átlép minden határt, lepénzelte a párt? ki fia-borja, orrát fönn hordja és rád tapos meg árt… ez már a sokadik, és tűrjem holtomig? zsarnok, elég a…! vagy ivadéka? mindent lehazudik, cincog: napot, eget… hitvány egér lehet? eh, rá se rántok, tán elefántok fingjából született Búzás Huba

Határ Győző életműve – talán nem vetem el a sulykot – Kassák Lajos, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, vagy akár Illyés Gyula életműve jelentőségével vetekszik. Más szerzőket is nyugodtan említhetnék. Ezzel ma esti találkozásunknak, beszélgetésünknek okát is adtam. Hogyan létezik az, hogy az említettekhez képest – és a nem említettekhez képest is – Határ Győző életműve alig ismert, alig emlegetett, méltánytalan mellőzöttségben részesül? Mindez úgy történhetett, hogy se a hazai irodalomkritika, se a népszerűsítő sajtó, se a korabeli média, se a hivatalos kultúrpolitika nem tette meg azt – se időben és később is alig-alig – amit ez az életmű eleve megérdemelt […]

ugrott pimasz nagyot, mosolyra fakadott egy szerelőcske, akár a szöcske, hagyott csapot-papot és ment mérföldesen, előtte még sosem gondolta volna ~ nem szöcske, bolha! ~ hogy ily könnyen megyen, (pár éhező gyerek? pofára essenek!) hogy zsebre vághat sok milli’ százat ~ Isten fizesse meg! Búzás Huba * Búzás Hubára régebbi olvasóink bizonyára emlékeznek. Egy időben rendszeresen publikált nálunk. Nagy öröm volt ismét hallani felőle, amikor az általa írt limerick közlését javasolta a KMH-nak. A szerző jelezte, hogy az évek folyamán is követte a KMH munkáját, továbbra is olvassa az itt megjelenő cikkeket. (A szerk.)

isten-király halotti templomokat épít (ma téteménye terjeng: új küzdőterek) alattvalói nyelve mind kivágva, vértől gőzölgő tetemek fölött meggörnyedt árnyaik nyavódnak, fanfárok koponyák hegyén, magasztaló örömtánc… ily átszunyított századokat visz a Nílus, ezüst rhütonból isznak lányai, arany szkarabeuszt viselnek, rabszolgák metszik szőleit, a többi döglik éhen és elvhű ordibátorok dörzsölgetik imára ~ dongó döglegyekként ~ a mellső lábukat

mi, csóró utcavégiek anyapucéran (hja, hát, a közmunkások segge mára kinn!) temetőkben kiássuk gödreinket, magunk celebráljuk a holnapot ~ apánk reménye megnyugodjék ~ ha soknak egy kanyija sincs… azt mondják, ennyit érünk, a kormányszóvivő bakasszony miszmaholta: hűbéreseknek hűségbéreket utalnak bezzeg, birtokukba pár kaszinócskát, földeket meg trafikot, miegymás… mire halottmosóink: nyugi, féljenek, tűzkővel fenjük késeinket, lesz nyissz-nyissz hamarost Búzás Huba

„Simicska hitvallás: addig kell hatalomra kerülni, amíg a hatalomból lehet a legkevésbé kockázatosan lopni, mert akkor mi diktáljuk a szabályokat. Ehhez jött 95-től Kövér elmélete: amíg nincs nekünk is nómenklatúránk, addig versenyképtelenek vagyunk, tehát nekünk is meg kell teremteni a hátországunkat. Ha nem teremtjük meg a magunk klientúráját, elvérzünk” – jutottak eszembe a maffia-erkölcs eme hírhedtté vált axiómái, melyek elhangzásáról – talán tíz éve is van már – Kende Péter „A Viktor” című könyvében olvastam. Magyarországon ezen „jóerkölcsi tételek” gyakorlatba történő átültetésén – politikai, gazdasági, kulturális megvalósításán – fáradozik napjainkban a miniszterelnök. Mindez akkor jutott eszembe, amikor az önkiszolgáló étteremben […]

A politika – a szakpolitika nem kevésbé – széleskörű mesterségbeli tudást követel. Az athéni alkotmány demokratikus irányú fejlődésének betetőzője, Periklész (i.e.493-429) azonban nemcsak ezt ismerte fel, hanem azt is, hogy bár egy politikai koncepciót csak kevesen tudnak felvázolni és végrehajtani, arra mindannyian képesek vagyunk (képeseknek kell lennünk!), hogy megítéljük. Mindebből számunkra több más alapigazság következik. Nevezetesen az, hogy rátermett politikus (széleskörű mesterségbeli tudással) nem terem azóta se minden fügefa tövében. Még a tehetségnek is tanulnia, tapasztalatot szereznie kell, hogy kellő ismeretekkel, készségekkel rendelkezzék. Balgák beszéde, hogy „friss arcokra” kell cserélni a megszokottakat, mert akik huzamosabb időn át részesei a közéletnek […]

Hogy véget vessünk a vég kezdetének – amely már a kapunk előtt! – világossá kell tegyük: „a fű alatt” államcsínyt elkövetett miniszterelnök kizárólagos hatalomgyakorlást megvalósító kormányzását – a palástolt diktatúra harmadik évében (a jog és mi) – nem tekintjük alkotmányosnak (de még „alaptörvényesnek” se), mert illegitim. Legitimnek Magyarország egyetlen állampolgára se tarthatja, legyen bár jobb- vagy baloldali érzelmű, vagy „politikai semleges”. Ennélfogva nemcsak joguk, de állampolgári kötelességük is fellépni ellene. A „B-közép magja” – eszüknek tudjuk be – kajánul röhöghet a sikerült cseleken, tapsolhat „a fű alatti passzoknak”, ordíthat a gyönyörtől egy-egy „taktikai fault” láttán, az államjog azonban nem foci. […]

Politikusok, váteszek, jósok látomásaiban mindeddig többször fölrémlett a vég kezdete. Országé, népé, nemzeté. A visszafordíthatatlan vég azonban – ne adja sorsunk – akkor veszi kezdetét Magyarországon, ha a Horthy-éra szellemiségének mocsarából, az ún. „jogfolytonosság” bűzös televényéből az újfasiszták és neonácik ősmagyarkodó zagyvasága, cigányölő gonoszsága, zsidógyűlölete, méreg-illatot árasztó kirekesztés-politikája újra és újra kisarjadhat. Ha nem sikerül föltartóztatni eme nemzethalálba vezető úton az országrontót. Nehéz lesz, mert országrontóknak nincs ideológiája. Amiként a fasizmusnak sincs. Még egy központi erkölcsi alapgondolata se. Bibó óta tudjuk: „a fasizmus értékképzetei nem valami önálló, harcos, heroikus értékrenden alapulnak, hanem csupa keresztény, nemzeti és demokratikus értékképzésnek a származékai”. […]

Fasizálódásunk tüneteinek sokasodása, a neofasizmus újraéledése Magyarországon nem a JOBBIK (ismert neonáci párt) parlamenti – és felfegyverzett gárdái országos – grasszálásának tulajdonítható; az csak egy következmény. Az ok – amelyet eltaposni kell – a magát FIDESz Magyar Polgári Szövetségnek nevező politikai csoportosulás magja által gerjesztett (a jogállam lebontásához, diktatúrához vezető) áldemokratikus és vérmesen nacionalista szellemiség, amely a félfasiszta Horthy-rendszerrel való ún. „jogfolytonosságot” törekszik megteremteni. Ideológiai, kulturális, politikai síkon egyaránt. A sanda – magát demokratának hazudó – kormányzat a törvényhozáson keresztülerőszakolt „alaptörvényébe” iktatta és – a Horthy-éra kultúrájával, külsőségeivel, szimbólum-rendszerével együtt – mindenáron meghonosítani akarja e társadalmi-politikai anakronizmust, hogy kisember-ellenes politikáját és az […]

Diktátorok hiszik, hogy a valóság leváltható. Keserű ébredés vár arra, ki szóvirágaik nyomán keresi azt. Valóságpótlékaik (szegényebbek remélt gazdagodása, képzelt ellenségek legyűrése, a nemzet felemelkedésének ábrándja) nem a valóság tényei; még kínzóbb valósághiányt okoznak. „Valósággyártásuk” színtere a leigázott híripar; de még a látszatok ellen hadbamenők is beleborzonganak a kóros képzelet e játékaiba: mindenki érzékeli a társadalom mentális megbetegedését.

A zsarnok (a demokrácia-tipró) kultúránkra tapos. Tudja: ha magasabb kultúr-értékeinket nem tapossa el fejünkben, úgy demokrácia-vágyunk újra serkenhet a szívekben. Úgy bizony, a Fővárosi Közgyűlés újabb közterületek névváltoztatásáról döntött: a Tersánszky Józsi Jenő sétány (XIII.ker.) Somogyi László plébános nevét, a Gelléri Andor Endre utca (XVI.ker.) Regele János kir. tanácsos nevét viselje a továbbiakban.

Népünk géniuszának nagyjai évszázadokon át törekedtek az európai kultúrkörbe tartozás hagyományainak progresszív folytatására. Fennmaradásunk legfontosabb feltételének tartott nemzeti érdekünk volt ez, egyben nemzeti identitásunk megőrzésének biztosítéka. Ezt adta fel hűtlenül „szabadságharcnak” hazudott árulásával, félrevezetett, birkalelkű tömegei vissza-, Ázsiába terelgetésével Magyarország erőfitogtató, hatalom-mániákus miniszterelnöke.

Magyarország (úgyis mondhatnánk: Orbán Viktor) parlamentje hamarosan megszavazza a választási eljárásról szóló törvény újabb rendelkezését, az ún.”előzetes feliratkozást”, a választópolgárok regisztrációs kötelességét. Ezzel megadja a több sebből vérző magyar demokráciának a kegyelemdöfést. Mert az általános, titkos, egyenlő választójog – bárhol a világon – a demokrácia szíve. Nálunk megszűnik dobogni. Mondjuk ki: bevégeztetett.

A JOBBIK – neonáci, ismert magyar rasszista párt (napok óta olvasom szerte az interneten, facebookon, blogokban, az Amerikai Népszava is megírta) – megfenyegette a veszprémi civileket. Mivel veszprémi vagyok, történetesen civil is, nosza felkutattam a kapcsolódó teljes híranyagot, hogy egyértelművé tegyem: mi történik, minek nem lenne szabad megtörténnie városomban, kell-e félnem, vagy megijednem késő?