Articles by: Révay András
Dr. Révay András: (Budapest, 1944. febr. 28.) A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Rektori Hivatalának oktatási vezetője (1979-99.), tíz évig a Magyar Fulbright Egyesület alelnöke, kommunikációs és környezetvédelmi szakember. Mindezekkel párhuzamosan, 1972-től újságíró. Érdeklődési területe: egészségügy, utazás, gasztronómia, borászat, kultúra. Ma már nyugdíjas.

Minden bemutató ünnep

2019 december 22 3:59 du.2 hozzászólás
Minden bemutató ünnep

Hatalmas sikerrel mutatták be a Budapesti Operettszínházban Csajkovszkij, Diótörő című örök klasszikus karácsonyi meséjét. Mint ahogy a premiert megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: 30 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy itt ismét balettbemutatót láthasson a közönség, amelyben az Operettszínház táncosai mellett ezúttal a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei is fellépnek.  Pjotor Iljics Csajkovszkij csodálatos műve E. T. A. Hoffmann, „A diótörő és az egérkirály” című meséje alapján készült. Ezt először id. Alexander Dumas dolgozta át végül pedig Marius Petipa – francia-orosz táncos, balettmester és koreográfus átirata lett az eredetinek számító Diótörő alapja. A mű karácsony este játszódik, amikor a vendégek egyike egy diótörő babát […]

Read more ›

Elnöki jégpálya

2019 december 17 4:04 de.4 hozzászólás
Elnöki jégpálya

 Van egy szálloda Budapest belvárosában, amelyik egy időben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy helikopter leszállópálya volt a tetején. Aki viszont a járdán megy el előtte, más érdekességekre is felfigyelhet. Nem egy épületből áll, első pillanatban is markáns különbözőségek láthatók. Mindezek ellenére a homlokzat mégis harmonikus, még egy emléktábla is díszíti.  A Hotel President, Budapest Belvárosában, az V. kerületi Hold utcában olyan házak helyén áll, melyek története a XIX: századig nyúlik vissza. Az egyik korábban zsidó fürdő volt, homlokzatán a két Dávid-csillagot a felújításkor is szépen megőrizték. A másik pedig lakóház volt, amelyikben Liszt Ferenc is többször megfordult. Az […]

Read more ›

A magyar divatkirálynő

2019 november 22 12:14 du.43 hozzászólás
dav

Az egykor – nem túlzás – világhírű magyar divatszalonról és tulajdonosáról nyílt kiállítás hozzá méltó helyen, a Nemzeti Múzeumban. A „CLARA – Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött” című kiállítás egyszerre mutatja be egy sikeres nő életútját, egy korszak elitjének öltözködési kultúráját, valamint a szocialista Magyarország kétarcú, ellentmondásokkal terhelt időszakát. A Magyar Nemzeti Múzeum Rotundájában és a közelmúltban kibővített, egykori Kertészházban nyíló kiállítás jövő év április 30-ig látogatható. Rotschild Klára egyszerre volt a Horthy-kor arisztokratáinak és a Kádár-korszak nagyasszonyainak a divattervezője. Szalonjában rendszeres vendég volt Kádárné, Tito marsall felesége, Gromikó szovjet külügyminiszter, valamint a perzsa sah neje, a magyar […]

Read more ›

Lészen ágyú!

12:08 du.4 hozzászólás
Lészen ágyú!

A budapesti Hadtörténeti Múzeumban állítják ki 2019. november 18-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egyik leghíresebb darabját, Gábor Áron ágyúját, valamint további hatvan értékes műtárgyat. A ritka emlékeket felvonultató kiállítás 2020. június 30-ig látogatható. A „Lészen ágyú” című kiállításnak, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc háromszéki emlékeit mutatja be, legértékesebb tárgya a Gábor Áron által öntött ágyúk egyetlen megmaradt példánya. A most kiállított löveget 1906. augusztus 18-án találták meg vízvezeték-szerelés közben Kézdivásárhelyen, a hajdan a löveggyárnak is otthont adó Rudolf Kórház udvarán. Az ágyú 1923-ban Kézdivásárhelyről a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba került, majd 1971-ben Bukarestbe, a Román Nemzeti Történeti Múzeumba […]

Read more ›

A szentek földjén – I. rész: Tizenhárom lépcsőfok, ezerkilencszáz év

2019 október 31 11:32 de.22 hozzászólás
A szentek földjén – I. rész: Tizenhárom lépcsőfok, ezerkilencszáz év

Valószínűleg kevesen tudják, melyik Magyarország legrégebben alapított városa? Melyik az, ahol két szent is járt, az egyik itt is született? Itt haladt át az egyik legfontosabb római kereskedelmi útvonal, római kori szentélye világszerte ismert. Mai nevét hetivásárról kapta, történelmi múltja, öröksége igen gazdag. Szokták a Nyugat kapujaként is emlegetni, percek alatt lehet innen átjutni Ausztriába. Így már könnyebb kitalálni? Savaria – Szombathely az egyetlen olyan település a Kárpát-medencében, ami a római kori alapítása (I.e. 43.) óta folyamatosan lakott. A városközpontban, közvetlenül egymás mellett, egy háromszög csúcspontjában, három fontos épület található. Szombathely kereskedőváros lévén, egykor nagy létszámú zsidóság élt itt. Az […]

Read more ›

Szerencse Tarsoly

2019 augusztus 17 10:25 de.4 hozzászólás
Szerencse Tarsoly

Amibe, ha elég nagy volna, talán a Boldogasszony csipkéje is beleférne, de sajnos ez lehetetlen. Ez a tarsoly nem egy régi táska és a csipke sem valamilyen terítő vagy horgolt ruhadísz. Mindkettőt meg lehet enni! Bizonyára sokan meg is fogják, augusztus 18-19-20-án. Ebben a három napban várja ugyanis látogatóit a Magyar Ízek Utcája. Az augusztus 20-i rendezvények kísérő eseményeként az idén már a tízedik alkalommal tehetnek sétát az érdeklődők a Magyar Ízek Utcájában. A rendezvény létrehozásával az volt a cél – mondta el Novotny Antal, főszervező az érdekességekről szóló sajtótájékoztatón – hogy Magyarország, a Kárpát-medence és a velünk élő nemzetiségek […]

Read more ›

Szalinka, Szank-Franciscoból – II. rész

Szalinka, Szank-Franciscoból – II. rész

A Kiskunságban olyan ételeket és italokat kóstolhatnak az érdeklődők, melyek egyedülállóak hazánkban. Azon belül is, a Kiskunmajsához közeli, mindössze 2600 lakosú kisközség, Szank hívja fel magára számos érdekességgel a figyelmet. Aki már járt ott, egyet fog érteni azzal; még átutazóban is érdemes megállni itt, kicsit körülnézni, enni egy jó ebédet, megkóstolni más, helyi különlegességet. Az ittenieknek két jelmondatuk is van, a vendég tetszés szerint választhat belőlük. Az egyik filozofikusabb: „Tedd a jót és kerüld a rosszat!”, a másik vidámabb: „Itt édesebb a meggy, mint máshol a cseresznye”. A falu lakói dolgos, szorgalmas emberek és mindenek előtt optimisták. Hisznek abban, hogy […]

Read more ›

Igényesség és magas színvonal

2019 augusztus 3 10:08 de.79 hozzászólás
Igényesség és magas színvonal

A számos különböző szellemi hatásokból táplálkozó zsidó kultúra bemutatása fontos feladat. Hiszen a közös kultúra köti össze a zsidókat és nem zsidókat, a vallásosokat és nem vallásosokat, a fiatalokat és időseket, az anyaországi és a határon túli magyarokat. Erre a feladatra vállalkozik évek óta Budapest legnagyobb zsidó rendezvénye, a most már 22. alkalommal megrendezett Zsidó Kulturális Fesztivál. A 22. Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 1. és 9. között rendezik meg a hazai zsidóság olyan kitüntetett helyszínein, mint a Dohány utcai, a Hegedűs Gyula utcai, a Frankel Leó úti zsinagóga, a Goldmark terem és a Bálint ház, de várják a közönséget az […]

Read more ›

Szalinka, Szank-Franciscoból – I. rész

2019 július 23 10:43 de.5 hozzászólás
Szalinka, Szank-Franciscoból – I. rész

Nincs abban semmi meglepő, hogy az első olvasáskor mindenki értetlenül néz majd a címre. A szavak jelentésével talán, ha két-háromszáz ember lehet tisztában, valahol a magyar Alföldön, egy kiskunsági faluban. Annyit viszont már most – elöljáróban – is elárulhatunk, érdemes eljönni erre, megismerkedni mindazzal, amit a vidék és az emberek kínálnak a látogatónak. A Duna-Tisza közén található Kiskunság ma még sokaknak felfedezetlen vidék Magyarországon, pedig rengeteg arrafelé a látnivaló. A benne rejlő lehetőségeket az utóbbi évtizedekben kezdték el alaposabban kiaknázni, de most már bátran állíthatjuk, hogy napokba telhet végigjárni a régió értékeit. A térség sok meglepetéssel várja a látogatókat, akik […]

Read more ›

Valami eltűnt, valami született

2019 június 13 3:51 du.16 hozzászólás
Valami eltűnt, valami született

Jelenleg már – próbaüzemben – a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest. A Ferenciek terén álló Párisi Udvar, Budapest egyik legismertebb, Európában is egyedülálló épülete, melynek teljes felújítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A történelmi jelentőségű helyreállítás szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint, szakrestaurátorok bevonásával, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével zajlott. A mai Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán az 1810-es években is a város egyik legelőkelőbb háza állt, Pollack Mihály tervezte, báró Brudern József számára. Az 1817-ben felépült üzlet- és lakóházat már akkoriban is Párisi Udvarnak nevezték. Az épületet 1906-ban megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár és 1912-re – […]

Read more ›

Hiszek a szerzőkben és a művekben

2019 június 9 9:27 de.43 hozzászólás
Hiszek a szerzőkben és a művekben

Különleges, új színházi évadra készül a Budapesti Operettszínház. Új vezetéssel és új szemlélettel, de változatlan elkötelezettséggel a nézők iránt. A változást a célkitűzés is jelzi, mely szerint a 2019/2020-as évadban az Operettszínház már nemzeti dalszínház legyen! Igyekeztünk úgy összeállítani ezt az évadot, hogy szolgáljuk a nézőt, a műfajt és a művészetet – kezdte a bemutatást Kiss-B. Atilla, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, a Budapesti Operettszínház 2019. február 1-től hivatalba lépett főigazgatója, akit korábban operaénekesként ismerhetett meg a közönség. A színház új logója is ezt az új arculatot próbálja tükrözni. Egy kicsit archaizál, egy kicsit szecessziós, benne egyenlő mértékben, egymás mellett és […]

Read more ›

Minden oldala gyönyörű

2019 június 8 1:06 du.4 hozzászólás
Minden oldala gyönyörű

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban. Napjainkban folyamatosan beszélünk arról, hogy a víz mennyisége, tisztasága mennyire fontos mindannyiunk számára. Ez az album igencsak inspiráló lehet arra, hogy ezt komolyan gondoljuk és tegyünk is érte valamit. Az embernek a víz többet jelent, mint puszta létfeltételt – emlékeztetett rá a könyv bemutatásakor Zsila Sándor fotóművész. Minden érzékszervünknek ad valami pozitív ingert. Szánkba véve – bár erre korántsem mindig gondolunk […]

Read more ›

Mátyás király lábnyomában

Mátyás király lábnyomában

Nincs ebben semmi túlzás, Mátyás király felséges lábai is tapodták a tatai vár köveit – jelenlétét ma már emléktábla hirdeti – bár akkor ő még nem sejthette, hogy a vár egyszer majd a török hódítók birtokába kerül. Ám annak valószínűleg ő is örült volna, ha tudja, hogy késői utódai milyen bravúros csellel foglalták vissza a hadászati szempontból roppant jelentőséggel bíró várat. Kezdjük talán ott, hogy a XVI. századi török hódítás során Tata vára a török-magyar harcok állandó színterévé vált. Ha Tata négybástyás vára török kézen van, az komoly akadálya sikeres dunántúli keresztény hadmozdulatok indításának. Egyik legnevezetesebb ostroma 1597. május 23-án […]

Read more ›

Örökérvényű történet

2019 május 10 8:44 de.1 comment
Örökérvényű történet

Új ősbemutatóra készül a Budapesti Operettszínház. Május 11-én, a Kálmán Imre Teátrumban láthatja először a közönség Szerb Antal, „A Pendragon legenda” című regényéből készült zenés játékot. Az átdolgozás Kovács Adrián és Galambos Attila munkája. Egy ősbemutató mindig nagy izgalommal jár. Csakúgy, mint annak idején az Abigél vagy a Szent Iván éji álom – most a Pendragon legenda egy olyan lehetőség, amikor újra egy regényből kell musicalt készíteni. Ennek az összes buktatójával, ugyanakkor minden szépségével együtt – mondta el a darabról a rendező, Somogyi Szilárd. Erre a könyvre azért esett a választás, mert egy örökérvényű történet az örök szerelemről, az öröklétről […]

Read more ›

Beszélő tojás

2019 április 19 8:32 du.5 hozzászólás
Beszélő tojás

Sor került Magyarországon egy különleges tojásbemutatóra. Igaz, a tojás maga nem szólalt meg, készítője viszont elmagyarázta, hogy a héjra felvitt díszítő elemeknek értelme, jelentése van, mindegyik valami üzenetet hordoz. No nem titkosírásra, rejtjelekre kell velük kapcsolatban gondolni, habár annak is megfelelnének, mert az elmúlt évszázadok alatt kezdtek már feledésbe merülni. Zsigóné Kati népi iparművész neve nem ismeretlen a különlegességek kedvelői előtt. Sikerei alapján joggal nevezhető világhírűnek, hiszen 2009-ben Dubaiban a világ öt legjobb tojásdíszítője közé választották, egyszersmind ez azt is jelentette, hogy Európában is ő a legjobb. Hímes tojás kiállítása volt Brüsszelben a Dán Kulturális Intézetben, Dubaiban és Herenden, a […]

Read more ›