Hallgatom az ATV Startban Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert. Az mszp-s politikust persze az ellenzék helyzetéről, állapotáról kérdezi a riporter. És Őrsi felmondja a leckét: az ellenzék nem egységes, mindegyik párt az ellenzéken belül tör vezető szerepre, az egyes szereplők egymást hiteltelenítik stb. stb… Persze így van ez másutt, máskor is. A kérdezőt főként a ki, kivel, mit érdekli. Szerintem viszont a médiának lenne felelőssége a társadalom edukálásában, főként, ami a politikát, annak működését illeti. A politika ugyanis se nem a patás ördög, se nem a megváltó. A társadalom irányítására tett ajánlat. A médiának meg ezeket az ajánlatokat kellene ismertetniük […]

Van egy-két Facebook-csoport, amit figyelemmel kísérek, olykor belefolyok a diskurzusba. Ilyen az Élet az Átkosban: miért volt Magyarország a legvidámabb barakk? Ahogy a címéből következik, ezen az oldalon a ’90 előtti magyarországi viszonyokról beszélgetünk. Ki-ki vérmérséklete (és helyzete) szerint, de a legtöbben nosztalgiával emlegetik azt az időszakot, amikor biztos volt a munkahely, és az alacsony árak mellett a kisebb fizetésből is jutott élelemre, rezsire. A „legvidámabb” jelzőt meg azzal vívta ki Magyarország, hogy a népköztársaságok többségével szemben, itt a hatvanas évek közepétől nem volt élelemhiány. A közértek polcai tele voltak, az alapvető élelmiszerek – kenyér, tej, hús stb. – olcsók […]

Moldova  György elment. Hagyott nekünk 100 könyvet 15 millió példányban. A hatvanas-hetvenes években esemény volt egy-egy „Moldova” megjelenése. A Ferencvárosi koktél novellái, H. Kovács kalandjai után először beszélt másképp az addig „októberi sajnálatos eseményeknek” emlegetett forradalomról/ ellenforradalomról a Magányos pavilon-ban és az Elbocsátott légió-ban. Akkoriban dafke kommunistának emlegette magát, amikor inkább az egyrészt-másrészt hezitálás volt a divat. Később inkább a baloldalit vállalta. Egy biztos: nem volt „mesemondó’ író inkább krónikás. A hatvanas-hetvenes évek magyar valóságának krónikása. Rigorózusan ragaszkodott a tényekhez, amikor az élet egy-egy szeletét feltérképezte. Beállt vasutasnak – Akit a mozdony füstje megcsapott -, a minisztériumtól a munkásszállásokig a textiliparról […]

Ezt a fogalmat az én korosztályom főként Hofi tréfáiból ismeri – a fiatalabbak onnan se. Elődjének tán azok a truppok tekinthetők, amik ekhós szekéren járva a vidéket, szórakoztatták színielőadásokkal, mutatványokkal a kisvárosok, falvak közönségét. A népi demokráciákban fontosnak tartották a kultúra terjesztését, így a Déryné színház – a többi teátrumhoz hasonlóan – állami támogatással járta a vidéket. Hanem a Déryné szabályos színházi előadásaihoz is kellett némi technikai háttér, színpad, világítás, díszlet stb., így csak ott tudtak fellépni, ahol volt legalább egy kulturház, nagyteremmel, dobogóval. A kisebb településeken, falvakban léptek fel az alkalmi társulatok, a haknibrigádok. (Persze egy Hofi előadás, Koós […]

A Főkolompos és tettestársainak áprilisi győzelme vészes következményekkel fenyeget az egész magyarságra nézve. Gazdálkodjunk! Pl. energiával, közülük is a gázzal. A lehető legrosszabb megoldás a központi ártámogatás: igazságtalan és pazarló. Egyrészt elszívja a forrásokat a fejlesztések elől, másrészt a legigazságtalanabb módszer. Ugyanis egy tehetősebb ember, aki nagy házat, netán úszómedencét fűt gázzal, a havi 80 ezres számlájához 8 ezer állami támogatást kap közös pénzeinkből, míg pl. egy átlagos, kétgyerekes család a gáztűzhelye, meg a két konvektora 30 ezres számlája után 3ezer jár. (10%-os támogatást számolva, bár most a gáznál magasabb az arány.) A legolcsóbb energia a fel nem használt energia! […]

A Kié Erdély? c. interjúra a Székelyhon tv Nézőpont műsorában bukkantam – véletlenül. Ilyen nevű tv, ilyen című műsoráról azt feltételeztem: na, megint valami irredenta vicsorgás! De nem! Sabin Gherman, aki egyébként erdélyi szásznak tartja magát, úgy beszél az erdélyi identitásról, szellemről, ethoszról, mint valami különleges, csillogó szellemi-kulturális értékről. Olyan egyszerű szavakkal, hogy az ember rögtön megérti: kincs ez, európai kincs, amit az ott élő magyarok, szászok, székelyek, románok nemzedékei csiszoltak nemes drágakővé. Ezt a kincset rombolják, gyalázzák azok a kufárok, akik pl. a közös állami léthez – és nem a nemzethez – kötődő szavazati joggal házalnak. Olyasmi ez, mintha […]

A másnaposság nem nagyon alkalmas a dolgok józan mérlegelésére. Mégis erre teszek kísérletet. Holott az előválasztásokat követő felmérésekből sejteni lehetett – az a „minimális”, 1-3 százalékos kormánypárti előny, ami mindvégig jelen volt, okozhat még gondot. Az ennél nagyobb arány a választási csalásoknak köszönhető, de ez a lényegen nem változtat. A lényeg meg az: Magyarország népének kétharmada úgy véli: a bizonytalan szabadság, verseny ellenében jobb behúzódni a már ismert védernyő alá. Büdös van, büdös van – na és? De legalább a huzat nem kuszálja össze életünket. A kétharmadhoz jócskán hozzátett a szomszédságunkban dúló háború – vész idején mindenki ösztönösen is inkább […]

Immár biztonságos távolságban a valahai nemzetközi nőnaptól (március 8.), érdekes megfigyelni, hogyan változik az orbáni kormányzat álláspontja a nőkkel kapcsolatban. Bár, a leginkább kommunikációs változást lehet érzékelni. Nyilván rájöttek a kormányzati écesz-géberek: nem kifizetődő a nőkkel ujjat húzni, már csak azért sem, mert a magyar szavazók között több a nő, mint a férfi. Így azután pár éve olyan édelgésbe kezdtek, ami minden jóérzésű embert émelyít. Ez a folyamat kulminálódott a minap Novák Katalin köztársasági elnökké választásában. (Magyarországon a parlament választja a köztársasági elnököt.) Novák a fiatalok közé tartozik, 44 éves. A szegedi egyetem állam és jogtudományi kara után számtalan képzésen […]

Kijelentem, hogy Márki Zay Pétert áprilisig, a magyarországi választások végeredményéig nem bírálom. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatos fenntartásaim jó részéről már beszéltem itt-ott, a rendelkezésemre álló korlátozott nyilvánosság előtt. De az edző sem aggat a startnál a tanítványa futócipőjére betontömböket. Sőt: tavasszal fegyelmezetten behúzom az x-et az ellenzéki összefogás listájára, és egyéni képviselő-jelöltjére. Megalkuvás? Inkább politikának nevezem – hiszen ez a politika lényege: folyamatosan kompromisszumokkal keresni a legelfogadhatóbb megoldást, amellyel a legtöbben boldogulhatunk a világban, és e hazában. Sokan tudják rólam, hogy baloldali értékeket valló szabadelvű a felfogásom, amit párttagsággal is megerősítettem – a Demokratikus Koalíció alapító tagja vagyok. […]

Az előválasztás kétségtelenül óriási sikere mellett maradt egy adóssága is, bár ez érthető. Hiszen ez akció, amelynek néha turbulens eseményei közé nem fér be az ELVI különbözőségek tisztázása. Márpedig a Dobrev-Márki Zay párharcnak EZ a fő kérdése. Hanyagolnám azokat a korlátolt feltételezéseket, hogy bármelyik jelöltet kizárólag önző, egyéni ambíciók fűtenék. Politikus ambíció nélkül biztos vesztes – ahogy Karácsony Gergely is megtapasztalhatta. Egy társadalom vezetésére vállalkozót az az ambíció fűt, hogy az országot az általa vallott elvek, nézetek alapján irányítsa. Dobrev Klára elvei, nézetei évek óta tisztán követhetők, és bár ismert baloldali irányultsága, az nem követel kizárólagosságot – ahogy az őt […]

MERRE van a felfelé, és MELYIK út vezet oda? Ezek azok az apróságok, amik miatt a magyar ellenzék nem EGYFORMA. Hálistennek – hiszen a sokszinűség egy társadalom legfőbb ereje, mozgatórugója. Az út irányát tehát sok-sok egyeztetéssel lehet kijelölni, ahová ugyancsak sok-sok kompromisszummal, megállapodással lehet eljutni. EZ a politika – nem a másik leuralása. 1. kép. PÁREZER felháborodott vonul a főváros utcáin, gépkocsikat felgyújtva, építési állványokat ledöntve tombol. Megkísérli a tv-székházat is felgyújtani, betör az égő kapun, kirabolja a büfét. Majd letáborozik a Parlament előtt, hetekig ott alszik, főz, eszik, aminek a következményeképp a Kossuth tér elhanyagolt vadkempinggé alakul. Ellenzéki képviselők […]

Az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudom átélni a lehallgatás miatti felháborodást. Tapasztalataim szerint a magamajta „eccerű” kétágúak többsége is legyint. Ugyan már, kémkedés, leskelődés mindig is volt és mindig is lesz! A legtöbben még azt is hozzáteszik: az államnak igenis joga van még a saját polgárait is megfigyelni, hiszen a rosszban sántikálók nem verik nagydobra a szándékaikat. A drogterjesztő nem a face-n értesíti ügyfelét a következő adag átvételének helyszínéről és idejéről, és a bankrablásra készülők se telefonon beszélik meg az akció technikai részleteit. Van persze a kémkedésnek más, fontos oka is: egy nagyszabású gazdasági, pénzügyi akció se lesz […]

Van a magyarországi politikai életben egy érzékeny kérdés, ami nem a hagyományos jobb-baloldali törésvonal mentén osztja meg a társadalmat. Ez a „nemzeti” kérdés, ami a politikai gyakorlatban a Magyarország jelenlegi állami határain kívül élők szavazati jogáról szól. A „nemzeti” jelző idézőjeles említése jogos, hiszen valójában nem nemzeti ügyről van szó. Hanem állami ügyről. Mi a kettő között a különbség? A nemzet szakrális fogalom, olyan csoportot jelöl, amelyet a közös történelem-anyanyelv köt össze. Bár a közös történelem gyakran csak fikció, amit későbbi korok politikai érdekei szerint kötünk a nemzethez. Ismert példa Szibinyáni Jank esete, akinek fia, Mátyás úgy lett az egyik […]

Ezzel az egyszerű tőmondattal lehet leírni azt a helyzetet, amit a kormány előállított. Egyetlen törvénnyel alapítványi vagyonba szervezte az ÖSSZES magyarországi felsőoktatási intézményt, egyetemeket, főiskolákat, és több kulturális intézményt, színházat stb. Természetesen az intézmények vagyonával – épületekkel, intézményekkel együtt. Ez önmagában több ezermilliárd forintos vagyon – a pontos számot egyelőre nem tudni. (A folyamat valószínúleg nem áll le, bizonyára sorra kerülnek a közgyűjtemények, a kulturális és az oktatási infrastruktúra egésze.) Az indok persze az, hogy alapítványi formában „rugalmasabban” tudnak működni ezek az intézmények. A valóságos szándékról azonban a kormányfő szavai rántották le a leplet. A cél, hogy a teljes felsőoktatás […]

Amilyen ronda, olyan gonosz címmel véleménycikk jelent meg a Demokrata című sajtótermék február 11-i számában. A szerző fényképe ugyan megjelent a cikk mellett, de a nevét nem tudtam kideríteni, arcról meg nem ismerek minden senkiházi méregkeverőt. Nem tartozom az orgánum rendszeres olvasói közé, erre az irományra is csak a reakciók hívták fel a figyelmemet. Amik többsége elnézően heherésző volt, a cikk-kel kapcsolatosan. Némiképp indokolt a gúnyos vigyorgás, hiszen az írás olyasmiket állít, amin normális ember kínjában csak röhögni tud. A szerző egyébként hosszúnevű, angol nyelvű oldalakra hivatkozik, amelyek állítólag több országban végzett felmérések tapasztalatait összegzik. Azt nem részletezi, hogy ezek […]