2014 november 21 10:55 de.
Fair és tisztességes – Ismét egy ritka pillanat: Hóbagoly-II értelmes felvetéssel élt Egyes hírek szerint a Napi.hu gazdasági portál csütörtöki konferenciát tartott a devizahitelek kivezetése tárgyában. Többek között pl. Nagy Márton a jegybank ügyvezető igazgatója és Vértes András a GKI a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke. Az utóbbi megkérdezte „mi lesz azzal a mintegy 100 milliárd forintos nyereséggel, amit az MNB a hitelező bankoknak eladott 9 milliárd eurón realizált, a jegybank miért nem állt a devizaadósok mellé”? Kérdésre egy igen csak unortodox választ kapott – mondom az MNB oda delegált illetékes elvtársától -: „mivel ez nem az ő kompetenciája, így hadd […]
Read more ›
2014 november 20 12:36 du.
Gyűjtjük az információkat jobb időkre. Semmi nem tart örökké, lehet aggódni. Eddig sem visszafogottságáról volt híres az örökös miniszterelnök, de a mai két szereplésével átlépett egy újabb határt. Rövid, jelentéktelen MTI-hírnek tűnik, kora délután óta nem is került fő helyre sehol a sajtóban: „A kormányfő először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. (Mészáros Lőrinc cége – a szerk.) bányavölgyi mangalicatelepének átadásán. (…) Mindkét helyszínen jelen volt Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, több fideszes országgyűlési képviselő, Mészáros Lőrinc (Fidesz–KDNP) felcsúti polgármester, Pálffy Károly (Fidesz–KDNP), Bicske polgármestere, az alcsútdobozi rendezvényen pedig ott volt mások […]
Read more ›
11:19 de.
Valahol Amerikában – Ha teljes értékű magyar állampolgár akarsz lenni A napokban Los Angelestől, New Yorktól és Washingtontól egyaránt távol lévő USA nagyvárosban élő régi barátom értesített róla, hogy sikeresen letette az állampolgársági vizsgát és így kettős állampolgár lett. Amúgy is az év nagy részét a dédunokájával kinn tölti, csak akkor jön haza, mikor azok elmennek nyaralni. A döntésében az utolsó cseppet a tavaszi választások jelentették. Lányának és unokáinak (ott még a házastársak is megrendelték a kettős állampolgárságot) a helyi magyar szervezet lakásra kijött aktivistája segített a papírokon eligazodni, míg neki saját költségen ezer oda ezer vissza kilométert kellett volna […]
Read more ›
6:39 de.
Ezt már kimentették, visszahozták, kiállították, úsztatták, átköltöztették, táltos táncolta körbe, most meg: „Az Országházban elhelyezett Szent Korona kimentését és más biztonságos helyre szállítását gyakorolták az elmúlt héten a koronaőrség tagjai. Először november 10-én modellezték a koronaőrök, hogy milyen útvonalakon, hogyan lehet titokban, zökkenőmentesen, teljes biztonságban és sérülésmentesen kimenteni a koronát az országházból, onnan pedig milyen körülmények között tudják elszállítani az előre kijelölt biztonságos és védett helyre.” Nooormááális? Miért is? Milyen helyzetben lesz ilyesmire szükség? Amikor megszállnak minket a tudodkik? Kérdem én: mire ez a nagy felhajtás egy poros díszletelem körül? Rendben van, nemzeti kincsünk – habár még eredete is ködös […]
Read more ›
5:37 de.
Az mfor.hu a Tesco publikus beszámolóit tekintette át, hogy megnézze, tényleg reménytelen helyzetbe kerülnek-e a Magyarországon működő üzletláncok, illetve mekkora esélye van annak, hogy a piacvezetőnek be kell majd szüntetni itteni tevékenységét. Komoly visszhangot kapott a kormánynak az a terve, amely az áruházláncok nyereséges működését követelné meg. A kedden benyújtott törvénytervezet szerint azok az 50 milliárd feletti forgalmat bonyolító cégek, amelyek két egymást követő évben nulla vagy negatív mérleg szerinti eredménnyel zárnak, nem folytathatnak majd a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó tevékenységet. Logisztikai állások A szektor képviselői szerint a megnövekedett adóterhek (például a drasztikusan megemelt élelmiszerfelügyeleti díj) mellett nehéz megfelelni ennek […]
Read more ›
2014 november 19 8:13 de.
A magyar adófizetők által finanszírozott Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasai a „hagyományőrzés” és magyarságtudat-erősítés céljából lettek Kanadába és az Egyesült Államokba küldve, hála az Orbán kormánynak. Az egyik ösztöndíjas – Losonc Csongor – éppen a Torontóban megrendezett Bácska-Bánát bálon döbbent rá, hogy mégsem totál hányinger a kanadai és amerikai konyha. Köszönet a torontói Bácska-bánátiaknak ő is rájött, hogy nem csak hamburgerzabálókból áll az ország. A Nemzeti Regiszter oldalain publikált cikkében, Csongor nemes egyszerűséggel a „jellegtelen ételek és cukrozott tákolmányok kontinensének” nevezi Észak-Amerikát. A pontosság kedvéért, így szól az ominózus passzus: „S hogy teljes legyen a kép, nem feledkezhetünk meg arról […]
Read more ›
7:37 de.
Daniel Nolan a Vice News-ban írja (a magyar fordítást az angol szöveg alatt olvashatják): Hungarian Prime Minister Viktor Orbán has rejected corruption allegations that led to the US banning six senior Hungarian officials from entering the country, in a series of events that has plummeted US-Hungarian relations to their lowest point since the Cold War. A US Embassy document published on Thursday outlines American fears of mass tax fraud, institutionalized corruption, and a lack of whistleblower protection in Hungary. It is the latest development in a diplomatic standoff that has seen Hungarian tax officials accused of attempting to bribe US companies and a […]
Read more ›
7:30 de.
Nekem már megint egy régi vicc jutott eszembe – A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök Kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán szambázott a kormányfő; „először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének átadásán”. Még a létezőben járta a vicc: Hruscsov elvtárs látogatásáról számolt be a sajtó. A képaláírásokból: Hruscsov a pártszékházban Hruscsov az úttörők között … Hruscsov a disznó-telepen (balról a második)! Pávatánc vagy szimpla agyroham – Hét német politikus kitüntetése alakalmából jött rá a száj-hasmenés Áder János köztársasági elnök határozatára Orbán Viktor miniszterelnök kedden […]
Read more ›
6:53 de.
Lassan egy nap telt el a nagy Kossuth téri lökdösődés óta. Tulajdonképpen nem is nagyon akartam kommentálni mindazt, ami lezajlott. Ahogy más megfogalmazta, a szervezők által magára hagyott tömeg reakcióját lehetett látni a Parlament lépcsőjén. Tulajdonképpen a megjelent tömeg spontán semmit akarása zajlott. Ellentétben például Korózs Lajos vízióival. Az MSZP-s politikus ugyanis valami hatalmas ellenállást, illetve akár valami vér nélküli forradalmat emlegetett. Nem a Kossuth téren, hanem az ATV stúdiójában. Nem mintha pont ő hiányzott volna a Közfelháborodás Napjának titulált összejövetelen. Amúgy is, elvileg egy pártoktól semleges és pártmentes rendezvény volt. Ami annyiban inkább növeli, mintsem csökkenti a szervezők felelősségét, […]
Read more ›
5:58 de.
Kedvenc kommentelőm és – talán nem sértődik meg, ha azt írom, hogy – ezeréve barátom és vitapartnerem megharagudott a világra és valószínűleg rám is, mert nem méltattuk ájult elégedettséggel a tegnap esti önképzőköri mutatványt, sőt, egyes elemeit kritizáltuk is itt néhányan. Hát igen, annak, aki lobogni és lelkesedni akar, aki tegnap estére várta a világforradalom kitörését és holnaputánra a világbékét, bizonyára fájdalmas volt a csalódás. Vélhetőleg nem volt kellemes végighallgatnia vagy elolvasnia azt, hogy ami az ő szemében dicső forradalmi megmozdulásnak látszott, azt mások felkészületlen fiatalok által előadott, szedett-vedett farsangi komédiának látták, tisztelet a kevés számú komoly embernek, aki nevét […]
Read more ›
2014 november 18 12:06 du.
Mindig is tudtam, a kormányunk vezetői NEM NORMÁLISAK, (módosítva: aki pedig az, azok közül sokan bólogatósak). A külföldi, nagy cégeket, országunkba már évekkel ezelőtt behívták és azok be is jöttek. Meg nem értem miért kell őket folyamatosan baszkurálni? (Még a buszjárataikat is betiltatnák?! Amikor azzal a Tesco és az Auchan is nekünk segít! /Zárójelben jegyzem meg: A CBA? No itt nincs buszjárat, de érdemes az elkövetkezendő rendeletekre, §-sokra oda figyelni! No, ők csókosak! Ők Döbrögi tenyeréből esznek. A mindenféle rendelet, új § megálmodásakor, kiagyalásakor a CBA üzlet-területeinek a méretét is igencsak figyelembe vették! Mit mondhatnék, mit írhatnák erre/)? Folytatom: Budapest belső kerületeiben […]
Read more ›
11:44 de.
Mármint, Magyarországilag. Gondolom, kereskedő ország nem . Ehhez a szittyákból hiányzik a – jó értelemben vett – kalmárszellem. A bartert – baltás gyilkosért azeri gázt – most inkább hagyjuk. Igaz, korábban is árulták már az országot (e tárgyban Orbánék anno Brüsszelbe pendlizve jó rutint szereztek), de sajnos, alaposan leértékelődött. Még bizományban is nehéz kiárulni. Ráadásul éppen most hagyta jóvá az egybites gombnyomogatók gondolkodástól erősen mentesített 2/3-a a jövő évi adótörvényt, ami, persze, a pórokat illetően a nemmegszorításokat tartalmazza. Igaz, ezzel kapcsolatban nekem mindig a régi népi bölcsesség jut az eszembe: lószart, mama! Egy tétel ebből az un. élelmiszerbiztonsági – leánykori […]
Read more ›
7:25 de.
Rendkívüli esemény! =)) – Még ha csak zárójelben is, de maradéktalanuk egyet-értek T.G.M.-el! T.G.M, alias Tamás Gáspár Miklós írása jelent meg „TGM: Új helyzet Magyarországon” címmel a hvg.hu Vélemény rovatában. Nem igazán lepődnek meg az én rendszeres olvasóim, hogy ahogy az esetünkben lenni szokott némi hümmögés, némi fejcsóválás és megvallom őszintén még egy Anyád is elhagyja a számat a politizálgató filozófus vagy filozófálgató politikust olvasván. Most azonban egy gondolatmenete kapcsán felkaptam a fejem és azt mondtam magamnak: korrekt! Igaz, hogy mindezt csak zárójelben írta meg, de majdnem egyetlen szó sincs benne (az egyetlen amiben – a szokott vitám van: én […]
Read more ›
7:16 de.
Németh „Rezsifelelős” Szilárd vészjósló bejelentést tett a Fidesz nevében. Azt követően, miután a kristálygömbbe nézett, és a gyógyszere is hatni kezdett. Kifejtette, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) a kormány megbuktatására tör. Rémes! Egyébként tényleg az. Igazán. Ha nem is azért, amit ez a szegény, a közelmúltban vidaildikósat zakózó, politikus mondott. Habár azért az is jelenthet valamit, ha minden kilométerkőnél ott van Németh Szilárd. Hol parlamenti bizottságot, hol a kormánypárt frakcióját képviselve a mikrofon előtt. Lehet, hogy a nála szellemdúsabbak inkább kitérnek a roppant felelősségteljes feladat elől. Tehát nyilatkozik: Németh Szilárd. Felkészül Kósa Lajos. De mit is mondott ez a jóember? […]
Read more ›
7:11 de.
Ugyan a forradalom ma sem tört ki és még reggel is Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt, de ez azért már nem az elmúlt évek csenevész tüntetésecskéje volt. Sokan voltunk, a lényegben egyetértettünk – Orbán takaroggy! – a végén még tök feleslegesen izmoztunk is egyet a rendőrökkel, mindenesetre odatettük magunkat, ahogy illik. Az egyik szónok önkritikát is gyakorolt korosztálya eddig tanúsított apolitikus, közömbös magatartása miatt, mi kellhet még? Hogy bennem az egész a MILLA- feelinget hozta vissza, az már legyen az én magánjellegű bajom, vannak adottságaim ahhoz, hogy mindenből a legrosszabb változatot nézzem ki, és hogy általában igazam szokott lenni, […]
Read more ›