Így a hatodik X után jó néha visszalapozni. Magyarországon, Budapesten vannak helyek, ahová képtelen vagyok elmenni. Ha csak arra utazom, akkor is könny szökik a szemembe. Visszaperegnek a régi élmények, események, amelyek megtörténtek velem. Azt mondják, veszíteni tudni kell. Tanulgatom, de nem sikerül. Sok évig abban a házban dolgoztam, különféle minőségben, napjaimat ott töltöttem. Az ott megtapasztaltakról nem kronológiai sorrendben, több részben számolok be. Alcim: Hirlapkiadó Vállalat, Budapest VIII., Blaha Lujza tér Budapest legforgalmasabb tere. Igen, ebben a videóban még látni a régi Nemzeti Színházat, amit elbontottak. Sokat elmond a közhangulatról és közállapotokról, hogy amikor egy évvel a tervezett robbantása […]

Az elmúlt időszakban veszítettem el, akkor ezt nem jeleztem felétek fájdalmam miatt befelé fordulva önmarcangolásomban, de most itt az idő, hogy e lelki tehertől megszabaduljak legalább részben. Igen, gyermekemről van szó. Élettársammal közös gyermekünkről. Óriási lelki törést okozott, amelyet máig sem tudtam feldolgozni, és nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e rá. Nem járok temetőbe, hiszen nem ott él és nyugszik, hanem lelkemben. Fájdalmamat néhány kiemelt sor szemléltetheti talán, bár ezeket is haloványnak tartom, mert nem képesek kifejezni elkeseredettségemet, a tátongó űrt. Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és […]

Az idei október 23.-án mely nemzeti ünnepeink egyike, még mindig nem váltak teljesen érthetővé dolgok. Anno a rendszerváltás utáni években létrejött több olyan bizottság is, melynek az lett volna a feladata, hogy a múlt tisztázatlan történéseit feltárja. Ezek sem részben, sem sehogy nem valósultak meg. A történelmi levéltárban őrzött dokumentumok egy része meg lett semmisítve ( a rendszerváltás után vagy közben, mai napig vitatott) illetve „nemzetbiztonsági” okokra hivatkozva évtizedekre titkosítva lett. Milyen nemzet az olyan, mely fél szembenézni a múltjával? Mert a múltból lesz a jelen és jelenből a jövő. Ez utóbbi erősen megkérdőjelezhető jelen dolgok állása mellett. Manapság azért […]

Már rég óta együtt voltak  ketten, az ember és a kutya. Az ember Ember volt, a kutya Kutya. A kutya ugyan nem tudta, hogy ő Kutya, de az Ember mindig így szólította. Nem is volt más neve. Nem éltek se jól, se rosszul. Leginkább csak éltek. Hol itt, hol ott. Az embernek volt egy jó meleg hálózsákja, ha nagyon mord volt az idő, hát abba kucorodtak össze ketten, egymást melegítve. A kutya az ember hasához bujt, az ember meg, olyan fél karéjban, a kutya köré görbült, óvón. Az embernek akadt mindig annyi, hogy ehettek. Se jól nem laktak, se nem […]

Annak idején, az ellenszek.hu oldalán Szemenyei-Kiss Tamás tollából közöltem egy sorozatot ’56 didergő lángjai címmel. Egyik cikke Wittner Mária nem éppen felhőtlen „forradalmi” tevékenységéről szólt. Akkor ott is – de gyanítom, mivel Tamás írása a KMH-n is megjelent – meg ezen a fórumon is – hogy finoman fogalmazzak – nem éppen kedveskedő kommentek jelentek meg ’56 feltétlen „elemzőitől”, annál is inkább, mivel a cikk megjelenése Wittner Mária parlamentbeli kitöréseinek és zászlóanyai otrombaságainak következménye volt. Most alkalmam van közölni egy másik kortárs, Asperján György visszaemlékezését, melynek nem mellékes szereplője Wittner. „Azon kevesek közé tartozom, akik Wittner Máriát már 56 viharos napjaiból […]

A nadrágos ember a pesti személyről szállt le, úgy este hat óra körül. Csak azért körül, mert Józsi bá’nak, aki épp arra szekerezett, nincsen órája, a pesti személyről meg nemigen szoktak leszállni errefelé, így csak annyi biztos, hogy a pesti személlyel, és hat óra körül volt, mert hát, a pesti személy az idő tájt szokott beszuszogni. Nadrágos embernek meg azért volt nadrágos, mert szép, hajtókás, élére vasalt nadrágot viselt, zakóját meg csak úgy, a karjára dobta. Errefelé a férfinép ilyesmit nem nagyon viselt. Na, nem nadrágot, hanem abból a vasalt fajtát. Cejg, kitérdelt kord, esetleg valami munkásnadrág, ilyesmi járta. A […]

Szóltál, hogy húzzam ki magam, hogy ne csoszogjak én pedig hajlottabb lettem és jobban csoszogtam, aztán kérdezted, hogy miért remeg a kezem, és szóltál, hogy ne egyem le magam, aztán kikísértél a kertbe, betakartál az őszi napsütésben, délben megetettél és este kezembe adtad az altatót, aztán jól állt az új ruhád, a fekete, és már aludni is tudtál, az arcod kisimult, nézted a férfiakat és nem találtál olyat, aki után jó szívvel törölnéd a lepisilt WC deszkát, aztán egyszer a temetői padon ültél, és arcodon mosoly suhant át, én pedig boldog voltam, mert tudtam, hogy  eszedbe jutott, milyen volt az […]

Vagy inkább elvagyok. Nem sietek sehová, nincs miért. Néha kijövök ide, tudja, itt olyan nyugalom van, csend és békesség. Elmesélem az asszonynak, mi fontos történt, néha azt is, ami nem is volt fontos. Had tudjon ő is a dolgokról, amik mostanában idefönt történnek. Csak az a baj, hogy nem válaszol. Pedig mindenről megvolt a véleménye, hajaj, de tudta mondani! Amúgy jó asszony volt a drága, csak a nyelve, na, az alaposan fel volt vágva! Biztos, hogy kétszer állt sorba, amikor a beszélőkét osztották. Ha meg sörszagot érzett rajtam, akkor minden voltam, csak ministránsfiú nem. Pedig amúgy nem kocsmáztam, de a […]

Mottó: „Hamarosan eldől, ki lesz szegény és ki lesz jómódú, kinek lesz munkája és kinek nem.” (Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke) Tízen voltunk testvérek. Negyvennégyben valami tiltott kereskedéssel meggyanúsították apámat. Szerencsére tudta igazolni, hogy írásban utasították az áru kiadására. Volt írás, hát felmentették, de mondták neki, hogy kérjen bocsánatot a Méltóságos Úrtól, attól, aki utasította. Nem kért, aztán néhány nap múlva elvitték a frontra. Volt egy törvény, miszerint akinek négy gyereke van nem sorozható be. Anyám akkor volt terhes a hatodik testvéremmel. Szóval nem kért bocsánatot a Méltóságos Úrtól, hát kivitték a frontra. Tízen voltunk testvérek. Sokat vertek. A testvéreim, anyám, […]

A bourbon mint tudjuk amerikai whisky. Persze azért nem ilyen egyszerű az én szememben a dolog. Igaz, hogy Amerikában gyártják, de mégis csak az ír és skót telepesek vitték magukkal az óhazából módszert. Én úgy gondolom, hogy bourbon az ír, ill. skót whisky Amerikában gyártott változata. De ez eretnek gondolat, ezért halkan mondom. A telepesek kevéske cók-mókjukkal a whisky utáni sóvárgásukat is exportálták az új világba. Természetesen, ahogy lehet, elkezdtek próbálkozni egy kis itóka gyártásával. Az árpa termesztése nem igazán jött be, de a rozs megtermett. Így elindult a rozs-whisky gyártása. Azután jött a fordulat. A kukoricaföld és faház törvény […]

Névjegy: Natalie. 27 éves, rendkívül vonzó és okos leány. Kapcsolatai utolsó időkig kudarccal végződtek. Különösen az a legutolsó. De most révbe ért, boldog párkapcsolatban él. Babát vár és tervezik az esküvőt. A kávéház leghomályosabb, legmeghittebb sarkát választottam. A barátaim hívták fel a figyelmemet Natalire. Mondván, élete 27 éve alatt oly sok mosoly és könny volt az életében, hogy azok megírása, nyomdafestékért kiált. A megbeszélt időpont előtt érkezett. Kávémat kevergetve, a kanál megállt a kezemben. Méz szőke, vastag fonatú haja koronaként keretezte tiszta, szép ívű paraszt madonna arcát. A nyakánál az apró fürtöcskék felkunkorodva, vidáman repdestek fejének minden apró mozdulatára. Hosszú, […]

Ült a székben. Nem csinált semmit, csak ült. Órákig tudott így ülni. Vagy csak nézte a falat, a tapéta mintáit, a hajszálér repedéseket rajta. Egész jól el volt vele: tengereket látott, erdőket, hegyeket, de még elefánt is vonult előtte. Nem tudta ugyan, hogy az elefánt, nem tudta, milyen a tenger, de annak látta. Vagy kiment az erkélyre. Nem volt ott semmi, csak az ég, meg a felhők. Az neki pont elég volt. Egyszer egy kekszmaradékot odatett a párkányra, aztán elfelejtkezett róla. A galambok odaszálltak, hallgatta a csőrük kopogását a bádogon, tetszett neki. Aztán elfelejtkezett az egészről. Aztán megint ott felejtett […]

A Mama mindig olyan gondosan fésüli meg, mielőtt kilép a lakásból, mintha ő nem tudna megfésülködni. Pedig tud. Igaz, egyszerű, mert a frizurája is egyszerű. A Mama is mindig mondja: Gézukám, tudja, csak úgy egyszerűen vágja csak rövidebbre. Gézukám pedig rövidebbre vágja. Így csak simán, hátulról előre kell fésülnie, semmi kunszt, semmi választék. Azt ugyan nem érti, miért viszi mindig a Mama a saját fodrászához nyiratkozni, de biztosan így van jól. A Mama mindig tudja, hogy neki mi a jó. Gézukámmal is biztosan így lehet a dolog. Aztán ott van a szemüveg dolog is. Pár évvel ezelőtt csináltatni kellett. Előtte […]

Egy kis kerülővel elérkeztünk kedvencemhez, az ír whiskeyhez. Az egyszerűbb ír wiskey-ben Írország vonzereje tükröződik, állítja Michael Jackson, whisky szakértő. A gyártási folyamata természetesen nagyon hasonlít a skót whiskyéhez, hiszen az írek adták az alapot skótoknak. Lássuk az ír kisüsti főzését. A malátázás ugyanúgy történik, mint Skóciában, de itt a malátázott árpához kb. 40% nem malátázott árpát is tesznek. Ennek két oka van: az egyik az, hogy ettől fűszeresebb, almásabb ízeket kapunk; a másik póriasabb, kevesebb adót kellett érte fizetni a 19. században. A költségmegtakarításból erényt kovácsoltak, így megmaradt a szokás. A szárításnál régen fát használtak és nem tőzegelték a […]

Esti Kornél, a híres zongoraművész (akkoriban [most!] Ivri Lidernek hívták) nem háborgott a sorsát illetően, nem foglalkoztatta, hogy igazságos-e a világ; volt kellő önbecsülése. Ebben hasonlított Haydnhoz. Önbecsülését, és ebben különbözött Haydntól, nem a becsülésre méltó képességei hizlalták, hanem mondhatni, épp ellenkezőleg. Apai nagyapja kommunista volt. Családja felét kiirtották zsidó származásuk miatt. Ateista volt [nem hívő?, vallástalan? – ezzel később (jóval később, egy másik dolgozatban) még szöszmötölnék kicsit]. Zenéje szabadelvű. [S ebben hasonlított Haydnhoz (is). Antiliberális zene, inkább így: antiliberális művészet van?] És saját neméhez vonzódott. Egy szép metaforával: a tiszteletreméltó magyar nemzeti közgondolkodás [Magyar Nemzeti Közgondolkodás!] állatorvosi lova. Echte […]