Balogh Éva, a Hungarian Spectrum egyedülállóan elhivatott szerkesztője és főmunkatársa november 30-án infarktusban elhunyt. Több mint egy évtizeden át a magyarországi politikáról, kultúráról és társadalomról szóló tudósításoknak és elemzéseknek szentelte életét az angol nyelvű olvasók, diplomaták és köztisztviselők számára szerte Európában és Észak-Amerikában, és sok demokratikusan gondolkodó magyar számára is, különösen a diaszpórában. Éva 1956 decemberében hagyta el Magyarországot, és a következő év februárjában érkezett Kanadába. Az ottawai Carleton Egyetemen szerzett történelemből diplomát, majd a Yale Egyetemen diplomázott mesterfokú szinten és doktorált, ahol később kelet-európai történelmet tanított. 2007-ben alapította meg a díjnyertes Hungarian Spectrumot, és pihenés nélkül azon dolgozott, hogy […]

Read more ›

Végre valódi esély van az Orbán rendszer lebontására

2021 október 17 5:13 du.69 hozzászólás
Végre valódi esély van az Orbán rendszer lebontására

2022 tavaszán először fordul elő, hogy Orbán Viktor, Magyarország elvadult uralkodója egy egységes ellenzékkel áll majd szemben — a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig. Ez a szivárványkoalíció — amely idáig minden eddiginél fegyelmezettebbnek bizonyult — tudja, hogy leváltani a rendszert csak egységfronttal lehetséges. Márki-Zay Péter hétgyermekes konzervatív katolikus polgármester vezeti az ellenzéket a tavaszi országos választáson. Az előválasztás második és egyben utolsó fordulójában Márki-Zay a szavazatok 57 százalékát szerezte meg, Dobrev Klára pedig 43 százalékot gyűjtött be. A két fordulóban mintegy 850 ezer magyar adta le szavazatát, ami a jelenlegi rendszer megszüntetésére vágyók körében igencsak magas politikai elkötelezettségre utal. A 49 […]

Read more ›

Liberális győzelem Kanadában — Újabb kisebbségi kormány alakul

2021 szeptember 20 11:51 du.47 hozzászólás
Liberális győzelem Kanadában — Újabb kisebbségi kormány alakul

Több mint hatszáz millió dollárba került a szövetségi választás, amelyet egyedül Justin Trudeau miniszterelnök akart. A választás eredménye? Körülbelül ugyanaz mint két évvel ezelőtt, amikor a liberálisok ismét győztek, de parlamenti többségük kisebbséggé zsugorodott. A kampány több alkalommal erőszakba torkolt, a kormányfőt kavicsokkal dobták meg, a szavazók kétharmada nem gondolta helyesnek az előrehozott választását kiírását, kampánytémává vált a cinizmus, a pandémia okozta káosz és stressz, a kötelező vakcínák és oltási útlevelek kérdése, a lakhatási válság, a csaknem történelmi szinten lévő infláció — amely helyenként már 5 százalék körül mozog — a szárnyaló államháztartási hiány és a klímaváltozás. Nem sokkal éjfél […]

Read more ›

A keresztény Magyarország már elveszett

2021 szeptember 12 2:15 du.79 hozzászólás
A keresztény Magyarország már elveszett

Orbán Viktor miniszterelnök ismét tanúbizonyságot tett a rá jellemző cinizmusról, amelytől minden öntudatos és érett nemzetnek meg kellene borzongania. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a médiának elmondta, hogy Orbán Viktor a Ferenc pápával való rövid magyarországi találkozója során, az Eucharisztikus Kongresszus margóján, a díszes Szépművészeti Múzeumban arra kérte a pápát, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot. Ez az állítólagos kérés a pápához egy politikus részéről lekezelő, passzív agresszív és giccses. És egyben mélységesen őszintétlen is. Magyarország nem keresztény ország, és a kormánypárt több mint egy évtizede, amióta hatalmon van, mindent megtett azért, hogy elutasítsa és kiiktassa a társadalomból a Katolikus […]

Read more ›

Kavicsokkal dobták meg a miniszterelnököt — Egyre durvul a választási kampány

2021 szeptember 8 12:44 du.43 hozzászólás
Justin Trudeau

Oltásellenes tüntetők kavicsokkal dobták meg Justin Trudeau miniszterelnököt a délnyugat Ontario-i London városában és körbevették kampánybuszát. A kavicsok nem csak a kormányfőt érték el, hanem a lovasrendőrség tagjait is, akik a liberális vezetőt védték. Sérülést nem szenvedtek. A londoni rendőrség nyomozást indított ismeretlen elkövetők ellen. „Hadd legyek nagyon világos és mondjam ki a nyilvánvalót: mindenekelőtt, teljesen elfogadhatatlan, hogy az emberek tárgyakat dobálnak és veszélyeztetnek másokat egy politikai gyűlésen”–mondta Trudeau. Egyre több atrocitás éri a liberális kampányt. Például a héten Calgary-Center választókerületben leköpték Sabrina Grover liberális jelölt önkénteseit és brosúrákkal verték őket. Erin O’Toole konzervatív miniszterelnök-jelölt „undorítónak” nevezte a liberális kampány […]

Read more ›

A kétszáz négyzetméter egy jó kis otthonnak számít?

2021 augusztus 29 12:51 du.92 hozzászólás
Egy új, Kanatában épüli családi ház terve. Forrás: Minto.

Ma reggel az Ottawa Citizen című lap nyomtatott kiadását olvastam, és rábukkantam egy cikkre, amely egy új külvárosi lakóparkról szólt Kanata Northban, a kanadai főváros egyik népszerű és gyorsan terjedő elővárosáról. A belvárostól harminc kilométerre fekszik. A cikk szerzője interjút készített az egyik vevővel, aki elmondta, hogy ő és a férje azért vásároltak egy 2.188 négyzetlábas (203 négyzetméteres) házat, mert „nem akartak valami túlságosan nagyot” venni. Mivel a kilencvenes években Magyarországon éltem, emlékszem, hogy egy család számára egy 100 négyzetméteres lakás kimondottan jó, kényelmes méretnek számított. A 120 négyzetmétert Budapesten pedig különösen tágasnak tartották. Amikor először Magyarországra költöztünk, két évet […]

Read more ›

A magyarországi adófizetők 38 millió forint segélyt küldtek kanadai magyar szervezeteknek

2021 augusztus 26 3:06 du.134 hozzászólás
A Kanadai Magyar Televízió hozta le a fenti listát Facebook oldalán.

Egy torontói magyar kormánypárti rádióadás, egy tartalom nélküli kanadai magyar médiaorgánum, magyar egyházak, közösségi szervezetek, hétvégi magyar iskolák és tánccsoportok — együttvéve, 38 millió forint magyar adófizetői támogatásban részesültek idén kanadai magyar egyesületek. Idén ismét támogatást kapott a Torontói Független Magyar Rádió — összesen 2,5 millió forint segítség érkezett Bede-Fazekas Zsolt Fidesz-párti heti rádióműsorához. Szintén 2,5 milliót utalt ki az Orbán rendszer az Edmontoni Magyar Kultúrkörnek. A szervezet honlapját (amelyet nem fordítottak magyarra és csak angolul olvasható) utoljára 2019 júniusában frissítették. Összesen 2 – 2 millió forintot szerzett a Kanadai Magyar Kultuális Tanács és a Kanadai Magyar Vállalkozók Egyesülete is. […]

Read more ›

A lakhatási politika és a fiatalok jövője

2021 augusztus 23 10:03 de.22 hozzászólás
Eladó sorház Ottawában. Összesen 400 ezer dollárt (kb. 94 millió forintot) kérnek az 1979-ben épült a 110 négyzerméteres lakásért. Fotó: C. Adam.

Szerencsés voltam. Nyolc éve, 32 évesen vettem meg első lakásomat a városközponttól csupán négy kilométerre. A havi törlesztés összege, a sorházzal járó közös költség, a rezsi és az ingatlanadó együttvéve annyira jött ki mint amit fizettem egy szűk kétszobás lakásért Ottawa belvárosában. Ez még egy olyan időszak volt Kanada fővárosában, amikor nem csak távoli álomnak tűnt viszonylag fiatalon lakástulajdonossá válni. Mára viszont kevesebb mint egy évtizeddel vásárolt lakásom értéke több mint megduplázódott — ráadásul a város egy olyan részén ahol kevésbé gyorsan mentek fel az árak mint más körzetekben. Éppen a napokban beszéltem egy nálam pár évvel fiatalabb munkatárssal, aki […]

Read more ›

Trudeau akarata — Előrehozott szövetségi választások Kanadában szeptember 20-án

2021 augusztus 16 11:16 de.74 hozzászólás
Trudeau akarata — Előrehozott szövetségi választások Kanadában szeptember 20-án

Justin Trudeau miniszterelnök előrehozott választásokat iratott ki vasárnap az alig egy hónapja hivatalba lépett új főkormányzóval, Mary Simon-nal — és tette ezt annak ellenére, hogy kisebbségi kormánya nem vesztette el a parlament bizalmát, az ellenzéki pártok elutasították a nyári vagy kora őszi választás ötletét és Trudeau maga még a tavasszal kijelentette, hogy a pandémia ideje nem alkalmas arra, hogy az urnák elé hívják az választókat. Mégis választunk szeptember 20-án. Összesen 36 napos lesz a választási kampány, ami a törvény által előírt lehető legrövidebb periodus. A miniszterelnök szerint útelágazáshoz értünk és mivel lassan a pandémia által okozott romok eltakarítása, illetve a […]

Read more ›

Orbán Mihály atya első szentmiséjét celebrálta mint montreáli plébános

2021 július 31 10:36 de.37 hozzászólás
Orbán Mihály atya (Kép: jezsuita.hu)

Orbán Mihály atya e hónapban érkezett meg Kanadába és július 25-én celebrálta első szentmiséjét mint plébános a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben. Elődje Licskó Szabolcs atya volt. Utoljára Karácsonykor járt Montreálban, ekkor az ünnepek alatt szolgálta ideiglenesen a helyi magyar katolikus közösséget. A múlt vasárnapi szentmise alatt több alkalommal franciául és angolul is összegezte azt amit magyarul részletesebben elmondott — mindkét nyelvet folyékonyan beszélve. „Hála Istennek megérkeztem a héten szerdán és most már itt maradok. Nem kell majd kérdezni, hogy mikor mész vissza”–mondta Mihály atya és szavait nagy taps követte a padsorokból. „Itt maradok, ahogyan megígértem nektek. Türelemmel legyünk egymás iránt […]

Read more ›

Kanada új főkormányzója az Őslakossághoz tartozó Mary Simon

2021 július 6 1:46 du.77 hozzászólás
Fotó forrás:  Vanier Institute of the Family.

Mary Simon lett kinevezve Kanada új főkormányzójaként, a bejelentésre pedig a Kanadai Történeti Múzeumban került sor. Justin Trudeau miniszterelnök javasolta a 73 éves nyugdíjazott nagykövetet, II. Erzsébet királynó — Kanada államfője — pedig elfogadta a javaslatot. Simon elődje — Julie Payette — januárban mondott le a főkormányzói posztról, amiután egy vizsgálat szerint munkahelyi zalkatásnak voltak kitéve a Rideau Hall alkamazottjai. Hat hónapig Richard Wagner, Kanada legfőbb bírája látta el ideiglenesen a főkormányzói feladatokat. Mary Simon példanélkülien nehéz és feszült időkben veszi át a főkormányzói posztot. Olyan időszakot élünk, amikor a bentlakásos iskolákban meghalt és sokszor névtelenül eltemett őslakossági gyerekek szenvedésétől […]

Read more ›