2013 november 8 10:01 de.
Nemrégen sok helyen lehetett olvasni arról, hogy manapság egyre többen keresnek valamelyik fejlett nyugat-európai országban letelepedést. Hála az EU-nak, manapság ez nem ütközik nehézségekbe. Bárki bárhova elmehet az EU országokon belül, csupán alkalmazkodnia kell a helyi viszonyokhoz. A bürokrácia útvesztői léteznek ugyan, de ennek ellenére sokan csomagolnak, és jobb biztosabb megélhetést keresve mennek el. A favorit állam az Egyesült Királyság. Nem hivatalos adatok szerint mintegy százezer ember települt át a szigetországba. Nagyrészük diplomás illetve képzett szakember. Ám sokan vannak olyanok is, akik nem gazdasági megfontolások alapján mennek el máshova. Ezekről sokféleképpen, sok helyen esik szó, mindig megfelelően színezve. Anno a […]
Read more ›
2013 november 4 10:08 de.
A Hazatérés Temploma alapkőletétele és az első bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából leleplezték Horthy Miklós bronzba öntött mellszobrát a templom előterében. Az ezzel egybekötött istentiszteletet ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész celebrálta. Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő tartotta az ünnepi beszédet, akinek a zsidók listázását felvető javaslatára először tüntetett együtt a magyar bal- és jobboldal. A Tömegtüntetés a Nácizmus Ellen elnevezésű demonstráción, 2012. december 2-án a kormány részéről Rogán Antal, az V. kerület polgármestere mondott beszédet. Ám a vasárnapi esemény színhelyéül is ez a kerület szolgált. Rogán Antal, azon a tömegtüntetésen a következőket mondta: „A haza ma nem néma […]. Azért jöttünk […]
Read more ›
2013 november 3 1:52 du.
Horthy Miklós bronz mellszobrát avattak 2013. november 3-án, vasárnap a Szabadság téren, a Hazatérés Templomában. Az avatást az I. Bécsi Döntés 75. évfordulójára időzítették. Magyar Fruzsina beszédet mondott a Horthy-szobor avatása elleni tüntetésen. Kedves Barátaim, kedves Egybegyűltek. Azért jöttünk ide egy-egy szál virággal, hogy megemlékezzünk a Horthy korszak áldozatairól, halottainkról. A keleti frontra kivitt katonákról, a holokauszt áldozatairól. És azért ide jöttünk, mert itt, a szomszédos templomban avatják a szobrát annak, aki legfelsőbb szinten, államfőként felelős volt mindezekért: a fronton és a lágerekben elpusztított több százezer ember haláláért. Annak a kormányzónak a szobrát avatják itt, aki a helyén maradt az 1944 […]
Read more ›
2013 október 26 9:32 de.
A héten két olyan esemény is történt a demokratikus ellenzéki oldalon, mely ismét elriasztja azokat az ellenzéki szavazókat akik esetleg most az egyszer, Orbán Viktor rendszerének elkergetése végett, csipesszel befogott orral szavaztak volna a Magyar Szocialista Pártra. Az egyik ilyen esemény az október 23-ai demonstráció után elindult boszorkányüldözés a Demokratikus Koalíció ellen, a másik pedig Kuncze Gábor műsorvezető, illetve liberális politikus eltávolítása a Klubrádióból. Mind két eset afelé mutat, hogy az MSZP se bírja igazán a sokszínűséget és azt sem, hogy 24 évvel a rendszerváltás után esetleg más párt, vagy irányzat is versenybe szállhat a baloldali szavazókért. Meg az is […]
Read more ›
2013 október 18 10:54 de.
Gavra Gábor agilis és tehetséges főszerkesztő hvg.hu-ja továbbra is élen jár, már ami a magyar tényfeltáró újságírást illeti. Pár órával ezelőtt hoztak nyilvánosságra egy videófelvételt, melyen egy, a Fidesz helyi jelöltjét képviselő férfi 200 ezer forint készpénzt ad át helyi romáknak azért, hogy a jobboldal csalása miatt megismételt időközi választáson ismét Kovács Csaba fideszes jelöltet támogassák. „Most nem lesztek átbaszva, mert én lettem megbízva a dologgal”–mondja G.R., Zsigó Róbert bajai fideszes polgármester ismerőse, utalva arra, hogy a helyik szerint az első voks után nem kapták meg azt, ami ígérve lett. „A múltkor is megkeresett minket a Szilveszter, megkeresett minket az […]
Read more ›
2013 október 12 2:09 du.
A minap, fene sem tudja, hogyan, de a Duna televízió adását néztem. Ritkaságszámba megy, mert nagyon sokszor vannak rajta régi nosztalgikus filmek, de vagy nincs rá időm, vagy az aszonnyal a német nyelvterület adóin válogatunk. Szóval, valahogyan még is odakeveredtem. Valami riport műsor volt és egy hájfejű kidagadó erekkel a nyakán éppen lázasan magyarázott valamit. Kezdtem kicsit odafigyelni miről osszák azt észt. Tudtommal még nincsen választási kampány (csak én nem tudok róla, de mentségemül, hogy ugye, nem élek ottan). Na, ez a nekihevült prókátor éppen azt magyarázta, hogy én, és a hozzám hasonló külhoni polgár választó, és hogy hogyan is […]
Read more ›
2013 október 11 1:09 du.
Baja – egy 37 ezres vidéki város Bács-Kiskun megyében – egészen orwelli univerzummá vált az elmúlt pár hét folyamán, miután bebizonyosodott: választási csalást követett el a Fidesz helyi kampánya és ezért vasárnap kénytelenek megismételni az időközi önkormányzati választást a város egyik kerületében. Azóta egész nap, szünet nélkül hangosbemondóval járják fideszes plakátokkal díszitett mikrobuszok és kiskamionok a város egyik választókörét. Folyamatosan ugyanavval a rögzített üzenettel bombázza a csaláson kapott kormánypárt a helyieket: „Ne hagyja magát megfélemlíteni! Nagy hagyja, hogy átverjék és üldözzék! Ne féljen Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy embereitől!”–szól a hangosbemondó egész nap. Mintha valamilyen ostrom előtti állapot lenne Baján, mintha […]
Read more ›
2013 október 10 12:55 du.
Alig négy hónapot élt a Sólyom Airways, és máris írhatjuk a furcsa vállalkozás nekrológját. Ma reggel a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding vezérigazgatója, Lucsik János beismerte: nincsen ománi, sem egyéb arab befektető, illetve elfogyott a légitársaság pénze. Ezért októberben már nem kap fizetést az eddig felvett 73 alkamazott. Vágó Józsefet, a Sólyom Airways vezérigazgatóját kórházba szállították, tehát ő nem tudott a kamerák elé állni. Eddig 120 millió forintot költöttek a vállalkozásra, ezt az összeget tagkölcsönökből fedezték. Mint ismert: A Nemzeti Közlekedési Hivatal részben éppen azt kifogásolta a Sólyom beadványa körül, hogy nem nyújtottak be megfelelő háttérinformációt arról, hogy miképpen kívánják […]
Read more ›
8:40 de.
Mottó: „Hamarosan eldől, ki lesz szegény és ki lesz jómódú, kinek lesz munkája és kinek nem.” (Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke) Kanadában volt munkánk. Nem kaptunk segélyt, munkából éltünk, még félre is tettünk. Itthon eladtuk mindenünket, a lakásunkat, meg amit lehetett. A kapott pénzen mentünk Kanadába. Aztán egy perben, ahol Farkas Flórián (1) tanúskodott a kivándorolt romák ellen, született egy ítélet. Kaltenbach Jenő (2) is tanúskodott… hát, hogy Magyarországon nincs hátrányos megkülönböztetés. A romák Magyarországon nincsenek hátrányosan megkülönböztetve, teljes jogúak. Kanadában precedens jog van, ezért aztán az összes romát visszaküldték. Minket is. Flórián azt ígérte, hogy minden hazatelepülő kap hárommillió forintot […]
Read more ›
2013 október 3 7:39 de.
A múlt héten nagy utat tettem meg. Meglehetősen szokatlan, legalábbis az én számomra, különösen azután, hogy alig egy pár hete tértem haza közel öt hónapnyi csavargás után. Nem volt azonban választásom, mennem kellett, mert hívott a kötelesség. Mélységes rokonszenvvel és bámulattal figyeltem Iványi Gábor metodista lelkész erőfeszítéseit amióta egyháza elvesztette a jogi elismertségét. Bosszantott is a dolog, hiszen a parlament laikus, és nem ritkán istentelen, gyakran farizeus tagjai maguknak követelik a jogot megítelni, hogy ki az egyház és ki nem. Mialatt Iványi, minden jogfosztó és nemtelen állami intézkedés ellenére folytatja munkáját. Szívemben végleg akkor váltam elkötelezettjévé, amikor ezév nyarán személyesen […]
Read more ›
2013 október 2 11:41 de.
Még mielőtt valaki elkezdene majd fenyegetőzi vagy lebecsmérelni, előre bocsájtanám, hogy nem vagyok se egyfajta „bérenc” és legkevésbé provokátor. Pusztán egy firkász, akinek vannak némi történelmi ismeretei, és megpróbál feltárni olyasmiket amik itt vannak az orrunk előtt. Sokak számára köztudott, hogy a zsidóság úgy, mint nép vagy vallás, sokáig üldöztetésnek volt kitéve. Ok mindig akadt bőven, ha meg nem, mindig gyártottak. Anno amikor II. József meghozta a szabad vallásgyakorlatról szóló törvényét és letelepedési jogot adott a zsidóknak a monarchia területén, szinte Európa valamennyi államából ideköltöztek a zsidók. Főleg Lengyelországból (polisi zsidók, ahogy a köznyelvben is emlegetik őket) és Oroszországból, a […]
Read more ›
2013 szeptember 28 8:49 du.
Az elmúlt év auguszusában lapunk munkatársai halálos fenyegetést szenvedtek el egy bizonyos Barcsa Turner Gábortól, a jólismert náci szervezet, a Hatvannégy Vármegye alelnökétől. Emiatt, mint jó és öntudatos polgártól elvárható, rendőrségi feljelentest tettünk a Budapest XI kerületi rendőrségi irodában, Mogyoródi Gergely hadnagynál. Habár Mogyoródi hadnagy mindhárom érintettet személyesen is kihallgatta, többhónapos időközönként, az ügyben semmiféle fejlemény nem történt egy teljes évig. A hadnagy válasz nelkül hagyta a személyes találkozásra irányuló kérelmeket. Ezért a feljelentés évfordulóján, augusztus 21-én kivizsgálást kértünk a kerületileg illetékes ügyészségtől. Ilyen esetekben az ügyészséget törvény kötelezi a válaszadásra, mely törvény harmincnapos határidőt szab meg. Azonban, szeptember 26-án […]
Read more ›
2013 szeptember 27 10:35 du.
Feltenném a kérdést: ki hogyan értelmezi azt, hogy állampolgár? Nagy Frigyes porosz király ezt ki is fejtette. Idézném: „Minden állampolgárnak kötelessége szolgálni a hazáját, és tudatában lennie annak, hogy ő egyedül nem önmagáért van a világon, hanem, hogy hozzájáruljon annak a társadalomnak a jólétéhez, amelybe őt a természet helyezte.” Nem tudom, csupán csak gondolom, hogy szeretett miniszterelnökünk ismeri ezt a Nagy Frigyessi kijelentést. Mert sajnos kénytelen vagyok azt gondolni, hogy ha ismeri is, félre értelmezi. Avagy Viktorunk nem tartja magát állampolgárnak? Mert ez a megállapítás kimondja, hogy kötelessége szolgálni a hazáját, és nem csupán önmagáért van. Viktorunk ezt úgy értelmezheti, […]
Read more ›
2013 szeptember 23 12:32 du.
Ajánlom mindenki figyelmébe a konzervatív Mandiner blog mai bejegyzését a vasárnapi időközi önkormányzati választásról Baján, ahol egy inkább jobboldali körzetben összesen 61 szavazattal nyert a Fidesz. Azaz: 15 százalékkal szavaztak kevesebben a kormánypártra, és 21 ponttal többen a baloldali ellenzékre mint 2010-ben. De nem is ez az érdekes a Mandiner kimutatásából. Bajnai Gordon Együtt-PM szövetsége azt állítja, hogy a Fidesz csalás révén (láncszavazással, a szavazók urnákhoz való szállítással) tudtak csak nyerni. Bizonyítékként rámutatnak arra a tényre, hogy az öt választókörből háromban az ellenzéki jelölt (Teket Melinda) győzött a fideszes Kovács Csaba felett. A Fidesz kizárólag azért győzhetett Baján, mert a jelentős roma […]
Read more ›
8:51 de.
Egy kis bizonyíték, ha bizonyítékra lenne szükség… Az Orbán rezsim minden alkalmat megragad, hogy tagadja a vádat, miszerint a Horthy rendszer feltámasztásán dolgozna. Ők ilyesmit nem tesznek, új Magyarországot építenek. Dehogyis hajbókolnak ők a szépemlékű kormányzó rendszere előtt, mondják. Nem számít a Turul, nem számít az egyházak kebelre ölelése, a parlament megmiskárolása, a hangos, de csak látszólagos kommunistaellenesség és a suba alatt bátorított antiszemitizmus. Az mind csak az ellenség koholmánya. A Horthy rendszer ikonjainak kultusza, Teleki, Prohászka, Wass, Nyírő és Tormay ajnározása és szobrai, mind csak látszat, a Fidesz szép új világot épít a demokrácia és a köztársaság romjain. Ez […]
Read more ›