Articles by: Kalmár Szilárd
1976-ban született Kaposváron. Az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének szociálpolitika szakán diplomázott 2006-ban. Több mint húsz éve vállal aktív szerepet a magyar baloldalon. A kilencvenes években az Ifjú Szocialisták Mozgalmának kaposvári, majd Somogy megyei vezetője. Horn Gyula egykori magyar miniszterelnök, aztán Szanyi Tibor kampányain is dolgozott, 2009-ben azonban kilépett a Magyar Szocialista Pártból. Később a Munkáspárt 2006, valamint a Zöld Baloldal nevű mozgalomban is szerepet vállalt. A Balpárt korábbi elnöke. Deklaráltan marxista nézeteket vall és ezt soha nem is tagadja. Civilben szociális munkásként dolgozik Józsefvárosban. Jelenleg Kőbányán él.

Miért bukott meg a magyar ellenzéki előválasztás?

2016 november 7 7:39 de.72 comments
Illusztráció: 3 Quarks Daily.

A Balpárt választási koordinátoraként mindkét előválasztást előkészítő beszélgetésen részt vettem. Oda minket a Párbeszéd Magyarországért Párt hívott meg, a beszélgetések célja az volt, hogy megvitassuk azt a koncepciót, amelyet vendéglátóink szakértői állítottak össze. Az előválasztás véleményem szerint egy jó lehetőség lehetett volna, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk Orbán Viktor leváltásához. Bíztunk abban, hogy jelöltjeink és programunk egy demokratikus választás során megmérettetésre kerülhetnek majd más jelöltekkel és programokkal. Természetesen voltak aggályaink is. legfőképpen az, hogy alacsony előválasztói regisztráció esetén a választás azoknak kedvezett volna aránytalanul, akik több párttagjukat tudják választóként regisztrálni. Joggal tartottunk tőle, hogy a Magyar Szocialista Párt és a […]

Read more ›

Magyarország pedagógusai, a humanista minimum és a gagyi antiorbánista zsákutca

2016 szeptember 28 11:06 de.29 comments
Pukli István

Az év első felében nagy remények kapcsolódtak Pukli István iskolaigazgatóhoz és a nevével fémjelzett tiltakozási hullámhoz, amely utcára vitte Magyarország pedagógusait és a legfiatalabb generációt is arra ösztönözte, hogy a közoktatás ügye mellett törjön lándzsát. A héten azonban Pukli István bejelentette, hogy otthagyja a Tanítanék Mozgalmat, miután többször hangsúlyozta: ő nem lesz “a baloldal messiása” és ezt ne is várják el tőle. Kalmár Szilárd gondolatait olvashatják a témáról.  * Pukli István az utóbbi hetekben folyamatosan azt jelezte, hogy az oktatás ügye nem a napi politika szintjére lezüllesztendő szakpolitikai terület. Érthető módon arra világított rá, hogy ezen a területen addig van […]

Read more ›

Nem rettegünk

2016 szeptember 19 9:21 de.165 comments
Stanley William Hayter (1901-1988) / World Socialist Website

A fasizmus megszokott külsőségeit levetkőzve visszatért közénk. Nem kopaszok masíroznak horogkeresztes vagy arra hajazó lobogók alatt, hanem öltönyös pribékek önmagukat politikusnak, politikai elemzőnek, újságírónak álcázva terjesztik a kórságot. Egyre több helyen az államhatalmat birtokolva, az így rendelkezésre álló anyagi erőforrásokat is az uszítására fordítva. Újra itt vannak és Európa egyre szaporodó éhes munkásait újra gyűlölettel lakatják jól. A fasizmus ma már nem szélsőségesek menedéke, hanem elfoglalta a politikai jobboldal szinte egészét és masszívan fertőz baloldaliakat és liberálisokat is. Azt hazudják, hogy megvédik Európa demokratikus és humanista örökségét, de éppen a sokszínű és békés társadalomnak üzennek hadat akkor, amikor etnikai és […]

Read more ›

Negyedik oldalra várva, avagy miként váltható le Orbán

2016 augusztus 30 10:10 de.32 comments
Kalmár Szilárd. Fotó: Balpárt / Facebook.

Bőven választási félidőben vagyunk, a kormány pofátlanabb, mint bármikor, az ellenzéke pedig bénább, mint bármikor. Ma mégis azt lehet érezni, hogy semmi sem fog változni 2018-ban annak ellenére sem, hogy Orbánékkal, teljesítményükkel az ország többsége kifejezetten elégedetlen az egymást érő botrányok miatt. A jelenlegi helyzet kilátástalanságát nem enyhíti a civilek mozgolódása sem. Az egészségügyiek és a pedagógusok is kifulladni látszanak, mások pedig nem lépnek a helyükre. A kispártok sem igazán tudnak sikereket felmutatni, a polgári radikálisnak tekinthető Együtt és a szociálisan elkötelezettebb Párbeszéd Magyarországért stabil két éves médiában való jelenlétet követően sem képesek mérhető támogatottsági szintet elérni. A stagnálás igaz […]

Read more ›

Új Szocializmus! — Egy kiáltvány magyar baloldaliaktól

2016 május 1 12:05 de.88 comments
Bíró Mihály híres vörös kalapácsos embere.

Kalmár Szilárdot már a Kanadai Magyar Hírlap oldalairól is ismerhetik olvasóink. Most vezető szerepet játszik egy új baloldali mozgalom létrehozásában. Céljuk, hogy a magyar baloldal végre önmagára találjon. Május elsején – a munkások ünnepén – különösen releváns lehet a minap mefogalmazott kiáltványuk. * A kapitalizmus válsága világszinten egyre súlyosabb! A féktelen profitéhség visszafordíthatatlannak tűnő szociális katasztrófát okozott az emberiségnek, és ökológiait a Földnek. Ez a rendszer minden szempontból gyilkossá vált, a fiatalabb generációk jogosan elégedetlenek, radikalizálódnak és új rendszert keresnek a fenntarthatatlan kapitalizmus helyett. Magyarország kiemelkedő válsággóca ennek a beteg gazdasági- és társadalmi rendszernek. Százezrek menekülnek külföldre a kilátástalanság elől, […]

Read more ›

Újra Köztársaság!

2015 október 4 8:42 de.11 comments
Magyar bélyeg 1918-ból.

A hagyományos munkásmozgalmi, marxista alapokon szerveződő baloldal megújulási próbálkozásai kifulladtak, mozgalmunk világszintű válságban van. A venezuelai, bolíviai vagy legutóbb a görögországi kísérletek zsákutcába jutottak, részsikereik kevés muníciót adnak egy másfél évszázados múltra visszatekintő, egykor önmagát világszinten megszervező politikai és társadalmi alternatívának. Az évtizedek óta magukat baloldalinak mondó országok, Kína, Vietnam vagy Kuba pedig éppen az államhatalmi eszközökkel szervezett kapitalizmus fellegvárai. Vannak ugyan ígéretes színfoltok, például az amerikai Sanders szenátor, a spanyol Podemos vagy legutóbb a brit Munkáspárt baloldali fordulata, de ezek a próbálkozások maximum egy jó kezdetnek minősíthetők egy-egy hosszú meccsben. Magyarországon a helyzet – nem meglepő módon – tragikomikus. […]

Read more ›

Szégyelje magát a “keresztény” magyar jobboldal!

2015 szeptember 29 12:05 de.12 comments
Mask of hypocrisy / Moses Foresto.

Jobber és mégjobberebb arcok azt nyomatták az egész menekültsegítés alatt, hogy “bezzeg a magyar szegények”. Nos, sétálok a Népszínház utcában, a Köztársaság téren és azt kell látnom, hogy a magyar szegénynek, a magyar hajléktalannak addig volt jó, amíg voltak menekültek, mert addig nekik is jutott. Most didergő és éhes embereket látok, az őket annyira féltő baromarcúakat sehol. Ezek a rászorulók továbbra is hozzánk jönnek kajáért, mi adunk nekik takarót, polifoamot, hálózsákot. És miközben a jobberek rohadtul nem csinálnak semmit, a “magyar szegényeknek” mi segítünk helyettük is. Ha valakiknek szégyellniük kell magukat, akkor az ájtatos, az önmagát keresztényinek mondó jobboldaliaknak kell, […]

Read more ›

A magyar radikális baloldal üzeni: Ma Athén, holnap Budapest!

2015 július 7 12:15 de.32 comments
Ciprász miniszterelnök diadalma.

Görögországban a vártnál jóval nagyobb arányban mondtak nemet a választók az EU és az IMF diktátumaira. Ésszerű, méltányolható és szabad döntés született. Az Alexis Tsipras vezette kormány egy rendkívüli felhatalmazást nyert arra, hogy tovább vívja az ország gazdasági és jóléti szabadságharcát. A népszavazási győzelem azt is jelenti, hogy véget kell érjen az a rémálom, amely egy fejlett és jómódban élő országot alig több, mint egy évtized alatt a teljes összeomlás szélére sodort. Miként jutott idáig Görögország? A lavinát egyértelműen a feneketlen pénzeszsákként működő Olimpia indította el. Ki kell hangsúlyozni, hogy a görög elitpártok és politikusaik nyakló nélkül adósították el az […]

Read more ›

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi ezért nem szeretjük a halálbüntetést…

2015 április 29 1:12 du.41 comments
Death Gallows / Diane Carsey (UK)

Tisztelt Miniszterelnök úr! Volt ebben az országban két kommunista. Sallai Imre (1897-1932) és Fürst Sándor (1903-1932). Nem ártottak a légynek sem, igazából egy jobb világot szerettek volna. Aztán egy szép napon egy őrült felrobbantott egy viaduktot és a politikai balhéra kiéhezett politikusok azonnali hatállyal a kommunisták nyakába varrták az egészet, Sallait és Füstöt azonnal le is tartóztatták, komolyabb bizonyítékok nélkül is bíróság elé állították és a felhergelt vérbíró mindkettejüket halálra is ítélte. Tehette ezt pusztán azért, mert egyrészt ez volt az elvárás, másrészt pedig azért, mert kedvező volt a jogi környezet, azaz volt paragrafus, amire rá lehetett mutatni, mielőtt valakit […]

Read more ›

Nemzet és baloldal? A hazafiság szempontjából nincs mit szégyellnünk!

2015 április 25 12:15 de.63 comments
Kalmár Szilárd. Fotó: Balpárt / Facebook.

Üdvözöljük a Kanadai Magyar Hírlap hasábjain Kalmár Szilárdot! Szilárd baloldali aktivista, egyben büszkén vállalja marxista nézeteit. “Civilben” pedig szociális munkásként dolgozik Józsefvárosban. A KMH-ban megjelent első reflexiójában a baloldaliságról, Trianonról, a nemzetpolitikáról és a határon túli magyarságról ír. A kanadai magyarság felé is azt tolmácsolja, hogy van élhető és elfogadható magyar baloldali nemzetpolitika. Vona Gáborhoz intézett nyílt levelemet – melyben a Jobbik és a Fidesz összefogása miatt elbontásra ítélt újpesti vörös katonáknak emléket állító szobor megmentését szorgalmaztam, több, mint háromszázan osztották meg a Facebookon. Jellemzően olyan magyar baloldaliak, akik évek, évtizedek óta azt hallgatják, hogy nemzetietlenek, hogy rossz magyarok, a […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.