Articles by: Bogdán Géza
Magyarországon él, egy kis zalai faluban. Középfokú végzettségű roma származású özvegyember. Három felnőtt, ám még nem házas gyermeke van, s velük él egy háztartásban. Jelenleg közmunkásként tengeti életét: árkot ás, bozótot irt, "a dolgozó népet szolgálja". Írásai testközeli élményekből születnek, mert mindaz, ami ma Magyarországon kormányzás címszó alatt megy, amit NER-nek hazudnak, annak következményeit a bőrén érzi. Véleménye neki is van.

Összefogás? Mégis, kivel?

2013 szeptember 16 10:26 de.63 hozzászólás
Összefogás? Mégis, kivel?

Régóta vívódom önmagammal, írjak-e az ellenzéki összefogásról, avagy sem, de eddig, gondoltam én, mint Pató Pál úr mondta hajdanán: ej, ráérünk arra még. Ráérek, mert úgy véltem, ahhoz, hogy az Orbán-rezsimet (copyright Bajnai Gordon) leváltani szándékozó felek közös nevezőre jussanak, illetve, hogy a közös múlt máig elvarratlan szálait tisztázzák, ahhoz nekik is idő kell. Nekem pedig, balliberális érzelmű választóként különben sem az a dolgom, hogy jósként, esélylatolgatásokba bonyolódjak, hanem az, hogy türelemmel megvárjam, hogy akikkel szimpatizálok, milyen alternatívát tesznek le elém. Aztán, ha már ott van előttem az étlap, a menüből majd szépen eldöntöm, hogy tetszik-e a kínálat, avagy sem. […]

Read more ›

Új magyar sikertörténet…

2013 szeptember 1 7:41 de.74 hozzászólás
Az új Üllői úti stadion.

Elég volt az örökös agóniából és a sok nyavalygásból. Látva hazánk hatalmas gazdasági fejlődését, – az épülő stadionokat, a már működő trafikokat, valamint hazánk államtitkárainak egyre növekvő gazdagságát, – „itt az idő” dicshimnuszt zengedeznem. Mint azt mindannyian tudjuk, a mi drága jó Orbán Viktor miniszterelnök urunk első nagy történelmi vívmánya, – amit tőle kaptunk, és amit csak neki köszönhetünk, – az bizony a szabad pálinkafőzés joga volt. A pálinka, amely hungaricumról úgy tartják, hogy kismértékben gyógyszer, nagymértékben pedig orvosság, most hála neki, szabadon főzhető, és persze fogyasztható is. De kérdem én, – vajon megérdemeljük mi ezt a nagy kegyet, amit […]

Read more ›

Senkit nem hagyunk az út szélén…

2013 augusztus 6 7:38 de.86 hozzászólás
Ózdon csökkentették, illetve helyenként elzárták a vízet a 40 fokos kánikulában.

Kegyetlen kánikula, rekkenő nagy meleg van hetek óta, és már-már szinte afrikai hőség tombol hazánkban. A városok járókelőinek hideg palackos vizet osztanak, az utak forró aszfaltját pedig locsoló kocsik hűtik. Miközben hallgatom és olvasom a hőségriasztás miatt kiadott meteorológusok és orvosok ilyenkor szokásos bölcs intelmeit, hogy mit tegyünk, és mit ne tegyünk, önkéntelenül is eszembe jut a nagy parasztköltőnk, Arany János Toldi trilógiájának kezdő sora: „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja, Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta; Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben”. Szóval, ahogy azt itt mifelénk Zalában népiesen mondják: kutya […]

Read more ›

A sas nem kapkod legyek után…

2013 július 24 7:12 de.24 hozzászólás
Fidesz über alles!

A hír hallatán, – amit a Népszabadság hasábjain olvastam, – akár még legyinthetnék is, tudniillik voltaképp nem egy új keletű jelenségről van szó, hiszen hasonló, un. „pofátlan” eset (by copyright: Szijjártó Péter) szintén történt már az első Orbán-kormány ideje alatt. Akkor történetesen még csak dolomitban utaztak, most pedig már úgy tűnik, hogy tőzegben is fognak. Ahogy azt egy latin mondás tartja: „Aquila non captat muscas”, ami magyarul annyit jelent, hogy a sas nem kapkod legyek után, a nagyok nem foglalkoznak kis dolgokkal. A magyar ember mindezt persze egyfajta bocsánatos bűnnek véli, elvégre mi abban a rossz, ha valaki a saját […]

Read more ›

Magyarország jobban teljesít!

2013 május 24 1:28 du.82 hozzászólás
Az Orbán rendzer Barackfa című, elképesztően giccses propagandá száma: "Kezeink összeérnek, talpaink egymásra lépnek. Szemünkben a boldogság fénye ég..."

Bár ez a történet ugyan csak részben igaz, abban sincs köszönet, mégis jó lenne hinni benne… Jó lenne hinni, hogy a Gyurcsány-Bajnai-féle kormányzással összehasonlítva és az európai uniós tagállamok eredményeit nézve a Fidesz-kormány immár sokkal jobban teljesít, mint azt eddig a rendszerváltás óta bárkinek is sikerült elérnie. Hogy jó úton haladunk, s hogy végre sínen vagyunk. Hogy a rezsicsökkentésnek is megvan az alapja, tehát ne féljünk, mert már csak pár évet kell várni, és ha Orbán urunkkal az élen ismét a Fidesz-kormány marad hatalmon és nem szavazunk bizalmat egy Mesterházy-féle újfent „népnyüvő” koalíciónak, úgy jön a magyar, tejjel-mézzel folyó Kánaán. […]

Read more ›

Ország, ahol a törvény nem csak a kólát védi…

2013 április 15 3:02 du.40 hozzászólás
Retró kóla reklám

Régen volt az már, annak vagy cirka 23 éve. Egy ambíciókkal teli bátor politikusjelölt, nevezetesen az ifjú Orbán Viktor, – új seprő jól seper – a kádári diktatúrára utalva azt nyilatkozta: ő egy olyan országban szeretne élni, ahol a törvény nem csak a kólát védi. Aztán pár évvel ezelőtt a vörös iszapkatasztrófa felelőseire utalva már odáig jutottunk, hogy egyik párttársa, nevezetesen Kövér László Házelnök úr a törvényről már ekként vélekedett: „mi egy olyan országban akarunk élni, ahol a törvény nemcsak a Gyurcsányt és a Kókát védi”. Mindezen gondolatok csupán azért jutottak eszembe, mert az elmúlt hetek magyar politikai eseményeit szemlélve, […]

Read more ›

Egy rendhagyó húsvéti búcsú margójára…

2013 április 3 8:01 de.51 hozzászólás
Easter / Zachary Brown

Krisztus feltámadására várva az idei húsvétunk több szempontból is különlegesnek bizonyult. Ferenc pápa megtartotta első húsvétvasárnapi szentmiséjét, míg hazánk kormánya pedig a negyedévszázados megalakulásának jubileumát ünnepelte. Ez alkalomból tüntetők ezrei lepték el a Fidesz Lendvai-utcai székházát, és teli torokból skandálták: „itt a húsvét itt a nyúl, Orbán Viktor önkényúr”. Az érintettet, vagyis Orbán Viktor miniszterelnök urat pedig mintha mindez nem érdekelte volna. Ő, a családja körében békésen ünnepelt. Fel is tett a Facebook oldalára egy rövidke családi videót, amelyben egy számomra ismeretlen dallamot dudorászva, adventi koszorút (?) akasztott a mennyezetre. Mindezt akkora átéléssel vitte véghez, hogy megfeledkezve az őt rögzítő […]

Read more ›

Amit szabad Jupiternek…

2013 március 26 10:30 de.99 hozzászólás
Lenhardt Balázs egykori jobbikos képviselő izraeli zászlót éget...

Olvasom a Népszabadság hasábjain, hogy a Fővárosi Törvényszék egyelőre ugyan még nem jogerős ítéletében, de első fokon mégis elmarasztalta Dr. Karsai László történészprofesszort, amiért az ATV 2011. december 14-én sugárzott egyik műsorában „neonáci” pártnak nevezte a Jobbikot. „A Jobbik neonáci, mert etatista, nacionalista, rasszista, irredenta és antiszemita. Fajgyűlölő, mert a cigánykérdést genetikai kérdésnek tartja és pusztán rendőri, illetve – a Magyar Gárda révén – illegális, paramilitáris eszközökkel akarja megoldani. Pártja képviselői antiszemiták, felelevenítik a vérvádat, Izrael-ellenességgel és palesztinbarátsággal próbálják leplezni zsidógyűlöletüket.” Vona Gábor és pártja pedig mindezt nagyon zokon vette, és a „jó hírnév megsértése” miatt 2012 nyarán keresetet nyújtott […]

Read more ›

Az érem másik oldala

2013 március 4 12:03 du.22 hozzászólás
Matolcsy György / Fotó: bankhitellelelok.network.hu

„Az eredmények azt mutatják, Magyarország jobban teljesít. A magyarok 2012-ben nem dolgoztak hiába; jó döntés volt kitörni a kényszerpályáról, és jó döntés volt a magunk kezébe venni a sorsunkat”. (Részlet, Orbán Viktor, 2013. február 22.-én elhangzott évértékelő beszédéből.) „A Magyar Növekedési Terv, improving your life, javítja az életed. Simplicity, egyszerűség. Agysebészet, kistigrisek, bányászkodás, mangalica, galagonya, sompálinka…” (Részlet, Matolcsy György, volt Nemzetgazdasági miniszterünk (jelenleg a MNB elnöke) 2011, decemberében a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán tartott konferencián, „a siker láthatatlan” címmel elhangzott beszédéből.) Mindez szép és jó. Mondhatnám, ez egy nagy és láthatatlan sikertörténet, (by Matolcsy György) amiért a Fidesz-kormánynak babérkoszorú és […]

Read more ›

Ne higgyetek a szemeteknek!

2013 január 26 10:38 de.47 hozzászólás
Bogár László / Forrás: hir24.hu

Bár lehetne ez akár egy újonnan megírásra váró magyar dráma címe is, vagy éppen egy újabb őszödi beszédé, amely történet olyan csapdákkal tarkított titkokról szól, amit a forgatókönyv szerint még a főszereplő, vagyis hazánk miniszterelnöke, Orbán Viktor úr sem mondhat el. Bogár László egyetemi tanár és neves közgazdász legalábbis egy új magyar dráma kezdetének forgatókönyvét vázolta fel, és mondta el 2013. január 15.-én egy baloldalinak egyáltalán nem nevezhető lapnak, a Heti Válasznak adott interjújában. A 2013-as év tehát mégsem hoz mindenki számára egyfajta látványos áttörést, amit már érezni is fogunk az életminőségünkön. Ellenkezőleg. Tovább fog nőni a szegények és a […]

Read more ›

Cigánypecsenye…

2013 január 16 6:03 du.160 hozzászólás
Bayer Zsolt a Fideszben

Amit Bayer Zsolt úr, a Fidesz alapító tagja újságíróként Széles Gábor úr lapjában, a Magyar Hírlap hasábjain nemrég megjelent cikke kapcsán a magyarországi kisebbségben élő cigány közösség ellen tett, az véleményem szerint felér egy lélektani hadviseléssel. Kár mellébeszélni, hiszen ez volt a cél. A cél, amely mások aljas kifigurázására és emberi méltóságában való lejáratására irányult, és amely cselekedet meghatározását már a középkorban élő filozófus, Niccoló Machiavelli (1469 – 1527) óta ismerhetjük. Megjegyzem, egyes kortörténészek által neki tulajdonított mondatot, miszerint „a cél szentesíti az eszközöket” valójában nem is ő mondta és nem is ő írta. Ez a jezsuiták egyik jelmondata volt, […]

Read more ›

Elmeszelve, azaz 1:0, a bunkó magyarok javára…

2013 január 8 9:13 de.79 hozzászólás
Forrás: vonjavissza.hu

Úgy tűnik, mintha a Fideszre mostanság nagyon rájárna a rúd. Ugyanis nem sokkal az után, hogy a diáktüntetések nevetségessé és szánalmassá silányították le a nyakas és gőgös kormányunkat, jött számukra egy újabb pofon, s ezúttal már a többségében általuk delegált Alkotmánybíróságtól, akik az új választási regisztrációs törvényük több pontját is elmeszelték. A bölcs talárosaink döntésének értelmében tehát nekünk, honi választópolgároknak már nem lesz kötelező regisztrálni, azt csak a választási jegyzékben nem szereplő és magyarországi lakhellyel nem rendelkező határainkon túl élőknek kell. Erre a hírre, akár egy szabad prédára, itthon és külföldön egyaránt, könyörtelenül rácsaptak. Másnapra már a Fidesz vereségétől volt […]

Read more ›

Aki dudás akar lenni…

2012 december 27 3:02 du.35 hozzászólás
The Burning Hell / The Prague Post

Kötve hiszem, hogy létezne ember e földkerekségen, aki magyarnak született, de ne ismerné ezt a szép, ősrégi, megzenésített népi műremek-költeményt, amelynek sorai úgy kezdődnek: „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”… Ezen verssorok üzenetét, ha átvitt értelemben kivetítem a jelen hétköznapjainkra, azok szerintem sajnos ma is időszerűek és aktuálisak. Annyiban van csupán némi kis eltérés a tegnap és a ma dudása között, hogy a ma dudásának, haladva a korral és kihasználva a technika nyújtotta előnyöket, mostanság már nem kell egy számára tiszta hangokat produkáló és népszerűséget hozó dudabőrért a sötét pokolra lemennie, elég, ha a dudásunk lesüllyed a magyar […]

Read more ›

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét…

2012 december 20 11:49 de.67 hozzászólás
Középiskolások demonstráltak az MTA épülete előtt. Fotó: MTI

Diáktüntetésektől hangos ma Magyarország. Ilyen, és ehhez hasonló címekkel olvashatunk híradásokat itthon, és külföldön egyaránt. A kormány letette a voksát, és miután bejelentette, hogy az állam kiszáll bizonyos szakok finanszírozásából, a diákok nem tétováztak, hanem egyből a tettek mezejére léptek. Eljönni tűnik hát a szép magyar orbáni urambátyám-világ, amelynek lényege, hogy értékes diplomát csak az kaphat, aki azt meg is tudja fizetni. Úgy, mint hajdanán, a Széll Kálmán-kori nemesek világában, ahol is nem számított a tudás, a tehetség és a szorgalom, csak a vagyon és a rang: „cseléd volt az apád, hát cseléd leszek te is fiam”! Ha ebben az […]

Read more ›

Minden szép és jó!

2012 december 15 12:18 du.37 hozzászólás
Václav Klaus cseh elnök Áder Jánossal (Forrás: KEH)

Üdvözöljük Bogdán Gézát, a Kanadai Magyar Hírlap legújabb szerzőjét! Első reflexiójában Áder Jánosról, illetve a választási regisztrációról ír, és arról is, hogy tényleg eltűnt-e a nemzet gojóstolla…vagy tán csak lecserélték valami szebbre? Képletesen legyen szólva: végre megtört a jég. Ezek után merjen bárki is kételkedni abban, hogy hazánkban nincs demokrácia – „azt én a magyarok nevében kikérem magamnak” – fogja majd mondani Orbán Viktor miniszterelnök úr. Lám-lám, pozitívan csalódhattunk. Áder János köztársasági elnök urunk nem holmi nemzet „gojóstolla”, s a mi kormányunk pedig igenis demokrata, merthogy nem tartja aggályosnak az általa Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollra küldött új választási törvényét sem. Minden […]

Read more ›