//
archívum

Magyarország

This category contains 202 posts

Budapesten a szocialisták a legnépszerűbbek, a Fidesz tábora összezsugorodott

Budapesten ismét a baloldal vette át a vezetést, miután drámain csökkent a Fidesz fővárosi szavazóbázisa, ugyanakkor az Orbán-kormányban csalódott szavazók nem a bizonytalanok táborát gyarapították, hanem egyenesen a Magyar Szocialista Párt és a Lehet Más a Politika mögé álltak be. Az Ipsos legújabb felmérése szerint az MSZP most már egyedül is erősebb mint a Fidesz.

Schmitt Pál plagizált, de nem baj

Úgy tűnik, hogy ha Magyarországon valaki szétlopja a helyi ÁBC-t, de csak húsz évvel később derül ki a rablás pontos mértéke, akkor nem a rabló a főbűnős, hanem a nem eléggé éber közértes néni, aki ”formailag hibázott”. Két hónapos vizsgálat után is körülbelül ezt találta mondani Schmitt Pál plagizálásával kapcsolatban a Semmelweis Egyetem vizsgálóbizottsága: az államfő … Tovább a folytatás olvasásához »

A Károlyi-szobor, Schiffer András felmenői, dossziéügy és a fideszes kulturkampf

Folytatódik a gazdasági válság, az IMF tárgyalásoknak még nyoma sincs és 550 milliárd forintos megszorítást tervez az Orbán-kormány, mellyel az Európai Unió túlzottdeficit-eljárását szeretnék elkerülni. A közbeszéd mégsem a húsbavágó témáktól hangos, hanem a Fidesz kulturkampfjának újabb fejezetétől, mely két részből áll: önkormányzati szinten a fővárosi közgyűlés engedélyezte Károlyi Mihály néhai miniszterelnök szobrának eltávolítását a Kossuth térről, illetve annak raktározását, … Tovább a folytatás olvasásához »

Az LMP fideszes “népszavazás gyilkoló” kampánynak minősíti az OVB-döntést

A magyarországi Országos Választási Bizottság (OVB) megtiltotta a Lehet Más a Politikának, hogy biciklit ajándékozzon annak a pártaktivistának, aki a legtöbb aláírást gyűjti a párt hétvégi népszavazási maratonján. Az OVB szerint az ökopárt jogszabálysértést követ el, amikor “értékes ajándékot” (azaz egy biciklit) ígér a 24 óra alatt legjobban teljesítő aktivistának. Ugyanakkor fontos tudni, hogy az említett … Tovább a folytatás olvasásához »

A Fidesz megvonta Iványi Gábortól a Scheiber Sándor-díjat

A Scheiber Sándor-díjat kiosztó kuratórium tagjai Iványi Gábort, a kormány-kritikus metodista lelkészt jelölték a zsidó-keresztény párbeszéd és toleranciát elismerő díjra, de a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium teljesen precedens-nélküli módon áthúzta a tudósokból álló kuratórium döntését és helyette Shaul Shaked jeruzsalemi professzort tüntették ki. Érdekes, hogy az MTI lényegében csak a Magyar Szocialista Párt közleményén keresztül … Tovább a folytatás olvasásához »

A Fidesz könnyítené az államfő lemondását

A magyar parlament kormánypárti többsége olyan módosításokat javasol a házszabály körül, mely könnyítené a mindenkori köztársasági elnök lemondását. Nem kell túlságosan nagy fantázia azt feltételezni, hogy ezzel a lépéssel éppenséggel a plágium-botrányba keveredett Schmitt Pál lemondását segíhetik elő a kormányoldalon, hiszen egy héten belül készül el az államfő kisdoktori disszertációját vizsgáló Semmelweis Egyetemi bizottság jelentése.

Cyberterroristák – a hungaristák nyíltan szervezkednek Magyarországon

2010 tavaszán Orbán Viktor Mihály pártvezér ígéretet tett választóinak, hogy ha a Fidesz MPSZ kormányra kerül, akkor – két pofon kíséretében – hazazavarja a Budapest utcáin rendszeres felvonulásokat tartó hungaristákat, neonácikat… A második Orbán-kormány ígéreteiből mindössze annyi valósult meg, hogy immár a rasszista, antiszemita politikai szervezet parlamenti, sőt, EP-képviselettel rendelkezik és a normális, nyugodt életre … Tovább a folytatás olvasásához »

Import lengyelek Budapesten – Szélsőjobboldali bértüntetők március 15-én

Nemcsak Lengyelországban, hanem külföldön is vannak klubjai az önmagát konzervatívnak hírdető – de szóhasználatában egyértelműen a szélsőjobboldalhoz sorolható – Gazeta Polska (GP) című varsói hetilapnak.

Kormánypárti provokátorok zavarták meg a millások tüntetését, a széljobb ismét randalíroz

A jobboldali lengyelek a Fidesz mellett, a liberális és szociáldemokrata franciák pedig az ellenzék oldalán tüntettek Budapesten az 1848-as forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett utcai megmozdulásokon és ceremóniákon. A Millások a Szabad Sajtó útján tartottak demokrácia-párti tüntetést, melyen több tízezren vettek részt, azonban több mint 500 kormánypárti provokátor zavarta meg a békés civil kezdeményezést. A … Tovább a folytatás olvasásához »

A fideszes gazdaságpolitika visszavonását javasolja az OECD

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) azt javasolta Orbán Viktor miniszterelnök kormányának, hogy húzza keresztül a jobboldal legfontosabb gazdasági “vívmányát,” nevezetesen: az alsóközéposztályt és a szegényeket hátrányosan érintő egykulcsos adót. Az átlag keresetnél jobb fizetésű adófizetőknél emeljék fel a személyi jövedelem-adót, a minimálbér pedig legyen teljesen adómentes. (Ugyanakkor az OECD arra is rámutatott, hogy a … Tovább a folytatás olvasásához »

Ellenzéki összefogás az LMP-s népszavazás körül – nemet mondanak a feudalizmusra

Megszületett Magyarországon a demokratikus ellenzéki összefogás a Lehet Más a Politika szociális népszavazása körül, miután Mesterházy Attila szocialista elnök kijelentette az MR1 reggeli adásában, hogy az MSZP is támogatja az LMP kezdeményezését. A héten Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója már jelezte, hogy ők is kiállnak az ökopárt népszavazása mellett. Most már csak az a necces, hogy a … Tovább a folytatás olvasásához »

Államférfi-e Mesterházy Attila? Évértékelőt tart a szocialista elnök

Ma délután tart évértékelőt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke. Idén különösen nagy a tét a 38 éves politikus számára, hiszen Mesterházynak bizonyítania kell, hogy egyedül ő tudja összefogni a demokratikus ellenzéket, egyedül ő lehetne a kormányváltást eredményező kooperáció motorja. Nem lesz könnyű feladat.

Újabb Európai Uniós csapás Orbánéknak

Az Európai Bizottság komolyan aggódik a magyar igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása, valamint a pártonkívüli adatvédelmi ombudsmani hivatal beszüntetése miatt. Példanélküli módon szólt rá az Orbán-kabinetre az EB amiatt, hogy a Fidesz rendszeresen támadja nyilt sajtózközleményekben a kormánypárttól még független Magyar Nemzeti Bank elnökét, Simor Andrást és az MNB monetáris politikáját.

Félnek a Fidesztől? A lakosság ötven százaléka titkolja pártszimpátiáját

Egy bizonyos pontig akkurátusnak gondolhatjuk azt az érvelést, miszerint a magyar ellenzék gengye, megosztott és szerencsétlen, ezért mozog tartósan ötven százalék körül a bizonytalanok, pártszimpátiájukat eltitkolók – vagy a választ megtagadók – aránya, amikor telefonhívásokat fogadnak közvéleménykutató cégektől. De a 2002-es választás tükrében, könnyen lehet, hogy a legfontosabb tényező nem a politikai bizonytalanság, hanem a … Tovább a folytatás olvasásához »

A Kossuth téri fákat már kivágták, hamarosan Károlyi Mihályt is kivágják

Bár még semmilyen konkrét terv nem született a Kossuth tér átalakításával kapcsolatban, az Országháznak otthont adó tér most úgy fest mint egy közönséges építkezési terület, miután kivágták az összes fát és elpusztították a növényzetet a Károlyi Mihály-szobor körüli parkból. Rejtély, hogy miért kellett ennyire sietni a tér szétszedésében, amikor a Horthy-rendszer Kossuth-terét visszaállítani óhajtó Fidesznek … Tovább a folytatás olvasásához »

wordpress analytics
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 97 other followers