2012 szeptember 3 12:01 de.
Valamennyiünket megrázta az a hír, miszerint Orbán Viktor kormánya rideg számításból, vagy esetleg csak dilettantizmusból kiadott egy gyilkost börtönéből. És igen erős bennünk a gyanú, hogy ezt 2-3 milliárdnyi eurós azeri befektetés, illetve államkötvény vásárlás reményében tehette a Fidesz-kormány, hiszen ezzel a keleti nyitás politikáját erősítette volna, nem is beszélve tárgyalópozíciójáról, amikor végre leülnek az IMF képviselőivel. Ha ez a felvetés akkurátusnak bizonyul, Magyarország lesz a demokratikus világ első olyan állama, mely beárazza bűnözőit és haszonszerzésből átengedi őket közép-Ázsia autokratikus uralkodóinak. De kinek a tanácsaira hallgatott a magyar kormányfő, amikor ilyen felelőtlenül beáldozta a magyar állam külkapcsolatait és maradék nemzetközi tekintélyét? Külügyes forrásunk szerint Martonyi Jánossal és a külügyminisztériummal minimális konzultációt […]
Read more ›
2012 szeptember 1 2:24 du.
Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal, jereváni tüntetők pedig nyomban letépték az ottani magyar konzulátus épületéről a magyar zászlót. A rendszerváltás utáni Magyarországon precedens nélküli nemzetközi botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a Fidesz-kormány kiengedte a magyarországi börtönből az azer állampolgársággal rendelkező Ramil Sahib Safarov gyilkost, aki nyolc évvel ezelőtt a magyar fővárosban mészárolta le katonatársát, csupán azért mert az áldozat örmény származású volt. A magyar hatóságok pénteken engedték ki Safarov, állítólag abban a hitben, hogy azerbajdzsáni börtönben tölti le életfogytiglanos büntetését. Ezzel szemben az azer hatóságok azonnal szabadlábra helyezték a gyilkost, Ilham Alijev államfő kegyelemben részesítette és tömegek pedig nemzeti hősként fogadták a bűnözőt. […]
Read more ›
2012 augusztus 30 11:36 de.
Valahogy, valamiért Szíriába, ott is az éppen zajló polgárháborúba csöppent öt magyar polgári személy. Majd valakik elrabolták őket… A sajtó felügyeletével megbízott Médiatanács megvizsgálta az addig megjelent híranyagokat és megállapította, hogy az öt polgári személy helytelen megfogalmazás és hogy a civilek, egészen pontosan három hazánkfia, tulajdonképpen polgári ruhába öltözött rendőrök, akik „valahogy” oda kerültek. Valakik kiszabadították őket, vagy… – de ne találgassunk! Föld S. Péter a Tisztelt Olvasóink által már ismert Hajdú János dandártábornok, a nála is csodálatosabb Orbán Viktor testőre, legújabb hőstettéről írt a Kanadai Magyar Hírlapnak.
Read more ›
2012 augusztus 28 9:17 de.
Föld S. Péter kollégánk (a Metropol munkatársa), az 1951. október 4-én született újságíró, író, humorista Budapestről írt levelet, és mellé az egyik írását csatolta a Kanadai Magyar Hírlap számára. Nem úgy, mint új szerzőnk, erre sajnos nem tett ígéretet, hanem mint olvasónk, egy olyan demokrata, aki a frontvonalban, Magyarországon harcol ugyanazért, amiért társai Ottawában, Bécsben, Düsseldorfban és a világ minden táján. A magyarországi, humoros élű publikációk kedvelői még emlékezhetnek „A téma az ágyban hever” és „Röhög a belosztály” c. műveire… Írását Tisztelt Olvasóink nevében is köszönjük!
Read more ›
2012 augusztus 24 8:54 de.
A diktátor már megbukott, csak még nem tudja. A diktátor – országa, népe, nemzete ellen – politikai és gazdasági kártevéseket követett el. Felelősségre vonását egyre hangosabban követeli a nép. Nem mindenki akarja, de úgy lesz. Emlékezete a történelem szemétdombjára kerül, mielőtt elfelejtjük. Törvényszerű. Ma még itt van, s hogy ne legyen, demokratáknak – polgári és szociáldemokratáknak – akad ez ügyben egy s más tennivalója.
Read more ›
2012 augusztus 8 9:19 de.
Társadalmunk köz- és tudatállapotát tekintve napjaink Magyarországán bestseller lehetne – ha közzétennék – az ENSZ által még a múlt században megfogalmazott Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Az abban foglalt jogaik (pl. a szabad véleménynyilvánítás joga, választáshoz, tulajdonhoz való jog, stb.) csorbulását egyre többen ismerik fel, ígénylik védelmét a mindezeket elorzó vagy veszélyeztető érdekszövetséggel szemben. Felismerik: az államhatalom védelmet azért nem nyújt, mert a politikai, gazdasági bűntetteket elkövető érdekszövetség ma már maga az államhatalom.
Read more ›
2012 július 24 9:08 de.
„Kik támadják hazánkat és miért?” Úgy bizony, jogos a kérdés. Csak épp a válasz aljas, tényhamisító, félrevezető, amit e kérdésre a félfasiszta diktatúrát építgető magyar kormány és szolgalelkei adnak. A tényszerű válasz más: hazánkat, a nemzetet és jövőjét, a népet és boldogulását maga a kormányzat támadja – két éve már – önös, hatalmi érdekeitől vezérelve. Egyértelmű: hazánk és népe demokráciában akar élni, nem diktatúrában; nem egy maroknyi kisebbség által visszaálmodott horthysta, úri társadalom elnyomó viszonyai közepette. Hazánkat azok támadják, akik hatalmuk megtartása végett önkényuralmat teremtő intézkedéseikkel céltudatosan rombolták le a demokratikus jogállam intézményei fék-ellensúly-rendszerének működését; akik „nemzeti” érzületűnek hazudva magukat […]
Read more ›
2012 július 18 7:18 de.
Szerzőnk is csatlakozott az éppen néhány órája letartóztatott Csatáry László szadista háborús bűnős lakása előtt tartott flashmob-ban. Fellépése miatt egy közismerten szélsőjobboldali online lap támadta meg és személyes adataival is visszaélt a neonáci újság. Az alábbi írásában számol be Garai-Édler Eszter a spontán demonstrációról.
Read more ›
2012 július 16 10:56 de.
A magyarországi baloldali és liberális ellenzék válaszút elé került: képesek lesznek-e társadalomképüket, világnézetüket megosztó nézetkülönbségeiken felülemelkedni, és akcióegységet szervezni – vagy hosszú időre elbúcsúzhatnak az alakuló jobboldali-szélsőjobboldali szövetség demokratikus (parlamenti úton) történő megváltoztatásának lehetőségétől.
Read more ›
2012 július 12 2:42 du.
A Lehet Más a Politika akkor a legautentikusabb, legőszintébb és legszimpatikusabb amikor polgári engedetlenséggel lép fel az igazságtalansággal, a visszaélésekkel és korrupcióval szemben. A Fidesz-közeli Közgép bejáratánál történt tüntetés – LMP-s parlamenti képviselők és aktivisták szabályosan a bejárathoz láncolták magukat, és ott is maradtak, ameddig a rendőrség el nem vitte őket – egy fajta Dávid és Góliát-narratívával ér fel. Hiszen a legkisebb parlamenti párt, a korrupcióval tényleg nem vádolható, jelentős részben idealista egyetemistákból és fiatal értelmiségiekből álló zöld alakulat emelte fel hangját a Fidesz mindenható oligarcháival szemben. 2010 óta több mint 70 milliárd forintnyi állami pénz került Fidesz-közeli cégekhez, elsősorban a Simicska Lajos vezetette Közgéphez.
Read more ›
2012 július 11 1:47 du.
Ha egy közösség a hazugság zsákutcájába szorul, annak első következménye, hogy nem talál realista és lényeglátó embereket, akikre a maga vezetését bízhatja – mondta valaha máig ható érvénnyel Bibó István. Napjaink magyar társadalma a két éve kormányzó (magát korábban liberális, ma már konzervatív jobboldali pártként meghatározó) politikai alakulat hazugságainak zsákutcájába szorult. Csoda-e, hogy nem találja azokat, akikre vezetését bízhatná? A hazugságok zsákutcáját e politikai alakulat (bűnös vezetése) huszonkét éve – az ún. rendszerváltozás óta – építgeti. Mostanra ütött az óránk: felépítette.
Read more ›
2012 július 10 7:06 de.
Csodálatos nap volt, de a legvégét valaki, valamiért megint nagyon durván elrontotta! Végül nem jutottunk el a Kossuth térig (az eredeti végállomás helyszínére), mert Zagyva Gyulával (jobbikos, országgyűlési képviselő) az élen ellentüntetők csaptak össze a rendőrökkel. Így a menet utolsó állomása az Alkotmány utca volt.
Read more ›
2012 június 25 6:24 de.
A magyar Országgyűlés fideszes házelnöke ezentúl nemkívánatos személynek minősül Izraelben, miután a Knesszet elnöke – Reuven Rivlin – levélben vonta vissza Kövér László meghívását. A magyar kormánypárt – és azon belül Kövér – azzal fokozta Magyarország nemzetközi elszigeteltségét, hogy az elvadult fasizmusáról ismert Nyirő József néhai író és Szálasi-szövetséges politikus megemlékezésen vett részt. Kövér egy Wallenberg-emlékkonferenciára utazott volna Izraelbe. Fontos kiemelni, hogy a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy az izraeli hatóságok nemkívánatos személynek nyílvánítanak egy magyar közméltóságot.
Read more ›
2012 június 23 3:48 de.
Utólagosan derül ki, de ez csak növeli az ámulatot, mert hisz egyben hitelesíti a tényt: hogy mennyi eszelős, született bűnöző, beteges önmutogató veszi kézbe és milyen könnyen, majd folyamatosan a kormány-kereket (Illyés Gyula: Utólagosan) Jeles költőnk eme lényeglátó megállapítását juttatta eszembe minap az ország miniszterelnöke, amikor a poltpéteri ügyészségen azt találta mondani, hogy „Magyarországon az elmúlt években helyreállt a jogállam, és érezhetően jobban működik az igazságszolgáltatás”. Vele szemben nemcsak a demokratikus ellenzéki pártok politikusai, bel- és külföldi civil szervezetek jogtudósai (pl. a Velencei Bízottság) állítják ennek ellenkezőjét, hanem maguk a tények bizonyítják: a két éve […]
Read more ›
2012 június 20 3:11 de.
Napokon belül megszűnhet a bő két éve működő magyarországi Neo Fm rádió, miután 750 millió forintos adósságot halmozott fel és a héten csődvédelmet kért a rádiót üzemeltető FM1 Kommunikációs Zrt. Amúgy nehéz különösebben sajnálni a zenei, szórakoztató rádiót mostani kálváriája miatt, hiszen a Neo Fm volt az a baloldali körökhez lazán köthető csapat, amely 2009 őszén átvehette a Sláger Rádió frekvenciáját, miután a Médiatanács-előd ORTT szocialista és fideszes tagjai úgy döntöttek, hogy egymás közt osztják szét a Sláger és a Danubius rádiók lejáró frekvenciáit. Ezzel annak idején nemzetközi botrányt keltettek az ORTT-be delegált pártkatonák és egyre inkább akkurátusnak tűnt Dávid Ibolya, az egykori […]
Read more ›